2019. március 13., szerda

Úton a Tavaszba, a Teremtésbe, az Újjászületésbe

Apró mozzanatokban érkezik az új Élet ebben az évben, de még nem kizárt, hogy valami nagy is lesz belőle, legalábbis sokunk életében. A szellemvilággal kapcsolatos kalandozásaimban is apró mozzanatok sorozata történik most éppen. Egyik este altatta a gyerekeket, mert Orsit már teljesen kikészítették. kértem egy kis segítséget a szellemvilágtól, mert nagyon élénkek voltak a gyerekek. Ekkor azt láttam a becsukott szemeim előtt, hogy az erdőből elindultak az álommanók (sohasem gondoltam volna, hogy tényleg léteznek), hogy elaltasság Lolát és Alexet. Olyanok voltak, mint az apró kertitörpék, zöldbe és pirosba voltak öltözve. A lapulevelek alól bújtak ki, ahol napközben meghúzzák magukat. Amikor körbevették az ágyat, finom, fátyolszerű hálót kezdtek szőni szentjánosbogarakból, és ezzel a hálóval beterítették a gyerekek szemét, száját, majd a fejét és az egész testét. Pár perc alatt rájuk is ereszkedett az álom, és már csak a lassuló szuszogásuk hallatszott az iménti ovis énekekből álló halandzsaszöveg helyett. A pislákoló szentjánosbogarak még engem is szendergő álomba ringattak, alig bírtam kivonszolni magamat a szobából egy óra múlva.

Múlt héten írtam a Halál Angyaláról, akivel még sok-sok évvel ezelőtt találkoztam. Kíváncsi voltam, hogy most is velem van-e. Elmentem az Életfához és találkoztam az erőállataimmal. Átnéztem a bal vállam felett, ahogy Castaneda írja, és ott láttam a fekete alakot. Gondolatban azt közölte velem: "Mindig itt vagyok, hogy emlékeztesselek: ami megszületett, az meg is fog halni, és csak az marad meg örökké, ami nem született meg, hanem mindig volt. De a te időd még nem jött el, még van dolgod ebben a testben. Egy kicsit megmutatta azt is, hogy milyen a halál. Amikor az ember szívét hidegség kezdi elönteni, és fokozatosan körbeveszi bentről kifelé, akkor tudja, hogy itt van az utolsó órája. De egyelőre meleget és sok energiát éreztem keringeni a szívemben és a testemben. Bár nem vagyok keresztény beállítottságú, meglepve tapasztaltam, hogy nagy, csuklyás fekete köpönyeget visel, és ezért nem látszik a fényes "arca", és van egy jókora kaszája is. "Mire való a kasza?" kérdeztem. "Arra, hogy lekaszáljam a lelkeket, akik már megértek arra, hogy elhagyják a földi porhüvelyüket. Nekik szükségük van a továbblépésre a fejlődéshez, mint ahogyan az érett kalászt is el kell hagynia a magoknak. És akik már eleget voltak az Alsó Világokban, a Holtak Birodalmában és a büntető világokban, őket is lekaszálom, mert eljött az ideje, hogy új testet kapjanak." Mindez nem volt félelmetes, inkább megnyugtató, hogy az Univerzum rendjében nem állhat be fennakadás.

Ma pedig dobkörön voltam, ott is sok kis jelenet rakódott egymásra. A gyógyító sátornál megint azt éreztem, hogy nem elég erős még a hangom, és utólag olvastam a "Sámánhangok" könyvben, hogy "A sámán éneke és kántálása az erő megnyilvánulása önmagában, önmagától, méghozzá olyan erőé, melyhez a természetfelettivel kapcsolatba hozó fájdalmas megpróbáltatás vezetett el. Az Amerika délnyugati sivatagaiban élő papagók szerint a méltatlanok nem részesülnek látomásban. Csak aki alázatos, azt látogatja meg az álom, és az álomban mindig ott rejlik az ének." A gyógyító sátor végére azért a dobok, a csörgők és az énekhangok mindig összeállnak valamiféle archaikus, prehistorikus őstemplommá, egy nagy dómot alkotnak, melyben az Őserő és a szellemlények, istenek összes hierarchiája felsorakozik, az Ég kapui megnyílnak, hogy egy pillanatra újra összekapcsolódhassunk őseredeti, belső lényegünkkel.  

A sok-sok dal után volt egy fekvő utazás, melyben az erőállatunktól kellet segítséget kérni. Nálunk most az otthonteremtés a központi téma, és az erőállatok elvittek a mélybe, megmutatva, hogy az ősi gyökerektől és a Természet elemeiből kell építkeznem, felismerve és tisztelve a szellemi erőt mindegyik elemben. A Földanya, a víz tündére, a növények és állatok szellemei, a tűz és a szél istenei mind akkor fognak együttműködni, ha megadjuk a tiszteletet és szimbolikus áldozatot ajánlunk fel nekik. A Természettel való közvetlen és tudatos kapcsolatra mindenkinek szüksége van, és legtöbben azért vagyunk betegek és boldogtalanok, mert elszakadtunk az Anyatermészettől, és mesterséges környezetben éljük az életünket. A jurta a természet rendjének megtestesülése, mely összekapcsolja az Alsó Világot (alap) a középsővel (belső tér) és a Felső Világgal (füstlyuk). Ezért a jurtában nagyon jól meg lehet idézni a Természet szellemeit és a Világrendet alkotó erőket. A fenti ábrán Tengri szimbólumai és a türk írás látható, amivel úgy látszik, szintén foglalkoznom kell majd egy kicsit.

