2013. május 24., péntek

Az Erőss-teszt

Mostanában rákattantam Coelhora. Bejön a stílusa, és sok gondolatot a magaménak érzek, amit megfogalmaz. Az Alkimistában például arról beszél, hogy a Személyes Történetünket kell élni, és ha feladjuk az álmainkat, mert túl kockázatosnak, nehéznek, kényelmetlennek stb. tűnik a megvalósításuk, akkor boldogtalanok leszünk. Márpedig a legtöbb ember ilyen. A regény főhőse is számtalan vívódáson megy keresztül, mire megérti, hogy mindig fel kell állnia és tovább kell mennie az álmai felé, mert ettől lesz boldog. Sok mindenkivel találkozik, aki zavartan és felháborodással reagál arra, amikor őket is emlékezteti erre, hiszen sokkal könnyebb a megszokott szürke hétkoznapok jelentéktelenségének látszólagos biztonságába menekülni, mint kockára tenni mindent az álmainkért.

Erőss Zsolt és társa tragikus hegymászóbalesetének híre hallatán is Coelho szavai jutottak az eszembe. Erőss Zsolt, a Hópárduc a leghíresebb és legsikeresebb magyar hegymászó, és valószínűleg az is marad egy darabig. Élete volt a mászás, az expedíciókra készülés, és nem ismert lehetetlent. Több tucat, ha nem több száz hegyet megmászott, és egyik Magas-Tátrai mászása közben, amikor társai életét igyekezett megmenteni, eltört a lába. Előtte már két lefagyott lábujját követelte a Hegy, ez alkalommal pedig sérült lábáról kellett lemondania, ha újra mászni akart. Vannak, akik ezt intő jelnek vették, hogy abba kéne hagynia a hegymászást. Ő azonban nem adta fel, műlábbal is tovább ment álmai útján. Meg akarta mászni a világ összes 8000 méter fölötti csúcsát (14 hegyet), ami eddig összesen 26 embernek sikerült a világon, és négyen haltak bele valamelyik próbálkozásba.  Volt olyan hegy, amelyről a csúcstól pár száz méterre fordultak vissza, a Kancsendzöngát viszont ez alkalommal sikerült megmászniuk. A visszafelé úton veszett el Erőss Zsolt és társa, a 26 éves Kiss Péter.

Nem az a kérdés ezzel kapcsolatban, hogy hibát követtek-e el a hegymászók az expedíció során, és ha elkövettek, akkor milyen hibát követtek el, vagy hogyan lehetett volna elkerülni. A kérdés az, hogy te megbuktál-e az Erőss-teszten? Hogyan reagáltál a halálhírre? Elítélted a felelőtlenségéért, mert túl sokat kockáztatott, mert a szenvedélye miatt feláldozta az életét, és nem lehet többet a családjával, a barátaival, vagy pedig úgy érzed, hogy egy kicsit mindannyiunk hőse, mindannyiunk helyett járta az álmai útját,  legyőzte a félelmeit, és tántoríthatatlan akaraterőre tett szert? Ez alkalommal a hegy győzött, de Zsolt nem veszített, mert már az örök csúcsokat járja. Valahol úgy érzem, hogy Isten mindenkinek megadja a halála után azt a lehetőséget, hogy beteljesíthesse az álmait, de csak azoknak, akik nem mondtak le róluk az életük során, és áldozatot vállaltak értük.

Te is a bosszankodó emberek közé, a semmitmondó és céltalan életük kényelmes biztonságából Zsolték emberfeletti teljesítményét semmibe vevő, pocskondiázó tömeghez tartozol, vagy azokhoz, akik tisztelettel adóznak a Hópárduc töretlen hite előtt, és erőt merítenek abból, hogy minden nehézséget legyőzve tovább küzdött az álmaiért?

