2012. október 3., szerda

Érdemes-e keresni a tökéletest?

A vasárnapi Jógafesztivál utógondolataként fogalmazódott meg bennem néhány dolog, ahogy elgyönyörködtem Ricardo Martinez jógabemutatójában. Van-e olyan, hogy tökéletes? Mert ha van, akkor az ő bemutatója közel járt ahhoz. Szeretném én is így tudni a harmadik sorozatot. És tudom, hogy igazából semmi más nem választ el tőle, csak nagyon sok, odafigyeléssel végzett gyakorlás. 

Általában, amikor egy ember azt látja, hogy valaki valamiben jobb nála, akkor akarva-akaratlanul elfogja az irigység. Én is évekig, mit évekig, egész életemben küszködtem ezzel az érzéssel, amikor nem tudod őszintén méltatni a másik munkáját, mert vetélytársnak érzet, úgy érzed, hogy fenyegeti a pozíciódat, tekintélyedet stb. És felébred benned a félelem. Ezt nevezzük úgy, hogy irigység, és ez mérgezi meg az emberi kapcsolatokat. Mert ha valakire irigy vagy, akkor ösztönösen elkezded keresni benne a hibát, a rosszat, valamit, amivel legalább a saját szemedben igazolhatod, hogy igenis, ő nem jobb nálad, csak esetleg mások látják így, de te tudod, hogy a valóságban te sokkal jobb vagy. 

Az irigység egy olyan kór, ami megfosztja az embert attól a képességtől, hogy a pozitívumot lássa a másikban. és ez nem csak nekünk rossz, mert egyre több és több rosszat fedezünk fel magunk körül, hanem a másiknak is rossz, mert ha a rossz dolgokra hívjuk fel a figyelmét, akkor megöljük a kreativitását, eltiporjuk az önbizalmát, ahelyett, hogy a pozitív dolgokat erősítenénk benne, amik végül segíthetnek neki, hogy legyőzze a hibáit, gyengeségeit, tökéletlenségét. 

Én a vasárnapi jógafesztiválon, nem csak Ricardo bemutatójában, de minden oktató munkájában a szépet, a jót, az értéket pillantottam meg. Lehet, hogy voltak hibák, de az nem érdekelt, mert nem kerestem őket. És lehet, hogy valamiféle abszolút nézőpontból szemlélve nem volt tökéletes az, amit csináltak, de szerintem az, hogy mennyi értéket fedezünk fel a másikban, és mennyit tudunk abból saját magunkba is átmenteni, elsősorban a látásmódunktól függ. 

Ha van egyáltalán olyan, hogy tökéletes, nem hiszem, hogy azt kellene keresnünk másokban, vagy azt kellene elvárnunk tőlük. Egyrészt azért, mert ha azt keressük, akkor vagy csalódni fogunk, vagy pedig elképzelünk egy tökéletes képet valakiről, és nem leszünk elég nyitottak, hogy valójában megismerjük, mert félünk, hogy összetörik a kép, amit alkottunk róla magunkban. Végül ez is csalódáshoz vezet. Ha pedig elvárjuk másoktól a tökéletességet, akkor szintén elkerülhetetlenül csalódni fogunk, mert az ember ugye nem tévedhetetlen, mindenki követ el hibákat. 

Főleg akkor van gubanc, ha másoktól sokkal nagyobb mértékben elvárjuk a tökéletességet, mint saját magunktól. De még ha könyörtelenek is vagyunk önmagunkkal, ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy másokat arra kényszerítsünk, hogy 100%-ban megfeleljenek az elvárásainknak. Mindenkinek szabad akarata van, ezt meg kell tanulni tiszteletben tartani. 

Talán az a legszerencsésebb, ha az ember alázatos. Ez több dolgot is jelent. Egyrészt önmagától elvárja a tökéletességet, de képes megbocsájtani magának azt, ha mégis tökéletlen marad. Másrészt az alázat segít meglátni másokban a tökéletességet, még ha az csak részleges is. Hiszen nem vetélytársként tekintünk a másikra, hanem önként alárendeljük magunkat neki, vagyis nem zavar az, ha tökéletes. Ricardóban is azt szeretem, hogy alázatos. Ha nem lenne az, akkor a csilivili ászanái feleannyit sem érnének, mint így. 

Szóval aki meg akar tanulni tökéletesen jógázni, az elsősorban az alázatot lesse el tőle, mert az sokkal jobban ékesíti a jógit, mint a háromszor a nyaka köré tekert lába. Egyébként meg az alázat abban is segít, hogy elégedettek legyünk mindazzal, amit elértünk. Anélkül is boldogok lehetünk, hogy a tökéletest keresnénk másokban vagy önmagunkban, sőt, csak így lehetünk boldogok, ha meglátjuk a szépet, a jót, és örülni tudunk neki. Aki örülni tud más emberek boldogságának, az igazán boldog.

Én is évekig tökéletes akartam lenni, először tökéletes lelkész, majd tökéletes jógi. Most is sok inspirációt kaptam ezen a jógafesztiválon a gyakorlásra, de már nem érzem a sürgető kényszerét annak, hogy tökéletes legyek, vagy jobb legyek valaki másnál. Most csak lenni akarok, mint ahogyan vagyok is, és örülni a saját gyakorlásomnak. Örülni, hogy van kezem, lábam, gerincem, és hogy minden nap odaállhatok a matracra, és a légzésemre figyelhetek. 

A tökéletesség valahol belül van, szerves részünk, igazából mi magunk vagyunk az eredendő tökéletesség, csak fel kell ismernünk ezt. A lélek tökéletes, változatlan, csak az elme zuhan illúzióba, és feledkezik meg minderről. A tökéletlen és tökéletes kettőssége csak az illúzióban lévő élőlény számára létezik, mint ahogyan az egók egymáshoz méredzkedése is. Csak a Most van, a Béke és a Szeretet. Ez így kerek, így tökéletes. 


2 megjegyzés:

kisordas írta...

Na ez gyönyörű... :)

gabim írta...

Egyetértek :)
Még valami ahhoz, amiről az elején írsz, a hindu szerzetesek első fogadalma: "A légy a piszkot kere-
si, a méh a mézet. Kerülni fogom a légy szokását, és a méheket fogom követni. Nem keresem másokban a hibát, csak a bennük lévő jót kutatom.".