2010. július 28., szerda

Gyakorlat teszi a mestert

Van egy jó magyar mondás: "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az meg tanítja." Na hát én sokáig azt hittem, hogy ez a jógaoktatókra nem igaz, legalábbis az Atma Centeresekre tudtommal nem, mert gyakorolnak, mint a güzü, és fejlődnek is. Közben azonban lépten-nyomon belebotlok egy-egy oktatóba, aki bensőségesen elárulja nekem, hogy ő mostanában elhanyagolja a gyakorlást, és hát annyi dolga van, meg minden. Ezt persze akinek inge, az most magára veheti, de általában én nem szoktam egyes esetekre hivatkozva blogbejegyzést írni, csak amikor több, független forrásból érkeznek arra utaló jelek, hogy ez már egy tendencia.

Jelen esetben is ez történt. Az első konklúzióm az volt, hogy ha egy oktató számára nem elsődleges prioritás a gyakorlás, akkor hogyan fogja tudni a diákjait meggyőzni, hogy nekik az legyen? Ma éppen oktatói gyűlést tartottunk az Atmában, és a többiek azt mondták, hogy más jógastúdiók simán bezárnak nyárra, nálunk meg úgy néz ki, fanatikusok a jógások, mert éjjel-nappal, fagyban és rekkenő hőségben is jönnek. "Ezt el is várom" - vágtam rá, mert egy fanatikusnak az a dolga, hogy másokat fanatizáljon. Nálunk "No day without yoga" a jelszó, még karácsonykor meg Szilveszterkor is tartottunk jógaórákat.

Őszintén szólva már nem is érzek túl sok inspirációt arra, hogy azokat cseszegessem, akik a fészbukkon ontják a kifogásokat, amikor rájuk reccsentek, hogy hol jártak az elmúlt héten. Szerintem aki ilyen inspiráló közösségben nem tud inspirációt meríteni a jógához, az vagy menthetetlenül lusta, vagy tényleg nem érdekli a jóga. Szerintem nem jönni jógaórára, kihagyni egy hetet vagy kettőt, vagy ne adj'isten még többet egyszerűen ciki, és alibiket gyártani az még gázabb dolog.

De persze egy jógás azt csinál, amit akar, viszont egy oktató azért az már nem teljesen! Én azt mondanám, hogy egyenesen az emberek becsapása az, amikor győzködöd őket, hogy milyen jó dolog a jóga, és gyakorolják minden nap, de neked nem jut rá időd, mert "annyi fontosabb dolgod van." Ez hiteltelen. Amikor egy indiai oktatóval beszéltem régebben, akinél Astanga órán jártunk, és nagy lelkesen kijelentette, hogy ő már nem ászanázik, csak pránajámázik, akkor eldöntöttem, hogy itt egy csalóról van szó, aki nyerészkedik a jóga hullámát meglovagolva, de nincs igazi őszinte hite a jógában.

Az emberi lustaság végtelen, és szerintem ez az egyetlen igazi indok, amikor egy oktató elhanyagolja a gyakorlását. Pattabhi Jois azt mondta, hogy "Practice and all is coming" (persze közben ő is abbahagyta a gyakorlást 57 éves korában, és még vagy harminc évig fejte a lelkes nyugati tanítványokat), de én ehhez hozzátenném, hogy "Stop practicing and all is lost). Magyar fordítás a Bikicsunájok kedvéért: "Gyakorolj és minden jönni fog", illetve "Hagyd abba a gyakorlást és minden elveszik."

Vannak olyan hangok a magyar jógában (reményeim szerint ezek kihalófélben lévő hangok, mert jóval 50 feletti ipsékből törnek elő), hogy az ászanának semmi köze a spiritualitáshoz, már majdhogynem "semmi köze a jógához" stb. Igaz, ami igaz, az ászana egy kezdeti lépcsőfok. De én egyelőre kezdőnek tekintem magamat a jógában, és mivel kezdőket oktatok, az ászanák gyakorlásán keresztül szeretném elvezetni őket a spiritualitás vagy a jóga magasabb aspektusai felé.

