2019. június 11., kedd

Áttetsző rétegek

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A nagy szabadság az emberi lény két legbelsőbb rétegében érhető el, De ahhoz, hogy elérjük, a három külső rétegnek átlátszónak kell lennie; át kell tudni látni rajta, mint egy áttetsző kristályon, vagy egy csendes felszínű, tiszta vízen. Az a mód, ahogyan a civilizációnk, a társadalmunk és az oktatásunk meg van szervezve, olyan feltételekhez kötöttséget és karmát hoz létre, mely elhomályosítja a külső rétegeket; és így nem láthatunk át rajta a legbelső önvalónkig. Mélyen legbelül tudjuk, hogy Isten képére és hasonlatosságára készültünk, de hány olyan ember van manapság, aki ezt látja, érzi, éli? A legtöbb modern ember nem tud összekapcsolódni a saját magán belül található béke és öröm forrásával. Bár sohasem lehetünk valóban teljesen külön Istentől, a feltételekhez kötöttségünk elhitethet velünk, hogy Isten nincs velünk és egyedül vagyunk, vagy, ahogy Friedrich Nietzsche mondta, hogy "Isten halott". Ez egy illúzió. Csak helyre kell állítanunk a három külső réteg eredeti átlátszóságát, hogy tisztán belelássunk a mélységeinkbe.
A pancsakósa modell három külső rétege a test, légzés (a pránikus réteg) és az elme. A fátyolozottságot vagy homályt azok az akadályok hozzák létre, melyek a feltételekhez kötöttség megnyilvánulásai. és ezek az akadályok ebben a három rétegben találhatóak (1.31-es szútra). Ahogy a 2. fejezetben megtanultuk, az összes akadálynak van fizikai, pránikus és mentális komponense; és így a leküzdésükhöz is mindhárom komponenst kell egyidejűleg (nem egymás után) eltávolítani. Az ászana az a technika, melyet az akadályok és a feltételekhez kötöttség fizikai komponensének legyőzésére használhatunk. A pránájámát az akadályok és a feltételekhez kötöttség pránikus komponensének legyőzésére használhatjuk. A mentális komponenst a Kundaliní- és csakrameditáció által függeszthetjük fel. A technikák e három kategóriáját együttesen kell látni és alkalmazni, és nem külön-külön.
Mivel túlzottan megterhelőnek tűnhet e három komplex rendszer elsajátításának elkezdése egyszerre, sorrendben is tanulhatjuk tipikusan az ászanával kezdve. De idővel, miután már valamennyire jártassá váltunk bennük, a technikákat együtt kell gyakorolni és le kell küzdeni a tendenciát, hogy leakadjunk csak az ászana vagy csak a meditáció gyakorlásánál. Amikor a három külső réteget sikerült megtisztítani és felkészíteni, következetesen el tudjuk érni a szamádhit. Előtte mindig nehezen elérhető, önbecsapás vagy fantázia lesz csupán. Most vizsgáljuk meg ezt a három alap jóga-technikát és a jelentőségüket a szamádhi szempontjából. Ezután a kiegészítő jóga-technikák leírásával folytatom, melyek e három alaptechnikát támogatják."

2019. június 10., hétfő

A koncentráció spirálja

A hatodik szimbólumot is megkaptam Odintól. Míg az előző (a háromélű szekerce) és a második (a Változás örvénye) tisztító, energiaeloszlató hatású szimbólumok, ez a szimbólum két jobbra forgó,koncentrikusan elhelyezkedő logaritmikus spirálból áll. A spirálkarok szivárványszínben ragyognak, és hullámokban kifelé haladnak rajtuk a színek. A bal oldali ábra némileg visszaadja az élményt, de nem teljesen. A spirál az óramutatóval megegyező irányba forog, és így a közepébe koncentrálja az energiát vagy szándékot vagy teremtő erőt, végtelenül besűrítve azt és egy orsószerű energiagyülem jön létre a spirál alatt és fölött. Amikor ezt a szimbólumot megkaptam, akkor a sárkányom vitt Odinhoz. Minden ragyogva világított, az egész Életfa, a sárkányom is és vakító lángokat lövellt a szájából. Direkt nem nézek mostanában filmeket, hogy a mozgóképek ne zavarják meg a belső képalkotó folyamatomat. Valahogy nem is vágyom rá. De ez a jelenet talán hasonlított a Trónok Harca befejező részéhez, amikor a sárkányok mindent felperzseltek, mint két élő lángszóró. De az enyém nem bántott senkit.  

A Valhalla csarnoka általában sötét és szürkés, félhomályos szokott lenni, de most ott is számos fáklya világította meg a sötét termet. Odin átnyújtotta a rúnát a tenyerében, melyen ez a szimbólum kavargott, és elmagyarázta, hogyan kell használni. Ha a jobbos spirált jobbra forgatjuk, akkor begyűjti, koncentrálja az energiát, főleg teremtő, megnyilvánító céllal érdemes használni. Ha ugyanezt a spirált balra forgatjuk, akkor a karjaival begyűjti mindazokat az alkotóelemeket, összetevőket az Anyatermészettől, amelyekből meg lehet majd nyilvánítani az óhajtott célt. A balos spirál, tehát ennek a tükörképe nem kedvező, mert centrifugaként szétszórja az energiát, és káoszt teremt. A legtöbb ember nem tudja kezelni annak az energiáját. Amikor Odin beavatott a szimbólumba, akkor a kerék vagy örvény (akár csakrának is nevezhetjük) végighaladt a gerincemen lentről fölfelé, majd vissza le és fel, így minden létszintemet újrateremtve. A képen látható, hogy a galaxisok spirálkarjai is hasonló alakzatban forognak, és egy ősi új-mexikói sziklarajzon is megtalálható ugyanez a minta. 


Nem tudom, hogy van-e összefüggés közötte, de amióta ilyen gyakran kapom a szimbólumokat, jóval kevesebbet alszom, ami nem biztos, hogy jó vagy hogy hosszú távon is így lesz. A tudatos álmodás gyakorlásához ugyanis egy kicsit hosszabb alvásidőre volna szükség, és az még nem igazán akar összejönni.

Utána Odin megmutatta, hogy a szimbólumot térben is ki lehet vetíteni, ilyenkor alulról és felülről indul egy-egy csigaház-szerű spirál, melyek középen találkoznak. Vörös és kék színben jelennek meg, mintha a Jin és a Jang volnának, vagy két pólus találkozna. A spirálok nem csak egy tengely mentén jelentek meg, hanem függőlegesen, majd vízszintesen is a négy fő irányban és a köztes irányokban is. Ezzel összesen öt tengely alakult ki. Majd a két függőleges síkban is megjelent egy-egy tengely a köztes irányokban, így már összesen kilenc tengely volt a térbeli alakzaton. Végül a tengelyek által bezárt kis nyolcad-gömbcikkelyek közepén is megjelent egy-egy tengely, így összesen tizenhárom tengelyt alkotva, huszonhat spirálkarból állt az alakzat, melyek nagyjából szabályosan helyezkedtek el a háromdimenziós térben. 


