2017. szeptember 9., szombat

Jóga - Naraszimha

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A gyermekek védelme minden idők első számú erkölcsi kötelessége. Így volt ez sok ezer évvel ezelőtt is. A védikus irodalom elmeséli Naraszimha (nara=ember, szimha=oroszlán) történetét, aki Visnu egyik avatárjaként azért jelent meg, hogy megmentsen egy szent életű kisfiút. Indiában számtalan templomban láthatjuk meditáló jóga-ászanában megörökített szobrát. Az igazán kritikus helyzetben anyagi védelmezőink nem sokat tehetnek értünk. Jóga Naraszimha arra utal, hogy Isten mindenütt jelen van, egyúttal azt is bebizonyítja, hogy a Legfelsőbb mindig hajlandó és képes megvédeni híveit, nem számít, milyen nehéz körülményeket kell vállalnia. Bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetben és formában képes megjelenni.

A hindu teológiában olvashatunk Visnu 4. inkarnációjáról, a félig ember, félig oroszlán avatárról, aki azért jelent meg a Földön, hogy megvédje hívét, Prahládot, a nagy hatalmú démonkirály kisfiát, akit saját apja akart megöletni. A rendkívüli misztikus erővel rendelkező király Istennek képzelte magát. Megittasodva a hatalomtól, mindenkit el akart pusztítani, aki nem az ő dicsőségét zengte, főleg ha Visnut dicsőítette. Prahládnak sok szenvedést kellett kiállnia, de töretlen hite és Istenbe vetett bizalma mindig átsegítette ezeken. Minden megpróbáltatásában Hozzá fohászkodott, Visnu isteni beavatkozása pedig megvédte őt.

India-szerte sok templomban látható Naraszimha meditáló alakja, ez a pozíció Istent, mint egy aszkétát ábrázolja. Naraszimha elsősorban a Nagy Védelmezőként ismert, aki tökéletesen megóvja híveit a szükség idején. Rendkívüli haragot érzett, amiért ezt az ártatlan, törékeny fiúcskát a saját apja el akarta pusztítani. Csak akkor nyugodott le, amikor Prahlád előtte állt, és korát meghazudtoló bölcs szavakkal megköszönte neki a segítséget. „Nem büszkélkedhetek azzal, hogy imákat tudok mondani Istennek – mondta Prahlád –, csupán kegyének oltalmát keresem”.

A jóga-meditáció kettős eredménye, elűzi a kavargó, téves képzelgéseket, és meginvitálja a segítő, békés gondolatokat. Mindkettő kapcsolódik bizonyos jóga-pozíciókhoz. A Góraksa szamhitá, egy tizenkettedik századi szöveg, melyet a tudósok az első fennmaradt jógakönyvként ismernek, 84 testhelyzet leírásával büszkélkedhet. A sziddhászana és a padmászna, a közismert lótusz-póz a meditáció és a légzőgyakorlatok hagyományos ülőhelyzetei. A szanszkrit szukha szó jelentése „öröm”, a szukhászana kellemes póz, amely könnyebb a térdnek. A szthira-szukham ászanam erőfeszítés nélküli lazítás, hogy a figyelem középpontjába a végtelen legyen. A térdeket egy speciális szalag (jógapata) övezi. Állandó és kényelmes: ez a két alapvető jellemzője ennek az ülő testtartásnak. Ilyen pózban ül Jóga Naraszimha.

Visnu négykarú formája ebben az esetben egy kicsit másképp látható: két kar nyugszik a térden, a hátsó pár felfelé mutat és Visnu szokásos jelvényei közül csak kettő látszik, a csakra, a harci diszkosz vagy időkerék és a kagylókürt, melynek spirálja a végtelen tér jelképe is. A csakra nem csupán az élet fonalát elvágó éles fegyvert, hanem az élet körforgását, a lélekvándorlást is szimbolizálja, a kagyló, mint vízi élőlény, az életet és a szellemi bőségszarut is, amelyből a transzcendentális tudás árad. Üzenet és győzelem. Számos templomban így látható Jóga Naraszimha bronz vagy márvány szobra.


2017. szeptember 8., péntek

A Most személyes hatalma


Újabb vendégposzt Acyutananda Dasa, azaz Kovács Attila tollából:

"Diákkorom kedvenc festőjének műve előtt álltam már egy jó ideje. A Baalbek teljesen beterítette a terem egész falát a maga közel 30 négyzetméterével. Miközben szinte pislogás nélkül ittam a látványt, újra és újra a világ legnagyobb napút-festőjének szavai lüktettek a fejemben: „Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk s kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk.”

Láthatóan másokra is hasonló hatást tett a festmény. Mellettem egy idősebb úr az áhítattól el-elcsukló hangon ecsetelte gondolatait a barátainak. Pár tétova lépés után ők is a közelemben cövekeltek le, így akaratlanul is fültanúja voltam a szavainak: „Ilyenkor igazán érthetjük, miről is szól a Most hatalma. Ahogyan a hatása alá kerít a festmény, megszűnnek a fölösleges gondolatok, csak a szépség áramlását érezzük, olyan mélyen, ahogyan általában soha. Igazából az ilyen remekművek zsenije abban áll, hogy képesek kiragadni bennünket a gondolataink fogságából és a jelen pillanatba helyeznek. Hiszen csak a Most, a jelen létezik. A múlt és a jövő csak illúzió. Az elménk zizegése, a gondolataink szakadatlan ide-oda rángató folyama elzárja előlünk a Most mély valóságát. Ám az elmén felülkerekedve, a pillanatba merülve szertefoszlanak a félelmekkel teli gondolatok és megjelenik a színtiszta tudat. A jelenlét csöndjéből pedig fölbukkan a szépség.”

Én is felültem a gondolatai szárnyára, hiszen szóról szóra egyezett a valóságról alkotott képünk. Aztán egy ilyenkor megszokott, ám számomra fájó fordulattal folytatódott az idős úr monológja. „Ez a megnyilvánulatlan valóság minden dolog lényege. Minden más csak illúzió. Nem léteznek gondolatok, formák, sőt, nem léteznek különálló személyek és kapcsolatok sem. Az egyetlen létező dolog a megnyilvánulatlan tiszta tudat. A tiszta tudatban azonban nincsenek különbségek. Isten és mi is mind egyek vagyunk. Megérthetitek ezt, ha végiggondoljátok, hogy önmagában a kép egyik összetevője sem váltja ki belőlünk azt a hatást, mint amit a kép összessége. Nem váltja ki a vászon, nem váltja ki magában egyik szín sem, és önmagában nem váltja ki egyik forma sem, melyet a festményen látunk. Valami mélyebb, valami megnyilvánulatlan hozza ezt elő belőlünk, melyet a festőművész zseniálisan a műbe kódolt mindezek összhatásával.”

Minden tiszteletem az úré, de sajnos ezen a ponton elvált a gondolataink röpte. Hiszen elsősorban éppen az utolsó gondolatsorban megfogalmazott világszemlélet miatt silányul minden, a Mostról szóló magasröptű irodalom szórakoztató olvasmánnyá, melyet viharosabb időkben elővehetünk. Kicsit meghat, feldob, majd odébbáll. Kellemes érzéssel ölel körül egy időre, de nagyon őszintén végiggondolva, szinte semmi nem változik igazán a hatásukra az életünkben. Sőt, az idő előrehaladtával szakadékszerűen szétválik a hétköznapi valóság és a közösségi oldalakon lájkolható szép gondolatok valósága, úgy, ahogyan az szinte minden szép elmélettel lenni szokott egy idő után. Rosszabb esetben netán a hedonista felhangokat erősíti mindez a mindennapi életünkben, abban az illúzióban ringatva minket, hogy mélyül az életünk és egyre boldogabbá válunk. Tagadhatatlan persze, hogy vannak olyan, szerencsés karmával rendelkező emberek, akiknek a sorsába van kódolva, hogy a jóság kötőereje sok mindenhez hozzásegítse őket. De ők fennkölt elméletek nélkül is találnak szépet és a jót az életben, hiszen megannyi módja és tere van ennek. Mert a karma nem válogat, nem mérlegel: úgyis elhozza, amit korábbi cselekedeteivel saját magának rendelt az ember.