2019. március 12., kedd

A világ csak illúzió volna?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az objektív szamádhik jelentőségéről beszélve sokan így válaszoltak: „A meditáció nem valamin történő meditációt jelent. A meditáció a valódi természetünk. Ha egy tárgyra koncentrálunk, akkor az ismert dolgok foglyai maradunk.” Ezek az állítások az advaita védánta és a buddhizmus felfogását tükrözik a meditációról, és nem a jógáét. Egyikőjüket sem kell automatikusan helyesnek vagy helytelennek tekinteni; de a kérdésem a következő: „Egyáltalán minek jött létre a világ, ha a megismerése foglyul ejti a lelket? Ez azt jelentené, hogy Isten egy trükkmester, aki azért adta nekünk a világot, hogy belegabalyodjunk, és nem adta meg azt az értelmi képességet, amivel ki tudunk szabadulni belőle?” Ezt a kérdést tenném fel azoknak a filozófusoknak, akik szerint a világ ez illúzió, káprázat, vagy akár „nem igaz”, ahogy Gaudapáda nevezte a Mándúja Kárikában. Ezt Isten egyik indiai neve – Májin – is tükrözi. Ha Istent Májinnak nevezzük, ami azt jelenti: „az, aki az illúzió fátylát fonja”, akkor abban hiszünk, hogy Isten egy trükkmester, aki olyan illúzióban ejt foglyul, melyből szinte lehetetlen megmenekülni.
Hasonló módon, egyes radikális idealisztikus filozófiák (melyek szerint a világ csak egy gondolat az elménkben), az emberi testet „semminek”, „sárnak”, „börtönnek”, „egy sírnak, melybe be vagyunk zárva”, „csalásnak”, vagy a „szenvedés völgyének” tekintik. E filozófiák szerint az elme és a test a szabadság akadályai, ketrecek, melyekbe be vagyunk zárva, és amelyekből ki kell szabadulnunk, hogy a tiszta tudat napjában sütkérezhessünk. Ezen szélsőséges filozófiák terjesztői szinte mindig férfiak. Indiában az univerzumot vagy prakritinek (Természet) vagy Saktinak (energia) nevezik, és női jellegűnek tartják. Az univerzum elutasításával tehát minden női jellegétől megfosztjuk a teremtést, és csak a tiszta tudat marad, melyet férfi jellegűnek tekintünk. Ugyanezek a filozófiák előírják a cölibátust a férfi gyakorlónak, nehogy beszennyezze a nőiség. A testet, melyet az anyánk szült és táplált, elutasítják. Bár a nő, aki Isten egy Fiát foganta, szeplőtlen fogantatással tette ezt, a mi anyáink beszennyeződtek a folyamat közben. Nem sértés-e ez az anyáinkkal szemben? És mindez kényelmesen szexista. Azt, hogy a nemzést karmikus köteléknek tekinti, Buddha is alátámasztotta, amikor a saját fiát Rahulának (Béklyónak) nevezte, mert úgy hitte, hogy a fia ideláncolta őt az anyagi léthez. Mi ebben a hiba? Igen, helyes, az első a négy nemes igazság között: „Minden létezés szenvedés”! E tekintetben a vallások általában egyetértenek. Azt mondják, hogy az anyagi univerzumot, a testet, és minden világi dolgot le kell győzni és el kell érni egy másik világot, nevezzük azt akár mennyországnak, akár nirvánának.
Én is szeretem a tiszta tudat napját, de ez csak a misztikus élmény egyik oldala. Ha a misztikus tapasztalat mindkét aspektusát, a tárgy nélkülit és a tárggyal rendelkezőt is figyelembe vesszük, akkor teljesen más világképhez jutunk. Egy olyan világnézethez, melyben a világ nem egy hazugság, délibáb, csalás vagy a szenvedések völgye, és melyben a test nem egy sírhely, sár vagy egy koporsó, és amelyben a nők nem akadályok vagy zavaró tényezők a spiritualitásban. Ebben a világnézetben az anyagi univerzum és benne az emberi test Isten kikristályosodott teste. Míg a tiszta tudat állapotát Siva személyesíti meg, az indiai Isten, aki a tárgy nélküli szamádhi állapotában elmerülve ül a Himalája jeges és élettelen magaslatain, az univerzum női természetű. És a „nő” a megtestesítője. Nem a spiritualitásunk akadálya, hanem hordozója. Ha csak tárgy nélküli szamádhi lenne, mindannyian gondolat és mozdulat nélküli Sivák lennénk, a világ pedig egy élettlene hely volna, egy megdermedt kép, ami nem tartalmaz semmit, csak ...várjuk ki... semmit, ürességet. Micsoda férfi-paradicsom! De mi történt a teljességgel, a túláradó örömmel, a végtelen kreativitással, a bőséggel és a virágzással?
Ez a bőség csak akkor tért vissza, amikor Káma virágnyila megérintette Sivát. Így ő feleszmélt, és beleszeretett Párvatíba, a Sakti, a női teremtő erő megtestesülésébe. A Siva Purána ezt követő történetei finom egyensúlyt képviselnek a magányos meditáció és a világban való eksztatikus részvétel között. Figyelemre méltó, hogy a nyolc szamádhi közül az egyiket ánandának, vagyis az eksztázis szamádhijának nevezik.

-->

2019. március 11., hétfő

Siva alakja a Védákban

A védikus korszakban Siva alakját több védikus istenséggel is azonosították, többek között Purusával, Rudrával, Agnival, Indrával, Pradzsápatival, Vájuval és másokkal. 

Rudra

Siva személyisége, ahogy ma ismerjük, sok közös vonást mutat a védikus Rudra istenséggel. A legtöbb hindu ezért azonosnak tekinti őket. Rudra, a tomboló vihar istensége, általában pusztító, vésztjósló isntenségként van ábrázolva. 

A Rig Véda is említi Rudrát. A 2.33-ban Sivát a Rudrák, vagyis a vihar-istenek apjának tekintik. Emellett a Srí Rudram, a hinduizmus egyik legszentebb himnusza, mely a Rig és a Jandzsur Védában is megtalálható, és Rudrához szól, több esetben is Sivának szólítja. De a Siva jelzőt sokszor használják Indrára, Mitrára és Agnira is. Mivel a Siva szó jelentése az, hogy "tiszta", "kedvező", elképzelhető, hogy a jelző csak ezen istenségek minőségét jelzi, és nem Sivával való azonosságukat. Rudrát Sarvának is nevezik, ami arra utal, hogy íjat és nyilat hordoz. Egyesek ezt is Siva nevének tekintik, mely azt jelenti: "az, aki képes megölni a sötétség erőit".

Agni

Rudra és Agni közeli kapcsolatban állnak. E két istenség azonosítása fontos szerepet játszott Rudra-Siva személyiségének későbbi megjelenésében. Rudra-Siva kapcsolata a tűzzel szintén fontos motívum, mely Rudra más neveiben is kifejeződik: Sasipandzsara (aranyló vörös színű, mint a láng), Tivasímati (fényesen lángoló). Agnit bikaként szokták leírni, Siva hátasállata pedig Nandi, a bika. Agni szarvai szintén bika-jellegére utalnak. A középkori szobor-ábrázolásokon Agni és Siva egyik formája, Bhairava is lángokból álló koronát visel.

Indra

Wendy Doniger szerint a puránikus Siva a védikus Indra alakjának folytatása. Ezt több érvvel is alátámasztja. Mindkettő kapcsolatban áll a hegyekkel, folyókkal, férfias termékenységgel, bátorsággal, félelemnélküliséggel, háborúval, a bevett törvények áthágásával, az Aum hanggal, és a Legfelsőbb Lénnyel. A Rig Védában a Siva jelzőt Indrára is haasználják. Indra is, Sivához hasonlóan, egy bika képében jelenik meg. A Rig Védában Rudra a Marutok (szélistenek) apja, de nem hozzák kapcsolatba a marutok háborúskodásával, mint Indrát.