A szabályos testek közül a rombikuboktaédernek van 26 oldala, ebből 18 négyzet, és 8 háromszög. Ha mindegyik oldalának a közepére odaképzelünk egy spirált, mely átszúrja, és a mértani középpontban egyesül a többivel, akkor megkapjuk azt, amit láttam. Mivel az ember csak három dimenzióban tudja leképezni az alakzatokat a belső látásával is, van egy olyan sejtésem, hogy ezt a térbeli szimbólumot elképzelve a spirálkarok átnyúlhatnak a tizenhárom dimenzióba, mely az univerzumot alkotja. Mondjuk eddig tizenkettőről tudtam, de hát persze az ember még azt sem tudja, hogy mennyi mindent nem tud, szóval passz. Minden esetre izgalmas szimbólum, majd kísérletezni fogok az alkalmazásával, hogy legyen némi tapasztalat, amit át tudok adni másoknak is, akik esetleg szeretnék használni. De már két dimenzióban elképzelve, és egy függőleges tengely mentén mozgatva is nagyon erőteljes hatást vált ki.

2019. június 9., vasárnap

Vadzsrászana B

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Vadzsrászana B
Technika:
1. Térdeljünk le egy darab puha anyagra összezárt térdekkel, sarkakkal, felfelé néző talpakkal, kinyújtott lábujjakkal és a ruhához érő rüszttel. A testünk legyen egyenes, a gerinc nyújtózkodjon fölfelé, az állunk pedig nyugodjon a mellkason.
2. Nyújtsuk ki a karjainkat, és helyezzük a tenyereinket a térdünkre.
3. Hajtsunk végre mély belégzéseket és kilégzéseket, susogó hangot létrehozva a torkunkban, belső légzésvisszatartással. Fontos, hogy mindkét típusú kumbhakamot hajtsuk végre, hogy megkapjuk az ászana teljes hasznát. Lassan növeljük a légzésciklusok számát a gyakorlás fejlődésével 6-ról 16-ra.
Megjegyzés: Amikor a gyakorlásunk már fejlettebb, akkor ahelyett, hogy ülő helyzetből kezdenénk az ászanát, kezdjük álló helyzetből. Álljunk egyenesen összeérő sarkakkal és nagylábujjakkal. Emeljük fel a sarkunkat, hajlítsuk be a térdünket, és térdeljünk le. Nyújtsuk ki a lábfejünket, hogy a rüsztünk a ruhára érjen, és a fenekünk az összezárt térdünkön pihen. A többi lépést ugyanúgy kell végezni, mint a fentiekben."
(Ez a vadzsrászana statikus változata, melyben a légzés és a kumbhaka előtérbe a dinamikus vinyászák helyett. Ha a pózt a gyakorlás végén végezzük, akkor nem szükséges álló helyzetből kezdeni. Viszont ha előbb végezzük, akkor végigcsinálhatjuk a vinyászákat a szamaszthititből a következők szerint:
Ékam: Szamaszthtiben állva végezzünk el egy mély kilégzést, miközben összekulcsoljuk az ujjainkat, és a tenyereinket lefelé fordítva nyújtjuk a karokat is a padló felé.
Dvé: Belégzés közben emelkedjünk fel a lábujjainkra.
Tríni: Kilégzésre engedjük le magunkat a térdeink behajlításával, és engedjük a térdeinket leereszkedni az összehajtogatott ruhára. A mozdulat során a karjainkat végig tartsuk a fejünk fölött és a gerincünk legyen egyenes és függőleges. A térdeink legyenek összezárva és a sarkaink és érjenek össze, a belső talpélek pedig legyenek függőlegesek.
Csatvári: Végezzünk el egy mély belégzést.
Pancsa: Kilégzés közben engedjük le a fenekünket a sarkainkra. Nyújtsuk ki a lábujjainkat hátra, úgy, hogy a rüsztünk érjen a ruhához. A sarkaink érjenek össze. Helyezzük a lefelé néző tenyereinket a térdeinkre és nyújtsuk ki a könyökünket. Hajtsuk végre az előírt számú légzésciklust és kumbhakát.
Sad: Kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra a térdeink mellett, majd ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Szapta: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Astau: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Nava: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.
Dasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Ékádasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.
A pózok gyakorlásához természetesen praktikusabb egy jógamatracot használni, mint egy kiterített szőnyeget vagy anyagot, amit Krishnamacharya idejében használtak.)

2019. június 8., szombat

Vadzsrászana A

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"54. Vadzsrászana (villám- vagy gyémánt-póz)
1. Helyezzünk egy összehajtogatott, puha ruhát a padlóra. Álljunk rá egyenes törzzsel, a térdek, bokák és a lábujjak összezárva. Nyújtózkodjunk a karjainkkal a fejünk fölé, összekulcsolt ujjakkal és felfelé fordított tenyerekkel.
2. Belégzés közben emelkedjünk fel a lábujjainkra.
3. Kilégzésre engedjük le magunkat a térdeink behajlításával, és engedjük a térdeinket leereszkedni az összehajtogatott ruhára. A mozdulat során a karjainkat végig tartsuk a fejünk fölött és a gerincünk legyen egyenes és függőleges. A térdeink legyenek összezárva és a sarkaink és érjenek össze, a belső talpélek pedig legyenek függőlegesek.
4. Végezzünk el egy mély belégzést.
5. Kilégzés közben engedjük le a testünket úgy, hogy a fenekünk a sarkainkra érkezik. Nyújtsuk ki a lábujjainkat hátra, úgy, hogy a rüsztünk érjen a ruhához. A sarkaink érjenek össze. Tartsuk az ujjainkat még mindig összekulcsolva, és a karjainkat engedjük le, a könyökünkben behajlítva, a tenyereinket pedig helyezzük a tarkónkra.
6. Belégzés közben emeljük vissza a testünket és a karjainkat a 3. pozícióba. Hajtsunk végre három kört.
7. Amikor a testünket visszahoztuk az 5. pozícióba, belégzésnél nyújtsuk ki a karokat a 3. pozícióba, de a fenekünket ne emeljük fel a sarkunkról.
8. Kilégzés közben hajlítsuk előre a törzsünket csípőben, és helyezzük a homlokunkat a talajra, a kinyújtott karjaink pedig érjenek a földhöz elől, amennyire csak lehetséges.
9. Belégzés közben vegyük fel ismét a 7. pozíciót. Hajtsunk végre három kört a 8. és 9. mozdulatokból.
10. Amikor visszatértünk a 7. pozícióhoz, helyezzük a tenyereinket a testünk két oldalára, kb. 12 hüvelykkel a lábujjak mögött, és kb. 18 hüvelyk távolra egymástól. Az ujjaink legyenek összezárva és mutassanak előre. Nyújtsuk ki a karjainkat a könyökök kiegyenesítésével.
11. Belégzés közben emeljük meg a testünket, és hajlítsuk hátra a fejünket, amennyire lehetséges. A térdeink továbbra is érjenek a földhöz.
12. Kilégzés közben engedjük le a testünket és térjünk vissza a 10. lépéshez. Hajtsunk végre három kört a 11. és 12. pozíciókból. Megjegyzés: Miközben ezt az ászanát végezzük, tartsuk zárva a szemeinket és a szánkat, hogy az elme ne kalandozzon el.
13. Helyezzük el a két tenyerünket a testünk két oldala mellett a lábainkhoz közel, összezárt és előre mutató ujjakkal, és emeljük meg a csípőt a térdek kiegyenesítésével, a testünk pedig legyen merőleges a lábszárakohoz képest. Belégzés közben egyenesedjünk fel és térjünk vissza a függőleges helyzetbe.
14. Pihenjünk meg.
Megjegyzés: Az összes "tan"-póz esetében fontos, hogy azonnal végezzük el a kontrapózt. A megfelelő kontrapóz mindegyik ászana után meg van adva. Tan-ászanák azok, amelyek nyújtják az idegeket, például a pascsimóttánászana a test hátulsó oldalán nyújtja és egyenesíti az idegeket, míg a púrvóttánászana - a megfelelő kontrapóz - a testünk elülső oldalán nyújtja az idegeket. A fenti ászana valamivel nehezebb változatát alább ismertetem. Ezt a pózt Góraksanátha tanította.
Technika:
1. Vegyük fel ugyanazt a pózt, mint a pascsimóttánászanában.
2. Helyezzük el a tenyereinket előrenéző ujjakkal kb. 12 hüvelyknyire a fenekünk mögött és kb. 18 hüvelyk távolságra.
3. Egyenesítsük ki a karjainkat, vagyis a könyökünket. Belégzés közben hajlítsuk előre a törzsünket csípőben, a törzset egyenesen tartva, amíg a homlokunk nem ér a térdeinkhez, vagy annyira lent a lábszárainkhoz, amennyire lehetséges. Tartsuk összezárva a térdeinket és ne emeljük fel a földről.
4. Vegyünk mély levegőket.
5. Belégzés közben emeljük vissza a törzsünket a 2. pozícióba.
(Krishnamacharya több dolgot kiemel e póz magyarázatakor. Az egyik az, hogy bár a vinyászákat nem számolja szanszkrit nyelven, a póz itt is álló szamaszthitiből indul. A másik az, hogy a gyakorlás során az egyes rész-pózokat, és azok kontrapózait 3-3 alkalommal ismételteti meg (3-5.; 7-8.; 11-12. vinyászák). Ezzel bemutatja azt, hogy a cél függvényében a gyakorlást végezhetjük nagyon statikus módon (akár 10 percig kitartva egy-egy ászanát), vagy nagyon dinamikusan is (5-6 légzésig maradva egy pózban, vagy belégzésre és kilégzésre oda-vissza mozogva a vinyászák között). Ugyanakkor hangsúlyozza azt az általános elvet, hogy a pózt kövesse azonnal a kontrapóz, melynek energetikai és kinetikai hatása ellensúlyozza az eredeti pózt, és így könnyebben beáll az egyensúlyi állapot. A harmadik a "tan"-ászanák hangsúlyozása, melyek egyenes nyújtásokra utalnak a test egyes részein. Amikor az idegek nyújtásáról beszél, itt elsősorban az izmok, inak, szalagok és izompólyák nyújtására kell gondolni, mely során természetesen a bennük futó idegek is nyúlnak. Emellett a nádík, vagy az egyes energiacsatornák is stimulációt kapnak a nyújtás során.)