A gyószoló családnak szerintem sokkal jobban fájnak azok a megjegyzések, hogy "Miért nem maradt veszteg, úgy kellett neki", mint az, hogy szeretett férjük és apjuk jéggé dermedt a hófödte csúcson, és többé már nem láthatják viszont. Ha Isten személyesen megjelent volna Zsolt előtt, mielőtt meghalt, és felajánlotta volna neki: "Visszaadom az életedet, ha lemondasz a hegymászásról. Melyiket választod?", én biztos vagyok benne, hogy inkább a halált választotta volna. Ha nem mehetett volna fel több csúcsra, és biztonsági őrként vagy valami hasonló céltalan módon kellett volna tengetni élete további részét, az rosszabb lett volna a számára, mint a halál. Én is így döntöttem volna, ezért nem tudom elítélni, nem tudom önzőnek tartani. Ahogy Paulo Coelho mondta, Zsolt megélte a Személyes Történetét. 

Ki tudja, lehet, hogy tényleg így is történt, ezt már sohasem fogjuk megtudni tőle. Az emberek sok minden csodálatos és rendkívüli dolgot átélnek a haláluk előtt. Volt értelme a halálának? Szerintem volt. Még ha fájó is a hiánya, de szinte biztos vagyok benne, hogy a felesége, gyermekei, szerettei is megtanulták tőle, hogy az álmaink beteljesítése minden kockázatot megér, és lemondani az álmunkról rosszabb, mint meghalni. 

Persze mindenkinek más a Személyes Története, az életünk arról szól, hogy ezt megtaláljuk, megírjuk, átéljük. Nem mindenkinek egy nagy utazás jelenti az elrejtett kincset, mint Santiagonak, az andalúziai pásztorfiúnak, vagy Erőss Zsoltnak, a Hópárducnak. De mindannyiunknak el kell döntenünk, hogy merünk-e álmodni, és merjük-e megvalósítani az álmainkat, vagy a félelemnek, a hamis biztonságérzetnek és a hétköznapi jelentéktelenségnek engedve lemondunk az álmainkról, mert "túl kockázatosak." 

Rajtunk múlik, hogy sok-sok fáradságos munkával, küzdelemmel, erőfeszítéssel felébresztjük, a felszínre hozzuk a bennünk rejlő rendkívüli és megismételhetetlen potenciált, vagy pedig kibontunk még egy sört és megnézünk még egy agyatlan tévé-sorozatot. Hétköznapi emberek ugyanis nincsenek, csak olyanok vannak, akik elhitték, akikkel elhitették, hogy semmire sem vihetik az életben. Mindannyian Isten megismételhetetlen, egyéni teremtményei vagyunk, és minden egyes ember képes megváltani, megváltoztatni az egész világot a gondolkodásával, ha nem adja fel az álmait.  

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

a.nehéz.út.
http://youtu.be/QlwZYxgLFto

erszenyk írta...

Tudod, én egyet nem értek: hogyan gondolja bárki is, hogy ítélkezhet Erőss zsolt fölött?? A felesége, a gyerekei jogosan mondanak bármit is. A többieknek pedig mi köze hozzá?? Lehetett neki drukkolni, most lehet együttérezni.

erszenyk írta...

Nekem volt egy gondolatom amúgy, amikor valaki írta, hogy Erőss Zsoltnak a cipőfűzőjével sem érünk föl. Hát ez nem igaz, milliónyi ember tesz az életében hatalmas erőfeszítéseket, csak éppen nem a hegymászásban. Hanem a hétköznapokban való helytállásért, egy betegség leküzdéséért, a gyermeke szeretetéért, a házassága mementéséért, a Bátor-táborban való segédkezésért... Sorolhatnám... Mindkét fajta ítélkezés nagy butaságra és meggondolatlanságra vall.

Ditti írta...

Szeretem én is Coelhot olvasni, nagyon szép gondolatai vannak!

