2010. április 22., csütörtök

Astanga vagy valami más?

A múlt hét folyamán az Öt ok 2. rész című bejegyzésem kapcsán kommentálgattunk oda-vissza Vajrayogival, és úgy döntöttem, hogy az utolsó kommentjéről írok egy külön blogbejegyzést, részletesebben válaszolva a felvetéseire. Íme (dőlt betűvel az ő kommentjei):

Nem is arra céloztam, hogy üldöznéd (egyébként ez sem lenne baj, elvégre a saját blogjában mindenki annak enged teret, aminek szeretne), csak úgy gondoltam, hogy nem lenne túl udvarias dolog. :)

Nem üldözök én senkit, ez ellentétes lenne az ahimszá elveivel. Mindenkinek meg is adom a szabad vélemény-nyilvánítás lehetőségét a blogomon belül is, ameddig ezt kulturáltan és építő szándékkal képes megtenni, és főleg, nem névtelenül, ha éppen valami kifogásolnivalója van.

Szinte biztos, hogy rosszul csináltam dolgokat, ezért tényleg érdekelne a véleményed, magyarázatod.
Röviden a tapasztalataim:
- légzés: egyrészt engem a mellkasi légzés nagyon "felstresszel", felpörget, olvastam, hogy ugyanígy lélegzünk stesszhelyzetben, ez a légzés segít telenyomni a szervezetet
adrenalinnal. Hiperventillációs tünetek is gyakran jelentkeztek nálam. Plusz szerintem férfiak nehezebben tudják elsajátítani ezt a légzést, mivel rájuk jobban jellemző a hasi légzés. Másrészt ez a fajta légzésmód annyira speciális, hogy az élet más területein nemigen lehet használni. Olvastam a bejegyzésedet a könyvbeli idézettel, nekem az sem segített, ha csak az alhasi rész van behúzva.

A könyvbeli idézettel meg általában azzal a felfogással, hogy az uddzsájí felső, vagyis mellkasi légzés, én alapvetően nem értek egyet. Szerintem az uddzsájí teljes tüdős légzés, és én így is gyakorlom, meg így is tanítom. Ha az uddijána bandhát behúzva tartjuk, akkor dominánsan bordaközi légzés lesz a legtöbb embernél, de még ez is középső, és nem felső (kulcscsonti) légzés. A teljes tüdős légzés pedig éppen hogy stresszoldó. Én azzal szoktam mérni a légzés mélységét, hogy milyen mélyről jön az uddzsájí hang. Ha kb. a rekeszizom magasságából tudod indítani, akkor mély a légzés. Ha a torokból tör elő, akkor valószínűleg felszínes, vagyis kulcscsonti.

A nehézség inkább annak rejlik, hogy a teljes tüdős légzést össze tudd egyeztetni az uddijána bandhával, erre pedig szintén azt szokták javasolni, hogy lejjebb kell vinni a bandhát a köldök alá, és akkor szabadabban tud mozogni a rekeszizom. Én személy szerint azt tapasztalom, hogy bár a férfiak tényleg inkább a hasi légzésre vannak rászokva, ez ugyanakkor renyhe hasizommal és minimális rekeszizom-mozgással párosul. Szóval én inkább a tv előtti pihegést "zsigeri" légzésnek nevezném, mivel a túlsúlyos hasüregben a belsőségek nyomják felfelé passzívan a rekeszizmot, minimális levegőcserét eredményezve.

Azt gondolom, hogy az aktív uddijánával összekapcsolt teljes tüdős légzés az első, amit el kell sajátítania a legtöbb embernek, ami azt jelenti, hogy belégzéskor kiengedjük a hasfalat, és ha tudjuk, lefelé nyomjuk a rekeszt, kilégzéskor viszont teljesen behúzzuk a hasfalat, és felfelé húzzuk a rekeszt (persze mindezt a múla bandhával indítva). A cél elsődlegesen a tüdőkapacitás növelése, mivel az Astanga meglehetősen aerob gyakorlatsor, és megfelelően mély légzés híján esélytelen lesz, hogy az orron keresztüli légzést fenn tudd tartani.

- ászanák kötött sorozata: egy idő után monotonná válhat, plusz nem igazán értem, hogy miért felpörgött szervezettel kell belemenni a fordított tartásokba, nem vagyok biztos benne, hogy a keringésnek, agyi hajszálérhálózatnak jót tesz, ha megnövekedett pulzusszámmal csinálunk gyertyát. Nincs meg az a lehetőség sem, hogy én pl. csak lazító jógagyakorlatokat szeretnék csinálni (este lefekvés előtt).

