2018. április 1., vasárnap

Az egó és az elme feladása

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Szembe kell néznünk belső énünkkel, és teljes mértékben fel kell tárnunk alacsonyabb természetünket, mielőtt elérhetjük a magasabb természetünk megvalósítását. Ez nem kis ellentmondás, de „amint lent, úgy fent”, vagyis nem lehet rend a magasabb világunkban, ha az alacsonyabbat nem integráltuk. A magasabb rendű természetünknek teljesen meg kell hódolnia Isten előtt, mielőtt megtapasztaljuk azt. Ez a feltétel nélküli meghódolás csak azután fog bekövetkezni, hogy az alacsonyabb természetünk már minden más lehetőséget kipróbált. Ha túl korán ébresztjük fel a Kundalinít, akkor az ídán és a pingalán keresztül fog felemelkedni, ahelyett, hogy a középső csatornán haladna végig, és minden fel nem dolgozott polaritást fel fog erősíteni. A kígyó csak akkor ébredhet fel ténylegesen, ha feloldottuk a múlttal és jövővel kapcsolatos komplexusainkat. Az alsóbb természet meghódolása a magasabb előtt egy olyan közdelem, amit nem szabad félvállról venni. Akkor fog bekövetkezni, amikor be kell következnie, és nem akkor, amikor az egónk azt eldönti. 

A gerinc kígyó-szerű görbülete olyan fizikai attribútum, ami közvetlen kapcsolatban van a jóga gyakorlásával. A testünk mozgatása és a gerincoszlop mobilizációja által tudjuk aktiválni és integrálni az ídátpingalát és a szusumnát. Itt is fontos a tudatosság. A kígyóistennő felébredése egy olyan folyamat, amit a lelki gerincoszlopunk aktiválásához is hasonlíthatunk. Szembe kell néznünk a kígyó szenvtelen természetével, mielőtt valóban képesek leszünk tükörbe nézni.

Nagy erőfeszítés által tudjuk csak alárendelni a kettősségekben létező egó-elmét az ébredező spirituális Önvalónak. Más szavakkal, a feltételekhez kötött ént és az elme szüleményeit fel kell adni a kígyóerő előtt, mely az univerzális tudathoz vezet. A feltételekhez kötött Én elveszítése nagy kockázat, amit nem szabad könnyedén vennünk. Mint a fegyelmezetlen gyerek, ha az alantas vágyainkat nem rendeltük alá az önmegvalósítás folyamatának, akkor a kígyó sziszegni és harapni fog, és hamarosan visszatér az alvó állapotba.

A kígyó vedlése az Önvalót befedő burkolatok levedléséhez hasonló, és a folyamat megkezdéséhez ki kell fejlesztenünk a vágyat a vágynélküliségre. Ez az egy vágy képes felemészteni az összes többit. Ez az utolsó vágy, vagy polaritás a felszabadulás előtt, a vairágja (elkülönülés) folyamata. Hogy sikeresek legyünk, minden energiánkat ebbe az irányba kell fordítanunk. Ahogy korábban is említettük, először az összes más vágyat meg fogjuk tapasztalni, és az egó az összes lehetőséget ki fogja próbálni, mielőtt hajlandó lemondani róluk. Ez a folyamat sok-sok évig vagy életig tarthat. 

Az ászana-gyakorlás célja nem merül ki a pózok végrehajtásának képességében, hanem magasabb céljai is lehetnek, például a tudatosság és az önelfogadás. Ez egy figyelemre méltó lehetőség, hogy mindenki képes haladni a teljesség felé, és integrálni az énje ellentmondó aspektusait. Ezeket a szinteket általában ellentétpárokba szokták rendezni, de a harmadik pólus az egyensúly állapota. E három szempontból a következőképpen csoportosíthatjuk a főbb jellemzőket:

Test: Belégzés, erő, férfiasság, inspiráció, felfelé mozgás, koncentráció, feszültség, jövő, nap, Siva, belégzés, pingaláprána

Elme: Kilégzés, hajlékonyság, nőiesség, kiválasztás, lefelé mozgás, ellazulás, lustaság, múlt, hold, Brahmá, kilégzés, tamaszídáapána

Érzelem: Szünet, egyensúly, semleges nem, csendesség, központ, nyugalom, üresség, jelen, univerzum, Visnu, légzésszünet, szattvaszusumnájóni-múdrá.

