2018. augusztus 11., szombat

A hatodik sorozat strukturális felépítése

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A fenti felsorolásban a fő részek az olyan ászana-csoportokra vonatkoznak, amelyek szerintem markáns szerepet játszanak a hatodik sorozatban, míg az összekötő részekben általában olyan ászanák szerepelnek, amelyek vagy az előttük és utánuk lévőászana-csoportok jellemzőit vegyítik össze, vagy pedig olyan pózok, amelyek előkészítik testet a következő fő részben történő igénybevételhez.

1. előkészítő rész: A kobrapóz nem olyan nagy különbség a felfelé néző kutyapózhoz képest, mégis statikusan kitartva előkészíti a gerincünket a mélyebb hátrahajlításokra.

2. fő rész: Mély hátrahajlítások fordított testhelyzetben. Álló helyzetből megfogjuk a bokánkat az első pózban, majd a másodikban a könyökünket is leengedjük a talajra. A harmadik pózban fejenállásban helyezzük a fejünkre a lábunkat.

3. összekötő rész: Kartámasz. A pungu majúrászana tulajdonképpen egy egykezes pávapóz, mely a fordított törzzsel végrehajtott hátrahajlítások után egy kicsit visszahozza a testünket az egyenes pozícióba. Az egyensúlyozó elem szintén elősegíti a koordináció visszaállítását a rendes testhelyzetben.

4. fő rész: Mély hátrahajlítások hason. Miután a törzset hassal lefelé egyensúlyoztuk a levegőben, hasra fekszünk, és végrehajtjuk a gheradnászana felemás karhelyzetű pozícióinak négy változatát. Majd még mélyebbre megyünk a ganda bhérundászanában, és a mellkason fekve a talpainkat a fülünk mellett letesszük a talajra. Ez a legmélyebb hátrahajlítás az Ashtanga sorozatokban.

5. fő rész: Kézenállások terpeszben. A sok hátrahajlítás után ismét a kartámaszok, pontosabban a kézenállás kerül sorra. ahol a törzsünket aktiváljuk és fejlesztjük az egyensúlyérzetet. A terpeszes kézenállások valamivel könnyebben kivitelezhetők, mint az ötödik sorozat kézenállás-pózai.

6. fő rész: Láb-a-hónaljban pózok. Az előrehajlító, pontosabban csípőnyitó pózok legmélyebb változataiban a talpunkat az azonos oldali hónaljba kell helyeznünk. Az első gyakorlatban ezt kartámasszal kombináljuk, miközben a másik lábunk a nyakunk mögött van, a másodikban pedig mindkét talpat egyszerre helyezzük a hónaljba.

7. összekötő rész: Ez a rész már levezetőként, illetve előkészítőként szolgál az alternatív befejező sorozathoz. Az elsőben az egyik láb körzésével, dinamikusan ugrunk előre marícsjászanába, majd továbbforgatjuk a lábunkat csaturangába, a második pózban pedig a lótuszt gyakoroljuk térdelő helyzetben egyensúlyozva.

8. fő rész: Fejenállások. Itt a második sorozatból mér ismert fejenállás-változatokat végezzük, csak nehézségi sorrendben állítva, és vinyásza nélkül. 

9. levezető rész: parvatászana tulajdonképpen lótuszülésben végzett alternatív pózokból áll. Ezután vagy végrehajthatjuk még egyszer a hídpozíciót, a hátrahajlításokat, és a befejező sorozatot, ahogy az eddigi sorozatok végén csináltik, vagy pedig közvetlenül a savászanával folytatjuk, hiszen a befejező sorozat kulcselemei mér megjelentek magában a hatodik sorozatban is. Ezt a fáradtságunk függvényében eldönthetjük, a hatodik sorozat a fenti sorrendet követve is teljes egésznek tekinthető, ha előtte végrehajtottuk a napüdvözleteket és az álló pózokat a pársvóttánászanáig.

2018. augusztus 10., péntek

Milyen gyorsan érhetjük el az Istentudatot?