Szerintem a "spritualitás" nem ürügy arra, hogy egy jógaoktató sörpocakot növesszen, és megideologizálja, hogy neki már nincs szüksége az ászana-gyakorlásra. Olyat is hallottam már, hogy a haladó ászanáknak nincs jelentősége, de miért? Mintha nem lenne azoknak is ugyanúgy számtalan terápiás és energetikai hatása, mint az alapgyakorlatoknak. Én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy ha valaki nem tud megcsinálni egy haladó ászanát, akkor miért nem tudja? Mit tett annak érdekében, hogy meg tudja csinálni? Nyilván kényelmesebb önmagunkat és másokat győzködni, hogy "ez igazából nem is olyan fontos, és egyébként is nem ez a jóga lényege". De mennyire őszinte egy ilyen személy, és mennyire hiteles?

Szögezzünk le valamit. A bhakti-jóga az általam ismert legmagasabb szintű és legspirituálisabb jógafolyamat. De mivel testet öltött lények vagyunk, a testünket használjuk Isten szolgálatára. A testünkkel énekelünk, táncolunk, takarítjuk a templomszobát, imádjuk Krisna múrtiját, stb. Akkor kötelességünk a testet egészégesen tartani, és erre az ászana egy kiváló módszer.

Én nem hiszek abban, hogy sikeres lehet valaki a jóga magasabb aspektusaiban, a meditációban, stb., ha a testét nem szabadította meg a betegségektől, az elhízástól és a méreganyagoktól. Ezek az elmét is megmérgezik és szétszórják. Az Upanisadok azt mondják: nájam átmá bala-hinéna labhjó, vagyis az Önvalót nem érhetik el azok, akik híján vannak az erőnek.

A másik pedig az, hogy szerintem az sem becsületes dolog, ha halálra dolgoztatjuk az embereket jógaórán, miközben mi meg hátradőlve lazulunk. Én szeretem legalább azt elvárni magamtól is, mint amit másoktól, de inkább többet. Vannak néha extrém hajlékony emberek, főleg lányok, és természetesen velük olyan pózokat csináltatok, ami nekik kihívás, miközben az átlag hajlékonyságúaknak majd kiesik a szemük, hogy mit vágnak ezek ki könnyedén és zokszó nélkül. De nálunk az Atmában mindenki egyenlő, és azt a látásmódot próbálom átadni, hogy ami neki sikerül, az nekem is menni fog egyszer.

Például most a fenti képen látható póz az egyik kedvencem. A hétfői meg a keddi órán is volt egy-egy lány, aki gond nélkül meg tudta csinálni a teljes íjpózt, felső fogással, vagyis előrenéző könyökökkel, szinte nyújtott könyökkel és térdekkel, vagyis tulajdonképpen hátrafelé kettéhajtotta magát. Persze itt engem mint tanárt nem elégít ki az, hogy vannak ilyen "abnormális" hajlékonyságú emberek, és én hajtogatom őket az órán, mint az eszeveszett. Én inkább ezt szűröm le ebből, hogy valamikor ez nekem is menni fog, csak gyakorlás kérdése. Mos egyelőre még csak jógaövvel megy, esetleg ha nagyon be vagyok melegedve, és valaki beigazít, akkor az övön el tudja csúsztatni a kezemet a lábujjamig, de a lényeg a tendencia.

Majd' negyven évesen is napról napra fejlődök, és biztos vagyok benne, hogy ez nyolcvan éves koromban sem fog megállni. Az öregedéssel a szövetek kiszáradnak, összemennek, de ezt meg lehet előzni, és egy csomó tényező van, amivel pozitívan lehet befolyásolni. Rábukkantam a neten egy igazi amerikai reklámízű brosúrára, ami a "Hajlékonyság hét titkát" tárgyalja. Na ezeket fogjuk kritikusan szemügyre venni a következő napokban.

Szóval vissza az alaptémához. Szerintem a legerőteljesebb tanítási módszer a példamutatás. Ha nem gyakorolsz, akkor ne csodálkozz, hogy a tanítványaid elszállingóznak, mert ők is olyan tanárt keresnek, akiből több inspirációt tudnak meríteni. Másrészről viszont az a legjobb marketing, ha gyakorolsz, és a tanítványok ezzel tisztában vannak, sőt, a saját szemükkel tapasztalják az eredményt. Nem szégyen az, ha egy jógaoktató hajlékony, talán még az sem, ha nem annyira az, de viszont ha visszafelé fejlődik, az már nagy szégyen szerintem. Tehát a legjobb marketing a gyakorlás!

