2018. október 31., szerda

A Boldogasszony szíve és a Hegy teteje

A novemberi dömösi elvonulás beszámolójának második része következik:

Szombaton este kimentünk egy látomáskeresésre a Mária-fa kápolnához- Pár száz évvel ezelőtt néhány falusi gyerek Mária-jelenést látott itt az egyik fán, ami napokig megmaradt, és a falusiak is látták, idejöttek gyógyítkozni meg segítséget kérni a Boldogasszonytól. Így hát mi is kimentünk a sötét estébe, és mindenki kiválasztott egy erőhelyet magának a kápolna környékén, majd leültünk egy fél órás csendes meditációra. Én egy nagy, lapos sziklára telepedtem az egyik nagy, régi fa alatt a domboldalon. Miután behunytam a szememet és a térdeimre tettem a felfelé néző tenyereimet, lassan elrévültem a patak csörgedező hangjára. Úgy éreztem, mintha az Istennő megfogná mindkét tenyeremet, és bíztatna: "Ne aggódj, ha úgy érzedd, hogy nem szeretett eleget az anyád, én minden anyában ott vagyok, és mindig veled leszek, mindig gondoskodni fogok rólad." Egy forrás jelent meg a belső szemeim előtt, melyből a Boldogasszony víz-kezei emelkedtek ki. Azt mondta még, hogy a földben is benne van, és ez az egész megélés mintegy az esti Óm-ozás közben átélteknek volt a folytatása. Utána a sötét erdőben bandukoltam a látomásomban, és egy kis házikó ablakából meleg fényt láttam kiszűrődni. Egy fehér hajú öreganyó nyitott ajtót, és kedélyesen behívott. Megetetett vacsorával, fürdővizet készített nekem, majd lefektetett az ágyikóba, és betakart dunyhával. Ha jól emlékszem, még a csillagokkal, illetve a csillagok közötti mély sötétséggel kapcsolatban is volt valami, de az utazás végére úgy látszik bealudtam egy kicsit, mert hirtelen megrándultam, és arra eszméltem, hogy majdnem leestem a szikláról, de Babba Mária szerencsére az utolsó pillanatban felébresztett. Megdobogott a szívem, amikor ráeszméltem, hogy kényelmes erőhelyem előtt egy 4-5 méter mély szakadék tátongott, annyira magasan voltam az előttem elterülő tisztáshoz képest. Miután éppen visszatértem volna a barátságos erdei házikóval kapcsolatos meditációba, sajnos megszólalt a telefon a zsebemben, jelezve a fél óra leteltét. Így hát elővettem a dobomat, hogy visszahívjak mindenkit, majd leültünk egy kis kerek fabódéba, és miután megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, énekeltük egy kicsit a Zöld Tárá mantrát.

A vasárnapi nap reggelén megvolt az ászana-gyakorlás, majd egy 45 perces diád-gyakorlat következett. Miután sikerült kialakítani a párokat, leültek egymással szemben, egy mécsest gyújtottak, és egymás bal szemébe néztek. Felváltva kérdezték egymástól: "Mondd meg nekem, ki vagy te?", és válaszoltak, ami eszükbe jutott. Én közben lassan, egyenletes ütemben doboltam. Majd hét lassú dobütéssel zártam le a gyakorlatot. A dobolás közben én is berévültem egy kicsit, és a jelenetben, amit láttam, egy hosszú úton mendegéltem. Hátulról láttam magamat, a hátamon volt a dobom. Lassan átváltott a kép egy domboldalra, ahol felfelé kaptattam, és a dobon kívül most már egy íj és nyílvesszők voltak a hátamon. Még később már ugyanígy láttam magamat hátulról, de egy ló hátán. Úgy látszik, hogy ezeket a dolgokat még meg kell tapasztalnom ebben az életemben. Egy hegyre tartottunk fölfelé, és amikor a ló már nem tudott jönni, gyalog másztam fel tovább, egészen a hegy tetejére. A hegytetőn egy kis mélyedésben megláttam valami fényességet, és amikor leguggoltam, hogy szemügyre vegyem, akkor láttam, hogy egy kristály oktaéder az, amelyben holografikus képek váltakoznak. A segítőim azt mondták, hogy ennek a kristálynak bármikor feltehetek kérdéseket, és meg fogja mutatni a választ, de nem vihetem magammal, hanem mindig el kell jönnöm ide, hogy megkérdezzem. Amikor befejeztük, a megosztó körben volt, aki egészen mély utazásokról számolt be, és volt, aki már az elején megunta, elveszítette a fonalat, és a feladat helyett a párjával már csak egy laza beszélgetést folytattak. 

A reggeli után elindultunk az erdőbe, és kerestünk egy szép tisztást. Elmondtam a következő feladatot: induljunk el, és ellazult tekintettel keressünk egy fát, amelyet vonzónak találunk. Teremtsünk kapcsolatot a fával, és kommunikáljunk vele. Én egy sudár, magas és vastag törzsű fát találtam, egy kis odúval a gyökerei között. Amikor leültem a fa alá, akkor üdvözöltem, és játszottam neki egy kicsit a dorombon. Majd meditatív állapotban igyekeztem kapcsolódni vele. A fa azzal kezdte, hogy "Nem hoztál semmi felajánlást? Mondd meg majd a többieknek is, hogy legközelebb ne üres kézzel keressék fel a kedvenc fájukat!" Valóban igaza volt, hozhattam volna dohánylevelet, egy kis kukoricalisztet vagy valamilyen gyümölcsöt is. 

Az Életfa-szimbólumon meditáltam, miközben a fa alatt ültem, mint ahogy a többieknek is ajánlottam. Azt láttam, hogy az Életfa törzsében egy hosszú üreg húzódott, abban pedig egy kettős fényspirál jelent meg, mely a DNDS-re hasonlított. Az első kérdés, ami izgatott engem, az volt, hogy lesznek-e még fák a földön az unokáink idejében. Erre azt válaszolta, hogy "Ne aggódj, mi még száz év múlva is állni fogunk!" És mióta vagy itt? Láttad a honfoglaló magyarokat is? Erre azt válaszolta, hogy ő még akkor nem élt, de az ősei igen, és hogy nem voltak honfoglaló magyarok, mert népünk mindig is a Kárpát-medencében élt. Ő is egy falubéli nemesnek volt a szelleme. Azt is kérdeztem, hogyan bírja ki a hideget télen. Azt mondta, hogy nem fázik, és ha én is úgy lelassulok, ahogyan ő, akkor engem sem fog zavarni többé a hideg. Még azt is mondta, hogy azért tud ellenállni minden viszontagságnak, mert nagyon mélyre eresztette a gyökereit, és ott az őseink egész történelme megtalálható. Azt mondta, hogy ha én is szilárdan akarok szembenézni az élet kihívásaival, akkor meg kell ismernem őseim tudását és hagyományait, mert így lesznek mély gyökereim. Amikor befejeződött a meditáció, építettem egy kis tornyot kövekből a gyökerei közé, ha már nem vittem felajánlást, és hazahoztam egy kis ágacskát, amit a fa alatt találtam, jó lesz erőtárgynak. Itt is mindenkinek érdekes megélései voltak, és volt, aki ezt is egy egótörő feladatnak érezte. 

Az utolsó napon rövidebb volt a program, így ismét beültünk másfél órára a szaunába, amit már egészen jól megszoktam. Úgy látszik, Oguz izzasztókunyhója némileg ellenállóvá tett a meleggel szemben. A délutáni páros jóga-gyakorlás után egy szellemhajó-gyakorlatot végeztünk még az elvonulás lezárásaképpen (lásd a képen). Egy fiú csörgőzött elől, mi hátul doboltunk két lánnyal, a többiek pedig a hajó két odalát alkotva előre-hátra dülöngéltek és dinamikusan lélegeztek. Ez az utazás most nem vitt olyan mélyre és sötétre, a Holtak Birodalmába, mint a múltkori, amikor Oguznál a dobkörön csináltuk ugyanezt a gyakorlatot. Bár volt olyan is, aki azt élte meg. Én viszont azt tapasztaltam, hogy sokkal fényesebb volt az egész. A téma, amit adtam, az volt, hogy találkozzunk a tanítónkkal. Én először egy görög könyvtárba érkeztem meg, ahol egy görög bölcs állt, és megkérte, hogy válasszak a könyvek közül. Én tudtam, hogy mindegyikből megkaphatom ugyanazt a tudást, mert mindegyik könyv igazából az Ákása-krónika volt, amit már láttam egyszer. Kiválasztottam egy szép nagy könyvet, és kinyitottam. Ugyanúgy néztek ki a lapok, mint a múltkori látomásomban, mindenféle jelenetek jelentek meg rajtuk. A múltkor azonban nem jegyeztem meg, hogy mit láttam benne, most viszont szemügyre vettem az első oldalt. az Életfa-szimbólum volt rajta, és a képet nézve sok mindent megláthattam, ami a szimbólum működéséhez tartozott. 