Valóban mindenki tehet komoly erőfeszítéseket az életben!
Azon gondolkodom el kicsit hogy vajon miért vágyik valaki a veszélyes magaslatokba vagy veszélyes mélységekbe újra és újra kockáztatva az életét, miért?
Ha tudatában van annak hogy nem biztos hogy eléri a célt mert útközben meghal, és el sem éri a hegycsúcsot és visszatér miért indul mégis neki a kockázatos útnak?
Legyen akár ez magas hegycsúcs- vagy az óceán mélysége, egyik út sem veszélytelen de ugyanakkor kincset is rejt, gyönyört is magában.
Valahol az ember azáltal hogy a hegyeket a magaslatokat akarja megmászni, vagy minél mélyebbre törekszik merülni nem a spirituális beteljesülést keresi a földön a hegycsúcsokon és a tenger mélyén v. máshol az életében? A valódi álma mindenki lelkének valójában nema spirituális "Everest törekvés" lenne a menny hegycsúcs magassága felé, egy boldog és békés gyönyörteli beteljesült tudatállapot elérése érdekében, hogy Istennel, lelkével egyesülve mindenki igazán boldog legyen? Nem a lelki béke és boldogság elérése a legfontosabb?
Ez csak egy költői kérdés mely bennem felmerült. Remélem nem baj hogy leírtam gondolataimat..

erszenyk írta...

Én egyetértek Dittivel. Azt gondolom, hogy azért vágyik valaki a veszélyes magaslatokba vagy veszélyes mélységekbe, újra és újra kockáztatva az életét, mert ez adja meg neki azt az életminőséget, amit élni szeretne. Spiritualitással vagy anélkül, mindegy. A feleségével is így vállaltak családot, hogy tudták, hogy Zsolt nem lesz jelen a család életében. Nekem ez felfoghatatlan, de nem vagyunk egyformák, és ettől nem vagyunk többek vagy kevesebbek sem egymásnál. Ilyenkor az merül fel, hogy a gyerekek vajon hogy fognak ehhez a döntéshez viszonyulni. Reméljük, megértik majd.

Névtelen írta...

Ez a téma sok indulatot kavart és gondolatot vetett föl.Bennem is. Jómagam sokáig a naivan csodálók táborába tartoztam, de azóta átértékelődött bennem egy-két dolog a tények ismeretében. Erőss Zsolt lelki ereje, kitartása, eredményei vitathatatlanok és tiszteletet érdemelnek. Előre bocsájtom,semmi irigység, vagy egyéb gyengeség nincs bennem vele és a teljesítményével kapcsolatban.
De: nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett.
Ez az eset egyébként sem önmagában érdekes; egy általánosabb problémára vet fényt. Konkrétan arra, hogy mennyire szeretünk valakit imádni, isteníteni, vagy épp ellenkezőleg, gyűlölni és eltiporni,megfeledkezve a józan valóságról, ha céljaink, vágyaink úgy kívánják. Mindig zavar, mikor vmilyen nemesnek gondolt ideológia, eszme érdekében szándékosan megfeledkezünk adott események/emberek árnyoldalairól (vagy épp pozitívumairól), ha egy nagy nimbusz kerül reflektorfénybe, vagy épp az ideológia alátámasztására kell az adott nimbuszt csatasorba állítani.
Az igazságot mindennél fontosabbnak tarto(tta)m az össznépi hülyítésnél, akár a legenda kárára is, legyen szó történelemről, művészetről, sportról stb.
Nincs szükségem hazugságra, elég annyi amennyi felett nincs "hatalmam".

