2019. április 23., kedd

A radikális ön-felelősség

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A karma típusai
Most nézzük meg, hol is kezdődik a feltételekhez kötöttség! A 4.8. szútrában Patandzsalí azt mondja: „A karma három típusából származnak a feltételekhez kötöttségek, melyek a nekik megfelelő tetteket fogják eredményezni.” A feltételekhez kötöttség a karmából származik, a karma pedig „cselekvést” jelent. Ebből az következik, hogy a feltételekhez kötöttséget a tetteinken keresztül hozzuk létre. A karma törvénye az ok és okozat törvénye. Ez azt jelenti, hogy nem a semmiből lesz valami, hanem egy okból, melyet javarészt nem ismerünk, mert rejtve marad.
A fenti szútrában Patandzsalí háromféle karmáról tesz említést. Ezeket szancsitának, prarábdhának és krijamánának nevezik. Hogyan kapcsolódnak ezek a szamádhihoz? Először foglalkozzunk a prarábdhával. A 2.13. szútra azt mondja, hogy a karma eredményezi a születésünk típusát, az élethosszunkat, és a nekünk jutó élményeket. A prarábdha az a karma, mely a jelenlegi testetöltésünkkel kapcsolatos dolgokat okozta. Abszolút minden, mai az életünkben történik, okkal történik. A mai életünkben mindent a korábbi tetteink, gondolataink, érzelmeink és beszédünk által okoztunk. Ez a karma azon aspektusa, amit az embereknek a legnehezebb elfogadniuk. Úgy megyünk végig az életünkön, hogy mindig másokat hibáztatunk, ha valami rosszra fordul. Belebukunk a hiteltörlesztésünkbe, és a házunkat elárverezik, a kapcsolataink szétesnek és a gyerekeink drogosok lesznek. Megrágalmaznak bennünket, elítélnek csalásért, börtönbe kerülünk és megbetegszünk. Mindenféle perek és konfliktusok áldozataivá válhatunk; úgy tűnik, mintha az egész világ ellenünk fordult volna. Szidhatjuk Istent, a kormányt, a rendszert, a multikat, a kapitalistákat, a kommunistákat, a szidókat, a muszlimokat, a keresztényeket, a buddhistákat, a fehéreket, a feketéket, a melegeket, a férfiakat, a nőket, a szüleinket, a partnerünket, a gyerekeinket, a médiát, vagy a génjeinket is a szenvedésünk, kudarcaink és hibáink miatt, vagy csak egyszerűen a balszerencsére fogjuk.
Kérdés: De nem vezet-e ez vissza ahhoz a kérdéshez, hogy „Mi értelme az egésznek?” és hogy „Miért ne ehetnénk megkínzott, ygártelepeken előállított húst? Bizonyára azok az állatok valami borzalmasat tettek, amiért „megérdemlik”, hogy így bántak velük?”
Válasz: Ez egy téveszme. A radikális ön-felelősség elvét önmagunkra kell alkalmazni, és nem másokra. Más szavakkal, fel kell tennem a kérdést: „Hogyan kerültem ebbe a helyzetbe?” És akkor a válasz: „A saját gondolataim, szavaim és tetteim által.” A következő kérdés: „Hogyan kerülhetek ki ebből a káoszból?” Válasz: „Ha megváltoztatom a gondolataimat, szavaimat és tetteimet.” Ha megkínzott, gyártelepeken előállított húst eszünk, az kínzásként fog megnyilvánulni az életünkben, így vagy úgy. Más szavakkal, a karma tudományát arra kell használni, hogy a saját házunk előtt sepregessünk, és nem arra, hogy megmagyarázzuk mások életét. Az isten feladata.
Az Ótestamentumban találjuk ezeket a szavakat: „Ne áldj és ne átkozz. A bosszú az enyém – mondá az Úr.” Ez a mondat egyértelműen kijelenti, hogy Isten a karma törvénye, és nem mi. Nem próbáljuk megmagyarázni, hogy miért van valaki más ebben vagy abban a helyzetben, és sohasem használjuk valaki más helyzetét arra, hogy igazoljuk a saját hibáinkat. Helyesen kell gondolkodnunk, beszélnünk és cselekednünk, hogy rendbe rakjuk a saját karmánkat, attól függetlenül, hogy mit hiszünk mások karmájának. Például nem engedhetjük meg magunknak a karmikus törvények áthágását másokkal kapcsolatban, azzal mentegetőzve, hogy az volt a karmájuk, hogy ezt megkapják tőlünk. Honnan tudhatnánk, hogy mi a karmájuk?"

2019. április 22., hétfő

A "Sátán" (Baphomet) szimbolikája

Pár nappal ezelőtti blogomban említettem, hogy a Küszöb Őre számomra Baphometként jelent meg, egy kecskefejű, patás lényként, aki egy trónon ült, a kezében egy háromágú szigont tartott, és a homlokán a pentagramma, a lefelé fordított ötágú csillag fénylett,. Utéánaeredtem ennek a szimbolikának, amit ugye a modern keresztény egyházak egy az egyben a Sátánnal azonosítanak. Nos, anélkül, hogy filozófiaia fejtegetésbe merülnék a Sátán, vagyis az ellenpólus és Isten viszonyáról, nézzük egy kicsit magát a szimbolikát, hiszen az általában többet elárul arról, hogy mi dolgunk van az adott archetípussal, mint a teorizálás. 

A Wikipedia szócikke szerint:

Baphomet egy feltételezett bálvány neve volt, amelynek imádásával a templomos lovagrend tagjait vádolták. Az egymásnak ellentmondó, valószínűleg az inkvizíció által kikényszerített, később visszavont vallomások szerint Baphometnek két arca volt, mások szerint fej helyett koponyát viselt, esetleg macskára hasonlított, vagy éppen egy szakállas fej volt.

Anton Szandor LaVey egyházának, a Sátán Egyházának jele az úgynevezett „Baphomet pecsétje”. A képet LaVey Maurice Bessy A Pictorial History of Magic and the Supernatural című könyvének címlapjáról kölcsönözte, ide pedig Stanislas de Guaita 1897-es La Clef de la Magie Noire című könyvéből került. A jelet LaVey nevezte el Baphomet pecsétjének, korábban nem említették ezen a néven.

A Baphomet-szimbólum egy lefelé irányuló pentagramma, ahol a csillagban kecskefejet is látunk, és a csúcsokon egy-egy betű olvasható. A Baphomet-szimbólum a sátánizmus elsődleges jelképe, és a sátánizmussal elsőként Anton LaVey hozta kapcsolatba, de hogy ne legyen túl egyszerű az élet, ezt a jelképet sem kizárólag sátánisták használják. A Baphomet-szimbólum, illetve név eredete ködös, több feltételezés is van, ezekből néhányat megemlítünk itt, igyekezve röviden fogalmazni.

Leggyakrabban Jacques De Molay templomosait szokták említeni, állítólag náluk fordult elő a legkorábbi ismert Baphomet-ábrázolás, ők használták ezt a koncepciót. Eliphas Lévi a Baphomet név eredetéről a következőkre jutott: A latin „TEMpli Omnium Hominum Pacis ABhas”, vagyis „az isteni béke temploma az emberek között” kifejezés gyakori rövidítése volt a Tem. O. H. P. Ab. Lévi úgy vélte, ez utalás Salamon templomára, ami a korabeli elképzelés szerint a békét hozza az emberiségnek. A rövidítés visszafelé olvasva majdnem tökéletesen kiadja a Baphomet nevet.

Szokás még emlegetni a babiloni eredetű „Bahu Mid” kifejezést, ami egyfajta beavatást jelentett. Ehhez kapcsolódik az egyiptomi eredetlehetőség, ahol a „Tem” titulust jelent, az „Oph” (Of) szárnyas kígyót vagy sárkányt, az „Ab” pedig bölcsességet, tudást, akaratot, intelligenciát. A Bafomet/Baphomet tehát itt a Bölcsesség Kígyójának, a Tudás Kígyójának neve.

A már említett templomosok igen kalandvágyó keresztények voltak, és megismerkedtek a gnosztikus tanokkal is, amelyekben kulcsszerepet játszik Sofia/Sophia, a bölcsesség istennője. Akkoriban divat volt az ábécék betűinek a héber kabbala módszereinek megfelelő variálása, köztük az atbash-kódolás is, aminek az a lényege, hogy az ábécé jeleit egymás mellé írják, majd alá ugyanazt, csak hátulról kezdve. Héber betűkre alkalmazva a Sophia szóból ezzel az atbash kódolással a Baphometet kapjuk (bár a Sophia görög szó, míg a Baphomet eredete nem tisztázott). A Sophia héber betűkkel így írandó: ש (shin), ו (vav), פ (pe), י (yod), א (alef). A Baphomet pedig: ב (bet), פ (pe), ו (vav), מ (mem), ת (tav).

A kos- vagy kecskefej a mendészi bakra utal, az egyiptomi Neter Amon jelképére, akit a „rejtőzködő, a mindenben jelen lévő”-ként emlegettek, s így a legközelebb áll a természetben mindent átható a sötét erőhöz, ami mindennek az alapja. A koncentrikus körökben a Leviatán szó látható héber betűkkel (az alsó csúcstól kezdődik, és az óramutató járásával ellentétes irányban olvasandó). E név az ofita zsidó hagyományokból származik, a mezopotámiai mitológia Tiamatjából származó Mélység Sárkányának lényegét jelenti, amit néha Uroboroszként, a saját farkába harapó, testével kört formáló kígyóként is jelképeznek. Ez a jelkép tehát ilyen multikulturális hatásokkal testesíti meg azt, amit mi Sátánnak nevezünk."