Utána továbbindultunk, és először a farkasommal futottunk nagyon hosszú ideig az erdőn át, majd hegyek következtek, azok felett pedig a sasom segítségével repültünk át. Kelet felé tartottunk, majd végül megérkeztünk Tibetbe, a Himalájába. Egy barlang bejáratánál álltam. Bent egy jó nagy Buddha-szobor volt, amely egy idő múlva átváltozott egy élő lámává. Már éppen összeszedtem magamat, hogy valami nagy okosat kérdezzek tőle, amikor rám förmedt: "Mit akarsz te itt kérdezősködni, ülj le és meditálj, akkor majd megvilágosodsz!" "És mennyi ideig fog tartani, mire elérem a megvilágosodást?" "Tízezer évig" - válaszolta lakonikusan. "És addig mit csináljak? - kérdeztem vissza. "Taníts másokat, és mentsd meg őket." - közölte a láma, majd visszaváltozott Buddha-szoborrá. Mit volt mit tenni, gondoltam, akkor ott helyben kipróbálom a meditációt. Egy mantrát is kaptam hozzá, ami ott zengett a barlangban" Óm Ah Hum" - később utánanéztem, és kiderült, hogy ez egy valóban létező buddhista mantra. Leültem hát, és a légzésemre figyelve elkezdtem zengetni a mantrát. Közben azt éreztem, hogy kifényesedik a központi energiacsatornám, és nagy fénycsóvák lövellnek ki a gát- és koronacsakrámon, valamint a szív- és a harmadik szem-csakrámon. Nagy lelkendezésem eltartott egy darabig, de közben kikerültem a barlangból, és visszakerültem a szellemhajóba. Emlékeztettem magamat, hogy másokért is felelős vagyok, akik most részt vesznek ebben a gyakorlatban. A hajó, mint mondtam, nem szállt le az alsó világ mélyére, hogy a terheit letegye, hanem két örvény alakult ki. Az egyik fölfelé tartott, és az óramutató irányába csavarodva, fölfelé húzta a résztvevők tudatát, amely egyre fényesebb lett, minél magasabb régiókba hatolt. Közben egyidejűleg egy másik örvény kavargott lefelé, az óramutatóval ellentétesen, mint a lefolyóban a víz. Ez az örvény sötét energiából állt, mely a mélybe távozott. A hajó egyre magasabbra emelkedett az univerzumban, míg végül egy hatalmas hegy tetején megfeneklett. Ez a Kailása hegy volt, Siva szent lakhelye, a létezés legmagasabb pontja, és a hajó legénysége kiszállt, hogy meggyőződjenek: valóban hazaértek, innen most már nincs hová továbbmenni. Siva, Párvatí, Ganésa és sok-sok szolgájuk jelent meg, hogy üdvözöljenek minket, és amikor mindenki megértette, hogy ez a végállomás, lassan befejeztük a szellemhajó-gyakorlatot. Azt hiszem, hogy élményekben gazdag, és tartalmas négy napon vagyunk túl, és mindezt folytatjuk a tavaszi elvonuláson a március 15-ei hétvégén, illetve majd a nyári táborban is, amikor ismét lesznek sámán-gyakorlatok és sok-sok jóga. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és részt vett ezen az elvonuláson.

2018. október 30., kedd

Az orr, a hasüreg és a szemek tisztítása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"III. Neti krijá
Vegyünk egy arasznyi vékony cérnát. Szívjuk be az orrunkon keresztül, és fogjuk a kezünkbe a cérna két végét, miután az egyik kijött a szánkon keresztül. Nagyon óvatosan húzzuk föl-le tizenkétszer. Utána a szánkon kerezstül húzzuk ki a cérnát.
Hatásai: Megszünteti a különböző kapha betegségeket. Jó lesz a szemünk és jártassá válunk a khecsarí múdrában. Ez a hatha-jógához tartozik.
(A cérnát sok esetben nehéz ledugni a szájüregig, azért érdemes olajjal bekent katétercsővel is kipróbálni a tisztító gyakorlatot. Amikor gyakorlottabbá váltunk, akkor vastagabb katétert is képesek leszünk átdugni az orrunkon. Ez a gyakorlat segíti a khecsarí múdrá gyakorlását, melynek során az orrgarat legtetejéig kell feldugnunk a nyelvünket, hogy megállítsuk a Holdból (az elméből) a Napba (a gyomorba) alácsöpögő nektárt.)
IV. Nauli krijá
Behúzzuk az alhasi idegeket a hasfalunkba és utána gyorsan forgatjuk a hasfalat jobbra és balra, az egész hasunkon végig.
Hatásai: Minden betegséget megszüntet, és megerősíti az emésztés tüzét. Ez a rádzsa-jógához tartozik.
(A naulí krijá gyakorlását úgy érdemes kezdeni, hogy kiürítjük a tüdőd, majd végrehajtjuk a madhjama naulít, vagyis a két egyenes hasizmot megfeszítjük, míg az oldalsó hasizmainkat behúzzuk. A gyakorlat elsajátítása után a következő lépés a váma és daksina naulí, vagyis a bal és a jobb oldali egyenes hasizom megfeszítése külön-külön. Ha már ez is megy, akkor elkezdhetjük gyakorolni a forgatást jobbra és balra. Egyesek szerint fel-le hullámoztatás is létezik.)
V. Trátaka krijá
Fixáljuk a tekintetünket egy pontra vagy tárgyra anélkül, hogy megmozdítanánk a szemünket, vagy pislognánk, amíg el nem kezdünk könnyezni. Emellett jártassá tesz a sambháví múdrában, és megelőzhető vele a távollátás. Ez a rádzsa-jógához tartozik."
(A trátakát legjobb egy mozdulatlan gyertyalángra koncentrálva gyakorolni. Amikor rárévülünk a gyertyalángra, akkor lassan az egész látómezőnket kitölti, és különféle audiovizuális élményeket élhetünk át közben.) 

2018. október 29., hétfő

A hang ereje

 Most zárult le négynapos jóga- és önismereti elvonulásunk, melyet Dömösön tartottunk. Szeretnék röviden beszámolni az ott lezajlott programokról, de elsősorban a saját élményeimre fogok koncentrálni a beszámolómban. Remek volt a csapat, mindenki lelkesen részt vett az összes gyakorlaton, még az egót kényelmetlen helyzetbe hozókon is.  Csütörtökön tíz körül érkeztek a vendégek, és egyből elkezdtünk jógázni, utána pedig egy sámándobos hangutazás volt, melynek témája a félelmeink tudatosítása és a szembenézés lényünk azon részével, melyet nem tudunk elfogadni. Az ebéd után kimentünk kirándulni egy rövidet, majd délután volt másfél óra szaunázás, és kezdődött a jóga-gyakorlás Orsival. Csakránként haladtunk fölfelé az egyes gyakorlásokon. A jóga után elődást tartottam a hét csakra és a hét sámáni tudatszint kapcsolatáról, majd egy hangfürdő következett, melynek témája az elengedés volt. A vacsora után elindultunk a Duna-partra, hogy bemutassunk egy rövid szertartást az ősöknek, mivel november elseje volt. Mindenki hozott magával egy kis papírcsónakot, vagy valami kis úszólalkalmatosságot, és meggyújtottunk egy mécsest az eltávozott őseink emlékére. Én apám, anyám és apósom részére gyújtottam egy-egy mécsest, és imáim után vízre bocsátottam őket. Egy kicsit kellett terelgetni a cipősdobozt, amiben a mécsesek úsztak, de végül csak elindult a Dunak közepe felé. Lassan visszaindultunk lefeküdni. 

A második napon, pénteken a köldökcsakrára irányuló jógapózokat végeztünk, majd nádí sódhanát, azaz váltott orrlyukas légzést végeztük, és utána békapózban hajtottunk végre egy fél órás meditációt. A reggeli után hosszabb túrára indultunk, megjártuk a Vadálló-köveket és a Prédikálószéken lévő kilátót, ahol csodás kilátás nyílt a Dunakanyarra. A fárasztó kiránudlás után ismét másfél óra szaunázás következett. A szaunában is spirituális témákról beszéltem, és minden nap elénekeltünk egy-két mantrát. Az esti jógaóra után bódhiszattva-szívmeditáció volt. A gyakorlat lényege abban áll, hogy egymás felé irányítjuk a felfelé és lefelé áramló pránát, és egy energiagömböt hoztunk létre a köldökünk magasságában, majd ezt a gömböt felemeljük a szívcsakrába. Akkorára növeljük a légzésünkkel, hogy az alsó és a felső (Krisztus-) szívcsakrát is magába foglalja, majd minden egyes belégzéssel befogadjuk önmagunk szenvedését, és kilélegezzük a szeretetet, amivé átalakítottuk. A gyakorlat második részében kitágítjuk a gömböt, hogy az egész univerzum beleférjen, és mindenki szenvedését befogadjuk a szívünkbe, átalakítjuk szeretetté, és kilélegezve kisugározzuk minden élőlényre. A meditáció alatt gongon játszottam, majd amikor lefeküdtek a földre relaxálni, a fujarámon játszottam egy kis improvizációt. Volt, akinek a fujara hangjára egy Ayahuasca-utazás és vadászat ugrott be a dzsungelben. Minden ilyen gyakorlat után volt megosztókör, mely alatt mindenki elmesélte, hogy miket élt át meditáció közben. 

A vacsora után a tábortűznél beszélgettünk. A harmadik napon reggel hétkor ismét jóga volt, majd egy órás transzlégzést végeztünk. Ez még mélyrehatóbb változásokat idézett elő a résztvevőkben. Reggeli után ismét nekiindultunk egy túrának, ez alkalommal a Rám-szakadékon próbáltunk feljutni a gyerekekkel együtt, majd visszatérvén ismét másfél órás szauna következett. Este a hatodik csakrára irányultak a jógagyakorlatok, majd a hangot és a fényt használtuk a meditáció során. A hangsátor gyakorlatban mindenki játszott a sámándobokon és csörgőkön, és különböző hangokat adtunk ki a torkunkkal, ami éppen jött. Nekem eleinte nehezemre esett énekelni, mert a torokcsakrámban hosszú évek óta van valamiféle blokk. Utána az erőállataimra hangolódtam, és a jellegükben hozzájuk illő hangok jöttek ki a torkomon. A végére egészen feloldódtam, és a többiek is mindenféléket kurjongattak. 