2019. június 7., péntek

Lélekkísérő osztag

Szerdán még pont elkaptam a Facebookon Somogyi István kiírását, mely szerint lélekkísérő szertartást szervez csütörtök este kilencre a Margit-hídhoz, ahol két hete a Hableány tragikus balesete következett be "Átkelés a szivárványhídon" címmel. Írtam neki, hogy csatlakozhatom-e az eseményhez, mivel úgy éreztem, hogy az én kötelességem is segíteni ilyenkor, és szerettem volna megismerni Istvánt is személyesen. A múltkori Világbéke-doboláson, mely szintén a baleset utánra esett, már igyekeztünk segítséget küldeni a háborgó halottaknak sámáni módszerekkel. 

Háromnegyed kilenckor gyülekeztünk a Margit-híd pesti hídfőjénél, és elmondta, hogy mi lesz a folyamat. Először csendben átmegyünk a hídon, és a Margitszigeten lekanyarodunk a partra. Miközben megyünk, légzésmeditációt végzünk, enyhe transzba juttatva a tudatunkat, és figyelünk, különösen a híd középső szakaszánál, hogy mit érzékelünk magunk alatt. Utána a Margitsziget hídfőhöz közel eső oldalán fogjuk bemutatni a lélekkísérő phowa szert, a baleset helyszínétől látótávolságra. István azt is elmondta, hogy 1944-ben a német tűzszerészek aláaknázták a Margithidat, hogy a benyomuló szovjet katonák előrehaladását késleltessék, de valamilyen véletlen folytán a gyújtószerkezetek még azelőtt beindultak, hogy a tűzszerészek elhagyták volna a hidat, és így a híd felrobbant, beszakadt, több, mint hatszáz ember életét követelve, még egy villamos is a vízbe zuhant. Pontosan ugyanazon a helyen.

Egyesek azon a véleményen voltak István elmondása szerint, hogy a Hableányon utazó koreai turisták ezeknek a német katonáknak voltak a reinkarnációi. Elindultunk. Mentem, lélegeztem, de azért zavart a város ricsaja, és a járókelők semmitmondó szövegelése. A légzés mellett arra is törekedtem, hogy elhessegessem az elmémből az előképzeteket, hogy mit is kellene látnom, éreznem a hídpillér fölött áthaladva. Amikor olyan látomásom van, amire egyáltalán nem számítok, akkor általában nagyobb bizalommal tudom elfogadni, hogy az nem a tudatos elmém terméke. Így végül az elvárásaimat elengedve, a hídon átmenet egy hatalmas, zöld Buddhát érzékeltem a folyómederben, ott, ahol tegnap még a Hableány roncsa feküdt. Nem érzékeltem a vízbefúltak százainak néma sikolyait és iszonyatát, és az élet és halál mezsgyéjén megrekedt lelkek tétova rémületét sem. Egy békés, jádezöld, gyógyító Buddha meditált csupán a vízben, mintha ez a hely a szentség zarándokhelye, az átlépés kapuja lenne. 


Odaértünk a Margitszigetre, és én leálltam, hogy lelakatoljam a biciklimet. Közben a csoport, István vezetésével jobbra kanyarodott a Pest felőli oldalon, és a sziget hídfő felőli vége felé indultak. Amikor leértem, hogy utánuk eredjek, én is elindultam arra, de nem láttam senkit! Mintha felültek volna a szellemhajóra, és egy az egyben átléptek volna a Nieríkába! Zavaromban elindultam a másik irányba is, itt is semmi... Ismét a Margithíd felé fordultam, most már tejesen összezavarodva és megalázva, azon tétovázva, hogy lehet, hogy nekem nem is szabad most ezen részt vennem? Végül rábíztam magamat a szellemekre, és meghallottam a dobok ütemes lüktetését. Egy mécsesekből kirakott mandala körül énekelték az Óm Mani Padme Hum-ot, és István más igékre, dalokra is rázendített, a maga transzos, kántáló, improvizatív stílusában. Majd elhalkult a dobszó, és István elmondta, hogy ő és többen mások is egy hatalmas fekete örvényt láttak a baleset helyszínén, mely vélhetőleg már régóta különleges minőséget ad ennek a helynek, egy kapu a Túlvilágra, illetve egy áldozóhely, ahogy István megfogalmazta. Azok, akik meg akarnak halni, valahogy ösztönösen ide vonzódnak, és itt ugranak bele a vízbe. Sok öngyilkos fulladt itt a vízbe a Margithíd megépítése óta, ahogyan ezt Arany János "Híd-avatásra" című verse is megfogalmazza sámáni látomásként. Árpádházi Szent Margit, a híd névadója is önsanyargatásainak vált áldozatává, bár őt az egyház nem öngyilkosként, hanem szentként tiszteli. István kiemente az "öl" szó etimológiáját, mely egyrészt az élet forrása, de az élet elnyelője, elpusztítója is ebben az esetben. Az áldozat, emberáldozat, önfeláldozás rítusa valahogy olyan ősi sámáni, animisztikus minőségben lett lefestve, hogy tulajdonképpen megütközés nélkül tudtam elfogadni, hogy a halál, önmagunk, múlandó testünk átadása a halálnak egyfajta áldozati rítus, mellyel a kapott életerőt juttatjuk vissza az univerzális körforgásba, hogy mások életet kaphassanak.

