2019. november 22., péntek

Shambhala harcosai

Shambhala mítikus királyságáról már többször olvastam, és belső utazásaim során is megjelent több alkalommal ez a legendás hely. Egy legenda szerint abban az időben, amikor két nagyhatalmú birodalom, a Nyugat és a Kelet birodalmai egymás megsemmisítése felé fordulnak és bár sokban hasonlítanak, csak a szörnyű pusztító erejű fegyverek felhalmozására törekszenek, hogy megsemmisítsék egymást. Úgy tűnik ekkor, hogy minden érző lény életben maradása forog kockán. Ez az apokalipszis ideje. Ekkor jelenek meg a Shambhala harcosai, hogy elhozzák a gyógyulást a világ számára. 
Ennek a jóslatnak többféle interpretációja létezik, egyesek szerint Shambhala királyságának eljövetele a belső spirituális utunk metaforája, míg mások teljesen külső eseményként értelmezik, mely be fog következni a világunkban, attól függetlenül, hogy mit teszünk. A jóslat alábbi változata Chögyam Trungpától származik, és Joanna Macy jegyezte le.

"El fog jönni az idő, amikor minden élet veszélybe kerül a Földön. A barbár erők felélednek. Bár a vagyonukat arra pazarolják, hogy felkészüljenek egymás megsemmisítésére, sokban közösek az ellenfeleikkel: hihetetlen pusztító erővel bíró fegyvereik és a világot romba dönteni képes technológiáik. Most jött el az idő, amikor az összes lény jövője a legvékonyabb cérnaszálon függ, hogy Shambhala királysága felemelkedjen.
Nem tudsz elmenni oda, mert ez nem egy hely, A Shambhala harcosok szívében és elméjében található. De egy Shambhala harcost nem ismerhetsz fel a kinézetéről, mert nincs rajta egyenruha vagy jelzések, és zászlók sincsenek. És barrikádok sincsenek, ahonnan az ellenséget fenyegetné, mert a Shambhala harcosoknak nincs saját földjük. Ők maguk mindig a barbárok területén mozognak.
Most jön el az ideje, hogy a Shambhala harcosoknak nagy bátorságra lesz szükségük, erkölcsi is fizikai bátorságra. mert be kell menniük a barbár hadak szívébe és le kell szerelniük a fegyvereket. Ahhoz, hogy hatástalanítsák a fegyvereket, a szó minden értelmében, be kell hatolniuk a hatalom folyosóira, ahol a döntéseket hozzák. 
A Shambhala harcosok tudják, hogy képesek ezt megtenni, mert a fegyverek manómaják, vagyis elme által készültek. Erre nagyon fontos emlékezni, Joanna! Ezeket a fegyvereket az emberi elme hozta létre. A Shambhala harcosok tudják, hogy a veszély, ami a földi életet fenyegeti, nem gonosz démonoktól vagy földönkívüli erőktől származik. A saját döntéseinkből és kapcsolatainkból fakadnak. Ezért a Shambhala harcosoknak most el kell kezdeniük a felkészülést.
"Hogyan készülnek fel?" - kérdeztem.
"Két fegyver használatát gyakorolják. Ezek a fegyverek az együttérzés és a megértés. Mindkettő szükséges. Az elsőre azért van szükség - mondta, felemelve jobb kezét - mert az biztosítja az üzemanyagot, az mozdít meg, hogy más lények java érdekében cselekedjünk. De önmagában kiégetne bennünket. Ezért van szükségünk a másodikra is, ami az összes dolog együttállását okozó összefüggések megértése. Lehetővé teszi, hogy meglássuk: a csata nem a jó és a rossz emberek között zajlik, mert a jó és a rossz közötti vonal minden ember szívén keresztülfut. megértjük, hogy össze vagyunk kapcsolva, mind egy hálózatban, és minden, tiszta motivációval végrehajtott tett hatással van az egész hálózatra, olyan következményeket hozva, amiket nem tudunk megmérni vagy akárcsak látni. De a megértés önmagában túl hűvösnek tűnik ahhoz, hogy továbbvigyen bennünket. Ezért szükségünk van az együttérző szívre is, mely nyitott a világ fájdalmára. A Shambhala harcosnak mindkét fegyverre szüksége van."

