2011. február 18., péntek

Hardcore nyaralás

Elérkezett a nyaralás utolsó napja, legalábbis a csoport nagyobbik része számára. Anita, Vera és Bhaktipad ma éjszaka indulnak vissza a hidegbe, hóba, fagyba, a kovalami emlékeket melengetve. Reggel hiánytalan létszában sorakozott fel hat fős csapatunk Padmánál. Az első egy-két nap után teljesen Mysore style-ra váltottunk, és Padma is egyre jobban kezd ráhangolódni hármunkra, akik még egy hetet maradunk. Ma már pásászanában is igazított. Bogyó be is van riadva, hogy mi lesz, ha csak hárman maradunk, Padma biztosan szétszedi. Gyakorlás végén újabb csoportfotó, folyamatosan apadó létszámmal, majd irány a Kalari-sála.


Tamami ma már nem jött, úgyhogy hárman voltunk Timivel és Anitával. Anita nevét mindenki könnyen megjegyzi, mert indiai neve van, és azt jelenti, hogy "kegy". Ambarish persze ma sem hazudtolta meg magát, hármasával köröztetett bennünket a különböző lábtartásokban. A legszebb az a lovaglóüléses lépegetés elefánt-kéztartással, illetve a kitöréses hajlongatás előre-hátra. Ezeket lehet, hogy otthon bele is veszem az Iron jóga órába :-). Ma volt még hátraguggolósdi is, illetve egy kört spárgában is végigcsináltatott velünk. 


Utána megtanultuk a high kicket. A kalari-sálában van egy focilabda, ami fel van lógatva egy zsinórra, és szabályozni lehet a magasságát. Ambarish a kinyújtott keze magasságáig felrúg nekifutás nélkül. Velemi is próbáltatta, de én még nem tudok olyan sokat lendíteni. Miközben pihengettünk a körök között, Ambarish bemutatózott: botpörgetés, két bot pörgetése, spárgák, sőt, még gólyalábazott is nekünk két bambuszboton. Persze utána mondta, hogy ez nem Kalari, de nekünk azért tetszett. 


Utána jött a stickfight. Elkezdtük betanulni az első formagyakorlatot, és Ambarish minden körnél egyre gyorsabban nyomta, amikor már látta, hogy lassan megjegyzem a sorrendet. Jó kis edzés volt a mai is, a belső combjaimnak különösen. Kalari után reggelizés, puja, majd irány a part. Az előző két nap csak délután napoztunk, ami nel volt túl hatékony, úgyhogy most már fél tizenkettőkor elkezdtük. Kicsit meg is kapott mindenkit a nap, de azért remélem nem hámlunk le úgy, mint Bhaktipada, aki végig nem kente magát semmivel, csak a vállát ötven faktorral, miután lehámlott neki. 


Ma különösen nagy hullámok voltak. Mondhatni, egész héten ezeket vártuk, hogy a végére még jól megforgassanak bennünket. Persze a lájfgárd egyből figyelmeztetett, hogy ezek veszélyesek ám. Engem 2003-ban pont egy ilyen hullám fordított át és roppantotta meg a gerincemet, ami annyira fájt minden reggel, hogy utának kezdtem el jógázni. Semmiféle csontkovács meg masszázs nem segített, csak a jóga. Én most már rutinosabb vagyok, és ha nagyon nagy hullám jön, inkább átúszom alatta, mert így nem vág földhöz. Ha felugrasz, akkor nagy esélyed van, hogy lehorzsolod vagy bevered valamidet, vagy akár a vállad is eltörhet. 


Megérkezett Bettina is, Anand nevű fekete kutyájával, akit Goán szerzett. Annyira megörült a tengernek, hogy azonnal belevetette magát a legnagyobb hullámok közepébe. Azt mondta, hogy a tenger jobb, mint Goán! Persze a rutnija nem volt meg, így négy-öt horzsolással és egy derék-húzódással keveredett ki a hullámok közül. Vigyázni kell, mert a víz, bár folyékony, de azárt nagy erőt képvisel. Összességében fél tizenkettőtől fél ötig kint voltunk, le is pirultam egy kicsit. Közben  Bogyó és Bhaktipad megvívták freestyle grappling-küzdelmüket a parton, a lányok pedig az eltanult Kalari-pózokat mutaták be. 


Délután beültünk a Suprabhatam-ba étkezni. Elég lassan szolgáltak ki, de az ebéd finom volt. Butter naan, kétféle rizs, bindi masala, házisajtos babos curry, palak panír, zöldsaláta és az elmaradhatatlan lime szóda és frissen facsart levek. Ebéd után beindult az ügyintézés, utolsó napos esti kapkodás, vásárlás, pakolászgatás. Némi blogolás után fekszünk, mert nekünk folytatódik a kiképzőrtábor, Bhaktipadék pedig utazással töltik az éjszakát és a holnapi napot. 


Még öt nap töltődés, utána bátran indulok vissza felvenni a küzdelmet az otthoni taposómalommal és depresszióval. Már most egyforma mértékben mennék vagy maradnék, mert hiányzik már az Atma Center, a családom, a jógások és az óratartás is. Jövőre újra jövünk, az biztos, és remélem, minél többen csatlakoznak hozzánk, mert idén is mindenki elégedett volt a kirándulással. 

1 megjegyzés:

pávalány írta...

erre csak ennyit: http://pavalany.wordpress.com/2011/02/18/kovalam-visszavag/