Fél óra hangsátor után leültünk, és ülve énekeltünk az Óm mantrát. Mindenki a saját ütemében és magasságában énekelte, így a különböző hangok egy csodálatos szimfóniát alkottak. Bennem is megszűnt minden görcsösség, és felszabadult hanggal tudtam énekelni a mantrát. Először mélyebb, aztán magasabb hangok jöttek ki a torkomon. A mély hangok egészen a torokénekhez voltak hasonlóak, és a Föld magjában találtam magamat, láttam, ahogy a Föld szívcsakráját egy energiaszál köti össze Dobogókővel. Amikor alul jártam, akkor a Föld szívcsakrájában megpillantottam a fénylő Óm jelet. Egy pillanatra anyám is megjelent előttem, és betakart egy takaróval.  Utána egy utat láttam magam előtt, egy fekete erdőben. A háttér és a környezet fénylő fekete volt, az út pedig aranyszínben ragyogott. Elindultam rajta, néhányan még csatlakoztak is hozzám. Magam előtt láttam az aranyban fénylő Napkorongot, melyen ismét ott láttam az Óm jelet. A hátam mögött a nagy Holdanyót láttam. Amikor elértem az Óm jelet a Napban, akkor rájöttem, hogy a homlokomon belül van az aranyszínű Óm jel. Utána innen ismét kiterjedt kozmikus méretűvé, majd újra belerepültem. Ez így folytatódott a végtelenségig, mintha két egymással szembefordított tükör tükrözné folyamatosan. Az Óm éneklése végül magától elhalt, itt is nagyon szép élményekről számolt be mindenki.

2018. október 28., vasárnap

Szúptakandászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:
Szúpta-kandászana A, B (fekvő üreg-póz)
Dristi: nászágrai (orrhegyre)
A szúpta-kandászana az előző póz témájának folytatása. A kanda üreget jelent, és kétféle lábpozíciót neveznek így: az egyikben a két talpat a szívgödörbe nyomjuk, a másikban pedig a hónaljba (kandapída). Mindkét változat erőteljes csípőnyitó hatással rendelkezik.
Vinyásza számolás
Szapta: belégzésre ugorjunk előre ülő helyzetbe, majd feküdjünk hanyatt.
Astau: kilégzésre helyezzük a jobb, majd a bal lábunkat a hónaljunk alá. A tenyereinket érintsük össze imatartásban a mellkasunk előtt. Hajtsunk végre öt mély légzést a pózban (szúptakandászana A)
Nava: Kilégzésre bontsuk az imatartást, majd kezeinkkel kapaszkodjunk a combokba a térdek felett. A karokkal dolgozva tudjuk nyitni a csípőt, zárni a lapockákat, kiemelni a mellkast, és közelíteni a térdeket a talajhoz. Hajtsunk végre öt mély légzést a pózban (szúptakandászana B).
Dasa: Belégzésre bontsuk a karpozíciót, és a lábainkat is nyújtsuk ki hanyatt fekvésben.
Ékádasa: Kilégzésre csakrászanával érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Aktív elengedés technikája
A szúptakandászana egy mély csípőnyitó póz. Ahhoz, hogy megfelelően végre tudjuk hajtani, a csípő körüli izmokat és a belső combizmokat teljesen el kell lazítani, viszont a gerincfeszítő és lapockazáró izmokkal dolgozni kell.
Rávezető változatok
Kezdjük a gyakorlást az egylábas jógadandászanával ülő helyzetben, majd gyakoroljuk ugyanezt hanyatt fekvésben , mindkét lábunkkal egymás után. Ezután megpróbálhatjuk felvenni a kétlábas jógadandászanát ülő helyzetben, úgy, hogy közben a hátunkat betámasztjuk a falhoz. Miután sikerült rögzíteni a két talpat a hónaljunkban, akár el is jöhetünk a faltól, és megpróbálhatjuk kiemelni magunkat ebben a pózban. Mindezek után készen fogunk állni a szúptakandászana begyakorlására.
Egészségügyi hatások
Nyújtja a hát és a gerinc körüli izmokat, valamint a lágyékot, a belső combokat és a combhajlítókat
Nyitja a csípőt
Csökkenti a deréktáji feszültséget
Tehermentesíti a keresztcsontot
Lassítja a pulzust, nyugtatja az elmét, csökkenti a stresszt

Ellenjavallatok: Terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, a csípő, térd és a boka sérülései, deréktáji fájdalom.

2018. október 27., szombat

Az ékapáda sírsa-jógadandászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető változatok
Gyakoroljuk az ékapáda-sírsászanán (lába nyak mögött) alapuló különböző pózokat és kiemeléseket, valamint a jógadandászanán (láb a hónaljban) alapuló pózokat is több szögben, mindkét lábbal. Utána hajtsuk végre az egyik lábbal az egyiket, a másikkal pedig a másikat egyszerre, hanyatt fekvésben. Ha már mindkét láb gond nélkül a helyén marad, akkor elkezdhetjük gyakorolni az ülőcsontot történő egyensúlyozást, valamint a kiemelést.
Egészségügyi hatások
Elősegíti az idegrendszer irányítását
Erős masszázst kapnak a mellékvesék, így erősödik a vitalitásunk
Masszírozza a hasi és kismedencei szerveket
Javítja az emésztő-, reproduktív és kiválasztószervek funkcióját
Javítja a vérkeringést és a hemoglobin-szintet
Elősegíti a szervezet méregtelenítését
Erősíti az emésztési tüzet
Kedvező hatással van cukorbetegség esetén
Nyújtja a hát és a gerinc körüli izmokat, valamint a lágyékot, a belső combokat és a combhajlítókat
Nyitja a csípőt
Csökkenti a deréktáji feszültséget
Tehermentesíti a keresztcsontot
Lassítja a pulzust, nyugtatja az elmét, csökkenti a stresszt

Ellenjavallatok: terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, a csípő, térd és a boka sérülései, nyaki vagy deréktáji fájdalom. Csak teljesen egyenes gerinccel gyakoroljuk!



2018. október 26., péntek

Beavatás és krisztusi szeretet

Most jutottam oda, hogy közzétegyem a múltkori transzlégzésen átélt élményeimet. Ezutén lesz még beszámoló a dömösi elvonulásról, majd folytatom a sámáni tudatszintek ismertetését. Egyik pénteken este transzlégzésen voltam Huszti Sanyinál, ami élő zenés volt, ugyanúgy, mint a mi Napforduló Transzutazásunk lesz december 21-én. Sevecsek Béla, Fekete Tamás Tanaka és Varga Zsolti szolgáltatták a zenét. Megpróbálom leírni azt, amit átéltem közben, de nem lesz egyszerű. Egyrészt azért, mert a tabuimat feszegette ez az utazás, másrészt azért, mert meglehetősen sok minden történt. Aki irtózik a korhatáros részektől, az most ne olvassa tovább. Előre kell bocsátanom, hogy a múltkori, Oguzzal töltött hétvégén kértem azt, hogy megláthassam az énem azon részét, amelyet nem vagyok képes elfogadni, amit tabuként kezelek. Most úgy látszik, hogy megkaptam ezt is. 

Elkezdtünk lélegezni és mozogni, az első fél óra állva szokott lenni. Amikor lekapcsolták a villanyt, és már nem zavartak a szemhéjamon keresztül beszűrődő fények, egy beavatási szertartás kellős közepében találtam magamat, valamilyen indián törzsnél, sok ezer évvel ezelőtt. Egy hatalmas totemoszlop magasodott a kör közepén, és egy férfi volt odakötözve hozzá. Emberáldozat volt készülődőben. Azt éreztem, hogy én vagyok az áldozati ember, a sámán, aki a tüzet készült meggyújtani, a törzsfőnök, és a törzs népe is egyszerre, akik a tűz körül csoportosultak. Valahogy egyik helyzet sem tűnt borzasztónak, úgy éreztem, hogy mindenki kötelességből cselekszik. Pedig a bensőmben erős ellenérzések vannak az erőszak minden formája ellen, az emberáldozat pedig azt hiszem, kimaxolja ezt a fogalmat. Az első prekoncepció, vagy tabu itt omlott le. Végül dominánsan a törzsfőnök szerepében éltem meg ezt az eseményt, akinek a beavatási szertartása zajlott éppen. Miután a varázsló meggyújtotta a tüzet, a lángok között kellett odamennem az élő emberhez, ki kellett vágni a szívét, és a vérével meglocsolni a varázslót, majd meg kellett ennem az egészet. Ekkor megjelent a Nagy Szellem a fejünk felett, és egy villám csapott belém, amibe nem haltam bele, csak elájultam. Megeredt az eső, ami annak volt a jele, hogy a Nagy Szellem elfogadta az áldozatot. A törzs tagjai a varázsló vezetésével egész éjszaka táncoltak a tűz körül, míg én ájultan feküdtem. Majd egy beavató barlangba vonszoltak, ahol már csak a sámán volt jelen, és valamilyen hallucinogén hatású főzetet töltött a számba. 