Tegnapelőtti bejegyzésemben arról beszéltem, hogy nincs feltétlenül szükség közvetítőre Isten és az egyéni lélek között, illetve hogy a tudatosítás és öntisztítás folyamatát nem lehet megkerülni azáltal, hogy egy szent, vagy guru, vagy megvilágosodott ember a fejünkre helyezi a lábát. A tudatosítás, öntisztítás, és a lelki gyakorlatok végzése által tehetjük magunkat alkalmassá a megvilágosodás elérésére, persze a végső stádiumban az önerő már nem elég, azt Isten kegyéből érhetjük el. Isten persze bárkit a kegyében részesíthet, de igazából csak annak fogja megadni a végső tökéletesség és felszabadulás áldását, aki életek óta ezt a vágyat erősíti a szívében, és mindent ennek rendel alá. 

Ennek egyszerű oka van: Isten szabad akaratot adott minden teremtményének, és akiket még elbűvöl az illúzió fátyla, azok nem igazán akarják elérni az Istentudatot. Legalábbis nem teljesen őszintén törekszenek rá, és nem készek mindent feláldozni ezért a célért. Mielőtt az Istentudat elérésének gyorsítását célzó módszerekről beszélnék, egy történettel kezdeném, ami a múltkori blogban idézett pszichedelikus gururól, Terence Mckenna-ról szól. Az ifjú kereső már tinédzser-korában érdeklődött az eme és a pszichológia kérdései iránt, és a Psylocibe gomba hatásaival már 11 éves korában megismerkedett. Ezzel párhuzamosan a kannabiszt is rendszeresen szívta, de az ópiumot, hasist is kipróbálta. A legtöbbet valószínűleg vadkenderből, varázsgombából és ayahuascából, illetve más, DMT-tartalmú növényekből fogyasztott, és transzcendens élményeinek, valamint ezekről szóló előadásainak, munkásságának a középpontjába is ezek az entheogén növények kerültek. McKenna gyakran küzdött erős migrénekkel, 1999-ben pedig megállapították, hogy agresszív agydaganata van. McKenna kifejezte aggodalmát orvosai felé, hogy a daganatot a hallucinogén anyagok magas dózisban történő használata okozta, ám az orvosok szerint nem volt oki összefüggés a kettő között. 2000 áprilisában, 53 évesen halt meg agyrákban.

Ha tippelni kellene, hogy mi történt, a következő idézettel válaszolnék: 

"A nagy beavatás során mind a hét tudatossági szintnek megfelelő erőáramot - kezdve a legalacsonyabbtól, majd sorban haladva a legmagasabb, isteni teremtőerőig - a testbe vezetik. A jelölt az összes erőben megkapja a beavatást, az összes szinten tudatosul. Ha a jelölt mindezt túléli, az annak a jele, hogy tudata és vele együtt testének ellenálló ereje már korábban elérte a hatodik fokozatot. Alacsonyabb szinten álló élőlények számára az eljárás az azonnali halált jelentené." (Elisabeth Haich - Beavatás).

A könyvben Haich Erzsébet (1897-1994), aki reinkarnációs emlékeit felidézve rájött, hogy az ókori Egyiptomban átesett a nagy Beavatáson, ennek részleteit tárja az olvasó elé. Azt írja, hogy a tudatosulás hét szintjének megfelelően különböző kémiai és energetikai változások is végbemennek az ember finom és durva fizikai testében, mely ellenállóvá teszi az adott tisztaságú és frekvenciájú tudati energiával szemben. Tehát a rezgésszint külső eszközökkel történő megemelését csak az arra alkalmas és felkészült emberek esetében lehet biztonsággal végrehajtani, és még nekik is végig kell járniuk utána a karmájuk maradékának elégetésével és az anyagi egó felszámolásával járó tudatosulási folyamatot, különben még mélyebbre esnek vissza, mint ahol beavatásuk előtt voltak. Az ókori és a modern Indiában Saktipátnak nevezik ezt a rezgésszint-emelést, melynek segítségével a megvilágosodott guru képes kézrátétellel felébreszteni a tanítvány Kundaliníjét és végigvezetni azt a gerinccsatornáján, aktiválva a hét fő csakrát. Ha azonban a tanítvány nem készítette fel magát a jógászana és pránájáma által, és a testében, valamint az energiacsatornáiban még vannak szennyeződések, akkor a saktipát is lehet akár halálos, vagy előidézhet súlyos testi vagy idegrendszeri betegséget. Amikor a jelölt nem kész, a nagy mennyiségű, magas frekvenciájú tudati energia, amit belevezetnek, kisüléseket és pusztítást okoz. A misztikus beavatás tehát szintén kétélű fegyver, csak nagyon alapos felkészítés és szűrés után alkalmazható biztonsággal.

