2019. február 15., péntek

Séta egy tibeti kolostorban

Rendkívül mélyreható transz-koncerten voltam ma Orsival. A koncertet Ölvedi Gábor tartotta, torokénekelt, buddhista mantrák hangzottak el, valamint dobokon, gongon és hangtálakon játszott. A koncert egy páros gyakorlattal kezdődött, szembe kellett fordulni a mellettünk ülővel, és a szemébe nézni, igyekezni megpillantani az örök lelket az átmeneti ruha mögött. Ezután én elhelyezkedtem hanyatt fekve, hogy jobban tudjak "utazni". Az öt tibeti harcos szótag ismétlésével kezdtük: A - fehér fényt kellett elképzelni a koronacsakrában. ÓM - vörös fényt a torokcsakrában; HUNG - kék fényt a szívcsakrában; RAM - ismét vörös fényt a köldökcsakrában; és DZA - zöld fényt a szakrális csakrában. Ezután elkezdődött a koncert, és az utazás. Először gongot és torokéneket hallottam, és egyből megjelent egy aranyló Buddha-szobor, mely felé minden oldalról bódhiszattvák, sziddhák, dákiník és különböző szellemek közeledtek. Aranyló fény ragyogta be az egész képet, egy díszes sztúpát és sok tibeti zászlót láttam. Majd elkezdődött a vadzsraszattva, vagyis száz szótagú mantra. Ekkor a kép átalakult, és mintha egy nagy fagyott vízfelszínt láttam volna a felkelő vagy lemenő Nap aranyló sugaraiban. A jégtükrön egy harcos jelent meg, talpig aranyló vértben és egy hatalmas, csillogó lándzsával a kezében, harckész testtartásban várakozott. Ekkor a semmiből egy másik harcos kezdett "összesűrűsödni" előtte, mintegy a sötétségből materializálódott. Ez a harcos ezüstszínű vértben volt, és aranyszínű ellenfele pózának a tükörképét vette fel, egymással szemben álltak feszült várakozásban. Lassan elkezdtek forogni, mintha a jégtükör egy forgó színpad lett volna, és az arany harcos felé rénszarvasok közeledtek spirál alakban, míg az ezüst harcoshoz fekete hollók repültek ugyanolyan spirálban. Az állatok a Napból és a Holdból indultak a harcosok felé. Ahogy a harcosok egyre gyorsabban pörögtek, és végül összecsaptak, a Nap és a Hold is egymás felé közeledett az égen, majd hirtelen egybeolvadtak, és egyszerre világított a Nap meleg és a Hold hűs fénye, egyszerre volt nappal és sötétség is. Majd megszólalt a gong, és az egész kép eltűnt, mi pedig nyílként repültünk egyenesen a Napkorongba.

A következő mantra a Gyógyító Buddha mantra volt, amire emlékszem. Ahogy Gábor egymásra énekelte a mantra rétegeit, egy érdekes, gyógyító lüktetés alakult ki. Egy fennsíkon találtam magamat, ahol egy nagy víztükör, valamilyen víztározó volt a napfényben. A víztükör hatalmas volt, és szabályos négyzet alakú. Egy nagy kékeszöld gyógyító Buddha lebegett felette. Úgy éreztem, mintha a víz felszínén számtalan tibeti hangtál lebegne, és valamilyen repülő szellemek vagy szerzetesek játszottak a hangtálakon, úgy, hogy a hanghullámok minden irányból körülöleltek. Én a víztükör közepén lebegtem, és nem csak a vízen, hanem a hangok hullámain is. Vágül egy hatalmas hangtálat láttam magam alatt, ami akkora volt, mint a testem, és ezt valahogyan a víz alatt szólaltatták meg, de a hangja mégis alulról felemelkedett és átjárta a testemet. 

Amikor a mantra véget ért, és csak a hangtálak szóltak, úgy éreztem, mintha Sambhala misztikus királyságába kerültem volna, ahol az épületek, szökőkutak és minden forma hangból, fényből és szeretetből állt, és rendkívüli megnyugtató hangulatot sugárzott. A hangtálak rezgései mind mind pulzáló energiapárnákká váltak, melyeken megpihenhettem. A következő mantra az Óm Mani Padmé Hum volt. Ekkor egy nagy Csenrézi-szobrot láttam először, amelynek folyamatosan változott az anyaga. Hol kőből, hol patinás bronzból, hol mohával benőtt fából volt, de ugyanakkora maradt. Végül a Bódhiszattva-szobor anyaga átalakult jáde. Ekkor már számtalan jógi, jóginí és szerzetes gyülekezett a szobor körül, és be szerettek volna lépni a Buddha-létbe, de nem tudtak, mert lepattantak a felszínéről. Végül a Bódhiszattva átalakult üres térré, amelyet ragyogás töltött be, de inkább úgy fejezném ki, hogy pusztán a sötétség hiányából állt a Csenrézi-szobor. Ekkor a sziddhák és szerzetesek mind be tudtak lépni a Bódhiszattva "testébe", és mindannyian szintén ragyogó térré váltak. 

Amikor a nam myoho renge khyo mantra szólalt meg, akkor lótuszvirágokat és cseresznyevirágokat láttam, melyek mindent elborítottak. De közben éreztem, hogy ki kell mennem wc-re és lassan visszajött a tudatom a külső valóságba. Kinyitottam a szememet, és láttam Gábort, amint énekel, valamint a sok embert a teremben, a legtöbben mély meditációban vagy révületben voltak. Óvatosan kimentem a wc-re, egy kicsit nehéz volt tájékozódni az erős fényben odakint. Majd visszatértem a helyemre, és lefeküdtem. Ekkor az Óm mantra ment, és én szinte visszacsusszantam az előbbi virágos képbe, mely fokozatosan egy nagy kígyóvá alakult át, a kígyó bőre mintha virágmintás lett volna, és mindegyik része más színű volt. A kígyó végtelen spirálokban tekergőzött, és szinte mindent betöltött. Minden "hétköznapi" jelenség úgy tűnt, mintha csak a kígyó bőrére kivetített kép volna, és ha jobban megfigyeltem, akkor mozgott és tekergőzött, magával a kígyóval együtt. A kígyó tekervényei között fokozatosan kibontakozott egy nagy, vöröslő, pulzáló szív, melyet a Földanya szívének véltem. Majd láttam, hogy ez nem csak a Föld, de az egész Univerzum, az Anyatermészet pulzáló szíve, mely fokozatosan, a hangtálak elhaló hangjára egy selymes, gőzölgő, meleg színekben pompázó vízeséssé vagy lávafolyammá alakult át, mely azonban nem fenyegetett senkit, hanem átölelt és táplált minden élőt. Ez volt az utolsó kép, majd a nagy csend következett, és lassan visszatértünk, felültünk, és háromszor elmondtuk az Óm-ot, majd ismét egymással szembefordultunk, már sokkal kisimultabbnak, megnyíltabbnak látva egymást. Köszönöm ezt az élményt!