Nos, akkor nézzük, mit sugall nekem az ábrázolás: a kecskeszakáll és a néha kos-szarvakkal ábrázolt fej a Kos és a Bak jegyek szimbolikáját hozza be. A Kos a zodiákus kezdete, az emberi evolúció kiindulási pontja, a zabolázatlan őserő. A Bak a tizedik jegy, mely a beavatás magasabb fokát képviseli, és melyet már csak a Vízöntő (Tanító) és a Halak (Megvilágosodott) archetípus követ. Számomra a két zodiákus jegy közös vonása a saját utunk keresése, a mások által nem kijelölt, csupán sugallt ösvény megtalálásának szimbolikája.

Na de haladjunk tovább. Baphomet a Földgolyón áll, illetve fölötte lebeg, mondhatni jóga-ülésben, bár nem olyan tökéletesben, mint a Buddha. Mégis, a Föld szintjétől való valamilyen mértékű elemelkedés lehetőségét sugallja, ráadásul a köldöke alatt egy lefelé mutató kardot látunk, körülötte a Kundaliní két kígyóga (arany és fekete) indul fölfelé. Baphomet szimbolikája sok helyen tartalmazza az anyagi Teremtésre oly jellemző kettősséget, polaritást, de a kard, mint az isteni Törvény félreértelmezhetetlen megnyilvánulása, megmutatja a két kígyó egyesülésének lehetőségét, bár nem felfelé mutat, hanem lefelé, a Kundaliní nyugvóhelye felé. Mondhatjuk, hogy a szabad akarat dimenzióit is tükrözi a karma törvényének súlya alatt. A fejlődés lehetőségét az alsó három csakrán keresztül mutatja be, és ezek a csakrák valóban képviselik a "sátáni" kísértéseket a spirituális úton, névlegesen a pénz, szex és hatalom csábító erejét, melyeket legyőzve (vagy súlyuk alatt összeroppanva) a gyakorló továbbléphet a magasabb csakrák szintjei felé. 

Baphomet állati patákkal és fejel rendelkezik, vagyis két "végpontjában" megtestesíti az állatias ösztönvilágot és őserőt, a teste mégis emberi test. Férfi felsőtestén két női mellet látunk, a kétneműség képviselőjét, mely szintén a polaritások feloldására vagy egyensúlyba hozására utal. A férfinek fel kell fedeznie önmaga rejtett női oldalát is, a nőnek pedig fordítva, és egyensúlyba kell hozni a kettőt. A fekete szárnyak a zsidó-keresztény kultúrkörben a "bukott angyal" szombolikáját képviselik, akik közül a legismertebb Lucifer, de Énók könyve egy egész bukott angyal-seregről számol be, akik a földre szálltak, és sok ősi kultúra alapítói lehettek a Földön. 

Baphomet jobb keze az égbe emelkedik, és egy világító félhold felé mutat, míg bal keze lefelé mutat (mindkettő ugyanazzal a krisztusi áldásosztó kéztartással). Itt megint csak a Fet és a Lent, a Világos és Sötét Hold, Éva és Lilith kettőssége jelenik meg (róluk később majd még részletesebben lesz szó), vagyis a polaritások, melyek feloldása, harmóniába hozása az Anyatermészeten, vagyis a női minőségen keresztül végül elvezet a megvilágosodáshoz. Egy kicsit az a benyomásom, hogy az intézményesült egyistenhitű vallásokban (pl. kereszténység, iszlám, hinduizmus, de kisebb mértékben a buddhizmusra is jellemző a patriarchális berendezkedés) igyekeztek háttérbe szorítani és valamilyen mértékben démonizálni, sátáninak beállítani a női minőséget és energiát, holott ez a pólus-eltolódás éppenséggel egy akadályozó tényezővé válhat a túlzottan elférfiasult istenkereső számára. Én ezt többször megéltem már a saját spirituális utamon is. 

Baphomet homlokán a pentagramma a szellem anyagba lépését, a Prakriti, azaz az immanens Isten, az Anyatermészet besűrűsödését jelképezi, és tulajdonképpen minden misztikus hagyományban és természetvallásban megjelenik, mint az öt Őselem (pl. föld, víz, tűz, levegő, Éter) körforgása és egymásba-alakulási ciklusa. Az erők minősülnek, és folyamatosan átalakulnak, mert nincs jó vagy rossz, magasabb vagy alacsonyabb rendű energia. Ezt jelképezi a pentagramma öt ága (többek között). Baphomet feje tetején egy fáklya vagy gyertya tündököl, a koronacsakra végső isteni összekötő természetére utalva, melyben ha megjelenik a megkülönböztető tudás fénye, akkor a lélek a koronacsakrán keresztül kilépve megszabadulhat a kötöttségektől, és megtapasztalhatja saját isteni lényegét. Az anyagvilág "sötétsége" csupán a háttér, a díszlet, mely kiemeli a Szellem ragyogó fényességét. 

2019. április 21., vasárnap

Szálamba szarvángászana

4.91 Szálamba szarvángászana 
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"43. Szarvángászana (4.91)
Ez a póz 12 vinyászából áll. A 8. vinyásza az ászana szthiti. Számos variációja létezik ennek az ászanának. Ezeket két fő csoportba oszthatjuk: szálamba (megtámasztott – könyökök a földön) és nirálamba (támasztás nélküli, a karok egyenesek).
Ezt az ászanát és a következő ászanát (a sírsászanát), melyet majd leírok, nagyon figyelmesen és körültekintően kell gyakorolni, emlékezve a korábbi figyelmeztetésekre. Mielőtt gyakorolnánk ezeket az ászanákat, először meg kell határozni, hogy a test megfelelő egészségi állapotban van-e. Csak azután szabad elkezdeni a gyakorlást. Számos probléma adódhat abból, ha kapkodva kezdjük el a gyakorlást. Sokkal jobb, ha ezeket az ászanákat először megfelelően megtanuljuk egy guru irányítása alatt.
Miközben ezt a két ászanát leírják, a jóga-sásztrák és a szakértők azt mondják, hogy ugyanúgy, ahogy a fejünk és a szívünk a testünk létfontosságú részei, hasonlóképpen ez a két ászana olyan, mint a fej és a szív. Sok szaktekintély mondja, hogy ha rendszeresen és megfelelően gyakorolja ezt a két ászanát, a gyakorló meg fogja tapasztalni a Kundaliní felébredését és felemelkedését. Ennek köszönhetően meg fogja tapasztalni az Ísvara áldásait és elmerül az örök boldogság óceánjában. Ezt mondják a nagy bölcsek.
Vége az Első Résznek"
(A szarvángászanát és a sírsászanát az ászanák kírálynőjének és királyának is nevezik. A szarvángászana az anáhata (szív) és visuddhi (torokcsakra) aktiválásában játszik fontos szerepet, ezért az ászanák királynőjének és az ászanák szívének is nevezik, míg a sírsászana (fejenállás), melynek leírásával a Jóga-makaranda második része kezdődik majd, az ágjá (harmadik szem) és szahaszrára (korokacsakra) aktiválásának elsődleges eszköze, ezért az ászanák királyának és az ászanák fejének is nevezik. A szarvángászana (vállállás) négy változatát ismerjük a vinyásza krama hagyományban. A szálamba szarvángászana a képen is látható változat, melynél a tenyereinket a lapockákhoz támasztjuk, és a könyököket vállszélességben a talajon tartjuk a hátunk mögött.