Miközben dobolt, erőállatok kezdtek gyülekezni körülöttem, egy medve, egy farkas, egy sas, egy párduc és egy krokodil. Az állatok táncoltak körülöttem, majd rám vetették magukat, és belakmároztak a különböző testrészeimből. A medve a karjaimat ette meg, és erős, legyőzhetetlen karokat kaptam helyettük. A farkas a lábaimat rágta le, és helyettük fáradhatatlan lábakat kaptam a harchoz. A sas a belső szerveimet lakmározta be, és áthatolhatatlan törzset adott helyette. A párduc a fejemet ette meg, és helyette erős, kifinomult érzékszerveket kaptam. A krokodil a csontjaimból szívta ki a velőt, és törhetetlen csontokat kaptam tőle. Az erőállatok utána bejelentették, hogy meg kell küzdenem az őseimmel, az összes előző törzsfőnökkel, és csak akkor leszek magam is azzá, ha mind felett győzedelmeskedek. Az egyiket kézitusában kellett legyőzni, a másikat dárdával, a harmadikat nyíllal, a negyediket rejtőzve kellett meglepni, és mindegyiktől kaptam valamilyen legyőzhetetlen fegyvert vagy képességet, ami kellett a harchoz és a törzs vezetéséhez. Miután az összes előző törzsfőnököt legyőztem, együtt elszívtuk a békepipát. Ez volt a jele annak, hogy az ősök elfogadtak, és méltónak találtak a törzs vezetésére. A beavatási révület napokig tartott, és a végén a sas felrepített a Nagy Szellemhez a hátán, de amikor elindultunk, olyan volt, mintha valami béklyó a földhöz kötötte volna a sast a lábainál fogva. Egy darabig csak köröztünk egy magasságban, mire végre kiszabadult a kötél fogságából, és valóban felértünk a legmagasabb égbe. Ott a Nagy Szellem közölte, hogy nyolcvan éves koromig fogom vezetni a törzset, és addig egyetlen harcos sem fog tudni legyőzni, majd még húsz évig kell tanulnom a varázslók tudományát, és a törzset fogom szolgálni a bölcsességemmel. 

A transzlégzés előtt megfogalmaztam egy témát: szeretnénk minél előbb saját házat venni. Ez valahol most jött elő az utazásban, ugyanis törzsfőnökként nem csak a háborúkat és a vadászatot vezettem, hanem a falu építésében is részt vettem. Saját kezemmel építettem tágas sátrat a családomnak, a póznákat, a bőröket, mindent én készítettem hozzá. Utána váltott a kép, és már jurtát állítottam, olyan nagyot, hogy a három feleségem és a nyolc gyerekem is kényelmesen elférjen benne. Majd középkori jelenet következett, itt molnár voltam, és kövenként építettem a házat a feleségemnek és a gyerkeimnek, őröltem a gabonát, műveltem a földeket. Mindent a saját kezemmel kellett előállítani. 

A következő jelenet az utazásban a Mer Ka Ba meditációhoz hasonló folyamat volt, amiről csak tegnap olvastam az Élet Virága könyvben. Két nagy fénytetraédert kell megjeleníteni a testünk körül, az egyik csúcsával lefelé néz, a másik pedig csúcsával fölfelé. A légzéssel együtt hat körben kell lefelé nyomni a szennyeződéseket a tetraéder csúcsa felé, majd a Földanyába. Mindegyik körben valamilyen negatív tulajdonságot toltam bele a földbe. Ezután egyesíteni kell a központi energiavezetékben a pránát és az apánát, és ezek szikrázva találkoznak össze a köldök magasságában. Itt a légzésünkkel egy fénygömböt kell létrehozni, mely egyszer csak szétpukkan, és még egy gömb lesz belőle a testünk körül. Ezt az egészet fel kell emelni a felső szívcsakrába. Amikor idáig jutottam a meditációban, egy buddhista mantrát énekeltek a zenészek, és hirtelen Buddhaként láttam magamat. 

A második prekoncepció itt omlott le, mivel én korábban mindig azt tartottam, hogy a buddhista meditáció az ürességről és a magunkkal való foglalkozásról szól. Ebben az állapotomban azonban megtapasztaltam, hogy az egész testem pulzál, mint egy nagy buborék, és belélegzem a világ szenvedését, majd kilélegzem a szeretetet. A bódhiszattvák tehát nem a maguk üdvözülése érdekében meditálnak, hanem hogy megkönnyítsék az emberiség terhét és szenvedését. A szeretet egyre jobban kiáradt belőlem, és megéreztem a krisztusi szeretet minőségét, méghozzá úgy, hogy saját magamat láttam Krisztusként. Itt is leomlott egy prekoncepció, egyrészt Krisztus egyedülállóságát illetően, vagyis hogy Ő isten fia és tökéletes, míg mindenki más gyarló és esendő, illetve azt illetően, hogy nekem semmi közöm Krisztus személyéhez.

A krisztusi minőséget, a feltétel nélküli szeretetet ugyanis mindenki meg tudja élni, ha elengedi az egó által kreált korlátokat. Azt láttam, hogy az összes előző bölcs szeretete sűrűsödött össze Krisztus személyében, és ő szétosztotta a szívét tizenkét részre, és átadta szeretetét az apostoloknak, mielőtt a keresztfára ment. Tudta, hogy ez az áldozat elkerülhetetlen, és mindenkinek önmagát kell feláldoznia az önzetlen szeretet oltárán. Amikor a keresztfára voltam kötve, akkor a négy szeg a testemet kötötte a négy elemhez, de a szívem teljesen nyitott volt. A lándzsákat, amiket a szívembe döftek, a szeretet virágaiként fogadtam el, és egyáltalán nem okoztak fájdalmat. Tudtam, hogy teljesen meg kell halnom, mert csak akkor lesz teljes az áldozat. A Szűzanyára és az Öregistenre gondoltam, akik mint a két pólus, mindig fel tudtak tölteni a végtelen szeretettel, és ez mindmáig így van. Amikor meghaltam, és levettek a keresztfáról, sírkamrába tettek, és ott voltam három napig, meditációban. Majd feltámadtam, és kisétáltam a sírkamrából, hogy elmélyítsem mások hitét bennem. Ezután dimenziót váltottam, mert véget ért a küldetésem a földön. Mindezt első szám egyes személyben írtam le, mert így éltem meg, persze nem azt akarom mondani, hogy én vagyok Krisztus reinkarnációja, hanem inkább azt, hogy ezt a minőséget és áldozatot mindenki megtapasztalhatja, mert Krisztus azért jött el, hogy ezt tanítsa. És nem azok őrzik a szeretetét a szívükben, akik egyházi főméltóságok lettek, hanem azok, aki egyszerű szívvel szeretik Istent és minden teremtményét. 

Hirtelen elhallgatott a zene, elhaltak a hangok, mit a lenyugvó nap utolsó sugarai. Vissza kellett jönni. Még nem voltam kész rá, de igyekszem megőrizni a feltétel nélküli szeretet fontosságát a hétköznapi életben is, amikor az embert magával húzzák a földi dolgok. 

2018. október 25., csütörtök

A végbél tisztítása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"4. Múla sódhana dhautiDugjunk egy kurkuma-gyökeret vagy a bal kezünk középső ujját a végbélnyílásba, kaparjuk ki jó alaposan, majd mossuk meg. 

Hatásai: megszünteti a székrekedést, emésztési zavarokat, és az ama dósamot (a megemésztetlen ételből származó mérgező lerakódások által okozott betegségeket). A test elkezd ragyogni,és a dzsáthára agni (az elsődleges emésztés tüze) növekszik.
(A kurkuma fertőtlenítő hatásáról ismert, ám a friss kurkuma-gyökér némileg összehúzó hatású lehet. Ezért például aranyér vagy végbél-vérzés esetében érdemes kipróbálni. A végbél tisztítása nem az ujjunkkal a leghatékonyabb, hanem meleg vizes beöntéssel, mely később lesz ismertetve dzsala-baszti néven. A beöntővízbe tehetünk Himalája-sót, citromlevet, mézet, olíva- avgy szezámolajat, és áztatott, darált édeskömány-termést is. A beöntést akár minden nap lehet végezni, de ha tiszta a vastagbelünk, akkor heti egyszer is elég, és eiz is távol tartja a fent felsorolt betegségeket és méreganyagokat.)

II. Baszti krijá

Ez kétféle típusú: dzsala baszti és szthala baszti.
1. Dzsala basztiÁlljunk a vízben a köldökünkig. Utána vegyük fel az utkatászanát (székpózt), és a kumbhaka ereje által szívjuk be a vizet a végbélnyíláson keresztül. Gyakoroljuk ezt az előírás szerint, és tizenkét ismétlés alatt elegendő víz fog bejutni az alhasba. Ezután, a kramát követve fokozatosan nyomjuk ki a hasban lévő vizet a végbélnyíláson keresztül. Ezt naponta háromszor kell elvégezni.
(Ha feltételezzük, hogy a víz, amiben derékig állunk, valóban steril, akkor a vastagbél megtöltése után ki kell szállnunk belőle, és egy wc-be vagy leeresztő tartályba kell kiengedni a vastagbelünkben lévő vizet, mivel az már szennyezetté válik. Napi háromszori ismétlés túlzásnak tűnik. A bélmosás során ugyanis nagy mennyiségű bélbaktériumot is kimosunk, ami csökkenti az emésztés hatékonyságát a baszti után. Éppen ezért tanácsos kerülni az olajos, sült, fűszeres és állati eredetű ételeket a baszti napján.)
Hatásai: Megszünteti a cukorbetegséget, húgyúti problémákat, valamint a bélelzáródást, vagyis az apána váju romlásából származó betegségeket. Vonzó, gyönyörű lesz a külső megjelenésünk, a testünk ragyogni fog, és Kupidó szépségéhez lesz hasonlatos. Ez a hatha-jógához tartozik. 
2. Szthala basztiÜljünk pascsimóttánászanában. Az asviní múdrá ( a végbélnyílás nyitogatása) segítségével szívjuk be a vájut és nyomjuk ki, miközben mind a négy irányban forgatjuk a hasfalat.
Hatásai: Megsemmisíti a székrekedést és az emésztési zavarokat. Növekszik a dzsáthára agni. Ez a rádzsa-jógához tartozik."

