2019. november 10., vasárnap

Jama és nijama

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Jama és Nijama

Dicsőség a Tanítónak és az Örökkévalónak!

A jógánga szádhanák gyakorlásának célja az, hogy alkalmassá tegyük az emberi testet az istenen történő meditációra, mivel a szádhanák megfelelően tonizálják és behangolják az emberi testet. Az első két lépés ennek az eszköznek az uralásában a jama és a nijama.

(Itt kezdődik Krishnamacharya leírása a jóga többi ágáról, miután az ászanák gyakorlását már részletekbe menően ismertette. A jógángák leírása után a jóga terápiás alkalmazásáról is részletesen fog szólni. E rész elején felajánlja hódolatát a tanítójának, Rámamohan Brahmacarinak, és az Örökkévalónak, vagyis Istennek, akit ő az Úr Visnu formájában tisztelt. A szádhana a jógángák, vagyis a jóga ágainak rendszeres gyakorlását jelenti, melyekbe a jama (tilalmak) és nijama (előírások) is beletartoznak.)

A jama öt erényből áll:
  1. Ahimszá (erőszakmentesség)
  2. Szatjam (igazmondás)
  3. Asztéja (nem-lopás)
        1. dharmásztéjam (a kaszttal, vallással és helyzetével kapcsolatos kötelességek elmulasztása) és 2. dravjásztéjam (a vagyon ellopása) – mindkettő kerülése alkotja az asztéját.
        4. Brahmacsarjam: 1. a báhja indriják (külső érzékszervek) kontrollja; 2. a rahaszja indriják (belső érzékszervek) kontrollja és 3. a Védák tanulmányozása.
        5. Aparigraha (azoknak az ajándékoknak a nem-elfogadása, amit valaki a bűnei megváltása vagy a betegség elmúlása érdekében ajánl fel). Ez az öt erény pozitív segítséget nyújt, hogy megfelelő állapotban tudjuk tartani az elménket a jóga-szádhana gyakorlásához.
Nijama

A nijama öt folyamatból áll:
  1. Saucsam (tisztaság)
  2. Szantósam (elégedettség)
  3. Tapasz (lemondás)
  4. Szvádhjájam (az önvaló tanulmányozása)
  5. Isvara-pranidhánam (meghódolás Isten előtt).
  1. A saucsam (tisztaság) ismét kétféle: antar (belső) és báhja (külső). A rossz és gonosz gondolatok kerülésével, a rossz és nem egészséges ételek kerülésével és a mámorító italok fogyasztásának kerülésével tarthatjuk fenn az antar saucsamot. Az olajos fürdő, a hajmosás, a jó illat stb. biztosítja a báhja saucsamot.
  2. A szantósam az elégedettség.
  3. A tapasz annak kontrollja, hogy a testünkön ne fejlődjön túl sok és nem kívánt zsír vagy hús, azáltal, hogy csak az előírt vagy szigorúan meghatározott ételeket esszük, vagy csak vízen böjtölünk.
  4. Szvádhjája: a gurutól kapott mantrák dzsapája (kántálása) a megfelelő időtartamban vagy ismétlésszámban, és a Védák tanulmányozása.
  5. Az ísvara-pranidhána Isten imádata szeretettel.
A teljes meghatározásokért forduljunk a Patandzsalí jóga-darsanához. Ha ezt a két lépést, vagyis a jamát és a nijamát kellőképpen megalapoztuk, akkor a harmadik lépés, az ászana könnyen elérhetővé válik. Ha az első két lépés felé közömbösen vagy tökéletlenül viszonyulunk, akkor a harmadik lépés vagy túl nehéz, vagy túl veszélyes lesz."

2019. november 9., szombat

Nirálamba szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"82. Nirálamba szarvángászana (támasz nélküli vállállás)
Technika:
  1. Hajtsuk végre a szálamba szarvángászana első három lépését, vagyis a testünk támaszkodjon a tarkónkra.
  2. Vegyül fel a halászana második változatát.
  3. Belégzésre emeljük ki mindkét lábunkat együtt és nyújtva a függőleges helyzetig, a karjaink pedig legyenek továbbra is nyújtva a fejünk mögött.
  4. Vegyünk mély levegőket és igyekezzünk kiegyensúlyozni a testünket, hogy a testsúlyunk a vállainkra nehezedjen. Próbáljuk felemelni a karjainkat úgy, hogy a tenyereink a combunkon legyenek.
  5. Vegyünk mély levegőket.
Megjegyzés: kezdjük három mély levegővel. Ezt a számot hetente növelhetjük egy körrel. Mindent tegyünk meg a túlerőltetés megelőzése érdekében. A mély légzések számát felemelhetjük 64-ig.
  1. Folytassuk a lépéseket visszafelé: a karjainkat vigyük a hátunk mögé, a lábainkat engedjük le a fejünk mögé, utána vissza a függőleges helyzetbe, majd vegyük fel az alátámasztott szarvángászana pozíciót. Ezután hozzuk a testünket hanyatt fekvő helyzetbe, legurulva, mint a szálamba szarvángászanában.
Megjegyzés: Ne próbáljuk végrehajtani ezt az ászanát, mielőtt elsajátítottuk volna a szálamba szarvángászanát, a halászanát, és az ékapáda szarvángászanát.
Hatásai: Ennek van a legtöbb hasznos hatása a szarvángászana különböző változatai közül. Különösen jó hatással van a pajzsmirigyre. Elvékonyodik a derekunk, a májunk tonizálódik. Ez az ászana gyógyítja a hasi panaszokat és az aranyeret. Meg is előzi ezeket a betegségeket.
(A nirálamba szarvángászanában nem támasztjuk meg a testet a kezekkel. Az első változatban (3. pont), a karok a halászanával megegyező módon a hátunk mögött vannak nyújtva és kulcsolva a talajon. A második változatban (4. pont) a karok a törzs mellett vannak a levegőben, a tenyerek a combjainkat érintik. A harmadik változatban a karjainkat a fejünk és a fülünk mellett nyújtjuk ki a talajon vállszélességben. A nirálamba szarvángászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szálamba szarvángászanába
Nava: Kilégzésre engedjük le a lábainklat halászanába és kulcsoljuk az ujjakat a hátunk mögött.
Dasa: Belégzésre emeljük vissza magunkat a nirálamba szarvángászana A-ba. Vegyünk néhány levegőt.
Ékádasa: Kilégzésre emeljük a karjainkat a törzshöz, a tenyereinket a combra helyezve. Vegyünk néhány mély levegőt.
Dvádasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Trajódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Pancsadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Sódasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Szaptadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2019. november 8., péntek

Asztrális védelem

Ez egy olyan téma, amiről midneképpen érdemes szólni, mert mindenki számra fontos lehet, aki meditál, energiákkal foglalkozik, a sámánság útját járja, vagy bármilyen módon kapcsolódik a szellemvilágoz. Persze azok számára is fontos lenne, akik nem foglalkoznak tudatosan a szellemi úttal, de ők általában arról sem tudatosak, amikor valamilyen asztrális, energetikai, érzelmi stb. támadásnak vannak kitéve, vagy éppen olyan manipulatív kapcsolatokban élnek, ahol a másik személy rájuk erőlteti az akaratát, vagy vámpírként szívja el az életenergiáját. 

