2019. augusztus 15., csütörtök

A teljes elfogadás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"A teljes elfogadás
Mivel megértjük a korlátainkat (és az jó, hogy megértjük), nehéz külső segédlet nélkül elérni a szamádhit. A legerősebb segítség ennek az állapotnak az elérésében az, ha a szamádhiban való részesítés hatalmát kivetítjük egy külső, mindenható cselekvőre (aki nem mi vagyunk). Természetesen végeredményben mi vagyunk azok, aki elhárítja az akadályokat, de úgy juthatunk el oda a legkönnyebben, ha egy külső cselekvőre vetítjük ki ezt az erőt. Ez az erő mindig maga Isten legyen, és ne egy emberi guru. Ez a módszer megbukik, ha a megvalósítás átadásának erejét egy emberi tanárra vetítjük ki, mivel mi, emberek, korlátozottak vagyunk. Ha emberi guruknak adjuk ezt a hatalmat, azzal elvesszük Istentől, aki az egyetlen jogos tulajdonosa. E könyv ötödik fejezetében arról lesz szó, hogyan vonjuk vissza a projekció erejét az emberi guruktól. Ne helyezzünk egy közvetítőt magunk és Isten közé! A múltban számtalanszor megtettük ezt, és ez a vallások bűneinek cinkosává tett minket.
Miután útmutatást kértünk, és Istennek szenteltük magunkat, az utolsó lépés a szamádhi állapotának teljes elfogadása. Amikor Paramahamsa Ramakrishnát megkérdezték, hogyan érte el a szamádhit, a válasza ez volt: "Teljes mértékben elfogadtam a szamádhi ajándékát Istentől!" Ez a legközvetlenebb út! Nem mondom azt, hogy ne gyakoroljuk ez e könyvben említett többi módszert, de ki kell egészíteni és meg kell koronázni őket a bhakti-jógában tett erőfeszítéssel. Eleinte lehet, hogy meg kell küzdeni a sikerért. Ekkor azonban meg kell kérdezni magunktól: "Milyen módon nem teljes az isteni ajándék elfogadása és a meghódolásom Isten iránt? Mit tartok vissza?" Ha ily módon tesszük fel a kérdést, az mély lelki forradalmat fog elindítani.
Feltehetjük a kérdést: de hát ki ez az Isten, akinek meg kellene hódolni, és akitől el kell fogadni a szamádhit? Istennel kapcsolatban olyanok vagyunk, mint bizonyos erdei törzsi emberek, akiknek a nyelvében nincs szó az erdőre, mert nem ismerik az erdőnélküliséget. Sohasem voltak az erdőn kívül. Hasonlóképpen, nincs semmi a világban, a tapasztalatainkban vagy elképzeléseinkben, ami ne lenne Isten. Mivel nem rendelkezünk tapasztalattal a nem-Istenről, elhisszük, hogy nem láthatjuk Istent, mint ahogyan a hal sem tudja, mi az az óceán. Az igazság az, hogy nincs olyan tapasztalatunk, mely ne lenne isteni, mivel csak Isten létezik. Amikor elfogadtuk, hogy nincs semmi a tudatunkban, az anyagi világban, vagy az élőlények milliárdjai között, ami nem Isten, akkor készen állunk a szamádhi ajándékának elfogadására."

2019. augusztus 14., szerda

A négy őselem tisztítása - öngyógyító meditáció 2. rész

(A meditáció első részét itt olvashatjátok, mindenképpen az egészet el kell végezni egyben.)

Föld elem

Amikor felálltunk a víz partjáról, akkor el kell indulnunk, és keresnünk kell egy barlangot. olyat, amiben jártunk már, vagy egy elképzelt barlang is megfelel. Ereszkedjünk le a barlangba. A szemünk hozzászokik a sötétséghez, és látjuk a barlang csodálatos kristályait, cseppköveit, sziklatömbjeit és kanyargó járatait. Egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedünk a barlangban. Ha elértük az alját, ahol földet találunk, akkor átalakulhatunk vízcseppé, kis bogárrá vagy egy fa gyökerévé, hogy még mélyebbre tudjunk hatolni a talajban, rétegről rétegre. Jegyezzük meg, hogy mit látunk a barlang különböző rétegeiben, és milyen érzések fognak el bennünket. Ezt a meditáció előző részei során is tegyük meg, mert később értelmezhetjük majd a megélt élményeket. A csodálatos utazás során elérkezünk egy nyugvópontra, a Földanya szívébe vagy méhébe, ahol a testünk és a lelkünk eggyé válik a Föld és a sziklák, kristályok minőségével. Figyeljük meg a stabilitást, mozdulatlanságot, maradandóságot és biztonságot, amit ez a helyzet nyújt. Kérjünk áldást, hogy a Földanya minősége megtöltse a lényünknek és az életünknek azokat a területeit, ahol szükség van rá. Töltődjünk fel a mozdulatlan őserővel. Majd amikor úgy érezzük, hogy teljesen átjárt bennünket a föld-elem minősége, induljunk el fölfelé, a felszín irányába. Váljunk füstté, párává, életnedvvé, mely a gyökereken keresztül felfelé mozog a fa törzse felé. Kezdjük el a könnyű minőség erősítését, mely segíti felemelkedésünket. Érjük el a felszínt, és mielőtt kilépünk a barlangunkból, öleljük át a falakat, a köveket, a kristályokat, a földet.

Levegő elem

Induljunk el egy olyan terület felé, ahol nagy, tágas tér és sok levegő van. Ez lehet egy mező, egy hegy csúcsa, vagy a tengerpat, ahol a folyamatosan fújó szél átjárja a testünket. De a legjobb, ha minél magasabbra emelkedünk, mivel így ki tudjuk használni a a levegő elem felhajtó erejét. Érezzük, ahogy a szél simogatja az arcunkat, a bőrünket, körbeöleli az egész testünket, mint egy könnyű selyemanyag. Engedjük, hogy a szél elem a pórusainkon keresztül behatoljon a testünkbe, és átjárja azt, teret hozva létre a fejlődés, változás számára. Engedjük meg, hogy a szél kifújja, kitisztítsa belőlünk a nehézkességet, ólmosságot, fáradtságot, földhöz ragadtságot. érezzük megfoghatatlan erejét, mely képes a szárnyaira is kapni bennünket. Ha úgy érezzük, hogy szárnyalni, repülni, lebegni támad kedvünk, akkor emelkedjünk a magasba, alakuljunk át madárrá, vagy füstté, fénnyé és emelkedjünk a magasabb dimenziókba. Miután megjártul az alsó világokat és a tudatalattinkat, megtisztítottuk a teret a Felső Énünkkel történő kapcsolódáshoz, melytől tanítást, útmutatást, áldást kaphatunk. 

Visszatérés

Lassan forduljunk vissza eredeti meditációs helyünk irányába, és érkezzünk vissza oda. Vegyük fel hétköznapi formánkat, majd engedjük el a szellemi dimenziót, és érkezzünk vissza a fizikai testünkbe. Újra érzékeljük a testérzeteket, a fizikai jelenlétünket az ITT és a MOST valóságában. Mozgassuk át a végtagjainkat és az egész testünket. Ha az utazás nagyon messzire vitt, akkor fogjuk meg a fülcimpáinkat, és masszírozzuk meg. Ez segít a megélt élmények integrálásában. Dörzsöljük össze a tenyerünket, amíg fel nem melegszik, és helyezzük a szemeinkre. Amikor úgy érezzük, hogy eljött az ideje, lassan nyissuk ki a szemünket, és csodálkozzunk rá a világra.

Feldolgozás

Érdemes mindent leírni, jegyzetelni, amíg emlékszünk a megéléseinkre. Minden részlet fontos, ez az utazás tele lesz egyéni elemekkel, és megérthetjük belőle, hogy melyik őselem területén van feladatunk. nem csak a fizikai szinten, de a lelki szinten is előmozdíthatjua a gyógyulást, tisztulást, az egyensúly elérését. Hagyjunk elegendő időt magunknak pihenni, és figyeljük az álmainkat is a következő napokban. A következő egy-két hét eseményei, apró történései is segíteni fognak abban, hogy a megélt tisztítást és annak hatásait felfedezzük a hétköznapi életünkben.