2019. április 20., szombat

Majúrászana

4.90 Szampúrna majúrászana szthiti
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"42. Majúrászana (4.90)
Ez a póz 9 vinyászából áll. Az 5. vinyásza maga az ászana szthiti. Ez az ászana két formával rendelkezik. Az egyik formát szampúrna majúrászanának nevezik. A másodikat egykezes majúrászanának. A mellékelt kép csak a szampúrna majúrászanát mutatja. Ebben az ászanában mindkét kezünket nyomjuk határozottan a földbe és a karok segítségével egyensúlyozzuk az egész testünket, mint egy botot a mérlegen, mindkét oldalt egyenlő magasságban tartva.
A majúrászana másik fajtájában csak az egyik kezünket tartsuk a földön és egyensúlyozzuk a testünket ezen a kezünkön, ahogy korábban említettük. Általában a legtöbb ember nem képes végrehajtani ezt a változatot. Ezért elegendő csak a szampúrna majúrászana gyakorlása. Tanulmányozzuk a képet figyelmesen, hogy megtanuljuk a tenyerek helyzetét.
Ezt az ászanát evés előtt (üres hassal) kell végezni. Evés után várjuk legalább négy órát, mielőtt gyakoroljuk ezt az ászanát. Ezt az ászana szthitit egy perctől három óráig kell tartani a gyakorló képességei szerint. Jó, ha rendszeresen gyakoroljuk és hosszabb ideig tartjuk ki ezt a szthitit a téli vagy hideg hónapokban inkább, mint nyáron.
Ha a szokásunkká tesszük, hogy legalább tizenöt percig gyakoroljuk ezt az ászanát minden nap, bámulatos eredményeket fogunk elérni. Először is, nem fogja engedni, hogy szükségtelen szövetek vagy túl sok tisztátalanság gyűljön össze a testünkben – ki fogja üríteni ezeket. Növelni fogja az emésztés erejét. Megvéd minden betegségtől és távol tartja ezeket a betegségeket. Azt mondhatjuk, hogy minden légzőszervi és bénulásos betegség – minden veszélyes betegség halálát okozza. Semmilyen betegség nem érheti el azt, aki ezt az ászanát gyakorolja."
Egykezes majúrászana
(A majúrászana vinyászái a következők:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana), érintsük össze a belső tenyéréleket.
Dvé: Kilégzésre uttánászana – a két tenyerünket ujakkal hátrafelé helyezzük a két bokánk közé.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana, marad a kéztartás.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, marad a kéztartás.
Pancsa: Belégzésre támasszuk rá a törzsünket a könyökeinkre, a tenyereket szorosan egymás mellett tartva, és emeljük ki az egész törzsünket egyenes botként a levegőbe. A fejünk és a lábfejeink legyenek azonos magasságban, a csípő, térd és a boka legyen teljesen egyenes (szampúrna majúrászana szthiti).
Sad: Belégzésre felfelé néző kutyapóz, marad a kéztartás.
Szapta: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz, marad a kéztartás.
Astau: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába, a kézpozíció továbbra is marad a talpak között.
Nava: Kilégzésre hajoljunk előre, majd egyenesedjünk fel szamaszthitibe.
Az ékahaszta-majúrászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana), érintsük össze a belső tenyéréleket.
Dvé: Kilégzésre uttánászana – a két tenyerünket ujakkal hátrafelé helyezzük a két bokánk közé.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana, marad a kéztartás.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, marad a kéztartás.
Pancsa: Belégzésre támasszuk rá a törzsünket a jobb könyökünkre, majd a bal kart nyújtsuk ki előre a fejünk mellett, kielemlve magunkat az egykezes majúrászana pózba (daksina ékahaszta majúrászana szthiti).
Sad: Belégzésre felfelé néző kutyapóz, mindkét tenyér a talajon, mint a szampúrna majúrászanánál.
Szapta: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz, mindkét tenyér a talajon, mint a szampúrna majúrászanánál.
Astau: Belégzésre támasszuk rá a törzsünket a bal könyökünkre, majd a jobb kart nyújtsuk ki előre a fejünk mellett, kiemelve magunkat az egykezes majúrászana pózba (váma ékahaszta majúrászana szthiti).
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz, mindkét tenyér a talajon, mint a szampúrna majúrászanánál.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz, marad a kéztartás.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába, a kézpozíció továbbra is marad a talpak között.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre, majd egyenesedjünk fel szamaszthitibe.)

2019. április 19., péntek

A Küszöb Őre

Ez egy érdekes és fontos téma, amely most jött fel nálam, és sok spiritualitással, pszichológiával, transzállapotkkal foglalkozó tanító és gyógyító említést tesz róla. A "New Age" vagy ezoterikus tanítások között a teozófia, antropozófia és a rózsakeresztes hagyományok is foglalkoznak vele, "Guardian of the Threshold" vagy Dweller at the Threshold" néven említve ezt a "lényt", melyet tulajdonképpen a tudatalattinkban hozunk létre, és mindaz alkotja, ami visszahúz bennünket a spirituális fejlődésünkben: a félelmeink, kétségeink, gátlásaink, bűntudatunk, önkorlátozó hiedelmeink, függőségeink és tudatlanságunk. Amint a gyakorló elkezd megnyílni, érdeklődni a megváltozott tudatállapotok és az azokban érzékelhető szellemi valóság Iránt, szembekerülhet e Küszöb Őrével, aki csak akkor fogja engedni, hogy átlépjen a küszöbön, ha megfelelő mértékben őszinte és eltökélt.  Az alábbiakban egy rószakeresztes misztikus, Max Heindel idézetét olvashatjuk: 

"A valódi "Küszöb Őre" egy összetett elementális lény, akit a láthatatlan tartományokban teremtünk meg az összes átalakítatlan negatív gondolatunkból és tettünkből, melyeket az evolúciónk teljes elmúlt időszakában elkövettünk. Ez az "őr" a láthatatlan világok bejáratát vigyázza, és próbára teszi a jogosultságunkat, hogy beléphessünk oda. Ezt a lényt idővel fel kell szabadítani vagy át kell alakítani. Elegendő tartást és akaraterőt kell kifejlesztenünk ahhoz, hogy szembeszálljunk vele és az irányításunk alá vonjuk, mielőtt tudatosan be tudunk lépni a fizikai sík feletti világokba."

A küszöb őrét alkotó energiát, gondolati mintákat tehát nem megsemmisíteni kell, mivel nem is lehet - az energia nem vész el, csak átalakul. Vagyis negatív, akadályozó energiáját át kell alakítani fénnyé, tűzzé, felfelé vivő energiává. Az alsóbbrendű természetünket nem megtagadni, vagy megsemmisíteni kell, hanem megzabolázni, és a magasabb céljaink szolgálatába kell állítani. 

Max Heindel beszél még arról, hogy a fizikai testhez való kapcsolódásunkat a vitális test és az érzelemtest fúziója okozza. Azok, akik az alsó csakrákon keresztül, materiális, "bűnös", kontrolláló módon fejezik ki leginkább az energiájukat, erősen kötődnek a fizikai testükhöz, és a halál után még sok ideig a fizikai test közelében, a földi síkon maradhatnak, "kísérthetnek". Mivel fizikai inkarnációjuk során is önző vágyak vezérelték őket, szellemtestükben is ilyen hatást igyekszenek gyakorolni másokra, még akkor is, ha angyalok vagy spirituális tanítók képében mutatkoznak a szellemvilág felé megnyíló tanítvány előtt. Ezért résen kell leni, hogy milyen szellemi erőt és lényt hívunk be, és mennyire bízhatunk meg benne. Az életüket spirituális értékek mentén élők sokkal könnyebben el tudnak szakadni a fizikai testüktől a halál pillanatában, sőt vannak, akik annyira szabadak a karmájuk kötöttségei alól, hogy önként választhatják meg a haláluk időpontját és módját. Ugyanakkor a hátrahagyott fizikai testük is mutathat rendkívüli dolgokat, például spontán módon mumifikálódik, nem bomlik szét, "ambróziát" termel és jó illata van, vagy egyszerűen fénnyé válik, mint Krisztus teste a sírba helyezés után. 

Ha készen állunk arra, hogy szembenézzünk a Küszöb Őrével, akkor bizonyára meg fog jelenni előttünk. Néha valamilyen félelmetes, vagy a kulturális berögződéseink szerinti negatív formát vesz fel, például ördögnek, Sátánnak vagy démonnak látjuk, hiszen a bennünk rejlő Alsóbbrendű Én megtestesülése. De az is lehet, hogy egy félelmetes állatként, például sárkányként jelenik meg, és meg kell küzdenünk vele. Többféle taktikát választhatunk a legyőzéséhez. Az első és legfontosabb az, hogy felismerjük: a Küszöb Őre nem egy külső, tőlünk idegen negatív erő, hanem a mi lényünk, énünk, egónk negatív, hátráltató aspektusa. Ennek elfogadásával mér félig győzelmet is arattunk. Lehet, hogy a találkozás során valamilyen égi fegyvert kapunk Istentől vagy szellemi segítőinktől, és annak segítségével küzdünk meg ellene, vagy mi magunk is valamilyen szellemlény vagy állat formáját felvéve hívjuk ki párbajra. A lényeg az, hogy megtaláljuk a gyenge pontját, ami a mi saját gyenge pontunk is egyben, és azon keresztül próbáljuk meg legyőzni. Ez a saját belső fejlődésünkben azt fogja jelenteni, hogy a gyengeségünk felismerése után erőt igyekszünk kovácsolni belőle. Az is lehet, hogy sikerül szeretettel és elfogadással a saját oldalunkra állítani, és egyszerűen félre fog állni, és beenged a szellemvilág kapuján. Vagy pedig meg kell győzni valahogy, alkudozni kell vele, esetleg a spirituális erőnket latba vetve rá kell parancsolni, hogy oldódjon fel a Fényben. A kontrolláló taktika esetében azonban, főleg, ha valóban sikerrel járunk, vigyázni kell az egóval, mert hajlamossá válhatunk arra, hogy egyből mindenkit irányítani akarunk, ami a szellemvilágban azért általában nem szokott működni, mert vannak ott nálunk sokkal fajsúlyosabb erők és lények is. Következzék még zárásképpen egy idézet a Lélekkristály honlapról, aminek szerzőjét nem sikerült beazonosítanom, de úgy érzem, van mondanivalója a témával kapcsolatban:

"Az ember spirituális fejlődése során elkerülhetetlenül elérkezik azokhoz az útelágazásokhoz, amik szinte végzetszerűen találkozást eredményeznek a küszöb őrével. Ez azért következik be, mert a spirituális fejlettség egyenesen arányos a tudatossággal. A tudatosság a rend irányába mutat. Tehát az ember tudatosan kezd hozzá aurája megtisztításához, élete rendberakásához, ezt követeli a spirituális fejlődés és egyébiránt ez az univerzum törvénye is. Tehát az ember megkísérli aurája rétegeit, energiarendszerét és annak áramlatait, azok minőségét az isteni rend törvényével összhangba hozni - ami a legnehezebb, de egyben a legtermészetesebb feladat is. Természetesen a beindult folyamat az ember egész energetikai rendszerében váratlan változásokat, „nehézségeket,” lelkében bizonytalanságot okoz. Az ember összezavartnak érezheti magát ilyenkor. A fejlődés egy kiemelt alkimiai pontján ebben a krízisben kerül sor a találkozásra, általában meditációban, de lehet más módja is. Ez egy valóságos szembesülés, összeütközés. Ilyenkor az ember annyira összezavarodhat, hogy nem tudja világosan megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. A küszöb őre ugyanis nem válogat az eszközökben, víziókban, stb., egyből a legsebezhetőbb pontunkat támadja, szándéka a bennünk élő félelem sokkhatássá emelése.

