2012. szeptember 5., szerda

Az egyetlen kincs

A napokban eszembe jutott egy idézet David Swensontól. Amikor elkezdtem az ashtanga-sorozatot gyakorolni, az ő videója alapján csináltam, és ott mond valami ilyesmit, hogy "Becsüld meg a gyakorlást, mint a legdrágább kincset, mert ez az egyetlen dolog, ami a tiéd." Igazából szerintem a jógásokat két kategóriára lehet osztani: az, aki rendszeresen, lelkiismeretesen és odaadóan gyakorol, és az, aki gyakorolgat. Néha, amikor kedve van, hébe-hóba, változó lelkesedéssel, és millió kifogást talál arra, hogy éppen ne gyakoroljon. 

Az én szememben egyébként semmilyen kifogás nem érvényes, és pláne nem az olyanok, hogy "Fáj a hátam, a fejem, fáradt vagyok, nincs időm, nincs kedvem, telihold/újhold/szombat van" stb. Én mindenkinek adom a lehetőséget, hogy gyakoroljon, és mindenkit bátorítok, lelkesítek, de kényszeríteni nem tudok és nem is akarok senkit sem. Úgyhogy nem is érdemes a kifogásokat sorolni nekem, mert egy olyan jógást, aki nem gyakorol rendszeresen, én egyszerűen komolytalannak könyvelek el magamban, és nagyon sokat kell dolgoznia azon, hogy a véleményemet megváltoztassa, ha egyáltalán érdekli. 

Nálam a "komoly jógás" ketegóriában ott a belépő, ha valaki minden órán ott van, minden lehetőséget kihasznál, és minden alkalmat megragad arra, hogy gyakoroljon, tanuljon és fejlődjön. Nincs persze semmi baj az alkalmi, hobbiszerű jógázással, akár duplázással sem, de azt érdemes észben tartani, hogy a gyakorlás valódi eredményei csakis hosszú távú, rendszeres és nyílt, őszinte szívvel végzett gyakorlás után jelentkeznek. Ezt Patandzsali és a többi jóga-írás szerzője is alátámasztja.

Vagyis az én szememben a jógások nem gyakorló és oktató kategóriára oszlanak. Az oktató legfeljebb azt tudja oktatni, ami tapasztalatot a saját gyakorlása során szerzett, persze ahogy mondtam korábban is, egy 200 órás oktatói tanfolyam elvégzése azért a minimum követelmények között szerepel. És ha körülnéznénk, bizony még ez alapján is jó néhányan kiesnének a rostán, akik manapság jógát oktatnak. Vagyis ez még önmagában nem elég, hiszen nem túl meggyőző az, ha az oktató minden napos gyakorlásra buzdítja a tanulókat, de ő maga elhanyagolja ugyanezt. A cukrász nem eszik fagyit, azt szokták mondani, de ez a jógára nem érvényes. 

Igazából egy szempontból még jobb helyzetben is van az, aki nem oktat, csak gyakorol, mert semmi nem vonja el a figyelmét a lényegről. Az ő számára a gyakorlás jelenti a kapcsolatot a jógával, míg egy oktató, ha sok órát tart, azt érezheti, hogy minden napos kapcsolatban van a jógától, ámde ha feledésbe merül a gyakorlás, akkor egyre távolabb kerül a testétől és a lelkétől is.

Szóval tartsuk fenn a lelkesedésünket, és ha éppen elfolyt a kezünk közül, akkor szerezzünk valahonnan! Folytassuk, vagy kezdjük újra, vagy kezdjük a másik végénél! Ha ugyanaz már untat minden nap, akkor gyakorolj valami mást! A nyolcmillió-négyszázezer ászana között csak találsz valamit, ami éppen feldobja a lelkesedésedet, és fenntartja az érdeklődésedet!

Egy dolgot jegyezzünk meg: a jógában semmi sem tilos, és mindent meg szabad tenni annak érdekében, hogy visszaszerezzük az esetleg megkopott lelkesedésünket a gyakorlás iránt! Practice, practice, practice and all is coming. Stop practice, and all is gone. Ezt tanította Pattabhi Jois is, annak ellenére, hogy ő maga ötvenhét éves korában abbahagyta a gyakorlást. Krishnamacharya viszont ebben is szép példát mutatott, mert még közel száz éves korában is folytatta a gyakorlást. 

Valóban a gyakorlás az egyetlen kincsünk, és ha ezt a kicset elveszítjük, vagy elengedjük, akkor üres kezekkel és szívvel maradunk, és csak a szemfényvesztésbe és önbecsapásba tudunk menekülni. B.K.S. Iyengar azt mondta, hogy a rendszeres gyakorlás alázatossá tesz, ha nem gyakorolsz, akkor pedig felfuvalkodottá válsz, és elkezdesz okoskodni, csak hogy továbbra is bennfentesnek nézz ki. Aki komolyan és rendszeresen gyakorol, annak nem kell bizonygatnia az autentikusságát és hozzáértését, mert őt a saját gyakorlása igazolja. Őrizzük meg tehát ezt a kincset, mert csak így tudjuk átadni másoknak.


3 megjegyzés:

Évi írta...

kedves Gauranga Das!
nemrég kezdtem el olvasni a blogodat, mivel úgy döntöttem, komolyabban kellene venni a jógát. tavasszal eljártam hetente 1-szer power jógázni, nagyon élveztem (és jót is tett az izmaimnak), de a terem nyári nyitvatartás-változása miatt ez októberig parkolópályán áll.
a kérdésem/problémám a következő: esténként aerobikedző vagyok, naponta legalább 1, elég intenzív órát tartok. mellette futok is. viszont érzem, hogy szükségem lenne teljesen más jellegű mozgásra is - ami a jóga. viszont ott tartok, hogy mire este hazaérek az órámról, már csak enni és aludni szeretnék. mit javasolsz, mit tegyek? naponta csípjem le azt a 10 percet reggelente, vagy legyen heti 2*1-1,5 óra, amit a jógára fordítok (egyelőre dvd-ről, utána teremben)?

köszi szépen a válaszodat,
Évi

Gauranga Das írta...

Kedves Évi!

Mindkettőt javasolnám, párhuzamosan! :-) Ennyi igénybevétel mellett minimum a napi tíz perc nyújtás, vagy reggel, vagy futás, edzés után. De ez nem helyettesíti a teljes jógaórát, relaxációval a végén meg mindennel. Tehát azt is iktasd be valahogy heti kétszer legalább, vagy otthon vagy teremben.

Szeretettel, Gauranga

Évi írta...

nagyon köszönöm a válaszod!:-)
én is így éreztem: napi szintű nyújtás, ez rendben is van: nálam ez az edzés utáni "jutalomfalat", sosem elkapkodva, ráérősen.
októbertől meg irány a terem, mivel a dvd-k jók ugyan, de meg sem közelítik az órai hangulatot, az oktató segítségét. és a relax is jobban megy, ha "élőben" irányítják.

még egyszer köszi, és olvaslak tovább!

Évi