2019. február 14., csütörtök

Vallás és miszticizmus

Újabb részle Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Mi a különbség a jóga/miszticizmus és a vallás között?
Szeretném elmagyarázni, hogy miért használok olyan spirituális kifejezéseket, melyek a vallás határát súrolják, és miért mondom azt, hogy az összes vallás lányege ugyanaz, mint a jóga célja. Minden élőlény rendelkezik ezy örök, szent maggal, és amikor ezt megtapasztalja, akkor az emberiség és az egész teremtés szolgálatába tudja helyezni magát. A misztikus ennek a magnak a keresésére szenteli magát és amikor megtalálja, kultiválja azt, és minden lény szolgájává válik (a jógai is a miszticizmus egyik formája). A jógi az a személy, aki bizonyos technikákat gyakorol, melyeket a „jóga” gyűjtőnévvel illetünk, hogy elérje a misztikus állapotot. Ha elérte ezt az állapotot, akkor nincs különbség a jógi-misztikus éls egy másik hagyomány misztikusa között.
Az összes próféta, messiás, risi, buddha, sziddha és tírthánkara kezdetben olyan misztikus volt, akinek volt egy úgynevezett „csúcsélménye”. Miután ez az élmény elhalványult, a saját kultúrájukhoz és környezetükhöz kapcsolódó hasonlatokat használtak, hogy elmagyarázzák az átélteket. Mindenki ösztönösen keresi a csúcsélményt, ezért vonzódtak (és csodálkoztak rá) mindig is az emberek a misztikusok tanításaira. Éppen ezért volt fontos megosztani az élményeket, ha valaki elérte ezt az állapotot. Anélkül, hogy beszélnénk róla, nem tudjuk továbbadni az üzenetet másoknak és nem tudunk hozzájárulni az életükhöz.
Annak érdekében, hogy elérjük ezt a misztikus állapotot, az elménknek felfüggesztett (niródha) állapotba kell kerülnie; de ha magunk mögött hagyjuk a misztikus állapotot, az elme újra aktiválódik, hogy leírjuk az élményt, és kommunikáljuk mások felé. Maga az a törekvés, hogy használjuk a saját belső szóalkotásunkat és kifejezéseket, hasonlatokat kezdünk keresni a misztikus élmény leírására, véget vet magának a misztikus állapotnak. Ezért van az, hogy az élmény leírása mindig elmarad magától az élmény megtapasztalásától; és bár a leírások hasonlónak tűnhetnek, mindig tartalmazzák a személyes és kulturális vonásokat. Lehet, hogy zsidó, hindu, muszlim vagy keresztény természetűnek hangzanak; de magában a misztikus állapotban ez a különbségtétel nem létezhet, mert az elme felfüggesztett állapotban van.
Ha egy misztikus nagy sikerrel írta le az élményét, a környező kultúra gyakran az egyetlen igazságnak kiáltotta ki a tanítását. Így születtek a vallások. A vallás egyszerűen azt jelenti: „Az én misztikusomnak van igaza, a tiéd pedig téved.” A vallás egy szervezet, mely egy bizonyos misztikus spirituális élményei köré épül, mint például Jézus, Krisna vagy Buddha. Így lettek továbbadva a misztikus állapotok egyes nagyon értékes leírásai az olyan vallásokban, mint a hinduizmus, buddhizmus, judaizmus, kereszténység stb. A vallás egy bizonyos misztikus élménye köré kikristályosodott dogma. Bár manapság sok embert elborzasztanak a vallások túlkapásai és korruptsága, azok az állapotok, melyeket ezek a misztikusok leírtak és az általuk adott leírások még mindig a világörökségünk gyöngyszemei.
Bár nem mondhatom, hogy formálisan keresztény lennék, a történelem során általuk elkövetett egyetlen bűntény sem áshatja alá a Jézus által mondott szavakat. Az ő példája (és másoké) azt bizonyítja, hogy a Föld evolúciójának kétmillió éve nem más, mint a természet nagy jóga-gyakorlata, hogy felemelje az életet az amőbától a Istenélményig. Ezért fogok különböző vallásokból és szakrális hagyományokból idézni: a misztikus állapotban minden korlát lehullik, és az összes misztikus ugyanazt az állapotot írja le változatos módokon.
Megjegyzés: Itt Gregor Maehle megint előhozakodik az evolúció folyamatával, holott az evolúció alaptétele, vagyis az anyagból véletlenszerűen kialakuló élet és tudat valójában szöges ellentétben van az istenélménnyel, és azzal a misztikus állapottal, mely minden tudatos lény esetében az anyagi teremtés mögött álló Végső Valóság és Végső Tudatosság, azaz Isten megtapasztalását jelenti. Az életformák kialakulásának és a Föld benépesítésének folyamatára mindegyik hagyománynak megvan a maga elmélete, de az általában egy Isten, vagy a Legfelsőbb Tudat által irányított tervezett, és nem véletlenszerű folyamat. Vagyis a kozmikus hierarchia különböző tudatossági szintű tagjai az idők kezdetétől a végéig jelen vannak, és a primitívebb, alacsonyabb tudatossággal rendelkező létformákat általában a magasabb lények (félistenek, ősnemzők) hozzák létre.

2019. február 13., szerda

Pénz, szex, hatalom

Pénz, szex, hatalom - egyes spirituális hagyományok szerint ez a három kapu vezet a pokol felé, és még a legnagyobb jószándék által vezérelt gyakorlót is letéríthetik az útjáról, még akkor is, ha már nagyon magasan jár a lelki ösvényen. Minél magasabban jársz, annál nagyobbat bukhatsz, ahogy mondani szokták. A guru-jelenség pszichológiai oldaláról már írtam, illetve beszéltem korábban, legalábbis a tanítványok, a hívek szemszögéből. Itt az érdekes polaritás abban nyilvánul meg, hogy amíg a guru az ideálnak és az elvárásoknak megfelelően viselkedik, addig a tanítvány még a látszólag hétköznapi megnyilvánulásait is idealizálja magában, valódi "istenemberként" látva a guruját, akit rajongása és odaadása által emberfeletti tulajdonságokkal ruház fel. Pontosan ez a fajta pszichológiai függőség válhat a melegágyává annak, hogy a guru komolyan visszaélhet a ráruházott tekintéllyel, hatalommal, vagyoni lehetőségekkel és érzelmi függőséggel, úgy, hogy a tanítvány továbbra is idealizálja magában a guru már elfogadhatatlanná és kifogásolhatóvá vált viselkedését is. Persze ilyenkor a guru maga is filozófiát gyárt a devianciáihoz, és mindez addig folytatódik, amíg a tanítvány végül fel nem ébred, és csalódik a guruban, ekkor viszont erőteljesen démonizálni kezdi a guru személyiségét és minden eddigi erőfeszítését semmisnek vagy rosszindulatúnak tekinti. A feltételekhez kötött elme hajlamos a polarizálásra, de most nem is ez lenne a fő témám.

Térjünk vissza a címben szereplő három fogalomra. Ha megnézzük, ezzel valójában a három alsó, materiális csakra analógiái. A pénz az anyagi biztonságot képviseli, ami a gyökércsakra analógiája. A szex a második csakra érzelmi, párkapcsolati, kreatív energetikájához kötődik, és a hatalom a harmadik csakra, vagyis a köldökcsakra domináns analógiája. Tételezzük fel, hogy van egy guru vagy spirituális tanító, vezető, aki ténylegesen őszintén indult neki az útjának, és valóban magasra jutott. Abban az esetben azonban, ha az alsó három csakrában még megmaradtak fel nem oldott szennyeződések, valamilyen karmikus maradványok, ezek a fejlődése bizonyos pontján erőteljes kísértés formájában fognak jelentkezni, és ha még nem küzdött meg ezekkel a belső démonjaival, akkor itt meg kell vívnia a harcot, amiben vagy győzedelmeskedik, vagy "megbukik", azaz ismét tanulópályára kerül. Mondjuk a guru vagy spirituális gyakorló (hiszen nem kell, hogy ebben a pozícióban legyen, a kísértések akkor is jelentkezni fognak) ebben vagy az előző életében erősen nélkülözött, rossz anyagi helyzetből jött. Amikor mindenről lemondott (hiszen úgysem volt semmije), és a lelki életnek szentelte magát, akkor fokozatosan, a lelki gyakorlása melléktermékeként az anyagi jólét is megérkezik, sokszor szinte elképzelhetetlen mértékben. Ha nem sikerült még feloldania azokat a traumákat, amelyeket az anyagi nélkülözés okozott, akkor megjelenik az erős vágy, hogy elkezdje gyűjteni a Rolex karórákat és a Rols-Royce-okat, és még ha meg is győzi magát, hogy ő valójában nem ragaszkodik ezekhez, a pompa és gazdagság mégis le fogja húzni a tudatát. 

Ha valaki szexuális zavarokkal küszködött ebben vagy az előző életében, akkor a szexuális frusztrációja hatalommániássá teheti, vagyis a második csakra szintjén meg nem élt energiákat felfelé tolja. Erre egy jó példa Adolf Hitler, aki ugyan nem volt guru, de eléggé karizmatikus személy volt ahhoz, hogy a fél világot az uralma alá hajtsa, csak azért, mert nem jöttek össze a randijai, és nem tudott úgy teljesíterni az ágyban, ahogy szeretett volna. Hasonló a helyzet az olyan spirituális gyakorlók esetében, akik nem tudták megfelelően megélni a szexuális energiáikat, és ez a trauma később visszaüt, amikor ő már úgy gondolja, hogy teljesen megszabadult a szexuális késztetéseitől. Ilyenkor gyakran még erőteljesebben éli meg mindazokat a devianciákat vagy társadalmilag nem elfogadott szexuális élményeket, melyeket korábban elfojtott magában.

A hatalom-mánia szintén egy olyan lépcsőfok a tudati evolúcióban, melyet, mint ahogy említettem, erőteljesen fűthetnek az alsóbb csakrákkal kapcsolatos frusztrációk és félelmek. A nagy diktátoroknak sok esetben erőteljes üldözési mániájuk van, és ezért egy félelemalapú hatalmi struktúrát hoznak létre, melynek csúcsán persze ők maguk állnak, és sebezhetetlen vagy legyőzhetetlen pozíciót igyekszenek kialakítani a maguk számára, mások gyengeségére, manipuláhatóságára és félelmeire alapozva azt.

Tételezzük fel, hogy magunk is őszinte spirituális gyakorlók vagyunk, és érezzük ezeknek az alsó csakrákhoz kapcsolódó kísértéseknek a veszélyét. Mit lehet tenni? Az első transzformáló csakra a szívcsakra, mely hidat képez az alsóbb világ vagy alsóbbrendű természet (alsó három csakra) és a felsőbb világ vagy Felsőbb én (felső három csakra - torok csakra - Világtörvény; harmadik szem - az idea-világ; koronacsakra - az Abszolútum) között.

