2019. október 10., csütörtök

Az új guru-paradigma

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Fiatalkoromban sok olyan esetet láttam, amikor ártatlan idősebb hindu úriemberek, akik eleinte gyönyörű spirituális tanítók voltak, elkezdtek hinni benne, hogy ők Isten egyedüli avatárjai, mivel a nyugatiak éveken keresztül ekként kezelték őket. Elkezdtek „istenemberként” viselkedni: az egójuk mérhetetlenné növekedett és a szépségük szertefoszlott. Ha bárkinek ekkora hatalmat adunk a kezébe, az őt is tönkre fogja tenni. Ezt láttuk bizonyos mértékig a politikában is, és az államunk és a kormányaink Voltaire és Montesquieu elképzelései alapján lettek kialakítva (vagyis az egyház és az állam különválasztásán, valamint a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató erők különválasztásán); de a spiritualitás területén ezt nem sikerült megvalósítani, és így ott tombol a korrupció.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk spirituális tanítókra. Sokkal inkább szükségük van rájuk, mint ezelőtt. A jógát vagy bármilyen tradicionális spirituális utat egy tanár nélkül megtanulni ugyanolyan nehéz lenne, mintha zenélni vagy gyógyítani szeretnénk megtanulni egyedül. Lehet, hogy néhány nagy autodidakta számára ez lehetséges, de a legtöbb ember nem így működik. Azok a modern tanítók, akik a legnagyobb hatással voltak rám: Ramakrishna, Aurobindo, Ramana és Krishnamurti. Egyikőjüknek sem volt emberi guruja (bár több tanítójuk is volt). A saját autoritásuk alapján tanítottak. Ezzel együtt, most olyan guruink vannak, aki obskúrus tanítókat kreálnak maguknak, akiket sohasem látott senki és őket kiáltják ki a saját gurujuknak, akitől a felhatalmazást kapták. Ez a 18-19. századi európai arisztokratákra emlékeztet, akik építészeket bíztak meg, hogy ősréginek kinéző kastélyokat és romvárakat építsenek nekik, melyre alapozva egy régi dinasztia leszármazottaiként hirdethették magukat. Bár nem minden állítás hazugság a guruk világában, azt javaslom, hogy kezeljük őket erős gyanakvással.
Ez a világ mély spirituális válságban van és a spirituális tanítókra még nagyobb szükség van manapság, mint ezelőtt. Mégis a mostani guruk körül egymás után megjelenő botrányok a szexuális kizsákmányolással, manipulációval, pszichoterrorral, mesés vagyon felhalmozásával kapcsolatban mélyen gátolják a spiritualitás lehetőségeit a társadalmunk forradalmasítása és az evolúciónk felgyorsítása terén. Mindez annak a ténynek ellenére, hogy erre a forradalomra sürgősen és erősen szükség volna, mivel eltéríthetne bennünket az ökölógia katasztrófa szakadékának széléről. Alább olyan ötleteket fogok ismertetni, melyek elősegíthetik egy spirituális gyakorlat, például a jóga szerepvállalását ebben. Ezeknek az ötleteknek az a célja, hogy előteremtse a tanító/tanuló kapcsolatának ökológiáját (a szervezetek egymáshoz történő viszonyát) és higiénéjét.
Először is olyan tanítókra van szükségünk, akik megmutatják a tanulóknak az utat, anélkül, hogy az útnak tettetnék magukat. Ez a legjobb figyelmeztetés, amit ajánlani tudok egy tanító vagy guru követőinek – kerüld az olyan tanítót, aki azt mondja, hogy ő az út és a kapcsolat középpontjába helyezi magát. A jó tanító a tanuló munkáját, erőfeszítését és gyakorlását fogja előtérbe helyezni, magát lényegtelennek beállítva. Olyan technikákat fog megtanítani, melyek helyettesítik a rajta való függést.
Bár sok jelenlegi guru a saját személyét helyezi előtérbe, az őszinte tanító a tanítást, a módszert és a technikát fogja előtérbe helyezni. Nem szabad hamis reményekkel áltatnia a tanulókat és misztikus hókusz-pókusz átadást sem végeznie. Így a tanító, aki nem magát helyezi előtérbe, hanem visszaadja a labdát a tanulónak, őket hatalmazza fel. A tanító az, akinek van elég alázata ahhoz, hogy elismerje – ő csak katalizátor a kapcsolatban és maga a tanuló végzi a legfontosabb munkát. A tanító megmutathatja az utat, de a tanulónak kell végigjárnia. A tanító az, aki készséggel elismeri, hogy ő is tanul a tanítványaitól. A kapcsolat nem lineáris, nem a tanítványok fölé magasodó, mindentudó régimódi gurué.

2019. október 9., szerda

A rénszarvas-totem

A Nagy Rénszarvas-szellem

A rénszarvasról szóló mitológiai körképet kezdjük a lappoknál, vagy ahogy önmagukat nevezik, számiknál. A számik áldozóligeteket (seitákat) építettek kövekből vagy farönkökből, és ott áldozták fel a legszebb rénszarvasokat a Nagy Rénszarvas-szellemnek. Az áldozóhelyet gyakran rénszarvas-agancsokkal díszítették. A Nagy Rénszarvas-szellem nagy fehér rénszarvasként, vagy ember-rénszarvas keverékeként ábrázolták. Voltak olyan istenalakok is, amelyek emberi testtel és fejjel rendelkeztek, de rajza rénszarvas-agancs volt (mint a keltáknál ismert Cernunnos vagy a görög Pán isten). A számik a rénszarvas minden testrészét szentnek tekintették, de különösen az agancsát, mert az az ég felé mutatott. A sámánok (szeidrek) szarvasangancsot és a rénszarvas bőréből készült kabátot vettek fel a szertartáshoz. Ezáltal kapcsolódott a sámán a rénszarvas szelleméhez és a szolgájává vált. A számik nagy becsben tartották a halott állatok csontjait, és úgy temették el őket, hogy minden csontjuk meglegyen, mert akkor hitük szerint a rénszarvas lelke tovább tud vándorolni és újraszületik.

Myandash története

Egyes számi törzsek a rénszarvasok leszármazottainak tekintik magukat. A Kola-félszigeten élő számik (lappok) úgy hiszik, hogy egy alakváltó rénszarvas-ember volt az ősük, akit Myandash-nak hívtak, Az anyja egy számi sámán boszorka volt, aki át tudott változni rénszarvassá, az apja pedig egy rénszarvas volt. Myandash az anyjával lakott egy rénszarvas-bőrből és csontokból készült kunyhóban, és amikor a kunyhóban volt, akkor emberi formája volt. Amikor kilépett belőle, akkor rénszarvassá változott. A sátor mellett egy folyó volt, amiben nem víz, hanem rénszarvas. vér folyt. Myandash és az anyja agy másik világban éltek, a Nagy Rénszarvas-szellem birodalmában. Myandash nagyon magányosan kezdte érezni magát a sátorban és megmondta az anyjának, hogy szeretne egy embernőt feleségül. 

Myandash anyja nem nagyon örült ennek, de mivel szerette a fiát, elment a földre és talált naki egy feleséget. Hogy ezután mi történt, arra több változat létezik: az egyik szerint Mayndashnak sok gyereke lett a feleségével, és amikor kimentek a sátorból, akkor ők is mindig rénszarvassá változtak. A másik változat szerint Myandash annyira eggyé vált a benne lakozó rénszarvas-totemmel, hogy már nem akart visszaváltozni emberré, és ezért nem tért vissza a sátorba. Ekkor a gyermekei is követték a tundrába. A felesége, immáron egyedül maradva, feláldozott egy rénszarvast a Nagy Rénszarvas-szellemnek, és közben egy rénszarvas-szőrmén ült és meditált. Ekkor Myandash szelleme belépett a testébe, és amikor később a felesége újraházasodott, akkor Myandash szellemének leszármazottai lettek a Kola-félszigeti számik további nemzedékeinek ősei. 

Norvégia ősi vadászai gyakran díszítették rénszarvassak az eszközeiket, mivel a hatalom és erő szimbólumának tekintették. A kamcsatkai korjak törzs legendája szerint a Teremtő elment a csillagokba, héyg visszahozza a rénszarvast az emberek számára. A Nagy Medve csillagképet Elwen' kyennek nevezik, ami rénszarvas-bikát jelent. Az északi sámánok legszentebb eszköze a rénszarvas-bőrből készült dob volt, mellyel a negatív erőket üldözték el. 

