2011. október 12., szerda

Az illúzió természete

A védikus filozófia sokat beszél az illúzióról, vagyis májáról. Következésképpen a különböző jógaiskolák tanításaiban is megjelenik ez a fogalom. A leggyakrabban az Advaita Vedanta tanításaira szoktak hivatkozni a jóga-mesterek, amely szerint a lélek összes tapasztalata ebben a világban nem valóságos, hanem az illúzió, a tudatlanság terméke. Sőt, a lélek egyéni létezése sem valóságos, csupán úgy érzékeljük, mintha léteznénk. 


Én egy kicsit másképpen fogalmaznám meg a dolgot. A lélek utazása az anyagi világban olyan, mint egy álom. Ám ennek az álomnak van egy valóságos alapja, hiszen az energia, ami alkotja, ugyanúgy létezik, mint a tudatos megfigyelő. Sőt, az anyagi világ törvényei és működése igazából függetlenek a megfigyelő jelenlététől, bár amikor belekerülünk ebbe a világba, akkor úgy tűnik, mintha valamelyest bele tudnánk szólni a működésébe, és irányítani tudnánk. 


Az igaz, hogy a lélek örök, és az örök lelki világ az eredeti otthona. Ehhez képest minden átmeneti benyomás, ami éri, illúziónak tekinthető, mert ha egyszer felébred, akkor vége az álomnak, és többé már nem lesz jelentősége. Az örök lélek számára mindazok az élmények és benyomások, amelyek átmenetiek, nem valóságosak, olyan értelemben, hogy kezdetük és végük van. A kettő között azonban nagyon is magukkal tudják ragadni az élőlény figyelmét.


Olyan ez, mint amikor egy moziban ülünk. A filmvásznon pergő események nem valóságosak, olyan értelemben, hogy nem történnek meg olyan módon, mint a valódi életben. De a mozi valóságos, a filmvászon is az, és a vásznon villódzó fények is azok. Viszont az, hogy mennyire éljük bele magunkat a szereplők életébe, mennyire azonosítjuk magunkat velük, a mi tudatunktól függ. Minél inkább megtesszük ezt, annál inkább átéljük a szenvedés és élvezet váltakozását, ami őket éri, és annál inkább sújt bennünket a halálfélelem is, mert amikor az egyik vagy másik szereplő meghal, akkor mi is úgy érezzük, hogy végünk.


Holott valójában a lélek csak tétlen szemlélője az eseményeknek, legfeljebb csak a vágya határozza meg, hogy melyik szereplővel azonosul az átmeneti anyagi testek közül, amelyeket magára ölt. Ezért én mindig arra szoktam gondolni, hogy az illúziónkat valójában mi magunk teremtjük, a vágyainkkal, a gondolatainkkal. Mert amíg egy dolog csak az elménkben létezik, addig még nem valóságos a szó kézzel fogható értelmében. Csupáncsak egy gondolati hullám, amit meg lehet fogni, amit irányítani lehet, vagy éppen ki lehet oltani. 


A Puránák azt írják, hogy a jelenlegi korban nincs karmikus visszahatása a gondolatainknak. Vagyis ha valamit gondolatban követünk el, akkor olyan, mintha nem tettük volna meg. Valószínűleg ez azért van, mert annyira kevesen tudják manapság irányítani a gondolataikat. Viszont, ha nagyon sokat gondolunk valamire, akkor folyamatosan erősödni fog a vágyunk, hogy megtegyük, és előbb-utóbb elkezdünk beszélni is róla. Ezen a ponton bevonzunk olyan személyeket, akik vagy erősíteni fogják a vágyunkat, vagy esetleg megpróbálnak lebeszélni róla. És a következő lépés a tettek mezeje, ekkor már viszont az esemény "valóságossá" válik olyan értelemben, hogy az elkövetett tett a visszahatás súlyát is magában hordozza. Ha pedig többször követünk el valamit, akkor szokássá válik, amely nem csak hogy visszahatásokkal jár, de a jellemünket is formálja, mert kialakítja benne az igényt, ha úgy tetszik a függőséget attól a dologtól, amire rászoktunk. 


Bár ez a láncolat nem feltétlenül vezet minden esetben rossz eredményre, a jógik azért próbálják felfüggeszteni, és a tétlen, passzív meditációba merülni, mert felismerik, hogy minden tett, legyen annak akár jó, akár rossz a visszahatása, valójában megköti a lelket és megerősíti a gondolatok hullámzását. Éppen ezért a jógi abban a pillanatban törekszik a hullámok kioltására, amikor azok megjelennek. Vagyis nem azonosítja magát a színjátékkal, ami a vásznon folyik, hanem befelé koncentrál, és eredeti, örök lelki önvalóját keresi. Ez egy fáradságos, és néha frusztráló folyamat, de az egyetlen "valóságos" dolog, aminek örök eredménye van, és amire igazából érdemes az emberi életünket fordítani. Jó keresgélést mindenkinek!

1 megjegyzés:

Maharshi Csabananda írta...

A gondolatoknak ne lenne karmikus következménye?

Nos, a gondolattal való azonosulás önmagában egy súlyos következmény. Legtöbben szenvedünk ettöl a kórtól, és nehezebb kiirtani mint egy "kézzelfogható" (externalizálódozz) betegséget,
(fantom természetü). De a betegségek, és szélsöséges, szenvedésbe torkolló cselekedetek legtöbbje visszavezethetö, erre a "fantom-én"-re, melyet hivhatunk gondolkodónak. (vagy Tudattalan énnek).

A gondolat (szerintem) azért következmény, vagy eredmény mentes, mert erötlen, mivel koncentrálatlan, nyugtalan, csapongó.
Más példával,
Az elme, hullámokhoz hasonlatos, fodrozódáshoz az óceánon (ami az önvaló vagyis atman).
Mivel mindnyájan természetesnek vesszük az ezzel, ezekkel (hullámokkal, történésekkel) való azonosulást, "óceánunk" felszine meglehetösen zavaros... Ezen a szinten tehát, ha egy gondolat, egy darab hullám a vizen, nincs ereje, mivel a többi kavargó "gondolat hullám", vagy fodrozódás, eleve "kisüti" megvalósulása elött.
Tehát a gondolat teremtö erejét, mi magunk csökkentjük, az egymásnak, s önmagunknak ellentmondó gondolatok, kétségek, félelmek, hiedelmek, képzetek által.
Tiszta szándék hijján pedig nincs "hullámgenerátorunk". A téves vágy és szándék is nagy erejü tud lenni (lásd elvetemült diktátorok példáját), azonban, minél tévesebb (ártóbb) a koncentrált erö, annaál nagyobb visszahatást fog maga után vonni. Keresztény terminológiával: "Isten haragját":)
Azok a gondolatok tehát, amelyeknek nincs karmikus visszahatása, rövidtávon haszontalanok, hosszabtávon azonban megbetegitenek, ledegradálnak, képességeinkhez képest. Relative: Nagyon is kártékonyak, ez tartja fent a változásra "képtelen" világot, vagy inkább: Világképet.
És a sok kicsi zavaros elme, egy nagy zürzavarban túl kevésnek érzni magát a változásra, váltásra: Tudatváltásra. "Közös célunk, a gondolat fölé emelkedni" (Móksa)

Köszönöm a lehetöséget!
Shanti
Remember: Present is our future!