Mint a cikkekből megtudtam Zsolt mellől az évek során 5 fiatal hegymászó dőlt ki (halt meg).
Bizonyos fanatizmust és megszállottságot igénylő sportokban, körökben nagyon erős a csoporton belüli hatás,a hierarchia ,a társadalomtól élesen elkülönülő szabályok és egyfajta sajátos belső élet a jellemző. Hegymászó körökben Zsolt tudása, kitartása, személyes tragédiáján való átlépése miatt egy valódi Ikonnak, valóságos Gurunak számított. A tapasztalatlanabb hegymászókra gyakorolt hatása egy ilyen embernek óriási - még akkor is, ha itt önálló, felnőtt emberekről beszélünk, akik vállalták a rizikót - amivel Zsoltnak is tisztában kellett lennie. Jól tudjuk, hogy "Vezetők" milyen hatást tudnak gyakorolni értelmes,felnőtt emberekre direkt és indirekt.
Zsolt lehet, h megélte a Személyes Történetét, de az nem jelenti, h jól is élte. Az, hogy az álmaiért az életével fizető tragikus hőst faragunk belőle, nagyon is emberi elgondolás, de magasabb szempontokat ne keverjünk ide, mert annak tükrében ez már nem siker, hanem bukás. Lehet, hogy pont az lett volna a helyes magasabb szempontok alapján, hogy megélve álmait, hihetetlen eredményei fényében visszatér csak egy kicsit kevésbé veszélyes élethez. A Sors/Isten/stb. figyelmeztette párszor: társai halálával(az nem volt elég), lába elvesztésével(az sem), majd végül az életével fizetett. Teljesítette álmait, de talán Személyes Történetét épp rosszul fejezte be. Önmagát kellett volna legyőznie. De nem úgy, ahogy hegymászás közben kellett, hisz az lényéből fakadt,máshogy nem is tudott volna cselekedni, hanem épp azon kellett volna felülemelkednie, azt a minőségi ugrást kellett volna meglépnie, amivel túl jut megszállottságán.
Már az is ostoba felelőtlenség, h Zsolt két kisgyermek és egy szerető feleség mellett ilyen szinten kísértette a halált - de ezt feldolgozni, ezzel megküzdeni persze nekik kell, ezzel nincs dolgunk (a vélemény meg szabad). De az már mélységesen elítélendő, ha valaki a saját önző megszállottságának kielégítésével mások életét veszélyezteti. Itt van egy fantasztikus ember, hihetetlen teljesítményekkel a háta mögött, amikhez fel sem érek, de az tény, h a szent megszállottság és annak eredményei soha nem írhatják felül azt a vétket,hibát amit közben mások kárára elkövet, legyen szó Erőss Zsoltról, történelmi személyiségekről vagy nagy irodalmi alakokról. Ettől még eredményeik csodálatra méltóak lehetnek, de csak és kizárólag a közben elkövetett rombolást mérlegre téve.
Már, ha az igazság még szempont.

M.Tibi

Ildikó írta...

Nagyon szépen leírtad ebben a cikkben a Személyes Történetet, és nagyon szépet írtál Erőss Zsoltról. Tetszett.

Kedves M.Tibi,
csak egy gondolat az írásodhoz. Zsolt mellől nem "kihalt"az az 5 ember a hegyen. 7-8000 méteren mindenki magára van utalva. Ha még látja is az ember, hogy mellette mondjuk megcsúszni a társa, nem tud utána nyúlni, mert hó, jég van ott, és elég egy rossz mozdulat és sajnos ő is meghal, kicsúszik... Ekkora magasságban mindenki sajnos csak magára számíthat.

Névtelen írta...

Kedves Ildikó!

Nem a konkrét, adott veszélyhelyzetben vitattam a felelősség kérdését, ez egyértelmű,ha érdemben olvastad, amit írtam. Zsolt felelőssége nem (csak) ott a hegyen volt nagy és kölcsönösen mindenkire kiterjedő, hanem előtte is, mint "Vezető", mint nagy tapasztalatokkal rendelkező "hegyi bölcs", akit követni, aki mellé szegődni merész, felelőtlen álmai teljesítésében, megtisztelő kaland. Erőss Zsolt csak az álmainak élt. Ami nem baj, csak akkor, ha másokat is belerángatunk a saját veszélyes álmainkba (és elhitetjük velük, h azok az ő álmaik is).
Sajnos 5 fiatal halt ki mellőle.

Üdv
M.Tibi