A számi sámánok, a naoidik is rénszarvas-bőrből készült dobot használtak a révüléshez és a szellemvilágba történő utazáshoz. A dobod a fizikai világ és a szellemvilág különböző jelenségeit jelképező szimbólumokkal, például rénszarvasokkal is díszítették. A dob ütője rénszarvas-agancsból készült. A rénszarvas-bőrből készült ütőfelületet rénszarvas-inakkal erősítették a kávához. A noaidi vagy sámán képes volt a dob segítségével utazni a fizikai és a szellemi világok között, és fel tudta venni a rénszarvas formáját, vagy elbújt a patája alatt, vagy a fék tetején ugrált, vagy hal formájában úszott a víz alatt. 

A mongol replülő szarvas-kövek

Mongóliában számos sziklaoszlop található, melyekre repülő rénszarvasokat faragtak. A tudósok nem sokat tudnak e kövek rendeltetéséről, legfeljebb annyit találgatnak, hogy fontos emberek emlékéül emelték. Világszerte legalább 700 ilyen követ találtak, és az észak-mongóliai Darkhat-völgyben van közülük 500. Azt mondják, hogy kb 3000 éve állnak ott a kövek, és egyesek szerint a sámáni hagyományokhoz van közük. A mongol hiedelem szerint az állatok viszik az égbe a halottak lelkét. A tsaatan törzs például belefoglalta a rénszarvas-köveket a buddhista rituálékba, de a közép-ázsiai kimméreknél is fennmaradtak ilyen kövek, oldalukon faragott rénszarvas-ábrázolásokkal.

Görög mitológia

A görög mitológiában a szarvasünőt különösen Artemissel, a vadászat szűz istennőjével hozzák kapcsolatba. A hajadon lányok, a Hold, a vadászat és a vadak istennője nagy népszerűségnek örvendett az ókori Görögországban.


A leírás szerint egy nőstény rénszarvasról van szó, és nem másmilyen szarvasról. Az agancsai aranyból, a patáéi bronzból voltak, és gyorsabban tudott futni, mint egy kilőtt nyílvessző. A nőstény rénszarvas az egyedüli szarvas-faj, amelynek van agancsa.

A legenda szerint Héraklész harmadik feladata az volt, hogy ejtse el Artemis rénszarvasát és hozza el Eurystheusnak, majd vigye vissza Artemisnek. Héraklésznek nem volt könnyű dolga a szélsebes ünővel - egy álló évig kergette szerte a Görög birodalomban. A hajszától kimerült rénszarvas az Artemisius hegyen keresett menedéket, és a Ladon folyóhoz jött. Amikor át akart kelni rajta, Héraklész akkor nyilazta le. 

Ahogy visszafelé tartott Eurystheus felé, összetalálkozott Atemissel és Apollóval, a nap, a pásztorok és a zenészek istenével. Eurystheus terve volt, hogy összetalálkozzanak, mivel azt gondolta, hogy Artemis majd megbünteti kedvenc rénszarvasa elrablásáért. Héraklész elmagyarázta a helyzetet, mire Artemis megkegyelmezett neki, és még a szarvas sebét is begyógyította. Ekkor Héraklész folytatta útját Eurystheus felé, de már nem bízott annyira abban, hogy a király visszaadja majd neki a szarvast. Így azt mondta neki, hogy csak akkor kaphatja meg a rénszarvast, ha saját maga jön ki érte. Eurystheus ebbe bele is egyezett, de persze amikor Héraklész elengedte a szarvast, az szélsebesen visszatért Artemiszhez. Így teljesítette be Héraklész a feladatot. A mítosz helyszíne Hüperborea, ami egy szibériai vagy sarkvidéki terület lehetett, ahol a rénszarvasok őshonosak.

Rénszarvas-rituálék

A rénszarvasok már a felső paleolitikum és a mezolitikum idejében szerepet játszottak Ázsai és Észak-Európa népeinek vallásos szertartásaiban. A vadászati évszak kezdetén rénszarvast áldoztak a vadászat istenének. Egy fiatal rénszarvasborjút temettek el vagy süllyesztettek el egy tóban. Létezett farkasáldozat is, melynek során egy rénszarvast és egy farkast öltek meg, és emelvényre helyezték a testüket. Ezzel igyekeztek kielégíteni a farkasok istenét, hogy a farkasok ne támadják meg a rénszarvas-csordákat. Az áldozat nem mindig véráldozat volt, esetenként élve ajánlották fel a rénszarvast az isteneknek. Ezek után a felajánlott állat védelmet élvezett, senki nem használhatta semmire. 


Létezett egy szánceremónia is, mely tavasszal történt. Új szánokat építettek az istenek totemei számára, és a szán készítői rénszarvas-vérrel kenték be a szán alkatrészeit. A téli napfordulón több napos szertartást tartottak, mely tánccal és szexuális szabadossággal járt, majd a szertartás végén a sámán gyógyította a betegeket és jövendőt mondott. A rénszarvasok agancsát a temetési szertartáskor is használták: a halottat uszadékfából és a sátorfáiból készült sírhelybe helyezték a személyes tárgyaival, egy-két rénszarvas agancsaival és egy papírpénzzel megtöltött, rénszarvasbőrből készült zacskóval együtt. 


A rénszarvas, mint totemállat

A rénszarvas családorientált, jól tud kommunikálni és járatos a társadalmi eseményekben. Született vezető, és minden lehetőséget megragad, hogy a közösségét új irányokba vezesse. A rénszarvas ártatlan természetű, és segítőkész a barátai és a családtagok Iránt. Mivel érzékeny mások igényeire, ez a totem megtanít arra, hogyan alkalmazkodjunk a közösség igényeihez. "Egy mindenkiért, mindenki egyért" - ez is lehetne e totem mottója. Ha a rénszarvas megjelenik az életedben, akkor meglehet, hogy eljött az ideje, hogy foglalkozz a közösségeddel. Ha elszigetelődtél, akkor esetleg vezető szerepet kell vállalnod és mindenkit csapatba kell szervezned. Ha viszont már vezető szerepben vagy, akkor esetleg azt kell észrevenned, hogy ráerőlteted másokra az elképzeléseidet, ebben az esetben pedig visszább kell lépned. A vezetés e totem kulcs-szerepe. Légy kedves és segítőkész tanító, és nem főnök.

A rénszarvas a kitartásra, erőre, céltudatosságra és szívósságra tanít. Megtanítja a nehézségekhez való alkalmazkodást és a körültekintést, valamint az állhatatosságot, mellyel véghezvisszük a dolgokat. Megmutatja, hogyan vegyük fel a dualitás, a bennünk rejlő férfi és nő szerepeit. Itt az ideje, hogy dominánsabb szerepet vállaljuk az életben és a munkában, vagy éppen finomabban kell hozzáállni a helyzetekhez? A rénszarvas a spirituális változásokban, a kommunikációban és a társadalmi képességeinkben is segítségünkre lesz. megtanítja, hogyan haladjunk tovább előre a csoporttal. A rénszarvas a mozgásról és a belső béke megtalálásáról, valamint saját helyünk felfedezéséről szól, ahogy haladunk az életünkben.