2019. augusztus 13., kedd

Isten hangja

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"K: Mit jelent a "hit"?
V: Egy eksztatikus találkozást Istennel, ezen kívül pedig az Isten-megvalósítás zsigeri megtestesülését.
A személyes kapcsolat Istennel elengedhetetlen annak érdekében, hogy útmutatást kapjunk. "Isten oldala" felől nincs semmi, ami megakadályozná ezt a kapcsolatot; csak a mi elutasításunk Isten iránt az, ami megakadályozza. Amikor elkezdünk ezeken meditálni, az elutasításunk, mely távol tartja tőlünk Istent, egyre elviselhetetlenebbé válik, míg végül feladjuk.
Tehát az első lépés az, hogy Isten útmutatását kérjük. Most, hogy tudjuk - ezt az útmutatást Isten nem vonja meg tőlünk, azt is tudhatjuk, hogy ha úgy érezzük, hogy nem kapunk útmutatást, az csupán azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandóak meghallgatni. Ekkor belépünk a kifejezett hallás és csendesség állapotába. Az egyik legerősebb szankalpa (elhatározás) a meditációhoz: "Most olyan csendes vagyok, hogy hallhatom Istent." Mondjuk ki magunkban ezt a mondatot, mielőtt elkezdjük a meditációt, és utána hallgassunk. Ha a gondolat visszatér, akkor ismételjük el újra a mondatot. Nem tudok semmilyen erősebb módszert az önkorlátozó gondolatok megszüntetésére. Ez a bhakti-jóga.
Amikor halljuk Isten hangját (ez persze metaforikusan értendő, hiszen a legtöbb esetben nem a hallásunkkal érzékeljük), a következő lépés az, hogy az életünket Istennek szenteljük. A Gítában Krisna ezt úgy nevezi: "minden tett gyümölcsének felajánlása Nekem." A Biblia egyik szép története még inkább illusztrálja ezt a lépést. Egy napon Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy menjenek ki és tanítsanak a nevében. A tanítványok azt mondták: "De Mester, nem tudjuk, hogy mit mondjunk." Jézus válasza ez volt: "Most induljatok, és majd meg fogom mondani, mit mondjatok, amikor odaértek!" Az üzenet egyszerű: Ha az életünket Istennek szenteljük, Isten beszélni fog rajtunk keresztül."

2019. augusztus 12., hétfő

A négy őselem tisztítása - öngyógyító meditáció 1. rész

Ha lájkvadász akarnék lenni, akkor ezt a címet adtam volna ennek a bejegyzésnek: "A négy őselem mágiája", hiszen igazából amikor ezeknek az elemeknek - a Földnek, Víznek, Tűznek és a levegőnek az ős-esszenciájához kapcsolódunk, akkor mágikus változások kezdődhetnek el az életünkben és az egészségünkben is. Minden esetre most úgy fogom leírni ezt a meditációt, hogy akinek jó a memóriája és szokott meditálni, az le tudjon ülni vagy feküdni, és végig tudja csinálni, ha szükségét érzi, akár többször is. Mondjuk heti egynél gyakrabban nem ajánlom. A meditáció sorrendjében a Tűz elem jön először, mivel ez az átalakító, tisztító elem, mely a változásokat előidézi. Utána az ellentétével, a vízzel folytatjuk, majd leereszkedünk a Föld alá, és végül a legkönnyebb elemmel, a Levegővel zárjuk. A levegő légiességében tulajdonképpen benne van az Éter teressége, üressége, ezen keresztül léphetünk tovább a magasabb, spirituális dimenziók felé. 

Előkészületek

Keressünk egy nyugodt helyet a meditációnkhoz, ahol nem fognak közben megzavarni. Üljünk le meditációs pózban, a törzset egyenesen tartva a levegőben, vagy esetleg feküdjünk le (ebben az esetben nagyobb az elalvás veszélye). A meditációt végezhetjük csendben, vagy sámánhangszerekkel (dobbal, csörgővel) segítve a révülésünket, illetve egy megfelelő hangfelvételt is lejátszhatunk, mely segíti az időérzet fenntartását is. Szánjunk rá legalább 30-40 percet, ne siessük el.

Tűz elem

Hunyjuk be a szemünket és nyugtassuk le a légzésünket. Képzeljük el a kedvenc meditációs helyünket, vagy egy olyan helyet, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Ez lehet egy természetes táj, vagy egy ősi építmény, szakrális hely is. Nem kell, hogy teljesen egyedül legyünk a meditációnkban, csak a fizikai síkon. Hívjuk az erőállatainkat, a szellemi segítőket, és kérjünk védelmet az égi erőktől abban az esetben is, ha még nincs olyan mély kapcsolatunk a szellemvilággal. Meditáció közben ülve képzeljük el magunkat, akkor is, ha fekszünk. Jelenítsünk meg egy tábortüzet vagy áldozati tüzet magunk előtt. A tűz szépen lobog, kellemes a melege. Majd nézzünk fel az égre, és keressük meg tekintetünkkel a Napot. Nézzünk bele bátran a Nap sugaraiba, és engedjük, hogy behatoljanak a szemeinken keresztül, majd folyékony fény és hő formájában lassan ereszkedjen le a Nap heve a gerincünk mentén a köldökcsakrába. Koncentráljunk most a köldökcsakránkra, és érezzük, ahogy egyre csak gyűlik és fokozódik a tűz, a hő és a fény. Először egy kis pontban látjuk a tűzgolyót, majd ahogy hozzászokunk és felbátorodunk, lassan növelhetjük a tűzgömb méretét és intenzitását. Először a hasüregünket tölti be, majd a teljes törzsünket, végül a végtagjainkig és a fejünk búbjáig is elhatolnak a tisztító, átalakító lángok. Engedjük, hogy elemésszenek minden akadályt, belső blokkot, tisztátalanságot, mindent, ami nem szolgálja a fejlődésünket. Amikor már úgy érezzük, hogy a testünk csak egy vékony héj, amelyet belülről teljesen kitölt a tűz, akkor fordítsuk a figyelmünket az előttünk lobogó tűzrakásra. Figyeljük meg, ahogy az a tűz is máglya-nagyságúvá növekszik, és félelem nélkül lépjünk bele, váljunk eggyé a tűzzel. A belső és a külső tűz egyesül, és a lelkünk tűz-lényegűvé változik. Maradjunk ebben az állapotban addig, amíg azt nem érezzük, hogy a tűz lángjai kezdenek lelohadni. Ahogy csökken a tűz, újra a közepén ülünk, a parázson, és a testünk-lelkünk újjászületett, mint a főnixmadár. Amikor a tűz teljesen kialudt, akkor engedjük el a tűz-elemet, vissza a Napba.

Víz elem

Most induljunk el a meditációnkban, és keressünk fel egy természetes vizet: forrást, patakot, tavat vagy tengert. Üljünk le a partjára, és gyönyörködjünk a víz csillogásában, hangjában, puha, befogadó minőségében. Érintsük meg a kezeinkkel, simogassuk meg, mossuk meg az arcunkat. Érezzük hűsítő érintését. Áztassuk bele a lábunkat. Vessük le ruháinkat, és lassan lépjünk a vízbe, egyre beljebb és beljebb haladva. Bízzunk a Vízanyában, engedjük, hogy oltalmazó, tisztító ölelése befogadja lényünket. Érezzük, ahogy átmossa, megtisztítja a sejtjeinket, lényünk minden egyes atomját, és életerővel, harmonikus gyógyító információval tölti fel. Engedjük szabadjára az érzelmeinket, engedjük meg azt, hogy bármiféle emlékkép és a hozzá kapcsolódó érzelmek a felszínre ússzanak, anélkül, hogy tudatosítanánk a vonzalmunkat vagy ellenszenvünket a felbukkanó érzelmekkel, érzetekkel, vágyakkal, emlékképekkel kapcsolatban. Bízzunk benne, hogy mindez a gyógyulásunkat szolgálja. Merüljünk lassan bele a vízbe, ússzunk benne, majd lebegjünk, és engedjük meg magunknak, hogy mélyre menjünk a víz alá. ne aggódjunk, a víz alatt is fogunk tudni lélegezni, és életben maradunk, mint a kisbaba a magzatvízben. Lebegjünk, ússzunk az ismeretlen mélységek felé, fedezzük fel, mit rejt tudatalatti ösztön- és érzelemvilágunk. Az élményeket a meditáció közben csak megélni kell, nem kell értékelni. A feldolgozás a meditáció befejezése után következik. Amikor úgy érezzük, hogy elég mélyre mentünk, és a vízzel kapcsolatos félelmeink is kioldódtak, induljunk el a felszín, a part felé. Lassan emelkedjünk ki a vízből, és üljünk le a víz partján, búcsúzkodva a víz elemtől.