Elkezdtük a második kört. István énekelt, mi meg néhányan doboltunk és szintén énekeltünk, vagy hangokat adunk ki, vagy transzlélegeztünk. Ahogy mentünk bele a folyamatba, én azt érzékeltem, hogy egy hatalmas fénybárka érkezett az "áldozóhelyre", és a személyzet elkezdte összehalászni az ott tanyázó lelkeket. Az öngyilkosok és az önszántukon kívül vízbefúltak lelke is általában azért szorul segítségre, mert megrekednek a Halál birodalmának mezsgyéjén, és nem tudnak tovább menni. Vagy azért, mert nem képesek tudomásul venni, felismerni azt, hogy meghaltak, vagy azért, mert öngyilkosságuk önmegtagadással, a létezésből való kilépés szándékával valósult meg, és amikor megtapasztalják, hogy létük és felelősségük nem szűnik meg, "odafagynak" az öngyilkosság helyszínéhez és eseményéhez, és képtelenek továbbmenni. 

Sok-sok lélek szállt fel a fénybárkára, mi meg doboltunk, mint a személyzet, amely a bárkát mozgatja az evezőivel. A nagy Buddha is bekerült a hajóba, és a hajó elején egy hosszú lebernyegben álló (fehér és lila volt a ruhája, mint a püspököknek), hosszú hajú arkangyal-féleség állt, mint a kapitány. A kezében egy hosszú bot volt, melynek tetején az egyiptomi Ankh szimbólumot véltem felfedezni. Ekkor sok-sok angyali fénylény érkezett a bárka köré, és mintegy közrefogva segítették a bárka haladását, még a harsonáikat is fújták. "Kék ég, tiszta ég, aranysugár-fonadék," és még sok más sor hangzott el. "Feljebb, feljebb, feljebb, feljebb... Beljebb, beljebb, beljebb, beljebb", és közben azt láttam, hogy a szellemhajó most nem az Alsó világ felé veszi útját, hogy elvigye a lelkeket a Holtak Birodalmába, hanem tényleg fényköteleken húzzák felfelé a bárkát egészen a Napkorongba, aminél magasabb helyzetbe nem is juthat egy halott lelke az Egyiptomi Halottaskönyv szerint. Lassan befejeződött az ének, a dobolás, és visszatértünk. Mély szertartás volt, és úgy érzem, hogy megtettük a kötelességünket. István említette, hogy az itt maradottaknak sem könnyű. Az elhunytak hozzátartozói, a búvárok, TEK-esek, vízimentők, akik két hétig dolgoztak a mentésen, a hullák felkutatásán és azonosításán, és a vízben fuldokló hét túlélő kimentésén, most valószínűleg nehéz éjszakákat élnek át. A PTSD (poszttraumás stressz-szindróma) erőteljesen leterheli ilyenkor az ember életét. Éppen ezért azt gondoltam, hogy felajánlanék legalább egy hangterápiás lélekutazást ingyenesen azoknak, akiket súlyosan érintett a baleset. Ha az ismerőseitek között tudtok ilyenekről, kérlek, továbbítsátok nekik ezt a blogbejegyzést, hogy meg tudjanak keresni, mert nagy szükségük van a segítségre a feldolgozáshoz, és nem mindenki kapta ezt meg. A 06309140839-es számon vagyok elérhető, és igyekszem segíteni minden érintettnek. 

Köszönöm, hogy ott lehettem a tegnapi lélekkísérésen, és Istvánéknak, hogy megszervezték ezt a támogató jelenlétet. Sajnos fényképeket nem készítettem az eseményről, nem voltam annyira szelfizős hangulatban. Így egy illusztrációt láthattok Arany János balladájához, illetve egy képet a híd alatti gyászmécsesekről.

2019. június 6., csütörtök

Szamádhi varázsütésre?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A Taittiríja Upanisad és a pancsakósa-modell
Sokan, akik elindulnak a lelki kutatás útján, arra vágynak, hogy megtalálják azt az egy gurut, aki csak a szemükbe néz, a fejükre teszi a kezét (vagy a lábát), elveszi a karmájukat, és - a kegy folyamatán keresztül - a szamádhiban részesíti őket. De a szamádhinak nincs egy kizárólagos oka (mint például egy guru). Könnyű volna, ha azt mondhatnám, hogy csak ezt vagy azt az egyszerű lépést kell megtenned, és belépsz a szamádhiba. Bár szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat, ez a tárgy redukcionista megközelítése lenne. Mint sok más dolog az életben, a szamádhi is több tényezőtől függ.
Például, ha a fizikai egészség elérése volt a célunk, hamarosan rájövünk, hogy nem csak egy tényezőtől, hanem azok egész sorától függ. Bizonyára megfontoljuk az étrend megváltoztatását, de a testmozgás is fontos. A megfelelő pihenés és a kevés stressz is fontos szerepet játszik. Az egészség egyéb aspektusaiban megjelenik a másokkal való kapcsolat, a szerelmi élet és a mentálhigiéné szerepe is. Hasonló módon, a spirituális egészségünk sem egy tényezőtől függ, hanem soktól.
A 2.28. szútrában Patandzsalí azt mondja: "A jóga összes ágát gyakorolva megszüntethetjük a szennyeződéseket, felfedve a megkülönböztető tudás fényét." A kulcs itt az "összes ág", nem csak az ászana vagy a meditáció gyakorlása. A modern tendencia az, hogy a jógát csak az egyik elemére redukáljuk, legyen az az ászana vagy a meditáció. Eredetileg csak egy jóga volt; nevezzük most Mahájógának, a Nagy vagy Teljes jógának. Mostanában sok tanár mondja azt, hogy alég csak a jóga egyik ágát gyakorolni. Patadzsalí szerint viszont mindet kell gyakorolni.
Az előző fejezetben leírtam a szamádhi kilenc akadályát, melyet az 1.30-as szútra sorol fel. Az 1.31-es szútrában Patandzsalí azt mondja, hogy ez a kilenc akadály három szinten nyilvánul meg: a fizikai szinten, a pránikus szinten (a légzéssel és életerővel kapcsolatban), és a mentális szinten. Patandzsalí ekkor egy még régebbi szövegre, a Taittiríja Upanisadra utal. A pancsakósa-tant, vagyis az öt burok modelljét ebben az Upanisadban találjuk meg. Ebből az ötből a szamádhi két kategóriája a két legbelsőbb rétegben nyilvánul meg, melyeket a mély tudás rétegének (vigjánamaja kósa) és az eksztázis rétegének (ánandamaja kósa) nevezünk. Ezeket részletesebben ismertetem a 6. fejezetben. Ebben a fejezetben a három külső réteget mutatom be."