2018. március 31., szombat

A Kundaliní útja

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

A jóga célja az apána és a pránaegyesítése, hogy minden kettősség és polaritás feloldódjon. Az apána szó szerint azt jelenti: „amit nem ettek meg, nem integráltak”. Sokszor úgy tekintünk a pránára, mint valami jó dologra és az apánára úgy, mint valami rossz dologra. Mondhatjuk úgy is, hogy a prána az élet, az apána pedig a halál. De ez a két aspektus nem választható el egymástól, legalábbis, amíg az anyagi síkon vagyunk. Az Én úgynevezett rossz aspektusainak elfogadása, melyeket az apána képvisel, elősegíti az ellentétek összeegyeztetését. Az élet és a halál nem létezhet egymás nélkül.

Annak érdekében, hogy az apánát teljes mértékben megérthessük, el kell vonatkoztatni attól, hogy csak a fizikai kiválasztást képviseli. Valóban javulhat az emésztésünk és a kiválasztásunk, de az apána kifejezés valójában a személyiségünk be nem integrált aspektusait is jelenti. A jóga inkább a sötét oldalunk felismeréséről, elfogadásáról és integrációjáról szól, és nem annak megsemmisítéséről.

A Kundaliní azt jelenti, hogy „aki fel van csavarodva”, és az univerzum anyjának tekintik, a kettősségen túli erőnek. Az isteni kígyóerő. A Kundaliní felébresztése kitartást igénylő és titokzatos feladat. Nagyon nehéz felfogni az elménkkel a Kundalinít, mivel alapvetése is ellentmond a gondolkodásnak: az Én túl van az elmén és az anyagon, és bármennyit gondolkodunk vagy cselekszünk, az nem biztos, hogy elég a jóga állapotának eléréséhez. Az ídápingalá és szusumná leírásával azonban remélhetőleg sikerült némi fényt deríteni a témára. 

Az integráció folyamata jelenti az utazás kezdetét. A blokkok, amelyek az egyes csakrákban vannak, és a három granthiból származnak, feloldódnak, amikor az Én integrálódik és a szusumná megtelik energiával. Vagyis akkor válunk egésszé, amikor elkezdjük integrálni az énünk „meg nem evett” részeit. Az ászana-gyakorlás egyszerre eszköz a test egészségessé és élettelivé tételére, és egy módszer, mely által tudatossá válunk a be nem integrált részekről. 

Szvámí Sivananda a következőket írja a Kundaliní felébresztéséről: „A felébresztett Kundaliní energia, melyet felvezettünk a manipúra csakráig, ismét visszaeshet a múládhárába. Ekkor nagy erőfeszítéssel újra fel kell emelni. Teljesen vágynélkülivé kell válnunk, és mindenről le kell mondanunk, mielőtt megkíséreljük felébreszteni a Kundalinít. Amikor a Kundaliní felébred, akkor úgy sziszeg, mint a bottal megütött kígyó, és belép a szusumná nyílásán. Amikor csakráról csakrára utazik, rétegről rétegre megnyitja az elménket, és különböző sziddhikre teszünk szert.” 

A kígyó vagy krokodil alakja a legtöbb mitológiában nagy potenciával rendelkezik. Az ősi történelmet, a gerinc kanyarulatait, valamint a génjeinkben is tárolt ős-emlékezetet is képviseli. A kígyó isteni célt szolgáló teremtmény, bár hidegvérű, szenvtelen és valamennyire idegen is. 