A karmán túllépni azonban már igazi művészet, így sajnos a többségünk számára a Most hatalma csak távoli szép gondolat marad egy egész életre, ha nem kutatunk tovább a forrása után. Az idővel, a mosttal, a jelenben létezéssel kapcsolatos gondolataink és revelációink mind közös tőről fakadnak, amit az is alátámaszt, hogy mind megtalálhatóak az emberiség legősibb szentírásaiban. Ezekben az írásokban és hiteles oktatóik tanításaiban azonban jóval fontosabb mozzanatokat is találunk, melyek túlmutatnak a Most hatalmán és valódi kontextusba helyezik azt. Mivel a Most hatalma gondolatisága is a Védákban gyökerezik, ezért onnan érdemes teljesebb képet kapnunk. Többek között érdemes megismernünk a Transzcendentális Tudás hatalmát, az Anyag Kötőerőinek hatalmát (a jóság kötőerejének kultiválása például a jelenben élés tudománya), a Karma hatalmát, a Szeretetteli Odaadás hatalmát és legfőképpen a Most Személyes hatalmát is.
Ahogyan a festmény esszenciáját és mindazt, amit közvetít, nem tudjuk elválasztani a rajta szereplő tudatos formáktól, színektől, ugyanúgy a valóságot sem tudjuk azzal teljesen megfogni, hogy csak a lényegét, az esszenciáját fogadjuk el valóban létezőnek. Ha azt mondjuk, hogy a forma és színek önmagukban nem hordozzák a szépséget, akkor hogyan élhetnénk meg a festmény szépségét, ha nem lenne a vásznon semmi, csak a 30 négyzetméternyi fehérség? A szépséget csak elméletben tudjuk szétválasztani attól, aki és ami szép. Bármely más tulajdonságot is csak elméletben tudjuk elválasztani a tulajdonosától.

A világ megnyilvánulatlan lényegét, a tiszta tudat esszenciáját sem tudjuk elválasztani annak teljes valóságától, azaz az esszencia nem egy függetlenül, önmagában létező dolog. Az isteni létezés esszenciája a Brahman, mely minden létező dolgot áthat és az öröklét valóságát hordozza, Isten teljes valóságában azonban Bhagavánként létezik, aki az örökléten túl a tudás és a boldogság teljességét is fölöleli. Ő pedig nem más, mint Srí Krisna, aki személy. Nem valami magasabb rendű dolognak, nem a megnyilvánulatlan esszenciának a leképezése a mi tudatszintünkre. Isten a szentírások szerint egy személy, és ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, akkor mi is láthatjuk, hogy az élet általunk tapasztalt legmagasabb szintű megnyilvánulása a személyes tudat, az ember tudata. Minél fejletlenebb az élet, annál kevésbé nyilvánulnak meg a személyesség jellemzői az élőlény tudatában. Gondoljuk végig például azt, hogy a baktérium vagy az ember létezése bír személyesebb jellemzőkkel.

És hogy miért olyan elterjedt mégis a „minden forma, változatosság, elkülönült személyes lét és kapcsolat illúzió, mert mind Egyek vagyunk” gondolata a Most hatalmának népszerű elméletéhez kapcsolódva? A festmény példája ezt is megmutatja. A vászonra festett formák és színek formái tényleg illuzórikusnak tűnnek, hiszen a képen látható építmény csak mintázza a valóságot, nem azonos például egy kézzel fogható építménnyel. Nincs ott valóságos templom, emberi alak, vagy a fantasztikus napút, csak a tudatunkban jelenik meg ez a kép. Eddig jut a fenti gondolat és sajnos nem lép tovább, pedig ez csak részigazság. Van még tovább is: a nyúl ürege mélyebb, mint gondolnánk. A vásznon látható életkép ugyanis arra hivatott, hogy leképezze a valóság, az élet momentumait. A kép formái és színei tehát valóságos formákat és színeket mintáznak, csak egy leképezett dimenzióban.
Ehhez hasonlóan Isten, a Festőművész nélkül az anyag csak egy élettelen fehér vászon, ami nélkülöz minden változatosságot és formát. A világunk azért tűnik mégis élőnek, mert Krisna saját magát és a lelki világot tükrözi az anyag vásznára: behatol az anyagi elemekbe és ezáltal életet, változatosságot ad neki. Így biztosítja az énkép, a fizikai elemek, a vonzódás és az élmény megnyilvánulását. Ezután belső, lelki energiája által formát ad az anyagnak és biztosítja, hogy mindezek kölcsönhatásba is léphessenek egymással. Vagyis létrejön egy olyan festmény, mely a valóságos világ alapján – valóságos színeket, valóságos formákat mintázva – készült, de mivel az anyag élettelen vásznára festették, halottnak tűnik. Bármennyire is kapaszkodunk hát a valóság és a boldogság után, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy ez csak egy kétdimenziós festmény, torz tükörképe a valóságnak, az mindig ki fog csúszni a kezeink közül, hiszen csupán az élettelen anyagot, a vásznat markoljuk. Ha azonban tudatában vagyunk annak, hogy a világunk minden rezdülése, változatossága, vonzó momentuma, minden formája és minden emberi kapcsolata Istenen és az ő belső energiáján alapszik, akkor a világ alkalmassá válik arra, hogy közelebb vigyen bennünket a valósághoz, az eredeti helyzetünkhöz és a boldogsághoz.

Az szinte semmit nem segít ebben, ha csak a dolgok megnyilvánulatlan lényegét fogadjuk el valóságosnak, hiszen minden, amit érzékelünk, az eredeti megfelelőjének a tükröződése. Vagyis vannak színek, formák, van természet, van valódi szépség, szeretet és kapcsolat a teljes, lelki valóságban. Szeretet és kapcsolat pedig személyek között létezik. Így a lelki megvalósítás útján kardinális kérdés, hogyan viszonyulunk Istenhez: mint egy személyhez, vagy mint valamiféle megnyilvánulatlan esszenciához. Mindenki eldöntheti, hogy vajon Isten melyik változatban enged bennünket közelebb Magához, az ő személyes valóságához, a Most Személyes hatalmához."

2017. szeptember 7., csütörtök

A bhakti-jóga jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditácó-könyvéből

"3. Rész

A bhakti-jóga törvényei, vagyis a meditáció spirituális dimenziója

Míg a hatha-jóga a rádzsa-jóga előkészítője, a bhakti-jóga mindkettő gyümölcse. A Hatha Tatva Kaumudí szerint, a hatha-jóga haszontalan, ha nem érjük el a bhakti eksztázisát (50.3). Miközben a rádzsa-jóga bizonyos eredményeit itt tovább finomítjuk, e szöveg harmadik részének fő részét a rádzsa-jóga eredményei, gyümölcsei fogják alkotni. A bhakti-jóga, az isten iránti odaadás jógája a jóga csúcspontja (bár egyesek szerint bele kell olvadnia a gjána-jógába, melyet a tizenhetedik fejezetben fogunk részletezni).

A bhakti-jógi számára fontos, hogy felkészüljön a hatha- és rádzsa-jógák segítségével. Bár fontos, hogy a jóga-gyakorlásunknak az elejétől kezdve legyen egy odaadó komponense, ha már a kezdetektől fogva a bhakti lesz a fő gyakorlatunk, az a probléma merülhet fel, hogy hívővé válunk. Ha Isten bizonyos formájában hiszünk, akkor mit fogunk tenni, ha találkozunk valakivel, aki más formájában hisz? Vagy elkezdünk kételkedni és megtérünk a másik hitre, vagy ha erős a hitünk, akkor megpróbáljuk meggyőzni a másként hívőket, ami gyakran konfliktushoz vezet.