Miért ne lenne? Az, hogy valaki pl. reggel az Astanga valamelyik sorozatát gyakorolja, nem zárja azt ki, hogy este más gyakorlatokat végezzenek. Az Astanga sorozatoknál a cél az egyenletes, közepes pulzus fenntartása, amit a hidak után a pascsimóttánászanában lenyugtatsz, és úgy mész bele a gyertyába. Ha mág mindig kalapál a szíved, akkor be lehet iktatni egy kis relaxációt savászanában, mielőtt belemész a gyertyába. A kötött sorozat unalmassá válhat, de pl. a vinyászákkal sokat lehet variálni. És ha valaki az első és második sorozatot is gyakorolja, akkor már több, mint száz ászanát végez rendszeresen, aminél többet szerintem egy átlag hatha-jógás sem használ egész életében. Ha pedig mind a hat sorozatot csinálod, akkor tulajdonképpen az összes ászanát gyakorlod, ami az Iyengar-nagykönyvben benne van. Persze lehet, hogy valaki még így is utálja a kötöttségeket, akkor viszont az Astanga nem neki való.

Én azt találtam, hogy a legtöbb kezdőnek segítség a strukturált gyakorlás, mert magától csak elveszne az ászanák rengetegében, és képtelen lenne egy értelmes gyakorlási terv szerint haladni. Plusz a sokszori ismétlés elősegíti, hogy az ászanák sejtszinten, dns-szinten rögzüljenek, és utána rájuk lehessen építeni a haladóbb gyakorlatokat.

- nehézség: rögtön dinamikus gyakorlással kezd, plusz az említett adrenalinfröccs is csökkenti a szervezet fájdalomérző képességét, így nagyobb a lehetősége a sérüléseknek. A bandhákról nem is beszélve, egy utcáról betért kezdőnek szerintem nem sokat mond, hogy feszítsd meg a medenceizmot úgy, hogy se a húgycső, se a végbél ne legyen feszes. A keringésre gyakorolt hatása miatt bizonyos életkor fölött, eü. gondoknál, túlsúlynál sem biztos, hogy nyugodtan javasolnám.

Igazad van, nem mindenkinek javasolható az Astanga, főleg nem melegben, ahogy mi csináljuk. A dinamikus gyakorlás inkább a fiataloknak jön be, és a magas vérnyomásúaknak általában nem jó a meleg. A bandha szerintem nagyon fontos dolog, én már kezdő órán is tanítom. Amint megérti a gyakorló, hogy miről van szó, a fejlődése felgyorsul. Szerintem a bandha nélkül és spontán légzéssel végzett ászanák hatása minimális a bandhával és uddzsájíval, valamint vinyászával együtt végzett ászanákéhoz.

- a gyakorlás célja: ha valaki akár spirituális, akár wellness célokat szeretne elérni a jógával, szerintem vannak erre kevésbé megerőltető irányzatok. Ha meg edzeni, erősíteni akar, szintén talál veszélytelenebb módszereket.

Spirituális célokra persze lehet mellette meditációt vagy mantrázást vagy krijá-jógát gyakorolni. Nem mondom azt, hogy az Astanga minden egyben, és kizárólagos út, vagyis ha valaki nem ezt követi, az kárhozatra van ítélve. Szerintem az Astanga nem veszélyes, sőt, a sportok közül (a hatékonyságához mérten) az egyik legbiztonságosabb. lehet, hogy pl. az Etka-jóga során kevésbé sérülsz meg, de szerintem a hatékonysága is korlátozottabb.

Nem szoktam súlyzózni, a jóga mellett dinamikus erősítést és futást szoktam gyakorolni, főleg akkor, ha úgy érzem, a szervezetemnek/tudatomnak durvább gyakorlásra van szüksége, mert pl. ingerültség akadályozza a jógázást és az összpontosítást.

A saját testsúlyos gyakorlatok javasolhatól, legyen az fekvőtámasz, felülés vagy bármi, persze helyesen kivitelezve. Én ezt dinamikus jógagyakorlatnak tekintem, ha meg tudod tartani az orron keresztüli légzést. Futni is csak olyan mértékben szabadna, amit az orron keresztüli légzés még lehetővé tesz. Most nem megyek bele a többi sportág károsító hatásaiba, maradjunk annyiban, hogy nem mozogni még mindig rosszabb.

1 megjegyzés:

zoltan írta...

Egy barátom elkezdett pránalégzéssel futni 7-1-7. Én is kipróbáltam. Eleinte nagyon fullasztó volt. Aztán az orromból elkezdett dőlni minden amit csak el lehet képzelni, állandóan orrot kellett fújni. De néhány nap gyakorlással hozzá lehet szokni. (Gondolom nem mindegy milyen tüdőmérettel.)
ui.: Anno én is úgy tanultam, hogy az uddzsájí légzés nem mellkasi légzés, hanem hasi és mellkasi, tehát lentre szívjuk a levegőt ezért domborodik ki a has, aztán töltjük meg a tüdő többi részét.