A Kadaceus szimbólumban felismerhetjük az ídát és a pingalát (a két tekeredő kígyót), és a szusumnát (a madárszárnyakkal rendelkező botot), melynek szárnyalása a tudat evolúcióját képviseli, a tetején égő láng pedig az isteni tudatosság felébredését. A két kígyó háromszor keresztezi egymást, ez a három granthit képviseli. A kígyók (és a Kundaliní) három és félszer fordulnak körbe, mert a fél fordulat a granthik kettősségén túli transzcendens állapotot mutatja.

2018. március 30., péntek

Az eredeti Szentháromság

Miután már másodszor azonosítja Gregor Maehle a Szentlelket a Saktival (női teremtő energiával, a Nagy Istennővel), szöget ütött a fejemben, hogy miért nincs jelen a női energia a Szentháromság keresztény tanában. Tudjuk azt, hogy léteztek és léteznek patriarchális és matriarchális társadalmak. Röviden szólva a patriarchális társadalmi berendezkedésben a férfiak a főnökök, és így Istent is inkább maszkulin formában személyesítik meg; míg a matriarchális társadalmakban az Anyaistennő tisztelete mindig előtérbe kerül, és itt a papság tagjai is dominánsan nők. Ehhez képest a kereszténységben Jézus Krisztusról hallunk, valamint tizenkét férfi tanítványáról, és az összes pap és egyházi tisztségviselő is mind férfi. Nem csoda tehát, hogy a Szentháromság kanonizált értelmezésében az Atya hímnemű, a Fiú szintén, míg a Szentlélek vagy Szentszellem legfeljebb semleges nemű isteni energia. A női energia a Szűzanya formájára lett redukálva, akinek ontológiai és teológiai szempontból viszonylag marginális szerep jutott. A fenti ábrázoláson is megjelenik a Szűzanya, akit a Sezntháromság megkoronáz, azaz tudat alatt "felemeli" a saját szintjére, a Szentháromságnak hivatalosan alárendelt szerepéből azonban nemigen akart engedni az egyház. 

A valóság azonban közelebb áll ahhoz, amit "klasszikus családmodellnek" szoktunk nevezni, vagyis az Atya mellett mindig van egy Anya, és a teremtményük a Gyermek, aki mindkét nemű energiát magában hordozza. Egyiptomban Ozirisz az Atya, Ízisz az Anya és Hórusz a Fiú. A szánkhja filozófia megközelítésében az Atya a Purusa, azaz Siva vagy Visnu, a teremtő Ősnemző, míg az Anya, vagy a Szentlélek a Prakriti, azaz Párvatí vagy Laksmí személyisége lenne. A Nagy Anyaistennő méhében születnek meg a kis élőlények, akiknek lelke (átman) az Atyától származik. Az átman neme filozófiailag vitatott, legalábbis ami az indiai forrásokat illeti. Egyes források mini-purusának tekintik, aki messze nem rendelkezik olyan kontrolláló erővel, mint az Atya, a Legfelsőbb Férfi (parama purusa), de mégis a hasonmása. Más források a prakriti, vagyis isten energiája kategóriájába sorolják a lelket (dzsívát), mivel ugyanúgy szolgaként van alárendelve Istennek, mint az Anyaistennő. Ez a szolgálat persze a szereteten alapul, és nem jelent tényleges alárendeltséget, de a szeretetben mindig kölcsönös szolgálat történik. Persze vannak olyan források is, amelyek az egyéni tudatot nem nélkülinek tartják. Ezek jellemzően az advaita (non-dualista) megközelítést képviselő iskolák, melyek szerint a Purusa is nem nélküli (a brahman), a prakriti pedig csupán illúzió. 