2019. október 8., kedd

A guru-kérdés új látásmódja

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A guru-kérdés új látásmódja
Harminc évvel ezelőtt az Ashok Road-on sétáltam Mysore-ban, Indiában. Egy előkelő keleti úriemberre lettem figyelmes, akinek nagy turbánja, hosszú fehér szakálla és haja volt. Gyönyörű selyembrokát ruhája volt, és az egyik legkifinomultabb modor sugárzott róla, amit embernél valaha láttam. Egyenesen a szemembe nézett, átható tekintettel, és jelezte, hogy menjek oda hozzá. Teljesen el voltam bűvölve, és mintha a vonósugarának a hatókörébe kerültem volna, lassan odabotladoztam hozzá, minden szabad akaratomat elveszítve. Miután maga elé idézett, lágy és zengő hangon kezdett beszélni hozzám, melyről úgy éreztem, hogy megfürdet a szeretetben és meggyógyít az összes sérülésből és gúnyból, amit valaha is kaptam. „Gyermekem, olyan hosszú ideje hívlak már, és most végre meghallottad a hívásomat. Még amikor a szülőhazádban voltál, már akkor is sokszor beszéltem hozzád, de akkor még nem hallottad. Most eljött az idő, amikor készen állsz, hogy megtaláld a gurudat és beavatást kapj az élet nagy rejtélyeibe.” Hipnotikus erejét egy pillanatra megzavarta az, ahogy a gyalogosok egy csoportja igyekezett kikerülni bennünket. Én végre kiszabadultam a tekintete alól és visszarohantam az Ashok Roadon, egyre tovább, amilyen gyorsan csak tudtam. Soha nem néztem vissza. Ez az úriember sok éven keresztül minden estéjét ott töltötte, hogy új tanítványokat gyűjtsön. Visszanézve elismerés illeti meg az előadásáért. Ahogy öltözött, beszélt és viselkedett, az tökéletes volt. Nem ezért tudtam elmenekülni előle, mert olyan ravasz voltam. Nem voltam az. Egyszerűen valaki más már figyelmeztetett rá, és azt mondta: „Légy óvatos, amikor az Ashok Road-on sétálsz, rákadhatsz erre a személyre. Ő egy sarlatán, aki a gonosz szektájába gyűjt követőket.”
Az ilyen kuruzslók azért sikeresek, mert mi, a követőik azzá tesszük őket. Minden szektát, ami valaha létezett, nem a vezetőik, hanem a követőik hoztak létre. Mi vagyunk azok, akik keresünk valakit, aki teljessé tesz, aki bevezet a misztériumokba, a Legfelsőbb Titkos Kamrájába, vagy a Templom Tabernákulumába. Mi keresünk valakit, aki felemeli a Kundalinínket, aki a kegyében részesít bennünket, és aki megsemmisíti a karmánkat. Nem csoda, hogy találunk valakit, aki kihasználja a saját vonakodásunkat, hogy felelősséget vállaljunk a spiritualitásunkra. Mint ahogyan egy romantikus kapcsolatban, amikor reméljük, hogy találkozunk azzal az egy személlyel, aki teljessé tesz bennünket, a spirituális téren is a gurura számítunk a siker elérésében; nem vállalunk felelősséget magunkért, hanem kivetítjük a gurura. Amikor a guru nem tudja ezt beteljesíteni és nem felel meg az elvárásainknak, akkor csalódást érzünk.
Bár a tanár meghatározása: „az, aki megmutatja az utat” látszólag nem tartalmaz csapdákat, az a remény, hogy találkozunk valakivel, aki „maga az út”, arra biztat bennünket, hogy adjuk át neki a felelősségünket. Azt a hiedelmet ébreszti, hogy ha meghódolunk e személy előtt, akkor megoldódnak a problémáink. És ez a hiedelem nem csak a tanítványokra korlátozódik. A tanítvány hite, hogy a guru mindenható és megadhatja nekik a spirituális szabadságot, a gurukkal is elhiteti a saját maguk által előadott történetet, vagy „képzeletbeli” isteni helyzetüket."


2019. október 7., hétfő

A rénszarvas-szimbólum

Az egyik nap egyéni lélekutazást vezettem, és a képek, amik jöttek, egy északi eszkimó törzsről szóltak, ahol a rénszarvast nem csak totemállatként, hanem isteni lényként is tisztelték. A rénszarvas mitológiai szerepe valahol közös szálakkal rendelkezik a szarvassal, vagy a hun-magyar mondakörből ismert Csodaszarvassal is. De ezen állatok mitológiai vonatkozásáról majd később írnék. A lélekutazás közben azt is éreztem, hogy ez a tizenhetedik szimbólum, amit Odin át szeretne adni nekem. Így egy következő alkalommal újra leültem, hogy csak ennek a szimbólumnak szenteljem a révülést, és megtudjam, hogy pontosan mire és hogyan kell használni. 

A második utazásnál az Életfa nagyon szép, téli, havas táj közepén állt, a fehér, arany és ezüst színek domináltak hófödte ágain is. Az Életfa tövébe először egy fényesen világító agancsokkal rendelkező csodaszarvas érkezett, majd az erőállataim is megjelentek. Amikor közöltem, hogy a rénszarvas-szimbólumnak szeretnék a nyomába eredni (ez a közlés nagyjából telepatikus úton szokott történni, vagyis gondolok valamire, és ők már meg is értik, hogy miről van szó). A sasom invitált, hogy kezdjük el szállni felfelé az Életfa mentén, és a rénszarvas is velünk tartott. A szivárvány hét színcsíkján úsztunk keresztül, és a fénysávok olyan sűrűk és selymesek voltak, mintha tejszínben siklottunk volna. Megérkeztünk a Valhalla kapujába, és ez alkalommal hét kapun keresztül kellett bejutnunk, de szerencsére mindenhol beengedtek a kapuőrök. Jelezték, hogy az átjutás nem mindenkinek olyan könnyű, a legbelsőbb kapukon csak nagyon kevesen juthatnak át. Útközben Odin két hollója és két farkasa is csatlakozott hozzánk. 

Így érkeztünk meg Odinhoz, aki még egyszer megmutatta a szimbólumot: fehér rúnakövön állt arany festékkel, és így nézett ki, ahogy bal oldalt látjátok. "Mi a szimbólum jelentősége?" - kérdeztem. Odin ezt válaszolta: "A rénszarvas hírvivő, küldönc. Ő hordozza a legértékesebb kincseket, ajándékokat az Élet vagy az Önmegvalósítás hosszú útján. Segít abban, hogy ha van egy szándékunk, akkor meg tudjuk őrizni annak tisztaságát az utunk végéig. A körülmények változnak, de a lényegnek épségben kell maradnia. Egyúttal a lélek eredendő tudását és gazdagságát is képviseli, mely mindig ott szunnyad a lélekben, még a legsötétebb órájában is. De épségben meg kell őrizni ezt a tudást és fényt, amíg a lélek eléri a megvilágosodást. Tanulmányozd az Yggdrasilon legelésző szarvast, és megérted, hogy mi a csodaszarvas funkciója."

Ekkor azt láttam, hogy a rénszarvas lemegy az Életfa gyökerei alá, és leereszkedik a föld mélyére, az Alsó Világba. Ez a régió a gyökércsakra területét képviselte. Utána felfelé indult, az Életfa tövénél a források között bolyongott (melyeket a skandináv mitológia szerint a Valhalla tetején legelésző Eikthyrnir szarvas szarvának csúcsairól alácsöpögő víz táplál. Ez a második régió a szakrális vagy szexcsakra területét képviselte. A rénszarvas elindult az Életfa szárán fölfelé, és egy helyen egy tábortűz égett, körülötte emberek. Ez volt a köldökcsakra területe, a tűzelem birodalma. A rénszarvas tovább igyekezett fölfelé, és elért az első elágazáshoz, ahol az Életfa vastag ágai között látni lehetett a szivárványt. Ez volt a szívcsakra területe, az összekötő kapocs Ég és Föld között. 

A rénszarvas még tovább ment fölfelé, és elérkezett abba a magasságba, ahol az ágak kezdenek elvékonyodni, és mozogni, valamint a levelek is susognak, duruzsolnak a szélben. Ez volt a torokcsakra területe, ahol a különböző hangok létrejönnek. Még tovább ment fölfelé, a lombkorona felső részébe, ahol az ágak között átragyogott a Nap és a Hold fénye. Ez volt a homlokcsakra területe, amelynek két szirma a Nap és a Hold energiáit, kettősségét képviseli. Utána még tovább emelkedett, a lombkorona tetejére, ahol a csillagok és a végtelen mély kék égbolt ragyogott. Ez volt az ezerszirmú koronacsakra területe. Az Életfa tövében lakó Nidhögg kígyó tudatosságának egyszer fel kell ébrednie, és akkor a rénszarvas, a mennyei hírvivő felkíséri az Életfa tetejére, az istenek lakhelyére. 

Ebben az utazásban többször is előfordult a hetes szimbolika, mint ahogyan a magyar népmesében és sok más mondakörben is megjelenik. A hetes a beavatás száma, és azokat a tudatszinteket képviseli, melyeken keresztül kell lépnie a léleknek a tudatosodás útján, hogy megszülethessen a magasabb világokban. A teozófiai hagyomány és annak modern követői tizenkét beavatásról beszélnek, melyekből az első hét érhető el addig, amíg van fizikai testünk. Ezzel együtt más források tizenkét dimenzióról is beszélnek, vélhetően a tudatunk a beavatások során válik képessé a multidimenzionális tudatosságra és jelenlétre. De egyelőre majd visszatérünk a rénszarvashoz kapcsolódó mitológiai dolgokra is. Odin a hét csakrámra vetítette ki a rénszarvas-szimbólumot, ami elősegíti a csakrák ébredését és tudatosodását. Elbúcsúztunk és visszatértünk az Életfához. 