8 megjegyzés:

Dóra írta...

Sajnos tényleg igaz az, hogy gyakori az olyan jógaoktató akiből hiányzik a fegyelem és nem gyakorol rendszeresen. Én is belefutottam párba. De az ilyen tanár órájára jó ha 2-3 ember jár. Hiányzik a prána és ez nagyon érezhető.

Katalin írta...

Nekem erről az jut eszembe, amikor jógatáborban a nagy tiszteletnek és csodálatnak örvendő korábbi jógaoktatóm, aki előtte a mértékletességről tanított egy tanfolyamon, a legelsők között nyúlt mindig a megterített asztalhoz és nagy bőszen tömte magába a jógázók által felajánlott mindenféle házi finomságot. Ekkor eléggé nagyot csalódtam benne. Persze aztán elgondolkodtam, hogy ő is ember és neki is lehetnek gyengéi, hibái és talán túl nagy elvárásaim voltak vele szemben. Kérdés, hogy mikortól beszélünk mesterről és nem "csak" jógaoktatóról? Van-e egyáltalán pl. Magyarországon mester, mint olyan? És mit lehet egyáltalán elvárni egy oktatótól és mi az, amit már nem?

Gauranga Das írta...

A mester és tanítvány kapcsolata egy nagyon összetett dolog, és mint minden emberi kapcsolat, a bizalom az alapja. Ha ez a bizalom valamely fél részéről megrendül, akkor a kapcsolat is sérül. Én azt hiszem, hogy kell lennie egy egészséges egyensúlynak aközött, amit valaki tanít és gyakorol, vagyis amit önmagától és másoktól elvár. Az persze a te állhatatosságodtól is függ, hogy megtalálod-e azt, aki adni tud neked, és ha megtalálod, akkor eléggé nyitott vagy-e, hogy befogadd. A hamis elvárások természetesen itt is a csalódás forrásává válhatnak.

Bhakta írta...

"Akkor lesz valaki jógatanító, ha már nem hajtja a vágy arra, hogy tanító vagy mester legyen. Akkor lesz valaki jógatanító, ha belemerül a felsőbbrendű és minden élőlény iránt érzett szeretetbe. Hogy ez mennyi ideig tart? Függ a személy nyíltságától, elhivatottságától, alázatától és a spirituális éhségétől." Wai Lana

Névtelen írta...

Szia,

"és még vagy harminc évig fejte a lelkes nyugati tanítványokat" ezt bovebben kifejtened? Erdekel az allaspontod. Pont most veszek reszt Manju Jois workshop-jan es a mysore style practice elott az oltozobol hallottam ahogy epp azt meselte a Yoga Shala itteni (Dublin) tulajanak hogy nemreg vett egy medences hazat az USA-ban ahol lakik. Dollarjelek vannak Manju szeme helyen es hasonlo a tapasztalatom Sharat-tal.

Gyuri

Gauranga Das írta...

Hát miért, 60 évesen már csak kijár egy medencés ház, nem? Az embernek meg kell néznie, mit kap a pénzéért, ha már fizet. Ha Manju workshopja nem vérlázítóan drága, akkor megéri. Sharattal ugyanaz a helyzet, bár ő nagyobbat szakított a nagypapi örökségéből, mivel Manjut kitagadta az öreg. Neki úgy kellett mindent magának összegereblyéznie az USA-ban, mert amerikai nőt vett feleségül. Pattabhi mentségére legyen viszont mondva, hogy nagyon lentről indult anyagilag, és 40 évig nem adta fel a jógaoktatást így sem, hogy nem keresett vele szinte semmit. Csak akkor szaladt meg a ló, amikor az amerikai tnaítványok megjelentek 1972-ben. Szóval azért keményen dolgoznak ők is, ezt meg kell becsülni!

Névtelen írta...

120 Euro az 5 napos mysore style practice, ami nagyon olcsonak szamit.
Ket eve meg 300 - 500 Eurot kertek egy 3 napos intensive workshopert. De azota csak Dublinban tobb mint 30 uj shala nyilt ahol astangat oktatnak es a verseny hatasara lejebb kellett menniuk.

A feje tetejere allt a vilag. Manju az iPad-jerol, a Porschejerol es a medences hazarol beszelt ma ebed alatt egy oran keresztul en meg aki soha nem szenvedtem hianyt semmibol ki vagyok ehezve egy jo kis spritualis feltoltodesre valami osi buddhista kolostorban. Ilyenek vagyunk...a szomszed fuje mindig zoldebb...