Valószínűleg az a megértés közelebb vezet a valósághoz, hogy az egyéni lélek egyszerre rendelkezik a prakriti és a purusa jellemzőivel is, de parányi mértékben, az Atyához és az Anyához viszonyítva. Bár a kereszténységben abszolútizálval lett a Fiú, vagyis Jézus Krisztus szerepe, ő valójában minden lelket képvisel, és példát mutat abban, hogyan kell az isteni élet útján haladni. De ezt sok más szent, vallásalapító és önmegvalósított bölcs is megtette előtte és utána is, még ha nem is váltak olyan exkluzív kultuszfigurává, mint Jézus Krisztus. És ezen megvilágosodott lelke között voltak női testbe inkarnálódott lelkek is. Lezárásképpen érdemes megjegyezni, hogy fentebb a lélek spirituális sajátosságairól volt szó, és nem a fizikai testhez vagy az elméhez kapcsolódó női/férfi polaritásról. Ezek a pólusok ugyanis életről életre váltakozhatnak, és a felszabadult lélek túllép ezeken az anyagi kettősségeken.

2018. március 29., csütörtök

Első a kötelesség!

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Először jön a szvadharma, és csak utána az elmerülés a szahaszrárában

Az Úr Krisna azt mondja a Gítában: „Jobb a saját kötelességünket végezni, még ha hibásan is, mint másét tökéletesen.” (Bhagavad-gítá 3.35) Minden emberi lény Isten egyedülálló ajándéka ennek a világnak, és így van egy egyedi ajándéka is, amit adni tud. Meg kell találnunk a sajátunkat a szívünkben és át kell adnunk, mielőtt kilépünk a nirvánába/szahaszrárába. Hogy pontosan mi ez az ajándék, azt senki sem mondhatja meg vagy határozhatja meg, mert rajtunk kívül senki más sem képes belenézni a szívünk mélyébe.

Mielőtt a jógík teljesen beleolvadnak a szahaszrárába, lényeges, hogy beteljesítsék a kötelességüket ezen a Földön. E tekintetben Patandzsalí astánga, vagyis nyolcfokú jógája jelentősen eltér attól, amit általában gjána-jógának, vagyis a tudás jógájának neveznek. Csak a haladóbb, tárgy nélküli (aszampragjáta vagy nirbídzsaszamádhi foglalkozik az önmegvalósítással vagy Isten megvalósításával. E szamádhi elé azonban Patandzsalí a tárggyal rendelkező szamádhi számos másik szintjét helyezi, vagyis olyan szamádhikról beszél, amelyek lehetővé teszik, hogy a világot alkotó tárgyakat azok valójában lássuk. E tárggyal rendelkező szamádhik célja az, hogy a jógi meglássa a ritát, vagyis a szent rendet. A rita, melyet az upanisadok általában vigjánának (megvalósított tudásnak) neveznek, azoknak a szent törvényeknek a megértését jelenti, melyeknek megfelelően Isten kifejezi magát a teremtésében. Ebbe beletartozik e tudás átadása másoknak is. A nagy jógík, mint Patandzsalí, nem a nirvána/szahaszrára elérésére törekedtek, hanem tudományokat hoztak létre – Patandzsalí esetében az orvostudományt (ájurvéda), a pszichológiát (jóga) és a hang tudományát (szakszkrit nyelvtan). Ezt azért tette, mert a világ valóságos, és hozzájárulni hozzá és mások életéhez az isteni kreativitás folyamatához történő hozzájárulást jelenti. 

A jóga nagy ajánlata az, hogy fejlesszük ki a legmagasabb potenciálunkat a magasabb csakráink megnyitása által és utána szolgáljuk az emberiséget és Istent a szvadharmánk beteljesítése által, mely azt a kötelességet jelenti, amit csak mi tudunk beteljesíteni, és senki más. A jóga nem azt tanítja, hogy a világ illúzió (májá), ahogy az advaita védánta teszi, hanem valóságosnak tekinti azt. A jóga szerint Isten nem csak a transzcendens Istent (A nirguna brahman, Siva, a Tao, az Atya) jelenti, hanem az immanens Istent is (Sakti, a Szentszellem, a prána). Ez azt jelenti, hogy a világ Isten teste és kifejeződése. A világ valós, az emberiség valós és minden egyénnek lehetősége van felébreszteni az Istent önmagában, és eszközként szolgálni Isten végtelen kreativitásának és örömének kifejezéséhez."