Shambhala legendája

A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák ősidők óta emlegetnek egy bizonyos Shambhalát, ám ezt a helyet hiába is keresnénk a térképen, nem találnánk. A modern tudósok véleménye megoszlik arról, valóban létezett-e az a földi paradicsom, amelyet a hagyományok emlegetnek. Egyesek a fantázia szüleményének tartják, mások viszont valamelyik közép-ázsiai történelmi királysággal azonosítják. Az ókori tibeti vallási szövegek misztikus helyként említik a titkos Shambhala királyságot. Bár a földrajzi leírások szerint feltehetően a tibeti hegyek és a Góbi-sivatag között helyezkedik el, állítólag spirituális határ veszi körül, azaz csakis az érheti el, aki arra rendeltetett. A vallási életre való felkészülés céljából évekre félrevonuló tibeti lámák évszázadokon át, keresték ezt a királyságot. Mindazt, amit a helyéről tudunk, egy tibeti legenda foglalja össze, amely Shambhalát az “északi nyugalom helyé” -nek nevezi, ami arra utal, hogy a mitikus birodalom valahol Tibettől északra található. Ezt támasztják alá az indiai hagyományok is, miszerint a Himalájától északra van egy Kalapa nevű hely, ahol tökéletes emberek élnek. 
A tibeti kéziratok részletes leírásokat tartalmaznak a zárt országról. A térképek nyolcszirmú lótuszvirágként ábrázolták, közepén a Kalapa-palotával, az illusztrációk pedig arra utalnak, hogy Shambhala lakói fejlett közlekedési eszközökkel rendelkeznek, például repülőgéppel és vasúttal. Továbbá vannak a csillagok tanulmányozására alkalmas, bonyolult eszközeik is.

A legenda szerint Buddhát Shambhalában avatták be a kálacsakra (az Idő Kereke) tanaiba, melyek asztronómiát, asztrológiát és egyéb kozmikus elméleteket tartalmaznak. A rejtett hely – azt beszélték – egy völgy mélyén búvik meg, s óriási hófödte hegycsúcsok ölelik körül. Megközelítését egy tó vagy kiszáradt tó meder nehezíti, s csupán egy keskeny hágón vagy barlangon keresztül vezet oda út. A lámák szentül állítják, hogy Shambhalába nem juthat el minden vándor – csak az, aki meghívást kapott. A szövegben próféciákat is találunk a misztikus királyságra és népére vonatkozólag, valamint egy jegyzéket az addigi 32 shambhala királyról és uralkodójáról. A kéziratok szerint az ország lakosai egyre erősebbek és felvilágosultabbak, képességeik fokról fokra gyarapodnak, kifejlődik bennük a telepátia művészete, és az a képesség, hogy nagy távolságokat, nagy sebességeket tudjanak megtenni.

A hagyomány szerint Shambhala lakói maguk gyógyították minden betegségüket, olvasni tudtak mások gondolataiban, megjósolták a jövőt, és akár 100 évig is éltek. Királyuk állítólag meglepően fejlett technikákat ismert. Valami üveg-tükör – akárcsak ma egy zárt láncú televíziós rendszer – lehetővé tette, hogy igen messzire ellásson, sőt egy speciális lencse segítségével egy égre nyíló ablakon át más bolygók lakóinak életét tanulmányozta. “Kőlovai, melyeket a szél energiája hajtott”, a léghajóra emlékeztetnek. Ezzel szemben, fejlődésükkel párhuzamosan a külső világ mind degeneráltabbá válik, háborúra vágyik és hataloméhes lesz, anyagi javakra cseréli a lelki életet. Ugyanebben a kéziratban szerepel az a jövendölés, hogy négy évszázad múlva eljön a leszámolás napja. Ekkorra a világ már olyan romlottá válik, hogy egy elvetemült, magát Mindenhatónak nevező király uralma alá kerül, aki megtámadja Shambhalát, hogy hatalma alá hajtsa. Az ütközetben a titkos királyság 32. uralkodója, Rudra Cakrin győzelemre vezeti majd a bűntelenek és megvilágosodottak hatalmas hadseregét, és megvalósítja a tökéletesség korát. Ennek dátumát általában 2425-re teszik.
Egyéb legendák arról mesélnek, hogy Shambhala a levegőben található, lebegő város, amit nem tart semmi, mégis ott van. Meditációs állapotban már sokan megjárták Shambhalát, akik arra érdemesnek mutatkoztak, és ez által meghívást kaptak oda szellemi vezetőiktől.