2019. június 5., szerda

A csatabárd

Az egyik rövid sámándobos utazás alatt megjelent előttem az ötödik szimbólum, Odin csatabárdja. Ez egy háromélű szekerce, melynek alsó részén van egy hosszú, lezáratlan szár, középen egy kerek fej, és abból három penge indul ki, jobbra, balra és fölfelé is. Lerajzoltam, ahogyan láttam, de csak nagyjából hasonló fegyvereket láttam a fizikai "valóságban", mert általában legfeljebb kétélű szekercéket készítenek és használtak régebben is, és a tetején maximum egy lándzsahegy volt. Én azonban ott is egy balta alakú pengét láttam. Az alakja egy kicsit hasonlít a kelta keresztre, úgyhogy annak az analógiáit is megvizsgálom majd a bejegyzés végén. Ez egy igazi harci fegyver, vagyis amikor ellenségekkel, akadályokkal, gátló erőkkel kell megküzdeni, akkor jól használható ez a szimbólum. Mi kell ahhoz, hogy legyőzzük a nehézségeket, és elérjünk egy célt? Három dolog: VÁGY, AKARATERŐ és TUDÁS. Ha a háromból valamelyik hiányzik, akkor nem sok esélyünk van a sikerre. De ha mindhárom egyformán erős, akkor segítséget kaphatunk a Földanyától  (a balta nyitott szára) és az istenektől (a középső kör), és elérhetjük a célunkat. Az északi mitológia nem tesz említést arról, hogy Odinnak lett volna balta-fegyvere. Viszont számos ókori mitológiában (perzsa, indiai, görög, római) előfordul a kétélű balta vagy bárd, mint a Napisten fegyvere ész szimbóluma. Háromélűről tudtommal nem tesz említést egyik mitológia vagy folklór sem.


Ezt a szimbólumot és az Életfa szimbólumot is olyan gyorsan kaptam, hogy nem zajlott le az a konkrét beavatás, ami az eddigi szimbólumoknál megvolt. Így azt gondoltam, hogy egy következő alkalommal ismét meglátogatom Odint az erőállataim segítségével, hogy megkapjam a beavatást ezekbe a szimbólumokba. Ez alkalommal a farkasom vállalkozott rá, hogy elvisz a Valhallába. Ő nem szokott annyira szívesen az égi magasságokba emelkedni, de ez alkalommal megjelent Odin két farkasa, Geri és Freki és hárman húztak fel Asgardba valami szánféleségen. Ismét Odin elé járultam, és megerősítette, hogy ezeket a szimbólumokat át akarja adni nekem. Az Életfa-szimbólumot a hátamra vetítette, mint egy pajzsot, a függőleges vonal a gerincem mentén húzódott. A háromélű csatabárdot pedig a jobb alkaromra vetítette, és arra is célzott, hogy majd mind az ötvenkilenc szimbólumot magamra kell tetováltatni. Az Életfa-szimbólumot zöld alapon barna színben láttam, a csatabárdot pedig fekete alapon arany színben. Visszatértünk az Életfához és véget ért az utazás. A szimbólumokat azóta elkezdtem használni az egyéni kezelések során, méghozzá kétféle módon. Amikor a nagy gongon játszom, akkor az ütővel kirajzolom a szimobólumokat a gongra. Amikor dobolok és én is belemegyek egy lélekutazásba, akkor a kezelt személy aurájába vetítem őket, vagy ha a lélekutazás során benne vagyunk a testében vagy a tudatának valamelyik aspektusában, akkor ott is lehet használni azt a szimbólumot, melynek erejére éppen szükség van. Például a betegség-energia kihordásához, kitisztításához a "Változás örvénye" szimbólum és a Csatabárd is használható. Nem kizárt, hogy ellenséges entitások, elementálok elleni védelemben is hasznos lesz ez a szimbólum, de még nagyon friss, még tapasztalatokat kell szereznem vele. 

A kelta kereszt szimbolikája

A fenti csatabárd-szimbólum engem egy kicsit emlékeztet a kelta keresztre, bár ott a kereszt három rövid ágát még egy gyűrű is összeköti. Maga ez a szimbólum is több ősi motívumból alakult ki: a sok tízezer éves Napkereszt-szimbólumból,valamint Odin körkeresztjéből; és mindezt a pogány szimbolikát St. Patrick igyekezett összehozni a keresztény kereszttel, amikor a kereszténységet terjesztette Írországban. 

Calanais-ben, Lewis szigetén Skóciában van egy kőtömbökből álló kör, mely a Stonehenge-objektumhoz hasonlít, bár valamivel kisebb, és a körben egy egyenlő szárú keresztet formázó kőtömbök vannak. Az egyenlő szárú körkereszt vagy Napkereszt szimbolikája különböző kulturális rétegződéseket olvaszt magába: a nap négy szakasza vagy pontja: hajnal, dél, alkony, éjfél. Természetesen az évkör négy pontját (tavaszi napéjegyenlőség, nyári napforduló, őszi napéjegyenlőség és téli napforduló) is jelenti. Ezen kívül az isteni energia vagy az összekapcsolódás négy pontját is jelképezi: az Én, a Természet, a Bölcsesség és Isten. Tartalmazza a nyugat, észak, kelet és dél, valamint a négy őselem (föld, víz, tűz, levegő) szimbolikáját, mely számos természeti népnél megjelenik, például az indiánok Gyógyító Kerék (Medicine Wheel) szimbólumában is. 

A kelta kereszt az emberi vágyat jelképezi az Élet kibontakozó misztériumának megismerésére és megtapasztalására. A kereszt négy szára a felemelkedés négy útja - a Természet megismerése; a Bölcsesség megismerése; az Isten és az Istennő megismerése; valamint az Önvaló megismerése. A keresztet körülvevő kör négy cikkelye az Egyesülést, a Mindenséget, a Teljességet és a Befogadást is jelképezik.