Kezdjük azzal, hogy a szellemileg és mentálisan egészséges, egyensúlyban lévő embernek van egy istenadta védelmi rendszere, mely az immunrendszerhez hasonlóan véd a nemkívánatos betolakodókkal és a megbetegítő energiákkal szemben. Ez azonban meggyengülhet, ha éppen betegek vagyunk, traumákat élünk át, vagy pedig olyan asztrális befolyás alá kerülünk, ami meghaladja a védekező rendszerünk kapacitását. Ez lehet akár egy bizonyos hely energiája, kisugárzása (amit a földsugárzások gyűjtőfogalomba szoktak beszuszakolni), vagy az ott jelenlévő asztrális entitások, szellemek hatása (pl. ha egy temető felett lakunk), illetve olyan helyzetekbe is keveredhetünk, amikor tudtunkon kívül akár erősebb támadásnak vagyunk kitéve. De az okok firtatásán túllépve térjünk rá a gyakorlati megoldásokra. Mit tehetünk olyankor, ha spirituális gyakorlat, meditáció lélekutazás előtt állunk éppen? Milyen védekező stratégiák használhatóak? 

Odköpeny és asztrálfűrész

Az alábbiakban Wictor Charon Atlantiszi Mágia című könyvéből fogom idézni azokat a bekezdéseket, melyekben e két védelmi technikát ismerteti. 

"Az odköpeny: Valamilyen csendes helyre vonulunk, ahol rajtunk kívül senki sem tartózkodik és meg nem zavarhatnak bennünket. Kényelmesen elhelyezkedve, imaginatív erőinket arra a gondolatra összpontosítjuk, hogy fejünk tetején vékony, opálszínű fátyolszalag ömlik ki, amely lassan hálót, asztrális gubót von körülöttünk. Az asztrális háló, illetve a készülő gubó egyre sűrűbb és sűrűbb lesz, végül eléri az acél keménységét és minden külső támadás számára áthatolhatatlan páncélzattá válik. Fontos, hogy a fluidfal imaginatív sűrűsítésének processzusát összekössük annak áttörhetetlensége gondolatával. Testünket a fluidfalnak minden oldalról körül kell vennie és végül a szálat elől, jobb kezünk helyével szemben, képzeletbelileg megkötjük és lepecsételjük. A kívülről rányomott pecsét, amely az asztrálsík lakói számára feltörhetetlen, ötágú csillag, azaz pentagramm jele. Ez a művelet az odköpeny előkészítése.

Ha ezt a manővert végrehajtottuk néhányszor, áttérünk a gyorsabb eljárásra. Ez mindössze annyiban különbözik az előzőtől, hogy a fejtetőn imaginatív úton kiengedett fluidszál néhány másodperc alatt azonnal áttörhetetlen szívósságú falat képez testünk körül, ami azonban mégis hajlékony és a fonál lepecsételt vége jobb kezünknél, a hurkon belül van.

Az odköpeny, minthogy asztráltestünk anyagából készül, minden gondolatunkat híven megtestesíti és olyan irányban véd, amilyen impregnációt kapott. Ezzel az eljárással az asztrálsík kapuit teljesen be lehet zárni kívülről jövő erőhatásokkal szemben. Az odköpeny más személyekre is rátehető, azok tudta nélkül. Ezáltal valakit mágikus klauzúrába vonhatunk, megvédhetünk. Az odköpeny, vagy fluidbúra mindaddig rajtamarad, ameddig akaratunk azt föl nem oldja. Célszerű azonban a zárlati időt nem túl hosszúra nyújtani, mert az asztrálköpeny - a biológiai erők csereforgalma következtében - időben veszít sűrűségéből és áttörhetővé válik. Így saját köpenyünket minden fontosabb operáció alkalmával meg kell újítani. De feltesszük akkor is, ha alapos okunk van azt hinni, hogy okkult támadás van folyamatban ellenünk, vagy démoni lények átvonulását érezzük meg auránkon. Az asztrálsík démonainak átvonulása mindenkor különös jelenlétérzettel jár, amelyet nem lehet félreismerni a velejáró félelem és ellenszenv miatt. Persze megvan a módja a mágikus támadások felfedezésének is. Ha a mágus, aki ellenünk dolgozik, ügyes, ezt nehezebb felfedezni; ha ügyetlen, könnyű. Errıl azonban késıbb.

Az asztrálfűrész: Ez azon alapszik, hogy védelmi mágiánkban testünk körül két, szédítő sebességgel forgó acélhengert képzelünk el, melyek minden ellenséges hullámot szétvágnak s engedélyünk nélkül közeledő asztráldémonok testét darabokra szaggatják. A hengerek fűrészhengerek és két irányban forognak. A belső hengerben (amely belülről simafalú) helyezkedik el a mágus. Az asztrálfűrész fegyverét már a Rózsakeresztesek ismerték és alkalmazták összejöveteleiken, ahol valami fontos kozmikus titok használatára oktatták tanítványaikat. Ezt alkalmazták a hetedik fokú beavatás szertartásánál is. A Rózsakeresztes irodalom hermetikus könyvei a kettős-henger emblémáját szintén tartalmazzák.

A képlet egyúttal a Rózsakereszt titkos szimbóluma is és olyan társaságot jelent, melyet a körbenforgó éterfűrész hullámai védenek. A két irányban forgó fűrészhengerek már azáltal is üzembe helyezhetők, hogy magunk köré két ellentétes irányban forgó, óriási asztrális aranykört képzelünk. A pszichikai védelem ilyen praxisa következtében a hermetikus síkokon védelmünkre siet mindaz, amit az eredeti védőberendezés felépítésénél elhelyeztünk. Az asztrálfűrésszel különben mágikus szentélyünket is megvédhetjük."

Én általában egy gyógyítás vagy csoportos szertartás előtt egy nagy fehér gömböt szoktam magunk köré képzelni, mely távol tartja a zavaró, de nem támadó elemeket, és azon belülre egy kék gömböt, ami pedig a támadó, ellenséges erőket tartja távol. A mágusokkal ellentétben a sámán nem egyedül utazik a szellemi térben, hanem hívja a segítő szellemeket, akiknek a szerepe a védelemben szintén fontos lesz. A sámáni úton még van pár eszköz, ami a segítségünkre siethet, ezeket is alkalmazzuk, amikor tehetjük.