2018. október 24., szerda

A gömb-tudat

A hét sámáni tudatszint negyedik része következik, Dirk Gillabel cikke alapján.

"Gömbként terjedek ki,
Minden irányban tágulva
Hihetetlen ütemben
Gömblátásom van
A legkisebb dologba is bele tudok nézni
És most már a legnagyobbakba is."
/Norm Paulsen/

Ahogy fejlődött az élet ezen a bolygón, a tudat egyre specifikusabb és irányultabb lett. A hét tudatszinten keresztüli haladás egy fordított folyamat. A személyes tudat szintjén megtapasztaltuk önmagunkat, mint egy specifikus természettel rendelkező egyént, amely különállóvá és különbözővé tett bennünket az emberiség többi tagjától. Az emberiség-tudat szintjének állapotában az összes emberi lény élményeit átéltük. A kétéltű tudat által kapcsolatba kerültünk más létformákkal az univerzumban. Itt még mindig egy irányba fordult a figyelmünk. Amikor a fizikai szemünkkel nézünk, csak azt látjuk, ami előttünk van. Azt, ami jobbra, balra, fent vagy lent van, nem látjuk. Ugyanez történik, amikor a belső szemeinkkel szemléljük a szellemvilágot. Most itt az ideje, hogy még egy lépést tegyünk a tudat felfedezésében. 

A gömb-tudat segítségével képesek leszünk egyszerre minden irányban észlelni. A gömb-tudat mindent észlel a környezetében. Azt, ami előttünk van, ami mögöttünk, ami jobbra, balra, felettünk vagy alattunk van, és mindezt egyszerre. Lehet, hogy nehéz ezt elhinni, mert egész életünkben hozzászoktunk az egyirányú észeléshez. A gyakorlással azonban kifejleszthetjük a gömb-észlelés képességét. 

A gömb-tudat az evolúciónak ahhoz a szakaszához kapcsolódik, melyben csak az óceánokban éltek élőlények. A halak, lárvák, planktonok és egysejtű élőlények mind rendelkeznek a gömb-észlelés képességével. Maga a test, különösen a bőr gömb-szerűen érzékeli a környezetet. Minél egyszerűbb egy szervezet, annál erősebb ez a fajta tudat. E primitív szervezetek érzékei sokkal kevésbé fejlettek, mint az emberé, és az egyetlen módja, hogy megtudják, mi történik körülöttük,  az volt, hogy gömbszerűen "éreztek" a testükkel.

Hogyan érhetjük el ezt a gömb-tudatot? Azonosítsuk magunkat az óceánok életformáival. érzékeljük azt, hogy milyen az ő életük, és hogyan érzékelik a környezetüket. Képzeljük magunkat egysejtű élőlénynek. Nincsenek szemeink, füleink, orrunk, szánk vagy bőrünk. Csak "érezni" tudjuk azt, ami körülöttünk zajlik. Képzeljük el azt, hogy gömb-lények vagyunk. Képzeljük magunkat egy folyamatosan kiterjedő gömbnek. Így ráérezhetünk a gömb-tudatra. Ezáltal a saját testünk sejtjeivel is kapcsolatba kerülünk. Adjunk ki a halra emlékeztető hangokat, mintha buborékokat eresztenénk ki. Folytassuk ezt jó tíz percig, és ezáltal összekapcsolódunk a vízi élőlényekkel. 

Egy másik módszer a gömb-tudat fejlesztésére az öt platóni szabályos test vizualizálása. Az öt platóni szabályos test háromdimenziós mértani test, melynek oldalait egyforma szabályos sokszögek alkotják, és amelyek belülről érintenek egy gömböt. Csak öt ilyen test van: a tetraéder, az oktaéder, a kocka, az ikozaéder és a dodekaéder. Ezeket a formákat megtaláljuk a természetben a kristályok és a primitív életformák között. Kezdjük azzal, hogy kimásoljuk a platóni testeket egy könyvből. Rajzoljuk le egy papírdarabra és tanulmányozzuk, hogyan épülnek fel és hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Még jobb, ha kartonból elkészítjük a térbeli modelljüket is. Ezután csukjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy benne ülünk, majd alkossuk meg magunk körül a poliéder formáját egy pillanat alatt. Ne építsük fel, hanem egy szempillantás alatt kell megjelennie, majd tartsuk meg az ábrát, ameddig tudjuk. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha gyakoroljuk a gömb-észlelést, és tisztán látjuk a mértani test összes sarkát, élét és felületét egyazon időben. Eleinte ez nem lesz könnyű, de ne adjuk fel! A kitartás megéri.

A gömb-tudatot meditációval is fejleszthetjük. Üljünk le egy kényelmes helyzetbe. tartsuk egyenesen a hátunkat, és teljesen lazuljunk el. Miután eltűntek a fizikai és érzelmi feszültségek, képzeljünk magunk köré egy gömböt, mely az egyetlen érzékelési eszközünk. Az öt fizikai érzékszerv teljesen csendes. Ezután terjesszük ki a gömb-tudatot, és érezzük, hogy mi van körülöttünk. korlátozhatjuk magunkat a közvetlen környezetünkre, vagy olyan messzire mehetünk, ameddig csak akarunk. érezzük a falunkat, az országunkat, a bolygót, a naprendszert, az univerzumot.

A rendszeres gyakorlat a hétköznapi életben is fejleszteni fogja a gömb-tudatunkat. Tudatosabbá fogunk válni arról, ami körülöttünk zajlik, nem csak a fizikai síkon, hanem a finomabb szinteken is. Érzékenyebbé válunk a környezetünkben lévő energiákra. Az, aki csak a személyes tudattal rendelkezik, csak magáról tudatos. A gömb-tudat kifejlesztése kiterjeszti a tudatosságunkat a környezetünkre (a távolság nem akadály) nem csak fizikai szinten, hanem az összes szellemi világra is a nekik megfelelő energiákra és lényekre.

A gömb-tudat leíró élményével kapcsolatban érdemes elolvasni John C. Lilly "The Center of the Cyclone" című könyvét. Lilly a tudat felfedezésének úttörője volt. Miután bevett egy adag LSD-t, egy nagy, üres helyen találta magát, semmilyen irányban nem volt semmi, csak a fény. Aranyfény járta át az egész teret, minden irányban a végtelenségig. Ő maga egyetlen tudatpont volt, a tudás és érzés összesűrűsödése. Ebben a békés állapotban nem érezte a testét. Bizonyos pszichedelikus szerek a megfelelő elmeállapotban és körülmények között elő tudják segíteni a magasabb tudatállapotokat, de az alacsonyabb szinteken tartanak. A múltban a sámánok speciális célokra használták ezeket a szereket. Manapság az emberek széles körben visszaélnek a drogok használatával. A szándék és a körülmények ritkán ideálisak, a felhasználók által kifejezett jószándék ellenére. A legtöbb esetben függőség alakul ki, ahelyett, hogy az erőnk és a személyes fejlődésünk növekedne. Sokkal jobb, ha önerőből, gyakorlás, hozzáállás és szándék által érjük el a különböző tudatszinteket. Amikor az LSD-t illegálissá tették, John Lilly is rájött, hogy anélkül is képes volt elérni ugyanezeket a tudatszinteket.

A tudat evolúciójában visszamentünk az összetett emberi lénytől egészen a legelső létformákig ezen a bolygón. Miután megtapasztaltuk egyetlen sejt, az első szerves létforma gömb-tudatát, hogyan tovább? itt az ideje, hogy elhagyjuk a szerves világot és megismerkedjünk a kristály-tudattal.

2018. október 23., kedd

A gyomor tisztítása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"3. Hrid dhautiEnnek három változata létezik: danta dhauti, vamana dhauti és vasztra dhauti. 
    (a) Danta dhauti: Fogjunk egy banánrügyet vagy kurkumagyökeret, vagy egy ním rügyet, és nyeljük le. Engedjük leereszkedni a szív magasságáig, majd azonnal húzzuk ki.
    Hatásai:Kiüríti a túlzott vátát és pittát, megszünteti szívpanaszokat, és erősíti az egészséget.
    (b) Vamana dhauti: Minden nap evés után igyunk annyi vizet, hogy tele legyen a gyomrunk. Utána a szánkat is töltsük meg vízzel, Emeljük fel a fejünket, és nézzünk az égre. Maradjunk így valameddig, majd köpjük ki a vizet.
    Hatásai: megszünteti a pitta és kapha betegségeket, és növeli az egészséget.
    (A vamana krijá tradicionálisan hánytatást jelent. Viszont mint ilyet, nem szabad közvetlenül evés után gyakorolni, hanem üres gyomorral ajánlott. Igyunk meg 2-3 liter meleg, sós vizet, majd hányjuk ki. A hányás megindulhat magától is, vagy ha nem sikerül, akkor nyúljunk le egy vagy két ujjunkkal a torkunkba, és így idézzük előa hányingert. A hánytatást azonban éh gyomorra sem szabad minden nap végezni, legfeljebb heti egyszer. Kezdőknek havi egyszer ajánlják).
(c) Vasztra dhautiFogjunk egy vékony fehér ruhadarabot, mely négy angula (7 cm) széles és tizenöt mozham (méter) hosszú, és be van áztatva vízbe. Minden reggel nyeljük le napkelte előtt, naponta egy mozhammal növelve a lenyelt ruhadarab hosszát. Így fokozatosan vezessük be a gyomrunkba, majd húzzuk ki. Gyakoroljuk ezt minden nap, először egyszer, majd kétszer, majd háromszor, és végül a gyakorlás ereje által fokozatosan emeljük napi tizenkettőre a gyakorlások számát.
Hatásai: Miután képessé váltunk lenyelni mind a tizenöt métert a ruhából, gyakoroljuk ezt a krijátminden nap a megfelelő időben, teljesen üres hassal. Ezután az olyan szörnyű betegségek, mint a gulmam (gyomor-daganat), láz, lépbetegségek, bőrbetegségek, és a kapha-betegségek mind megsemmisülnek és a testünk egészséges lesz.
(A vasztra dhautinál is túlzásnak tűnik a napi tizenkét alkalom a gyakorlásra. Ha mindegyik gyakorlást üres gyomorral szeretnénk végezni, akkor gyakorlatilag nem marad idő az étkezésekre. Tehát a napi vagy heti egy is bőven elegendő.)