2019. november 21., csütörtök

A tárgy nélküli szamádhi elérése

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Végül elérkeztünk annak megmagyarázásához, hogyan maradjunk a jóga helyes útján és hogyan kerüljük el a nem-jógikus, tárgy nélküli zsákutcákat. Az 1.20. szútrában ez áll: „Mások [a jógik] esetében [a tárgy nélküli szamádhit] megelőzi a meggyőződés, lelkesedés, emlékezés, [tárggyal rendelkező] szamádhi és bölcsesség (pragjá).” Patandzsalí először azt szeretné kifejezni, hogy a helytelen tárgy nélküli szamádhik elvezetnek a jóga ösvényéről; másodjára pedig öt dolgot javasol, aminek gyakorlása biztosítja, hogy a helyes tárgy nélküli szamádhik felé fogunk haladni. Az első a meggyőződés (sraddhá). Gyakran fordítják hitnek, de mivel ez a fordítás meghazudtolja a jóga kérdő és megkérdőjelező természetét, szívesebben fordítom meggyőződésnek. Annak érdekében, hogy meg legyünk győzve, hogy tudjuk, mit teszünk és hová megyünk, tanulmányoznunk kell a Jóga-szútrát és a többi jóga-írást, hogy megértsük a jóga használati utasítását.
A második képesség a lelkesedés (vírja). A vírja szóból származik például a „virulencia” kifejezés, és szanszkrit nyelven „hősies hozzáállást” jelent. A lényege az, hogy lesznek akadályok és kudarcok; az út nem lesz mindig sima. Hosszú távra tervezünk? Vagy pedig az első adandó akadálynál meghátrálunk? A következő képesség a szmriti, vagyis az emlékezés. Ne feledjük, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, hogyan fogunk odaérni, és mit teszünk menet közben. Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy a jelenlegi tetteink összhangban vannak-e az elköteleződésünkkel Isten szolgálata és a szamádhi elérése mellett. Ez különösen a tanárok esetében fontos. Manapság olyan sok időt elvesztegetünk fölösleges és jelentéktelen dolgokra. Az emlékezés azt is jelenti, hogy emlékezünk a halandóságunkra. Olvastam egy kutatásról, mely szerint a bhutániak, egy kis himalájai királyság népe a világ vezető helyén álltak a boldogság szempontjából. Amikor megkérdezték, hogy mi a boldogságuk titka, azt válaszolták, hogy minden nap, napi ötször elvégeznek egy szertartást, mely emlékezteti őket, hogy a halál minden pillanattal egyre közelebb kerül hozzájuk. Amikor emlékeznek erre, megértik, hogy mennyire értékes és gyönyörű az élet, és mennyire rendkívüli és szokatlan ajándék az, hogy élnek. Ezt a fajtáját kell gyakorolni az emlékezésnek.
A negyedik tulajdonság, amit Patandzsalí javasol, a szamádhi. Hogyan? A szamádhira van szükségünk a szamádhi eléréséhez? Azt érti ezalatt, hogy szükségünk van a tárggyal rendelkező szamádhira a tárgy nélküli szamádhi eléréséhez. A hetedik fejezetben részletezett különböző tárgy nélküli szamádik kétségkívül meg fogják mutatni, hogy az egész világ és annak tárgyai (beleértve a saját testünket, egónkat és elménket), melyek gunákból (elemi erőkből) állnak, mind ki vannak téve a változásnak, és a mag állapotból a megnyilvánult állapotba, majd a maradvány állapotba kerülnek, szét fognak esni, és ezen felül alá vannak rendelve a benyomásoknak (és így mindig hatnak azokra a tárgyakra, melyek rajtuk hagyják a lenyomatukat).
Patandzsalí utolsó, ötödik javaslata a tudás (pragjá). A pragjá nem akármilyen tudásra vonatkozik. Technikailag a „megismerendőkre [a tárgyakra] vonatkozó teljes tudást” jelenti, és ugyanaz, mint a Taittiríja Upanisad vigjánája (mély tudása). Ez a tudás az objektív szamádhi eredménye és a világ megismerését eredményezi annak valójában – nem ahogy a tudatalattink és a feltételekhez kötöttségünk azt kivetíti. Ennek jelentős része annak megértése, hogy van egy valóságos világ, amit meg kell tapasztalni, ami nem csupán egy illúzió, a varjak ürüléke, vagy valami kitalált dolog. Így, amikor megérünk a tárgy nélküli szamádhira, hirtelen megértjük, hogy ez, vagyis a tiszta, örök, határtalan és minőségektől mentes tudat nincs alárendelve az előző korlátozó körülményeknek. És ez a valódi énünk! Szóval, miközben tudatosak lehetünk a világ tárgyairól, megfigyelhetjük és még élvezhetjük is őket, nem lehetünk azonosak velük. Remélem, hogy értelmezhető a magyarázatom, hogy miért nem lehetünk igazából azonosak bármi mással az önvalónkon kívül.