Erőtárgyak

Az erőtárgy, ugyanúgy, mint a mágus varázspálcája, tükre, vagy a buddhista szerzetes tőrje, olyan, asztrális és szellemi erővel felruházott tárgyak, melyek védik és segítik a sámánt az útja közben. Ha tehetjük, végezzük a meditációt a házi oltárunk előtt, vagy szakrális térben, mely távol tarja a negatív szellemeket. A testünkön is viselhetünk erőtárgyakat, amuletteket, talizmánokat, melyek szintén aktívan működnek ilyenkor. Egy erős asztrális támadás kivédése járhat például a sámándob beszakadásával, vagy valamely erőtárgy megsemmisülésével is, de legalább mi magunk megússzuk ilyenkor.

Erőállatok

Az erőállatok érzelmi lények, energiák, melyekkel ha jó a kapcsolatunk, akkor figyelmeztetnek a veszélyre, és akár az életük árán is megvédenek a negatív hatásoktól. A betegség-energiákat is el tudják pusztítani, de ha valamilyen erősebb démonnal kell harcolnia az erőállatunknak, akkor előfordulhat, hogy megsérül vagy akár meg is hal. Ez fizikai betegség vagy valamilyen egyéb krízishelyzet formájában a sámán életében is jelentkezhet. Olyankor kaphat segítéget más szellemi erőktől, és akár újabb erőállatot is kaphat, de megtörténik, hogy a szenvedés bizonyos mennyiségét át kel élnie.

Szellemi tanítók, védelmezők

Az erőállatok után a sámán kapcsolatba kerül a szellemi tanítókkal és olyan, a magasabb világokban élő bölcsekkel, ősökkel, emelkedett szellemi lényekkel, akik a gyógyításban vagy a tanulásban, szertartásokban tudnak segíteni neki. Ha szükséges, akkor a szellemvilág küld egy védelmező szellemet is kifejezetten azért, hogy a veszélyes helyzetekben megvédjen. Az odköpeny még erősebb védelmi erőt biztosít, ha egyúttal a védelmező szellemünket (egyesek őrangyalnak nevezik) vagy Isten bizonyos formáit is megidézzük, hogy vegyék fel a harcot a felbiukkanó ellenséges erőkkel szemben. A védelmező kilétét érdemes teljes titokban tartani, hogy ne hívjuk fel rá az asztrális ellenségek figyelmét.

Szimbólumok, ima

Sokan úgy értelmezik, hogy a legerősebb védelem a Teremtő Istentől származik, ezért hozzá imádkoznak a szertartások vagy a meditáció megkezdése, vagy akár elalvás előtt is. Ez mindig hasznos lehet, ha hittel tudjuk végezni. Kaphatunk védelmi hatású szimbólumokat is, akár evilági tanítóktól, akár közvetlenül a szellemvilágból. Ha megtanultuk, hogyan kell aktiválni és alkalmazni a szimbólumot, akkor rajtuk keresztül is nagyon magas rezgésű energiákat tudunk mozgósítani a saját védelmünk érdekében. A védekezés elhagyása általában az egó miatt történik, amikor is sérthetetlennek érezzük magunkat. Ennek nem szokott jó vége lenni, mert Isten akár asztráldémonokat is küldhet a "megleckéztetésünkre" és az egónk csökkentése érdekében. Ha viszont az asztrálvilágtól való félelmeink nagyon erősek, és nem hiszünk annyira önmagunkban, hogy a védelmi technikákat sikeresen tudnánk alkalmazni, akkor jobb nem belebocsátkozni túlzottan kiterjedt kalandozásba a szellemvilágon belül, melynek vannak kifejezetten veszélyes régiói is. 

2019. november 7., csütörtök

A téves tárgy nélküli szamádhik

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A téves tárgy nélküli szamádhik
Az objektív szamádhik gyakorlása nélkül esélyes, hogy téves tárgy nélküli szamádhikba jutunk, amit a jógik spirituális zsákutcának tartanak. Vizsgáljuk meg közelebbről a következő szútrát a Jóga-szútra első fejezetéből (1.17): „Az objektív szamádhi a megfontolással (vitarka), reflexióval (vicsára), az eksztázissal (ánanda) és az énséggel (aszmitá) áll kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy az objektív szamádhinak négy fő szintje létezik, amiket sorrendben kell gyakorolni (melyek közül kettő további részekre oszlik). A hetedik fejezetben nagyobb részletességgel fogok írni róluk. Jelen pillanatban azt kell észben tartanunk, hogy a szamádhinak vannak technikailag meghatározott, egymást követő szintjei, az ászanához, a pránájámához, a Kundaliní-meditációhoz és gyakorlatilag minden máshoz hasonlóan, ami a jóga nevet viseli.
Most vizsgáljuk meg a következő szútrát, az 1.18-at: „A másik szintet (a tárgy nélküli szamádhit) az elme hullámzásának megszüntetésére irányuló szándék eredményezi és alig képez lenyomatot a tudatalattiban.” A megfogalmazás bonyolultnak tűnik, de Patandzsalí azt érti ezalatt, hogy az elme lecsendesítésével a tudatalatti benyomásaink (vagyis a feltételekhez kötöttségünk) a megnyilvánult állapotból a maradvány állapotába kerülnek. Ez azt jelenti, hogy megszabadulunk tőlük, és bár a lenyomatok maradványa még ott van (melyek nélkül nem tudnánk funkcionálni), megszabadultunk a robotszerű rabszolgaság állapotából. Ebben a szútrában Patandzsalí tisztán leírja, hogy minek kell ott lennie ahhoz, hogy beléphessünk a misztikus tudatállapotba vagy a csúcsélménybe.
Az 1.19. szútrában nagyon érdekessé válnak a dolgok. Azt mondja: „A testnélküliek és a prakritibe merültek között ott van a létbejövés szándéka.” Mivel Patandzsalí nem vezetett be egy új témát, tudjuk, hogy még mindig a tárgy nélküli szamádhiról beszél. Ebben a szútrában két állapotot, az objektív szamádhi két típusát mutatja be, melyeket csapdának vagy spirituális zsákutcának tekint. Nem fogom túlelemezni ezeket a csapdákat, mert a következő szútra bemutatja elkerülésük módját. Ezzel egyetemben nézzük gyorsan át ezt a két állapotot! Ami közös bennük, az a „létbejövés szándéka”. Más szavakkal, még mindig szeretnénk eljutni valahová, év valakivé válni. Ez különösen igaz akkor, ha a karizmánkat és a személyes erőnket még mindig arra használjuk, hogy másokra hassunk. Az 1.18. szútrában a „megszűnésre irányuló szándék” azt jelenti (ha az odaadás nyelvén értelmezzük), hogy feladjuk az egyéni akarat illúzióját, hogy beteljesítsük Isten akaratát. A megszűnésre irányuló szándék azt jelenti, hogy „nem az én akaratom, hanem a Tiéd”. Ahhoz, hogy átadjuk magunkat az isteni tervnek, és engedjük, hogy Isten rajtunk keresztül dolgozzon, azt jelenti, hogy „szándékunk van a személyes egoizmus vagy akarat megszüntetésére”. Az, hogy elengedjük a személyes egót vagy akaratot, azt jelenti, hogy beteljesítjük a kötelességünket (szvadharma), ahelyett, hogy azt csinálnák, amit csak akarunk."