A szívcsakra önmagában tartalmazza az esendő emberi természetünkhöz kapcsolódó "hétköznapi" érzelmeket és jellemvonásokat is, valamint az Isteni szeretetet, a feltétel nélküli és önzetlen odaadást is. Ezen a szinten élhetjük meg mindazoknak az érzelmeknek és komplexusoknak a transzformációját, mely biztosítja a szilárd alapot a felsőbb csakrák felé történő tudati fejlődéshez. Ha a szívcsakra nem nyitott és nem éltük meg benne az érzelmek teljes skáláját, valamint nem gyakoroltuk megfelelően a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, akkor bármilyen magasra is szárnyalunk, vissza kell majd térnünk az alsóbb csakrákhoz, hogy befejezzük azt a munkát, amit elhanyagoltunk, vagy lenyomtunk a tudatalattinkba. 

2019. február 12., kedd

A misztikus élmény és az akadémikus tudás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Annak a jóga-gyakorlónak, aki szeretné megtapasztalni a misztikus egyesülés állapotait, fel kell tennie az alábbi kérdéseket: „Mit kell tennem, hogy eljussak oda?” „Milyen gyakorlatokat kell végeznem?” Miután elolvastuk ezeket az objektív és tudományos tanulmányokat a jógáról, világossá válik-e a számunkra, hogy mit kell gyakorolni és hogyan, vagy még nagyobb lesz a zavar? A jógi többet tanulhat a saját gyakorlatából, mint bármilyen tökéletességet elért tanítótól bármelyik hagyományban (beleértve a keresztény, zsidó, taoista és szúfi hagyományokat is); többet tanulhat a saját gyakorlatából, mint a Jóga-szútráról írt tudományos művekből, melyek szerzője névlegesen a jógáról ír, de nincs róla tapasztalata. Ennek megfelelően megtanulhatjuk a jógát, ha a zsoltárokat olvassuk, vagy Hafiz szúfi költő eksztatikus költeményeit, a taoista Csuang-ce írásait, a keresztény Eckhart Mester, vagy a Kabbala mestereinek írásait. Ezek a tanítók elérték a misztikus állapotokat, és a jógiknak ajánlott tanulmányozni a beszámolóikat, hogy megértsék, milyen érzés ott lenni. Nem ellenzem a történészek vagy tudósok munkáját vagy a tudás bármiféle változatát, ami azt illeti. De úgy tűnik, hogy a kezdő jógikat, akiknek az odaadása bárminemű gyakorlás iránt meglehetősen törékeny, könnyen összezavarhatja, ha olyat olvasnak, ami számukra csupán érintőlegesen fontos.
A szútrák helye a jóga tanításában
Patandzsalí Jóga-szútrája, bár gyakran az első szöveg, amivel a jógik megismerkednek, önmagában csak egy kis részét alkotja a jóga tanításainak. Az Upanisadokkal, a Gítával, a Jóga-jágjavalkjával, a Puránákkal, a Tantrákkal és a középkori sziddha szövegekkel egyetemben kell tanulmányozni. Mindezen szövegek összessége, és nem a Jóga-szútra önmagában alkotja a jóga hiteles tanítását. A gyakorló szempontjából a Jóga-szútra és a Gítá közötti különbségeknek nincs jelentősége. Ami a fontos, az a közös céljuk, és az, hogy a gyakorlataik támogatják egymást. Mikor kell az egyiket végezni, és mikor jobb egy másik technikát alkalmazni?
Lehet, hogy a különböző jóga-szövegek (sásztrák) különböző útvonalakat írnak le ugyanahhoz a célhoz, vagy ugyanannak az útnak a különböző részeit. Ha csak a Jóga-szútrát tanulmányozzuk, és azt tekintjük mérvadónak a jóga összes aspektusával kapcsolatban, nem sok esélyünk van a sikerre. A Jóga-szútra nem foglalkozik a jóga összes aspektusával. Valójában csak nagyon kevéssel foglalkozik. Ennek fényében, ha a Jóga-szútra minden szavát nagyon részletesen akarjuk tanulmányozni, mint egy szentigét, és ehhez hasonlítani a modern jógát, az a filiszteusokéhoz hasonló megközelítést eredményezne. A Dákiní történetére emlékeztet, aki megkérdezte Naropát, hogy tanulmányozta-e a tantrák szavait. Azt válaszolta, hogy igen, de utána megkérdezte, hogy megértette- e a jelentésüket. Amikor azt válaszolta, hogy megértette, akkor megfenyegette, hogy felfalja. Mi a történet tanulsága? Naropa India legnagyobb egyetemének rektora volt, azt, mondják, hogy 30 PhD-vel rendelkezett (abban a korban valószínűleg könnyebb volt ezeket megszerezni). A Dákiní azt mondta Naropának, hogy hagyja ott a munkáját és induljon a bátyja, Tilopa keresésére, aki – bár koldusnak tűnt, aki a halászok által eldobált halfejeken tengette életét – erőteljes jógikus állapotokat testesített meg. A történet még sok fejezeten keresztül folytatódik, de a lényege az, hogy jelentős a különbség az akadémikus műveltség és a közvetlen megvalósítás között. Téged melyik érdekel? Erre nincs jó vagy rossz válasz.
Én azt javaslom, hogy ha szeretnéd közvetlenül megtapasztalni a misztikus élményt, akkor a legtöbb idődet és erőfeszítésedet ennek az élménynek az elérésébe kell befektetned; a jóga-szövegek történettudományos elemzéseinek olvasgatása pedig legfeljebb hobbiként maradjon meg a háttérben, vagy pedig teljesen el is maradhat, amint a közvetlen tapasztalat útján kapod meg a választ a kérdéseidre. Amikor megkapod a közvetlen élményt, az összes kérdés (beleértve azt is, hogy mi volt a Jóga-szútra jelentősége 500 éve, vagy hogy egyáltalán kapcsolódik-e hozzá a jógapózok gyakorlása) pusztán akadémikus jelentőségűvé válik. Az összes ilyen kérdés a semmibe hullik, amikor a misztikus állapot győzedelmes közvetlenségében, teljességében és mezítelenségében állsz. Az elméd elhallgat, a múlt és a jövő megszűnik, és a tested összes szőrszála égnek áll. A szemeiden keresztül azt a határtalan és mindenütt jelenlévő szuper-intelligenciát fogod látni, mely az emberiség összes szakrális hagyományának kútforrása."

2019. február 11., hétfő

Az igazi látomás

 Hétfőn ismét dobkörön voltunk Oguznál, egyre több ismerősömmel is találkozom ezeken az alkalmakon, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sok mindenki számára jelentőssé kezdenek válni az ősök tanításai. Ma Oguz azzal kezdte a dobkört, hogy idén, a világ összes sámánja egybehangzóan azon az állásponton van, hogy nem csak a saját fejlődésünk érdekében kell tennünk valamit, hanem a világ, a Föld megmentéséért is dolgoznunk kell. Engem is sokszor szokott foglalkoztatni a vad természet, az erdők területeinek rohamos csökkenése, az élővilág pusztulása, és az már egyszer biztos, hogy 20, 50 100 év múlva a Föld már teljesen más arcát fogja mutatni, mint most. Néhány kedvenc dalom következett, és amikor befejeztük, akkor egy szimbólum jelent meg a csukott szemeim előtt: a hatküllős Napkerék, a képen látható medállal pontosan megegyező elrendezésben.

Utána a kezdő kör igen rövidke volt, mindenkinek egy szóban kellett megfogalmaznia, hogy mi az, amit magával hozott, ami a legjobban foglalkoztatja jelenleg. Én éppen délután olvastam két angol cikket is a halál-beavatásról (Halál-beavatás az erdőben; A sámán beavatása) , de mivel úgy éreztem, hogy ez két szó, ezért a halál helyett a Beavatást mondtam, amikor hozzám került a beszélő bot. Valóban sokat foglalkoztat ez a téma az elmúlt időben, és azt gondolom, hogy kell még egy pár év, mire rendesen körüljárom.

A kezdő kör után egy hangsátor-gyakorlat volt, ahol ezt a szót kellett ismételgetni magunkban, doboltunk, csörgőztünk, lélegeztünk, és hangot adtunk ki a torkunkon, ami jött. Én szinte azonnal valahová a múltba kerültem, ahol ténylegesen egy beavatási szertartás zajlott, talán valamelyik előző életemben. Valahol Délkelet-Ázsia egyik dzsungelében voltam buddhista szerzetes, és a beavatási próbatétel abból állt, hogy három évre befalaztak engem egy barlangba, és ott kellett meditálnom. A barlangban teljes sötétség volt, és csak egy kis lyukon áramlott be némi levegő. Azt láttam, hogy a fekvő testemen ülök a fény-vagy prána-testemben, meditációs pózban, és igyekszem fenntartani a testem működését minimális szinten, miközben a tudatom különböző dimenziókat és magasabb valóságokat látogat meg, akol mindenféle bódhiszattvákkal és tanítókkal találkozom, és ők tanítanak, képeznek engem. Végülis, ha az ember nem azonosítja magát a fizikai testével, és fenn tudja tartani a meditációs állapotot, akkor nagyjából ki tud lépni az időből, és sok mindent meg tud tanulni szellemtestben három földi év alatt. Azt is tudni kell, hogy a magasabb valóságokban sokkal "lassabban" telik az idő, mint a földi síkon, így három év múlva, amikor kibontották a barlang bejáratát, visszahívták a tudatomat a testembe, és valahogy életre keltették azt. Ezután megkaptam a faladatot és a képességet arra, hogy felépítsek egy nagy buddhista sztúpát. Olyasmi volt, mint Borobudur (a képen) mely a világ egyik legnagyobb buddhista szentélye, és több, mint 1000 éve épült. 