2019. június 4., kedd

Miért nem működik az azonnali megvilágosodás?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Miért nem működik az azonnali megvilágosodás?
Nagyon szívesen mondanám azt, hogy a felkészülés évtizedei nem szükségesek. Szeretném azt mondani, hogy találtam egy közvetlen utat, amely minden mást fölöslegessé tesz. De az a probléma, hogy nem csak hogy nem találtam ilyen rövid utat, de nem is hiszem, hogy létezik ilyen. A nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem Indiába járni, csakis az azonnali megvilágosodást kerestem. Ha valaki azt mondta volna, hogy évtizedekig kell gyakorolnom, akkor kinevettem volna. Nem álltam készen arra, hogy két évnél többet fektessek bármibe is. Minden elérhető megközelítést kipróbáltam, beleértve azokat is, amelyek azt állították, hogy nem maradt semmi más amit meg kellett volna tennem, és hogy már „ott” voltam. Bér ez elméletben igaz lehet, de a nyugati világba visszatérve, a munkahelyen, a gyerekeket nevelve, a hitelekkel birkózva, igyekezve elevickélni a kapcsolatainkban, és az anyagi csőd szélén egyensúlyozva, stb. ez nem igazán működik. Lehet, hogy ezek a módszerek működtek volna valakinél, aki nagyobb, mint én voltam. De számomra, a kétség pillanataiban a megerősítés, hogy „Te is Az vagy” nem volt elegendő. Valami többre volt szükségem – valami, hogy is nevezzem... kézzelfoghatóra. Igen, ez a megfelelő szó. Nem volt elég az a néhány hangzatos elképzelés, hogy „Bizton Én vagyok a Brahman”, miközben énem java részét tovább ostromolták azok a dolgok, amelyeknek a modern emberek legtöbbje ki van téve. Persze nem a hangzatos ideálok ellenében akarok szót emelni, de úgy éreztem, hogy a lényem egészét kell transzformálnom; a keresztény ideológiában ezt transzubsztanciációnak nevezik.
Miután az összes „azonnali megvilágosodás”-módszert lelkesen kipróbáltam, annyira megalázottnak éreztem magamat, hogy hajlandó voltam belekezdeni valamibe, ami sok évtizednyi elköteleződést igényel, mint például a jóga. Visszatekintve megértem, hogy az azonnali megvilágosodás csak akkor működik, ha eleve a megfelelő karmával és feltételekhez kötöttséggel rendelkezünk; Risi Vjásza azt mondja, hogy aki rendelkezik az előző születés ajándékával (vagyis aki az előző megtestesüléseiben elvégezte a munka java részét), annak számára elegendő egyszer hallani a nonduális tanítást. Ekkor a haja égnek fog állni, az arcát eláztatják a könnyek, és azonnal eléri a felszabadulást. Elképesztően sokszor hallottam a nonduális tanítást. Bár valóban elgondolkodtatott, de azért a hajam nem állt égnek tőle. Bár elnémultam tőle, az arcomat nem áztatták el a könnyek. Bár sok értelmét láttam, nem szabadított fel.
Csupán az, hogy meghallgatunk egy hangzatos tanítást, nem fogja megváltoztatni a karmánkat és feltételekhez kötöttségünket. Lehet, hogy egy kis időre érezni fogjuk azt a meleg és bizsergető érzést, az akadályokat mégsem tünteti el. Ha az akadályok jelen vannak, nincs értelme kerülni a témát. Bizonyára tekinthetünk úgy a hangzatos tanításokra, hogy elhitetjük magunkkal – az akadályok maguktól eltűnnek, de nem fognak. Vissza fognak térni és kísérteni fognak. Számos meditálót láttam, akik évtizedekig kerülték azt, hogy a személyes ügyeikkel foglalkozzanak, bár lehet, hogy szakértőkké váltak az általuk gyakorolt meditációs módszerben. Azt gondolhatjuk hogy kimeditáltuk, kiászanáztuk, kiszatszangoztunk, kisúnjatáztuk a problémáinkat, de igazából csak az történt, hogy a módszereink által megteremtettünk egy kényelmes teret, egy buborékot a magunk számára, amelyben nem vesszük észre a saját akadályainkat. Ugyanakkor nem biztos, hogy mások szeme elől is sikerült eltüntetni őket, akik teljességgel tisztában a személyiségzavarainkkal, melyek határozottan a felszínre kerülnek, amikor konfliktushelyzetbe kerülünk.

2019. június 3., hétfő

Húrusz jobb és bal szeme

Korábban már volt egy lélekutazásom Hórusz szemével kapcsolatban, azt Itt elolvashatjátok. Ma viszont ismét előjött a téma, némi előzmény után. A hétvégén jógaoktatói tanfolyamot tartottam, plusz még kezeltem is, és úgy gondoltam, hogy Pünkösd-hétfőn, ha már a család a Balatonon van, elmegyek én is egy kicsit uszodázni, szaunázni. Miután leúsztam az adagomat, kiültem a medence szélére olvasgatni egy kicsit az Egyiptomi Halottaskönyvet. Nagy hatással van rám ez a mű, azt hiszem hogy még egy párszor el kell majd olvasni. Éppen Hórusz szeméről volt szó az egyik himnuszban, hogy mindent megmutat az átkelő léleknek. Miután letettem a könyvet, bementem a gőzkabinba, úgy terveztem, hogy eltöltök ott egy jó darab időt.

A múltkori Mackó-barlangos kiülésem óta ugyanis időnként előjön nálam egy száraz köhögés, ami rendkívül bosszantó tud lenni. Elképzelhető, hogy egy kis füst meg korom még a tüdőmben ragadt, így most kapóra jött a lehetőség, hogy egy kicsit kitisztítsam a gőzben. Beültem jógaülésben, nem volt bent senki. Elkezdtem mélyeket lélegezni, igyekezve kihasználni az egész tüdőm kapacitását. Az orromon keresztül lélegeztem, és azt vettem észre, hogy kilégzésnél automatikusan elkezdek a csukott számon keresztül mély, búgáshoz vagy morgáshoz hasonlító hangot kiadni. Leginkább a cica dorombolásához tudnám hasonlítani. Hagytam, hadd menjen a hang, és vigyen bele egy meditatív transzállapotba. Eszembe jutott Hórusz szeme, amiről az imént olvastam, és igyekeztem ráhangolódni. 

Először a távolban pillantottam meg, zöldesen izzott a fekete háttér előtt. Ahogy közelebb jött, egy zöldes fénycsóva indult ki belőle a homlokom, a harmadik szemem felé. Majd megállt, de azután még közelebbről láttam, már az egész látómezőmet betöltötte, mintha közvetlenül egy nagy szem előtt lebegnék. Megfigyeltem, hogy Hórusz jobb szeme volt az, a férfias, bal agyféltekés oldal. Egy ideig nem történt semmi, de végül beléptem Hórusz szemébe, és kíváncsi voltam, hogy hová vezet, mit látok majd belül. Olyan érzés volt, mintha egy gömbbe, a szemgolyójába kerültem volna, ahonnan semerre nem volt kijárat. Miután erre rájöttem, Hórusz lassan szembefordított az íriszével, úgy, hogy én is kifelé néztem rajta, és az ő szemével láttam a világot. 

Ősi időkben jártunk, mintha egy barlangrajz elevenedett volna meg, a vadászok igyekeztek elejteni egy bölényt, és miután sikerrel jártak, felajánlották az isteneiknek és megették. Majd haladtunk tovább a történelemben. Már jóval több ember népesítette be a földet, az ókor vagy a nagy birodalmak idején járhattunk. Nagy hadseregek vonultak ide-oda, és az embereknek volt elég ételük, ezért már nem vadásztak, hanem egymást öldökölték. Lovon vágtattak, nyilaztak, lándzsákat dobáltak és karddal meg pajzzsal csépelték egymást. 

Folytatódtak a háborús jelenetek, de a katonák már lassan modernebb fegyverekkel, tűzfegyverekkel harcoltak, ruhamsisakban ültek a harckocsikban és bombákat dobáltak egymásra. Végül elérkeztünk a huszadik és huszonegyedik századhoz, amikor nagyjából béke honol a földön. Most a halál nem az öldöklés formájában arat elsősorban, hanem az emberek a kütyükkel, a mesterséges környezettel, a mértéktelen fogyasztással és a frusztráló munkahelyeken töltött idővel ölik meg önként a saját lelküket. A boldogtalanság, a magány, a kiüresedés nagyon szembetűnő volt a modern, városik civilizációban tengődő emberek arcán. 