Az igaz bhakti elvezet Isten megtapasztalásáig vagy meglátásáig (darsana). Ekkor, ha találkozunk másokkal, akik másban hisznek, soha nem fogjuk fenyegetve érezni magunkat. Ehelyett megjelenik bennünk a vágy, hogy támogassuk őket, és elvezessük őket Isten megtapasztalásáig, nem a mi hitünk, hanem az ő hitük szerint. És pontosan ez a különbség egy vallásban hívő és egy bhakta (a bhakti-jóga gyakorlója) között. Az igaz bhakta tudja, hogy csak egy Isten van. Ez az egy Isten hozta létre az összes szent hagyományt és ezért bármelyik szent hagyományon keresztül hatékonyan elérhető. Nem az a kérdés, hogy melyik hagyománynak van igaza, és melyiknek nincs, mert egyiknek sincs. A kérdés az, hogyan érhetjük el hamar Istent? A leggyorsabb módja annak, hogy misztikus élményhez juttassunk valakit, az, ha a saját tradícióján és kontextusán belül hozzuk létre, és nem azáltal, hogy előzetesen megsemmisítjük a hitrendszerét.

Ahhoz, hogy a bhakti-jóga valóban hatékony legyen, a hatha-jógából és a rádzsa-jógából kell kifejlődnie. A hatha-jóga minden jóga hajtóműve, a rádzsa-jóga pedig mindegyik intelligenciája. A kettő együtt nagy hatalmú kombinációt alkot, és képessé tehet bennünket a jóga misztikus aspektusainak elérésére. De ha nem a bhakti-jóga szíve vezérli őket, akkor még mindig a saját elképzeléseinket követjük. A bhakti-jóga által válunk képessé Isten és az emberiség szolgálatára és a saját sorsunk beteljesítésére."

2017. szeptember 6., szerda

Emoji

A világunk sajnos felgyorsult. Lassan elfelejtjük, hogyan kell kézzel írni, jobbára csak a billentyűzetet vagy az érintőképernyőt püföljük, ha valakinek mondani akarunk valamit, nagy ritkán esetleg felhívjuk és elmondjuk szóban, vagy még ritkábban személyesen találkozunk vele. E kommunikációs formák mélysége erősen eltér. Az élő hang sokféle érzelmet elárul, a személyes jelenlét során pedig még több metakommunikációs eszköz, mimika, gesztusok, érintés, tekintet árulkodnak érzelmi állapotunkról, és mindez beépül a kommunikációba, valamint abba a lenyomatba, amit az elménk megőriz erről az élményről. 

Ahogy mondani szokták, az ember megbocsáthatja azt, amit mondtál neki, de sohasem fogja elfelejteni azt az érzést, amit keltettél benne. A képernyős kommunikációban az érzelmek kifejezése sokkal korlátozottabb, ezért a szavak, amiket írunk, sokkal könnyebben félreértelmezhetők, mindenféle dolgokat mögéjük gondolhat a másik fél. Talán ezért lettek olyan népszerűek az emojik, ezek a kis, érzelmi állapotokat és más tárgyakat, jelképeket stb. kifejező piktogramok, melyeket a kommunikációnkba illeszthetünk. Csakhogy sokkal könnyebb odabiggyeszteni egy síró szmájlit vagy egy szív-jelet a mondatunk végére, mint valóban átérezni ezeket az érzelmeket, kifejezni azokat és átadni a másik félnek. Az emojik korában sajnos lassan elfelejtünk érezni és mindent egy felszínes, pillanatnyi ingernek fogunk fel csupán.

Az érzelmek átélése pedig nem csak egy öncélú dolog, ami évezredeken át adott témát az íróknak, költőknek, drámaíróknak, zenészeknek és még festőknek is. Az érzelmek ugyanolyan táplálékként szolgálnak az elme számára, mint az étel a testünk számára és az érzékszervi impulzusok az érzékszerveink számára. Ha az átélt érzelmek nem megfelelőek, hiányosak, sivárak vagy egyoldalúak, az az elme egészségének és egyensúlyának felborulásához vezet: depresszió, kedélybetegség, letargia, magány, pesszimizmus, agresszió és még sorolhatnám azokat a destruktív programokat, amelyek az elménkben kialakulnak, ha hiányoznak a megfelelő pozitív érzelmi ingerek, a szeretet kifejeződésének számtalan módja. Az ember nem tud boldog életet élni, ha nem kapott elegendő szeretetet, és adni sem tud, mindig csak elvenni, kapni akar. természetesen a szeretet adását is meg kell tanulnunk, mert a fogyasztói társadalom a megszerzésre, kapásra, egyoldalú fogyasztásra nevel. Figyelmet, törődést, kiszolgálást, még szexet is mehet pénzért venni, de valódi szeretete nem igazán, mert az egy önként adott dolog, senkitől nem lehet kizsarolni. 

Érdemes tehát egy kicsit lelassulni néha és odafigyelni egymásra, átélni, kifejezni és megvitatni az érzelmeinket. Az érzelmeket ugyanúgy meg kell emészteni, mint a táplálékot, és ha ezt tudatosan tesszük, akkor táplálni fogják az elménket, és elősegítik a spirituális fejlődésünket, önmegismerésünket is. 

2017. szeptember 5., kedd

A meditáció, mint technológia

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Egy dolgot viszont meg kell érteni ebben a kontextusban: A Varáha Purána és más szövegek azt mondják, hogy a Kali-júgában csak akkor vezetnek sikerre a tettek, ha a legnagyobb precizitással hajtjuk végre őket. Az előző korokban képesek voltunk használni az intuíciót, és mondjuk úgy, „kikeveredni a sűrűből”, a modern emberiség azonban elveszítette ezt a képességet, és azok, akik még hisznek az intuíció használatában, gyakran az elméjük áldozatává válnak. A Kali-júga kezdetekor Indiában a szentírások új kategóriája jött létre, melyek minden előírt tettet a legapróbb részletekig leírtak. Ezeket az írásokat tantráknak nevezik, és körülbelül 800 van belőlük. Milyen érdekes, hogy ugyanabban az időben a nyugati társadalomban is nagyon hasonló gondolatok bukkantak fel, és megalkották a nyugati tudományt, mely a tantrákhoz hasonlóan mindent nagyon részletesen ír le, mint egy összeszerelési útmutatóban.

Ebben a könyvben is ugyanezt a koncepciót fedezhetjük fel; ez egy tudományos pontosságú mérnöki útmutató a meditációhoz. Ha precízen használjuk ezt a módszert, megjósolhatóak az eredmények. Ne bízzuk a véletlenre a meditációt! Az ászanához és a pránájámához hasonlóan, a meditáció egy egzakt tudomány!

Összefoglalás

  1. Lassan vezessük be a meditációt az egész életünk időtartamára lebontva. Szintről szintre növeljük a meditációban töltött időt.
  1. Annyi időt töltsünk a meditációval, ami megfelel a céljainknak és a társadalmi szerepünknek. Azoknak kell a legtöbbet gyakorolniuk, aki spirituális foglalkozást űznek. A nagy hatalommal vagy vagyonnal rendelkezők nagyobb felelősséggel tartoznak a gyakorlás terén, mivel a gyakorlás fejleszti a magasabb intelligenciát. Mindenki esetében, a meditáció növelni fogja a képességét, hogy hozzájáruljon mások életéhez.
  1. A meditáció gyakorlása segíteni fog a belső életcélunk, szvadharmánk megtalálásában.

  2. A fejlődésünket elsősorban a módszerünk pontossága és kifinomultsága fogja meghatározni, és nem a meditációval töltött idő."