2019. október 6., vasárnap

Halászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"78. Halászana – ekepóz

A szarvángászana után el kell sajátítanunk a halászana végrehajtását, mielőtt belekezdenénk a nirálamba szarvángászana gyakorlásába. Ezért foglalkozunk most a halászanával. A végső póz formája egy ekére emlékeztet, innen a neve.

Technika:
  1. Miután felvettük a szarvángászana pozíciót, egyenes gerinccel, nyújtott lábbal és a mellkashoz nyomott állal, végezzük el a halászanát folytatásként.
  2. A kezeinket, melyekkel eddig a hátunkat támasztottuk, hozzuk le a földre úgy, hogy a karok ki legyenek nyújtva és a tenyereink lefelé fordítva érjenek a földhöz. A tenyereink közötti távolság legyen 12-18 hüvelyk.
  3. Miközben lassan kilélegzünk, mindkét lábunkat lassan engedjük le úgy, hogy a földhöz érjenek, amilyen messze csak lehetséges. A lábujjaink talppárnája érjen a földre, és ne csak az ujjak vége. Ezt a csípőben történő hajlítással érjük el, a hátunk viszont maradjon annyira egyenes, amennyire lehetséges és tartsuk fenn az állzárat. Tartsuk egyenesen és nyújtva a lábainkat, a térdeink legyenek összezárva, a lábujjak spicceljenek és legyenek összezárva, a combunk és a vádlink legyen nyújtva.
    Változatok: Többféle változat létezik, melyeket alább ismertetünk:
    a) Ebben a változatban kulcsoljuk össze az ujjainkat, fordítsuk ki a tenyereinket és a hüvelykujjak érjenek le a földre.
    b) A második változatban hozzuk a kinyújtott karokat a fejünk mögé, körkörös seprő mozdulattal, és a karjaink érjenek a talajhoz, amíg vállmagasságba nem érnek. Most a tenyereket fordítsuk fölfelé és folytassuk tovább a körzést, amíg a kezeink nem kerülnek a lábujjak közelébe.
    c) Miután elértük a fenti pozíciót, hajítsuk be a könyökünket és helyezzük egymásra az alkarunkat a fejtetőnk mögött. Fogjuk meg a bal könyökünket a jobb kezünkkel, a jobb könyökünket pedig a ballal.
    d) A következő változatban az alkarokat nem a fejünk mögé, hanem a térdhajlatunk fölé hozzuk. Így a karjainkat kulcsoljuk a térdhajlatok fölött. A térdeinket ne hajlítsuk be.
    Megjegyzés: a fent leírt pozíciók az elérendő végső helyzetek. De lehet, hogy ez nem sikerül a gyakorlás elején. Ne próbáljuk erővel elérni ezeket a helyzeteket. Csak annyira hajlítsuk, amennyire kényelmesen lehetséges. A mély belégzések és kilégzések által a hasizmok tonizálódnak és a testünk egyre hajlékonyabb lesz, ahogy a gyakorlásunk előrehalad. Fontos odafigyelni arra, hogy ne erőltessük túl a testünket egyik szinten se, amit a légzés nehézzé válása jelez. Ha nem több, mint 2-4 hüvelykkel akarjuk lejjebb ereszteni a lábujjainkat, nem lesz túlerőltetés, és a gyakorlás előrehaladtával el fogjuk érni a végső pozíciót.
  1. Lassan és mélyen lélegezzünk be és ki, mindkét orrnyíláson keresztül, a torokban súrlódó hangot képezve. A mély légzések száma nem legyen több hatnál.
  2. Miközben lassan belélegzünk, emeljük fel a lábainkat együtt és hozzuk függőleges helyzetbe.
  3. Hozzuk a testünket hanyatt fekvő helyzetbe gördülve, mint a szálamba szarvángászanában.
  4. Pihenjünk legalább egy percig."
(A halászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd engedjük hátra a lábainkat a fejünk mögé, a karjaink pozícióját kiválasztva a fenti változatok közül (halászana szthiti). Végezzünk el 3-6 vagy több légzésciklust.
Nava: Belégzésre emeljük vissza a lábainkat szarvángászanába.
Dasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturtadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. október 5., szombat

Pársva ékapáda szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"77. Ékapáda szarvángászana (egylábas vállállás) – oldalsó változat

Technika:
  1. Kezdjük a szarvángászana pozícióban! Mindkét lábunk legyen függőleges, egyenes, a térdek összeérnek és a hátunkat megtámasztjuk a tenyereinkkel.
  2. Kilégzésre hozzuk ki az egyik lábunkat oldalra. A jobb lábunkat jobb oldalra, a bal lábunkat pedig a bal oldalra. Tartsuk egyenesen ezt a lábunkat és engedjük le addig, amíg a lábunk nem érinti a földet, és derékszöget nem zár be a testünkkel. Egy kicsit el kell fordítanunk a lábunkat, hogy a földhöz érjen. Mindezt tegyük úgy, hogy közben a másik lábunk függőleges helyzetben maradjon.
  3. Belégzésre hozzuk vissza a lábunkat a függőleges helyzetbe.
  4. Ebben a pózban hajtsunk végre néhány mély belégzést és kilégzést pihenésképpen.
  5. Ismételjük meg a másik oldalra is. Mindkét lábunkat felváltva kell mozgatni, és mindkettőt ugyanannyi alkalommal.
  6. Amikor összezártuk a két lábunkat a megfelelő számú kör után, gördüljünk le hanyatt fekvő pozícióba, mint a szarvángászana esetében.
  7. Pihenjünk.

Megjegyzés: Eleinte nem fogjuk tudni annyira leengedni a lábunkat, hogy a lábujjaink elérjék a földet. Ne erőlködjünk a lábunk leengedésével ahhoz, hogy elérjük ezt a pozíciót. Másfelől viszont figyeljünk oda, hogy nem engedjük le a lábunkat olyan mélyre, amitől már meghúzódhatnak az izmok. Gyakorlással elérjük a végső pozíciót."

(A pársva ékapáda szarvángászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, nyújtsuk és zárjuk össze a két lábunkat függőleges helyzetben, és támasszuk meg a hátunkat a tneyereinkkel.
Nava: Kilégzésre engedjük lefelé és oldalra a jobb lábunkat, amíg a lábujaink el nem érik a talajt. Ez a pársva ékapáda-szarvángászana jobb oldala.
Dasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a jobb lábunkat a szarvángászana pozícióba.
Ékádasa: Kilégzésre engedjük lefelé és oldalra a bal lábunkat, amíg a lábujaink el nem érik a talajt. Ez a pársva ékapáda-szarvángászana bal oldala.
Dvádasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a bal lábunkat a szarvángászana pozícióba.
Trajódasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Csaturdasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Pancsadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Sódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Szaptadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Astadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. október 4., péntek

A lélek kilenc része

Amióta megengedem magamnak, hogy elrugaszkodjak egy kicsit a hindu filozófiaia látásmódtól, és más értelmezéseknek is adjak létjogosultságot, elkezdtem foglalkozni azokkal a tanításokkal, melyek a lelket több funkcionális részre osztják. Természetesen ezeknek a modelleknek a védikus szánkhja vagy jóga-filozófiának történő megfeleltetését is el lehet végezni több-kevesebb sikerrel. Minden esetre az ilyen funkciónális megközelítésből is sokat lehet tanulni szerintem, így hát elsőnek nézzük az egyiptomi hagyományban alkalmazott kilences felosztást!