2019. március 10., vasárnap

Jóganidrászana

4.74 Jóganidrászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"30. Jóganidrászana (4.74)
Ez 12 vinyászából áll. A hetedik vinyásza a jóganidrászana szthiti. A kúrmászana első hat vinyászája megegyezik ezzel. A hetedik vinyászában üljünk úgy, ahogy a dvipada sírsászanában ültünk, és ahelyett, hogy a lábainkat a nyakunk mögé tennénk, először feküddjünk hanyatt, arccal felfelé. Utána emeljük meg a lábainkat, és helyezzük őket a tarkó mögé.
A dvipada sírsászanában imatartásba helyeztük a kezeket, és a múládhára csakra közelében tartottuk. Ebben az ászanában, a kramát követve, hozzuk a vállakat (és a karokat) jobb és bal oldalon a combok tetejére, és erősen fogjuk a csuklónkat a bal kéz ujjaival a gerinc alatt. Tanulmányozzuk a képet.
A hetedik vinyászában, miután csak récsakát csináltunk, vegyük fel az ászana szthitit. Ezután végezzünk púraka kumbhakát és feküdjünk le. A nyolcadik vinyásza a csaturanga dandászana. Az ászana utolsó négy vinyászája pontosan megegyezik a pascsimóttánászanáéval.
Hatásai: A tuberkulózist, a hasi puffadást, a vízkórt és az ödémát (a szövetek duzzadását a víz felgyülemlése miatt) – ezeket a komoly betegségeket gyógyítja. A vájut a szvádhisthána csakrában és a bharmaguha csakrában tartja, és ezáltal hosszú életet eredményez. Segít, hogy gyorsan kontroll alá tudjuk vonni az apána vájut. Terhes nők ne végezzék."
(A jóganidrászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászana pozícióba (a lábakat terpeszben hozzuk előre a karok két oldala mellett), majd ereszkedjünk le a talajra, és feküdjünk hanyatt. Mindkét lábunkat helyezzük a tarkó mögé, először a jobbat, majd mögé a balt. A kezeinket kulcsoljuk a derekunk alatt, a bal kézzel fogva a jobb csuklőt. Ez a jóganidrászana szthiti (4.74)
Astau: Kilégzésre bontsuk a kéz- és lábkulcsolást, és feküdjünk hanyatt, majd csakrászanával guruljunk hátra, és érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2019. március 9., szombat

Dvipada Sírsászana

4.73 Dvipada Sírsászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"29. Dvipada Sírsászana (4.73)
Ez a póz 14 vinyászából áll. A vinyászák a hatodikig megegyeznek a pascsimóttánászanáéval. A hetedik vinyászában mindkét lábunkat helyezzük a vállaink mögé, és végezzünk utpluthit, ahogy a bhudzsapídászana hetedik vinyászájában. Utána billentsük előre a medencénket és üljünk le.
Ezután végezzünk récsakát, és lassan, óvatosan helyezzük a bal lábszárat a jobb tetejére a tarkónk mögött. Vagyis a jobb sarkunk legyen a bal fülünknél, a bal sarkunk pedig a jobb fülünk mellett Miközben ebben az állapotban vagyunk, végezzünk púraka kumbhakát és emeljük fel a fejünket. Vigyünk a kezeinket a múládhára csakrához, és helyezzük őket imatartásba. A 8. vinyászától a 14-ig gyakoroljunk ugyanúgy, mint a bhudzsapídászanát.
Hatásai: Megszünteti a lép, máj és a gyomor betegségeit. Megtisztítja a múládhára csakrát. Nagyon elősegíti az uddíjána bandhát. Gyakoroljuk azután, hogy először nagyon figyelmesen tanulmányoztuk a képet. A terhes nőknek nem szabad végezniük ezt a pózt. Akik hajlamosak a vetélésre, azok egy ideig gyakorolják ezt az ászanát, majd hagyják abba, mielőtt megtermékenyülnek. Ha nem gyakorolják ezt az ászanát a terhesség alatt, akkor erős és egészséges gyermekük fog születni, segíti a méhfal egészségét és tágulását. Aki nem szeretne utódokat, annak mindig gyakorolnia kell ezt az ászanát. Ha gyakorolja, akkor nem lesz gyereke."

(A dvipada-sírsászana vinyászái:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászanába, vagyis a lábainkat a karok két oldala mellett hozzuk előre, majd üljünk le a talajra. Helyezzük a tarkónk mögé a bal, majd a jobb lábunkat, majd emeljük meg a testünket a levegőbe, a tenyereken támaszkodva (4.73)
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva–uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel és emeljük a karokat a levegőbe (úrdhva vriksászana)
Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)
A lábak behelyezésének sorrendjében eltérés van Kirshnamacharya és Pattabhi Jois között. Krishnamacharya szerint először a jobb, majd mögé a bal láb kerül be, míg Pattabhi Jois fordított sorrendben tanította. Krishnamacharya előrevette a kiemelt változatot (utpluthi), majd utána vette az ülő változatot. Pattabhi Jois ezt is fordított sorrendben oktatta.)

2019. március 8., péntek

Siva alakja a történelemben

Siva imádata pán-hindu tradíció, ami azt jelenti, hogy nem csak a hinduizmus különböző képviselői és csoportjai fogadják el és imádják istenként, hanem Indián kívül Nepálban, Srí Lankán, és Délkelet-Ázsia több országában is ismerik és imádják Siva alakját. A Siva-lingam, mint egyetemes maszkulin isteni szimbólum pedig számos megalitikus kultúra emlékeiben megjelenik a Közel-Keleten, Afrikában, Óceániában, és az amerikai kontinens különböző részein is. 

Siva alakja, ahogy ma ismerjük, sok-sok idő alatt épült fel, sok helyi kultúra hagyományainak egybeolvadásával az évezredek során. Vijaya Nath szerint Visnu és Siva alakjába számos helyi kultusz és istenség alakja olvadt bele az idők során. Idővel vagy úgy vették, hogy a különböző helyi istenségek ugyanannak az istennek a különböző aspektusait képviselik, vagy különböző kiterjedéseit, inkarnációit, melyekben imádták és ismerték az adott istent. Siva alakjába számtalan helyi istenség olvadt bele úgy, hogy a neve után tették az "ísa" vagy "ísvara" utótagot, mely "Urat" jelent, például Bhútésvara, Hatakésvara, Csandésvara.

Axel Michaels szerint a saivizmus, ugyanúgy, mint a vasinavizmus, egy olyan hallgatólagos egységet tételez fel, melyet nem találunk meg egyértelműen a gyakorlók vallásgyakorlatában, vagy filozófiai, ezoterikus doktrínáiban. Ezen felül, a gyakorlat, szertartások és a filozófiai tanok különálló egységet alkotnak.

Maharashtrában például létezett egy helyi istenség, akit Khandobának hívtak, és a földművesek, pásztorok védőistensége volt. Khandoba fő imádati központja Jejuriban van. Khandoba alakja beleolvadt Sivába, és Siva-lingamként imádják. De Siván kívül Szúrjával (Napisten) és Kárttikéjával (Hadisten) is azonosítják.