Amikor véget ért a hangsátor, akkor az maradt bennem, hogy ha valaha már eltöltöttem három évet egy barlangban, akkor talán a négy nap kiülés a Látomáskeresésen szintén menni fog. Ezután hasra kellett feküdni, és csak Oguz dobolt, nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a Földanyával, és kapjunk Tőle útmutatást. Amikor elindultam lefelé, egy föld alatti világba kerültem, melyben egy nagy fekete folyó folyt, számtalan ágra oszolva. Minden csillogó, fényes fekete volt, mintha a kőolaj a Földanya vére lenne, mellyel táplálja gyermekeit a felszínen. Végül egy utasítást hallottam Földanyától: "Gyógyíts minél több embert hangterápiával". 

Ezután szünet következett, majd Oguz beszélt arról, hogy mi az igazi látomás. Amikor elrévülünk egy fél órára, és látunk bizonyos dolgokat, az még nem látomás, csak képek. Persze azoknak is lehet jelentősége, de ezek általában nem olyan mély élmények, mint egy olyan látomás, ami valóban megváltoztatja az életünket, és még évekig dolgozik bennünk. Egy valódi látomás olyan, mint egy beavatás, utána már nem fogjuk többé ugyanúgy látni a világot. Ehhez azonban valamit fel is kell ajánlani, másképpen a szellemvilág nem fogja komolyan venni a látomáskeresésünket. Ezért szoktak négy napig szárazböjtöt tartani a látomáskeresés alkalmával, és miközben üldögél az ember az erdőben, hátha megnyilvánul valami a szellemvilágból. Még sok dalt énekeltünk, és a végén három szóban kellett összefoglalni, hogy mit éreztünk az este alatt. Én ezeket mondtam, azt hiszem: letisztulás, megnyugvás, felismerés.

2019. február 10., vasárnap

Bakászana

4.61 Bakászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"22. Bakászana (4.61)
Ez tizenkét vinyászából áll. A hetedik és nyolcadik vinyásza az ászana szthiti. A képen csak a nyolcadik vinyásza látható.
Hatásai: Ez a Kundaliní felébresztésének fontos módja. A székrekedést is megszünteti.
(A bakászana vinyászái csak úgy jönnek ki tizenkettőre, ha a felegyenesedést uttánászanából nem számítjuk bele. Egyébiránt minden olyan pózt, ahol lefelé néző kutyából egyből beleugrunk a pózban, tizenhárom vinyászából tudunk végrehajtani.
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre a bakászana szthitibe.
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).
Ha a bakászana kétféle változatáról beszélünk, akkor szintén nem jön ki a tizenkét vinyásza. A két változat a következő lenne: A könnyebbik változatban a sípcsontot a felkarra támasztjuk, és a könyökünket némileg behajlítva tartjuk. Ez a 4.58. képen volt látható. A nehezebbik változatban a térdet egy kicsit beljebb, közvetlenül a hónaljba helyezzük, és ekkor a karokat akár teljesen ki is egyenesíthetjük. A 4.61 kép majdnem ezt a változatot mutatja, csak a térdet még egy kicsit beljebb kellene vinni.)

2019. február 9., szombat

Návászana

4.59 Paripúrna návászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"21. Návászana (4.59-60)
Ez 13 vinyászából áll. Ebben az ászanában úgy kell tartanunk a testünket, mint egy csónakot (nézzük meg a képet). A hetedik vinyászában vegyük fel a képen látható pózt. Vagyis csak az ülőcsontjaink érjenek le a talajra, a többi testrészünk pedig legyen a levegőben. Hasonlóképpen, mindkét lábunkat emeljük fel a talajról, egyenesen a levegőben tartva őket. Nyújtsuk a vállainkat előre, a karokat szintén, a tenyereinket pedig helyezzük a combjainkra, nem érintve a térdünket. Ez a paripúrna návászana.
A hetedik vinyászában feküdjünk le, mint a szúpta pádánusthászanába, és emeljük a kiegyenesített lábainkat e levegőbe. Kulcsoljuk az ujjainkat a tarkó mögött, a fejünket helyezzük a tenyerekre, és tartsuk szilárdan a fejünket az összekulcsolt kezeinkkel. Ezután, ahogy a képen látható, emeljük fel félig a hátunkat a talajról, és álljunk meg. Ezt ardha návászanának nevezik.
(A návászana pózt a modern Ashtanga vinyásza jógában több körben is végzik, közötte utpluthiban kiemelve a lábakat. Mivel a póz huzamosabb ideig történő kitartása nem könnyű, gyakorolhatjuk a következők szerint: öt vagy tíz légzésig tartjuk a návászanát, majd öt vagy tíz légzésig az utpluthit (kiemeljük magunkat a karjainkon, és a keresztezett lábainkat felhúzzuk a mellkasunkhoz). Ebből öt vagy még több kört is végezhetünk a képességeink szerint. Az ardha-návászana abban különbözik a návászanától, hogy itt nem csak az ülőcsontok, hanem a medence és a derekunk is a talajon van. Ezt is váltogathatjuk utpluthival a fentiek szerint, de itt én általában az utthita-dandászanát, vagyis nyújtott lábas kiemelést szoktam alkalmazni.
4.60 Ardha návászana
A návászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre a návászana szthitibe.
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2019. február 8., péntek

Lélekrész-visszahívás - mi is az?

Az utóbbi időben ez is, mint sok más, a sámánizmussal összefüggő téma több mindenkit elkezdett foglalkoztatni a környezetemben. Természetesen engem is foglalkoztat minden, ami a sámánizmussal kapcsolatos, de én igyekszem tájékozódni, olvasni a témában, és utána teszek fel kérdéseket a tanítómnak, hogy minden a helyére kerüljön, vagy aminek még nincs helye, ahhoz is tudjak valahogy kapcsolódni. 

Ilyen téma a lélekvisszahívás is. Mielőtt megkértem Oguzt, hogy hívja vissza az elveszett lélekrészeimet, elolvastam Sandra Ingerman könyvét ezzel kapcsolatban, hogy értsem, miről is van szó. Be is linkeltem, ha van kedvetek letölteni és elolvasni a "Lélekvisszahívás" című könyvet, akkor ajánlom a figyelmetekbe (a linkek csak az eredeti blogbejegyzésben élnek, ha esetleg a Facebookon olvassátok, akkor kattintsatok át). Utána, ha érdekel, és ha még nem olvastátok, akkor átfuthatjátok az én személyes élményemet is ezzel kapcsolatban, aminek nyomán sok ismerősöm is elment lélekvisszahívásra (Lélekvisszahívás 1.rész, 2. rész, 3. rész). 

Most pedig következzen egy kis áttekintés Sandra Ingerman könyve alapján, melyből talán érthetőbbé is válik, hogy mi az a lélekrész, hogyan veszíthetjük el, és miért érdemes visszaszerezni egy ebben járatos sámán segítségével.

"A lélek szónak sokféle értelmezése lehetséges. Itt egyszerűen vitális esszencia értelemben használom, vagy ahogy az Oxford English Dictionary, az angol nyelvű értelmező szótár második kiadása meg fogalmazza: „az élet princípiuma, amit általában a testtől megkülön böztetett létezőnek tartanak; a spirituális részek, szemben a pusztán fizikaival." E mérvadó forrás szerint nyelvünk a lelket érzelmeink és érzéseink székhelyének is tartja. 

A léleknek ezt a megközelítését szem előtt tartva feltehetjük a kérdést, hogy vajon mi idézi elő ennek a vitális esszenciának az elvesz tését. Az ősi időkben ezt a veszteséget a lélek elijesztésének, elkóbor lásának vagy ellopásának tulajdonították. Ma sok esetben azt állapítjuk meg, hogy a lélekvesztés olyan traumák következménye, mint például a vérfertőzés, az erőszak, egy szerettünk elvesztése, a műtétek, a bal esetek, a betegségek, a vetélés, az abortusz, a verseny okozta stressz vagy a függőségek. Alapvető tétel, hogy valahányszor egy traumát élünk meg, vitális esszenciánk úgy tudja túlélni az eseményt, hogy egy része lehasad rólunk, és még a fájdalom teljes „becsapódása" előtt elmenekül. Hogy kinél mi okoz traumát, az egyénenként változó. Lélekvesztést előidéz het bármi, amit a személy traumaként él meg, bár más valaki nem akként élné meg. 

