2011. május 19., csütörtök

Bimbózó élet

Az anyagi világban megszületni nem egy dicsőséges vagy kellemes dolog. Mégis, az, hogy egy lélek emberi testben születhet újjá, miután életek millióit élte le különböző állati és növényi létformákban, a védikus irodalom szerint egy kivételes lehetőség. Amikor Govinda Kai itt volt, megkérdezte, hogy mi a különbség egy ember és egy állat között. Én egyből rávágtam, hogy az ember felelős a tetteiért, míg az állatok ösztönösen cselekszenek. 


Vagyis az emberi testtel együtt nem csak azt a lehetőséget kapjuk meg, amit a jóga is kínál, hogy tudakozódjuk a valódi önvalónkról, de azt a felelősséget is, hogy döntsünk, mi ahelyes, és mi az, ami nem, utána pedig éljünk a döntéseink következményeivel. A legutóbbi ilyen kérdés, ami heves érzelmi megnyilvánulásokat váltott ki a magyar társadalomban, az abortusz-ellenes kampány volt. 


Nem kívánok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy kell-e, és ha igen, akkor hogyan kellene törvényileg szabályozni ezt a kérdést. Inkább néhány erkölcsi-lelkiismereti vetületet emelnék ki, amit a jóga-tradíció hozzátehet ehhez a kérdéshez. Az előbbi ember-állat hasonlatnál maradva, az állatok esetében a szaporodás nagyjából automatikus módon történik. Nincs fogamzásgátlás, és ha a nőstény megfogant, utána meg is fog elleni, és mindenki örül. 


Az ember viszont, mint említettem, több lehetőséggel rendelkezik, és ennél fogva jól meg is bonyolítja ezt a kérdést. Az első problémát abban látom, hogy gondolati-érzelmi-társadalmi vonatkozásban egyre inkább különválnak a szex, a szerelem, a házasság, a család és a gyermekvállalás fogalmai. A jóga ugye az összekapcsolódásról szól, és elsősorban a valóság szétdarabolt aspektusainak összekapcsolásáról, amelyek természetes módon eredendő kapcsolatban vannak egymással, csak az illúzió hatása alatt ezt nem látjuk. 


A modern ember azt gondolja, hogy joga van a "minőségi szexhez", hogy Mamagésát idézzem, de viszont nem köteles vállalni a természetes következményét, a gyermekáldást, mivel az kényelmetlennek, vagy túlzottan nagy felelősségnek tűnik. Aláírom, hogy sok felelőtlen férfi van, aki szívesen szexelne, de férj, apuka már nem akar lenni. Viszont azt tapasztaltam, hogy az abortusz kérdésében a nők nyilvánítottak a leghevesebben véleményt, ugyanúgy, mint az otthonszülés kérdésében is. Mert hogy senki ne korlátozza a jogaikat arra vontakozólag, hogy ők akarnak-e szülni és gyereket nevelni, és ha igen, akkor hol akarnak szülni.


Szerintem a legtöbb partnerkapcsolatban ezekben a kérdésekben a nők hoznak végső döntést, a férfi csupán beleegyezik. Ha nem az lenne a divat, hogy a nők emancipáltak, karriert építenek, szingli-életmódot élnek és legfeljebb 35 éves korban vállalnak gyereket, akkor elképzelhető, hogy a férfiakat is jobban rá lehetne venni a férj- és apaszerepre. 


De kanyarodjunk vissza egy pillanatra a jóga tanaihoz és a védikus társadalomból vett példákhoz. A brahmacsarja elve azt tanítja, hogy ha nem vagy házas, akkor ne élj nemi életet. Ha pedig házas vagy, akkor gyermeknemzés céljából tedd ezt. És ha már gyermekeket szeretnél, akkor mindent tegyél meg annak érdekében, hogy egészséges és boldog gyermekeid szülessenek. Vagyis táplálkozz egészségesen, jógázz, kerüld a káros szenvedélyeket és légy harmóniában önmagaddal.