2018. március 28., szerda

Merj boldog lenni!

Sokszor látok példát arra, amikor valaki látszólag jó helyszetben van az életben anyagilag, mégsem tud boldog lenni. Persze a "jó" és "rossz" helyzet viszonylagos, és az anyagi boldogság is átmeneti, de éppen ezért, ugyanazt a helyeztet láthatjuk úgy is, hogy megtaláljuk azt benne, aminek lehet örülni, illetve úgy is, hogy találunk valamit, amin lehet frusztrálódni, aggódni, félni, szenvedni, neheztelni stb. 

Vannak, akiket a bűntudat nyomaszt, vagy éppen a megfelelési kényszer önmaguk vagy mások felé, vagy csak egyszerűen azt a szülői mintát látták, hogy a szülei sem tudtak örülni semminek, és nem tudtak ellazulni, "elmerülni a flow-ban", mert mindig aggódtak valamint, vagy az éppenséggel következő megoldandó feladatra koncentráltak. 

A kötelességtudat és a felelősségteljes hozzáállás az élethez persze jó és fontos dolog, de ha ezzel igyekszünk helyettesíteni a boldogságunkat, az nem igazán fog működni. Mindig belemenekülhetünk a következő megoldandó feladatba az elől, hogy leüljünk, és magunkba nézzünk egy kicsit, hogy miért nem tudunk boldogok lenni, miért büntetjük magunkat fölöslegesen. 

Ha kapunk egy ajándékot valakitől, akkor nem azt kell nézni, hogy tökéletesen megfelel-e az ízlésünknek, vagy hogy tényleg hasznos-e vagy szükséges-e. Inkább örüljünk annak, hogy valaki szeretettel gondolt ránk, amikor ajándékot akart adni, és örömöt akart okozni nekünk. Ha valaki kedves velünk, és megkérdezi, hogy mi bajunk, akkor nem kell egyből gyanakodni, hogy ki akar használni, vagy manipulálni akar. Örüljünk annak, hogy érdekeljük, és nyíljunk meg!

Ha valaki megtesz nekünk valamit, vagy segít, akkor persze lekötelezettnek érezzük magunkat, de örüljünk annak, hogy az illető segítőkész volt, és nem csak úgy elment mellettünk, hanem megpróbált örömöt okozni. Persze ha mi is megtanulunk ilyen önzetlenül viselkedni és segíteni, és őszintén kommunikálni egymással, nem csak úgy tenni, mintha érdekelne, hogy mi van vele, akkor már ebből a szolgálatból is örömöt fogunk tudni meríteni, még akkor is, ha nem viszonozzák. A legnagyobb akadályozó tényezők abban, hogy minden pillanatban boldognak érezhessük magunkat, a félelmeink és az irigységünk. Ha nem tudunk örülni mások örömének, sőt, kivetnivalót találunk benne, mert más az értékrendje, mint a miénk, akkor a minket érő szerencsét sem fogjuk felismerni, értékelni, és nem leszünk hálásak érte az Univerzumnak. 

Minden pillanatban fel lehet fedezni a boldogságot, ha merünk teljességgel jelen lenni a MOST-ban, és elengedjük a múltat és a jövőt. Nem kellenek hozzá különösebb anyai dolgok, csupán a megfelelő látásmód és hozzáállás.