A legtöbben valami módon megtapasztalunk bizonyos mértékű lélekvesztést. Egyeseknek nagyobb megrázkódtatásokat hozott az élet, ezért ők egészen depressziósnak, „lélektelennek" tűnhetnek. Másokhoz kegyesebb volt, ezért nekik talán nem kellett teljesen lehatárolniuk magukat. Azonban a legtöbb ember, akit ismerek, az általa elszen vedett trauma fokától függetlenül egy nagyobb vitalitásérzet és az élettel való szorosabb kapcsolat után sóvárog. A lélekvisszahívás való mindenkinek, aki szeretné elmélyíteni önmagához, szeretteihez és a földhöz való kapcsolatát. 

A sámánok a betegségre szerte a világon úgy tekintettek, mint spirituális bajra: lélekvesztést vagy az esszenciális spirituális energia csökkenését látták mögötte. Ha a lélek teljesen elhagyja a testet, a beteg meghal. Ebből következik, hogy ha a sámán vissza tudja hozni az elvesztett lélekrészeket, az illető visszahelyezhető a harmóniába és a jóllétbe. Ezt a visszahívást a sámán végzi, megváltozott tudatállapot ban. 

Minden embernek, állatnak, növénynek és ásványnak saját spirituális esszenciája van, amivel kommunikálhatunk és érintkezésbe léphetünk. Amikor bármely élő teremtményt teljes mértékben betölt saját ereje vagy lelke, energiát és vitalitást sugároz. Amikor egy teremtmény teljesen otthon van a testében, mély rezonanciát fog érezni a többi teremtményben jelenlévő ugyanezen szellem iránt. Ezzel szemben, amikor elveszíti spirituális esszenciájának egy részét, kiüresedik és elidegenedik a teremtés többi részétől. 

A pszichológia számára a lehasadt részek elvesztek egy hatal mas, megismerhetetlen tartományban, amit tudattalannak neveznek. Ez a tartomány hemzseghet a lehasadt emlékektől, a tiltott ősi ösztönöktől vagy az archetipikus vallásos képektől, attól függően, hogy a pszichológus melyik gondolkodási irányzatot képviseli. A disszociáció esetében a pszichológusnak az a feladata, hogy segítsen a páciensnek visszahozni az elveszett élményt. Ebben használhatja az álommunka, a fantázia, a szabad asszociációk vagy a hipnózis módszerét, hogy a pácienst segítse hozzáférni énjének elvesztett részeihez. 

A pszichológus számára viszonylag érdektelen, hogy milyen jellegű és topográfiájú az a hely, ahová a lehasadt részek távoztak. A tudattalant - olyan helyként elképzelve, ahová nem ér el a racionális tudatosság fénye, egy megismerhetetlen tartománynak tartja, amely ből a páciensnek a terapeuta segítségével ki kell szabadítania a lehasadt tartalmakat. A sámán számára a gyógyítás alapvető kérdése az, hogy hová mentek a lehasadt részek. 

A sámáni világképben az én létfontosságú részei nem egy megismerhetetlen senki-földjére távoznak, amikor le válnak az énről. Pontosabban: a lélekrészek egy párhuzamos létben élnek egy rejtett, nem-hétköznapi valóságban. A lélekrészek csapdába kerülhettek valamilyen félelmetes helyen a nem-hétköznapi valóság ban, vagy találhattak maguknak egy sokkal kellemesebb világot, ahol maradni is akartak. Bármelyik is legyen a helyzet, a gyógyítás fontos része az elveszett lélekrészek visszahozása a nem-hétköznapi valóság ból, valamint visszajuttatásuk a páciens testébe." 

Végezetül pedig egy kis összefoglaló a lélekvesztés tüneteiről, szintén Sandra Ingerman tollából:

A lélekvesztés tünetei 

Olvasás közben talán egy összefoglalóra vágytál a lélekvesztésre utaló specifikus jelekről. Az alábbi kérdések segíthetnek annak eldön tésében, hogy történt-e lélekvesztés. Hogy lásd, érintett vagy-e a lélek vesztés kérdésében, és ha igen, hogyan nyilvánul ez meg az életedben, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: 

1. Előfordult-e valaha, hogy nehéz volt "jelen" maradni a tested ben? Megesik, hogy úgy érzed, mintha kívül lennél a testeden és úgy néznéd a történéseket, mint egy filmet? 
2. Érezted már valaha ledermedtnek, apatikusnak vagy eltom pultnak magad? 
3. Krónikus depresszióban szenvedsz? 
4. Vannak problémáid az immunrendszereddel, és nehezen állsz ellen a betegségeknek? 
5. Gyerekkorodban volt krónikus betegséged? 
6. Vannak hézagok az emlékezetedben az ötéves korod utáni életedről? Úgy érzed, hogy lehettek olyan fontos traumák az életedben, amikről nem is akarsz tudni? 
7. Szenvedsz-e valamilyen függőségben, például alkohol-, drog-, étel-, szex- vagy szerencsejáték-függőségben? 
8. Gyakran keresel külső pótszereket, amikkel a belső űrt vagy üresség érzetet próbálod betömni? 
9. Okozott-e már nehézséget továbblépned az életben egy válás vagy egy szeretted halála után?
10. Többszörös személyiség szindrómában szenvedsz? 

Ha e kérdések bármelyikére igen a válasz, elképzelhető a lélek vesztés. Lehet, hogy esszenciális lényed fontos részei nem elérhetőek számodra. Ha ez a helyzet, e részek életenergiájához és képességeihez átmenetileg nem tudsz hozzáférni. Ahogy én a saját szemszögömből látom, az elvesztett részek a nem-hétköznapi valóságban léteznek, ahonnan csak a sámángyógyítás eszközeivel nyerhetők vissza." 

2019. február 7., csütörtök

Külső tanulmányozás és belső tapasztalás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A történettudományos megközelítésben egy gondolkodási iskolát csak a hátramaradt forrásszövegei alapján vizsgálnak. Mivel a jóga alapvetően személyes és szóbeli átadáson alapult, a jógik általában elutasítják e módszer létjogosultságát, mert a tradíciónak csupán parányai részével foglalkozik és ezért nem juthat érvényes következtetésekre. E módszer másik nagy hátránya, hogy a jóga-szövegek szándékosan tartalmazzák a szandhját, vagyis a kétértelmű szövegezést. Ezt a nyelvezetet szándékosan használták annak érdekében, hogy egy avatatlan személy (aki nem gyakorolta a szükséges módszereket) ne értse meg a szövegeket és ne vezessék félre a következtetései (ennek az volt a célja, hogy az avatatlan személyek ne torzíthassák el az iskola tanait). Pontosan ez történik ma a modern nyugati tudósokkal.
A hagyományos módszer az volt, hogy a jelölt az adott terület kiemelkedő szakértőitől tanult a megfelelő ideig, és utána megszerezte a szükséges tapasztalatokat a módszerek alapján. Csak azután volt alkalmasnak tekinthető arra, hogy a szövegeket magyarázza a tanítványainak. Azok a tudósok, akik kutatóként végzik a szövegértelmezést, kihagyták az első három lépést. Bár nemes szándék vezérelheti őket, az állításaik megzavarhatják a gyakorlókat.
A tudományos kutatáshoz szükség van az objektivitásra, ami azt feltételezi, hogy nem folyunk bele a témába, hanem kívülállóként figyeljük meg. Ezzel szemben, a tárgy nélküli szamádhi állapotában a megfigyelő lesz maga a tapasztalat, mivel semmi más nem marad hátra, csak a csupasz megfigyelő (a tiszta tudat, a purusa). Az akadályozó burkolatoktól megszabadulva, a megfigyelő valahol a vulkánikus és óceánikus eksztázis állapota között mutatkozik meg (ahogy a hinduk nevezik, szat-csit-ánanda). Ez a legbizalmasabb, -közvetlenebb és -szubjektívabb élmény, amit egy ember átélhet.
A bhakta (az odaadás jógija) szavaival élve, amikor lemond az azonosságáról, a megfigyelő belemerül és beleolvad az isteni szeretet óceánjába. Ez költői túlzásnak tűnhet, de ezt az állapotot nem lehet analitikus, objektív és nyugati tudományos nyelvezettel leírni (mely más kontextusban valóban értékes lehet). Azt akarom ezzel mondani, hogy a jóga sokkal több, mint amit a könyvekből és a történelmi vizsgálódásból meg lehet érteni róla. Ha valaki szeretné megtapasztalni ezt az állapotot, akkor nem maradhat objektív megfigyelő, csak kívülről vizsgálva ezt az élményt és megpróbálva valahová besorolni vagy leírni. Bele kell merülni, hogy saját magunk tudjuk megtestesíteni ezt az élményt."