(A meditáció második felét a holnaputáni bejegyzésben olvashatjátok, mindenképpen az egészet egyben kell elvégezni.)

2019. augusztus 11., vasárnap

Jóga-múdra

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"73. Jóga-múdra (a jóga pecsétje)
Technika
1. Miután végrehajtottuk a 3. lépést a baddha padmászanában, kilégzésre döntsük előre a törzset, amíg a fejünk nem éri el a földet.
2. Hajtsunk végre minél több mély légzésciklust erőlködés nélkül.
3. Belégzésre egyenesedjünk fel.
A jóga-múdrát közvetlenül a baddha-padmászana után hajtsuk végre. A fenti a végső, teljes póz leírása, mely eleinte lehet, hogy nem megvalósítható, csak bizonyos mennyiségű gyakorlás után. Eleinte a törzset csak annyira hajlítsuk előre, amennyire lehetséges erőlködés nélkül, és idővel lehetségessé válik a végső változat végrehajtása is. A baddha padmászana és a jóga-múdra ellenpóza a szúpta vadzsrászana, melynek leírása alább következik.
(Mivel a jóga-múdrát közvetlenül a baddha padmászana felvétele után végezzük, a vinyásza számolás ugyanaz, mint a baddha-padmászana esetében, egy plusz vinyászával. Jelen esetben csak egyik oldalra közlöm a baddha padmászana és a jóga-múdra vinyászáit.)
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába, és helyezzük be a lábainkat lótuszpózba, először a jobbat, azután a balt. Fogjuk meg hátulról a nagylábujjainkat (először a balt, utána a jobbat) és hajtsuk végre az állzárat. Végezzünk el minél több légzésciklust a baddha padmászana szthitiben.
Astau: Kilégzésre hajoljunk előre. Végezzünk el minél több légzésciklust a jóga-múdra szthitiben.
Nava: Belégzésre egyenesedjünk fel, bontsuk a kézkulcsolást, és helyezzük a két tenyerünket a padlóra a térdeink két oldalán.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben bontva a lótuszpózt.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 10., szombat

Baddha-padmászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"72. Baddha padmászana (kötött lótuszpóz)
Ez az ászana az ardha matszjéndrászana A változatának kontrapóza és közvetlenül utána kell végrehajtani.
Technika
1. Üljünk függőleges törzzsel, előrenyújtott lábakkal. Hajlítsuk be egyik lábunkat, mondjuk a jobbat térdben és helyezzük a lábfejünket a bal combon minél magasabbra. A sarkunk essen olyan közel a köldökhöz, amennyire csak lehetséges. Most hajlítsuk be a bal lábunkat és helyezzük a bal lábfejünket a jobb combra, olyan magasra, amennyire lehetséges. A sarkunk legyen minél közelebb a köldökhöz. A térdeink legyenek annyira közel, amennyire csak lehet, és érjenek a földhöz.
2. Vigyük hátra a bal karunkat és fogjuk meg a bal nagylábujjunkat. Most vigyük hátra a jobb karunkat és fogjuk meg a jobb nagylábujjunkat. Megjegyzés: fontos a karok hátravitelének sorrendje. A fent leírt esetben a bal lábunk lesz a jobb fölött, és a bal kart visszük hátra elsőnek. Amikor az ászanát megismételjük a másik oldalon, akkor a jobb lábunk lesz a bal fölött és a jobb kart fogjuk hátravinni először.
3. Hajtsuk végre az állzárat és döntsük előre a törzset. A házas emberek esetében a tekintet irányuljon az orrhegyre, mások esetében pedig a két szemöldök közé.
4. Vegyünk mély levegőket. A mély légzéshez a haladó gyakorlók hozzátehetik a belégzés és kilégzés utáni légzésvisszatartásokat is (antar és báhja kumbhakam). A légzésvisszatartás a kezdeti szakaszban ne legyen több öt másodpercnél a belégzés, és két másodpercnél a kilégzés után. A belégzés és a kilégzés legyen annyira finom és hosszú, amennyire lehetséges, a torokban súrlódó hangot létrehozva. Annyi légzésciklust hajtsunk végre, amennyi kényelmesen, erőlködés nélkül lehetséges.
5. Térjünk vissza az 1. pozícióhoz és ismételjük meg a másik oldalon is. Ez az egyik ászana, mely kifejezetten ajánlott a pránájáma végzéséhez. Amikor sok pránájámát végzünk, akkor éhséget érzünk, de ez egy hamis érzet.
Hatásai: Ez a testünk minden részére hasznos hatással van, keskenyebbé teszi a derekunkat, erősíti a tüdőt és az ereket.
(A baddha padmászanát a modern ashtanga rendszerben csak az egyik oldalra végezzük el, de ebben az esetben a vinyásza számolást úgy közlöm, mintha mindkét oldalon elvégeznénk:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába, és helyezzük be a lábainkat lótuszpózba, először a jobbat, azután a balt. Fogjuk meg hátulról a nagylábujjainkat (először a balt, utána a jobbat) és hajtsuk végre az állzárat. Végezzünk el minél több légzésciklust a baddha padmászana szthitiben.
Astau: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába, és helyezzük be a lábainkat lótuszpózba, először a balt, azután a jobbat. Fogjuk meg hátulról a nagylábujjainkat (először a jobbat, utána a balt) és hajtsuk végre az állzárat. Végezzünk el minél több légzésciklust a baddha padmászana szthitiben.
Nava: Belégzésre bontsuk a pózt, és helyezzük a két tenyerünket a padlóra a térdeink két oldalán.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába, a levegőben bontva a lótuszpózt.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 9., péntek

Küszöb-gyakorlat

A minap a "Hét beavatás" Facebook-csoportomban közzétett valaki egy gyakorlatot, mely az alábbiak szerint szólt:

"Helyezkedj el kényelmesen, hunyd le a szemed, és lazíts! Képzelj el egy rétet amin elindulsz. Egy útra tévedsz, ahol két oldalt fasor van. Figyeld meg az utat, és a a fákat! Milyenek, mekkorák, milyenek az érzéseid velük. Majd menj tovább az úton, egy patak kerül az utadba átmész rajta, vagy nem? Aztán ahogy tovább indulsz a földön találsz a földön egy tányért és egy villát. Figyeld meg milyenek pontosan, és a velük kapcsolatos érzéseket is! Ahogy tovább mész látsz egy lakó alkalmatosságot. Eldöntheted bemész, vagy nem, de jegyezd meg miért döntesz így! Az építmény mögé térsz ezután ahol egy kerítés és mögötte egy fal van. Mekkora a kerítés, áthatolható? Átmész vagy nem eldöntheted. Mielőtt visszaindulnál a mezőre, összegezd milyen érzéseid voltak a kerítéssel. Végül mikor a mezőre érsz, ismét lazíts helyezkedj el kényelmesen. Szívd magadba a napfényt, miközben a pórusaidon engedd távozni a felesleges olyan érzéseket amivel nincs dolgod. Jó érzés, és béke marad meg benned hosszú ideig ameddig csak ezt meg tudod tartani!"