2018. március 27., kedd

Patandzsalí és az Ísvara

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ahogy korábban elmagyaráztuk, a bhakti kifejezés a bhadzs(felosztani) igetőből ered. A bhaktamindig látja a felosztottságot/különbséget önmaga és Isten között. Amikor megpillantja Istent, akkor határtalan erőként, intelligenciaként, kreativitásként és szeretetként látja, és e megnyilvánulás hihetetlen mértékű szeretetet ébreszt abhaktábanIsten iránt. Attól a naptól kezdve a bhaktaeksztatikus transzban tartózkodik, miközben Istent, a szerelme tárgyát szeretné elérni. Az ilyen intenzív Isten-élmény csak aszagunaBrahmannal (a formával rendelkező Istennel) élhető át, például Jézus Krisztus, az úr Krisna, Ráma vagy Kálí. A forma nélküli Abszolúttal kapcsolatban ezt nem élhetjük át, mert azt hűvös, szenvedélymentes, nirvána-szerű állapotban érhetjük el. Pontosan itt találjuk az egyik erős kritikát, amit a jóga megfogalmaz az advaita védántávalszemben. A jóga az emberi lény összes aspektusát kihasználja: a testet az ászanák; a légzést a pránájáma; valamint az elmét a strukturált meditáció során, melyben csakrákat, mantrákat stb. alkalmazunk; az intellektust az istenről szóló tudás és Isten törvényének megismerése által; és végül, de nem utolsósorban, az érzelmeket pedig a az isten iránt érzett intenzív, szakadatlan szeretet által, amit bhaktinaknevezünk. Az emberi lény ugyanis érzelmes, és nem egy rideg, elkülönült, intellektuális és öröm nélküli robot, ahogy azadvaitafilozófia azt elképzelné. Mark Twain volt az, aki azt mondta: „Ahhoz, hogy teljes mértékben értékelni tudjuk az örömöt, kell valaki, akivel meg tudjuk osztani.” Ez a bhaktititka. Ha megosztjuk az örömünket Istennel, akkor megkapjuk annak teljes értékét.

Patandzsalí és a forma nélküli Abszolút

Patandzsalí Risi is hasonló állásponton van. A Jóga-szútrábankijelenti, hogy az elme felfüggesztése (és ezáltal a megállapodást a tudatban) a gyakorlás és elkülönülés kettős eszközével érhető el (Jóga-szútra1.12). Egyértelműen elkülöníti magát az advaita védántistáknézetétől, mely szerint a tudás, illetve elkülönülés önmagában elegendő a felszabadulás eléréséhez, és hangsúlyozza az olyan, fegyelmet igénylő technikai gyakorlatokat, mint az ászana,pránájámaés a jóga-meditáció. Emellett egyértelműen kizárja, hogy a forma nélküli Abszolút (nirguna brahman) imádata megfelelne a jóga elveinek. Hogy négyszeresen is alátámassza az isten iránti meghódolás szükségességét (Jóga-szútra1.23, 2.1, 2.32, 2.45), a bölcs úgy írja le Istent, mint a tudat egy különleges formáját, mely örökké szabad, nem érinti a karma és a szenvedés (Jóga-szútra1.24); mindentudó (1.25), örök (1.26), és aki kinyilvánítja a szent Óm szótagot (1.27), mely az összes többi hangrezgés eredete. Különösen jelentős az alábbi kijelentése: purusa visésa ísvarah- „Isten egy rendkívüli lény”. Ezzel azt szeretné kifejezni, hogy Isten nem csak az univerzumban található összes dolog összessége, vagy minden oka, vagy ahogy az advaita védántistákmegfogalmazzák, a forma nélküli Abszolút. Mivel Isten „különálló”, ezért Patandzsalí szerint megkülönböztethető minden mástól. 