2018. október 22., hétfő

A kétéltű tudatszint

A hét sámáni tudatszint közül a harmadik ismertetése következik Dirk Gillabel cikkel alapján.

"Meglátni a világot egy homokszemben,
És a mennyeket egy vadvirágban,
A végtelenséget tartani a tenyeredben,
És az örökkévalóságot egy órában."
/William Blake/

Tudatossá váltunk önmagunkról és a személyiségünkről. Felfedeztük, hogy az emberiség részét alkotjuk, és osztozunk a többiek tapasztalataiban. Most itt az ideje, hogy túllépjünk az emberi létállapoton. Az univerzum számtalan dimenziójában létező élőlények hatalmas hálózatának részét alkotjuk. Az univerzum olyan, mint egy háló, egy számtalan szálból szőtt szövet. Az Isteni Takács szövi a Teremtést a rokkáján. Minden teremtett élőlény kapcsolatban áll egymással. Amikor a magzat még az anyaméhben van, a köldökzsínóron keresztül van összeköttetésben az anyával. Ezzel egyidőben a gyermek megtapasztalja a kétéltű tudatállapotot, mert érzi a kapcsolatát az egész teremtéssel és annak energiáival. Tegyünk egy sétát a természetben, a hegyekben, a sivatagban, vegyünk egy mély levegőt, és érezzük a kapcsolatot azzal, ami körülvesz bennünket. Finom szinten mindig is egyek voltunk vele, viszont nem fordítottunk rá elegendő figyelmet. Minden él, az állatok, a növények, még a sziklák és a kristályok is. A természetben számtalan szellemi lény is lakozik. Mi is a részei vagyunk. Mindennek a részei vagyunk, ami létezik. Ideje feladni azt az illúziót, hogy különálló lények vagyunk. Az ember nem különálló és nem határolhatja el magát tovább a környezetétől azért, hogy uralja, irányítsa és kihasználja azt, ahogy jelenleg teszi. Saját magának okoz kárt, mert nem létezhet külön a környezetétől, és minden visszaélés vissza fog hatni rá. 

A múltban az ember nagyobb összhangban volt a természettel, számos szent helyet hozott létre, mint a különböző ősi templomokat és megalitikus építményeket, melyek a Föld speciális erőpontjait jelzik. Ezeket használta az életkörülményei javítására, a terméshozam növelésére, gyógyító célokra és mágikus szertartásokra. Ezeknek a helyeknek egy része nem csak hogy fennmaradt, hanem az energiái is aktívak. Keressük fel ezeket a speciális energiájú helyeket, ne csak azért, hogy erősítsük a kapcsolatot az ősökkel, hanem ezért is, hogy kiterjesszük finom érzékszálainkat a létezés más szintjei felé. A Föld energiapontjai mind kapcsolatban állnak egymással és egy óriási hálózatot alkotnak, mely védőburokba csomagolja az egész Földet. Ez a hálózat az univerzum energiáival és kapcsolatban áll. A szent helyek olyanok, mint a kapuk, melyek más helyekre, világokba, más lények és energiák felé nyílnak. Egyes dolmenekben például van egy kör alakú nyílás a tetőkőben. A jurta füstlyuka is a felsőbb világok elérésére szolgál. A hagyomány szerint a halottak lelke ezen a nyíláson keresztül távoznak a Mennybe. Ez halvány emléke annak a gyakorlatnak, amit a régiek végeztek: befeküdtek a dolmenbe és kifelé néztek a nyíláson keresztül. Ennek az volt a célja, hogy ha rajta fekszünk egy energiaörvényen, és a nyílásra nézünk, a tudatunk a hétköznapi állapotból átkerül a kétéltű állapotba. Amikor átlépünk ezen a küszöbön, többféle hálózatszerű mintázatot vehetünk észre. Olyan, mintha hatalmas sebességgel haladnánk át rajtuk. Néha olyan gyorsan, hogy alig vesszük észre ezeket a hálókat. Az utazósebesség lecsökkentése persze lehetséges, és akkor tisztán láthatjuk őket. Ezek nem az elme termékei, vagy fantáziák, vagy álmok. Ez az univerzum szövete, éteri energiaszálak, melyek az egész Teremtést átszövik. Amikor áthatolunk rajtuk, akkor egy újabb létezési szintre jutunk. A kétéltű tudatállapotban megtapasztalhatjuk az univerzum multidimenzionalitását. Az univerzumban mindennek van struktúrája, és a struktúrában vannak lyukak. A sámánok az egész világon a lyukakat használják az átlépésre. A lyukak lehetnek az erőhelyen, a kristályokban, a levegőben vagy bárhol. Amikor Alice elalvófélben volt, akkor egy ilyen lyukon keresztül esett le Csodaországba.

A kétéltű tudatállapot totemállata a béka. A békapózban felszabadíthatjuk a testünk életenergiáit. Ebben a pozícióban békahangokat is adhatunk ki olyan helyeken, ahol hang tud keletkezni: a hasban, a gyomorban, a mellkasban, torokban, szájban, a nyelvünkkel, a szájpadlással, a fogainkkal, az ajkainkkal és az orrunkkal. A hangok kiadása önmagában nem elég, úgy is kell éreznünk magunkat, mint egy béka. Ezért, a pozíciót felvéve ritmikusan mozogjunk előre-hátra, és mozgassuk a karjainkat, mintha úsznánk. Amikor a kezeink összeérnek, tapsoljunk. Fontos, hogy a mozgás a lágyékból induljon, hogy fel tudjuk szabadítani az első csakra energiáit. Amikor bentről kifelé mozgunk, mint az úszásnál, azzal a víz elhagyását szimbolizáljuk, míg a fordított mozgás a vízbe történő belépést jelképezi. Addig kell végezni ezt a gyakorlatot, amíg nem érezzük, hogy száraz, meleg energia tölti fel a testünket. Engedjük, hogy a meleg átjárja az egész testünket, és addig folytassuk, amíg ragyogóvá és bizsergetővé nem válik.Ezáltal felszabadítjuk a testünk életenergiáit. Ezek az energiák mindenhol jelen vannak az univerzumban, mindent átitatnak, aki él, és összekötjük egymással. Ezeken az energiákon keresztül kapcsolatba kerülhetünk az egész teremtéssel. Mint minden ilyen gyakorlattal, fontos, hogy ne vigyük túlzásba. 

A kétéltű tudat az evolúció azon szintjének felel meg, amikor a kétéltűek elhagyják a vizet és a szárazföldre lépnek. A szárazföldön fejlődött ki az ember teste és a különálló személyiség érzése. A víz, az óceán minden élőt összeköt. A tengeri élet az egység érzetét erősíti, azt, hogy mindennel egyek vagyunk, ami körülvesz bennünket. A kétéltűek, melyek totemállata a béka, a két fázis közötti átmenetet képviselik. A tudatszintek felfedezése közben visszamegyünk az óceánba, a vízbe, az anyaméhbe. Ott újra kapcsolatba kerülünk az Élettel az összes dimenzióban, és megtapasztaljuk az összes élőt átjáró életenergiákat. A békát az egész amerikai kontinensen tisztelték totemállatként. Ez egy titkos kultusz volt, mert az Univerzum életerőinek elérése nagy felelősséggel jár. A beavatatlan személyek megsemmisíthetik vele magukat vagy másokat is. A mesékben a béka gyakran egy kúthoz vagy tóhoz kapcsolódik, Mely átjáró a másik világokba. A békát az egész világon az életerők képviselőjének tartják. Kétéltű állatként, mely a vízben és a földön is él, a béka összeköti a vitális, éteri, spirituális, tudatalatti energiákat (a vizet) a kézzefogható, fizikai, tudatos energiákkal (a szárazfölddel).

A kétéltűek kifejlődésével együtt alakult ki a kisagy. Ez az agyszelvény irányítja a testi mozgások koordináltságát, és folyamatosan ellenőrzi és korrigálja egy cselekvés folyamatát. Finomabb szinten a kisagy felelős a paranormális vagy érzékeken túli észlelésért, és a kétéltű tudat emlékeit és energiáit is raktározza. 

Egy másik gyakorlat a test életerejének felszabadítására a mély hangú torokéneklés gyakorlása, ahogy a sámánok vagy a tibeti szerzetesek teszik. Próbáljunk minél mélyebben énekelni, és a hasunkban képezni a hangot. Kiejthetjük a "Mu" hangot is, ezáltal megidézve Lemuria korszakát, amikor még mindenkiben erősek voltak az életenergiák. 