Nos, szeretek kísérletezni, tehát úgy gondoltam, mi bajom lehet, ha kipróbálom. Úgyis hétvége van, a család a Balatonon, szóval remek lehetőség egy kis révülésre! Leültem az oltárammal szemben, gyertyagyújtás, zsályafüstölés, és a kezembe vettem a dobomat, elkezdtem dobolni és utazni. Szinte egyből megjelent előttem az Életfa, ahonnan az utazásokat szoktam kezdeni, de így még nem láttam soha. Nem a fa volt tömör, és körülötte a tér üres, hanem az inverzébe fordult az egész, mintha kifordították volna a fát, és a helyére indultam el, mint egy tér-üregen keresztül. Kiértem egy rétre, de éjszaka volt, szinte teljes a sötétség és a köd. Hideg nem volt. A csillagok haloványan pislákoltak az égen, és a Hold is átvilágított a ködön, de mintha egy fényszűrő tompította volna a kép élességét, olyan volt a köd. Elindultam az éjszakai réten. Nem volt nedves, és a fű sem volt zavaróan magas. Lassan beértem egy útra egy fasor közé. Először az út tűnt sötétnek, és a fák kétoldalt fehéren világítottak, majd a kép átváltott a negatívjába: az út világított fehéren és a fák sötétlettek. A váltás többször megismétlődött, de nem hirtelen vagy stroboszkópszerűen, hanem szinte észrevételenül, mintha igazából egyszerre lett volna a fehér fekekte és a fekete fehér. A lényeg az, hogy az út és a fasorok mindig egymás ellentétei voltak. A fák magas, fenyőszerű, sűrű ágú fák voltak. Haladtam tovább. Megérkeztem a tányérhoz és a villához, mely az út jobb oldalán hevert, mintha valaki nemrég evett volna belőle, és ott hagyta maga után a koszos, mosatlan evőeszközöket. Hidegen hagyott a jelenet, mentem is tovább. Elérkeztem egy faházhoz, mely rönkökből volt összeácsolva, mint az északi népeknél. A sötétben feketének látszottak a rönkök, és a ház kicsi volt. Bementem, hátha lesz ott valami érdekes. Egyszerű fekvőhely, egy-két bútor, minimális tárgyi felszereltség. A házban nem volt senki, csak szellemek voltak, akik a házigazdát várták, mert az ő szolgálatába szegődtek. Zöldesen foszforeszkáltak a szellemek a sötétben, meg a falak kontúrjai is, mivel csak a harmadik szememmel tudtam tájékozódni a sötétben. Ez egy varázsló háza, közölték a szellemek, de amúgy nem sokat foglalkoztak velem, látszott, hogy békében voltak itt. Kijöttem a házból, és megkerültem. A ház mögött egy sűrű deszkákból ácsolt fakerítés volt, mögötte pedig egy falnak látszó sziklaorom magasodott, ami igazából egy hegy volt. Természetesen elindultam fölfelé, mert úgy éreztem, hogy fel kell jutnom a hegy tetejére. 

Felmásztam a kerítésre, és egyik kiálló kőtömbről a másikra lépkedve hágtam fölfelé. Igazából nem éreztem nehéznek a mászást, pedig kívülről nézve biztosan egy ijesztően meredek sziklafal volt. Azon gondolkodtam közben, hogy igazából csak folytatnom kell a folyamatot, egyre följebb helyezni a kezeimet és a lábaimat, és nem kell kételkednem meg hezitálnom, akkor biztosan fölérek. Mindez a Terv része. Fölértem a hegy tetejére. Itt már jobban látszottak a csillagok, eloszlott a köd. Szinte egészen elérhető közelségbe kerültek a csillagok, és egy Tejút-szerű csillagösvény tárult elém hívogatóan, hogy lépjek rá és menjek végig rajta. Ekkor megjelent a táltos paripám, vagyis a sámándobom szelleme, és ráültem. A lovamnak szárnyai voltak, és ő is váltogatta a színét a világító fehér és a sötétbarna között. Csillagról csillagra szökellt velem, és végül megérkeztem egy nagy fényes bolygóra, vagy inkább valamilyen tó-szerűségre emlékeztetett. "Szíriusz" - ugrott be valahonnan. Megjelent egy ottani alak, aki először a Star Wars gülüszemű Admiral Ackbarjára emlékeztetett (akinek a szállóigéje ez volt: "It's a trap!"), majd utána átváltozott emberi alakba, és végül átlényegült fénylénnyé. Talán azt akarta mutatni ezzel, hogy az univerzumban számtalan formában léteznek az élőlények, és ami nekünk furcsa, vagy nem esztétikus, az másoknak természetes, és ők meg az emberi alakot látjákesetleg egy torz formának.

Végül a fényből álló alak egy hosszú ujjú köpenyben állt előttem, és nagyon emlékeztetett Thoth alakjára, ahogy a múltkori cserkúti utazásomon találkoztam vele, csak a fején nem volt csuklya, hanem egy nagy fényvulkán volt a feje helyén. "Welcome home, Brother" - mondta, így angolul, és ebből levettem, hogy tényleg Thoth az, aki, miután elhagyta Közép-Amerikát az azték birodalom korának vége felé, a monda szerint kelet felé hajózott a smaragdtáblákkal, de úgy látszik, hogy visszatért a Szíriuszra. Amikor a móltkori utazásomban megmutatta előző éelteimet, akkor az ausztrál bennszülöttként való megszületésem előttiéleteimről azt mondta, hogy magasabb bolygókon éltem előtte. íÚgy látszik, a Szíriusz volt az otthonom valamikór, bár ez még sokat nem mond most nekem. Közben utánanéztem az interneten, és valóban van olyan vélemény, miszerint Thoth, azaz Dzsehuti a Szíriuszról "szállt alá" a Földre.

Thoth valamiféle fénnyel itatta át az én agyamat, kezeimet és érzékszerveimet is, maid megfordított a tengelyem körül, hogy újra a földi inkarnációmra koncentráljak, mer vissza kell térnem oda, van még ott dolgom. Felültem a táltos paripámra, és most már gyorsabban szökelltünk végig a Földre vezető csillagösvényen. Megérkeztünk a hegy tetejére, ahonnan zöldesfehér, foszforeszkáló folyadék csurgott alá a hegy oldalain, mint valamiféle asztrtálfluidum. Visszaértem a házba, újra benéztem. A szellemek ugyanebben a foszforeszkáló zöldes fényben világítottak, és meg voltak élénkülve, mert hazatért a gazdájuk: Odin volt az. Odin rám kacsintott a bal szemével, és azt üzente, hogy majd készüljek, mert kapni fogom még a további szimbólumokat tőle. A visszautat is a paripámon tettem meg az erdőn és a réten keresztül, de most már a sötétben nagyon sok szellemet láttam a fák között, különféle alakokban, nem csak emberi formákban, de erőállatok és a növények szellemei is ott voltak. Néha az egész kép kiszínesedett, és fraktálszerű, tűzijátékhoz hasonló pulzálást figyeltem meg a fák, állatok, növények, kövek sziluettjeiben. Mintha az Élet és az Anyag szövedéke, belső tartalma egy-egy pillanatra megmutatta volna magát. Visszaértem a rétre, majd az "inverz" Életfához, és ahogy kiléptem belőle, visszaalakult a megszokott, tömör Életfává, és körülötte láttam a napfényes tájat és az erőállataimat. Búcsúzkodtunk, és visszaérkeztem a révülésből. 