A lélekkel kapcsolatos elképzelések a legtöbb kultúrában szoros kapcsolatban állnak az adott hagyománynak a reinkarnációról, a halál utáni létről, az univerzum különböző létezési tartományairól és a karmáról szóló ismereteivel. Az egyiptomi hagyományban a halál utáni élet, a lélek útja az alsó és felső világok teljes spektrumán keresztül, valamint az újjászületés a saját testében (melynek épségét mumifikálással igyekeztek megóvni), valamint a halhatatlanság elérése a lélek kilences felosztásának felfogásán alapult. A kilenc rész neve: Khat, Ba, Ren, Ká, Shuyet, Ib, Akh, Sahu és Sekhem. Ezek közül nyolcat halhatatlannak tekintettek, és a halál után tovább éltek a Túlvilágon, míg a kilencediket, a fizikai testet hátra kellett hagyni. Az egyes részek leírását és funkcióját alább ismertetjük:

Khat vagy Kha - a fizikai test

Az ősi egyiptomiak a fizikai testet is a lélek részének tekintették, ez volt az edény, amely a lelket tárolta, amíg a földön tartózkodott. Éppen ebből fakadt a mumifikálás kultusza: a halál után a testet, mint a lélek részét igyekeztek épségben megőrizni. A mumifikált test mellé továbbra is étel- ital stb. felajánlásokat helyeztek, mert a testet tekintették a kapunak, amelyen keresztül az eltávozott lélek is megszólítható. A halottak ilyen formában történő imádata sok más kultúrában is létezik.

Ba - a személyiség

Talán ez az a lélekrész, mely a legközelebb ál, a modern lélekfelfogáshoz. Mintazokat a vonásokat tartalmazza, melyek az illetőt egyénivé teszik. Egy emberi fejjel rendelkező madárként ábrázolták, mely így közlekedni tudott a földi világ és az istenek viélága között. Ez már az illető életében is többször előfordult, de a halála után vált igazán gyakorivá. Az egyiptomiak azt tartották, hogy a Ba meglátogatta az istenek birodalmát, de azokat a helyeket is, melyeket az illető itt a földön kedvelt. Így a Ba tartotta fenn a kapcsolatot a csillagok között lakó lélekrészei és a földön maradt teste között. A modern szellemtanban is azt tartják, hogy a halottak szellemei visszajárnak azokra a helyekre, amikhez letük során kötődtek.

Ren - a "szent és mágikus név"

Az ókori Egyiptomban a gyermek születésekor kapott egy nevet, melyet mindenki előtt titokban tartottak, csak az istenek tudták. Ennek a névnek nagy jelentőséget és erőt tulajdonítottak, melynek segítségével meg is lehetett semmisíteni egy személyt és a lelkét. Az illetőt az élete során egy másik néven nevezték, és az "igazit" titokban tartották, nehogy valaki megszerezhesse a hatalmat a lelke fölött, vagy megsemmisítse. Amíg a Ren létezik, a léleknek megvan az ereje ahhoz, hogy életben maradjon. A Ren titokban tartása és a test mumifikálása biztosították a lélek örök létezését.

Ká - az életerő

A Ká az életerő, a vitális esszencia, mely életben tartotta a lelket a testben és a test elhagyása után is. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy Heget, a termékenység-istennő vagy Meshkenet, a születés istennője lehelte bele a Ká-t, at Élet lehelletét az újszülött testébe, és ettől kelt életre. Úgy tartották, hogy az élet és ital segítségével tartjuk fenn a Ká-nkat. Úgy hitték, hogy a Ká-t a halál után is táplálni kell, ezért végeztek étel- és italfelajánlásokat a Khat-nak. Persze a Ká-t nem közvetlenül a felajánlás táplálta, de úgy tartották, hogy valamilyen természetfeletti módon mégis magához veszi belőle az életerőt.

Shuyet vagy Khaibit - az "Árnyék"

Az ókori egyiptomiak szerint az árnyékunk a lelkünk része. Mindig jelen van, és úgy tartották, hogy olyan tulajdonságokat tartalmaz, melyek az egyediségünk részét alkotják. Mint sok más kultúrában, az egyiptomiak is úgy tartották, hogy az árnyékunk valamilyen módon kapcsolatban áll a halállal. A Shuyetet Anúbisz, a holtak birodalmának ura szolgájának tekintették, és egy teljesen fekete emberi alakként ábrázolták. Sok sírhelybe egy külön ebből a célból készült dobozt is helyelyeztek, melyben a Shuyet lakott. A modern pszichológia kissé mást ért az Árnyék-én alatt, de némi párhuzamot azért vonhatunk a kettő között.

Ib - a szív

Mint ahogy manapság is sokan gondolják, az egyiptomiak a szívet tekintették az érzelmek otthonának. A gondolkodás, akarat, szándék középpontjának is tartották. Más hagyományok is a szívet (és nem a fejet) tekintik a lélek és az elme otthonának. Az Ib nagyon fontos lélekrész volt, és számos egyiptomi feliratban is említésre kerül. Az egyiptomi hagyományban az ember halála után a szívét helyezték mérlegre, míg a serpenyő másik tányérjában az igazság tolla volt. Ha a szíve nehezebbnek bizonyult az igazságnál, akkor nem léphetett be a túlvilágra, és a szívét az Ammit démon falta fel, akit oroszlán-víziló-krokodil hibridként ábrázoltak. A szív védelme érdekében a halál után kivették a halott mellkasából, külön bebalzsamozták, majd egy szkarabeusz-amulettel ellátot dobozba helyzeték. Ez a rovar védte meg a halottat, nehogy a szíve túl sokat áruljon el a túlvilágon az életében elkövetett tettekről. Az elkövetett bűnök "elhallgatása" egy olyan motívum, ami többször is megjelenik az Egyiptomi Halottaskönyvben.

Akh vagy Ikhu - a halhatatlan Önvaló

Az Akhra úgy tekintettek, mint a Ba és a Ká misztikus kombinációjára,mely a megvilágosodott halhatatlan lelket képviselte a halál után. A Ba és a Ka egyesülése csak a megfelelően elvégzett beavatások és halotti szertartások után jöhetett létre. Az Akh a személyiség azon része, amely a halál után megjelenhetett például a hozzátartoztók álmában, és így kommunikálhatott velük.

Sahu - a lelki test

A Sahut az Akh magasabb askeptusának is tekinthetjük. Amint a lélek bebocsátást nyert a Túlvilágra, a Sahu-ja különvált a többi lélekrészéről. Ahogy egyes modern elképzelések is tartájk, a Sahu azokat üldözte, akik valami rosszat tettek az illetővel az élete során, ás vdelmezte azokat, akiket szeretett. A halott ember Sahu-ja ugyanúgy megjelenhetett mások előtt, mint az Akh. 

Sekhem - az Én-erő

A Sekhemet az Akh további elemének tekintették. A lélekerőt képviselte. A Halottak Könyvében a Sekhem a lélek ereje, és az a hely, ahol Hórusz és Ozirisz lakik a Túlvilágon.  A Sekhem egy teremtő erő is, mellyel a fizikai környezetet és egy ember cselekedeteit is befolyásolni lehetett. Az egyiptomi misztérium-iskolák beavatásai arra tették képessé a jelölteket, hogy kapcsolatba kerüljenek a lelkük egyes aspektusaival, és megtanulják irányítani azokat. Az Akh-hoz hasonlóan a Sekhem nem a fizikai testben és a földön lakozik, hanem a csillagkban az istenek és istennők társaságában.