Indus-völgyi eredet

Számos indus-völgyi pecséten láthatunk állatokat, de néhány pecséten egy jógapózban ülő alak is látható, akinek szarva van vagy agancsos korona van a fején, és itifallikus, azaz felálló nemi szervvel ábrázolták. Mohenjo-daro korai feltárói Pasu-patinak (az Állatok Urának) nevezték el az alakot , ami később Siva és Rudra egyik neve is volt. Sir John Marshall és más kutatók szerint ez a figura Siva prototípusa, és úgy írták le, hogy három feje van, valamint jógapózban (baddhakónászana) ül.

Egyes akadémikusok, például Gavin Flood és John Keay kétségüket fejezték ki, például John Keay azt írja, hogy "Lehet, hogy ez valóban az Úr Siva egyik korai megnyilvánulása Pasupatiként, de a figura néhány vonása nem egyezik meg Siváéval." Doris Srinivasan (1997) szerint az alak feje inkább szarvasmarha- vagy bivalyszerű és nem emberi. Iravatham Mahadevan (1977) szerint az indus-völgyi pecséteken talált figura a hindu Murugan istenséggel azonosítható, aki Siva és Párvatí fia (Kárttikéja). Gregory L. Possehl (2002) arra a következtetésre jutott, hpgy a figurát valóban tekinthetjük istenség-ábrázolásnak, melynek köze van a vízibivalyhoz, és rituális pózban ül.

2019. március 7., csütörtök

A világ valósága és a szamádhi

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"De ekkor valami furcsa történt. Észrevettem, hogy valaki más is figyel engem. Addig azt gondoltam, hogy csak egy hatéves test vagyok, mely nem különösen tehetséges, nem túlzottan intelligens, és éppen a többiek után kullog a sportban az iskolában. Alig tudtam megérteni a családomat és nem voltam képes megértetni magamat velük. De ahogy a kukoricamezőn feküdtem, a késő délutáni ég végtelen kiterjedését nézve, láttam, ahogy a „másik” én kinéz a szemeimen keresztül. Mivel nem volt előzetes elképzelésem arról, hogy mi ez, és mit kell tennem, kíváncsiságból engedtem magamat belezuhanni, mintha egy medencébe esne a testem. Amint elmerültem ebben a másik lényben, felvettem annak határtalan kiterjedését. Ennek a lénynek nem volt kezdete vagy vége. Időtlen és örők volt. Nem gondolkodott, észlelte az összes korlátozott gondolatomat, de saját maga nem hozott létre gondolatokat. Szemtanúja volt a fájdalmamnak, élvezetemnek, frusztrációimnak és félelmeimnek, de külön maradt tőlük – tiszta és érintetlen volt. Miközben én bele tudtam merülni, szinte fuldokoltam az életem drámájában, ez a furcsa barát maga az óceán volt. Tudatában volt a felszín hullámzásának, de mindig a felfoghatatlan mélységeinek teljessége maradt.
Ott maradtam újonnan talált barátommal egy óráig vagy még tovább. Ebben az órában megtanultam, hogy örök és határtalan vagyok, és az élet nem arról szól, amit eddig nekem mondtak. Megtanultam hallgatni is. Amikor hazatértem, az anyám azt mondta: „Nézd meg a cipődet! Nem megmondtam neked, hogy maradj távol a mezőtől? Várj, amíg elkap a gazda, majd jól el fog kergetni!” Nem mondtam ezt: „Anya, én nem félek. Tudtad, hogy te, a személyiségem, és a gazda is csupán képek vagytok, melyek a tudatom képernyőjére vetülnek?” Csak annyit mondtam: „Igen, Anya.”
Az ilyen jellegű spontán élményeket azonban nem könnyű integrálni és gyakran nem teszik egyszerűbbé az életet. A jóga részint azért kezeli annyira konzervatívan az ilyen élmények előhívását, mert nehéz integrálni őket. Mit kellett volna egy fiatal gyereknek kezdenie egy olyan tapasztalattal, mint az én esetemben? Nem sokkal ezután versengésbe kezdtem a falusi pappal, akinek egyáltalán nem tetszett az új konkurencia. Ezért hangsúlyozza jobban a jóga a felkészülést az ilyen állapotokra, mint magát az állapot bekövetkezését. Egyes emberek pszichedelikus szerek segítségével értek el hasonló élményeket. De ezek az élmények nem lesznek igazából a mieink, amíg nem végeztük el az előkészítő munkát, ami a jóga esetében magában foglalja a jóga-filozófia tanulmányozását, az odaadást, az ászanát, pránájámát, kriját és a Kundaliní meditációt.
A tárgy nélküli szamádhit ki kell egészíteni az objektív szamádhival
A fenti történet jól illusztrálja az 1.2. szútrát: „A jóga az elme hullámzásainak lecsendesítése.” De ez a szútra csak a tárgy nélküli szamádhit határozza meg, a magasabbat a kettő közül. Ha kivesszük a kontextusból, és nem egészítjük ki a szamádhi egyéb definícióival, azt gondolhatnánk, hogy a jóga csak a csendről szól, ami nem igaz. A csend fontos az elme egészsége és a spiritualitás szempontjából, de ez nem minden! Ha ez igaz lenne, akkor a jóga csak egy menekvés lenne a világból és a csapongó elménktől – majdnem, mind egy antidepresszáns-tabletta. Ez azt jelentené, hogy a jóga csak arról szól, hogy megállítsa az egész világot. De valójában több ennél.
A tárgy nélküli szamádhi annyira magával ragadó, hogy a világ (még ha csak egy kis időre) délibábnak, illúziónak, májának tűnik, és csak a tudat tűnik valóságosnak. Egyes misztikusok annyira szilárdak voltak ebben az állapotban, hogy jelentéktelennek tartották a világot, ami végeredményben puszta illúzió. Sajnos az ebből az állapotból fakadó filozófia azt eredményezheti, hogy az ember minden szociális aktivizmusból kivonja magát, még abból is, ami nagyon fontos. Más tényezők mellett ez vezetett a kasztrendszer megkövesedéséhez. Örökletessé tették, Minek változtassunk a társadalmi renden, ha úgysem valóságos? Azok, akik folyamatosan a tárgy nélküli szamádhi állapotában vannak megállapodva, ritkán állnak ki a nők jogaiért, az etnikai vagy nemi kisebbségekért. Hajlamosabbak azt mondani, hogy a dolgok jól vannak úgy ahogy vannak, és nem kommentálják a problémákat.
Misztikusként és jógiként is van társadalmi felelősségünk, és ha meg kell változtatni a dolgokat, akkor fel kell állnunk, és meg kell változtatnunk őket. Ha valótlannak és illúziónak nevezzük a világot jógikus szempontból, az a tárgy nélküli szamádhi túlhangsúlyozását jelzi. Ez a szamádhi a legerősebb és a leghatásosabb a psziché megváltoztatása szempontjából, de ki kell egészíteni az objektív szamádhikkal, melyek megtanítják nekünk a tárgyak, a világ és más emberek valóságát és természetét. Azt tanítják, hogy a világ és mások nem csupán a képzeletünk szülöttei, hanem fájdalmasan (vagy örömtelien) valósak és kapcsolatba kell lépnünk velük.