2019. november 6., szerda

Aktív és passzív meditáció

Mai blogbejegyzésem témája a hétfői folytatása (a meditáció veszélyei), de valamennyire kapcsolódni fog a szamádhi két kategóriája (az objektív és a tárgy nélküli) leírásához is. Beszéltem az előző blogbejegyzésben a destruktív (lebontó) és a teremtő meditációs technikákról, amire tekinthetünk némiképpen úgy is, mit a jin és a jang jelleg megnyilvánulására a meditáció közben. Viszont a kettő közötti egyensúlyi állapot az lenne, amikor se nem teremtünk, se nem pusztítunk, hanem a nem-cselekvésre törekszünk. Ebből a szempontból a meditációkat különválaszthatnánk aktív és passzív meditációkra, mégpedig a teremtő és lebontó meditációkat is az aktív kategóriába sorolnám, mivel mindkettőben van egy cél, egy szándék, egy erőfeszítés és bizonyos felmerülő akadályok, melyeket le kell győzni a cél elérése érdekében. Persze a passzív meditáció esetében is van egy cél, a tétlenség, az elme csendjének az elérése, és itt is felmerülhetnek akadályok ennek elérésében. Viszont az ilyen passzív meditációknál még kevésbé hatékony az, ha erőnek erejével igyekszünk nekiesni az akadályok legyőzésének, mivel izgatottá teszik az elmét, és megszűnik a belső "csend". Vizsgáljuk meg tehát, hogy mely technikák tartozhatnak az aktív és passzív meditációk kategóriájába, és milyen sajátosságaik vannak?

1. Aktív meditációs technikák

A sámán-révülés, belső utazás, vezetett hipnózis, regresszió, transzlégzés-technikák, transztánc, a bhakti-jóga meditációk, illetve minden olyan meditáció, mely tárggyal rendelkezik, és a meditáció tárgya vagy az isteni alak, akin meditálunk, meghatározható jellemzőkel rendelkezik, és tulajdonképpen a tárggyal rendelkező szamádhik is mind ebbe a kategóriába tartoznak. A technikák jellemzője lehet az intenzív mozgás, légzés, zene, hang vagy mantrák használata a transzállapot eléréséhez, amin belül természetesen megélhető akár a kiüresedés is. A technika során a tudatunk gyakran A pontból vagy állapotból a B pontba vagy állapotba törekszik, azaz van egy tárgy, egy cél, egy törekvés, amerre haladni akarunk. A sámáni megközelítésben ez magában foglalhatja az alsó, felső vagy középső világokba történő utazást, bizonyos akadályok, illúziók, blokkok stb. felszámolását, és bizonyos magasabb rendezettségi állapotok elérését is. A filozófiai keret jellemzően dualista, vagyis van a látó (a meditációt végző tudatosság) és a látott (a meditáció tárgya, mellyel összekapcsolódik a meditáló tudatossága).

2. Passzív meditációs technikák

A passzív meditációs technikák során általában az elem és az érzékszervek alulstimulálására, a tétlenség állapotának elérésére törekszünk. A jóga rendszerén belüli meditációk jellegzetesen ebbe a csoportba tartoznak, hiszen a gyakorló igyekszik először mozdulatlanná tenni a testét és megszüntetni a testérzeteket, majd a légzése megállítására törekszik, végül ebben a mozdulatlan állapotban gyakorolja az elme hullámzásainak lecsendesítését, és a szétszórt, majd oszcilláló, majd egyhegyű elmeállapot után végül igyekszik elérni az elme felfüggesztett tudatállapotát. Amint sikerül felfüggesztenünk az elme működését, tulajdonképpen megszűnik a meditációs folyamat, hiszen az elme az, amelynek segítségével kapcsolódni tudunk a meditáció tárgyához. Vagyis a felfüggesztett elmeállapotban csak a totális és minősítésektől mentes létérzés marad fenn, amikor a tudat önmagában nyugszik, önmagában merül el. Ez a tárgy nélküli szamádhi, a teljes egységélmény állapota. Ide sorolhatjuk az advaita filozófusok Brahmanon történő elmélkedését (illetve nem-elmélkedését), a buddhista dzogcshen vagy zazen meditációt, a tudatos figyelem, légzésfigyelés stb. gyakorlását. A passzív meditációs technikák filozófiai keretét inkább a monista (advaita, buddhizmus stb.) filozófiai rendszerek alapozzák meg, ugyanakkor ezek a rendszerek általában a megnyilvánult Valóság tagadását, hiábavalóságát is szorgalmazzák, ami sok gyakorló számára csapda lehet, mivel a ki nem élt vágyaik megtagadása felé fognak tendálni.

Meg kell jegyezni, hogy a két meditációs technika vagy irány között nem lehet rangsort felállítani, és szerintem nem is kell. Sőt, lesznek olyan gyakorlók, akik mindkét műfajt gyakorolják, és általuk a Valóság egymást kiegészítő minőségeit tapasztalják meg. Ha csak az egyik mellett tennénk le az esküt, a másikat alacsonyabbb rendűnek vagy fölöslegesnek tekintve, azzal a Valóság bizonyos aspektusától is elvágnánk magunkat, legyen az a megnyilvánult Teremtés (Sakti vagy Prakriti), vagy a megnyilvánulatlan Végső Elv (Brahman). A kizárólagosságra való törekvés, főleg a spiritualitás kezdeti szintjein, komolyabb akadályokat gördíthet a gyakorló felé, hiszen a gyakorló mindkét aspektust fogja tapasztalni az útja során (az egységélménnyel is találkozhat, de a kettősség - Isten immanens jelenléte a Teremtésben - megélése szintén fontos élmény lehet a spirituális úton). Mindenki számára az a vezérelv, hogy a neki vonzó, az elméjét lefoglaló és belső megéléseket biztosító technikákat gyakorolja és kövesse, és ha egy-egy technika vagy a hozzá kapcsolódó hiedelemrendszer már nem köti le az elméjét, akkor lehet, hogy azt az utat el kell engednie, mert nem fog tudni tovább fejlődni általa.