A küszöb őrének egyetlen és végső feladata: mindaddig és mindenáron távol tartani kenyéradó gazdáját a magasabb küszöb átlépésétől, amíg az erre méltóvá nem válik. Minden erejével kényszeríti gazdáját, hogy az megtanulja a számára előírt tananyagot, s csak ha a tanuló rezgése meghaladja az előírt mértéket, akkor ad, adhat belépő jegyet az asztrálsíkok felsőbb részébe.

Általában elmondható, hogy az őrző az esetek túlnyomó többségében megkérdőjelezhetetlen győzelmet arat. Ebből is látható, hogy a küszöb őre a mesterek, mestere természetes önérvényesítő akaratával hajtva, elzárja a másik élethez, a fejlődésünkhöz vezető utat és éppen ezzel teremti meg azt. Minden lehetséges és elképzelhető módon saját gyengeségeinkkel és félelmeinkkel állít szembe bennünket és kényszerít azok legyőzésére.

Ha azonban a lélek tudatossága legyőzi a küszöb őrét, mindennél jobban bizonyítja alkalmasságát egy magasabb szintű élet megéléséhez és éppen ez az Isten akaratának beteljesülése, de erről majd később részletesen... A küszöb őrét nem valamiféle véletlenek sorozata hozta létre. Az én-tudat hamissága és gyökereink, spirituális emlékezetünk elvesztése örök táptalajt szolgáltat neki. Egónk mentális tevékenysége teremtette, és olyan cselekedetek tartják életben, amelyek ugyanennek a hamis én-tudatnak a kiindulási pontjai.
"

2019. április 18., csütörtök

A tiszta tudat és az Én-ség

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A jóga magyarázata szerint a világ a tiszta tudatból ered. A tiszta tudat a transzcendens Isten, ahogy a bevezetésben is említettem. Mivel a tiszta tudatnak (a transzcendens Istennek) szüksége van valamire, amiről tudatos (a teremtésre), hogy megnyilvánítsa a tudatosság minőségét, a tudat automatikusan elvezet az immanens Isten (az isteni teremtő erő, az univerzumok, és a teremtés egésze) megnyilvánulásához. Az egyik nem létezhet a másik nélkül, ezért csak metaforikusan mondjuk, hogy kezdetben csak a tudat létezett. Ami ezután következik, az bámulatos: a jóga szerint az első dolog, amit az isteni teremtő erő megnyilvánít, az intelligencia, utána az Én-ség (melyet néha „egónak” is nevezünk), és végül, távoli harmadikként, a manasz, vagyis az elme. Ez azt jelenti, hogy az intelligencia nem korlátozódik egy bizonyos személyre vagy agyra, mivel az Én-ség, vagyis az egyéniség előtt jön létre. Az intelligencia univerzális és mindenütt jelenlévő.
A jóga tudománya azt mondaná, hogy amikor Einstein felfedezte a fénysebesség képletét, az nem az ő találmánya volt, hanem az isteni intelligencia fejezte ki magát, Einsteint közvetítőként használva. Ugyanezt kell elmondani az összes nagy találmánnyal, műalkotással, és az anyag és élet összes megnyilvánulási formájával kapcsolatban. Az elme és a kondicionáltság problémája csak akkor jelenik meg, amikor a képletbe belekerül az Én-ség (az egó) vagy az Én-érzet. Az Én-ségnek azért kell ott lennie, mert Isten a természeténél fogva végtelen és örök, és így, annak érdekében, hogy az időben és térben korlátolt élőlényként fejezze ki magát (Mi-ként), a végtelennek fel kell vennie az egó/Én-ség formáját. Más szavakkal, Istennek szüksége van az egónkra, hogy rajtunk keresztül individualizálódjon.
Most, hogy létrejöttek a korlátozott élőlények, mint az első egysejtűek, az első afrikai nyelvhasználó őseink, és végül te és én, fel kell őket szerelni elmével (manasszal) is, hogy gyorsan tudjanak reagálni, és életben tudjanak maradni. Ugorjunk előre az időben, és ezek a lények felnőttek és spirituálisan éretté váltak. A felébredés pillanataiban felfüggeszthetik az elméjüket és az Én-ségüket, és újrakapcsolódhatnak a tudat és intelligencia eredeti isteni tulajdonságaihoz.
Ennek a bekezdésnek az volt a célja, hogy elmagyarázza: nem próbáljuk megszüntetni a feltételekhez kötöttséget, az egót vagy az elmét; mert ezek az eszközök, melyeket Isten használ, hogy kifejezze magát rajtunk keresztül. Ezek az evolúció szükségletei, és továbbra is használni fogjuk őket. Fontos megérteni, hogy Isten, a definíciója szerint nem rendelkezhet egóval, mert az egó térbeli és időbeli korlátozást jelent. Mi vagyunk azok, akik lokalizált egóval és elmével rendelkezünk, hogy Isten egyénné válhasson rajtunk keresztül és az előlények miriádjaiként fejezhesse ki magát. Az egót és elmét kipellengérező spirituális tanítók, mint például Swami Vivekananda semmibe veszik az emberiség és annak pszichológiai felépítése jelentőségét. A válasz nem az, hogy megsemmisítjük vagy felszámoljuk az elménket és az egónkat, ahogy Vivekananda és mások javasolják. Ha ezt tennénk, akkor növénnyé válnánk; és kíváncsi lennék, hogy egy modern pszichológus mit szólna ehhez a tanácshoz. Nem teszünk túl jót a spirituális keresésünknek, ha ilyen mértékben leegyszerűsítjük a dolgokat. A lényeg az, hogy az egész emberi lényt fejlesszük, hogy az egónkat és elménket az összes élőlény legfőbb java érdekében tudjuk használni.
Ami számít, az az, hogy most bevezetjük a választás lehetőségét. Amikor a magasabb jógát (különösen a szamádhit) gyakoroljuk, képessé válunk arra, hogy az elménket és a feltételekhez kötöttségünket gyors túlélési feladatokra használjuk (ahol a tudatalatti épp elég), vagy pedig elérjük a tiszta intelligencia mélyebb pillanatait, amikor felfüggesztjük az elmét és annak feltételekhez kötöttségét."

2019. április 17., szerda

Az Élet három misztériuma

Múlt hétvégén Oguznál voltunk tanításon, és beszélt a három misztériumról, amit ajándékba kaptunk az Élettől: ezek a halál, a születés és a szerelem. Mindhármon keresztülmegyünk az életeink során, csak az a kérdés, hogy mennyire tudatosan tesszük ezt. A "Váratlan szépség" című Will Smith-filmben a Szerelem, Idő és Halál volt ez a három szereplő (lásd a bejegyzés végén belinkelt videót, ha érdekel a film), de mivel bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy az Idő nem létezik, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy az Idő az, ami e hármat összeköti, szétválasztja, és úgy általában, kutyulja a dolgokat körülöttünk és bennünk, meditálgassunk el egy kicsit a három misztériumon, melyek nem is igazán választhatók el egymástól. 

1. Születés

Azt mondják, hogy a születés élménye a legtöbb gyermek számára annyira megrázó, hogy szinte mindent elfelejt, ami az anyaméhben vagy az előző életeiben történt vele, bár ezen emlékek a tudatalattijában kétségkívül megmaradnak, és dolgoznak. A magzati és előző életbeli élményeket különböző meditációs, hipnózis- vagy transztechnikákkal fokozatosan a felszínre lehet hozni, a traumákat fel lehet oldani, de a születés élménye maga sokáig misztérium maradhat. Természetesen a születés mindig újjászületést is jelent egyben, tehát valami régi dolog meghalásával, elmúlásával jár együtt. Az ókor nagy spirituális kultúráiban több helyen is megjelenik a második születés fogalma, amely a testi születés után a lélek öntudatra ébredését, valamilyen spirituális folyamatba történő beavatást jelent. A kétszer születettek azok a spirituális gyakorlók (és egyben felszentelt papok) voltak például Indiában vagy Egyiptomban, akiknek sikerült mélyebben megismerniük a születés és halál misztériumát. A sámánok beavatási szertartásában is sokszor megjelenik a "sámánerő" vagy különböző rendkívüli képességek megszerzésével együttjáró újjászületés élménye.