Ekkor azonban megpillantottam a fényharcosokat, akik egyre többen és többen lettek a Földön, és elhozták az Életet mindenki számára a szív, a szeretet útja formájában. Ezek a fényharcosok nem tartoztak valamilyen felekezethez vagy szervezett valláshoz, hanem sámánok voltak, akik mind a saját szívüket követték, és másokat is erre tanították. Visszavitték az embereket a Természetbe, és megtanították, hogyan szeressék a Természet teremtményeit, az állatokat, a növényeket, az őselemeket, és a szellemvilág összes lakóját. Így az emberek egyre boldogabbak lettek, egyre többen ébredtek fel. A képek ekkor már a jövőről szóltak, és ismét azt láttam, hogy az emberek (akik sokkal kevesebben lesznek, mint most) megtanulnak nem ártani egymásnak, lemondanak a kapzsiságról, és boldogok lesznek, mert megtanulnak mindent és mindenkit szeretni, és harmóniában élni a Természettel és egymással. Felmerült bennem a kérdés, hogy mitől csökken le majd az emberek száma a jövőben, de Hórusz nem mutatta azt, hogy nagy háborúk fognak kitörni. Lesznek nehézségek itt-ott, és egyes helyeken ezért megfogyatkozik az emberek száma. Láttam, hogy ezek a felébredt emberek mind tudták, hogy a halál pillanatában nem ér véget a létezésük, és nem féltek a haláltól, hanem tudatosan készültek az átváltozásokra. A materiális tudományok mellett mindenki oktatást kapott a lélekről, a szellemvilágról, az Élet és Halál körforgásáról. Ekkor láttam, hogy minden rendben van, és hogy a nekem szánt szerep a gyógyításé és a lélekről, a halálról szóló tanításé. Ez megnyugtató érzés volt. A képek, amelyeket Hórusz szemével láttam, lassan elhalványultak, és én ismét azt láttam, hogy benne vagyok a hatalmas szemben. Megkérdeztem Hóruszt: "Van-e még valami, amit szeretnél megmutatni nekem?" Ekkor a szem belsejéből számtalan csatorna nyílt, mint egy múzeumban, ahol számtalan kiállítóterem van, és nem tudod, merre indulj el. Én is választásom szerint bármelyiken elindulhattam volna, hogy ennek vagy annak az embernek a sorsát, karmáját megismerjem. De nem tudtam választani, így ezt mondtam gondolatban: "Kérlek, mutasd meg azt az alagutat, amely elvezet a számomra legfontosabb tudáshoz, megismerendő dologhoz!" 

Ekkor a sok kis alagút elhalványult a sötétségben, és egy nagy, fényes alagút jelent meg, mely, mint a látóideg, Hórusz fejének belsejébe vezetett. Az alagút nagyon fényes volt, és finoman beszippantott, mintha egy hiperexpressz vinne a vége felé, ahol még nem tudtam, mi vár rám. Végül egy olyan látvány volt, ami nagyon hasonlított a legelső sámándobos utazásom végső állomásához (itt elolvashatod), Siva ült ott meditatív pózban, hatalmas, aranyló testében. Karjai körül kígyók voltak, a fején a Gangesz folyó csobogott, és a félhold tündökölt. 

Az egyiptomi mitológiában és halottaskövyben érdekes jelentéstartalommal bír a kereszt-szimbólum. A kereszt vízszintes ága a halált, a halottakat jelzi, akiket vízszintesen fektetnek be a szarkofágba. Amikor a halott feltámad, és belép a Túlvilág kapuján, akkor az istenek és a szellemek ismét függőleges helyzetbe hozzák, és tud közlekedni a saját lábán e világ és a Túlvilág között is. A függőleges tengely tehát a feltámadás, üdvözülés, felemelkedés, megvilágosodás jelentéstartalmát hordozza. 


Nálam érdekes módon pontosan fordítva zajlott a dolog. Először elkezdtem függőlegesen emelkedni Siva arca irányába, majd a homlokához értem. Ekkor vízszintes helyzetbe lettem fordítva, és úgy lebegtem be testének belsejébe a harmadik szemén keresztül. Talán azt jelezte ez, hogy a testemnek és az anyagi egómnak meg kell halnia, mielőtt teljesen feloldódhatok Siva minőségében. Annak idején azt tanultuk krisnásként, hogy a beleolvadás Isten formájába egyenlő a lelki öngyilkossággal, de itt ez nagyon megnyugtató érzés volt. 

Miután már bent lebegtem Siva testén belül, azt éreztem, mintha Siva "letöltött" volna valamilyen tudásokat a tudatomba. A kígyók a mérgek és azok semlegesítésének tudományát képviselték, a Gangesz az összes szent folyót és természetes vizet, melyekkel kapcsolatba kerülve az emberek meggyógyulhatnak, a félhold pedig az emberek tudatalatti elméjét képviselte, melynek gyógyítására szintén felhatalmazott ily módon. Most, hogy megkaptam ezeket a képességeket, útmutatásokat, utána kell menni, és foglalkozni kell vele. 


Siva teste belülről hatalmas volt, és tele volt ragyogó fénnyel. Szinte azt lehetett mondani, hogy nincsenek határai, nincs kint és bent, mert végtelen. Egyszerre rendelkezik formával és tulajdonságokkal (szaguna) és határtalan, forma nélküli is (nirguna) Számára nincs kint és bent, mert ő a Mindenség, minden létező végső kifejeződése. Úgy éreztem magamat Siva testében, mintha egy fénylő felhőn lebegnék, ami nagyon puha és kényelmes, és belesüppednek a testrészeim. Ahogy a kép egyre jobban kifényesedett, már nem láttam a testemet, nem láttam semmit, csak fényt, és nem is éreztem az egyéni azonosságomat, lassan feloldódtam a Fényben. Megszűnt a kint és a bent, az Én és a nem-Én. Eggyé váltam a Siva-minőséggel. Ugyanakkor azt is tudtam, éreztem, hogy ez a teljesen harmonikus állapot nem jelenti azt, hogy ez egyéniségem végérvényesen megsemmisült volna, mert bármikor visszatérhetek az egyéni tudatosságomhoz, és tovább tevékenykedhetek. Így lassan lecsillapodott a fényesség, és én ismét Hórusz szemében találtam magamat. Majd a szemén kívülre kerültem, és ahogy néztem, egyre kisebb lett, mintha távolodott, elenyészett volna. Azt még észrevettem, hogy Hórusz bal szemén jöttem ki, ami megerősítette, hogy a jobb agyféltekés utat, a női minőség útját kell követnem. Én pedig rájöttem, hogy még mindig a gőzkabinban dorombolok és csöpög rólam az izzadtság meg a pára. Nagy hálával köszöntem meg ezt az utazást Hórusznak és Sivának.