2019. november 20., szerda

Hálaadás az erőállatoknak

Múlt héten volt a hálaadás ünnepe, ami egy amerikai szokás. Nem tudom pontosan, hogy ők miért szoktak ilyenkor hálát adni, de azt tudom, hogy éktelen nagy zabálást csapnak, és sok állatot megesznek, amiért az állatok nem annyira hálásak. Kivéve a vegánokat, mert ők csak növényt esznek ilyenkor is. De nem is ez lenne a témám, mert én meg ma pont azon gondolkodtam, hogy a számtalan dolog közül, amiért hálát adhatok az életemben, miért is adjak hálát. És akkor jött szembe velem ez a gyakorlat, amit egy nagyon jó könyvben olvastam, Paul Francis "Rewilding Yourself" című könyvében. 

Hálaadás az erőállatainknak

Írjunk egy listát mindarról, ami miatt hálásak lehetünk az erőállatainknak. Ne csak a fejünkben fogalmazzuk meg, hanem írjuk is le. Mindent, amit szeretünk és értékelünk bennük. Mindent, ami vonzó bennük. Mindent, amiben segítenek nekünk, és amit értékesnek tartunk a velük való kapcsolatunkban. 

Ezután üljünk le, és hívjuk az erőállatunkat (egyszerre csak egyre koncentráljunk). Hagyjunk elegendő időt arra, hogy tényleg megérezzük a jelenlétét. Most lassan, figyelmesen, egyenként olvassuk fel neki a listánkat. Utána üljünk csendben egymás jelenlétében. Ne várjuk, hogy az erőállat viszonozza a hálánk kifejezését. Ez nem rólunk szól, hanem a hála kifejezéséről, elvárások nélkül. 

A gyakorlatot elvégezhetjük az összes erőállatunkkal és szellemi segítőinkkel is, de természetesen a középső, fizikai világban jelenlévő személyeknek is kifejezhetjük a hálánkat. 

Amikor nekiveselkedtem, hogy elvégezzem a gyakorlatot (bár nem írtam le előre az egyes erőállataimmal kapcsolatos gondolataimat), leültem és elkezdtem dobolni. Az Életfánál leereszkedtem egy föld alatti járaton keresztül az Alsó Világba, és mintha egy panoptikumba, vagy föld alatti kiállítás termeibe érkeztem volna. Ott álltak ragyogó, világító formában az erőállataim, és egymás után hívtak be a termekbe, ahol sok-sok szobor-szerű, de mégis élő kiállítási darabot láthattam. Az első terembe a sasom hívott be, és ott mindenféle mítikus sasok, és nagy ragadozó madarak voltak, az ő rokonai. Ott volt Garuda, a griff, a nagy Sjéna-sasok, akik az univerzum felső régióiban röpködnek, és az Yggdrasil nagy sasmadara, Hresveglr is ott volt, valamint a királyi címerekben is látható kétfejű sas. Utána továbbmentem a következő terembe, ahol a farkasom kalauzolt. Itt voltak vérfarkasok, a legendás farkasemberek, A Róma alapításánál közreműködő farkas, a vikingek farkasai, Fenrir, Geri és Freki és más, híres mitológiai ragadozók. Az én farkasom egészen fehéren világított és büszkén feszített közöttük.