Ahogy sikerül megtapasztalnunk a kétéltű tudatot, és érezzük a kapcsolatot az univerzum egyéb életformáival a különböző dimenziókban, egy új érzékelési módot fogunk kifejleszteni, mely kapcsolatban van az óceánnal, amelyből a kétéltűek származnak. Most elérkeztünk a következő lépéshez, melyet gömb-tudatnak nevezünk.

2018. október 21., vasárnap

Ékapáda sírsa-jógadandászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ékapáda sírsa-jógadandászana (egylábas láb-a-fej-mögötti-jógabot-póz) A és B
Dristi: nászágrai (orrhegyre)
A következő ászanával kezdődik a csípőnyitó blokk a kézenállások után. Ez a póz az ékapáda-sírsászana (egy lába-a-nyak-mögött póz) és a jógadandászana (jógikus botpóz) kombinációja, mivel az egyik lábunk a hónaljunk alatt lesz, míg a másik a tarkónk mögött. 
Vinyásza számolás
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Kilégzésre helyezzük be a jobb talpunkat a jobb hónaljunk alá.
Astau: Belégzésre emeljük a bal lábunkat a tarkó mögé, miközben továbbra is az ülőcsontokon egyensúlyozunk. Kilégzésre, amennyiben meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat, emeljük a két kezünket imatartásba a mellkasunk előtt. Hajtsunk végre öt mély uddzsájí légzést a pózban (ékapáda sírsa-jógadandászana A).
Nava: Kilégzésre helyezzük a két tenyerünket a talajra az ülőcsontok mellett, és emeljük ki magunkat a tenyereinkre támaszkodva. Hajtsunk végre itt is öt mély légzést (ékapáda sírsa-jógadandászana B).
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába. Ha nem sikerül a levegőben kiegyenesíteni mindkét lábunkat a kiemelt pózból, akkor először engedjük vissza magunkat a talajra, óvatosan vegyük ki a lábainkat, majd keresztezett tartással ugorjunk hátra. 
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa-astadasa: ismételjük meg a szapta-dvádasa vinyászákat a bal oldalra is. 

Aktív elengedés technikája
A póz végrehajtása rendkívül nyitott csípőket igényel. A kulcsfontosságú tényező a medence és a gerinc helyzete. Ha a medence túlzottan hátrabillen, akkor nem lesz meg az egyensúly, és a gerinc sem lesz egyenes. Ha sikerül nagyjából függőleges helyzetbe hozni a medencét és a törzset, akkor a hónalj alatt lévő láb esetében lazítsuk el a csípő körüli izmokat, amennyire lehetséges. Itt csupán a talpunkkal kell nyomni a hónaljat egy kicsit. A másik láb esetében a nyakba helyezés után egyenesítsük ki a derekunkat és a nyakunkat is. A dristi az orrhegyre irányul, de ha egyenesen előrenéznénk, akkor a tekintetnek szemmagasságban a falra kellene esnie. Így tudjuk ellenőrizni, hogy a fejünk megfelelő szögben van-e. A combot enyhén nekifeszítjük a hátunknak, a nyaki gerincet pedig a lábszárunknak. Zárjuk a lapockákat és kitárjuk a mellkast. Ha sikerül ezt végrehajtani, akkor a törzs egyenes lesz, és mélyen tudunk lélegezni a pózban. A B verziónál csak a karokkal kell jobban dolgozni a kiemelésben, illetve a bandhákat kell tudatosítani. A törzset ne döntsük nagyon előre a függőleges síkhoz képest, mert akkor a nyakunk mögött lévő lábunk könnyebben kijön a helyéről.

2018. október 20., szombat

Kézállás harántspárgában

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Tírjang-mukhótthita-trikónászana (kézállás harántspárgában)
Dristi: nászágrai (orrhegyre)
A következő kézenállás, pózban nem oldalsó spárgában tartjuk a lábunkat, hanem harántirányban. Ez a póz az úrdhva praszárita pádászana B-hez hasonlít, bár itt a csípő nem fordul el, hanem párhuzamos marad a törzzsel, viszont a lábainkat harántspárgába nyitjuk.
Vinyásza számolás
Szapta: Belégzésre ugorjunk fel kézenállásba, és a bal lábunkat emeljük minél hátrébb, a fejünk mögé, miközben a jobb lábunkat az ellentétes irányba nyújtjuk. Tartsuk a lábfejeket spiccelve, a térdeket egyenesen, és a lábainkat egyenlő magasságban. A törzs és a medence legyen függőleges. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa-csaturdasa: ismételjük meg a pózt a bal oldalra is.
Aktív elengedés technikája
A törzs aktiválása és az egyensúlyozás mellett, a csípő és a combok körüli izmokat annyira el kell lazítani, hogy a spárga minél szélesebbre nyíljon. 
Rávezető gyakorlatok
A kézenállás összes rávezető gyakorlatát itt is elővehetjük, ugyanúgy, mint a spárga összes rávezető gyakorlatát. A pózt gyakorolhatjuk úgy is, hogy az egyik vagy másik lábunkat a falhoz támasztjuk, miközben a másikat nyitjuk a spárgába. Itt is arra vigyázzunk, hogy a két láb maradjon egyforma magasságban. Haladó változat: Felugrás helyett igyekezzünk kiemelni magunkat a kézenállásba, ahelyett, hogy a lendületet használnánk. 
Egészségügyi hatások
Stimulálja az agyalapi mirigyet
Szabályozza a testsúlyt
Stimulálja a pajzsmirigy működését, ezáltal javítja az anyagcserét
Stimulálja a mellékvese működését, így csökkenti a felszabaduló stresszhormon (kortizol) mennyiségét
Erősíti a felsőtestet és a vállövet
Csökkenti a fejfájást
Javítja az emésztést és az ürítést
Javítja a hangulatot

Ellenjavallatok: csukló, könyök és váll sérülései, egyensúlyozási zavarok, magas vérnyomás, magas nyomás a koponyaűrben vagy a szemüregben, zöldhályog, menstruáció, hasi sérvek vagy friss műtétek.

2018. október 19., péntek

A gyémánt piramis

Tanítások az Ősök Útján, 2018.10.21., Királykút

Elérkezett a sámántanfolyam második napja, bár én már az elsőn is eléggé kifáradtam, és álomtalanul aludtam reggel hétig. Egy kis reggeli után belefogtunk az első gyakorlatba, ami a hangsátor volt. Ezt már végeztük dobkörön, a lényege az, hogy mindenki feláll egy körbe az oltár körül, és hangszeren játszik, valamint hangokat ad ki. Egy idő múlva a hangok egy hagsátorba olvadnak össze, és erős gyógyító erőteret hoznak létre. Én is elkezdtem dobolni a többiekkel együtt, majd az énekhangomat próbálgattam. Először a magasabb és mélyebb torokéneket próbáltam, majd valamiért az jutott eszembe, hogy a csakrákhoz próbáljam igazítani a hangrezgésemet.

Az alsó csakrával kezdtem, és megkerestem azt a mély hangot, aminél a leginkább éreztem, hogy rezonál a csakrával. Azután felfelé haladtam, a szexcsakránál, majd a köldökcsakránál adtam ki erőteljesebb hangot. A szívcsakránál és a torokcsakránál egészen sajátságos dallamok jöttek elő, de a torokcsakra, mint mindig, nehezen ment. Eleve az énekelésnél is hamar el szokott menni a hangom. A harmadik szem-csakránál valamiféle búgás jött elő, amely az egész fejemet betöltötte és megrezegtette, a koronacsakra frekvenciáját pedig mér nehéz volt elérni, valahogy túl magasnak tűnt. Utána visszatértem a torokcsakrához, és már erőteljesebben ment az ének, de megismétlődött nagyjából ugyanaz a dallam és hangnem, mint az előbb, amikor ott jártam. A hangsátor után közvetlenül jött egy páros gyakorlat, ez pedig diád gyakorlat volt. 

Ennek a gyakorlatnak az a lényege, hogy választunk egy párt magunknak, leülünk vele szemben, meggyújtunk egy gyertyát kettőnk között, egymás bal szemébe nézünk, és felváltva azt kérdezzük egymástól, hogy "Mondd meg nekem, ki vagy te?", majd azt válaszoljuk, ami legelsőre jön. Nem egy könnyű gyakorlat, be is voltam parázva tőle, amikor a szobatársam mondta este, hogy ez lesz ma. De mire odaértünk, sikerült letenni a paráimat, és nyugodtan néztem a partnerem szemébe, akivel a gyakorlatot végeztük. Miután az összes közhelyet elpufogtattam ("lélek vagyok, jelenlét vagyok, a tudatosság vagyok, stb."), az elménk elkezdett vándorolni hegyen-völgyön, az univerzumban, a három világban, és különböző természeti jelenségekkel azonosítottuk magunkat, valamint különböző minőségekkel, tulajdonságokkal, feladatokkal. Amikor éppen kezdtem volna már elszállni az abszolutizáló megfogalmazások irányába, valami mindig visszarántott az esendőség és tökéletlenség szintjére, így ezt az oldalamat is tudatosítani kellett. Bennem nem annyira kavart fel érzelmeket vagy traumákat ez a gyakorlat, hanem inkább a téren és időn túli, "maradandó" fogalmakba igyekeztem kapaszkodni. A "flow" élmény hullámokban jött, néha elakadtunk, és elfelejtettük feltenni a kérdést egymásnak, vagy csak bambultunk a másik szemébe. De nekem sokszor volt olyan is, hogy már előre legyártottam a válaszokat a következő körre, csak hogy biztonságban érezzem magamat. Persze egymés rezgésére, válaszaira is réhangolódtunk, és volt, amikor az vitt bennünket újabb és újabb irányokba. Ezt a gyakorlatot többféle kérdéssel is el lehet végezni, úgyhogy majd lehet, hogy még előveszem valamikor. 