Teljesen egyértelmű, hogy Patandzsalí miért javasolja a meghódolást Istennek, mint egy különálló élőlénynek: mert mi is különállóak vagyunk. Hogyan tudná egy különálló, formával rendelkező lény imádni a forma nélküli Abszolútat (a nirguna brahmant), miközben aktív ebben a világban? Hogy megadjuk a tiszteletet a régi advaita védántistáknak, el kell ismerni, hogy ők az egyetlen logikus befejezéséig vitték a kérdést: vagyis teljességgel lemondtak a pénzről, szexről, a családi kötelékekről és a testről (ebbe az ászana-gyakorlás is beletartozik, mert miért edzenénk a testünket, ha azt gondolnánk, hogy illúzió?). Mert ha eggyé akarunk válni a forma nélkülivel, nekünk is el kell engednünk minden formát. Ugyanezt a nézetet vallották az olyan bölcsek, mint Ramana Maharisi és Paramahamsza Ramakrishna."

2018. március 26., hétfő

Hány istenség van a hinduizmusban?

A hinduizmus általában sokistenhitű vallásként ismert. Egyes források arra hivatkoznak, hogy a védikus iratok 330 millió istenségről tesznek említést. Ez a félreértés abból fakad, hogy a szanszkrit "kóti" szó egyaránt jelenti azt, hogy tízmillió és azt is, hogy "fajta", vagy "típus". A Satapatha Bráhmana és számos más írás is világosan elmagyarázza ezt a témát.

jaszja trajasz-trimsád dévá angé szarvé szamáhitá, szkamma tam brúhi katamah szvidéva szaha (Atharva Véda 10.7.13)


"Isten befolyásával ez a harminchárom dévata (félisten) tartja fenn az univerzumot.

A Brihad-áranjaka Upanisadban (1.9.1) találhatjuk azt a párbeszédet, melyben Jágjavalkja Risinek felteszik a kérdést, hogy hány félisten van. Azt mondja, hogy háromezerháromszázharminchárom. Amikor ismételten felteszik a kérdést, akkor azt válaszolja, hogy harminchárom. Amikor még egyszer megismétlik a kérdést, akkor azt válaszolja, hogy hat. Végül azt mondja, hogy csak egy Isten van. 

A harminchármas számot a következőképpen magyarázza el Jágjavalkja Risi: A nyolc Vaszu, a tizenegy Rudra, a tizenkettő Áditja, Indra és Pradzsápati (1.9.2) Ez összesen harminchárom.

1. A nyolc Vaszu a Föld, Víz, Tűz, Levegő, Éter, Hold, Nap és a csillagok. Azért nevezik őket Vaszunak, mert bennük lakik minden, ami él, mozog vagy létezik. A sámánikus világképet is ezek az alapelemek alkotják. A nyolc Vaszuról a Mahábhárata (1.66.18) is említést tesz. 

1. A tizenegy Rudra: a tízféle prána (életlevegő), vagyis a prána, apána, vjána, szamána, udána, nága, kúrma, krikara, dévadatta és dhanandzsaja. A tizenegyedik az emberi lélek. Azért nevezik őket Rudráknak, mert amikor elhagyják a testet, akkor az meghal, és a halott rokonai megsiratják. Rudra azt jelenti, "aki sírva fakaszt". (A Harivamsa Purána 13.51-52-ben is említve vannak.

3. A tizenkét Áditja a tizenkét hónap urai, melyek az évciklust alkotják. Az évciklus múlása minden feltételekhez kötött lény vagy anyagi tárgy elmúlását jelképezi (Mahábhárata 1.65.15-16)

4. Indra az eső és a villámlás félistene, és általában az energiát képviseli. 

5. Pradzsápati, vagy Jagja az Úr Brahmára, a teremtő félistenre is vonatkozik. Ő adta tovább az áldozat végzésének szabályait, mely által az emberiség megfelelő levegőhöz, vízhez, esőhöz és zöldségekhez jut. Brahmá a művészetek és a védikus tudás letéteményese is egyben. 

A harminchárom dévata ura és forrása Mahádéva vagy Ísvara, aki lehet Visnu vagy Siva is. A Satapatha Bráhmana 14. fejezete szerint csak Mahádévát kell imádni.