2. Halál

A halál a beavatási ciklus végpontja, mely mindenki életében bekövetkezik egyszer, attól függetlenül, hogy mennyire állunk készen rá. A legfejlettebb spiritualisták esetében a halál élménye azonos a megváltással, a felszabadulással, a karmikus és reinkarnációs ciklus végső lezárásával, vagyis amikor a múlandóságból átlép az örökkévalóság állapotába. Ezzel egyetemben nem csak a halálon és az elmúláson, de az újjászületés élményén is túllép. Létezése kilép az idő korlátai közül, és már nem kezdettel és véggel rendelkező ciklusok egymésutániságában, hanem folyamatos fejlődési spirálként áramlik tovább. A halál és a Túlvilág, a Holtak Birodalmának megjárása sok tanító, spirituális vezető és sámán életének meghatározó élménye. A görög mitológiában Dionüszosz, a keresztény hagyományban Jézus Krisztus járta meg az Alsó Világok legmélyebb bugyrait, hogy felszámolja az emberben mélyen rejlő félelmet a haláltól és a bűnhődéstől. A halálra való tudatos felkészülés magában foglalja azon dolgok elengedését, melyek amúgy sem a mieink, de mégis ragaszkodunk hozzájuk, és ezek a ragaszkodások erősítik a halálfélelmünket.

3. Szerelem

A szerelem a férfi- és női pólus, energia vonzódása egymáshoz, a Teljesség megélése érdekében. Ebben az energetikai körforgásban egyszerre jelenik meg a Születés, a Halál, az Elmúlás és az örökkévalóság érzése is. A szerelem tudatos megélése, és e megélés kiterjesztése a létezésünk minden dimenziójára egy kilépési kapu, mely által az idő által behatárolt tudatállapotból eljuthatunk az Örök és Végtelen szint megtapasztalásáig. A Szerelem tudatos megtapasztalása segít abban, hogy kilépjünk a magány és a társ-függőség korlátai közül, és belekerüljünk abba a kozmikus energiaörvénybe, amely megteremtette, fenntartja és elpusztítja a Világokat. A szerelem érzését a végsőkig fokozva megtapasztalhatjuk a létezés isteni dimenzióit. Persze mindez jól hangzik elméletben, de ha az ember keresi a hétköznapok kis történéseiben is e három misztérium megismerésének és tudatosításának lehetőségeit, akkor fokozatosan ki fognak bontakozni előtte. 

2019. április 16., kedd

Az elme és az intelligencia

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A parináma az átalakulás folyamata. A modern nyugati emberek számára, akik szeretnék azonnal elérni a céljukat, fontos megérteni, hogy a tudatalatti átprogramozásához egy transzformációs folyamatra lesz szükség. A parináma az öntudatlanul keletkezett benyomások lassú lecserélése tudatosakra. Milyen minőségűek ezek a benyomások? Míg ezelőtt a tudatalatti feltételekhez kötöttségünk (gyakran a félelmeink, ellenszenvünk, fájdalmunk) hozta létre a benyomásokat, ezeket most hiteles lenyomatok fogják felváltani. Egyszerűsítés volna úgy fordítani a niródhát, mint „csendesség”. Azokban az időkben, amikor semmit nem kell tennünk, a felfüggesztett (niródha) elme csendességként fejezi ki magát. Az ilyen pillanatokban a csendesség autentikus. Amikor viszont munkát kell végezni, vagy döntéseket hozni, a csendesség nem lenne autentikus, mert olyankor tevékenységre van szükség. Az ilyen pillanatokban a felfüggesztett (niródha) elme azt fogja okozni, hogy a végső jó érdekében cselekedjünk, vagy ahogy Jézus mondta, „Ne az én akaratom, hanem a Te akaratod legyen meg”. A niródha nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a világ és a felelősségünk elől. Az Astavakra Gítában olvashatjuk Dzsanaka király történetét, aki egy erdei bölcs lakába vonul vissza, hogy megtalálja önmagát. Miután eléri a felfüggesztett elmeállapotot (a tárgy nélküli szamádhit), az erdőben akar maradni, és csak meditálni, de a bölcs visszaküldi a királyi udvarba, hogy eleget tegyen a kötelezettségeinek. „Sohasem volt még olyan uralkodó, aki jobban fel volt készülve a király szerepének betöltésére, mint te ebben az újonnan megszerzett állapotodban.” Modern nyelvezettel élve azt mondhatnánk, hogy az ilyen személy felülemelkedett a saját korlátain. A hitelesség az a fogalom, ami a legjobban leírja az állapotát.
Az elme átalakítása intelligenciává
A jóga a gondolkodásunk feltételekhez kötöttség által vezérelt részét manasznak nevezi, melyet a legkönnyebben „elmének” fordíthatnánk. Ha bármikor kell hozni egy gyors döntést, akkor a manasz működik. Amit tennünk kell, az, hogy a gondolkodási folyamatunk egy másik részét kell használnunk a spirituális ébredés folyamatához. A jógában buddhinak nevezzük ezt a részt. Általában „Értelemnek” vagy „intellektusnak” fordítjuk, de a fogalom a szanszkrit budh tőből származik, ami azt jelenti, hogy „felébredni”. A „Buddha”, vagyis Felébredett jelző is ebből a tőből ered.
A jóga tudománya szerint a felébredésre úgy is tekinthetünk, mint az elme (manasz) átváltoztatására értelemmé (buddhivá). Ezt a fogalmat elég egyértelműen el lehet magyarázni, de ennyire lineáris és időbeni módon csak azért szeretjük szemlélni a dolgokat, mert az elménk az idő operációs rendszerén alapszik. A dolgok nem igazán ilyen sorrendiség alapján történnek, de az elménk így fogja fel, ezért ezt fogjuk vonatkoztatási pontként használni az illusztráció kedvéért."

2019. április 15., hétfő

Tanítások az Ősök útján - találkozás az Ősökkel 2. rész

Tanítások az ősök útján 3. Hétvége 2. Nap

A második napon, azaz vasárnap reggel egy utazással kezdtük. Az volt a feladat, hogy keressünk egy segítő állatot, aki a halállal kapcsolatos dolgokban tud segíteni. Én kíváncsi lettem volna a Halál Angyalára, a kapuőrre, aki beengedi a lelkeket a Holtak Birodalmába, de Oguz kifejezetten megmondta, hogy állati segítőt kell most keresni. Amikor elkezdődött a dobolás, egy hosszú lépcsőn mentem lefelé az Alsó Világba, és nem sokára egy zöld kígyóval találkoztam, aki egyébként át tud változni szivárványszínűre. A kígyó az én fogalomrendszeremben vagy szimbólumrendszeremben összekapcsolódik az idő végtelen körforgásával és a reinkarnáció folyamatával, meg még sok minden mással, aminek majd utána kell járni.

Megkérdeztem, hogy miben tud segíteni nekem. Azt mondta, hogy át tudja vinni a lelkeket az Alvilág folyóján, és meg tudja keresni az Alsó Világban rekedt lélekrészeket. De fel is tud kúszni az Életfán a magasabb világokba. Ha engem veszély fenyeget, akkor körém tekeredik és megvéd. De ha egy halott lelke “rátapad” egy élő emberre, akkor az ittrekedt szellem köré tekeredik, és magával viszi a Fénybe.

Az utazás után levezettünk két szülés-gyakorlatot, majd következett a második révülés. Itt az volt a feladat, hogy keressük fel valamelyik eltávozott rokonunkat, ha van még lerendeznivalónk vele. Úgy éreztem, hogy miután a szüleimmel "lerendeztük" a pozitív és negatív dolgokat a tegnapi szertartáson, hátha most sikerül elérni, hogy megöleljék a belső gyermekemet, amire már oly régóta áhítozik. Ismét elindultunk lefelé az erőállataimmal az Alsó Világba az Életfa tövében, és ide-oda kanyarogtunk egy gyertyákkal kivilágított, föld alatti labirintusban. Végül megérkeztünk egy kör, illetve pontosabban kupola alakú helyiségbe, melyben szintén meleg fény uralkodott, és a kupola tetején lévő, koncentrikusan elhelyezkedő, hosszúkás ablakokon keresztül is meleg, narancssárga fény szűrődött be. A terem békés volt, de a belső gyermekem mégis magányosan üldögélt a helyiség közepén lévő kerek emelvényen, ami mintha valamilyen fénytrónus lett volna. A sötét falakról is narancssárga fény verődött vissza. Amikor megtaláltuk a belső gyermeket, akkor magamhoz öleltem, és bíztattam, hogy most elmegyünk Anyuhoz és Apuhoz. A sasom hátára szálltunk, és az ablakon keresztül kirepültünk az Alsó Világból, az Életfa törzse mentén fel a mennyei bolygók közé, közben a belső gyermekem végig a karjaimban volt. Egy idő múlva egy olyan bolygóra érkeztünk, ami a legjobban a bibliai Édenkertre hasonlított (bár szüleim nem voltak komolyan vallásosak). Az Édenkertben számtalan szép fa, Életfa és Tudásfa volt, és mindegyik alatt egy-egy meztelen emberpár üldögélt, és lakmároztak a fán termő finom almákból, gyümölcsökből. Mindenféle gyümölcs termett rajta, és úgy látszott, hogy teljesen belefeledkeznek egymásba és a gyümölcsök majszolásába, mely boldogsággal, elégedettséggel, egészséggel és hosszú élettel látja el az ott lakókat. Az emberpárok átölelték egymást, és beszélgettek. Ekkor megjelent a kígyó erőállatom, akit az előző utazásban kaptam, és megkértem, hogy vezessen el bennünket ahhoz a fához, amely alatt az apám és az anyám lakik. Mindegyik fán volt egy kígyó is, és az én kígyóm elvezetett ahhoz a fához, amelyik alatt a szüleim ültek, mivel mindegyik emberpár nagyon szép és fiatal volt, és nem tudtam volna rájuk ismerni. Amikor meglátták a kezemben a belső gyermeket, nagyon megörültek, és elkezdték ölelgetni, puszilgatni, és mindazt a szeretetet odaadni neki, amit az életük során akartak, de valahogy nem jutott rá idejük. Ekkor én is a saját gyermekeimre gondoltam, és megjegyeztem magamnak, hogy sohasem szabad sajnálni az időt arra, hogy őket szeressem.