2017. szeptember 4., hétfő

A szattva minőség növelése

Korábbi bejegyzéseink és a Jóga-szútra alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az elménk akkor válik alkalmassá a meditáció gyakorlására, ha növeljük a szattva-guna, vagyis a jóság minőségének befolyását rajta. Ekkor lehetséges a viksipta állapotból elindulni az ékágra és a niródha felé. Az elme öt állapotánál ugyanis a következő gunák hatása figyelhető meg: kispta (szétszórt) - radzsasz; múdha (tompa) - tamasz; viksipta (oszcilláló) - szattva-radzsasz-tamasz keveréke; ékágra - szattva; niródha - a kötőerők hatása meglazul, csak a szattva halvány nyomai figyelhetők meg (ezt suddha-szattvának, tiszta jóságnak is nevezik). A kaivalja, azaz a felszabadulás állapota egyenlő a nirgunával, vagyis a kötőerők hatásától való mentességgel. 

Térjünk még vissza egy pillanatra a ksiptára és a múdhára: egyesek fordítva jellemzik e két állapot befolyásoltságát: a ksiptát a tamasz hatása alatt állónak tekintik, mert az ember képtelen bármire is fókuszálni vagy egyáltalán irányítani az elméjét, míg a múdhát megszállottságnak fordítják, amikor az ember mániákus megszállottjává válik egy gondolatnak, és képtelen szabadulni tőle. Ezt a radzsasz befolyásának tekintik. 

Emellett a boldogságérzetünk is állandóbb és stabilabb, ha az elménket a szattva dominálja, mivel az örömérzet, elégedettség, kiegyensúlyozottság, optimizmus, pozitív szemléletmód, kitartás, állandóság, stabilitás mind-mind a szattva jellemzői. Fontos dolog az is, hogy az intelligenciánkat (a buddhit) is szattvikussá tegyük, mert csak ekkor fogunk annak a tudásnak a birtokában és tudatában cselekedni, ami valóban a végső javunkat szolgálja, és azáltal tudjuk elkerülni a jövőbeni szenvedést. A radzsaszikus és tamaszikus intelligencia hatására gyakran olyan döntéseket hozunk, melyekkel a jelenben igyekszünk enyhíteni vagy megszüntetni a szenvedést, vagy azonnali örömérzethez jutni, nem törődve döntéseink hosszú távú következményeivel.

Először foglalkozzunk az elme szattvikussá tételével. Ehhez az érzékszerveinket, illetve az azokat érő benyomásokat kell elsődlegesen szattvikussá tenni, valamint az életszemléletünkön, az értékrendünkön kell változtatni és meg kell tanulni kezelni az érzelmeinket, az elme változásait, melyek jelentős része a múltbeli szamszkárákból fakadnak, ezek pedig nem szükségszerűen voltak szattvikusak. A jóga első két fokozata, a jama és a nijama gyakorlása pontosan arra szolgál, hogy elsajátítsuk a szattvikus szokásokat és életmódot. A nijamák közül hármat emel ki Patandzsalí: a tapasz-t, ami magát a gyakorlást jelenti, de az életmódunk, életrendünk rendszerességére is vonatkozik; a szvádhjáját, vagyis a szentírások, a filozófia tanulmányozását, az önmegismerést; valamint az ísvara-pranidhánát, vagyis az Isten iránti odaadást. Az "Istennek tetsző" életmód követése pedig általában magában foglalja azokat a szabályokat és elveket, melyek segítségével szattvikussá tehetjük az életünket.

Az intellektus szattvikussá tételében pedig két tényező játszik nagyon fontos szerepet: az egyik a szentírások tanulmányozása, a filozófiai megértésünk mélyítése, a másik pedig maga a meditáció gyakorlása, az elménk és az érzékeink lefoglalása a meditáció transzcendens tárgyában. Persze ha azt mondanánk, hogy a meditáció gyakorlása önmagában elősegíti a meditációhoz való alkalmasság fejlődését, az a körkörös logika hibája lenne, ezért a többi itt felsorolt dolog gyakorlásával érdemes kezdeni.

Az ászana-gyakorlás, az evés, a munka, a szex és minden más érzékszervi tevékenység is szattvikussá tehető, nem csak az információt befogadó érzékszerveinket érő ingerek (illatok, ízek, látható és tapintható formák, hangok). Éppen ezért érdemes tanulmányozni a Bhagavad-gítát, mely ismerteti annak művészetét, hogyan tudjuk a hétköznapi életünkben is dominánssá tenni a szattva-gunát.

2017. szeptember 3., vasárnap

A szimhászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szimhászana (oroszlánpóz)
Dristi: Úrdhva (felfelé)

Az előző egyensúlyozó póz után folytatódik a hátrahajlító sorozat, méghozzá dinamikus pózokkal. Az utthita szvasztikászanában már fölfelé fordítottuk a dristit, ez is folytatódik ebben az érdekes pózban, melyet az oroszlánról neveztek el. Az oroszlán két féle módon is említésre kerül a hindu mitológiában és ikonográfiában. Az egyik a Jali, vagy Vjála, az oroszlánfejű és madár- vagy lótestű, gyakran elefánt-agyarakkal ábrázolt mitikus lény, melynek szobra számos dél-indiai templom oszlopait díszíti.

A másik pedig nem más, mint Naraszimha, az ember-oroszlán, a hinduizmus mitikus alakja, Visnu isten negyedik megtestesülése, avatárája. Naraszimha a hindu mitológia szerint az emberiség aranykorában, a Szatja-jugában jelent meg és Hiranjakasipu démont ölte meg. Hiranjakasipu sérthetetlen volt, elűzte trónjáról Indrát, száműzte az égi isteneket. Prahláda, Hiranjakasipu fia viszont odaadó híve volt Visnunak, akit ezért apja folyamatosan üldözött. Visnu azonban megvédte az őt imádó Prahládát, majd a démont darabokra szaggatta, helyébe fia, Prahláda került a trónra.

Általában félig ember, félig oroszlán alakban ábrázolják, emberi testtel és oroszlán fejjel. Az ábrázolások között található négy karú is. A felső két kezében korongot és lótuszt vagy kagylókürtöt tart. Alsó kezeivel vagy a démont pusztítja el, vagy áldásosztó és védelmező helyzetben tartja.

Naraszimha legendája

Dzsaját és Vidzsaját, a két testvért, erős hitének jutalmaként Visnu kapuőrnek emelte ki palotájába. Egyszer az ősbölcsek, a risik érkeztek a kapuhoz, nekik állandó szabad bejárásuk volt Visnuhoz. A kapuőrök ezt nem tudták, és egyre erőszakosabban léptek fel az ősbölcsek ellen. Ekkor az egyik risi, Durvásza, megátkozta a kapuőröket, hogy alantasabb létformában szülessenek újra a Földön. A nagy szentek átkát már Vinu sem változtathatta meg, a két szolga lehanyatlott a földre. Újjászületésük után nem emlékeztek a történtekre, de arra igen, hogy az istenek részéről méltánytalanság érte őket. Hiranjakasipuként és Hiranjáksaként születtek meg a Daitják (aszurák, vagy démonok) nemzetségében.

Hiranjakasipu hatalmas királyként uralkodott a Földön. Bosszúálló harag élt benne Visnu iránt. Felesége az első világkorszak Manujának lánya volt. Fia, Prahláda anyja természetét örökölte, hiába nevelte apja Visnu gyűlöletére, mély áhítattal és odaadással tisztelte Visnut. Hiranjakasipu megparancsolta csatlósainak, hogy pusztítsák el a fiút. Prahládát azonban nem fogta a kard, lepattantak róla a nyílvesszők. A mérges kígyók és a vad elefántok sem tudtak ártani neki. Végül méreggel teli serleget adott neki, és ráparancsolt, hogy igya ki, de a méreg se okozott kárt a fiúban. Hiranjakasipu már üvöltött mérgében: "Ha Visnu mindenhol jelen van, akkor itt, ebben az oszlopban is jelen kellene lennie." És az oszlop kettéhasadt, kilépett belőle Visnu, négy karral, de oroszlán fejjel, hatalmas fogakkal. Őt nevezik Naraszimhának. Naraszimha széttépte Hiranjakasiput, majd elfoglalta trónját, és elmondta Prahládának, hogy Hiranjakasipunak még kétszer újjá kell születnie a Földön és Visnura támadnia, csak ez után térhet vissza Visnu köreibe. Naraszimha Prahládát bízza meg, hogy uralkodjon a Daitják nemzetségén.