2019. október 3., csütörtök

Mit pótol a guru?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Számomra ez a tanítás forradalmi volt. Eldöntöttem, hogy nem is gondolok újabb partnerkapcsolatra, amíg nem találtam meg önmagamat. Sok időt töltöttem azzal, hogy egyedfül ültem az erdőben, hallgattam a hangokat, megfigyeltem a tavak és az óceánok felszínét, a napnyugtát és a holdkeltét. (Egy rövid kitérő: egyesek azzal a kritikával illettek, hogy „azon szerencsés néhányak egyike vagyok, aki megengedhette magának, hogy a guruk lábánál és meditációban ülve töltse az életét. Másoknak viszont dolgozniuk kell.” Az igazság az, hogy tudatosan hoztam azt a döntést, hogy a lelki kutatást helyezem előtérbe, és nem aggódom a pénz miatt. Ez azt jelentette, hogy a harmincas éveim közepéig nem nagyon volt más vagyonom, mint a testemen lévő ruhák.) Ezalatt az időszak alatt valami elkezdett növekedni bennem. Megtanultam, hogy a teljes, hatalmas univerzum és minden élőlény egy Istenben és hogy Isten a szívemben van. Ebből a megvalósításból képes voltam megtapasztalni az intenzív szeretetet önmagam, a világ és minden élőlény iránt. Megtanultam, hogy ha eksztázist érzek, az azért van, mert az a legbelső természetem; és nem a stimulusból fakad, hanem belőlem. Az eksztázis a tudatom lényegi természete (a hinduk szat-csid-ánandának, vagyis igazság-tudat-eksztázisnak nevezik).
Amikor véget vetettem elvonultságomnak, komolyan azt hittem, hogy az életem hátralévő részében egyedül fogok maradni. Mi értelme lett volna egy frusztráló kapcsolatnak, melyben kompromisszumokat kell kötnöm, ha már önmagamban is tiszta eksztázis vagyok? Hát nem nagyon láttam a dolgokat előre! A legelső nő, akibe belebotlottam a spirituális ébredésem után, a feleségem lett, és azóta is boldog házasságban élünk. A mai napig azt hiszem, hogy azért találkoztam Monicával akkor, amikor, mert nem volt rá „szükségem” és nem vágytam kapcsolatra. Érdekes módon, Monica is elolvasta Robert A. Johnson könyvét pár évvel korábban, és ugyanúgy elérte az egyéni teljesség állapotát. Ha megvalósítod, hogy nincs szükséged egy másik személyre, hogy lehetsz egyedül is spirituálisan szabad, csak akkor lehetsz szabad a kapcsolatban is. A lényeg az, hogy nem hittem többé abban, hogy van valahol egy nő, aki „egésszé tehet”, vagy „kiegészíthet”. A kulcs a projekcióim visszavonása és radikális feladása volt.
Mi köze van mindennek a gurukhoz? A romantikus szerelem mítoszához hasonlít az a mítosz is, hogy van egy guru, egy spirituális tanító, aki arra vár, hogy teljessé tegyen bennünket. Így rohangálunk gurutól guruhoz és asramról asramra keresve az „igazit”. Ez a projekció elveszi az erőnket. Egy másik személynek adjuk át a képességünket, hogy elérjük a spirituális teljességet. E projekció eredete gyakran a haszontalanság érzése, mely abból eredhet, hogy a szülő nem szeretett és támogatott eléggé (gyakran ugyanazon nemű szülő, akit guruként keresünk).
Arra biztatom az olvasót, hogy teljességgel felejtse el ezt az elképzelést és fogadja el, hogy Isten képere és hasonlatosságára lettünk teremtve. Az egész világban nincs senki, aki kiutasíthatna bennünket az Édenkertből, vagy a Legmagasabb Titkos Kamrájából, vagy Shangri-La mitikus királyságából, csakis saját magunk. És nincs olyan erő, csak saját magunk, amely újra visszaengedhet bennünket oda. Igazából nincs is ajtó, amit ki kellene nyitni, mert sohasem mentünk el onnan. Az örök áldás állapotában születtünk és az egységünk Istennel a mindenható, örök, és határtalan Isten által annyira vágyott. Ez nem olyan dolog, amit mi, vagy bármilyen emberi lény, akár egy „guru” el tudna érni, vagy akár meg tudna hiúsítani. De élhetünk az Istennel való egységünkről megfeledkezett állapotban. Megindokolhatjuk az Istentől való távollétet, mondva, hogy érdemtelenek vagyunk, bűnt követtünk el, az elménk nem hagyja abba a gondolkodást, vagy hogy több pénzre, több szeretetre van szükségünk, több ászanát kell elsajátítanunk, többet kell meditálnunk stb. Mi építettük ezeket a képzeletbeli falakat. Mivel elhisszük, hogy erőtlenek vagyunk, keresünk egy szülőt vagy mestert, akire kivetíthetjük ezt a hiányzó erőt. Valójában egy apára vagy anyára vágyunk, és ez nyilvánul meg guruként, mint ahogyan a kudarcot vallott kapcsolataink partnerei. Bármikor, amikor a gurunk jelenlétében vagyunk, „elfogadottnak”, „látottnak”, „mindennel egynek”, „elme nélkülinek”, „tudatosnak a tudatosságról” stb. érezzük magunkat (illesszük itt be a saját definíciókat). De mindezek mögött csak a saját erőnk rejlik. Azért csak a guru jelenlétében érjük el ezt az állapotot, mert nem állunk készen, hogy megengedjük a saját jelenlétünkben. Mindkét jelenlét Isten vegyítetlen jelenléte; nincs különbség a kettő között.
A jó spirituális tanító olyan eszközökkel és gyakorlatokkal lát el, melyek helyettesítik a guru jelenlétét. Egyesek a tétlenséget adják, hogy megszüntessük mindazt, amit tettünk, de ez csak megfogalmazás kérdése. Ami a lényeg, hogy a guru azáltal teszi fölöslegessé saját magát, hogy a tanítvány tőle való függését az önmagán való függéssel helyettesíti. Ramana Maharishi egyszer azt mondta: „A guru és az önvaló ugyanaz.” A spirituális ösvény az önmagunk felé vezető út, a saját szívünkben lakozó eredeti guruhoz vezető út, melynek az összes külső guru csupán a visszatükröződése."

-->

2019. október 2., szerda

Samanizmus és entheogének

Ez egy nagy téma, ami sokszor előkerül a Facebook-csoportokban, sőt, személyesen is sokan kérdeznek róla. Már azt is rám sütötték, hogy miért nyilvánítok véleményt ebben a témában, ha nem is próbáltam ki az entheogéneket. Aki nem tudja, miről van szó, annak egy kis fogalomértelmezés. Az "entheogén" kifejezést az etnobotanikusok alkották (azok a kutatók, akik a különböző sámáni és törzsi kultúrákban használt pszichoaktív növények szerepét vizsgálják), és azt jelenti: "Olyan növény, amely Isten jelenlétébe hoz", vagyis azokat a pszichedelikus növényeket illetik ezzel a névvel, amelyeket bizonyos sámánok a transzélmények megtapasztalásához vezető kapuként használtak vagy használnak. Legutóbb a légyölő galócával (Amanita muscaria) kapcsolatban került szóba mindez. Nálunk Európában is számos olyan növény van, amit vélhetőleg régebben használtak a sámánok, tudó emberek (a légyülő galócán kívül pl. beléndek, nadragulya, csattanós maszlag, mandragóra stb.), de persze mostanság a legmenőbbek az "import" cuccok: ayahuasca, psylocibin gomba, meszkalin, iboga. 

A téma szerteágazósága miatt szeretném először lefektetni a legfontosabb pontokat, amelyeket ezzel kapcsolatban fel szeretnék sorolni.

1. Az entheogéneket sámánok használták, és nem "kíváncsiskodó" laikusok.
2. A sámán pontosan tudta, hogy miért használja az entheogént, és mit szeretne elérni, megkapni általa (általában tudást, útmutatást, gyógyító erőt, diagnózist stb., hogy segíteni tudjon a hozzá forduló embereknek). Nem szórakozásból vette be.
3. A sámán a kulturális környezetében vagy a képzése során megkapta mindazokat az ismereteket, világképet, melyek segítettek neki, hogy pszichedelikus élményét kontextusba tudja helyezni, és megértse, mi a szerepe, és mire képes a növény szelleme, mellyel révült tudatállapotában kapcsolatba lép.
4. A sámán a növény szellemére szövetségesként, segítőként tekint, és nem várja el tőle azt, hogy minden problémáját megoldja helyette, és elvégezze a munkát, ami a személyisége megtisztításához, kibontakoztatásához szükséges. Ugyanezt a projekciót alkalmazzák sokan a guruval kapcsolatban ("majd a guru minden problémámat megoldja, nekem csak át kell adnom magamat"), mint amit egyesek a mesternövényektől várnak el. 

A sámán kategóriáját külön kell választani az önismereti úton elinduló spirituális érdeklődőtől, mivel ez utóbbi a saját problémáival, tisztulásával, önmegvalósításával van elfoglalva; míg a sámán mások segítésének, gyógyításának a feladatát vállalja fel, arra kapott elhívást. Ha az utóbbi kategóriát vizsgáljuk, akkor mire lehet számítani, amikor egy spirituális érdeklődő kapcsolatba kerül egy entheogénnel?