Névtelen írta...

Néhány észrevétel, persze ez szigorúan csak az én véleményem, és még ha nyersnek vagy bántónak hat is, leírnám.

A jógaoktató feladata – feltéve persze, hogy nemcsak egy fitnesztrendnek tekinti a jógát - alapvetően az, hogy eljuttassa a tanítványát a Jóga-szútrákban leírt tudatállapot megtapasztalásához. Az ászana ehhez csak egy eszköz, nem pedig olyan dolog, amit öncélúan gyakorolni kell. Ha valaki ezt megtapasztalta, és el tudja érni, át tudja adni a tanítványainak, akkor olyan mindegy, hogy ő maga pránajámát vagy ászanát vagy karma jógát stb. gyakorol (vagy hogy gyakorol-e egyáltalán a szó általunk használt értelmében). Azt viszont nagyon furcsának tartom, hogy a fényképen bájos mosollyal ölelgeted az illető úriembert, aztán a háta mögött ellenőrizetlen pletykákat közölsz tényként a magánéletéről, majd nyíltan lecsalózod. De hát te tudod. :))

Az ötvenes ipsék – akiknek te cinikusan a pusztulását kívánod – pedig többnyire már letettek valamit az asztalra (valamilyen hiteles hagyományvonal képviselőiként), és esetleg olyan dolgokra van már rálátásuk a nagyobb tapasztalatból kifolyólag, amihez mi még csak később fogunk eljutni. Tehát javaslom nem fikázni őket, hanem tessék szépen beállni a kezdő óráikra (soha nem szégyen tanulni a tapasztaltabbaktól), persze csak ha az ember szeretne mélyebb ismereteket és tapasztalatokat szerezni a jógáról, nem pedig csak egy manipuceráj fitneszjóga-stúdióban edzeni. Abban tökéletesen igazad van, hogy testalkat terén többnyire nem versenyezhetnek egy jógát youtube-hagyományvonalon, meg innen-onnan szemináriumokról összeszedett/kiragadott tanítások alapján elsajátított macsó ászanás jógaoktatóval. Mondjuk nekem nem is szempont, hogy hogyan néz ki egy jógaoktató, mivel én nem fitneszedzőnek tekintem őt, hanem elsősorban egy mesterláncon keresztül közvetített szellemi tanítás átadójának. De ha már itt tartunk, pl. Iyengar is már a könyvének fényképein elég szép fókahájat növesztett, mégsem mondanám, hogy elhanyagolta volna az ászanázást. De említhetném Satyanandát, Shivanandát, vagy az élő tanítók közül Maheshwaranandát vagy Véda Bháratít, valahogy nekik sincs szükségük arra, hogy a kockás hasukkal vagy csilivili ászanákkal vakítsák a parasztokat, mint a baksist remélő indiai „megélhetési szádhuk”. :))
(Csak megjegyzem, tudtommal Jois guruji is azért volt kénytelen abbahagyni az astanga-gyakorlást, mert az ötvenes éveiben már járni is alig tudott, nemhogy jógázni, a rossz nyelvek szerint épp a vinyásza-jellegű túlzott gyakorlással verte tropára az ízületeit.)

Haladó ászanák: még az Iyengar-hagyományvonal tanárai is elismerik, sok haladó ászana alkati adottságot igényel, tehát akárki nem tanulhatja meg őket. Arról nem is beszélve, hogy vannak a haladó ászanák között egyértelműen egészségkárosító gyakorlatok is, nem véletlen, hogy pl. Shivananda is egyszerűeket válogatott össze a hétköznapi emberek számára az egészségmegőrzéshez.

„Szerintem a legerőteljesebb tanítási módszer a példamutatás.”
Igen, pl. ha te is egyrészt a jámákról/nijámákról írsz, és arról, hogy szellemi céljaid vannak, közben meg folyton ellenségképeket keresel más jógairányzatokban, és gyakorlatilag nem tudsz úgy megnyilatkozni az astangáról, hogy ne fikáznád le az Etka-jógát vagy a Shivanandát, akkor én pl. elgondolkodnék azon, hogy tudnálak-e téged őszintén követni tanítóként.

Üdv: Vajrayogi