Amikor már mindenki teljesen elégedett volt, akkor búcsút intettünk a szüleimnek, akik még sokáig lesznek majd az Édenkertben, mielőtt újabb földi születésre vállalkoznak. A belső gyermekem teljesen megnyugodott, és sugárzott a boldogságtól, ahogy az erőállataimmal és a sasommal együtt visszaeresztkedtünk az Életfa tövéhez. Ekkor még javában tartott a dobolás, én pedig játszani kezdtem a belső gyermekemmel, mert nagyon szeretett volna sokféle játékot játszani. Labdáztunk, fociztunk, frizbiztünk, egy patakba ugráltunk fejeseket, dominóztunk, bújócskáztunk és még ki tudja, mi mindenfélét játszottunk. Ekkor egy tál gőzölgő rizs jelent meg előttem, tele finom párolt zöldségekkel. Megkérdeztem az erőállatokat, hogy mi a teendő vele, és azt mondták, hogy fel kell ajánlanom majd a szertűzbe a délutáni kunyhó után a szüleim számára, mert senki sem ajánlott nekik áldozati ételt a haláluk óta, és ez az én dolgom, ezzel még adós vagyok nekik azért, hogy életet adtak nekem és felneveltek.

Az utazás végeztével elkezdtünk készülődni, majd átmentünk autókkal Diósjenőre, hogy előkészítsük az izzasztókunyhót. Sok csoporttársamnak ez volt az első kunyhója, nekem már a negyedik. Hoztunk fát és vizet, Oguz behelyezte az első hét követ a tűzifa tetejére, majd mi is vittünk köveket. Én imádkoztam mind a hét irány felé, és mint a múltkor, eszembe jutottak mindazoknak az ősi kultúráknak az isteni lényei és sámánjai, varázslói, melyek tőlünk keletre, délre, nyugatra, északra vannak, illetve az Alsó és Felső világok lényeihez is imádkoztam, hiszen mindegyik helyen megszülettem már valószínűleg valamelyik előző életemben, így mindegyik kultúrában voltak őseim, akiket meg kellett hívni. Végül a középső világban, a mostani életben és a mostani hazámban élő összes ősömhöz és rokonomhoz imádkoztam, hogy segítsék utazásunkat a kunyhóban.

Beborítottuk a kunyhót takarókkal és ponyvával, majd Oguz még rátetette a fehér lóbőrt, ezzel különleges minőséget adva ennek a kunyhónak. Meggyújtottuk a szertüzet, majd hallgattuk, ahogy Oguz mesél a kunyhóról és a szertartás részleteiről. Végül átöltöztünk, lefüstölőztük magunkat, és "minden a rokonom" köszöntéssel, négykézláb bemásztunk a kunyhóba. Bekerültek az első kövek, szép narancssárgán izzottak a sötétben, a zsálya és a füstölőkeverék ismerős, jóleső zamata lengte körbe a fokozatosan melegedő kunyhót. Maga a kunyhó-szer talán most nem volt olyan hosszú és forró, mint a múltkori a tavaszi napéjegyenlőségkor, mindazonáltal nagyon intenzív volt. Nagyon erősen énekeltünk, és sok gőz volt a levegőben. Oguz néha elkezdett hangosan dobolni és valamilyen ismeretlen nyelven énekelt szavakat. A "jamaja" szavak többször elhangoztak benne, de persze nem biztos, hogy valóban szanszkrit szavak voltak, bármelyik másik ősi nyelven is szólhattak. Ekkor azt láttam, hogy a Halál Angyala vagy istensége megjelent a kunyhó közepén, az izzó kövek felett ült egy trónuson, és mintha több keze meg feje is lett volna, de nem láttam, hogy pontosan mennyi. A hindu hagyományban Jamarádzsának hívják a holtak urát, Szibériában Erlik Kánnak, és sok más kultúrában nevezik még különböző neveken. Nagyon intenzív jelenlét volt. Utána volt még egy olyan szakasz, amikor Oguz mondta, hogy lélegezzünk nagyon intenzíven, és én gyorsuló fokozatban elkezdtem transzlégzést végezni, miközben a csörgőmet ráztam veszettül. Néha az egész kunyhó átalakult hangsátorrá, mindenkinél intenzív folyamatok zajlottak, azt hiszem. Az egyre fokozódó légzés közben az a kép jelent meg előttem, hogy a belső gyermekem még mindig be van zárva a Buddha-szoborba, amiből nem tudtuk kiszabadítani a pénteki transzlégzés során Ganésával. Ahogy egyre gyorsabban pumpáltam a levegőt, az egész nagy Buddha-szobor felizzott, és a légzés csúcsán egy kiáltássá alakult a hangom, miközben a Buddha-szobor felrobbant, és fénnyé vált, így a belső gyermekem kiszabadult a fogságából. 

A negyedik ima- és éneklős kör vége felé már kezdtünk egy kicsit meghalni, és akkor pont jött ez az ének:

Hogyha tegnap meghalok
Ne vigyetek innen
Éji égen csillagok
Legyenek az ingem

Hajladozó fűszálak
Legyenek nadrágom
Délről jövő meleg szél
Köpenyemmé váljon

Az éneklés végén
 Oguz azt mondta, hogy ki lehet menni a kunyhóból, miután ő kiment, de én úgy terveztem, hogy bent maradok még egy ideig, ha már eddig kibírtam. Viszont a közvetlenül mellettem lévő résztvevők is így gondolták, és így nem volt túl sok hely, hogy kinyújtózkodjak a lassan hűlő kövek mellett. Egy darabig azért még bent voltam, majd kimásztam négykézláb és lefeküdtem a jógamatracomra a kunyhó mellett. Egyeseknek ilyenkor szoktak még a legerősebb transzélményeik lenni, de én egy idő után azt érzékeltem, hogy nem történik semmi különös, csak egy dolgot közölt velem a farkasom egyre egyértelműbben: négykézláb menjek oda az Ősök fájához, ami a kunyhótól kissé feljebb helyezkedett el, és járjam körbe (továbbra is négykézláb) kilencszer az óramutatóval megegyező irányba, hogy a hétvége és a kunyhó lezárásaképpen így fejezzem ki a tiszteletemet minden ősöm előtt. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom azzal, ki mit gondol esetleg rólam, és elindultam. Ahogy róttam a köröket, éreztem a farkas jelenlétét a testemben, végül odatettem a fejemet az Ősök fájához, és átöleltem a kezeimmel. 

A szertartás lezárásaképpen felkészültünk a lakomára. Oguz és Boróka odahozott egy tányér ételt az ősöknek, és a tűzbe helyezték, majd én is beletettem a tűzbe egy tányér ételt a szüleim számára. A közös lakoma után mindenki búcsúzkodott és hazaindult, mert már eléggé későre járt.  Tapasztalatokban gazdag hétvége volt ez is, és fontos belső munka zajlott, melyről úgy érzem, hogy meg fogja alapozni a jövőbeni fejlődésemet és feladataimat. A halottainkkal való spirituális kapcsolat ugyanolyan fontos, mint az, hogy az élőkkel, itt lévőkkel őszinte és mély kapcsolatot ápoljunk, és kimutassuk az érzelmeinket, örömünket, boldogságunkat, támogassuk egymást, ne csak létezzük és fogyasszunk egymás mellett, nem törődve a másik bajával és vágyaival.