Erre ezt az elemzést kaptam a feladvány posztolójától:

"Az út az élet rögös útja. Amilyen az út, olyan akadályok szegélyezik. A fasor a félelmeket jelképezi, és az élet nehézségeihez való hozzáállást. Minél sötétebbek a fák, és magasak, annál több a szorongás. A patak minél sebesebb, és mélyebb annál több akadályal van dolgunk. Ha átmegyünk rajta, akkor könnyen leküzdjük, ha nem, akkor nehezebb lesz. A tányér anyaga, és minősége az anyagiakhoz való hozzáállásunk, az evőeszköz meg a külsőségekhez. Ha felvesszük, akkor jobban kötödünk hozzájuk, ha nem, akkor kevésbé. A ház a család. Nyilván ha ez egy kastély, vagy egy kunyhó más minőség, és egyszerűség. Ezért más-más elvárás a mérvadó a szeretteinkkel kapcsolatban. Tehát ha kastély, akkor több elvárásunk van, ha kunyhó, akkor meg kevesebb. Ha betérünk, akkor a családdal kapcsolatban kevesebb a dolgunk, ha nem, akkor több munkánk van vele. A ház mögötti kerítés a tulajdonképpeni elemzés célja. Itt a kapu, aminek az őrei mi vagyunk. Ha a kerítés áthatolható, vagy átlépünk rajta, akkor az elválással, halállal kapcsolatos dolgok könnyen feldolgozhatóbbak számunkra. Ha magas, félelmekkel teli, akkor pedíg több munka vár ránk, és nem szabad lebecsülni a kapu őrét. A jelen elemzés csak egy játék, és mindig csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. Ezért ha nem vagy megelégedve az eredménnyel, akkor ne csüggedj, mert csak rajtad áll, hogy változtatsz-e rajta.
Úgy tűnik, hogy te már lejátszottad a kapuőrrel... viszont ennek elkenére vannak félelmeid. Amikor az ember visszajön a hétköznapokba, vissza kell transzformálnia magát egy alacsonyabb frekvenciára. Magyarul direkt felveszi a félelmeit, hogy legyen kontrollja. Ha nem tenné, akkor mások számára elszállna. A patakról elfeledkeztél, vagyis elfeledkezel az akadályokról, vagy nem veszed őket komolyan. A fák magasak voltak az út két oldalán: emlékezned kell arra, hogy az irányítatlan energia az mindig pusztít, jobb kézben tartani. A fekete-fehér színváltakozás jelentése: Egyszerre van meg benned a legmagasabb és a legmélyebb sötét lehetősége."

2019. augusztus 8., csütörtök

Hit és útmutatás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Isten nem tudhatja vagy értheti meg önutálatunkat és kishitűségünket, mivel örökké tökéletes és nem ismerhet semmit sem, ami ellentétes a természetével. Isten csak a saját örök tökéletességünket ismeri, mivel az összhangban van a természetével. Mivel szabadok vagyunk, arra is lehetőségünk van, hogy elutasítsuk ezt a lényegi egységet Istennel és azzal együtt a kegyet, mely folyamatosan áramlik Istentől mindannyiunk felé. A kegy egy örök folyamat, mely örökké áramlik minden lény felé. Mi vagyunk azok, akik a testtel azonosítván magunkat, a végesre és átmenetire korlátozzuk magunkat és ezért ítélkezünk saját magunk felett, például elhisszük, hogy az önző gének vezérelnek, ami önsajnálathoz vezet. Valahol mélyen belül nem tudjuk elfogadni ezeket az ítéleteket és képzeteket, mivel úgy emlékszünk magunkra, mint aki egy Istennel. A belső harc és az önutálat abból a konfliktusból fejlődik ki, hogy intuitív módon tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, mégis azt hisszük, hogy önző gének vezérelte lények vagyunk.
Amikor átértékeljük magunkat és Istent, eljuthatunk ahhoz a megértéshez, hogy Isten a határtalan szépség, szerelem, intelligencia, szabadság és kegyelem. Ha Istennek lenne egy egója, amellyel megvonná a kegyét, akkor nem lehetne örök és határtalan, mivel az egó a korlátokat jelenti. Mivel Istennek nincs egója, ebből következőleg mindig eláraszt bennünket a kegy, csak nem fogadjuk el. A saját méltatlanságunkba vetett hit (melyet sajnos megerősít a bűnről szóló hibás vallási tanítás) az, ami elválaszt bennünket a kegytől. Mivel Isten vágyik arra, hogy egységbe lépjünk Vele, és Isten mindenható, semmit sem tehetünk, hogy megállítsuk vagy megsemmisítsük ezt a kegyet. A kegy itt van most; nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hajlandóak legyünk befogadni.
Útmutatás kérése és felszentelés
Úgy tűnhet, mintha az előző bekezdések nem annyira kapcsolódnának a mindennapi élethelyzeteinkhez. De ez teljesen a mi kitalációnk. Tehát, hogyan térünk vissza az isteni szeretet örök kútforrásához? Ahhoz, hogy visszaálítsuk a kapcsolatunkat Istennel, útmutatást kérünk Tőle. Ez az útmutatás először puhatolózva fog jönni, de ahogy elkezdünk megbízni benne, egyre nyilvánvalóbbá válik. Lehetetlen iránymutatást kapni, ha eleve elutasítjuk Istent. Csak olyan mértékben kaphatunk útmutatást, amilyen mértékben elfogadjuk és megvalósítjuk Istent."

2019. augusztus 7., szerda

A bizalom tere

Amióta elkezdtem az egyéni hangterápiás kezeléseket, vagy lélekutazásokat, sokszor felmerül a kérdés, főleg olyanok részéről, akik még nem jártak nálam, vagy nem ismernek személyesen, hogy mennyire védett a tér, amiben dolgozunk. Ez egy fontos téma, és érdemes beszélni erről általánosságban és a kliens/gyakoló/önismereti úton járó szemszögéből is, aki különböző egyéni vagy csoportos alkalmakra látogat, és ott belső munkát végez. Természetesen nem tisztem megítélni, hogy én magam mennyire tudok olyan védett vagy meghitt teret biztosítani, amiben a vendég meg tud nyílni. A csoportos események (hangfürdők, workshopok, transzlégzések) résztvevőitől sokszor kaptam mér olyan visszajelzést, hogy jót eret tudok tartani, de az egyéni kezeléseknél az a tapasztalatom, hogy a belém helyezett bizalom még fontosabb tényező. Azok, akik ismernek, és ezért bíznak bennem, vagy olvasták a cikkeimet, és ez alapján nagy bizalmat szavaznak nekem, általában hatékonyabban tudnak dolgozni a belső folyamataikkal. Amikor ugyanis megbízunk a terapeutában vagy segítőben, és ő ezt a helyén kezeli, nem él vissza vele, akkor ezzel kinyilvánítjuk a szellemvilág felé, hogy saját magunkban is bízunk, és készen állunk arra, hogy szembenézzünk tudatalattink bugyraival, vagy éppen az önkorlátozó hiedelemrendszereink határaival és azzal, ami azon túl van. 

"Tartjuk a teret" - ez egy gyakori kifejezés ezoterikus körökben. Amikor valaki elmegy egy eseményre, hogy ott belső munkát végezzen (legyen az egy meditáció, hangutazás, sámán-szertartás, transzlégzés vagy bármi hasonló), akkor ott meg fogja nyitni magát, mélyebben és közvetlenebbül, mint esetleg otthon a családtagjai előtt. Ehhez a folyamat vezetőjének kell biztosítania a megfelelő teret, ami két dolgot jelent: Ő és a többi résztvevő tiszteletben tartja a résztvevő megnyilvánulásait, közléseit, nem ítéli el, nem közösíti ki, nem él vissza vele, és mindezt titoktartással kezeli. A másik dolog pedig az asztrális védelem. Amikor megnyílunk, akkor visszavonjuk a természetes védekező mechanizmusainkat, melyekkel öntudatlanul is védekezünk az ártó, rosszindulatú energetika és szellemlények támadásai ellen. Olyan ez, mint amikor a műtétnél felvágják a beteg bőrét és szöveteit, és ezzel a kórokozók elleni védőrendszerén rést nyitnak. A műtét során fokozatosan be kell tartani a sterilitási előírásokat, és a sebet vissza kell varrni, majd megfelelően ellátni, hogy ne fertőződjön. Nos, amikor lélekműtétet hajtunk végre, vagyis a kliens tudatalattijában elfojtott érzelmek, traumák, emlékképek, vágyak stb. számára nyitjuk meg a csatornát, akkor ugyanígy létre kell hozni egy védelmező erőteret, melyet a hozzáértő sámán különböző szellemi erők és energetikai segédeszközök segítségével hoz létre. Megtartja ezt a védő teret, amíg zajlik a folyamat, vagy gyakorlat, majd a végén lezárja a kliens megnyílt belső világát, hogy visszaléphessen a hétköznapi valóságba. 

