2016. április 8., péntek

Az eredménycentrikusság csapdája

Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy "Jogod van a kötelességed végzéséhez, de nincs jogod a tetteid gyümölcséhez." És utána egy egész rendszert vázol fel, melyet karma-jógának nevez. E rendszer alsó szintjén az ember szeszélyesen cselekszik, nem látva  összefüggést a tettei és azok visszahatásai között. Bizonyos mennyiségű spirituális tudás és önkontroll birtokában kezdi megérteni a karma összefüggéseit, és hajlandóbb lesz az Univerzum törvényeivel összhangban cselekedni. Hiszen tudja, hogy ha megszegi a törvényt, akkor ezért karmikus büntetés jár, ha pedig betartja, akkor megkapja jutalmát. 

A következő lépés az, amikor (még több tudás birtokában) megérti, hogy a tettei gyümölcsének élvezete utáni vágy ideláncolja az ismétlődő újjászületés körforgásához, hiszen a szívében lévő vágyak és az elültetett karmikus magok arra késztetik, hogy megvárja, amíg élvezheti tettei gyümölcsét. E vágy feladásának folyamata nagyon hosszadalmas dolog, és a tudás művelése, valamint a meditáció vagy odaadás valamilyen formájának gyakorlása mellett törekednünk kell arra is, hogy önként lemondjunk a tetteink gyümölcséről. 

Az általunk kapott karmikus eredményeket használhatjuk jótékonykodásra, mások segítésére, vagy felajánlhatjuk Istennek. Ez a bhakti, vagyis odaadó szolgálat gyakorlásának egyik módja. De egyelőre maradjunk a hétköznapi példánál: Miért fontos, hogy eredménycentrikusak legyünk, viszont mik ennek a csapdái?

Az emberi elmét háromféle kötőerő, azaz minőség uralhatja: tamasz (sötétség, tudatlanság), radzsasz (szenvedély) és szattva (jóság). Persze általában egyik sincs jelen tisztán, de legtöbbször valamelyik domináns lesz. A tamasz hatása alatt lévő embernek nincs motivációja, elvan, mint a befőtt. Még a munka gyümölcseinek kilátása sem képes munkára sarkallni, inkább csak halogat és azt várja, hogy mások mindent megoldjanak helyette. Egy példa erre az olyan nagykorú gyerekek esete, akik inkább továbbra is a szülőknél laknak, csakhogy ne kelljen eltartaniuk magukat és egzisztenciát építeni. 

A tamaszikus ember számára már az is előrelépés, ha a radzsasz hatása alá kerül, és elkezd életcélokat kitűzni, erőfeszítést tesz azok eléréséért, és örül a sikernek, amiért megdolgozott. A radzsasz hatása alatt lévő ember általában motivált, és erősen ragaszkodik a céljaihoz, hajlandó sok erőfeszítést megtenni értük. Mivel azonban ragaszkodik a munkája gyümölcsének azonnali élvezetéhez, amint elért egy kis sikert, hátradől, vagy ha kudarcok érik, akkor kétségbeesik, és elveszíti a motivációját. Sőt, sok-sok siker után rájön, hogy az elért eredmények egyike sem tette boldoggá, mertt utána újabb és újabb eredményekre áhítozik. 

A radzsasszal az a baj, hogy az eredmények hajszolása közben az ember általában kiég, és a motivációja nem lesz egyenletes. Lemondást végez, hogy elérjen valamit, és amikor elérte, akkor lazít, és élvezi azt. Erre egy példa az az ember, aki életómódváltásba kezd, hogy lefogyjon, ám amikor úgy érzi, hogy már jól néz ki, ismét elkezd zabálni és lustálkodni, mert "megérdemli". Az önjutalmazó viselkedéssel sok esetben a mentális függőségeinknek adjuk át az irányítást, és ennek hosszú távon a motivációnk látja kárát.

A szattva hatása alatt álló ember az, aki képes folyamatosan és szilárdan motivált maradni, nem zavarja a siker és a kudarc váltakozása, és túl tud lépni az általa elért eredményeken. Ő tevékeny tud maradni anélkül, hogy ragaszkodna a tettei eredményéhez, és mindezt áldozatként ajánlja fel a személyes fejlődése oltárán. Nem várja el a dícséretet és a bíztatást, de a gyalázás sem rendíti meg az eltökéltségét. Ezt a szintet a kötelességszerű cselekvés szintjének nevezi a Bhagavad-gítá. Tehát, ha neg tudjuk tartani a motivációnkat, és közben le tudunk mondani a tetteink eredményéről, akkor több spirituális fejlődésre és tudásra teszünk szert, mint amikor önös motívumok alapján cselekszünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem érünk el eredményeket, sikereket, hanem azt, hogy a motivációnk túlmutat ezen, és független az eredményektől. Ezt csak úgy érhetjük el, ha soha nem adjuk fel a törekvéseinket. 

1 megjegyzés:

Györgyei Szabó Magdolna írta...

Ez a bejegyzés most pont nagyon jókor és nyilván nem véletlenül jött :)! Én azt tapasztalom, hogy amint elengedem az eredményekhez való görcsös ragaszkodást, azok mágikus módon elkezdenek özönleni, sokkal jobban, mint ahogy várnám, bár talán más módon és irányból, mint gondoltam. Jó írás (megint)!