1. A kezdő érdeklődő kipróbál egy entheogént, hátha "lesz valami". Persze nem történik különösebben semmi, legfeljebb színeket meg fraktálokat lát, de gyökeres  felismerésekre nem fog jutni a világ természetét illetően, és a szellemvilág működését sem érti meg. Mondhatjuk azt, hogy aki nem hisz benne, az nem lát semmit, de inkább mondjuk azt, hogy aki nem tudja, mit keres, az elől a szellemvilág rejtve marad, csupán szórakozás, egy kaland marad az egész dolog.
2. Nem tudja, hogy mire kell használni, mert ő csak egy izgalmas élményre, egy "tripre" vágyik, és gyakran még az önmegvalósítással kapcsolatos szándékai sem eléggé komolyak. Amikor a növény megmutatja neki, hogy mik lennének a teendők, akkor megriad, vagy éppenséggel nem veszi komolyan az útmutatást. De akkor minek kérte? A mesternövény nem HBO, vagy National Geographic, nem a látvány miatt utazunk, hanem a tanítás miatt.
3. Nem rendelkezik azzal a kulturális és spirituális háttérrel, melynek segítségével el tudna igazodni a szellemvilágban, és használható módon értelmezni tudná a kapott információkat, megéléseket. Így csak bámészkodik a fraktálok között és hullámvasutazik az érzelmi energiákban és az emlékképek között. Bár a szellemvilág igyekszik mindig a számunkra értelmezhető szimbólumrendszeren keresztül kommunikálni, ha nem teszünk erőfeszítést, hogy megismerjük a különböző spirituális kultrákban, hagyományokban fennmaradt tudást, ismereteket, szimbolikát és mítosz-anyagot, akkor az utazásunk olyan lesz, mint amikor egy színvak embernek próbálnak megmutatni egy színpompás nagy felbontású filmet.
4. A spirituális érdeklődő azt várja, hogy ha elegendő szertartáson vesz részt, és elegendő alkalommal lép kapcsolatba az enetheogénnel, akkor minden problémája megoldódik. A növény azonban nem véletlenül "tanító", a tanítást nekünk kell használni, nem csak megkapni kell. Az okos tanítványnak egy tanítás is elegendő. A kevésbé intelligensnek többször kell ismételni, de végül leesik, hogy mit kell tennie. De az ostobának ezerszer is elmondhatod ugyanazt, és még mindig ugyanazoknál az elakadásoknál fog tartani az életében, hiába kapta meg a választ mindenre. 

Tehát nem az entheogénekel van a baj elsősorban, hanem azzal, hogy ez is árucikké és szórakozássá vált, és a legtöbb esetben nélkülözi a szükséges előkészítést, elhívást, ceremoniális hátteret, a mesternövény iránti tiszteletet. Könnyen elérhető, de ezáltal inkább el is rejti magát azok elől, aki nem állnak készen, hogy tanuljanak tőle. Tehát nem a rászokás veszélye itt a probléma, hanem az, hogy a legtöbben nem tudják kellőképpen értékelni a lehetőséget, mait kapnak. Aki nem tudja mindenben látni Istent, annak jó eséllyel az entheogén növény sem fogja megmutatni, és ha meg is mutatja, ekkor ezt gyorsan el fogja felejteni, és nem sokat fog változni az élete.

2019. október 1., kedd

A guru és a szerető

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A guru-projekció visszavonása
Georg Gurdijeff, az örmény misztikus azt írta: „Nincs másmilyen beavatás, csak az önbeavatás!” Mégis sokan (legalábbis én) keresztül-kasul utaztuk a földet, hogy találjunk valakit, aki beavat és közben elvarázsol bennünket. Ez részint azért van, mert nem akarunk felelősséget vállalni magunkért. Itt van egy példa ennek illusztrálására. Sok évtizeddel ezelőtt megkerestem az egyik barátomat (akivel ugyanaz volt a gurunk), hogy megosszam vele a gurunk tanításaival kapcsolatos kételyeimet. Minél mélyebben merültem bele a szentírások azon idézeteibe, melyeket a gurum idézett, annál inkább rájöttem, hogy rosszul idézte vagy értelmezte őket. A barátom azt válaszolta: „Mindent megkérdőjelezni túl bonyolultnak és megerőltetőnek tűnik a számomra. Én csak szeretnék találni valakit, akinek teljességgel oda tudom adni magamat, ő pedig cserébe megoldja az összes problémámat.”
A multimillárd dolláros guru-üzlet (tudomásom szerint jelenleg a legnagyobb üzlet a földön a fegyverek, olaj, szex és a drogok után) pontosan erre hozáállásra alapoz. Ha bármikor belekezdünk egy kapcsolatba, akár egy guruval, akár egy szeretővel, ha ez a felfogásunk, hogy rábízzuk magunkat és a problémáink megoldásának felelősségét, a csalódás elkerülhetetlen. Egy ilyen defektes kapcsolat sohasem lesz működőképes. Elképzelhető, hogy azért lépünk bele ilyen kapcsolatokba, mert tudat alatt fel akarunk ébredni az illúziónkból? Én bizonyára felébredtem, és néhány fájdalmas tapasztalat után kénytelen voltam felelősséget vállalni arra, hogy saját magamat bűvöljem el az egész Teremtés szentségével. Ehhez mindenhol meg kellett találnom Istent, nem csak egy emberben.
Mostanában úgy tűnik, hogy a legtöbb gurut és tradíciót leterhelik a szexuális botrányok, a pénzmosás és sikkasztás, az adóelkerülés és a hataloméhség (vagyis a követők feletti uralkodás). Ram Dass egyszer azt mondta, amikor meg akarta magyarázni a különbséget a tanító és a guru között, hogy a tanító megmutatja az utat, míg a guru maga az út. Ez egy veszélyes képzet. Bár van értelme úgy meghatározni a spirituális utat, mint a meghódolást Isten előtt, ha ezt kivetítjük egy bizonyos személyre, az már félrevezető lehet. Csak egy emberi lény van a világon, aki előidézheti a spirituális ébredésünket, az pedig mi magunk vagyunk. A kérdés az, hogy az elménk milyen körülmények között teszi ezt lehetővé? Sokunk számára a válasz ez: „amikor olyan valakinek a jelenlétében vagyunk, aki biztosítani tudja nekünk ezt az élményt”. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha a guru jelenlétében gyakrabban lennének ilyen élményeink, az élményt saját magát azonban száz százalékban mi hozzuk létre, és csupán kivetítjük ezt a képességet a gurura.
Az egyetlen modell, amit posztmodern nyugati társadalmunk ajánl számunkra a valódi szerelem megtalálására az, ha randizni megyünk és szerencsét próbálunk. Ezt a modellt követve számos kapcsolatom futott zátonyra. Az a mítosz, hogy még nem találtam meg az igazi nőt, az egyetlent, aki egésszé tehetne engem, azt sugallta, hogy folytassam ugyanezt az utat. Ezután találkoztam egy jungiánus pszichoterepeuta, Robert A. Johnson munkájával. 1983-as könyvében („Mi: a romantikus szerelem pszichológiája”), azt állítja, hogy Európa az Arthúr király-mondakör idején veszítette el saját eredeti spiritualitását. Miután elveszítettük saját közvetlen kapcsolatunkat a spiritualitással (Johnson sok részletbe bocsátkozik ezt illetően), kivetítettük ezt az igényt az erotikus kapcsolatunkra és elkezdtünk hinni abban az elképzelésben, hogy van valaki, aki arra vár, hogy kiegészítsen bennünket. Így egy olyan kapcsolatban találjuk magunkat, amiben a partnerünket ezzel a hihetetlen elvárással terheljük, de ő nem képes ennek eleget tenni. Tudjuk, hogy a teljesség a születési jogunk, és úgy hisszük, hogy a partnerünk felelőssége, hogy ezt biztosítsa nekünk. Amikor azt látjuk, hogy csalódást okoz, akkor neheztelni kezdünk rá. Ez addig fokozódik, míg végül elhagyjuk a kapcsolatot, hogy máshol keressük a szerelmet és a boldogságot. Johnson azt állítja, hogy a boldogságot és a teljességet a saját spiritualitásunkban találjuk meg. Amikor megvalósítjuk ezt a beteljesülés-érzést, csak akkor tudjuk megosztani a szív teljességét egy kapcsolatban.

2019. szeptember 30., hétfő

A szív munkája

Ma este volt a Szent Kakaó Szertartás az Atma Centerben Gyulai Julival és a Julia Chants zenekarral. Mindenkit más módon érintett meg a szertartás, szerintem különösen azokat, akik nem kultiválják mindig a kapcsolatot a szívükkel. Én úgy érzem, hogy életem nagy részt arról szól, hogy a szív munkáját követem, és csak teljességgel jelen kell lennem abban, amit éppen csinálok, és a szívem boldog lesz. A szertartás nagyon szép volt, Juliék szép mantrákat énekeltek, és előtte megittuk a finom kakaót. Amikor a kakaót ízlelgettem a számban, olyan volt, mintha egy nyelv bújkálna a számban és játszana az enyémmel. A szeretet lágyságát ízlelgettem, nem csak a kakaó kortyolgatása közben, hanem utána is, a mantrák éneklése alatt is olyan volt, mintha a Kakaóanya szelleme észrevétlenül sétálgatott volna közöttünk, és átölelte volna a szívünket. Erőteljesebb szellemek jelenlétéhez vagyok szokva, így a kakaó Anya szellemére külön rá kellett hangolódni. 