2019. április 14., vasárnap

Tádászana és halászana

4.88 Tádászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"40. Tádászana (4.88)
Ez a póz két vinyászából áll. Álljunk úgy, ahogy a képen látható, napi 15 percig. Tegyük ezt szokássá. Új energiát fog létrehozni a testben, ruganyossá teszi a járást és növeli az emésztés erejét. Nem csak ezt teszi, hanem megtisztítja a rudra nádít és növeli az élethosszt. Az ászana végzése közben kövessük a szama szvászamot (egyenletes légzést).
Gyakoroljuk ezt az ászanát minden nap napkeltekor, Szúrja Bhagaván (a Napisten) imádata közben. Ha minden nap gyakoroljuk, azzal biztosan megnöveljük az élethosszunkat.
(A tádászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre emeljük a karjainkat a fejünk fölé, és emelkedjünk fel lábujjhegyekre (talppárnákra). Ez a tádászana szthiti. Tartsuk ki a pózt tizenöt percig, ha tudjuk, és lélegezzünk egyenletesen.
Dvé: Kilégzésre engedjük le a karjainkat, ereszkedjünk vissza a sarkunkra és térjünk vissza a szamaszthitibe.)
41. Halászana (4.89)
Ez a póz 12 vinyászából áll. A 8. vinyásza az ászana szthiti.
(Krishnamacharya itt semmiféle további megjegyzést nem fűz a póz végrehajtásához. A halászana vinyászái a következők:
4.89 Halászana
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba (nyújtott lábas ülőhelyzetbe).
Astau: Kilégzésre guruljunk hátra halászanába.
Nava: Kilégzésre gördüljünk hátra csakrászanán keresztül csaturanga-dandászanába.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába, majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. április 13., szombat

Gandabhérundászana

4.86 Gandabhérundászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"39. Gandabhérundászana (4.86-87)
Ez a póz 10 vinyászából áll. A 6. és 7. vinyászák alkotják az ászana szthitit. Az első képen a hatodik vinyásza látható, a másodikon pedig a hetedik. A negyedik vinyászában érkezzünk meg a csaturanga dandászana szthitibe és az ötödik vinyászában vegyük fel a viparíta salabhászana szthitit. A hatodik vinyászában tárjuk ki a karjainkat, egyenesen tartva őket, mint egy botot (vagy drótot), ahogy a képen látható. A talpainkat helyezzük el a füleink mellett úgy, hogy a sarkaink a karjainkhoz érjenek, és tartsuk őket ott.
Következőként hajtsuk vére a hetedik vinyászát, ahogy a második képen látható. Ezt szúpta gandabhárundászanának nevezik. Ebben az ásztana szthitiben és az előkészítő pózokban végezzünk egyenlő arányú récsaka púraka kumbhakát. Tartsuk a tekintetünket a két szemöldök között rögzítve. Ezt nem szabad elfelejteni.
Hatásai: Megsemmisíti a golyva, a nyaki mirigyek gyulladása és a mahódaram (hasfájás) miatti betegségeket. A visuddhi (torok) és brahmagúha (homlok) csakrák helyesen fognak működni és ezáltal az elme eléri a szavikalpa szamádhi állapotát. Terhes nők ne végezzék ezt a pózt.
(A gandabhérundászana vinyászái:
4.87 Szúpta gandabhérundászana
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Kilégzésre feküdjünk hasra, nyújtsuk ki a karokat a törzsünk mellett, és emeljük a lábainkat, valamint a törzsünket viparíta salabhászanába.
Sad: Belégzésre nyújtsuk ki a karokat oldalsó irányba, majd helyezzük a talpainkat a fejünk mellé úgy, hogy a sarkaink a vállainkhoz érjenek, a bokánk belső oldala pedig a halántékunkhoz (gandabhérundászana szthiti).
Szapta: Kilégzésre hozzuk előre a karjainkat, és keresztezzük a két alkart egymással a lábfejeink fölött (szúpta gandabhérundászana szthiti).
Astau: Belégzésre bontsuk a karkulcsolást, és helyezzük a két tenyerünket a talajra a vállaink közelében.
Nava: Kilégzésre emeljük ki magunkat úrdhva-dhanurászanába vagy tarjang-mukhóttánászanába.
Dasa: Belégzésre egyenesedjünk fel tádászana szthitibe.)

2019. április 12., péntek

Tanítások az Ősök útján - találkozás az Ősökkel 1. rész

Tanítások az ősök útján 3. Hétvége 1. Nap

Ismét megérkeztünk Királyházára. A harmadik hétvége témája a halál és a születés volt. Néhány dallal kezdtünk, az öreg sasról és a Napról énekeltünk. 

Vén sas, öreg vezér,
magasan az égen szállsz.
Vén sas, öreg vezér,
szemem már alig lát.

Vén sas, öreg vezér,
felhők felett szállsz.
Vén sas, öreg vezér,
szemedben a világ.

Nap tüze éled,
véremben lüktet.
Nap tüze pirkad,
szívemben itt vagy.

Bár csak három órát aludtam és tegnap volt a transzlégzés, egészen jól sikerült ráhangolódni az éneklésre, meg is jelent a sas és a Napkorongot is láttam az égen. Oguz beszélt arról, hogy az Élet három misztériumot adott nekünk ajándékba: a születést, a halált és a szerelmet. A halállal kapcsolatban sok mindenről beszélt, és utána felállítottuk az oltárat, annak a részleteit is elmondta.

Az első gyakorlatnál ki kellett menni az erdőbe, és megkeresni az erőhelyünket. Én mindkét, korábban talált erőhelyemet felkerestem, és vittem egy kis dohányfelajánlást meg virágot is szedtem, és doromboztam egy kicsit. Kérni kellett az erőhely szellemeit, hogy segítsék a tevékenységünket a hétvége folyamán. Amikor visszaértünk, ebédszünet volt, majd Oguz bemutatta a vendégelőadót, Tordai Zsuzsannát, aki az indián hagyományról és a halálról tartott előadást, és ajánlotta, hogy nézzük meg az "Otthonunk" című a filmet, amit a bejegyzés végére beillesztettem. Megtanított egy egyszerű imát is, amit a halttainkért elmondhatunk:

Lélekkísérő fohász

Adj Uram örök nyugodalmat neki. Az örök világosság fényesiedjen neki. Nyugodjék békében. Úgy legyen.

Utána kimentünk az erdőbe Zsuzsa vezetésével, és elvégeztünk egy szertartást a halottaink részére. Kiválasztottunk egy fát, ez volt az Égi Fa, és körbeálltuk. Mindenki kapott egy fekete és egy fehér vászondarabot, valamint egy kis dohányt. Először a nyugati oldalról indulva körbe kellett járni a fát négyszer az óramutatóval ellentétes irányba, és közben megnevezni a halottainkat, valamint elengedni minden fájdalmat, sérelmet, ami velük kapcsolatos. Én apukámért és anyukámért imádkoztam. A tegnapi transzon nem tudta megölelni őket a belső gyermekem, és azt kértem, hogy háruljanak el az akadályok ennek útjából. A harmadik személy, akiért imádkotam, egy általános iskolai osztálytársam volt, aki a napokban halt meg. Amikor letettem a felajánlást a fa tövébe, úgy láttam, mintha két lilás fényoszlop formájában eljöttek volna a szüleim, hogy elfogadják a szertartást. Ezután odalépem Zsuzsához, ő pedig sastollakkal legyezgette a hátunkat, mintha még szárnysuhogást is hallottam volna közben.

A szer második részében egy fehér anyagba kötöttünk egy kis dohányt, most északról indultunk és az óramutatóval megegyező irányba jártuk körbe a fát, közben minden kedvezőséget kívánva a halottainknak. Ekkor azt láttam, hogy a szüleim szelleme elindult az ég felé. Az osztálytársam szelleme is megkönnyebbült, de ő még nem ment tovább, mert még hamvasztani fogják a testét és itt akar lenni még a szeretteivel.

Visszaindultunk a vadászházba, ahol az egyik csoporttársunkat még megtisztította Zsuzsa egy kendővel, és elűzte a bánatát, gyászát, mert az ő apukája nemrég halt meg. A szertartás végén énekeltünk egy indián dalt, majd meghívtunk egy farkasfalkát, hogy vigyen el mindent, ami még itt maradgt velünk, de már nincs rá szükségünk.

Ezután vacsoraszünet következett, majd egy születés-gyakorlat volt még. Mivel én már januárban megszülettem Cserkúton, ezúttal az anyaméh és a szülőcsatorna szerepköreit váltogattam. Egyes esetekben ez sem volt túl könnyű, mert annyian rám feküdtek, hogy attól tartottam, összeroppan a mellkasom vagy eltörik valamelyik karom. Erős kioldódások voltak több mindenkinek, én pedig titkon arra vágyakoztam, hogy valaki bábának is válasszon, ami végül meg is történt. Ez a szerep is nagyon jó volt, örülni a lélek újjászületésének, főleg, hogy mindkét gyermekem születésénél ott voltam, és az is nagy élmény volt. Alaposan elfáradtunk a mai napon, majdnem éjfélig tartott a program, és holnap új izgalmak várnak ránk.