2019. november 5., kedd

Tudatos és tudatfeletti szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az objektív és a tárgy nélküli szamádhik
Annyira fontosnak tartom a szamádhik két kategóriára történő bontását, hogy jobban tetszene, ha Patandzsalí „kilencfokú” jógának nevezte volna el, mindkét szamádhi-kategóriát külön fokozatnak tekintve. Akkor világos lenne, hogy nem egyenrangú az összes szamádhi. Amikor az objektív szamádhiba hatolunk be, akkor a mély tudás rétegét (vigjánamaja kósa) tisztítjuk. Azt jelenti, hogy el tudjuk kezdeni úgy tapasztalni a világot, ahogyan van. Ennek sokféle alkalmazása van a világ animisztikus és sámánisztikus megközelítésétől kezdve, egészen a tudományos kutatásig (a tudomány alatt itt nem az empirikus tudományt, hanem a szamádhi jógikus tudományát, a szamjamát értem). Erről később fogok részletesebben beszélni.
Tekintsük meg a tárgy nélküli szamádhit! Az angol „tárgy nélküli” fogalmat használjuk a szanszkrit nirbídzsa szó fordítására. Ha egyenesen fordítanánk, akkor a nirbídzsa „mag nélkülit” jelent, a mag pedig a meditáció tárgyára utal. De a mag nélküli azt is jelenti, hogy a karma magjai sem maradnak meg; vagyis nem lesz újjászületés, ha hosszú időig fenn tudjuk tartani ezt a szamádhit. Ezt most nem fogom részletezni, mivel a spirituális evolúció végső állapotára utal. Valóban tudjuk, hogy létezik-e ilyen állapot? El tudja-e dönteni egy emberi lény végérvényesen, hogy az evolúciója teljessé vált? Kimondhatja-e a végső szót bármilyen ember a teremtéssel kapcsolatban, amit egy olyan lény hozott létbe, aki mérhetetlenül intelligensebb, mint mi?
Minden esetre, ha elfogadjuk a nirbídzsa szamádhinak azt az állapotot, amelyben az újjászületés magja megpörkölődött (vagyis többé nem fog kihajtani), akkor az objektív szamádhi (szabídzsa-szamádhi = maggal rendelkező szamádhi) az, amelyben az újjászületés magja még nem pusztult el. Ezzel megmagyarázható lenne a kezdők őrült törtetése a nirbídzsa szamádhi felé. Más terminusok, amiket a jógik használnak ugyanezekre a kategóriákra a szampragjáta szamádhi (szamádhi a tárgy tudatával, vagy kognitív szamádhi) és az aszampragjáta szamádhi (szamádhi a tárgy tudatán túl, vagyis tudatfeletti szamádhi). Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a kifejezések pontosan ugyanazt fedik, mint az objektív és tárgy nélküli szamádhi. Csak azért használnak különböző kifejezéseket, mert a szanszkritban nem tartják elegáns dolognak a szóismétlést, és az ékesszóláshoz hozzátartozik az is, hogy különböző szavakkal fejezzük ki ugyanazt a jelentést. A szanszkrit nyelv ebben a tekintetben hasonlít az angolra.
A szavikalpa (objektív) és nirvikalpa (tárgy nélküli) kifejezéseket is halhatjuk a szamádhik leírásánál. Ez azt is jelentheti, hogy az elbeszélő védántista, mivel ezeket a kifejezéseket a jóga nem használja. Az utóbbi néhány évszázadban a Védánta testvériség is rákapott a szamádhira; mivel Sankarát követve korábban tartózkodtak tőle. Bár egy kicsit másképpen értelmezik, a lényeg ugyanaz maradt. Így a Védánta bevezetett egy új fogalmat, a szahadzsa szamádhit. Ez az úgynevezett spontán szamádhi arra vonatkozik, amikor már túlléptünk a technikán, és nem kerül erőfeszítésbe ennek az állapotnak az elérése. Ez már inkább a gjána területe, mint a jógáé. Erre az utolsó fejezetben fogok visszatérni."

2019. november 4., hétfő

A meditáció veszélyei és buktatói

Számtalan különféle meditációs technika létezik, és mindegyik másképpen fejti ki a hatását. Mivel egy kezdő meditáló általában nem ismeri saját elméje működését és kondicionáltságát, nem mindig tudja felmérni előre, hogy az adott meditációs technika milyen változásokat fog produkálni az elméjében. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül közlök pár gondolatot, amelyek mentén tovább lehet indulni.

1. Destruktív meditációk. Ezek tipikusan az egónk, az illúzióink és a félelmeink szétbontására irányuló meditációk, és bizony a fent felsorolt dolgokhoz fűződő kötődésünk miatt a technikák alkalmazása közben és utána is érezhetünk felzaklatott tudatállapotot, depressziót, belső űrt, elkeseredettséget stb. Bár kétségtelenül van létjogosultsága ezeknek a meditációs technikáknak, az általuk előidézett hatás sikeres integrálásához szükséges az, hogy a személyiségünk amúgy "egyben" legyen, máskülönben a szétcsúszott, tudathasadásos állapotot fogja erősíteni a meditáció. Felléphet a "két szék között a pad alatt" effektus, vagyis az anyagi egónk elkezd szertefoszlani, az űrt viszont még nem sikerül betöltenünk spirituális tartalommal, így sem az anyagba, sem a lelki valóságba nem tudunk belekapaszkodni. Tipikus példa erre a halálon történő meditáció, ami nem fog előbbre vinni bennünket, amíg nem oldottuk még fel a halállal kapcsolatos félelmeinket, és csak abban az esetben fog megerősíteni bennünket, ha már stabilak vagyunk a spirituális önismeretben.

2. Teremtő meditációk. A destruktív meditációk ellenpólusa a teremtő meditáció, amikor bevonzunk, behívunk különböző teremtő erőket, és addig közvetítjük neki az energiát meditációban, amíg az anyagi szinten nem kezd el manifesztálódni a dolog. Az ilyen meditációk csapdája az lehet, amikor a konkrét cselekvés és az akadályok elhárítása helyett csupán reménykedünk, hogy az ölünkbe pottyan az, amit be szeretnénk vonzani. Az is megeshet, hogy a karmánk szerint nem jár nekünk az, amire annyira vágyunk, és akkor a rágörcsöléssel csupán az időnket vesztegetjük. Emellett finomabb szinten, ha túlzott ragaszkodással fordulunk a teremtés tárgya felé, akkor az is csak kötöttséget fog eredményezni.

3. Csoportos meditációk. A csoportosan végzett spirituális folyamatokban mindig kialakul egy csoportdinamika, ami többlet-energiát jelent az egyénileg végzett gyakorláshoz képest. Viszont az érzékenyebb egyének ilyenkor sokkal erősebben tapasztalhatják a többi meditáló elméjében zajló folyamatokat, energiákat, amit persze egy jó folyamat-vezető a megfelelő mederbe tud terelni. Ez az "egymásra hatás" még olyan esetben is jelentkezhet, amikor a meditálók nincsenek fizikailag egy helyen, de összehangoltan, egyszerre végzik a gyakorlatot, és összekapcsolódnak a szellemvilágban. Főleg, ha egy olyan kiemelt időpontban meditálnak sokan egyszerre megbeszélt módon, amikor a bolygóállások vagy más időbeli tényezők miatt nagyon erős energiakapuk nyílnak meg, pl. teliholdkor, nap- holdfogyatkozáskor, napfordulókon stb. 