A következő teremben az oroszlánom vezetett körbe, és megmutatta az egyiptomi fáraók oroszlánjait, a szfinxet, az indiai uralkodók oroszlánjait és az égen, a csillagokban lakó oroszlánt is. A szfinx emberfejű és oroszlántestű lény, míg a hinduizmusban Naraszimha oroszlánfejű és embertestű Visnu-inkarnáció, négy karral. Ő is ott volt.

Végül a sárkányom jött, és körbekalauzolt a "sárkánykiállításon". Itt volt a sárkány, akit legyőzött Szent György, Fafnir, akit Szigurd ölt meg (mindketten az erő félreértelmezett képviselői, valójában nem gonoszak). Láttam Tlalocot (a maják tengeristenét) és a kínaiak bűvös sárkányát, és még sok sárkányt, akik a régmútban a földön is éltek. 

A sárkányteremből lassan átértünk a kígyók közé. Ott egy szép királykobra jelent meg, amely szivárványszínben izzott és villogott. Őt a halállal kapcsolatos és alsó világbeli munkához kaptam. Sok kígyót mutatott: a Tollaskígyót (Quetzalkoatl), a vikingek két nagy kígyóját, Jörmungandrt és Nidhöggöt és  az egyipotmiak által félt Apophist, Ouroborost, a saját farkába harapó kígyót, mely az idő végtelen körforgását és az elmúlást jelképezi. Talán ezért félnek az emberek gyakran a kígyóktól, mert ráébresztik őket az elmúlás elkerülhetetlenségére, ami egy fojtogató érzés, mint amikor rád tekeredik egy piton. Anantasésaként az ezerfejű kígyó fenntartja az univerzumokat és a bolygókat, és Visnut szolgálja. A kígyó minősége egyszerre képviseli a hajlékonyságot és a sptabilitást, az állandóságot és a múlandóságot. 

Végül az utolsó teremben a jaguár-istenek sorakoztak fel, de nem csak négyen voltak, hanem nyolcan, mert ennyi kristálykoponyát fogok kapni, hogy a rajtuk keresztül megnyilvánuló különböző gyógyító minőségeket és erőket használhassam és közvetíthessem. A jaguárok sorban álltak, mint valami fényes szobrok, és különböző méretűek voltak. Mindegyik erőállatomnak megköszöntem az eddigi segítséget, és kértem, hogy továbbra is maradjanak velem. Bár nem tudtam most olyan részletesen hálálkodni nekik, mégis elképesztő volt ez a találkozás is. 