2019. április 11., csütörtök

A dekondicionálás folyamata

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A dekondicionálás folyamata
Patandzsalí leírja a jógikus dekondicionálás folyamatát (transzformációnak, vagy parinámának nevezi) a Jóga-szútra harmadik fejezetében. A 3.12-ben azt mondja: „Ha a felmerülő gondolat hasonló az elillanóhoz, azt az elme egyhegyűség (ékágra) felé történő transzformációjának nevezik.” Ez az elv a jóga egészére jellemző, vagyis kis lépésekkel kezdünk, hogy nyomon tudjuk követni a fejlődésünket ahelyett, hogy egy hatalmas ugrással akarnánk elérni a célt (ami a legtöbbször sikertelen). A feltételekhez kötöttség általában a szétszórtságra és az extrovertáltságra hajlamosítja az elmét. Patandzsalí azt javasolja, hogy lassan igyekezzünk megzabolázni az elmét, mint ahogyan egy vad elefántot is lassan szelídítenénk meg. A 3.11. szútra egy lépéssel tovább megy: „Ha az elme szétszórtságát felváltja az egyhegyűség, azt az elme szamádhi-transzformációjának (parináma) nevezik. Azért nevezi „szamádhi-transzformációnak”, mert az elme fókuszálása az objektív szamádhi előfeltétele. Amikor Patandzsalí a szamádhi kifejezést használja itt, akkor a kontextusból következtethetünk arra, hogy az objektív szamádhira utal.
A 3.10. szútra azt mondja: „Az elme csendes marad, ha ismételten alkalmazzuk az aktivitása megszűnésének szamszkáráit.” Itt egyértelműen összekapcsolja a dekondicionálást a benyomások (szamszkárák) tudatos elhelyezésével, mint a szamádhi elérésének módjával. Vagyis, ha az elménk szétszórt és vad, azt nem tudjuk hirtelen megváltoztatni meditáció által; először végig kell mennünk annak a lassú folyamatán, hogy megszabadulunk azoktól a benyomásoktól, melyek eleve szétszórttá tették az elménket, és utána ezek helyére az elcsendesedés benyomásait illesztjük. A 3.9 szútra írja le ennek eredményét, ami az objektív szamádhi: „Amikor a mentális tevékenység tudatalatti benyomását (szamszkáráját) helyettesítettük a mentális tevékenység megszűnésének benyomásával, akkor bekövetkezik a mentális tevékenység megszűnésének pillanata, melyet a megszűnés (niródha) felé történő transzformációnak (parináma) nevezünk.”
Ez az egész eléggé technikainak tűnik, de alapjában véve ezt mondja: „A tudatalattid az, ami megőrjít. Lassan változtasd meg a tudatalattid struktúráját a békére, nyugalomra és tisztaságra és így ehhez fogsz jutni. A jelenlegi kondicionáltságod megszerzése eltartott egy darabig, ezért a dekondicionálás is el fog tartani egy ideig.” A modern pszichológia szempontjából ez egyértelmű, ezért eltűnődhetünk: „Mi értelme ennek?” Az az értelme, hogy a Jóga-szútra az emberi psziché szinte modern megértését írja le, melynek semmi köze a babonához. Teljességgel tudományos, mely kifejezéssel kapcsolatban már javasoltam, hogy ki kellene terjeszteni, hogy ne csak az empirikus tudást tartalmazza. Ennek fordítottjaként, egyes modern spirituális tanítók igyekszenek túlzottan leegyszerűsíteni a dolgot, és azon gondolkodom, hogy ez azért történik-e, mert egyre nagyobb a kereslet az egyszerűségre a spirituális „piacon”.
A dekondicionálás folyamata a Hold- és Nap-nádík kiegyensúlyozásával is kapcsolatban áll (mely kapcsolatos a bal és jobb agyfélteke, valamint a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer kiegyensúlyozásával) és az evolucionális agyi pályák aktiválásával (melyet a jógában csakra-aktivációnak nevezünk). Ezt a két témát e könyv hatodik fejezetében fogom tárgyalni, de sokkal nagyobb részletességgel írtam róluk előző könyveimben: „Pránájáma: a jóga légzése” és „Jóga-meditáció mantrák, csakrák és a Kundaliní által a spirituális szabadság eléréséért.”

2019. április 10., szerda

A foglyul ejtett belső gyermek

Mozgalmasnak ígérkezik ez a hét spirituális szempontból. Szerdán dobkörön voltam, erről már készült beszámoló. Ma pedig transzlégzésre mentem Huszti Sanyihoz és Jam-csapatához, akik amúgy a mi eseményeinken is szoktak zenélni. Holnap pedig indulok Oguz kétéves képzésének harmadik hétvégéjére, arról is lesz majd beszámoló. Mostanában két téma foglalkoztat: a Küszöb Őre és a Belső Gyermek. A Küszöb őrével sikeresen megvívtam a szerdai dobkörön, ami persze további kérdéseket vet fel bennem is, de egyúttal csiszolja is a világhoz való hozzáállásomat. A Belső Gyermek témát hoztam ma magammal a transzlégzésre, de persze ahogy kezdtük a folyamatot, igyekeztem elengedni az elvárásaimat, hogy ne zavarjanak azok se. Nem tudom mennyire sikerült, hiszen az első három transzlégzés igen erős élményeket hozott, így nehéz volt nem elvárni, hogy most is hasonló dolgok történjenek. 

Elkezdődött a zene, az első fél órában transztánccal kísértük a transzlégzést, illetve először csak mozogtunk a zene ütemére, aztán fokozatosan gyorsult a légzés. Az első élmény ,a mi megjelent, egy nagy víz volt, amiben delfinek úszkáltak. Először én magam voltam egy delfin, aztán körülnéztem, és láttam, hogy más delfinek is vannak körülöttem. Föl-le úszkáltunk a vízben, szabadon, békésen, stressz nélkül. Egy delfinlánnyal a nászunkat jártuk, és tudtuk, hogy korlátlanul együtt úszkálhatunk majd a gyerekeinkkel, egész életünkben. A belső gyermek-motívum itt valahol a felszínre jött, magával hozva annak a távoli emlékét, hogy én nem lehettem mindig a szüleimmel, amikor akartam volna.

A zene gyorsult, és a kép változott. Már egy farkashorda egyik tagja voltam, és végestelen-végig rohantunk az avarral borított, őszi erdőben. Az összetartozás szelleme még ebben a jelenetben is nagyon erősen érződött, sokkal erősebben, mint egy emberi közösségben. Végül egy tűz gyúlt a kör közepében, körülötte pedig egy törzs tagjaiként álldogáltunk. Közelebb akartam menni a tűzhöz, de azt éreztem, mintha egy füstös üvegbúra választana el tőle. Nekiütődtem a búrának, és nem tudtam közelebb menni. Érdekes ez a korlátozó motívum, már másodszor bukkan fel transz közben a héten. Végül elengedtem a dolgot, és a zene egyre fokozódó ritmusára elkezdtem egyre vadabbul táncolni és ugrálni, ezt a fizikai szintű eksztázist is már nagyon régen éreztem, valamikor krisnás koromban egyik vagy másik kírtana közepette. A többiek is kiabáltak, én is kiabáltam.

A maximális fizikai erőfeszítés után (itt is megéreztem a határaimat, de azért ezt még lehetne tolni kifelé), jött az a rész, amikor le kellett feküdni a földre és ott lélegezni tovább. Felöltöztem, betakaróztam (mivel teljesen leizzadtam és fekve mindig fázni szoktam transzlégzés közben) és elkezdtem lélegezni. Kicsit nehéz volt, mert nem tudtam, hogy koncentráljak, vagy engedjem csak, hogy a légzés végezze a dolgát. Egy darabig nem jött semmi, nem tudtam mi történik. Azután Béla elkezdte énekelni a Ganésa mantrát, és ebbe bele tudtam kapaszkodni. Ganésa játékosan megjelent előttem, kézen fogott, és elkezdett maga után vonszolni. "Hová megyünk?"-kérdeztem. "A belső gyermekedhez"- jött a válasz. Egy nagy Buddha-szobor elé értünk, ami Jade-kőből volt. Ganésa azt mondta, hogy a belső gyermek a szobor közepébe van bezárva. Ez érdekes módon egybecsengett azzal, amit Oguz mondott nekem annak idején a lélekvisszahíváskor. Tudtuk, hogy valahogy be kell jutnunk a szobor belsejébe, hogy elérjük a belső gyermekemet. Én egy vésővel és kalapáccsal estem neki a több tonnás szobornak, Ganésa pedig valamilyen fénykard-szerű eszközzel olvasztotta. Végül mindkettőnknek sikerült egy-egy járatot vájni a belső üregbe, és bemásztunk, hogy találkozzunk a belső gyermekemmel. Mindketten megöleltük, de ő igazából arra vágyott, hogy a szüleim is megöleljék. A szüleim viszont a szobron kívül voltak, és ahhoz, hogy a belső gyermek találkozni tudjon velük, szét kellett volna robbantani a szobrot. Ganésa azt javasolta, hogy kezdjünk el kézen fogva forogni körbe-körbe, amitől tágult ugyan a belső üreg, de még mindig be voltunk zárva. Ganésa bíztatott, hogy ő is mindig megölelheti a szüleit, Sivát és Párvatít, és segít, hogy én is megtehessem ezt. De valahogy itt is azt éreztem, hogy nem érte el a heppiendet a történet. Még nem ölelhette meg a belső gyermekem a szüleit. 

Végül belefáradtam az erőlködésbe, és úgy éreztem, hogy magzatpózba kell fordulnom. Valamiféle beteljesületlenség érzése szorított belülről, és ennek kerestem a feloldozását. Megállítottam a légzésemet, ameddig csak bírtam, hátha ez megnyugtat. Valamiféle fájdalom vagy bánat végül felszakadt belőlem, de nem volt azért olyan katartikus élmény. Ekkor úgy éreztem, hogy végre nyugalmi helyzetbe kerülök, bár nem az anyám ölében vagy méhében, hanem egy barlangban, a Földanya méhében, a medveszellem védelmében. A medveszellem biztosított afelől, hogy mindenem meglesz, mint neki a téli álom alatt, amikor csak várja a tavaszt és gyűjti az erőt. Szóval most valamiféle érési vagy fejlődési folyamatban vagyok, aminek a végén majd meg fogok születni Földanya méhéből, a medveszellem gyermekeként. 

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy elhallgatott a zene, csak a handpan szólt nagyon édesen. Mindenki elcsendesült. Rájöttem, hogy lassan vége a transzlégzésnek. Amikor kissé szédelegve felültem, és felkapcsolták a villanyt, rácsodálkoztam az órára: két óra telt el, holott egynek se tűnt. Lassan készülődnöm kell a hétvégére, hátha ott még folytatódnak a folyamatok, amik itt elkezdődtek.