4. Vezetett meditációk. A vezetett, narrált meditációnál, regressziónál, hipnózis, "utaztatás" stb. során kiemelt szerephez jut a meditációt vezető egyén energiája. Ha az illető nagy erővel rendelkezik, akkor komolyan át tudja venni az irányítást a gyakorló belső folyamatai felett is. Ez nem feltétlenül baj, ha mindezt etikusan, hozzáértően és segítő szándékkal teszi, nem pedig manipulatív, kihasználó, narcisztikus mentalitással. A második esetben könnyen kaphatunk tőle olyan gondolati programokat, mintákat, melyek nem a mi javunkat szolgálják, hanem az ő hatalmát biztosítják az elménk felett. Ez még spirituális tanítás, ideológia átadása esetében is előfordulhat, amikor egy mester egy dogmákkal körülbástyázott szektát épít ki maga köré a híveiből, és igyekszik magához láncolni őket. 

5. Révülés. A sámáni hagyományból ismert révülés egy olyan speciális meditációs vagy transz-technika, ahol a gyakorló az alsó, felső és középső világokban utazik, és kapcsolatba lép a szellemvilág lényeivel: erőállatokkal, szellemekkel, test nélküli tanítókkal. Ide tartozhat a testen kívüli utazás a félálom állapotában és az asztrális projekció minden fajtája is. Itt már kiemelt fontosságú a megfelelő asztrális védelem megléte, hiszen a szellemvilágnak nem csak segítő szándékú lakói vannak, mint ahogy fizikai síkon sem mindenki a javunkat akarja. A védelmet vagy a révülést vezető sámánnak kell biztosítania a résztvevők számára, vagy pedig a gyakorlónak magának kell ismernie az ehhez szükséges technikákat. Ez a fajta meditáció tehát nem a legbiztonságosabb kezdők számára, főleg egyéni kísérletezés formájában. Az utazásból, a megváltozott tudatállapotból ugyanis vissza is kell tudni térni a fizikai valóságba, ami egyedül eleinte nehézkesebb lehet. A védelmi intézkedések persze az összes többi meditációs technikánál is jól jöhetnek, hiszen ilyenkor a gyakorló nyitottabb, befogadóképesebb állapotba igyekszik kerülni, néha önkéntelenül is "leereszti a pajzsokat". A következő blogbejegyzésben tehát a védelmező stratégiákról fogok leírni néhány dolgot. 

2019. november 3., vasárnap

Szúpta pádángusthászana 2. rész


Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Szúpta pádángusthászana 4. szint
Technika:
  1. Feküdjünk hanyatt a földre, mindkét lábunk legyen nyújtva, összezárt térdekkel, a karjaink a törzs mellett, a tenyerek nyitva érintik a talajt.
  2. Kilégzésre mindkét lábunkat emeljük fel függőleges helyzetbe, csípőben hajlítva, összezárt térdekkel és kiegyenesítve a lábainkat.
  3. Fordítsuk fejünket balra, úgy, hogy a bal fülünk leérjen a talajra. A kinyújtott jobb karunkat hozzuk fel derékszögig, amíg vállmagasságba nem kerül, a tenyér még mindig érintse a földet.
  4. Vegyünk egy vagy két levegőt, ha szükséges.
  5. Kilégzésre vigyük ki mindkét lábunkat a test jobb oldalára. Ne hajlítsuk be a térdeinket, a lábaink legyenek egyenesek. A lábujjainknak most vállmagasságban kell lenniük, úgy, hogy amikor megfogjuk a két nagylábujjat a jobb kezünk ujjaival, a két karunk egy vonalban, vállmagasságban legyen a törzsre merőlegesen. Amennyire lehetséges a hátunk bal oldalát tartsuk a földön.
  6. Végezzünk nem kevesebb, mint hat kör pránájámát. A pránájámát antara és báhja kunbhakával kell végezni, mindkettő 2-5 másodperc hosszú.
  7. Belégzés közben emeljük vissza a lábainkat középre, elengedve a lábujjainkat. A fejünket is forgassuk vissza középső helyzetbe.
  8. Ismételjük meg bal oldalon. A lábainkat a függőleges helyzetből egyből hozzuk a bal oldalra, anélkül, hogy visszaengednénk a lábainkat az 1. pontban ismertetett helyzetbe.
  9. Végezzünk el ugyanannyi pránájámát a bal oldalon is, ugyanolyan hosszú kumbhakákkal.
  10. Belégzésre hozzuk vissza a lábainkat függőleges helyzetbe, és engedjük el a lábujjunkat.
  1. Hozzuk vissza a fejünket a középső helyzetbe, majd a bal kezüket is a törzsünk mellé. Vegyünk egy-két levegőt.
  2. Belégzésre engedjük le a lábainkat és érkezzünk meg hanyatt fekvésbe. Egyes jóga-írásokban a szúpta pádángusthászana 2. és 3. fokozatát dzsathara parivrittinek nevezik, bár az ászana a test egyéb területeire is hatással van, nem csak a hasra.
(A szúpta pádángusthászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszerben:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre és kilégzésre feküdjünk hanyatt.
Astau: Belégzésre emeljük fel a jobb lábunkat és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kéz ujjaival.
Nava: Kilégzésre fokozatosan közelítsük a jobb combot a jobb mellkashoz, majd érintsük a fejünket a térdhez.
Dasa: Belégzésre engedjük vissza a fejünket a talajra, és engedjük magasabbra a jobb lábunkat.
Ékádasa: Kilégzésre engedjük vissza a jobb lábunkat a talajra, savászana pozícióba.
Dvádasa: Belégzésre emeljük fel a bal lábunkat és fogjuk meg a nagylábujjunkat a bal kéz ujjaival.
Trajódasa: Kilégzésre fokozatosan közelítsük a bal combot a bal mellkashoz, majd érintsük a fejünket a térdhez.
Csaturdasa: Belégzésre engedjük vissza a fejünket a talajra, és engedjük magasabbra a bal lábunkat.
Pancsadasa: Kilégzésre engedjük vissza a bal lábunkat a talajra, savászana pozícióba.
Sódasa: Belégzésre üljünk fel, majd kilégzésre gördüljük hátra csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül csaturanga-dandászanába. Opcionálisan elegendő a felülés után hátraugrani a két kar között.
Szaptadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Astadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékónavimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánásdzanába.
Vimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Ékavimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)