Most nem tudok olyan intenzív utazásról beszámolni, mint amilyeneket meg szoktam élni. Inkább minőségeket tapasztaltam meg, a szeretet minőségeit. A feltétel nélküli szeretet áramlásában való tétlen elmerülést, a különböző isteni formák iránti odaadást, a menedéküket, az általuk adott védelem ölelését. Siva- és Durgá-mantrákat énekelt Juli, és egy Krisna-mantrát is, mindegyikbe nagyon lágyan bele lehetett illeszkedni. Miközben ezt a bejegyzést írom, éppen egy olyan mixet hallgatok, amiben a Juli által énekelt számok közül is benne van egy-kettő. 

A szeretet ízei, minőségei között ott van az ítélkezés nélküliség, az elfogadás, az együttérzés, a másik tökéletlenségének, védtelenségének elfogadása, vagy éppen a saját sebezhetőségünk kimutatása. De így utólag talán a legfontosabbnak azt érzem, hogy rátaláljunk a szívünk útjára, és életünket szenteljük a szív munkájának. Végezzük azt, amiben igazán önmagunk tudunk lenni, amibe bele tudunk feledkezni, és teljesen át tudjuk adni magunkat neki. Ekkor tudjuk odaadni magunkat másoknak is, és ekkor tudunk olyan változást elősegíteni mások szívében is, ami által közelebb kerülnek önmagukhoz. 

A kakaó Anya szellemében az erőszakosság nélküli, gyengéd minőség a legszembetűnőbb. Nem akar semmit, nem erőlteti a dolgokat, csak támogat bennünket a saját folyamatainkban, a saját küzdelmünkben. Persze sokan hordozunk számos sérülést is a szívünkben, és ezek a fájdalmas élmények általában elszigetelnek bennünket a saját szívünktől. Amikor folyamatosan külső stimulációkat, célokat, eredményeket hajszolunk, akkor elfelejtünk önmagunkkal, a saját szívünkkel lenni, és el is szigetelődünk tőle. Ilyenkor persze nem tudjuk megélni az egységet önmagunkon beül, és a Világgal sem, boldogtalanok vagyunk. Minden titok nyitja a saját szívünkben rejlik, csak a kulcsot kell megkeresni hozzá. Ha rátalálunk a szív munkájára, akkor maradjunk az ösvényen és kövessük a szívünket. Akármennyire is nehéznek tűnik a szív útját járni, minden más erőfeszítés igazából fölösleges, mert nem fogja elégedetté tenni a lelkünket. Még ha le is kell küzdenünk bizonyos nehézségünket, ez az erőfeszítés közelebb hoz a saját szívünkhöz, a kapuhoz, mely a lélek, az Önvaló felé vezet. 

A szertartás végén tartottam egy fél órás gong-meditációt, és többen jelezték, hogy nem tudták befejezni a munkát. Azt kértem, hogy keressük meg a szív barlangjának bejáratát, és menjünk olyan mélyre benne, amennyire csak lehet. Eleinte az ember a nehézségekkel, az akadályokkal szembesül, majd a végén, mintegy jutalomképpen meglátja a fényt.  Pont ebben a pillanatban lett vége a meditációnak egyesek számára, de ne csüggedjetek, mert folytatjuk majd a munkát, és igazából a szív munkája sohasem ér véget, mindig újabb és újabb csodák várnak ránk a legyőzendő akadályok mögött. Namaste! Áldás!

2019. szeptember 29., vasárnap

Úrdhvakónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"76. Úrdhvakónászana (fordított szögtartás)

Ezt az ászanát a következőkben ismertetésre kerülő ászana, az ékapáda szarvángászana oldalsó verziója előtti előkészítő gyakorlatként kell végezni.
Technika:
  1. Kezdjük szarvángászanában, függőleges, nyújtott lábakkal, a térdek összezárva, és a hátunkat támasszuk meg a tenyereinkkel.
  2. Kilégzésre hozzuk terpeszbe a lábainkat, még mindig nyújtva tartva őket, hogy mindkét lábunk egyenlő távolságra kerüljön ki oldalra.
  3. Belégzésre zárjuk a lábainkat.
  4. Pihenjünk. (A képen az úrdhvakónászana nirálamba (támasz nélküli) változata látható.)
Az első héten csak két kört végezzünk belőle, a második héttől hármat, egy hónap múlva pedig négyet. Miután ezt az ászanát elsajátítottuk, elkezdhetjük az ékapáda szarvángászana oldalsó változatát."

(Az úrdhvakónászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd nyossuk a lábainkat terpeszbe úgy, hogy a törzsünk síkjábna maradjanak, és egyforma magasságba kerüljön mindkét láb (úrdhvakónászana szthiti). Végezzünk el 3-6 vagy több légzésciklust.
Nava: Belégzésre zárjuk vissza a lábainkat szarvángászanába. Ismételjük az astau-nava vinyászákat 2-4 alkalommal.
Dasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturtadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. szeptember 28., szombat

Ékapáda szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"75. Ékapáda szarvángászana (egylábas vállállás)
Technika:
  1. Miután elértük a halászana második változataként ismertetett pozíciót, fogjuk meg a lábujjainkat az azonos oldali kéz hüvelyk- és mutatóujjával.
  2. Belégzésre emeljük fel az egyik lábunkat függőleges helyzetbe, mint a szarvángászanában. Az azonos oldali kezünket is emeljük fel, és amikor a lábunk függőleges, akkor a tenyerünket a combunkra helyezzük.
  3. Végezzünk pránájámát.
  4. Kilégzésre engedjük le a lábunkat és hozzuk vissza a kezünket ugyanabba a pozícióba, mint az elején.
  5. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.
Megjegyzés: Eleinte lehet, hogy nem fog sikerülni a leírt póz végrehajtása. Lehetséges, hogy szükség lesz a hátunk megtámasztására. Ezért kezdhetjük úgy is az ászanát, hogy szarvángászanából indulunk ki, amikor mindkét lábunk függőleges, és a hátunkat a tenyereinkkel támasztjuk, majd lassan kilélegezve egyszerre az egyik lábunkat eresszük le úgy, hogy a fejünk mögött ereszkedjen le, mint a halászanában. A tenyereink még mindig a hátunkat támasztják. Ebben a pozícióban hajtsuk végre a szükséges pránájáma-köröket. Most ismételjük meg a másik lábunkkal. A végén hozzuk a testünket hanyatt fekvő pozícióba a megszokott guruló mozdulattal, melyet a szarvángászanánál leírtunk.
A 3. pontban említett pránájámát úgy végezzük, hogy légzésvisszatartást hajtunk végre a belégzés és a kilégzés után is. A belső légzésvisszatartás tartama 4 másodperc legyen, a külsőé pedig 2 másodperc. Mindkét lábunk esetében végezzünk három kör pránájámát, melyet a gyakorlás előrehaladtával emelhetünk hat körig."
(a szarvángászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd eresszük le a lábainkat a halászana pozícióba és fogjuk meg mindkét nagylábujjat.
Nava: Belégzésre egyenesítsük vissza a jobb lábunkat függőleges helyzetbe, és a jobb tenyerünket helyezzük a jobb combunkra. Hajtsunk végre 3-6 kör uddzsájí pránájámát légzésvisszatartással az ékapáda-szarvángászana szthitiben.
Dasa: Kilégzésre engedjük vissza a jobb lábunkat a halászana pozícióba, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünkkel.
Ékádasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a bal lábunkat függőleges helyzetbe, és a bal tenyerünket helyezzük a bal combunkra. Hajtsunk végre 3-6 kör uddzsájí pránájámát légzésvisszatartással az ékapáda-szarvángászana szthitiben.
Dvádasa: Kilégzésre engedjük vissza a bal lábunkat a halászana pozícióba, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünkkel.
Trajódasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Csaturdasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Pancsadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Sódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Szaptadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Astadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

-->