Természetesen a feldolgozási folyamatok még tovább tartanak, tehát nem meglepő, ha egy mélyebb lelki munka után a kliens napokig hiperérzékeny, érzelmek, emlékek bukkannak fel benne a semmiből, vagy dekoncentrált lesz, nem tud olyan hatékonyan kapcsolódni a fizikai valósághoz, mint ahogy szokott. A magasabb rezgésszinten vagy tudatossági állapotban végzett munka és a hétköznapi tudatállapotunk közötti oda-vissza váltást is meg kell tanulni, és a gyakorlással ez jobban fog menni. Lezárásképpen szeretném még egyszer megemlíteni, hogy a segítőnek semmiféle módon nem szabad visszaélnie a közte és a kilens között kialakuló kapcsolattal és bizalommal, mert az érzelmi/fizikai/szexuális kihasználás bármilyen formája nagyon mély törést és traumát fog hagyni a kliensben, és hosszú évekre blokkolhatja az önismeretre irányuló további törekvéseit, mivel egy-egy rossz példa alapján az egész spirituális útban és tulajdonképpen minden segítőben, terapeutában képes elveszíteni a bizalmát. A bizalmat felépíteni és elmélyíteni nem könnyű, viszont lerombolni nagyon gyorsan lehet. Továbbá az ilyen sérüléseknek komoly karmikus következményei is vannak a segítő/tanító szempontjából. Tehát vigyázzunk, mert a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ahogy mondani szokták! A másik eset, ami megtörténhet, de talán kevésbé veszélyes, az pedig az, amikor a folyamatot vezető személynek igazából nincs mély kapcsolata a szellemvilággal, és ezért nem tudja megnyitni a megfelelő kaput. Ezt egy érzékenyebb személy észreveszi, hiszen a folyamat vagy szertartás során úgy érzi, mintha valamilyen falba ütközne, és nem tud úgy kapcsolódni a szellemvilághoz, ahogyan egyébként szokott. Ez általában akkor történik meg, ha a terapeuta önkorlátozó hiedelemrendszerei távol tartják őt a szellemvilággal való mélyebb kapcsolattól. 

2019. augusztus 6., kedd

Isten nem antropomorf!

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"4. Fejezet
A készenlét a szamádhira és a kegy
Ez a fejezet arról szól, hogyan szenteljük magunkat Istennek és hogy mi ennek a jelentősége a szamádhi szempontjából. Már tíz éve jógáztam, de még mindig nagyon nehéznek találtam ennek a dolognak a megemésztését, és természetesen megértem, ha ez az olvasóknak is nehézséget okoz. Mivel szigorú katolikus neveltetésben részesültem (ami nem a katolicizmus elítélése akar lenni általánosságban), minden vallásos dologhoz negatív módon álltam hozzá, és úgy találtam, hogy sok modern ember osztozik a mély bizalmatlanságnak ebben a sebében. A korai időszakban erős émelygést éreztem, amikor bizonyos indiai tanáraim, akik bhakták voltak, elkezdtek beszélni az odaadás fontosságáról. Ha az olvasó úgy találja, hogy nehezen tud viszonyulni az Isten iránti szeretetről szóló anyaghoz, akkor nyugodtan átugorhatja ezt a fejezetet és visszatérhet, amikor késznek érzi magát rá.
Isten nem antropomorf
Az istenről alkotott elképzelésünkkel kapcsolatos probléma az, hogy azt gondoljuk, tudjuk, milyen Isten de ez nem igaz. Csupán megfordítottuk azt a kijelentést, hogy "isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert", és azt állítjuk, hogy Isten az ember képére lett teremtve. Antropomorfizáltuk Istent. Mivel kivetítettük emberi egónkat Istenre, a kapcsolatunk Istennel zátonyra futott. Úgy gondolunk Istenre, mint valami távoli és ingerlékeny zsarnokra, aki a felhők felett ül és nem foglalkozik velünk (legfeljebb néha agyoncsap valakit egy villámmal vagy időről időre küld egy özönvizet), mert mi is így viszonyulunk egymáshoz. Azonban az állítás, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, a következőket jelenti:
- Tiszta tudatosság (melyet néha léleknek vagy Önvalónak nevezünk)
- Énség vagy az én-érzet, vagyis annak tudása, hogy élőlényként létezünk.
- Az anyag (amit Indiában Prakritinek, vagyis Természetnek neveznek), ami azt jelenti, hogy van egy testünk.
- És van egy elménk, mely gondoskodik a testünk életben maradásáról.
A különbség köztünk és Isten között az, hogy Isten teste, az univerzumok teljes összessége határtalan és örök; Isten Én-sége pedig mindenhol jelenlévő és mindenható ezekben az univerzumokban. Mi viszont olyan testtel rendelkezünk, melyet korlátoz az idő és a tér, és törődnünk kell annak életben maradásával. és itt esünk bele a testtel való azonosítás csapdájába, ami azt jelenti, hogy a mi "Én-ségünket" megszínezik a fizikai test korlátai. A test korlátait ismerve elhisszük, hogy a tudatunk is korlátozott. Általában ezt nevezzük "egónak" vagy "eltorzult egónak" vagy akár "egoizmusnak". Ez a babonás hit abban, hogy elkülönült élőlények vagyunk, akik egy ellenséges vagy közömbös univerzumban élünk, melyben korlátozorr erőforrásokért kell küzdenünk más hasonlóan robotszerű élőlényekkel, akiket ugyanezek az önző gének hajtanak.
Ezt az eltorzult egoizmust kivetítjük az Istenről alkotott elképzelésünkre. De Isten, bár rendelkezik Én-séggel vagy élőlény-séggel, mégsem rendelkezik olyan korlátozott vagy korlátozó egóval, mint mi. Ennek következményeit nem sokan értették meg. Mivel Isten határtalan, örök és forma nélküli, nem rendelkezik olyan egóval, melytől távol kellene tartani a kegyet, vagy mellyel kedvezne egy embernek, törzsnek vagy nemzetnek egy másikkal szemben. Kivetítettük Istenre a saját fizikai korlátainkból fakadó elképzeléseinket; és ebből alakult ki az "Isten" fogalma, aki fösvény, aki visszatartja a kegyét, és aki nem szeret, vagy nem törődik velünk. Ez a hibás gondolkodásmód eredményezi az önutálatunkat és önmagunkkal kapcsolatos kishitűségünket."

2019. augusztus 5., hétfő

Lélekgyógyászat

A sámánság és általában a holisztikus, természeti hagyományok összefüggő egységként kezelik a test-elme-lélek rendszerét. Sok olyan hagyomány is létezik, melyben a lelket vagy a tudatot több funkcionális egységből állónak tekintik, de erről majd később lesz több szó. Tekinthetünk erre úgy is, mint a finomfizikai test különböző aurarétegeire vagy a csakrák által vezérelt tudati dimenziókra. A pszichofizikai rendszernek, vagy mikrokozmosznak harmonikusan kell működnie és reagálnia a környezet, vagy a makrokozmosz ingereire és behatásaira. Ennek az egyensúlynak a visszaállítására törekszik a sámán. 

A sámán lélekgyógyászati tevékenysége egyrészt abból a feltételezésből vagy megfigyelésből indul ki, hogy a kliens lelki egyensúlya valamilyen trauma, stressz, életmódbeli sajátosság vagy a kapcsolataiban megélt zavar, fáradtság, túlterheltség stb. következtében megbomlott, és az egyensúly helyreállítására a makrokozmosz (a hármas tagozódású Alsó, Felső, Középső Világ és annak lakói, valamint a minden élő tudatosságot sszekapcsoló Világfa) és a mikrokozmosz (a kliens belső világa, tudatalattija, az elméjében, aurájában jelen lévő zavaró energiák, betegségdémonok) közötti szerves kapcsolatról szóló ismereteit, valamint a szelemvilág erőivel való szoros kapcsolatát használja fel. 