2019. november 2., szombat

Szúpta pádángusthászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
" 81. Szúpta pádángusthászana (fekvő lábujjfogás)
Akik nehéznek találják az ékapáda szarvángászana oldalsó változatának kivitelezését, azok megkaphatják ugyanazokat az eredményeket a szúpta pádángusthászana végzésével.
  1. 1. szint – előkészítés
Technika:
  1. Feküdjünk hanyatt összezárt, nyújtott lábakkal, a karjaink is legyenek nyújtva és a test közelében, a tenyereink pedig nyitva és a földön.
  2. Belégzésre nyissuk a lehető legszélesebbre a lábainkat és a karjainkat is, egyforma szögben. A karjaink és a lábaink is maradjanak egyenesen és érjenek végig a földhöz.
  3. Kilégzésre vigyük vissza a lábainkat és a karjainkat az első lépésben leírt pozícióba.
  4. Ismételjük meg.
  1. szint
Technika:
  1. Feküdjünk hanyatt nyújtott lábakkal és karokkal, mint az 1. szint első lépésében.
  2. Kilégzésre emeljük meg az egyik lábunkat függőleges helyzetbe, csípőben hajlítva. A térdeinket ne hajlítsuk be, és a lábunk is maradjon egyenes. A másik lábunk is maradjon kinyújtva a talajon. Miközben felemeltük a lábunkat, az azonos oldali kezünkkel fogjuk meg a nagylábujjunkat a hüvelyk- és mutatóujjunkkal.
  3. Kilégzés közben fordítsuk ki a lábunkat, hogy a földet érintse, és derékszögbe kerüljön a testünkkel a földön. Az ujjainkkal továbbra is fogjuk a lábujjat, Ha a jobb lábunk az, akkor hozzuk ki a testünk jobb oldalára.
  4. Belégzés közben hozzuk vissza a lábunkat a 2. pozícióba.
  5. Belégzésre engedjük el a lábujjunkat és engedjük vissza a lábunkat a talajra, majd jöjjünk vissza az 1. pozícióba.
  6. Ismételjük meg a másik lábbal is.
Megjegyzés: látni fogjuk, hogy a 2. és 3. lépéseket kilégzésre kell végrehajtani, míg a 4. és 5. lépéseket belégzésre. Ez nem azt jelenti, hogy a 2. és 3. lépéseket egyben kell végrehajtani. A 2. lépés után elvégezhetünk néhány mély légzést. Ugyanez a helyzet a 4. lépés után. A mozdulatokat belégzésre és kilégzésre kell végrehajtani, általában akkor lélegezzünk be, amikor a hasunkat nem nyomja össze a mozdulat. Ha elértük a közbülső vagy végső pozíciót, végezzünk mély légzést, vagy a pránájáma előírt formáját. Ez a megközelítés általánosságban vonatozik minden ászanára.
  1. szint
  1. Feküdjünk hanyatt a földre, mindkét lábunk legyen nyújtva, összezárt térdekkel, a karjaink a törzs mellett, a tenyerek nyitva érintik a talajt.
  2. A kinyújtott bal karunkat hozzuk fel derékszögig, amíg vállmagasságba nem kerül, a tenyér még mindig érintse a földet.
  3. Kilégzésre emeljük fel a jobb lábunkat a térd behajlítása nélkül függőleges helyzetbe.
  4. Vegyünk egy vagy két levegőt, ha szükséges.
  5. Foguk meg a jobb nagylábujjunkat a bal kezünk mutató- és hüvelyujjával.
  6. Kilégzésre vigyük a jobb nagylábujjunkat a test bal oldalára úgy, hogy a két karunk egy vonalban, vállmagasságban legyen. Fordítsuk a fejünket jobbra, a jobb fülünk érjen a földhöz. Ne hajlítsuk be a térdeinket, a lábaink legyenek egyenesek. A bal lábunk továbbra is legyen egyenesen a földön, a lábujjak nézzenek fölfelé, a fejünk pedig érjen a talajhoz.
  7. Végezzünk belégzést és kilégzést ebben a pózban.
  8. Kilégzés közben emeljük vissza a jobb lábunkat, ég mindig fogva a bal kezünkkel, és térjünk vissza az 5. pozícióba. A fejünket is fordítsuk vissza középre.
  9. Engedjük el a lábujjunkat belégzés közben, és térjünk vissza az 1. pozícióhoz.
  10. Hozzuk vissza a bal kezüket is a törzsünk mellé.
  11. Ismételjük meg a másik lábunkkal.
Megjegyzés: Férfiak esetében használjunk herevédőt vagy hasonló eszközt, hogy a szerveink a helyén maradjanak. Nők esetében a felsőtesten legyen szoros felső. Ebben az ászanában különösen, mivel erőteljes nyomást gyakorolunk a hasunkra, nagyon fontos, hogy kiürítsük a beleinket és a hólyagot az ászana végzése előtt.

-->

2019. november 1., péntek

Telihold-kapu

Úgy érzem, hogy nagyjából lezárult az az intenzív energetikai szakasz, ami a 11:11 (november 11 tükörszámok) hétfői napon, valamint a teliholdas keddi napon tetőzött. Sokan nem tudtak mit kezdeni a sok és magas rezgésű energiával, amit még ha be is akarsz fogadni, okozhat súrlódásokat a rendszereden belül, hát még ha ellenállsz neki, és a megszokott gondolati mintáidba igyekszel kapaszkodni. Szóval hétfőn három lélekvisszahívásban vettem részt, ami már önmagában ünnep nekem is, és annak is, aki visszakapja a lélekrészét. Mindamellett eléggé fárasztó dolog végig koncentrálni az utazás közben, legalábbis így az első gyakorlóidőszakban így érzem. Tegnap este meditáltam egyet itthon 11 óra 11 perckor, ezt le is írtam egy bejegyzésben

A mai, teliholdas keddi napon ismét két lélekvisszahívás várt rám, illetve este dobkörre mentem Oguzhoz. Az intenzív energiák miatt úgy éreztem, hogy kicsit túlpörögtem, és többet voltam "odaát", mint a földi síkon. Úgyhogy a dobkörre elvárások nélkül, némileg túlstimulált és kimerült fantáziával, pihenésre vágyva érkeztem. Oguz egyből a szokásos metál-énekes hangorkánnal (ami párhuzamosan szupernova-szerű energiakisülésekkel is jár), kezdett bele az erődalokba, ami menten magával is ragadott. Néhány dal után, miközben tovább ütötte a dobot, kiadta az utasítást, hogy lélegezzük bele magunkat a révülésbe, és induljunk el lefelé, az alsó világba. 