2017. szeptember 2., szombat

Az utthita szvasztikászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető gyakorlatok

Az utthita szvasztikászana végrehajtásában nem csak a bevezető vinyászák jelenthetnek nehézséget, hanem maga a póz is. A póz végrehajtásához a következő ászanákat érdemes gyakorolni: vriksászana, ardha-baddha-padma-uttánászana, vátájanászana, valamint a pádángusthászana (lábujjhegy-tartás féllótuszban). Ez utóbb nem tévesztendő össze az álló lábujjfogásos előrehajlítással. Ehelyett féllótuszban leguggolunk, ezt akár a földön ülve is elkezdhetjük és onnan jöhetünk a guggoló helyzetbe. Gyakoroljuk először a földön támaszkodva, majd imatartással, végül pedig a garudászana-kézpozícót is hozzátéve. A fent felsorolt két vinyásza-változat előtt gyakorolhatjuk az alábbi rávezető változatot, akár elemeire bontva is.

Ékam: Belégzésre helyezzük féllótuszba a jobb lábunkat álló helyzetben, majd emeljük meg a karjainkat (viksászana).
Dvé: Kilégzésre hajoljunk előre, és támaszkodjunk meg mindkét kezünkkel a talajon.
Tríni: Belégzésre guggoljunk le és támasszuk a gerincet (farokcsontot) a jobb sarkunkra, majd egyenesedjünk fel a törzsünkkel.
Csatvári: Kilégzésre helyezzük a karjainkat garudászana pozícióba, és nyújtózkodjunk felfelé. Az egyensúlyozás nehézsége mellett a másik nehéz feladat a karok és a törzs felfelé nyújtása.
Pancsa: Kilégzésre helyezzük a tenyereinket a talajra, és emelkedjünk fel előrehajlásba.
Sad: Belégzésre egyenesedjünk fel és kilégzésre bontsuk a lábunkat, majd érkezzünk meg szamaszthitibe.
Szapta-dvádasa: Ismételjük meg az ékam-sad vinyászákat a bal oldalra is.

A korábban ismertetett hosszabb vinyásza elemeit már begyakorolhattuk a második sorozat vátájanászanájában, itt csak az egyensúlyozás lesz az újabb elem. Az álló helyzetből történő leereszkedéshez először gyakoroljuk a féllótuszból való leguggolást és felállást lógó karokkal, így segítve az egyensúlyozást, amikor a föld közelébe érünk. Ha a leguggolás és a felállás nem sikerül féllótuszban, akkor gyakoroljuk az egylábas guggolást előre kinyújtott lábbal, amíg a lábunk meg nem erősödik, és a koordinációs képesség ki nem alakul. Igyekezzünk minél egyenesebben tartani a törzset. A lassú leeresztésekkel tudjuk előkészíteni a felegyenesedést.

Egészségügyi hatások

Jó hatású a köszvény és rheumás fájdalmak esetén
Csökkenti a csípő és a láb ízületi gyulladásait
Erősíti a láb és a kar ízületeit, a hasizmokat, a bicepszet, tricepszet és a vállakat
Élénkíti a boka, lábfej és térdek keringését
Fejleszti az egyensúlyérzetet, a koncentrációt, a törzserőt és a türelmet
Erősíti a tüdőt és a szívet
Stimulálja a múla-bandhát és a hónalji nyirokcsomókat

Ellenjavallatok: A térd, boka vagy csípő sérülései, fejfájás, álmatlanság, alacsony vérnyomás, szédülés, az egyensúlyozószerv zavarai.

2017. szeptember 1., péntek

Az elme öt állapota

Tegnapelőtti bejegyzésemben az elme három minőségéről volt szó, és arről, hogyan befolyásolják az elme meditációra való alkalmasságát. Most ismerjük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi az öt állapot, amelyikben az elménk lehet, és melyik kedvez a meditációnak. 

Ksipta (szétszórt)

Ez az elme legáltalánosabb állapota, mellyel a legtöbben rendelkezünk ébrenléti állapotban. Ebben az állapotban a radzsasz minősége dominál. Az elme teljesen nyugtalan, egyik gondolatról a másikra ugrándozik, az egyik érzelemről a másikra, az egyik tárgyról a másikra. A gyűlölet és rajongás, ragaszkodás és ellenszenv között hánykolódunk, mint a falevél a szélviharban.

Múdha (tompa)

Ebben az elmeállapotban a tamasz uralkodik, az elménkre a tompaság, álmosság, letargia és az éberség hiánya a jellemző. Amikor mentálisan kimerültünk, akkor nem tudunk már újabb impulzusokat befogadni és feldolgozni, koncentrálni meg mégúgy sem. Ilyenkor minél passzívabb állapotba igyekszünk kerülni. A múdha állapotban nem vagyunk képesek produktív munkát végezni.

Ébrenléti állapotban általában a ksípta és a múdha állapotok között váltogatunk oda-vissza. A radzsasz arra hajt, hogy kezdjünk el ragaszkodni egy érzéktárgyhoz, Azonban, ha nem kapjuk meg, akkor a tamasz a szomorúság vagy depresszió állapotába taszít.

Viksipta (részlegesen fókuszált)

Az életünk során, anyagi vagy spirituális törekvéseink közepette vannak olyan pillanatok, amikor a szattva-guna veszi át az uralmat, és az elme néhány pillanatra képes fókuszálni és koncentrálni. A régi beidegződések azonban hamar kibillentenek a szattvából és visszahúznak a radzsasz vagy tamasz hatása alá. A viksipta állapot ezt az elhúzó erőt képviseli, melyet a Jóga-szútrában felsorolt kilenc akadály (viksépa) és azok kísérő tünetei idéznek elő. 

Ez az állapot már némileg lehetővé teszi a meditációs gyakorlatot. lesznek olyan időszakok, amikor az elménk nyugodtnak tűnik, és képes fókuszálni a meditáció tárgyára. Hamarosan azonban más gondolatok térítik el, és erőfeszítést kell tenni, hogy visszatérítsük.

Ékágra (egy pontra szegezett)

Ez a szampragjáta szamádhí állapota. Az elme ilyenkor teljesen fókuszál a meditáció tárgyára, és teljességgel megvilágítja, megvalósítja és megismeri a meditáció tárgyát. Ez az állapot képes megszüntetni a klésákat (a szenvedés forrásait), meglazítja a karma kötelékeit és közelebb visz bennünket a niródha végső szintjéhez. Valódi jógikus értelemben csak azt tekinthetjük közvetlen érzékelésnek, amikor az elme a szamádhi állapotéban felfogja a meditáció tárgyát. Az öt érzékszerven keresztül történő külső érzékelés, melyet "közvetlennek" nevezünk, valójában nem teljes, tökéletlen, korlátozott és torz, mivel az érzékeink tökéletlenek, az elménk és az értelmünk szennyezett, és a negatív egó befolyása alatt állnak.

Niródha (felfüggesztett)

A niródha elmeállapot megenyezik az aszampragjáta (tárgy nélküli) szamádhi állapotával. Ebben az állapotban nem keletkeznek újabb szamszkárák (lenyomatok). Bár a múltbeli benyomások még jelen vannak, hatástalanná válnak és nem okoznak több szenvedést. A niródha állapotban az elme normális funkciói tovább működnek, de most már teljesen a jógi irányítása alatt áll, és minden vritti (változás) a tiszta, szattvikus értelem hatása alatt történik, és nem az egó hatása alatt. Ha sikerül sokáig fenntartani a niródha állapotát az elme végül feloldódik a gunák egyensúlyának állapotában, ami által a jógi elérheti a felszabadulást (kaivalját).