Van, amikor a beteg testéből el kell távolítani, "ki kell szívni" a betegségenergiát, van, amikor az elveszett lélekrészeit kell visszahozni, vagy éppenséggel az elkóborolt erőallatát kell visszaszerezni. Az is megtörténhet, hogy a beteg súlyosabb károsító entitások vagy negatív befolyásolás hatása alatt van. A számos szellemi segítővel rendelkező sámán ebben az esetben is segítségül tudja hívni a szellemvilág neki engedemleskedő erőit, hogy helyreállítsák a rendet. 

A legtöbb esetben azonban önmagunk megbetegítésének hátterében a tudatalattinkban rejtező, feldolgozatlan traumák vagy önkorlátozó gondolati minták, hiedelemrendszerek állnak, melyek feltételekhez kötött természetünket is alkotják.  Ezek felismerésében és feloldásában is segítséget nyújthatunk sámáni eszközökkel, de nem lehet a gyógyulás minden felelősségét a sámánra testálni. A kliensnek egyenrangú partnerként kell elkezdenie az önismereti munkát a nála jártasabb sámán, tudó ember útmutatásai alapján. 

A lelkünk meggyógyulását elsősorban akarni kell, és hinni is kell benne, hogy kigyógyulhatunk traumáinkból és kényszeres gondolkodási sémáinkból. Ezután viszont tenni is kell érte, és a sámán ebben az esetben inkább katalizátorként van jelen, mint ahogy a szellemvilág erőitől sem várhatjuk el, hogy varázsütésszerűen szüntessék meg a problémáinkat, anélkül, hogy saját magunk erőfeszítést tennénk a karmánk és a tudatunk módosítására. 

A sámángyógyászat alapja nálam egy önismereti lélekutazás, melynek során a kliens gyógyító erőt, útmutatást is kaphat a szellemvilágtól, de a blokkok, traumák oldódása is gyakran bekövetkezik egy vagy több alkalom alatt. A munka persze sohasem ér véget, de ahogy a tolték számmisztika tartja, egy viszonylag rövidebb, összefüggő időszakaszon belül elvégzett négy kezelés már tartós előrelépést hozhat sok mindenben. Hogyan is zajlik nálam egy ilyen egyéni lélekutazás?

Miután időpontot egyeztettünk a klienssel, eljön az összességében 90 perces találkozóra, és elmondja, milyen panaszai vannak, vagy milyen problémák foglalkoztatják. Ezek az első spontán megnyilatkozások sokat segítenek nekem, hogy feltérképezzem a tudatalattiban az egyes életterületekez kapcsolódó blokkokat.

Ezután a kliens lefekszik, én pedig füstölőt gyújtok, és körbefüstölöm, körbecsörgőzöm a klienst (szándékosan nem írok beteget, hogy ne erősítsük a betegség- vagy áldozat-tudatunkat. Bizonyos értelemben mindannyian betegnek tekinthetjük magunkat, ugyanakkor eredendően mindannyian rendelkezünk elegendő életerővel az egészséges és tartalmas élet végigéléséhez), majd a dorombon kezdek játszani. Ilyenkor szoktam létrehozni a szakrális teret, melyben biztonságosan tudunk foglalkozni a belső munkával, és melyben bízva a kliens veszély nélkül megnyithatja lelkét a szellemvilág felé. Meghívom az erőállataimat és a szellemi segítőimet, majd a gongon kezdek játszani. 

A kis és nagy wind gong megnyitja és behangolja az auránkat az elkövetkezendő lélekutazás hatékony kihasználására. Vannak, akik már a gong hangja alatt látomásokat kapnak, vagy erős energiaáramláskat, hőérzetet, különböző testi tüneteket érzékelnek. Van olyan is, amikor a kliens teljesen elveszíti a testérzeteket, és a fizikai testét hátrahagyva egy belső lélekutazásra indul. A gong hangja nagyon jól ráhangol az Alsó Világba történő utazásra, a tudatalattinkkal, a múltbeli emlékekkel, traumákkal, és az állati ős-ösztöneinkkel, elnyomott érzelmeinkkel végzett munkára. 

Fél óra gongos utazás után elkezdek játszani a sámándobomon. Ilyenkor én is gyakran élek meg a kliens állapotával kapcsolatos látomásokat, melyek vagy összhangban vannak a kliens által megélt élményekkel, vagy esetleg eltérhetnek tőle, de a kezelés utáni megbeszéléskor általában össze szokott állni a teljes kép kettőnk megéléseiből. Van, amikor a szellemek nem engednek látni bizonyos dolgokat, de van olyan is, amikor megmutatják azt is, aminek befogadására a kliens még nem áll készen, és ezért nem közlöm vele. Az érzékenyebb kliensek esetenként teljes Alsó/Felső/Középső világbeli utazást élnek át, és néha még beavatási élményeken is átmennek. Ezt annak tulajdonítom, hogy ők már "készen állnak" arra, hogy a szellemvilág kapcsolatba lépjen velük. Mások, akik még nem annyira érzékenyek, néha testérzeteket, csakra-érzeteket, energiaáramlásokat, vagy éppen színeket, érzelmek feltörését élik meg. Mindezeket hagyni kell kibontakozni, és nem kell feltétlenül megtervezni az egész utazást, vagy pedig erős elvárásokkal belemenni a folyamatba. Mindenki azt kapja, amire szüksége van, és amire készen áll. 

Szerencsés esetben, ha a kilens karmája is lehetővé teszi, a tünetek enyhülnek vagy megszűnnek, de ami szerintem fontosabb eredmény, hogy sokan elindulnak az önismeret és a tudatosság fejlődésének útján, és elkezdik a kezükbe venni a saját életüket és sorsukat, kikerülve az áldozat-mentalitás béklyójából és a tudatlanság hatása alól, mely eddig nem engedte, hogy felismerjék az összefüggést a betegségük vagy boldogtalanságuk és azokat kiváltó oksági tényezők között. 

2019. augusztus 4., vasárnap

Kancsjászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"71. Kancsjászana
Ez a pásászana kontrapóza és közvetlenül utána kell végrehajtani.
Technika
1. Az 1. és 2. lépések megegyeznek a pásászanáéval.
2. nyissuk szét a lábainkat. Hajlítsuk előre a törzset és kulcsoljuk körbe a karjainkat a lábszárak alatt a testünk háta mögött (a derekunknál) összeakasztva az ujjakat. Tanulmányozzuk a fotót.
3. Lélegezzünk be és ki.
4. Térjünk vissza az 1. lépés végének pozíciójához, és hajtsuk végre a pásászana 6, 7 és 8. lépését."
(A kancsjászanát Iyengar rendszerében málászanának nevezik, és B.N.S. Iyengar a pásászana előtt végzendő pózként tantotta ezt az ászanát. A kancsjászana vinyászái a modern rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre guggoló pozícióba, a teljes talpaink maradjanak a talajon. Nyissuk szét a térdeinket és kulcsoljuk a karjainkat a lábszárak alatt és a derekunk mögött. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a kancsjászana szthitiben.
Astau: Belégzésre bontsuk a pózt, és helyezzük a két tenyerünket a padlóra a talpaink két oldalán.
Nava: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Trajódasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 3., szombat

Pásászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"70. Pásászana (kötélpóz)
Ezt az ászanát azért nevezik így, mert megköti a vitális folyadékot (a spermát és a petesejtet).
Technika
1. Álljunk egyenesen, összezárt lábakkal. Kulcsoljuk össze az ujjainkat és nyújtózkodjunk a karokkal a fejünk fölé, felfelé fordított tenyerekkel.
2. Hozzuk a nyakunkat és a gerincet vissza a függőleges helyzetbe, de a karjaink még mindig legyenek nyújtva a fejünk fölött. Kilégzés közben hajlítsuk be a térdünket és guggoljunk le a sarkunkra. A talpunk maradjon szilárdan a talajon, a térdeink legyenek összezárva, a gerincünk pedig egyenes. A combjaink legyenek minél közelebb a mellkashoz.
3. Kilégzésre fordítsuk a törzsünket balra, továbbra is egyenesen tartva a gerincet. Bontsuk az ujjak kulcsolását és engedjük le a karjainkat. Vigyük a jobb karunkat körbe a bal térd körül a hátunk mögé. A bal karunkat is vigyük hátra és fogjuk meg vele a jobb csuklót. Fordítsuk jobbra a fejünket úgy, hogy az állunk a jobb vállunk fölé kerüljön, de ne érjen hozzá.
4. Vegyünk négy mély levegőt légzésvisszatartás nélkül.
5. Fordítsuk előre a fejünket, hozzuk vissza előre a karjainkat, forgassuk vissza a törzsünket és ismételjük meg a pózt a másik oldalra is.
6. Nyújtsuk a karjainkat a fejünk fölé összekulcsolt ujjakkal és felfelé fordított tenyerekkel. Belégzésre álljunk fel.
7. Kilégzésre hajlítsuk előre a törzset és helyezzük el a tenyereinket a lábaink két oldala mellett, amennyire hátra tudjuk. A lábainkat ne hajlítsuk be, hanem tartsuk egyenesen. A homlokunk érjen a térdkalácsokhoz.
8. Belégzésre térjünk vissza a rendes álló helyzethez.
Megjegyzés: Az ászana teljes hasznának elérése érdekében az 1, 3., 6., 7 és 8. lépések fontosak. A kontrapózt, a kancsjászanát azonnal a pásászana után kell végezni.
(A pásászana vinyászái a modern rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre guggoló pozícióba, összezárt térdekkel és a teljes talpakkal a talajon. Fordítsuk ki a törzset balra, és kilégzésre kulcsoljunk a jobb karral a két lábszár alatt, megfogva a jobb csuklót. Krishnamacharya módszerével ellentétben a fejünket ne jobbra, hanem balra forgassuk ki. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a pásászana szthitiben.
Astau: Belégzésre bontsuk a pózt, de maradjunk guggoló pozícióban. Fordítsuk ki a törzset jobbra, és kilégzésre kulcsoljunk a bal karral a két lábszár alatt, megfogva a jobb csuklót. A fejünket forgassuk ki balra. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a pásászana szthitiben.
Nava: Belégzésre bontsuk a pózt, és helyezzük a két tenyerünkt a padlóra a talpaink két oldalán.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Ékádasa: Belégzésrefelfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 2., péntek

Nap tüze pirkad 4. rész

Beszámoló Oguz nyári elvonulásáról, Cserkútpuszta, augusztus 4, vasárnap (4. nap)

Elkövetkezett az elvonulás negyedik napja. Az éjszaka egészen békésen telt, bár a pelék megint rajcsúroztak a szobában, illetve szerintem egy döglött pele is lehet valahol a sarokban, a kacathalmaz alatt, mert minduntalan megcsapja az orromat a dögszag. Éjjel már nem esett, úgy látszik, két nap alatt kieste magát az eső. Csak a falevelekről csöpörészett lefelé a víz. Reggel napsütésre ébredtünk, és ismét böjttel kezdtünk. Most már mindenképpen meg akartuk csinálni az izzasztókunyhó szert, úgyhogy Oguz kiadta a parancsot, hogy kezdjük meg az előkészületeket.

Kihordtuk a pokrócokat a házból, és befedtük a kunyhót, majd a tüzet is előkészítettük, Hoztunk még fát az erdőből, ment a favágás és a fűrészelés. A kövek bekerültek a farakás közepébe, bár én pont lemaradtam a kövek behelyezéséről. De a tűzgyújtásnál már ott voltam, egy kis idő kellett, amíg lángra kaptak a fák, amik kívülről nedvesek voltak az esőzés miatt.

Amikor leégett a tűz, átöltöztünk a kunyhózós ruhába, és felkészültünk a bemenetelre. Én ajánlottam dohányt a hét irány istenei és erői felé, és odatettem a kunyhó tetejére egy medált, amit itt az elvonuláson akartam megszentelni. Körbefüstölőztük magunkat, majd bementünk a kunyhóba. Nagyjából a kunyhó közepe felé ültem, ami meleg hely szokott lenni. De mivel Oguz inkább a bejárathoz közel rakta a köveket, és a kunyhó elég széles is volt, nem volt kibírhatatlan az élmény ott sem. Négy körös volt a kunyhó, jó sok vízzel. Az első kör végén azt láttam, mintha egy kígyó jött volna be a sátorba, a feje a kövek fölött gomolygó gőz volt, a teste pedig a fénycsóva, amelyik az ajtótól a kövekig szűrődött be.

A második körben volt egy szellemutazás, amihez hanyatt feküdtem, hogy jobban tudjak révülni. Jöttek az erőállataim és a tanítóim, köztük Thoth is, akivel újonnan kerültem kapcsolatba a hétvégén. Szép tájakon, hegyeken, tengereken suhantam keresztül, majd egy fénylő, háromszög alakú kapuhoz értem. Átlebegtem a kapunk, és egy lilás fénybe értem, mely azt sugározta: “Megbékélés”. Magamba szívtam ezt a minőséget, és továbbhaladtam. A következő kapun túl éjkék fényvilág várt, mely ezt súgta: “Titkos tudás”. Ebbe is belemerültem. Újabb kapu jött, és világoskék színbe kerültem. “Szabadság” - jött az újabb üzenet, és szárnyaló madarakat láttam a világoskék égben. Újabb kapun haladtam át, és a zöld szín vált uralkodóvá. “Élet” - mindenhová kúszó indák, zöld levelek, papagájok, hernyók és békák alkottak egy trópusi esőerdőt a lecsukott szemeim előtt, az Élet mindent átható mivoltát és erejét mutatva, melybe belekapcsolódva erőt meríthetek belőle.

Újabb kapu, és egy sárga világba kerültem. “Fény” - ezt a minőséget közvetítette felém ez a mindent átjáró, bevilágító sárga napsugár-özön. A fény a lélek tudása, tudatossága, eredendő magasztossága. Újabb kapun haladtam át, és a narancssárga szín vált urralkodóvá. “Hő” - ez volt a minősége. Éreztem, ahogy a Nap felszínén lángol a plazma, és ahogy a Földanya szívében lüktet a magma, az olvadt kőzet, mutatva az anyagban rejlő tüzet légnemű és szilárd állapotában is. Végül beléptünk az utolsó kapun, amely egy vörös világba vezetett. “Tűz, tűz, tűz” - elérkeztünk ez egész elvonulásunk uralkodó minőségéhez, a tűz transzformációs erejéhez, mely elégeti a tisztátalanságokat, és megedzi, nemesíti az acélt és az akaraterőt. Véget ért a kör, és ismét felültem.

Jöttek az újabb kövek, a Nagyapák, újabb imakörök hangzottak el, és sok víz került a kövekre. Négy kör után hirtelen vége lett a szertartásnak, és az emberek elindultak kifelé a kunyhóból. Én még bent maradtam hanyatt fekve, és csukott szemeim előtt nagy madarakat láttam tovaszállni a kékes-sárga égen. Egy idő múlva Oguz szólt, hogy jöjjünk ki a kunyhóból, és gyűljünk a tűz köré. Mielőtt bementünk a kunyhóba, említette, hogy létezik hét körös, hetvenhét köves kunyhó is, most egy olyat is kibírtam volna szerintem. Vagy egy parázsonjárást közvetlenül a kunyhó után, de az nem jött össze ez alkalommal. Nappal nem annyira jó parázson járni, mert nem látszik, hogy mennyire izzik a parázs, esténként meg esett az eső. Éppen ezért az erőállat-tánc is elmaradt. Amikor körbeálltuk a tüzet, Oguz mondta, hogy lezárásképpen ajánljunk fel mindent az Égnek, és én egy égbe vezető parázsszőnyeget vizionáltam, amin felsétáltam.

Eljött az ebéd, majd a pakolás, rendrakás és búcsúzkodás ideje. Vissza a civilizációba! Köszönöm Oguznak és a csapat többi tagjának is a jelenlétet, a közös teret és a megélt élményeket. Folytatjuk az utat!