2019. február 6., szerda

Siva ezer neve


A szanszkrit "Siva" szó a Krisna Jandzsurvéda Taittiríja Szamhitájából származik, pontosan a Sri Rudram Csamakamból. A szótő azt jelenti, hogy "kedvező". A Siva jelzőt több védikus istenségre is használták, beleértve Rudrát, akinek alakját Sivával azonosnak tekintik. Siva további népszerű nevei: Mahadéva (nagy isten), Mahésa, Mahésvara (a Nagy Úr), Sankara, Sambhu, Rudra, Hara, Trilócsana (háromszemű), Dévendra (az istenek vezetője), és Trailókjanátha (a három világ ura).

Egyes szerzők Siva nevét a tamil "sivappu" szóval is kapcsolatba hozzák, ami vöröset jelent, arra utalva, hogy Sivát a Nappal is kapcsolatba hozzák, és hogy Rudrát Babhrúnak (barna, vagy vörös) is nevezik a Rig-Védában.

A"Siva" név a Visnu-szamaszranáma (Visnu ezer neve, a Mahábhárata Anusászana-parvájából) huszonhetedik és hatszázadik neveként is megjelenik. Ádi-Sankarácsárja, a hinduizmus egyik legnevesebb tanítója, akit sokan Siva inkarnációjának tartanak, a következő módon értelmezte kommentárjában a "Siva" nevet: "Az aki a legtisztább", illetve "Az, akire nem hatnak a prakriti gunái (az anyagi természet kötőerői), vagyis a szattva, radzsasz és a tamasz.", illetve "Az, aki mindenkit megtisztít, aki kiejti a nevét." Siva az, ak örökké tiszta, és akit nem szennyezhet be a radzsasz és a tamasz.

A "saiva" kifejezéssel a hinduizmus Siva-központú irányzatát, illetve annak követőit jelzik. A saivák számára Siva a Paramésvara, vagyis a hindu panteon legfelsőbb istensége. 

Rudra alakja a Rig-védában jelenik meg, és esetenként a "Sivam" jelzővel együtt említik a himnuszok. A "rud" tő azt jelenti, hogy "sír, üvölt". Így Rudra nevét kétféleképpen is értelmezik: "Aki megszünteti a bánatot/szenvedést", de néha úgy is értelmezik, hogy "Aki megríkat", mivel megsemmisíti az egót. Rudrát "Mennydörgőnek", vagy "a Legfélelmetesebbnek" is fordítják, mivel a Rig-védában a vihar és a szél istensége is volt. Más magyarázók szerint Rudra a "vörös" vagy "ragyogó" jelzőket is magában foglalja, illetve a Raudra forma a "Vad, megszelídítetlen" istenségre is utal. 

Siva neveit is ezer névből álló gyűjteményekbe, himnuszokba rendezték, melyeknek pár változata az alábbi linkeken olvasható:

Siva-szahaszranáma - Rudra-jámala Tantra
Siva-szahaszranáma - Mahábhárata
Siva-szahaszranáma - Linga Purána
Srí Rudram - Taittiríja Szamhitá, Krisna Jandzsurvéda
Srí Rudram - Námakam és Csámakam
Siva dasa-szahaszranáma (Siva tízezer neve)
Sri Siva-Párvatí Szahaszranáma (Siva és Párvatí ezer neve)

2019. február 5., kedd

A jóga és a történettudomány

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Vannak nagyon tanult tudósok, akik egyre több információt hoznak napvilágra a jóga történelmével kapcsolatban, és ezért tisztelet jár nekik. Az elkötelezett gyakorló számára azonban ilyen módon szétszabdalni a jóga gyakorlatait nem csak zavaró, hanem eredménytelen is. Engem nem annyira érdekel, hogy pontosan mikor írták a Jóga-szútrát, pontosan hány fejezetből állt eredetileg, egy vagy több szerzője volt-e, volt, e élő hagyománya, melyik században ment ki a divatból, hogyan fedezték fel újra, vagy hogy a modern jóga valóban a Jóga-szútrán alapul-e. Ami számomra fontos, az az általam elérhető misztikus állapot minősége, intenzitása és gyakorisága. Hogyan tudom beintegrálni ezeket az állapotokat az életembe, és hogyan változtatnak meg? Hogyan változtat a viselkedésemen, és hogyan tudom ezt átadni és kommunikálni mások felé? Valóban azt gondoljuk, hogy a misztikus állapotot érdekli az, hogy a Jóga-szútra vagy valamilyen más hagyomány segítségével értük el? Dehogy! Ez csak az elmét érdekli, ráadásul azt az elmét, amely nem érte el a misztikus állapotot.
A misztikus állapotok legfontosabb szerepe a társadalom és a civilizáció építésében van. Ne azzal foglalkozzunk, hogyan gyakoroltak a jógik a múltban! Az is lehet, hogy voltak hosszú korszakok a történelem során, amikor a jóga teljesen kiveszett. Változtat-e ez a munkán, amit most el kell végeznünk? A kérdés az, hogyan fogunk továbbhaladni innen. Folytatjuk-e a technokrata pályát, mely a világ elpusztításával és az emberiség kihalásával jár? Vagy pedig segítségül hívjuk a jóga technikáit ahhoz, hogy olyan állapotot érjünk el, melyben a világ és minden lénye számára az isteni szeretet határtalan kreativitását és játékosságát közvetítjük? A világnak erre van szüksége, és ez fogja meggyógyítani a társadalmat. Ez minden jóga-tanítás lényege. Ha a szútrákat a jóga-kultúra kontextusából kiemelve vizsgáljuk, azzal megfosztjuk ettől a képességétől.
Amikor Paramahamsa Ramakrishnát megkérdezték a tanítványai, hogy tanulmányozniuk kell-e a szentírásokat, ő azt válaszolta: „Ne foglalkozzatok öncélúan a sásztrákkal (szentírásokkal), hanem az egy Igazsággal foglalkozzatok, mely az összes sásztra alapja.” A jógi és ezt a végső Igazságot keresi, mely nem csak az összes sásztra, hanem az összes jelenség alapja is, a fotontól a galaxisokig. Annak érdekében, hogy megértse minden jelenség lüktető szívét, ami Isten, a jóginak fel kell áldoznia az objektivitást. Annak érdekében, hogy beléphessünk a misztikus állapotba, fel kell áldoznunk az azonosságunkat és egyéniségünket, még akkor is, ha mindez újra visszaáll, amikor túlléptünk a misztikus állapoton. Ez a hozzáállás ellentétes azzal, amit a nyugati-tudományos vagy szöveghű történeti megközelítés képvisel."

2019. február 4., hétfő

Fény, árnyék és sötétség

A sámán munkáját, feladatait többféle módon lehet kategorizálni. Az egyik tradicionálisabb megközelítés a fekete és a fehér sámánság, melyről már írtam korábban. A fehér sámán inkább papi jellegű teendőket lát el, úgynevezett engesztelő sámán. Igyekszik közvetíteni az istenek és az emberek közössége között, áldozatokat felajánlani, és megtudakolni például a jövőt vagy az istenek akaratát bizonyos lényegbevágó kérdésekben. A fekete sámán a harcosabb vonalat képviseli, ő már szembeszállhat például a betegség-démonokkal, vagy a segítői támogatásával elűzhet különböző destruktív energiákat és entitásokat. Vannak persze olyan sámánok is, akik a fekete és a fehér sámánságba is beavatást nyertek, és mindkettő feladatait végzik. 

A keresztény kultúrkör elterjedésével együtt alakult ki az a félreértés, hogy a fehér az a jó, isteni tevékenység, míg a fekete a rossz, ördögi dolgokhoz kapcsolódik. Valójában azonban ezek a fogalomkörök nem ennyire polárisak, hanem a nagy Egész különböző részeit képviselik. A sámán sohasem pusztításra, legyőzésre, uralásra törekszik, hanem az egyensúly helyreállítására. Ha egy erő egy bizonyos helyzetben destruktív módon működik, és felborítja az egyensúlyt, akkor igyekszik az olyan helyzetbe hozni, ahol hasznosan tud működni ugyanaz az erő. Az erő vagy energia tehát nem jó vagy rossz, hanem a szándék és a mód, ahogyan használjuk, az lehet destruktív vagy konstruktív.

Van egy modernebb kategorizálás is, amit Oguz nem szeret, de én személy szerint hasznosnak találtam. Ez a kicsit new age-beütésű megfogalmazás fény-munkára (light-work), árnyék-munkára (shadow-work) és sötét munkára (dark work) osztja a sámán feladatait. Például egy szertartás levezetése, bizonyos kérdések megválaszolása, útmutatás kérése a jövővel kapcsolatban, vagy egy betegség gyógymódjainak megtalálása a fizikai szinten (gyógynövények, masszázs, életmód stb.), de akár egy Reiki-kezelés is a fény-munkához tartozik. Ez egy szempontból a legkönnyebb, vagy a legbiztonságosabb.