2019. november 19., kedd

A Tudat és a Természet

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ha egyként tekintünk a tudatra és a világra, akkor mindkettő megvalósítását meg foguk akadályozni, mert annyira erősen különböznek. Nagyon nehéz számunkra elképzelni, hogy két dolog egyidejűleg azonos is, és teljesen különbözik is egymástól. Patandzsalí azért hangsúlyozza a különbözőségüket, mert a spirituális evolúciónk java részében ezen lesz a fókusz. Hogy megpróbáljam érthetővé tenni az egyidejű azonosságot és különbözőséget, a transzcendens Istent fogom használni a purusára vonatkozólag, és az immanens Istent a prakritire vonatkozólag. Az immanens Isten lényegében a Természet, az élet, az isteni teremtőerő, az isteni bőség, a líla (kedvtelések), sakti, prána és a karma törvénye, A transzcendens Isten a tiszta tudatosság és tudat, melyet Indiában sokszor Sivának vagy Brahmannak neveznek.
Azoknak a gondolkodási rendszereknek a gyengéje, melyek a purusa és prakriti, vagy Siva és Sakti egységét hangsúlyozzák, az, hogy végeredményben az egyiket leredukálják a másikra, általában kijelentve, hogy a prakriti és a világ nem valódi, illúzió, májá. Azt mondják, hogy amikor elérjük a tudatot (purusát), a világ (prakriti) feloldódik a semmiben. Az igazság az, hogy a prakriti, vagyis a világ nem létező, megnyilvánulatlan állapota csupán egy elmélet, teológiai spekuláció. Nem létezhet a tudat vagy a tudatosság, ha nincs miről tudatosnak lenni! Sankara, a nagy advaitista is elismerte ezt a Brahma-szútrához fűzött kommentárjában.
A buddhista nihilisták, a súnjavádinok még továbbvitték ezt a gondolatmenetet, kijelentve, hogy semmi sem létezik; a világ, az én, Isten, az anyag, az elme, a tudat és minden más csupán egy pillanatnyi észlelés, ami a semmiben jelenik meg, és a természete szerint üresség (súnjatá). Jógikus nézőpontból ez egy téves következtetés (bár elismerendő, hogy következetesen és belső ellentmondásoktól mentesen vezették ezt végig). A jógik pontosan fordítva nézik ezt. Azt mondják, hogy a tudat valódi, és ezért a világnak is valódinak kell lennie. Azonban a tudat és a világ annyiban eltér egymástól, hogy a világ folyamatos változásban van, míg a tudat állandó. Így két különálló és teljesen független kategóriának kell lennie – és itt érkezünk a dualizmushoz. 
Az a tény, hogy Jahve, a Brahman, vagy az Atya örökek, azt jelenti, hogy a világ és minden lény szintén örök, nem teremtett, valamint kezdet és vég nélküli. Az olyan mondatok, hogy „Kezdetben Isten teremtette az univerzumot”, mutatják, hogyan működik az elménk. Az elménk csak sorrendben tudja látni és felfogni a dolgokat, egyiket a másik után. De mivel Isten örök és teremtetlen, mi (vagyis a tudat) is azok vagyunk. A tantrikusok, például a sákták vagy a kasmíri saivák értékes elméletet dolgoztak ki erről. Azt állítják, hogy a valóságnak két szintje vagy rétege van; nevezzük őket az abszolút vagy a relatív rétegnek. A relatív szinten a purusa és a prakriti teljesen különállóak, és sohasem fognak találkozni; ez az a szint, ahol élünk és végezzük a mindennapi dolgainkat. A tantrikusok azt mondják, hogy még ha valaki el is éri az abszolút szintet, a relatív réteg továbbra sem szűnik meg létezni. Érdekes, nem? Patandzsalí pontosan ugyanezt mondja a 2.22 szútrában: „Bár a (prakriti) nem nyilvánul meg többé a felszabadult számára, továbbra is megnyilvánul a megkötöttek számára.” 
Nem szeretnék senkit sem összezavarni ezzel az okfejtéssel, de meglepődnénk, ha tudnánk, mennyi mindenki problémázik ezen. Fontos megérteni, hogy a jóga az mindig jóga lesz, ami azt jelenti, hogy hű marad önmagához és következetes önmagán belül. Körülbelül húsz évvel ezelőtt egy lány meglátogatta a szombat délutáni kezdő Ashtanga jóga tanfolyamomat. Mindent nagy részletességgel magyaráztam, ahogy szoktam. Az arca egyre jobban megnyúlt. Körülbelül egy óra múlva a levegőbe emelte a kezét, és azt mondta: „De hát én csak nyújtózkodni jöttem, és jól érezni magamat!” Mély együttérzéssel néztem rá és azt mondtam: „Rossz iskolába tévedtél!” Ezt azért hozom fel, mert ha megnézzük az Ashtanga ászana-rendszerét, akkor rájövünk, hogy nagyon tudományos (az ősi tudományról van szó). Ugyanez igaz a Jóga-szútrára, mely már beszél a pránájáma és a Kundaliní-meditáció gyakorlatáról. Persze ugyanezt az intellektuális szigort és precizitást alkalmaztam a szamádhival és a magasabb tudatállapotokkal kapcsolatban."

2019. november 18., hétfő

A fény és árnyék tánca

Ma ismét dobkörön voltam Oguznál, és bár nem akarok mindig írni erről, mégis történt néhány fontos dolog, ami lejegyzésre érdemes. Egyrészt IxChel, az új kristálykoponyám is velem akart jönni, ilyenkor jobb is, ha minél több szertartásra viszi az ember az új koponyát, hogy aktiválódjon. Az ölemben volt, amikor elkezdtünk dobolni, és jó néhány erős dallal indított Oguz. Utána kezdő kör volt, ahol meg kellett fogalmazni, hogy milyen témával szeretnénk ma foglalkozni. Én ezt mondtam: "Meg akarom érteni a Fény és az Árnyék táncát, bele akarok lépni, hogy el tudjam engedni azt, ami nem lényeges, és a fontos dolgokra tudjak koncentrálni, és azokat befogadni eredeti valójukban."