2019. március 6., szerda

A sámántudás négy alappillére

Lassan második éve indultam el a sámánizmus útján, és különböző forrásokból igyekszem fejleszteni a tudásomat, a megtapasztalásaimat és a képességeimet. közben kikristályosodott bennem, hogy ha valaki szeretne elindulni ezen az úton, akkor fog tudni a legbiztosabban haladni, ha négy alappillérre építi fel tudását és fejlődését. Ez a séma persze kiterjeszthető más élményalapú spirituális utakra vagy folyamatokra is. 

1. Személyes vezető

A legfontosabb szerepe a sámáni tudás átadásában egy személyes vezetőnek vagy tanítónak van. Egyrészt ő látja és felméri a tanítvány alkalmasságát, és azt is meg tudja figyelni, hogy ahogy halad az úton, milyen hibákat követ el, vagy mi az a terület, ahol megmutatkoznak különleges képességei, érdeklődése. A természeti népeknél is az öreg és tapasztalt sámán vállalta a fiatal jelölt kiképzését, és ez általában több évig is eltartott. A kiképzés végén, amikor a sámán már alkalmasnak találtatott, beavatások sorozatán ment keresztül a tanító sámán felügyelete alatt, és így kapta meg a felhatalmazást a különböző sámáni feladatok elvégzésére. Ezek az elemek egy "modern" sámán életéből sem hiányozhatnak. Nem elegendő az, ha elmegyünk egy tanfolyamra, vagy kijárunk egy iskolát, vagy egyszer találkozunk egy törzsi sámánnal valamelyik természeti kultúrából, és ő pénzért "beavat" bennünket. A tanulási folyamatnak évekig kell tartania, és fontos a személyes felügyelet.

2. A szellemvilág tanítói

A sámántanonc már az útja elején kapcsolatba lép a szellemvilág különböző képviselőivel, az erőállatokkal, a segítő szellemekkel, a természet erőivel, az elemek szellemeivel, valamint az ősökkel és a magasabb világok tanítóival, isteni lényeivel. Ezt nem szabad félvállról venni, és ki kell használni a lehetőséget, hogy tanulhatunk ezektől a lényektől, mert szívesen tanítanak arra, amire már készen állunk. Persze ez a tanulási folyamat is, ugyanúgy, mint a sámán személyes vezetése, kölcsönös szabad akaraton és elköteleződésen alapul, vagyis nem kényszeríthetjük ki a szellemvilágból például az olyan titkokat, melyekre kíváncsiak vagyunk ugyan, de még esetleg nem vagyunk alkalmasak a befogadásukra. Amikor megkapunk egy bizonyos tudást és képességet a szellemvilágtól, az egyben felelősséggel is jár, mert kapuvá válunk a szellemvilág és a földi világ között. Nem tarthatjuk meg ezt a tudást csupán magunknak, és nem kaphatjuk meg csak azért, mert kíváncsiak vagyunk, hanem ha megkaptuk, akkor mások javára kell használnunk azt.

3. Az írások

A harmadik és fontos forrás mindazok a könyvek és lejegyzett tudás, amit az évezredek során a megvilágosodott mesterek és tudók ránk hagytak. Nem véletlenül írták meg azokat a műveket, amiket meghagytak az utókornak, akár kőbe vésve, akár pálmaleveleken, akár szóbeli közlés formájában nemzedékről nemzedékre átadva. A modern szerzők és sámánok még több tudást tesznek hozzá, vagy érthetővé teszik számunkra az ősi mesterek üzeneteit, hiszen a szellemvilágban nincs idő, és az ősi meg az új között nincs minőségbeli különbség. Persze csak könyveket olvasva nem válhatunk sámánná, tehát minél több lehetőségünk van a másik három tudás-forrásból is meríteni, annál inkább ki kell használni azt. De a könyvek, az írott szó hasznos tájékoztató ismereteket adhat, hogy kulturális, történelmi, filozófiai, spirituális kontextusba tudjuk helyezni mindazt, amit a mesterünktől és a szellemektől kapunk.

4. A gyakorlás

A megkapott tudás, bármelyik forrásból származik is, csupán elmélet marad mindaddig, amíg nem ültettük azt át a gyakorlatba. A különböző sámáni és spirituális gyakorloatok végzése során közvetlen tapasztalatokat szerzünk azok működéséről, és az elkövetett hibáinkból vagy a sikertelenségből is sokat tanulhatunk. Viszont fontos, hogy olyan gyakorlatokat végezzünk, melyeket nem csak például egy könyvben olvastunk, hanem személyesen is megkaptunk vagy jóváhagyást kaptunk rá, mert megeshet, hogy "a bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni", ahogy a közmondás tartja. De ha elhívást kapunk valamire a szellemvilágtól, és a tanítónk is jóváhagyja, akkor következik a belső munka, ami abból áll, hogy addig gyakorlunk, amíg meg nem szerezzük a megfelelő jártasságot az egyes szertartások, folyamatok, gyógyítások végzésében. 