Az árnyék-munka már komolyabb felkészültséget és elköteleződést igényel, hiszen ilyenkor a sámán nem csak a saját erőállataival, tanítóival, segítőivel dolgozik, hanem kapcsolatba lép a kliens szellemi vezetőivel, vagy más olyan erőkkel, entitásokkal, akik hozzá kapcsolódnak. A lélekvisszahívás egy tipikus példája az árnyék-munkának. Amikor a sámán megtalálja a kliens leszakadt lélekrészét, akkor nem csak úgy zsebreteszi és visszahozza, hanem meg kell győznie a lélekrészt arról, hogy hajlandó legyen visszatérni, és az őt akadályozó/fogva tartó/távol tartó erőket is meg kell győznie valahogy, hogy engedjék el. Az ilyen feladatok már nagyobb felelősséggel járnak a sámán részéről, mert saját magát is veszélybe sodorhatja, ha nem cselekszik elővigyázatosan. A lélek kísérése a holtak birodalmába szintén az árnyék-munkához tartozó feladat.

A sötét munka egy szempontból a legveszélyesebb és a legnehezebb, mert itt már olyan ártó szándékú energiákkal és entitásokkal kerül szembe a sámán, melyek őrá nézve is nagyon veszélyesek lehetnek. Amikor egy ártó lény szállja meg a klienst, vagy egy erős zsaroló, bántalmazó viszonyban van valakivel, vagy valamilyen átok sújtja jelen vagy előző életéből, esetleg a családtagjai révén, akkor a sámánnak már össze kell szednie minden erejét és képességét, hogy segíteni tudjon. Aki nincs erre felkészülve, és nem érez hívást, hogy megszerezze az ehhez szükséges beavatásokat, az vagy nem fog sikerrel járni, vagy még pórul is járhat, és ő kerülhet szorult helyzetbe, miközben a kliensén igyekszik segíteni. 

Mindegyik munka egyformán fontos és hasznos, de nem mindenki fog elhívást érezni és képesítést szerezni mindegyikben. A sámánnak elővigyázatosan kell haladnia, és olyan feladatokat kell elvállalnia, amikben a szellemvilág támogatja és felruházza a megfelelő erőkkel és védelemmel a feladathoz. Ezt persze nem adják ingyen, ehhez sok mindent le kell tenni az asztalra, vagy ha tetszik, áldozatot kell hozni. De erről majd máskor fogok értekezni, ezt a részét még csak most kezdem én is megismerni, hogy mit miért cserébe kaphat meg a sámán. 

2019. február 3., vasárnap

Bhudzsapídászana

4.56 Bhudzsapídászana 1.
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"20. Bhudzsapídászana (4.56-58)
Ez a póz 15 vinyászából áll. Az 1-6. vinyászák ugyanazok, mint a pascsimóttánászana esetében. Anélkül, hogy engednénk a lábainkat a földhöz érni, óvatosan ugorjunk előre a 6. vinyászából a 7–be és kulcsoljuk körbe a vállainkat a lábainkkal, ahogy a képen látható. A 8. és 9. vinyászákban vigyük hátra a lábainkat a vállaink között, középen tartva őket, és tartsuk meg ezt a pózt a vállaink erejét használva. A karjaink ne mozduljanak el onnan, ahová eredetileg helyeztük őket. A 7., 8. és 9. vinyászákat csak a récsakában végezzük. Miközben hátravisszük a lábainkat a 11. vinyászában, figyeljünk oda, hogy ne érjenek a talajhoz. A többi vinyásza megegyezik a pascsimóttánászanáéval.
Hatásai: Nem csak rendkívüli erőt ad a vállaknak, hanem megszünteti a szív és az agy különböző betegségeit is. Fenntartja a nyak megfelelő vérkeringését és könnyű, tiszta utat biztosít a szusumná nádínak.
4.57 Bhudzsapídászana 2. (Bakászana)
Ha a nők főként ezt az ászanát gyakorolják a menstruáció alatt, a menstruációval kapcsolatos zavarok és panaszok megszűnnek. Ez a hasi problémáktól való megszabadulás határozott és könnyű módja."
(A bhudzsapídászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre tittibhászana pozícióba (vagyis a lábainkat a karjainkon kívül vigyük előre.
4.58 Bhudzsapídászana 3.
Astau: Kilégzésre keresztezzük a lábainkat a karjaink előtt a levegőben.
Nava: Kilégzésre hajoljunk előre és vigyük hátra a keresztezett lábakat a két karunk között a levegőben. A fejünket is leérinthetjük.
Dasa: Belégzésre emeljük a fejünket és bontsuk a lábkulcsolást, vigyük hátra a lábainkat kétoldalt bakászana pozícióba.
Ékádasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)

2019. február 2., szombat

Baddha-padmászana

4.52 Baddha padmászana nászágrai dristi
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"19. Baddha-padmászana (4.52-55)
Helyezzük a jobb lábunkat a bal combra, a bal lábunkat pedig a jobb combunkra. Vigyük hátra a kezeinket, és szorosan fogjuk meg a jobb nagylábujjat a jobb kéz első három ujjával, a bal lábunkat pedig a bal kezünk első három ujjával.
Nyomjuk az állunkat határozottan a mellkashoz. Rögzítsük a tekintetünket a két szemöldök közé. Üljünk le, a testünk többi részét egyenesen tartva. Ez a baddha-padmászana nevű póz. Ezt az ászanát meg kell ismételni a másik oldalra is (vagyis először a bal lábunkat helyezzük a jobb combra, majd a jobb lábunkat a bal combra), hogy a testünk mindkét oldala fejlődjön.
Ez az ászana 16 vinyászából áll. A 8. és 9. az ászana szthiti. A többi vinyásza megegyezik a pascsimóttánászanáéval. Tanulmányozzuk a képeket (4.52-53) és tanuljuk meg a dristit. Ebben az ászanában púraka kumbhakát kell végezni. Csak a jóga múdra szthitiben kell récsakát végezni. Ez a szthiti két formából áll – tanulmányozzuk figyelmesen a képeket (4.54-55).
4.53 Baddha padmászana bhrúmadhja dristi
Hatásai: Megszünteti az alhas összes betegségét. Terhes nők ne végezzék ezt az ászanát."
(A modern Ashtanga vinyásza jógában csak a jobb oldali változatot gyakoroljuk, vagyis a jobb lábszár van alul, a bal pedig felül. Ugyanakkor a karok sorrendjét is ehhez kell igazítani: először a jobb kézzel nyúlunk át a hátunk mögött, utána pedig a ballal. Iyengar rendszerében viszony mindkét oldalra gyakorolják a lótusz-pózok variációit.
Az első két képen a baddha-padmászana látható orrhegyre, illetve a szemöldökök közé irányított tekintettel, a második két képen pedig a jógamúdrászana látható köt szemöldök közé, illetve orrhegyre irányított tekintettel.
A baddha-padmászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
4.54 Baddha padmászana Jógamúdra szthiti 1.
4.55 Baddha padmászana Jógamudra szthiti 2.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre ülő helyzetbe.
Astau: Kilégzésre helyezzük a lábainkat lótuszpózba és belégzésre fogjuk meg hátulról a nagylábujjainkat (baddha-padmászana).
Nava: Kilégzésre hajoljunk előre jógamúdrászana szthitibe.
Dasa: Belégzésre emeljük ki magunkat a tenyereinken a levegőben nyújtott lábakkal (utpluthi vagy utthita-dandászana), majd vigyük hátra lábainkat lútuszülésben a kezeink között.
Ékádasa: Kilégzésre érkezzünk meg csaturanga-dandászanába, a levegőben bontva a lótuszpózt.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Csaturdasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Pancsadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Sódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).

2019. február 1., péntek

A szerelem szimbóluma


A közelmúltban találkoztam egy szimbólummal, mely e bejegyzés második képén látható: a kört kettéosztó vízszintes vonalról van szó, mely egyesek szerint a szerelem szimbóluma. Mivel szeretek szimbólumokban és szimbólumokról gondolkodni, ezért ezen is elmeditálgattam egy kicsit, és a következő asszociációk ugrottak be: A szerelem, legalábbis földi értelemben két fél, a férfi és a női elv találkozása, összekapcsolódása, összeolvadása. Ilyen értelemben a két fél egyesülését is jelképezheti az ábra. Ugyanakkor a vízszintes vonal az egységet megbontó kettősséget is jelképezi, hiszen az Egy, a nem nélküli Isten vagy Logosz kettéosztja magát, Férfi és Női princípiumra, hogy megtapasztalja e két eltérő, de egymást kiegészítő minőséget. Ugyanez jelenik meg a jin-jang szimbólumban is, ha továbbgondoljuk. Itt az elhatároló vonal már nem egyenes, hanem hullámszerű, mint ahogy az életben sem minden egyenes és egyértelmű. A két fél, a Fény és az Árnyék összekapcsolódásából létrejönnek egymás tükörképei, vagyis a Fény az Árnyékban, és az Árnyék a Fényben, a két kicsi pont. Így lesz az Egyből Kettő, majd Sok, és az egy színből kettő, majd sok. De térjünk vissza a vízszintes vonalra: az alkímiában ez a só szimbóluma, illetve a sámánizmusban, ha egy dobon középen fut végig egy vízszintes vonal, az a Földet, a középső világot jelképezi, mely elválasztja egymástól az Alsó és Felső világokat. Persze sok minden függ attól, hogy ki mit lát bele egy szimbólumba: van, aki számára a vízszintes vonal csupán egy mínusz jel, illetve az áthúzott kör, vagyis a Nulla szimbólumot az ateisták is használják azt sugallva, hogy "nincs Isten".