2019. június 2., vasárnap

Krauncsászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"53. Krauncsászana (gémpóz)
Előkészítő gyakorlat – Technika:
  1. Üljünk egy összehajtogatott puha anyagra, az egyik lábunk legyen kinyújtva előre, a másik pedig térdben hátrahajtva úgy, hogy a sarkunk a fenekünk mellett van, a talpunk felfelé néz, a lábujjak nyújtva, és a rüsztünk a talajon van. A térdek legyenek olyan közel, amennyire csak lehetséges. A kinyújtott lábunk lábfeje legyen függőleges, és ne dőljön ki vagy be. A lábujjak legyenek nyújtva. A törzs legyen függőleges, a gerincünk pedig nyújtott állapotban. Végezzünk állzárat.
  2. Helyezzük a tenyereinket az összehajtogatott ruhára kinyújtott, összezárt, előre nyújtott ujjakkal, a test két oldala mellett, nem messzebb, mint egy lábra a fenekünk mögött. A kezeink között is kb. egy láb (30 cm) távolság legyen.
  3. Belégzés közben emeljük meg a törzsünket és hajlítsuk hátra a nyakunkat, amennyire lehetséges.
  4. Kilégzés közben hajlítsuk előre a törzset, amennyire tudjuk.
  5. Ismételjük meg a 3. és 4. lépéseket.
  6. Ismételjük meg a másik lábbal is.
    (Vélhetőleg a rávezető gyakorlat lényege, hogy amikor a törzset a levegőbe emeljük, és úgy hajlítjuk előre, azaz közelítjük a nyújtott lábunkhoz, azzal megerősítjük azokat a törzsizmokat, melyek a lláb felemeléséhez kellenek majd a krauncsászanában.)
    Az eredeti ászana – Technika:
    1. Az első lépés ugyanaz, mint az előkészítő gyakorlat esetében.
    2. Kulcsoljuk az ujjakat, nyújtsuk a karjainkat fölfelé és kilégzés közben engedjük le a kinyújtott karokat, úgy, hogy a tenyereink az előre kinyújtott láb talpa alá kerüljenek. Emeljük fel a kinyújtott lábunkat a térd behajlítása nélkül, amennyire csak lehetséges. A végső állapotban a térdünk a fülünk mellett lesz. Nem szabad túlzott erőt alkalmazni. Ahogy a gyakorlásunk fejlődik, a hasizmok rugalmassá válnak, és a végső pozíciót könnyű lesz elérni.
    Megjegyzés: A törzsnek végig függőlegesnek kell maradnia, vagy kissé hátrafelé dőlnie. A gerinc egyenes és nyújtva van.
    3. Vegyünk néhány mély levegőt. Akkor érjük el a maximális eredményt, a kívül tartjuk vissza a levegőt ebben a pozícióban (báhja kumbhakam).
    4. Belégzés közben engedjük le a lábunkat az 1. pozícióba.
    5. Ismételjük meg a 2. és 3. lépéseket néhányszor.
    6. Ismételjük meg a másik lábbal is."
(A krauncsászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászanába, vagyis a jobb lábunkat egyből vírászana pozícióba hajlítva érkezzünk meg ülő helyzetbe.
Astau: Kilégzésre kulcsoljuk a kezeinket (csuklófogással) a bal talpunk alatt, majd emeljük meg a bal lábat nyújtott térddel, minél közelebb a függőleges törzsünkhöz. Ez a krauncsászana szthiti. Végezzünk el néhány mély légzést és báhja kumbhakát.
Nava: Belégzésre bontsuk a kulcsolást, és engedjük le a bal lábunkat. Majd kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra a csípők mellett. Az astau és nava vinyászákat ismételhetjük 2-3 alkalommal, mielőtt áttérnénk a végrehajtásra a másik lábbal.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd vigyük hátra a lábainkat a tenyereink között, lehetőleg a talaj érintése nélkül. Ennél a hátraugrásnál a jobb lábat nem kell kiegyenesíteni és előrehozni, csak megemelni behajított térddel, majd a másikkal együtt kinyújtani csaturanga-dandászanába.
Ékádasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre tírjangmukha-ékapáda-pascsimóttánászanába, vagyis a bal lábunkat egyből vírászana pozícióba hajlítva érkezzünk meg ülő helyzetbe.
Pancsadasa: Kilégzésre kulcsoljuk a kezeinket (csuklófogással) a jobb talpunk alatt, majd emeljük meg a bal lábat nyújtott térddel, minél közelebb a függőleges törzsünkhöz. Ez a krauncsászana szthiti. Végezzünk el néhány mély légzést és báhja kumbhakát.
Sódasa: Belégzésre bontsuk a kulcsolást, és engedjük le a jobb lábunkat. Majd kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra a csípők mellett. A pancsadasa és sódasa vinyászákat ismételhetjük 2-3 alkalommal, mielőtt hátraugrunk csaturanga-dandászanába.
Szaptadasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a levegőbe (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd vigyük hátra a lábainkat a tenyereink között, lehetőleg a talaj érintése nélkül. Ennél a hátraugrásnál a bal lábat nem kell kiegyenesíteni és előrehozni, csak megemelni behajított térddel, majd a másikkal együtt kinyújtani csaturanga-dandászanába.
Astadasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Navadasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Vimsatihi: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.
Ékavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Dvávimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. június 1., szombat

Szúpta kónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

-->
    "52. Szúpta kónászana (Terpeszpóz hídban)
    Technika:
    1. Vegyük fel a harmadik változatot a halászanában (ekepózban).
  1. Fogjuk meg a nagylábujjakat, a jobb nagylábujjat a jobb hüvelyk- és mutatóujjunkkal, a bal nagylábujjat pedig a bal kezünk hüvelyk- és mutatóujjával.
  2. Lassan terpesszük a lábainkat, a jobb lábunkat vigyük ki jobbra, a balt pedig balra, a csípő pedig maradjon középen. A lábaink szimmetrikusan legyenek a testünk mindkét oldalán. Kilégzés közben távolítsuk a lábainkat. Belégzésnél állítsuk meg a mozdulatot. Kilégzésnél ismét folytassuk a távolítást. Így folytassuk lépésről lépésre, amíg el nem érjük azt a távolságot, amit még kényelmesen végre tudunk hajtani.
  3. Vegyünk hat mély levegőt, amikor a lábainkat már a legtávolabbi helyzetbe hoztuk.
  4. Fokozatosan hozzuk vissza a lábainkat, amíg össze nem érnek. Ahogy az előbb is, a mozdulatot végezzük kilégzésre, belégzés közben pedig legyenek mozdulatlanok a lábak.
  5. Hajtsuk végre az 5, 6, és 7. lépéseket, ahogy a halászanánál le volt írva.
    Hatásai: 1. Tonizálja a lépet, májat és a beleket.
    2. A test elülső oldalán alul tonizálja az idegeket.
    3. Meggyógyítja az orrüregeket.
    4. Lazítja a vállizmokat.
    Megjegyzés: Ahogy a gyakorlásunk fejlődik, a lábak távolítását egy mozdulattal is megtehetjük ahelyett, hogy lépésről lépésre tennénk.
    (Ettől a póztól kezdve visszatérünk a vinyásza számolások ismertetéséhez, bár a második kötetben Krishnamacharya ezt elhagyta. A szúpta kónászanától kezdődő pózokat azonban általában a gyakorlás középső részében szoktuk gyakorolni, ahol még minden póz után végre lehet hajtani egy vinyászát, míg a szarvángászanát, sírsászanát és ezek változatait a befejező részben gyakoroljuk, ahol kevesebb a hangsúly a vinyászán. Tehát a szanszkrit vinyásza számolás ismét az álló szamaszthitiből kezdődik, és oda tér vissza.
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba (nyújtott lábas ülőhelyzetbe)
Astau: Kilégzésre guruljunk hátra halászanába, majd húzzuk szét a lábainakt a fnet ismertetett módszer szerint.
Nava: Kilégzésre zárjuk a lábakat, majd gördüljünk hátra csakrászanán keresztül csaturanga-dandászanába.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába, majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)