Egy nagy, kráterszerű rést láttam magam előtt, melyet körbe-körbe lépcsők öveztek, és azokon lehetett egyre lejjebb menni, mint a fenti képen egy hindu szent helyen látható. Hamarosan elértem a sötétségbe. Nem emlékszem, hogy velem voltak-e az erőállataim, vagy egyedül vettem részt ezen az izgalmas "tárlatvezetésen". Föld alatti, sötét alagutakon haladtam tovább fáklyafénynél, és egyre lejjebb kerültem. Itt már komplett föld alatti világok voltak, flórával és faunával. Őslényekhez hasonló hüllők, dinoszauruszok, sokfogú, denevérhez hasonló hüllőmadarak röpködtek a neonzöld fényben, melynek forrását lehetetlen volt megállapítani. Még lejjebb kerülvén már a növények, a vadon kúszó liánok és trópusi cserjék, gombák vették át a főszerepet. Még lejjebb csodálatos kristály-kollekciók kerültek a szemem elé, ott éldegéltek a kristálycsaládok szép csendben a föld alatt, még talán kristálykoponyát is láttam. Még lejjebb érve a föld alatti törpék világába csöppentem, akik tüzeket raktak és kalapáltak, kovácsoltak, mindenféle csoda szerkezeteket és vasárut készítettek. Még lejjebb hatalmas kígyók tekeregtek az alulról felszűrődő narancssárga fényben. Még tovább haladva lefelé a Földanya szívéhez érkeztem, mely folyékony, forró magmából álló tűzgömb volt, ami ugyanakkor nem fortyogó, hanem inkább békés, befogadó, anyai szeretetet sugárzó energiával vont körbe. A Földanya szíve alatt egy hosszú kötél lógott lefelé azokba a világoka, ahová a nagyon bűnös lelkek taszítják magukat, hogy ott szenvedjenek a karmájuk miatt. Innen csak a hit és a remény kötelén lehetett kijutni, és a Földanya szívén keresztülhatolva tisztulhattak meg a lelkek a bűneiktől, majd indulhattak el fölfelé az evolúciós létrán. Mi is elindultunk felfelé, mintha egy spirális fuvallat vitt volna fölfelé, a Középső Világba, majd a csillagokba. Ez egy jó kiegészítése volt a tegnapi utazásnak, ami inkább felfelé irányult. 

Oguz ekkor azt mondta, hogy álljunk fel, és alakítsunk ki egy gyógyító kört. Aki gyógyulni akart, az beült középre, az oltár köré, aki pedig gyógyítani akart, az állva maradt, és egy szoros kört alkotott. Csörgőztünk és énekeltünk, egy egységes hangburkot igyekeztünk létrehozni, majd lassan meg is tettünk egy kört a többiek körül. A kialakuló hang-mező a tekintetem előtt táncoló, lágyan hullámzó fényjátékká változott, amely harmonikusan ölelte körbe a középen ülőket, és ott táncolt a kör közepén. Sokat kellene még meditálni a hang lényegiségén, valamint a fény lényegiségén is, hogy elkezdjük érzékelni azokat a világokat, melyek csupán hangból és fényből állnak, és az ott élő lények teste is abból van. Soós Jóska szerint ez a kettő a legmagasabb beavatás (fény-tudat, hang-tudat). De erről majd írok még a jövőben. Bal oldalt Jóska egyik festménye látható.

Végül visszaültünk a helyükre, és volt még néhány dal, de azoknak a szövege nem is nagyon jutott el a tudatos figyelmemig, csak azt érzékeltem, hogy ismerem őket, mert sokszor hallottam már Oguzt énekelni a szövegüket. Egy kérdés merült fel bennem, ami az utóbbi napokban körvonalazódott. A teozófus írók közül többen is felemlegették azt a dolgot, hogy amikor emelkedett (értsd test nélküli) mesterektől csatornáznak le tudást, és azt írják meg a könyveikben, akkor a belsőjük mintha átalakulna folyékony tűzzé, hogy befogadja ezt a magas szintű rezgést. Ha évekig csinálja ezt valaki, akkor ez megterheli a testét és a szellemét is, ezért öreg korukban már volt, hogy abbahagyták az üzenetek fogadását és közvetítését. Bennem meg az merült fel, hogy amikor kommunikálunk a szellemvilággal, például gyógyítás vagy lélekvisszahívás közben, az nem árthat-e meg, ha túlzásba visszük, vagy túl sokat csináljuk. Ezt a kérdést tettem fel magamban a szellemvilágnak, majd lefeküdtem vízszintesen, fejjel az oltár felé. 

A szellemi segítőim élénken bíztatgattak: "Te csak ne aggódj, végezd a dolgodat. Lesz elég erőd még kilencven éves korodban is!" Ezzel együtt mintha egy kiegyenlítődés-szerű élmény ért volna, ahogy ott feküdtem, beállt az egyensúly  a fizikai lét és a szellemvilágbeli jelenlétem között, mely utóbbiból úgy éreztem, hogy egy kicsit sok jutott az elmúlt napokban. Jó kis dobkör volt ez is, mindig újabb dimenziók tárulnak fel. 

2019. október 31., csütörtök

A világ szakralitása

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ezzel szemben az objektív szamádhi a világ valódiságának megtapasztalásához vezet. Itt nincs helye a spirituálisan motivált menekülési vágynak. Mint a hogyan a bennszülött kultúrák is, az objektív szamádhi képes visszavinni bennünket abba az elbűvölt állapotba, amikor azt látjuk, hogy minden létező valójában szent és hogy az egész világ, minden egyes légzés, minden pillanat egy csoda és egy jelenés. Ne tévesszük azonban ezt össze a modern materializmussal. A materializmus elutasítja a tudat és az elme létezését a testtől különálló kategóriaként, az elmét ás a tudatot az anyagra redukálva, pontosabban az agyban zajló bioelektromos és biokémiai folyamatokra. A jógi nem használja ezeket a szamádhi második típusában. A tárgy nélküli szamádhi azt mutatja meg, hogy a tudat, a lélek és az önvaló örök, változatlan, határtalan, és tulajdonságok nélküli; mindazonáltal ugyanolyan valóságos, mint a világ, bár nagyon különbözik tőle.
Ezért tekinthető a jóga dualista filozófiának? Elfogadja a teremtés két különböző kategóriájának létezését. A legtöbb filozófia nem dualista, hanem monista, ami azt jelenti, hogy mindent egy kategóriára redukálnak. A monista iskolákat szintén két fő irányzatra lehet osztani? Az idealista és materialista iskolákra. Az idealista filozófiák az anyagot az elme/tudat/én elvére redukálják, mint ahogy a korai buddhizmus, az advaita védánta, vagy az európai idealizmus teszi. Lényegében úgy gondolják, hogy a világ és az anyag csupán az elme elképzelései, vagy hogy nincs az elmétől különválasztható, független létezésük. Másfelől vannak olyan iskolák is, melyek a tudatot/elmét redukálják anyaggá, mint például a tudományos empiricizmus (a nyugati tudomány), és a történelmi materializmus (kommunizmus). E filozófiák állítása szerint a tudat/szellem/elme nem létezhet az anyagtól függetlenül; például a tudati jelenségeket tipikusan az agyban keletkező biokémiai és bioelektromos áramlatokra redukálják. Bár az idealisták és a materialisták sok pontban nem értenek egyet, mindkét megközelítés monista abban, hogy a világot egyetlen kategóriára redukálják, legyen az a gondolat vagy az anyag.
Ugyanakkor vegyük észre, hogy a szamádhik két fő kategóriára osztása nem szabadon választott, hanem valószínűleg a jóga-rendszer legfontosabb vonása. Lehetővé tette a jüga számára, hogy az egész anyagvilágot szent, kikristályosodott szellemként lássa, de ugyanakkor elfogadja, hogy minden egyénnek van egy örök és isteni belső magja, amely változatlan marad, bármilyen megnyilvánuláson vagy megtestesülésen halad is keresztül."