2017. augusztus 31., csütörtök

Meditáció a Kali-júgában

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Szvadharma

A hivatásbeli csoportunkat a szvadharma határozza meg. A szvadharma az egyéni szent kötelességünk, amiért itt vagyunk, amivel hozzájárulunk a világhoz. Minden emberi lénynek saját szvadharmája van, Isten egyéni módon fejezi ki magát rajta keresztül. Mindenki a maga módján tesz hozzá az isteni kreativitásnak ehhez a hatalmas műalkotásához, ami a világ. Senki más nem mondhatja meg nekünk, hogy mi a szvadharmánk. Csakis saját magunk tapasztalhatjuk meg és találhatjuk meg azt a szívünkben. A legközvetlenebb módja, hogy megtaláljuk, a lelki gyakorlaton, például a meditáción keresztül történhet.

Júga

Végül vizsgáljuk meg, hogyan viszonyul a gyakorlási idő a világkorszakokhoz. A néyg világkorszak (Szatja, Trétá, Dvápara és Kali) közül a negyedikben és egyben utolsóban vagyunk. Korábban már részleteztem a világkorszak és az elme típusa közötti összefüggést („Ashtanga-jóga – gyakorlat és filozófia”, 133. old.). Az első korszak, a Szatja-júga idején az elménk még a niródha (felfüggesztett) állapot felé húzott, ami manapság a jóga végső céljává vált. Az átlagember számára ekkor nem volt szükség meditációra. A második és harmadik korszakban azonban a meditáció a spirituális gyakorlat lényeges része volt. Ezekben a korszakokban az uralkodó elmetípus (az ékágra a Trétá korszakban és a viksipta a Dvápara korszakban) egyaránt alkalmas a meditációra, bár csökkenő mértékben. Manapság, ahogy el is várnánk a Kali-júgában, az átlagember elméje a múdha (megszállottság) állapota felé tendál. Ez azt jelenti, hogy a mai korban sokkal jobban azonosítjuk magunkat a testünkkel és a pénztárcánkkal, mint a Védák idején. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért rajongunk mértéktelenül a celebek, sportcsillagok, előadóművészek és egyéb szenzációk iránt.

A testtel való erős azonosítás miatt sokkal kevesebb emberrel találkozunk, aki a magasabb ágakat gyakorolja, de ez ne zavarjon meg. Ez inkább inspiráljon és dolgozzunk megháromszorozott lelkesedéssel! A jó hír ugyanis az, hogy az idő minőségének gyorsulása (és az entrópia) miatt, ahogy a történelem a nagy rendező felé rohan a befejezéshez, a spirituális gyakorlatokkal töltött idő manapság sokkal hatékonyabb, mint a korábbi korokban. Olvashatunk történeteket ősi bölcsekről, akik a gyakorlás bizonyos formáit több, mint tízezer évig végezték. Azért kellett ilyen hosszú ideig dolgozniuk, mert akkoriban az idő sokkal lassabban telt, és bármilyen változás sokkal lassabban következett be. Alapvetően ez azt jelenti, hogy manapság sokkal pörgősebb az idő, mondhatjuk, hogy össze van sűrűsödve. Hallhatjuk az emberektől, hogy egyre gyorsabban történnek a dolgok manapság, és a világ is gyorsabban változik. Ez nem csak szubjektív tapasztalat: az idő minősége gyorsul a Kali-júgában. Csak nézzük meg, hogy mennyi csodálatos találmány született az elmúlt száz év alatt! Előtte 350 évig tartott, míg ugyanennyi találmányt feltaláltunk, azelőtt pedig majdnem ezer évig. Az idő egyre jobban gyorsul. Ez eleinte nehezebbé teszi a meditáció gyakorlását, mert olyan sok a zavaró tényező, de ha egyszer túljutunk a kezdeti nehézségeken, és kikapcsoltuk a számítógépet meg a kézi kütyüket, a Kali-júgában remekül lehet gyakorolni."


2017. augusztus 30., szerda

A dósák és az elme minőségei 2. rész

A tegnapelőtti cikkben a három dósa pszichológiai tulajdonságairól és a meditációra való alkalmasságukról beszéltünk. Most pedig kerítsünk sort az elme három minőségének megismerésére, melyek tulajdonképpen függetlenek a dósáktól és az ájurvédikus testalkattól. A három minőség (guna) a szattva (jóság), radzsasz (szenvedély) és tamasz (sötétség). 

Tamasz - sötétségnek vagy tudatlanságnak is fordítják, a legalacsonyabb kötőerő. jellemzői a lustaság, tétlenség, az öntudatosság, céltudatosság hiánya, az alvás, a pusztulás és az éberség hiánya. 

Radzsasz - a szenvedély minőségének jellemzője a változás, az alkotás, a teremtés és a munka gyümölcseihez fűződő erős ragaszkodás. A radzsazsikus ember tevékeny, de élvezni akarja munkája gyümölcsét, és frusztrált lesz, ha kudarc vagy veszteség éri. Erős érzelmei és egója van.

Szattva - ez a legmagasabb, legtisztább minőség, az egyensúly és állandóság kötőereje. Elősegíti a tudás művelését, az intellektus tisztítását és az elme egy pontra szegezését meditáció közben. A jógi célja, hogy szattvikussá tegye az elméjét és az intellektusát, mert ezáltal válik alkalmassá a meditációra. 

Ha nagyon szeretnék párhuzamot vonni a dósák és a gunák között, akkor a kapha mozdulatlansága tamaszikus tulajdonság, a pitta változékonysága radzsaszikus tulajdonság, míg a váta könnyedsége szattvikus tulajdonság. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a váta testalkatúaknak a legkönnyebb kifejleszteni a szattvikus elmét. mindhárom testalkagt-típus számára sajátos kihívások nehezíthetik a szattvikus, egy pontra szegezett elmeállapot elérését. A hétköznapi életben az elménk háromféle állapotban szokott lenni: 

Ksipta (szétszórt): ebben az állapotban az elme ide-oda csapong, és képtelen huzamosabb ideig egy dologra koncentrálni. Ezt az állapotot a radzsasz dominálja, és a váta, valamint a pitta testalkatú emberekre is jellemző lehet.

Múdha (tompa): ebben az állapotban az elme tétlenségbe merül, és semmiféle produktív munkát nem képes végrehajtani. A múdha elmére a tamasz domináns hatása nehezedik, erre leginkább a kapha alkatú emberek hajlamosak.

Viksipta (oszcilláló): ebben az állapotban a szattva némi hatása mér felfedezhető, de a másik két guna befolyása még mindig erős. Éppen ezért az elme képes egy darabig egy dologra koncentrálni,d e utána átvált egy másikra. A váta testalkatúakra jellemző, hogy párhuzamosan több dologgal foglalkoznak (például 2-3 könyvet olvasnak váltogatva vagy több tv-csatornát néznek egyszerre), és ezért egyikre sem tudnak teljes hatékonysággal koncentrálni.  A pitta alkatúakra inkább a megszállottság lehet jellemző, azonban egy bizonyos dolog iránti túlzott lelkesedésük hamar kilobbanhat, és utána másik célt kell keresniük, ami motiválja őket. A viksipta elmeállapotban sok mindent el lehet érni és meg lehet valósítani, legyen szó akár intellektuális vagy egyéb alkotó, produktív erőfeszítésről, az ember mégsem érzi magát állandóan boldognak.