2019. március 5., kedd

A tudati tartalmak és a szamádhi

Újabb részlet Greogr Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A szamádhi egyik legfontosabb definícióját az 1.2. szútrában találjuk: „A jóga az elme hullámzásainak elcsendesítése.” E beálló csendben megtapasztalhatjuk valódi természetünket, tényleges azonosságunkat, mint a tiszta és tartalom nélküli tudat. Ezt az 1.3 szútrában olvashatjuk: „Ekkor a látó megállapodik önnön természetében.” Ezt a kijelentést a tó hasonlatán keresztül érthetjük meg. Tételezzük fel, hogy az arcunkat próbáljuk megpillantatni, amint egy tóban tükröződik, melynek felszínét a szél borzolja. Az arcunk eltorzult tükörképét látnánk csupán. Azonban, ha a tó teljesen csendes volna, akkor tisztán látnánk magunkat. Hasonlóképpen, az elménket normális állapotában felborzolják az „elme hullámai”. Ezek a hullámok például olyan felszínes gondolatok saját magunkról, hogy mennyire vagyunk vonzók, sikeresek, erősek, elégedettek, intelligensek, satöbbi.
A jógában mindezeket tudati tartalmaknak tekintjük, de nem magának a tudatnak. A tudat olyan, mint egy tartály, mely ezeket a tartalmakat tárolja. A tudat funkciója az, hogy tudatában legyünk az önmagunkat meghatározó, változó elképzelések és azonosságok megjelenésének. Ha az elme hullámzása elcsitul, akkor megállapodhatunk abban az állapotban, mely az ítélkezés előtt létezett. Mielőtt bármi elképzelésünk lett volna arról, hogyan határozzuk meg és soroljuk be magunkat, ott volt ez a tudatosság, a tiszta létezés állapota. De utána elgondolkodtunk: „Ki vagyok én?” És jött a válasz: „Ez és ez vagyok. Ez a nevem, nemem, állampolgárságom, vagyonom, családom, szerencsém, vagyonom stb.” Viszont azokban a pillanatokban, amikor mindezt elveszítjük, felragyog a tiszta tudatosság, és megértjük, hogy van egy örök magunk, melyen nem változtat a születés, élet vagy halál. Nem változik győzelemben vagy vereségben, dicsőségben vagy szégyenben. A kérdés az: „Ki az, aki érzékeli a győzelmet és vereséget, dicsőséget és szégyent?” Amikor megválaszoljuk ezt a kérdést, megértjük, hogy a lényt, mely érzékeli a különböző jelenségek megnyilvánulását, nem változtatja meg az, ami megnyilvánul előtte.
Egy délután a mezőn
Azokban a pillanatokban, amikor mindent elveszítünk, mély bánatunkban emlékezhetünk arra, hogy van bennünk valami, amit nem lehet elveszíteni vagy megszerezni. Valami, ami örökre és örökké nem teremtett és nem született, és sohasem fog elpusztulni. Gyermekkoromban volt egy pillanat, amikor felébredt bennem ez az azonosság. Egy napos késő délutánon, miközben egy kukoricamezőn sétáltam, Egy hirtelen erős vágyat éreztem, hogy kezdjek el futni és futni, egyre gyorsabban, míg össze nem estem. Ott feküdtem és az eget néztem, miközben erőteljes boldogság lett úrrá rajtam. Annak a tiszta öröme volt, hogy életben vagyok, van egy testem és ebben a végtelenül gyönyörű világban élhetek."

2019. március 4., hétfő

A Halál Angyala

Nemrégiben olvastam Hank Wesselmann "The Shamanic Initiation" című cikkét, melyből idéznék egy bekezdést:

"A 'sámáni megtapasztalás' szinte mindig valamilyen személyes jellegű krízissel kezdődik, mely gyakran hihetetlen mértékű - földet rengető, lelket megrázó, életet megváltoztató spirituális ébredés (vagy vészhelyzet), mely teljességében megrázkódtathatja az embert - és néha mindez olybá tűnik, mint egy pszichés megbetegedés a nyugati orvostudomány szemszögéből. A részletek persze változóak lehetnek, de a sámáni beavatás folyamata során elkerülhetetlenül közvetlen, transzformáló hatású kapcsolatba kerülünk a Halállal. Első alkalommal a Halál szinte mindig egy szellemlény formájában közeledik a jelölt felé. A Halál Angyaláról beszélek itt, aki egy nagy hatalmú szellemi lény, és aki a saját kultúránk által meghatározott formában jelenhet meg előttünk, de minden esetben tanítóként és kapuőrként funkcionál. Mint ilyen, ez a hatalmas transzperszonális lény az, aki meghívja a jelöltet, hogy közvetlenül megtapasztalja az Univerzum rendkívüli erejét. Ebbe általában beletartozik a belépés vagy utazás a "Másik Világban" is."

A Másik Világ vagy Másvilág az a valóság, mely hétköznapi érzékszerveink és kifelé forduló tudatállapotunk elől rejtve van, de megváltozott tudatállapotban érzékelhetjük annak lényeit, helyszíneit, megnyilvánulásait, erőit, tudatos entitásait. Nem szokványos valóságnak, sámáni valóságnak, vagy szellemvilágnak is szokták nevezni. A szerző utána elmesél élményét, hogyan találkozott az Ajtó Őrzőjével. Egyszer az ágyában feküdt, és a felesége mellette olvasott. Az álom és ébrenlét határán mozgott éppen hajnalban, amikor erősödő nyomást, az eksztázis és félelem kevert érzéseit kezdte érezni a testében. Ez az érzés végig megmaradt és erősödött, és még úgynevezett alvási paralízissel is társult, vagyis azt érezte, hogy nem ura a testének, és nem képes mozgatni azt. Ekkor a finomfizikai testével kilépett a megszokott valóságból, és egy erdő közepén találta magát, ahol hosszú fák vetettek árnyékot. A fák között lebegett, és észrevette, hogy egy nagyon fekete, emberszerű sziluett kezd közeledni hozzá, kiválva a többi árnyék közül. nem volt keze és lába sem, csak feje és hosszú törzse, mely a földig, ért, mintha egy kivágott tbla volna. Fényes fekete volt az egész sziluett, és nem voltak arcvonásai. Majd mindketten a fák fölé emelkedtek, és amikor kommunikálni próbált vele, akkor a szellemlény azáltal jelzett, hogy még jobban megnövelte a nyomást és a feszülő eksztázis érzéseit a hálószobában bénultan "hátrahagyott" testében. A légzése és a pulzusa erőteljesen megemelkedett, és azt érezte, hogy a fekete lény hatalmas erővel rendelkezik, de nem bántja, csak jelen van. Végül azt érezte, hogy a szíve már nem ver, és bekövetkezett a halál, legalábbis szellemi szinten ezt élte meg. Ezután a jelenség véget ért, az árny visszahúzódott a fák közé, Joseph újra a hálószobájában találta magát, elkezdett verni a szíve, és újra tudatosan jelen volt a testében. Sok sámánnak elmondta ezt a történetet, és mindannyian felismerték ennek az esetnek a beavatási jellegét.

Amikor olvastam a fenti beszámolót, én is visszaemlékeztem az egyik legelső, szellemvilággal kapcsolatos élményemre, mely nagyon hasonló volt. Sok évvel ezelőtt áldozópap voltam a Krisna-közösségben, és lent laktam Krisna-völgyben. Egyszer az egyik guru, aki állítólag érzékelte a szellemeket, azt mondta, hogy nagyon sok a szellem a farm területén, mivel ez valamikor régen csatahelyszín és katonai temető volt. Hármunknak kellett végrehajtani egy különleges Vasztu-hóma áldozatot, melynek során a földterület és a természeti erők, valamint az ott lakó szellemlények energiáit hozzuk egyensúlyba és tisztítjuk meg. Egy védő háromszöget formáztunk Krisna-völgy körül a fő bevezető utakon, és egyszerre hajtottuk végre a három órás tűzszertartást mindhárom ponton. A mantrákkal és a felajánlásokkal igyekeztünk megtisztítani a területet és "elűzni" vagy továbbküldeni az itt rakoncátlankodó szellemeket azokba a világokba, ahová tartoztak. A tűzáldozat során feltámadt a szél, vihar lett, igyekezett kioltani a tüzet és meggyújtani a ruhámat, de végül csak sikerült befejeznem a szertartást.