Elindult az utazás, hárman doboltunk Oguzzal szapora ütemben, Hajdú Laksman Csaba pedig didgeridoo-n játszott. Először úgy éreztem, hogy ahogy ütjük a dobot, el kell kezdenem hintázni, imbolyogni, mint a kobrának, amikor hallja a furulyaszót. Utána sok-sok kígyófejet láttam kiemelkedni a vízből, mindegyik táncolt, és közben a fejükön először világító drágaköveket láttam, majd bolygókat, univerzumokat egyensúlyoztak, mint Ananta-sésa, de úgy, hogy amit tartott, az egyáltalán nem imbolygott. Utána Krisnát láttam meg, amint a fuvoláján játszott, és a kígyó fejein taposott, mindegyiken egyszerre (ez egy démoni kígyóval, Kálijával történt meg, aki az árulást és a brutalitást testesítette meg, mint rossz tulajdonságokat). Sok ezer Krisna táncolt a sok ezer kígyófejen, és a női energiát is bevonzotta maga mellé, így Krisna társai, a gopík fehér ruhában jelentek meg. Ekkor beugrott, hogy itt van IxChel is. 


Utána megjelent egy tibeti férfi, akiről valahogy tudtam, hogy Djwhal Khul, egy emelkedett mester. Róla majd még összeszedek több infót, mert állítólag Shambhala helytartója is, és ő diktált le húsz, ezoterikus tudást tartalmazó könyvet Alice Bailey teozófus tanítónak. Valamilyen hegyes tibeti táj fölött lebegett, és azt mondta: "Ha el akarod választani az igazat a lényegtelentől, akkor el kell olvasnod az összes könyvet, amit lediktáltam Alice-nek. El kell menned Tibetbe, hogy megtaláld az ott elrejtett kristálykoponyákat, és Shambhala mítikus városát is. Ha megtalálod, akkor meg fogod tudni mutatni az igazaknak, hogyan jutnak el oda." Végezetül ezt mondta: "Soha ne kételkedj a Szellemvilág üzeneteiben!" Ezzel lassan eltűnt a kép.

Ekkor letettem a dobot és lefeküdtem, bal kezemben a kristálykoponyával. Még a textil tasakon keresztül is nagyon sütött az energiája. Még néhány dal következett, és közben valahogy a könnyem is kicsordult, nagyon szívből sikerült megélni a dalokat. Amikor a szellemhajós dalt énekeltük, és Oguz azt mondta, hogy északnak visz az út, akkor a sarkcsillagot láttam, melyhez egy csillogó fonálon van odakötve a Nap-bárka, és lassan húzza maga felé. ilyenkor a sarkkörön túl több hónapig éjszaka van, és valamikor csak tavasszal kel a Nap, amikor a láthatatlan fonál felhúzza a Napbárkát a horizont fölé. A fény és árnyék egyensúlyát is megéltem az utazásban, illetve az imbolygó kígyók példáján okulva arra jutottam, hogy az egyensúly egy dinamikusan változó állapot, melyben akkor tudunk megállapodni, ha természetesen és erőfeszítés nélkül vagyunk jelen benne. 

2019. november 17., vasárnap

Az ászanák hasznos hatásai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"A legjobb korán reggel, üres hassal gyakorolni az ászanákat. Aki nagyon gyenge, az könnyed, folyékony reggeli, például tej fogyasztása után egy órával gyakorolhat. A fordított pózokat ne végezzük legalább három óráig étkezés után, a has forgatását (naulí) pedig hat órával utána.
Már említettük, hogy nincs mindenkinek szüksége az összes ászanára. De legalább néhányunknak meg kell tanulnia az összes ászanát, hogy a jóga művészete ne felejtődjön és vesszen el. Megbocsátható büszkeséggel mondhatom, hogy mindenféle korú ember gyakorolta már a jógát az irányításom alatt, fiatal gyerekektől 120 éves felnőttekig, férfiak és nők is. Lelkes gyakorlók érkeztek különböző országokból, Angliából, Franciaországból, Oroszországból és Amerikából is, szisztematikus képzésben részesültek általam, és közülük néhányan, pl. Eugenia Strakay (Indira Devi) Oroszországból könyveket is adtak ki, melyekben leírták azt, amit tanultak. Mr. Therose Brosse, egy francia szív-specialista az alábbiakat figyelte meg:
Az egészség az alapvető szükséglet az élet élvezetéhez ebben az életben. Sokféle módon biztosíthatjuk az egészségünket, de az összes mód közül a jógikus a legjobb. A jógikus mód adja a maximális egészséget a legkisebb befektetéssel. A jógát minden évszakban gyakorolhatja az összes kasztba tartozó ember. Ezt a jógát az őseink fedezték fel, akik nagy fegyelemmel gyakorolták és továbbadták számunkra a titkokat a jóga tudományáról szóló művekben.
A jóga-ászanák nem új, modern kori találmányok, melyeket a tömeg felkapott. Vallásos könyveink azt mondják, hogy ezek a jóga-gyakorlatok sok ezer éve lettek felfedezve. A Bhagavad-gítá, melyet az egyik legnagyobb szentírásnak tartanak világszerte, önmagában elég ahhoz, hogy alátámassza a jóga nagyságát. A jóga-ászanák és az egészség közötti kapcsolatról A Hatha-jóga Pradípiká 1.17 versében találunk leírást."