A többé-kevésbé állandó boldogságérzet akkor valósul meg, ha sikerült az elménket és az intlellektusunkat túlnyomó részt szattvikussá tenni, és az elménk elérte az ékágra (egyhegyű) állapotot, melyben képes meditálni, vagy egy dologra koncentrálni huzamosabb ideig. A szattva állandóságot és kiegyensúlyozottságot jelent, amikor az ember tervez és képes megvalósítani a terveit. Az elme öt állapotáról még további részleteket ismerhetünk meg a következő blogbejegyzésben. 

2017. augusztus 29., kedd

A társadalmi rendek

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Varna

A varna a foglalkozást jelenti. Régebben kasztot is jelentett, de a védikus időkben a kasztok nem örökletesek voltak, hanem az alapján határozták meg egy ember kasztját, hogy miképpen akarta szolgálni Istent és az emberiséget. A jelenleg Indiában létező kasztrendszer ennek az ősi rendnek a torz mása. A munkánktól is függ, hogy mennyit kell gyakorolnunk. Ha spirituális tevékenységet végzünk (akiket a Védák bráhmanáknak neveznek), például jógaoktatók vagyunk, akkor többet kell gyakorolnunk, mint más munkát végzőknek. Valamilyen mértékben el is kell érnünk azt, amit oktatunk, vagy legalábbis őszintén törekednünk kell rá. A bráhmanáknak a szattva irányítása alatt kellene lenniük, és a szattva (bölcsesség és lelki intelligencia) növelése érdekében több gyakorlásra van szükségünk, mint más foglalkozásúaknak.

A következő kaszt, vagy hivatás-csoport a ksatriják. A régi időkben ők alkották a nemességet, de manapság inkább politikusoknak és adminisztrátoroknak hívnánk őket. A ksatrijákat a radzsasz irányítja némi szattva-befolyással. Erős késztetést éreznek az irányításra és az adminisztrációra (a radzsasz ugyanabból a tőből fakad, mint a rádzsa - „király” szó), de az uralkodásukat a bölcsességnek és az intelligenciának kellene vezérelnie; máskülönben nem sok hasznot hoznak az általános népességnek. Egy társadalom káoszba fullad, ha az irányítók nem végeznek valamilyen jellegű spirituális gyakorlatokat, mert akkor az intelligenciájuk mindig ködös marad. Politikusként és adminisztrátorként jelentős mennyiségű spirituális gyakorlatot kell végeznünk, hogy az irányításunk alatt állók élvezhessék a bölcs döntéseink hasznát.

A harmadik kaszt vagy hivatás-csoport a vaisják, a kereskedők és üzletemberek. Rájuk az jellemző, hogy dominánsan a tamasz hatása alatt állnak, ami a vagyonszerzésre irányuló vágyhoz vezet. De ebben a tamaszban is kell lennie egy bizonyos mennyiségű szattvának, hogy az üzleti döntéseiket a bölcsesség befolyásolja, és ne a mohóság. Mivel a vaisják jelentős szerepet játszanak a társadalom jólétében, az üzletembereknek is kell spirituális gyakorlatokat végezniük, mivel a vagyon és a hatalom mindig felelősséget ró a vállukra. A pránájáma különösen elősegíti az üzleti döntéseink helyes meghozatalát, mivel fejleszti azt a képességet, hogy az adott feladathoz a megfelelő agyféltekét használjuk.

Az utolsó csoportot súdrának nevezik, ami azokra utal, akik csak fizetségért dolgoznak, és utána azt élvezetre költik. A régi időkben nem várták el tőlük, hogy sokat gyakoroljanak. Az egyenlőség hívei azonban azt mondanák, hogy mindenkinek meg kell kapnia a gyakorlás eredményét, mivel ez mindenkit képessé tesz az adásra. Ezt a nézetet osztja Vaszistha bölcs is, aki azt mondja, hogy a jóga az összes varna és ásrama közös kötelessége (Vaszistha szamhitá 1.31)"

2017. augusztus 28., hétfő

A dósák és az elme minőségei 1. rész

A jógatáborban felmerült az a kérdés, hogy a különböző testtípussal rendelkező emberek különböző módon vagy mértékben tudnak-e boldogok lenni, illetve hogy mindez hogyan befolyásolja a meditációjukat.

Nos, ez egy fontos kérdés, és nem árt tisztázni egy-két dolgot. Az ájurvéda tudománya szerint a testünkben három biológiai elv funkcionál: váta (éter és levegő keveréke, hideg, száraz, könnyű); pitta (víz és tűz keveréke, meleg, olajos, könnyű) és kapha (föld és víz keveréke, nedves, nehéz és hideg). Ezek a biológiai elemek vagy erők mindenkinek a testében jelen vannak, mivel létfontosságú szerepet töltenek be. Viszont minden embernél más és más a dósák születéskori aránya, vannak, akiknél a három közül egy dominál, míg a másik kettő kisebb mértékben van jelen. Vannak akiknél két dósa dominál, a harmadik pedig elnyomott. És nagyon ritkán előfordul, hogy már születéskor egyforma a három dósa aránya.

Nézzük azonban meg az egyszerűség kedvéért az egydósás típusokat! Tudni kell, hogy a dósák születéskori egyéni arányt prakritinek nevezzük, az ettől való, eltérést pedig vikritinek, mely betegségeket okozhat. A cél a prakriti helyreállítása, és nem valamelyik dósa elnyomása, vagy az egyenlő arány elérése. Tehát mi jellemző az egyes dósák dominanciájával rendelkező emberekre? Mivel a dósák nem csak a fizikai test működését, hanem az idegrendszer és az elme működését is befolyásolják, érdemes megismerni mindhármat. 

Váta: vékony testalkatú, pörgős, feszült idegzetű, sokat beszél, türelmetlen, nem tud sokáig koncentrálni egy dologra, felszínes lehet. Az ilyen embereknél semmi sem tart sokáig, így a meditatív állapot, a felfüggesztett elme sem tud sokáig megmaradni. A boldogság is egy elmeállapot, de ezt sem tudják sokáig fenntartani, könnyen kibillennek belőle és mérgesek, frusztráltak vagy szomorúak lesznek akár egy kis dolog miatt is. A levegő könnyű és mozgó elem, ezért rájuk különösen jellemző lehet a nyugtalan, csapongó elme.

Pitta: Hirtelen természetű, lobbanékony, fanatizmusra hajlamos, és ha valamibe belelovalja magát, akkor hajlandó elmenni a végsőkig. Viszont gyakran nem kitartó és változékony a lelkesedése, ellobbanhat, mint a tűz lágja. Erőteljes stimulusokkal kell táplálni, a leginkább hajlamos a szélsőségekre. A pitta alkatú ember erős erkölcsi érzékkel rendelkezhet, és tudja a helyes irányt, de nem mindig következetes és eltökélt, hogy végig is menjen az úton. Akkor képes meditálni, ha közben is erőteljes stimulusoknak teszi ki az elméjét, akár látvány, illatok, színek, stb. formájában, akár a belső utazásai során. A boldogságérzet nála is változékony, és erős érzelmei vannak, melyek állandóan váltogatják egymást. Hajlamos a ragaszkodásra, és mindent azonnal akar.

Kapha: Nehézkes, túlsúlyos testalkatú ember, alapvetően biztonságra törekszik. A lustaság is jellemző lehet rá, ugyanakkor hűséges és kitartó, bár általában nem halad gyorsan. Nála az akaraterő hiánya lehet probléma a meditációban, de ha alapos motivációja van, akkor lassan-de biztosan haladni tud a cél felé. Talán a kaphák tudják a legjobban fenntartani a tartós boldogságérzetet, de ezt gyakran kompromisszumok árán teszik, és megelégszenek azzal, ami van, nem szőnek nagyravágyó terveket. 

A következő cikkben arról fogunk beszélni, hogy az elme három minősége hogyan függhet össze az ájurvédikus testalkatokkal. 