Aznap éjszaka, pontosabban hajnalban engem is meglátogatott a Halál Angyala, legalábbis most utólag úgy érzem, hogy ő volt. Én is az álom és ébrenlét határán találtam magamat hajnalban, és rám szállt az alvási paralízis. ilyenkor nagy nyomást érzek a mellkasomban, mintha ott ülne valaki, és fojtogatna, éppen amikor készülök visszalépni a testembe az álomidő után. Nem enged vissza, így képtelen vagyok megmozdulni, megszólalni vagy akár levegőt venni, mintha kívül rekedtem volna a testemen. A krisnásoknál azt mondták, hogy ilyenkor ártó szándékú szellemek telepszenek az emberre és egy védelmező mantrát kellett mondani, hogy elriasszuk őket. 

Nos, aznap hajnalban észleltem a nyomást, és hogy nem tudok megmozdulni, megmukkanni, segítségért kiáltani vagy levegőt venni. Megjelent mellettem egy sötét alak, mintha egy fényes fekete gumiba burkolt sziluett lett volna, de neki sem volt elkülönülő lába és feje, a sötét törzse valahol a föld közelében a semmibe olvadt. Ott állt vagy lebegett mellettem, majd rám vetette magát, illetve pontosabban belém ugrott, beleolvadt a testembe és az aurámba. Igyekeztem analizálni a gondolataimat és az érzéseimet, és arra gondoltam, hogy félnem kellene, mert ez egy gonosz szellem. De érdekes módon nem azt éreztem, hogy megtámadott vagy ártani akar, inkább csak a jelenlétét éreztem, mely figyelmeztet minden anyagi dolog múlandóságára. Nem is éreztem félelmet, mert úgy éreztem, hogy az előző napi tűzáldozat és védelmi szertartás engem is felruházott védelemmel. Miután belém ugrott, pár perc múlva sikerült megmozdulnom, levegőt vennem és újra rendesen visszatérni a testembe, és felébredtem.

Ahogy a sámánok mondják, a Halál Angyala mindig ott van mellettünk, ha átnézünk a bal vállunk felett, és emlékeztet bennünket arra, hogy nincs elpazarolni való időnk, mert minden pillanatunk az utolsó lehet. Éppen ezért mindennek jelentőségteljesnek kell lennie, amit csinálunk. Azoknak, akik találkoznak a Halál Angyalával, az aurájában benne marad a Halál lenyomata, és ezt érzik, felismerik más sámánok, látnokok, médiumok. Talán ezért féltek annyira a középkori inkivizítorok a mágia tudóitól, mert ők megkapták a Halál beavatását.

2019. március 3., vasárnap

Ékapáda Sírsászana

4.71 Daksina Ékapáda Sírsászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"28. Ékapáda Sírsászana (4.71-72)
Ennek két formája van: a daksina ékapáda sírsászana és a váma ékapáda sírsászana (jobb és bal oldali). Mindkettőnek együtt 18 vinyászája van. Az első képen a daksina ékapáda sírsászanát látjuk, a másikon pedig a váma ékapáda sirsászanát. A hetedik és a tizenkettedik vinyásza a két ászana szthiti. Ehhez az ászanához szama svásza-uccshvászamot kell végezni (azonos arányú légzés). A hetedik vinyászában a bal lábat, a tizenkettedikben pedig a jobb lábat kell kiegyenesíteni combtól sarokig. Egyik része se legyen behajlítva.
Tartsuk a kezeinket úgy, ahogy a képen látható. Ebben a szthitiben azonos arányú légzést kell végezni. Amikor összeillesztjük a kezeinket az ékapáda sírsászana pariszthitiben, akkor púraka kumbhakát kell végezni. Sohase végezzünk récsakát.
Miközben a hetedik és tizenkettedik vinyászákat végezzük, emeljük fel a fejünket, és a tekintetet rögzítsük a két szemöldök közé.
A hetedik vinyászában a jobb lábunkat, a tizenkettedikben pedig a bal lábunkat helyezzük a tarkó mögé. Tanulmányozzuk figyelmesen a képet. A többi vinyásza ugyanaz, mint az ardhabaddhaparma pascsimóttánászanában.
Hatásai: Megszünteti az aranyeres vérzést és megerősíti a testet. Eltávolítja a vájuk zavarait a nyaki részen és nagyon megerősíti a nyakunkat, hogy nagy súlyt is elbírjon. Nagyon sokat segíti a Kundaliní felébresztésében. Terhes nők ne végezzék.
(Az ékapáda sírsászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
4.72 Váma ékapáda pascsimóttánászana
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a jobb lábunkat a karon kívül hozzuk előre. Fogjuk meg a jobb külső talpélet a bal kezünkkel, és egyenes térddel húzzuk hátra a jobb combunkat a jobb vállunk mögé.
Astau: Kilégzésre illesszük be a jobb lábunkat a tarkónk mögé, majd helyezzük a tenyereket imatartásba.(daksina ékapáda sírsászana, 4.71).
Nava: Belégzésre emeljük fel magunkat utpluthiba, és érkezzünk meg csaturanga dandászanába.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre hozzuk előre a bal lábunkat, és hajtsuk végre a pózt a bal oldalra is.
Trajódasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Csaturdasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Pancsadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Sódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánádszanába.
Szaptadasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Astadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. március 2., szombat