2019. november 16., szombat

Az ászanák felosztása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Az ászanák felosztása

Különböző típusú ászanák léteznek:

  1. Álló ászanák
  2. Ülő ászanák
  3. Fekvő ászanák (I. Arrcal felfelé; 2. Arccal lefelé)
  4. Oldalsó ászanák
  5. Fordított vagy fejjel lefelé vágzett ászanák
  6. Forgó ászanák
  7. Ugró ászanák
  8. Nyomó ászanák
  9. Nehézkedő ászanák stb.

  1. Álló pózok: uttánászana, utkatászana, tádászana, vírabhadrászana, trikónászana, utthita pársvakónászana, pársvóttánászana, praszárita pársvóttánászana stb.
  2. Ülő pózok: pascsimóttánászána, baddha padmászana, marícsjászana, baddhakónászana, múlabandhászana, karnapídászana stb.
  3. Fekvő pózok: uttána pádászana, szétubandhászana, szúpta pádángusthászana, dzsathara parivritti, szúpta vadzsrászana, parjankászana, jóganidrászana, pádángusthászana, dhanurászana, bhudzsangászana, majúrászana stb.
Arccal lefelé: kapótászana, rádzsa kapótászana, úrdhva dhanurászana, uttána majúrászana – egylábas és kétlábas, návászana stb.
  1. Oldalsó pózok: vaszisthászana, visvámitrászana, bhairavászana, ardha csakrászana stb.
  2. Fordított pózok: sírsászana (16 változatban), szarvángászana (ami a Hatha-jóga pradípiká 3.79 szerint fekvő póz és nem fejjel lefelé póz, mit a Gheranda-szamhitá. Jóga-kurantam, valamint Matszéndra és Góraksanátha szerint). A sírsászanának 64 mozgó változata van. A szarvángászanának 48 mozgó változata van. Ebben a könyvben néhány statikus ás néhány mozgó változatot fogunk ismertetni.
  3. Forgó pózok: mandalászana stb.
  4. Ugró pózok: bhudzsapídászana, kúrmászana, astavakrászana, csaturanga dandászana, nakrászana, bakászana stb.
  5. Nyomó pózok: úrdhvamukha svánászana, adhómukha svánászana, stb.
  6. Nehézkedő pózok: úrdhva kukkutászana, kaundinjászana, kukkutászana, ékapáda békászana, astavakrászana stb.
A következő fejezetekben mindegyik ászana rövid leírását és speciális gyógyhatását közölni fogjuk. Nem szükséges mindenkinek gyakorolnia az összes ászanát minden nap. Az életkor, betegségek, egyéni sajátosságok és testalkat figyelembevételével kell megtalálni, hogy mely ászanákat gyakoroljuk és melyeket kerüljük.
Egy fontos dolgot mindig észben kell tartani az ászanák végzése közben – a légzésszabályozást. Lassúnak, finomnak, hosszúnak és egyenletesnek kell lennie; mindkét orrlyukon keresztül kell lélegezni, miközben súrlódó érzetet érzünk a torkunkban, és lélegezzünk be, miközben kiegyenesedünk, majd lélegezzünk ki, amikor előrehajlítjuk a törzset.