A következő egy filozófiai pont. A jóga tana az önzetlen szeretetről, minden élő tiszteletéről, és a felelősségvállalásról szól. A védikus filozófia szerint a lélek a fogantatás pillanatában kerül be a magzat testébe, mivel a petesejt csak a lélek jelenlétében kezd el osztódni és életszimptómákat produkálni. Lehet, hogy a lelkiismeret megnyugtatásához elegendő, ha azt mondjuk, hogy a magzat szívhangja "csupán" egy biológiai jelenség, és nincs benne lélek, de a szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Nem akarok senkiben sem bűntudatot kelteni, de érdemes inkább úgy rendezni az életünket, hogy ne kelljen éreznünk a bűntudatot, ahelyett, hogy állandóan megpróbáljuk elhessegetni. Ami már megtörtént, azon nem érdemes depressziózni, itt a jövőnk a tét, azért még tehetünk valamit.


Az ahimszá elve egyértelműen azt írja elő, hogy ha már "véletlenül" teherbe estünk, akkor mentálisan alkalmazkodjunk a helyzethez, és adjuk meg az esélyt a magzatnak az emberi élethez. Legalábbis tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. Ha valaki eldönti, hogy anya/apa lesz, még ha ez nem is egy tervezett esemény, nem hiszem, hogy ezt kevésbé sikeresen tudná kivitelezni, mint azon szülők bármelyike, akiknek egy déleket-ázsiai faluban 8-10 gyereke van, és a létminimum alatt élnek.


A védikus kultúrában a nőket nagyon tisztelték, és védték is. A gyermekek nevelése, a háztartási teendők ellátása dicsőséges dolognak számított, és a nők természetesen beleilleszkedtek ebbe a szerepbe. Ma már sok nő csak a karrierre hajt, és az életüket eleve úgy rendezik be, hogy ezekre a szerepekre nem is nagyon van hely, idő, az ilyen irányú érzelmi igényeiket pedig inkább elnyomják, minthogy előtérbe helyezzék. Persze sok mindenkit jlehet ezért hibáztatni, és az is igaz, hogy nem minden férfi tudna eltartani egy otthon a gyermekeit nevelő feleséget és családot egymagában.


Ha egy nő nem szeret takarítani, főzni, vasalni, és idegesítik a gyerekek, akkor nem csoda, hogy nem sok férfit fog tudni bevonzani családalapítási szándékkal. Az egész kérdés másik véglete pedig ott van, amikor egy nő eldönti, hogy nekem kell egy gyerek, mert már öregszem, és meguntam a kutyámat meg a macskámat. Nem baj, ha nincs férjem, megoldom. Ez sem a legideálisabb hozzáállás, és valóban láttam sok egyedülálló nőt, aki nem igazán tudott anyává válni, annak ellenére, hogy gyermekei születtek. 


Persze hangsúlyozom, hogy a férfiaknak is van restanciájuk ebben az ügyben, de ha valaki tényleg egy jógi, és felelősségteljesen cselekszik, akkor sokkal kevésbé fordul elő, hogy "véletlenül" teherbe esik vagy teherbe ejt valakit. Ha pedig mégis, akkor tekintsük a dolgot isteni ajándéknak, mert sokan vannak, akik mindent megtennének, hogy gyerekük legyen, de mégsem jön össze. Csak legyünk természetesek, és boldogabbak leszünk, mintha állandóan manipulálni szeretnénk az eseményeket az életünkben!

1 megjegyzés:

erszenyk írta...

Szia! A letöltehető anyagok között hallgattam meg az "ítélkezés az élet felett" c. beszélgetést, és bár a mondanivalójával egyetértek, a riporter stílusával, az irányított kérdéseivel - melyekben sugallja az ellenségeskedést, és a saját utálkozását akarja ráerőltetni a riportalanyokra - nem értek egyet. Nem szabadna ilyen embernek riportműsort készíteni. Tárgyilagosnak kell maradnia, majd a végén elmondhatja az ő hozzáállását, de ennyire visszataszítóan nem viselkedhet. Kétségbeesett emberek tudatlan viselkedésére nem mondhatja, hogy gusztustalan ocsmányságot követnek el, hanem először is meg kellene őket értenie. Szerintem.