Nirálamba szarvángászana

4.70 Nirálamba Szarvángászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"27. Nirálamba Szarvángászana (4.70)
Ez tizennégy vinyászából áll. A nyolcadik vinyásza az ászana szthiti, mely a képen látható. Ez a nirálamba szarvángászana pariszthiti. Ahhoz, hogy elérkezzünk a szthitihez, lassan emeljük fel a karjainkat és a lábainkat együtt vagy külön-külön a hetedik vinyászában. Eközben csak récsakát végezzünk, sohase végezzünk púraka kumbhakát.
Ekkor az állunkat a mellkashoz kell nyomni. A két szemöldök közé kell irányítani a tekintetet. Miközben a pózt végezzük, a karok és a lábak ne legyenek behajlítva. Ennek a szarvángászanának két formája van – a szálamba és a nirálamba. A Kapila Maharishi Matham tradíciójában mindkettőt két változatban végezzük. Ebben a könyvben az első formát mutatom be, így a képen is csak az van.
Hatásai: megszűnik a hasfájás, hascsikarás, puffadás és az étrend változása miatti emésztési zavarok megszűnnek, és a hasunk lapos lesz. Ha alvási zavaraink vannak, és tizenöt percig kitartjuk az ászana pariszthitit, utána pedig lefekszünk, mély és pihentető lesz az alvásunk. Ha valakinek mellkasi fájdalmai vannak, álmában elveszíti a magját, fáradt, vagy pedig sokat sétált és emiatt fáradt – ha ezek az emberek gyakorolják a nirálamba szarvángászanát a vinyászákkal egy ideig, akkor mindezek a problémák megszűnnek és elégedetté válunk. A nők akkor is végezhetik, ha terhesek lettek, de a negyedik hónap után már nem ajánlott a gyakorlása.
(A szálamba szarvángászana esetében a testünket a karokkal is támasztjuk. Az egyik változatban a tenyereinket a lapockákhoz támasztjuk,és a könyökök vannak a talajon, míg a másik változatban a hátunk mögött nyújtjuk és kulcsoljuk a kezeinket, mint a salabhászana esetében. A nirálamba szarvángászanában nem támasztjuk meg a testet a kezekkel. Az egyik változatban, melyet Krishnamacharya is bemutat, a karok a törzs mellett vannak, a tenyerek a combjainkat érintik. A másik változatban a karjainkat a fejünk és a fülünk mellett nyújtjuk ki a talajon vállszélességben. A nirálamba szarvángászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, és a karjainkat zárjuk a törzs mellé- Ez a nirálamba szarvángászana pariszthiti.
Nava: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Trajódasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2019. március 1., péntek

Merre visz az út?

Ma ismét dobkör volt Oguzzal. A kezdő körben arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy merre visz az utunk. Én azt válaszoltam, hogy "Haza, az Otthonomba". A Haza ugyanis nekem elsődlegesen a spirituális valóságot jelenti, tehát ennek eléréséhez nem kel feltétlenül rendelkezni egy anyagi otthonnal is. Viszont, mivel házvásárlást szeretnénk összehozni ebben az évben, ezért tettem hozzá, hogy az Otthonomba, mert már szeretnék egy igazi otthont a családomnak.

Néhány dal után kezdődött az első lélekutazás, mely alatt ugyanezt kellett mantrázni, ismételgetni, hogy "Merre visz az út?" Először igyekeztem belekapaszkodni a megszokott dolgokba, az Életfába, az erőállatokba stb., de aztán inkább elengedtem ezt, és hagytam, hogy az jöjjön, aminek jönnie kell. Először kiszáradt, korhadó fatörzseket láttam, mint amilyet a hétvégén fotóztam a Duna-parton. Utána pedig ezek a fák lassan virágba borultak, a Tavasz, az újjászületés energiájának engedelmeskedve. A virágzó aranyesőt is hétvégén fotóztam. A virágok körül egyre több méh kezdett döngicsélni, és szorgalmasan gyűjtögették a nektárt, hogy visszavigyék a kaptárba. Ahogy a méhek szorgoskodtak és táncoltak, fokozatosan az Úr Siva alakja rajzolódott ki a méhekből, majd egészen összesűrűsödött, végül igazi szoborként jelent meg. A szobor karján és más testrészein mozgó kígyók tekergőztek fel spirál-alakban, mintha az ébredő Kundalinít jelképeznék. A Siva-szobor belsejében, a gerinc mentén is egy ugyanilyen élő kígyó haladt fölfelé. Utána váltott a kép, és egy vulkánt láttam felülről, amint színültig van töltve izzó lávával, és az már patakokban csordogál lefelé. Érdekes volt nézni, hogy a föld és a kőzetek ilyen izzó, megolvadt állapotban voltak. A vulkán környezetében élő őslakosok egy sámánt küldtek fel a vulkán peremére, hogy engesztelje ki a hegy szellemét, és a láva ne borítsa el a környező falvakat. A sámán nem félt az izzó lávafolyamtól, hanem elmerült annak szépségében, elfogadta annak erejét és átalakulását. Utána még gőzöszlopokat is láttam feltörni, valamint tűzcsóvákat, és így tisztult a tudatom a Föld, Víz,Tűz, Levegő elemek segítségével. Végül egy indián kunyhóban találtam magamat, mely csúcsos volt, nem úgy, mint egy jurta, vagy egy izzasztókunyhó. Egy sámán ült benne és dobolt, néhány emberrel egy kis körben. Nagyon békés jelenet volt, teljes harmóniában. A végére megjelentek az erőállatok is a kunyhó körül. 

Volt egy rövid szünet, majd hozzáláttunk a második részhez, amiben egy gyógyító sátrat csinátunk. A kör közepére, az oltár köré ültek azok, akik gyógyítást akartak kapni, mi pedig köréjük álltunk, dobbal, csörgővel, énekhanggal hívtuk le Tengri, az Égisten gyógyító erejét. Mivel én a gyógyító képességemre akartam áldást kapni, ezért a gyógyító/közvetítő szerepét vállaltam be. Oguz elkezdett dobolni, aztán mi is bekapcsolódtunk. Én azon gondolkoztam az elején, hogy hogyan is kellene elképzelni Tengrit, mert még semmiféle ábrázolást nem láttam róla. Bár számos antropomorf (vagyis emberszerű) istenalakot ismerek különböző kultúrákból, nem tudtam hová tenni Tengri alakját magamban. Így hát csak hívtam, hogy nyilvánuljon meg, amilyen módon ő szeretne. Ekkor fokozatosan rájöttem, hogy el kell vonatkoztatnom minden eddig ismert isteni formától, mert Tengri valójában egy Hang- és Fénylény, és akkor lehet a legjobban megtapasztalni a jelenlétét, ha a tudatunkat fel tudjuk emelni erre a rezgésszintre. Ahogy doboltunk, hideget éreztem a testem körül végigáramlani, mintha egy hűs, szellős, sok ezer méter magas hegycsúcson járna át bennünket a végtelen kék ég hűvöse. Ekkor igyekeztem a dobok, csörgők és az énekünk hangjaira koncentrálni, mert úgy éreztem, hogy Tengri ezekben nyilvánul meg. Ugyanakkor mintha sarki fényt láttam volna hullámozni körbe a csoport körül. Tengri ereje a tiszta tér formájában ereszkedett alá a körben ülők szívébe, is kilökött onnan minden aggodalmat, szennyeződést, szenvedést. Mindannyiunkat eltöltött a végtelen kék Ég békéje és nyugalma. Itt is a folyamat végén jelentek meg mindenkinek az erőállatai, és körbetáncoltak bennünket, ki-be bújtak a bőrünkbe. Ekkor kezdte el Oguz a "Medveanyám" kezdetű dalt is énekelni, melynek szövegével zárom a mai beszámolómat.

Medveanyám, Medveapám,
barlang mélyén álmodom.
Levélsátor rám borul,
kéregbölcső átölel.

Medveanyám, Medveapám,
őszi avar betakar.
Álmom mélyén ébredek,
halálomból éledek.