A megosztó kör után ismét egy fekvő sámándobos utazás következett. A feladat hasonló volt, mint tegnap, hogy menjünk le a lejáratunknál az alsó világba, keressük meg az erőállatunkat, és tegyünk fel neki egy kérdést. Az én kérdésem az volt, hogy "Mi az a része a személyiségemnek, amit nem tudok elfogadni?" Ez alkalommal sikerült majdnem végig benne maradni a koncentrációban, és nem aludtam el. Ismét felkerestem a tegnap talált lejáratot (lásd a felső képen), és hívtam a farkasomat. Most nem is egyedül jött, hanem egy egész falkával, és együtt indultunk lefelé a lejáraton. Nem voltak lépcsők, hanem enyhén lankásan mentünk lefelé. Majd kiértünk egy erdei tisztásra, ahol egy terített asztal várt bennünket mindenféle finomságokkal megrakva. Már mindannyian frakaséhesek voltunk, de amikor rá akartuk vetni magunkat az ételre, akkor eltűnt az egész. Az egyik régi parám az, hogy nem jutok elegendő ételhez, bár ezt mostanában azért sikerül egy kicsit letenni. 

A második jelentben hirtelen egyedül maradtam az erdőben, az egész falka eltűnt mellőlem. Ugyanaz a kellemetlen félelem és bizonytalanság fogott el, mint tegnap az erdőben, amikor mindenki eltűnt, és nem tudtam, hogy visszajönnek-e. A magánytól való félelem szintén valós parám. A harmadik jelenetben az avaron feküdtem, szemmagasságban voltak a lehullott falevelek. Tudtam, hogy meghaltam, és ott marad a testem, hogy lassan átadja magát az enyészetnek. A halálfélelem is nyilván ott van még bennem, de ez alkalommal igazából nem a félelmeimre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy vannak-e olyan vonásai a személyiségemnek, amikről nem vagyok hajlandó tudomást venni. Ekkor egy kis szünet után egy földalatti tóhoz értünk, amely mögött egy ajtó volt. Tudtam, hogy egy sárkány van az ajtó mögött, és meg kell küzdenem vele. Az ajtó tetején volt egy nyílás, és azon kidugta a középső fejét, de olyan volt, mintha egy kalodába lenne bezárva. Szóval egyáltalán nem tűnt veszélyesnek. Végül fogtam a kardomat, és egy suhintással levágtam a fejét, mert tudtam, hogy meg kell ölnöm. A levágott fej a lábaimhoz esett, és a nyakában lévő erekből különböző dolgok folytak ki: önzés, egó és kétely. Utána a farkasommal együtt ihattunk a tó vizéből, és hirtelen kikerültünk a föld alatti barlangból, és az égen kezdtünk nyargalni. Fénysávok voltak az égen egymás alatt, mint a zebra csíkjai, és egyikről a másikra ugrottunk, egyre nagyobbakat. Majd a farkasom el is tűnt, és a sárkányom jelent meg, aki hátulról szokott átölelni, és vele repültünk. 

Ebéd után újabb gyakorlat következett, méghozzá kint a szabadban. Újra fel kellett keresni az erőhelyünket, és felajánlást kellett vinni a szellemeknek. Kaptunk egy csipet pipadohányt, és én vittem egy almát is. Odatettem a felajánlást az Életfám tövében lévő lyukhoz, és doromboltam egy picit. Majd el kellett indulni, és keresni egy erőtárgyat, egy kő, csont, fadarab vagy valamilyen tartósabb tárgy formájában. Ekkor az oroszlánom jött segíteni, aki egyiptomi illetőségű, és mindig valami Egyiptommal kapcsolatos történésben szokott részt venni. Elindultunk a széles úton, mert a nagy oroszlán csak ott fért el, és ő mindig a királyi úton jár. Jó messzire mentünk, és végül átkeltünk a patakon. 

Nekem közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy egy piramis alakú követ kell találnom, mert az lesz az erőtárgyam. A patak túloldalán is kerestem köveket, de nem találtam semmi érdemlegeset. A patakmederben végül találtam néhány érdekesebb formájú követ, de nem éreztem azt, hogy bármelyik hívna. Ugyanakkor azt sem tartottam elfogadhatónak, hogy "zsákmány" nélkül térek vissza. Végül, amikor elengedtem ezt a dolgot, hogy esetleg kudarcot vallok, és üres kézzel fordulok vissza, akkor találtam egy nagyon szép részt a patakban, ahogy egy kis tóvá szélesedik ki (lásd a képet), és a patakmederben volt egy nagy lapos kő. Ráguggoltam a kőre, az oroszlán pedig velem szemben állt a patak fölött. Nyugodtan, méltóságteljesen. Megkérdeztem tőle, hogy most akkor mi a teendő, ha már ilyen magabiztosan elhozott idáig. Ekkor észrevettem, hogy az oroszlánom nyakában egy nagy gyémánt-piramis lóg egy aranyláncon. Ezt adta oda nekem, és éreztem a súlyát a tenyereimben. Ahogy ott guggoltam, a kezemben a nem evilági piramissal, elgondolkodtam, hogy hová is tehetném, és végül a dorombomba rejtettem. A doromb már az erőfánál is erősebben szólt, azután pedig még inkább. 

Most már úgy éreztem, hogy visszaindulhatok, és visszafelé menet még egy kis piramist is építettem kövekből a pataktól nem messze. Egy másik úton indultam visszafelé, és találtam egy jó kis fahusángot, amiből pedig csörgőbotot fogok készíteni. Így amikor visszatértünk, és mindenki odatette az erőtárgyait az oltárhoz, én a dorombomat tettem oda. Az utolsó előtti gyakorlat ismét egy páros gyakorlat volt. Leültünk egymásnak háttal a párommal, és Oguz dobolt kétszer tizenöt percet. Az első felvonásban én bújtam el az erőállatom segítségével, és a párom talált meg, majd megfordítottuk a folyamatot. Hát itt csak néhány átfedés volt a kettőnk látomása között, de érdekes élmény volt. Én a gizai nagy piramis beavató kamrájába bújtam az oroszlánommal, és három kis piramist hagytam ott jelként az Életfánál. A társam azonban az Életfára mászott fel utánam, és ott kapta el a lábamat. Ezt pont én is érzékeltem a saját meditációmban. Amikor visszatértünk az Életfához, akkor még megfürödtünk az Élet tavában, majd észrevettük, hogy a három kis piramisból tűzoszlopok törnek elő, és megnyilvánult három istenség: Hórusz, Ízisz és Thot. Hórusz a homlokomhoz érintettem a "Hórusz szeme" jelet, Ízisz az orrom alá dugta az ankh-ot, Thot pedig egy hangvillát érintett a fejem búbjához. Azután a páromat is beavatásban akarták részesíteni, de mivel csak hárman voltak, odahívták az oroszlánomat, aki negyedikként leült a szfinx-pózba, és négyen egy fénypiramist hoztak létre körülötte, melynek az energiája átjárta. Később a gyakorlópartnerem a második utazás végén látott is egy piramist. 

A második utazásban ő bújt el, mint kiderült, először egy kristály-geódában, majd vízként alászállt a föld mélyére, és végül egy gilisztával megetette magát, az pedig belemászott egy almába. Itt kellett volna megtalálnom őt. Hagyott három jelet nekem, de én nem azokat vettem észre, hanem a következő utazáson vettem részt: Elindultunk az alsó világban a farkasommal, és egy várfal-szerű képződmény mellett haladtunk el, ahol láttam egy kivilágított ablakot. A szobában egy szerzetes térdelt egy komód előtt, és imádkozott. Ebből arra gondoltam, hogy a partnerem valamilyen templomban rejtőzködhet. Tovább indultunk kelet felé, és egy fakeresztet találtunk az erdőben. Innen gondoltam, hogy keresztény templomban kell keresni. Végül a harmadik jel egy kehely alakú, félkörös koszorú volt az erdőben, amiről Babba Máriára asszociáltam, és az ő templomába indultunk. Mint utóbb megnéztem az interneten, Csíksomlyóban van a templom ebben a világban. Amikor odaértünk, jó alaposan körülnéztem az oltár körül, de nem találtam ott a páromat, majd az orgonasípok felé fordultam, és felfedeztem, hogy összement, és bebújt az egyik orgonasípba. Ott Ómozott, és élvezte, ahogy visszhangzik a síp. Én is bebújtam egy-két sípba, doromboztam és torokénekeltem odabent, majd visszaindultunk az Életfához. Ott aztán nagy játék kezdődött, mindkettőnkben felébredt a belső gyermek. Ugrándoztunk, cigánykereket hánytunk, liánokon hintáztunk, kavicsokat dobáltunk, és az erőállatainkat ugrattuk veszőkarikákon keresztül. Utána hallottuk Oguz visszahívó dobhangját. A párom az első utazásban látott egy Szűz Mária-ikont, és amikor én megtaláltam a másodikban, akkor gyermeknek látott engem. Tehát voltak átfedések, de még gyakorolni kell. Az utolsó dobolásnál a szívünköz tartottuk az erőtárgyat, majd rákérdeztünk, hogyan kell használni. Végül egy záró kör után elindultunk hazafelé, mert eléggé késő lett. Türelmetlenül várom a következő hétvégét januárban, és addig is gyakorlom az eddig tanultakat.