Haladjunk tovább: mi történik akkor, ha az ábrát elforgatjuk kilencven fokkal, és egy függőleges vonal szeli ketté a kört? A függőleges vonal a körben számomra a tudatot, a tudati evolúciót és a spirituális fejlődést képviseli. Míg a fizikai utódaink mindig is a középső világban fognak születni, mi magunk vándorolhatunk az univerzum alsóbb és felsőbb régiói között is. A felső irány általában a spirituálisabb, "magasabb" világokat jelenti, míg a lefelé mutató irány az anyagba süllyedést, a tudatalatti világot, a tudatlanságot képviseli. Ugyanehhez a szimbólumhoz hasonlít az Életfa vagy Világfa szimbólum, mely szintén összekapcsolja az univerzum alsóbb és felsőbb régióit, az Élet minden formáját. Az Életfa-szimbólum mellett a kört függőlegesen átszelő egyenes a Fény Harcosának szimbóluma is, aki az anyagból igyekszik kiemelni önmagát és a többi lelket a spirituális tudás erejével. 

És végül mi történik, ha a vízszintes és függőleges vonalat is belehúzzuk a körbe? Megkapjuk az egyik legősibb szimbólumot, mely már a fenti képen egy barlangrajzon is megjelent: a Napkeresztet. A Nap sok kultúrában Istent is képviseli, és a kereszt, mint ősi szimbólum a lélek kettős helyzetére utal: a vízszintes vonalon mozogva végzi anyagi kötelességeit a középső világban, és itt kapcsolódik a genetikai őseihez és utódaihoz is. Ugyanakkor a függőleges vonalon közlekedik a világok között a tudati evolúciója során. A reinkarnációs körforgásban is különböző világokat, dimenziókat látogat meg, és így ezeken a szinteken is kapcsolódik az ősökhöz/utódokhoz, végül bejárva a teljes kört és elérve Istent. A körben elhelyezkedő kereszt az asztrológiában ugyanakkor nem a Napot, hanem a Földet, az origót, a kiindulópontot képviseli, ahonnan a lélek továbbléphet. A legegyszerűbb szimbólumok is számtalan jelentésdimenziót nyilváníthatnak meg, ha meditálunk rajtuk, és arra törekszünk, hogy mélyebben megértsük a Valóság természetét.

2019. január 31., csütörtök

A felfüggesztett elmeállapot

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Képzeljük el egy pillanatra, hogy sikerült megszilárdítanunk ezt az elmeállapotot, és most a következő szintre lépünk, amit Vjásza ékágrának, vagyis egy pontra irányított elmének nevez. A Jóga-szútra és a rádzsa-jóga java része ennek az egyhegyű elmeállapotnak az elérésével foglalkozik. A rádzsa-jóga lényege az objektív (tárggyal rendelkező) szamádhi, és a Jóga-szútrák java része is ezzel foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy a jóga metafizikájának gyakorlati magyarázatán túl, a szútrák a jógik azon kis százalékához szólnak, akik elérték az egyhegyű (ékágra) elmét. Az egyhegyű elme tradicionális meghatározása az, hogy a gyakorló három órán keresztül eltérülés nélkül tod koncentrálni egy tárgyra. Ez a képesség, hogy egy dologra koncentráljuk, amíg annak teljes mélységét fel nem fogtuk, nagyon erőteljessé teszi az elmét és így válunk képessé az objektív szamádhira.
De Vjásza modellje nem ér itt véget. Az egyhegyű (ékágra) elme után következik a felfüggesztett (niródha) elme. A felfüggesztett eme az, amely leáll, miután végrehajtotta a kitűzött feladatot. Mind ahogyan egy izom is leáll, miután felemelte a súlyt, a niródha elme abbahagyja a gondolkodást, amikor beteljesítette a feladatát. Az upanisadok arról beszélnek, hogy ez az elme a munkája végeztével visszatér a szívbe.
Ha megfigyeltük a modern elme működését, akkor észrevehetjük, hogy miután végrehajtottuk a munkánkat, az elménk annyira izgatott állapotban van, hogy vagy innunk kell, hogy ellazuljunk, vagy erős stimulációra van szükségünk, például meg kell néznünk egy TV- vagy mozifilmet, hogy az elménk kikapcsoljon. Amikor elérkezik a lefekvés ideje, az elménk nem tud megnyugodni anélkül, hogy ne innánk még egy kis alkoholt vagy ne vennénk be altatót. Amikor felébredünk, az elménk annyira tompa és nyomott a bevett gyógyszerektől, hogy kávéval vagy még erősebb stimulánsokkal, például kokainnal vagy metamfetaminnal indítjuk be ismét. Ez talán túlzásnak tűnhet, de a civilizációnk ebbe az irányba halad: vegyél ben olyan gyógyszert, amilyen elmeállapotot szeretnél elérni.
A felfüggesztett (niródha) elme, melyről Vjásza beszél, hajlamos a tárgy nélküli szamádhira. Patandzsalí keveset beszél a tárgy nélküli szamádhiról. Megemlíti, hogy az objektív szamádhi után következik, de csak egy kategóriáját sorolja fel. Elmagyarázza a gyümölcsét, amikor azt állítja, hogy végső soron elvezet a spirituális szabadsághoz (a kaivaljához). A tárgy nélküli szamádhi e leegyszerűsített megközelítése furcsának tűnhet, főleg ha az alsóbb ágakkal (az ászanáról, pránájámáról és a Kundaliní meditációról szóló jógikus tanok nagyon összetettek) kapcsolatos részletgazdag megközelítéshez hasonlítjuk. Ennek az az egyszerű oka, hogy a tárgy nélküli szamádhi nem tartozik a Jóga-szútra vagy a rádzsa-jóga tárgykörébe. Amikor a jógi túllép az egyhegyű (ékágra) elmeállapoton és eléri a felfüggesztett (niródha) elmét, akkor túllép a rádzsa-jógán és belép a gjána-jóga világába. A gjána-jóga a Brahma-szútra és az upanisadok felségterülete. Röviden tárgyalni fogom a gjána-jógát a 8. fejezetben.
Jógi, vagy történész – miről szól valójában a jóga?
A rádzsa-jóga nem egy olyan rendszer, ami mindenkire egyformán érvényes. Igazából csak a jóga-gyakorlók szűk rétegének felel meg – akik beteljesítették az alsó ágakat, de még nem állnak készen a tárgy nélküli szamádhira. Bár a Jóga-szútra metafizikai aspektusa általában a jógára vonatkozik, gyakorlatai elsősorban az egyhegyű (ékágra) elmében megszilárdult jógiknak szólnak. Az oszcilláló vagy zavart elmével rendelkezők túl haladónak találnák ezeket a módszereket, míg a felfüggesztett elmével rendelkezők túlzottan bevezető gyakorlatnak találják. Ezt azért említem meg, mert a nyugati tudósok gyakran elkülönítve próbálják vizsgálni a Jóga-szútrát. Különválasztják Patandzsalí jógáját a jóga egyéb formáitól, és a jóga történetét az egymásnak ellentmondó iskolák harcaként próbálják bemutatni. Ez érdekes lehet a történész számára, de egyáltalán nem érdekli a gyakorlót. A gyakorló jógi számára csak egy jóga tradíció létezik, és a Jóga-szútrát az összes többi jóga-írással együttvéve kell tanulmányozni. A szútrákban leírt jóga önmagában sohasem lehetne sikeres, legalábbis nem azon kevés technikai részlet alapján, melyet Patandzsalí szövege tartalmaz.
Minket az érdekel, hogy az egyén számára mely módszerek alkalmasak és a fejlődésük mely szintjén. Az egyik ember módszere teljességgel eltérhet egy másik ember számra megfelelő módszerektől, aki más szinten áll. A gyakorló számára a jóga egy. Egy nagy eszközkészlet, melyből kiválasztjuk a megfelelő módszereket a fejlődésünk megadott fázisában, az pedig másodlagos, hogy mely sásztrában (szent szövegben) voltak leírva ezek a technikák. Nincs jó vagy rossz, nincs szútra-jóga vs hatha-jóga, nincs puránikus vagy gíta-jóga, csak egy kérdés van: „működik-e az adott helyzetben, vagy nem?”