2017. augusztus 27., vasárnap

Utthita Szvasztikászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Utthita Szvasztikászana (Kiemelt kedvező póz)
Dristi: Úrdhva (fölfelé)

A szvasztikászana nevéről majd később több szót ejtünk, mivel ez a póz is az ötödik sorozatban található. Ebben az esetben a lábunk nem szvasztikászana pozícióban van, hanem féllótuszban, de mivel a sarkunkon támaszkodunk, ezért kiemelt póznak nevezzük. A póz egy átkötő gyakorlat az eddigi statikus hátrahajlító gyakorlatok és az ezután következő dinamikus tiktakk gyakorlat között. A póz a második sorozatban található vátájanászana (ugró ló, vagy egyesek szerint ablakpóz) közeli rokona, csupán a féllótuszban lévő láb helyzete tér el, illetve a másik lábunkkal teljes guggolást hajtunk végre a fél guggolás helyett.

Vinyásza számolás

Az előző póznál visszajöttünk szamaszthitibe, és innen indul a vinyásza számolás.
Ékam: Belégzésre tegyük be a jobb lábunkat féllótuszba és fogjuk meg hátulról, majd emeljük fel a bal karunkat - úrdhva-vriksászana (karemelés állásban).
Dvé: Kilégzésre uttánászana féllótuszban (előrehajlítás, mindkét tenyér a talajon).
Tríni: Belégzésre úrdhva uttánászana féllótuszban (emeljük a fejünket).
Csatvári: Kilégzésre csaturanga-dandászana féllótuszban.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz féllótuszban.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz féllótuszban.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úgy, hogy a bal sarkunkra guggolunk, és rátámasztjuk a farokcsontot, miközben a jobb lábunk féllótuszban van. Fonjuk össze a karjainkat garudászana pozícióba (a jobb kar van alul), majd tartsuk a törzset egyenesen, és emeljük a karokat minél magasabbra. Nézzünk felfelé és hajtsunk végre öt mély légzést.
Astau: Kilégzésre helyezzük a két tenyerünket a padlóra, és ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába (a jobb lábunk még mindig féllótuszban van.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz (most vegyük ki a jobb lábunkat a féllótuszból, és helyezzük be a balt).
Ékádasa-csaturdasa: Ismételjük meg a szapta-dasa vinyászákat a bal oldalra is.
Pancsadasa: Kilégzésre helyezzük a két tenyerünket a padlóra, és ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába (a bal lábunk még mindig féllótuszban van.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába féllótuszban és fogjuk meg a bal nagylábujjunkat bal kézzel.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre uttánászana féllótuszban.
Vimsatihi: Belégzésre szamaszthiti, bontsuk a féllótuszt.

Alternatív vinyásza:

Ékam: Belégzésre álló helyzetben helyezzük a jobb lábunkat féllótuszba, és a karokat fonjuk be garudászanába.
Dvé: Kilégzésre guggoljunk le a bal sarkunkra, és hajtsunk végre öt mély légzést a pózban.
Tríni: Belégzésre egyenesedjünk fel ismét.
Csatvári: szamaszthiti.
Pancsa – astau: Ismételjük meg az ékam-csatvári vinyászákat a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája


Amennyiben a második vinyásza módszert választjuk, a leguggolásnál és a felállásnál aktívan használni kell a láb- és törzsizmokat, valamint meg kell tartani az egyensúlyt, miközben a teljes talpról a talppárnára váltunk, illetve vissza. Ez a nehezebbik változat a kettő közül. Amikor megérkeztünk a pózba, akkor a megfelelő egyensúly esetén a támaszkodó láb izmait minél jobban igyekezzünk ellazítani, miközben a féllótuszban lévő lábunkat nem engedjük lejjebb billenni a vízszintesnél. A törzs aktív, a karokkal felfelé nyújtózkodunk.

2017. augusztus 26., szombat

Az uttána salabhászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető változatok

Az uttána salabhászana kivitelezése nem szokott gondot okozni, ha a viparíta salabhászana már megy. Azonban, ha szeretnénk egy rávezető gyakorlatsort gyakorolni erre a pózra, akkor kezdjük a kobrapózzal (bhudzsangászana és púrna-bhudzsangászana (rádzsakapótászana), majd lépjünk át az alkartámaszos pózok (pincsha-majúrászana és vriscsikászana) gyakorlására. Ezek után végezzük a viparíta-salabhászanát a törzs alatt kinyújtott karokkal, majd behajlított karokkal, mint a skorpió pózban, az állunkat és a mellkasunkat a földön tartva. Utána áttérhetünk a tenyértámaszos uttána-salabhászana gyakorlására. Mindegyiket gyakorolhatjuk egyenes és behajlított térddel is, így tudjuk előkészíteni a póz végrehajtását.

A kartámaszból beeresztés és kiemelés elsajátításához a következő rávezető gyakorlatokra lesz szükség:

Karhajlítás-nyújtás kézenállásban falnál

Ezt a gyakorlatot végezzük felváltva hassal és háttal is a fal felé, a felsőtestet igyekezzünk függőlegesen, a fejünket lefelé lógva tartani. Eleinte betehetünk egy puha magasítást a fejünk alá, így hamarabb elérjük az a mélységet, ahol a fej a földhöz ér. Miután tíz ismétlést végre tudunk hajtani fejleérintéssel, elkezdhetünk magasítást tenni a tenyereink alá, hogy még tovább tudjuk növelni a karhajlítás mélységét. A vinyászában ugyanis az állunkat, illetve a mellkasunkat kell leérintenünk a talajra.

Rávezető gyakorlatok fal nélkül

Amikor elkezdjük fal nélkül gyakorolni a beengedést és kiemelést, először gyakoroljuk a skorpióból (könyöktámaszból) történő leeresztést és visszaemelést. Tehát skorpió- vagy pávatoll-pózban engedjük le az állunkat és a mellkasunkat a talajra, majd emeljük vissza. Ha már megy tíz ismétlés, akkor kezdjük el gyakorolni a kézenállásból könyöktámaszba történő leeresztést és visszaemelést. Ez a gyakorlat azért fontos, mert segít elsajátítani a súlypont korrigálását a leeresztésnél és a kiemelésnél. Párhuzamosan elkezdhetjük a kézenállásból mellkastámaszba leeresztést és kiemelést is. Először csak részlegesen fog sikerülni, de ahogy növekszik a leeresztés mélysége, elkezdhetjük a teljes leeresztés gyakorlását. Ez valószínűleg hamarabb meglesz, mint a teljes kiemelés, mert lefelé a gravitáció mentén dolgozunk, míg fölfelé a gravitáció ellen. A leeresztésből és kiemelésből is érdemes eljutni tíz ismétlésig az egyensúly megtartásával. A leeresztésnél az ember hajlamos eldőlni a hasa felé, míg a kiemelésnél a hátunk felé dőlünk, ezeket a súlypont-eltolódásokat kell megtanulni menet közben kikompenzálni.

Egészségügyi hatások

Nyújtja és erősíti a hátat és a gerincet
Erősíti a mellkast
Stimulálja a szívcsakrát, torokcsakrát és a köldökcsakrát
Masszírozza az emésztőszerveket és ezáltal csökkenti az emésztési panaszokat.
Megfiatalítja és felüdíti az elmét, testet és a lelket
Javítja a vérkeringést
Csökkenti a mentális stresszt és fizikai feszültséget
Feszesíti a hasizmot
Javítja az egyensúlyérzéket
Csökkenti a fájdalmakat, nyugtatja az elmét
Erősíti az önbizalmat a kihívásokkal szemben
Növeli az állóképességet
Csökkenti a csípő- és derék-eredetű fájdalmakat
növeli a testmagasságot
Megszünteti a székrekedést és a puffadást
Erősíti a farizmokat.


Ellenjavallatok: terhesség, műtét utáni lábadozás, betegség, láz, a gerinc, hát, karok sérülései.