A pszichedelikumokkal ugyanez a helyzet: A felkészületlen és lelki háttérrel még nem rendelkező kísérletező sem a megváltozott tudatállapotban átélt élményeket nem tudja megfelelően integrálni világképébe és az élethez való viszonyulásába, sem a magasabb rezgésű energiát nem tudja problémamentesen asszimilálni. Nem véletlen, hogy az amazonasi sámánok gurunak tekintik az Ayahuasca növényt, és ha valaki negatív élményeket él át az alkalmazásakor, azt "tisztulásnak" tekintik. Véleményem szerint tehát McKenna is olyan mennyiségű pszichedelikus élménynek és energiának tette ki magát, amit az agya és az energiarendszere már nem volt képes károsodás nélkül elviselni. Az entheogének tehát szintén kétélű növények, képesítetlen jelöltek esetében legalább annyi kárt tudnak okozni, mint amennyi előnyt remélünk tőlük. A közbülső utat a meditáció és a révülés biztonságosabb, ám esetenként "melósabb" módszerei alkotják, amelyekkel lassabban haladhatunk ugyan, de legalább van időnk mindent tudatosítani és integrálni, hogy lépésről lépésre közelebb kerülhessünk az Istentudat állapotához. 

2018. augusztus 9., csütörtök

8 milló 400 ezer ászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Ezt a tíz jamát és nijamát figyelmesen kell gyakorolni, amennyire lehetséges. Ennek számos haszna lesz. A jóga harmadik része az ászana. Az ászanát egy magasan fekvő, nagyon tiszta helyen kell gyakorolni. Meg kell tisztítani a testünk összes nádíját és úrrá kell lenni a vájukon. A jóga gyakorlásának megkezdéséhez kát évszak, a tavasz (Csaitra és Vaisákha hónapok, azaz április 15-június 15), vagy az ősz (Asvina és Karttika hónapok, azaz október 15- december 15) a legjobbak. Ha a jógábhjászí akkor eszik, amikor a váju szancsaram (a légáramlat) mindkét orrlyukban azonos, és akkor alszik, amikor a levegő a szúrja nádín (jobb orrlyukon) keresztül áramlik, akkor az egészsége kifogástalan lesz.

2.2 Bejelentés

véda-sásztrák szerint annyi ászana van, ahány élőlény él a világon. 8 millió 400 ezer élő faj létezik. A régi időkben az emberek képesek voltak végrehajtani és látható módon megtapasztalni mindenféle ászanát. Ahogy az idő telt és az emberek viselkedése, járása, teste és kifejezései megváltoztak, számos ászana elérhetetlené vált. A véda-sásztrák közül is számos elveszett az olyan emberek miatt, akik ellenzik a szanátana dharmát. A mostani időkben a gyakorlatban hozzáférhető véda-sásztrák is csak megvitatás tárgyát képezik, ahelyett, hogy átültetnék őket a gyakorlatba. Ezen kívül, azok között, akik a véda-sásztrákattanulmányozzák, egyesek a saját hírnevük miatt teszik ezt (hogy védikus tudósnak nevezhessék magukat). Másokat pedig nem érdeklik vagy közömbösek a Védák iránt. Megint mások számára még a véda-sásztrák hallása vagy éneklése és fejfájást eredményez. Igazából nagyon kevesen követik a véda-sásztrákat ebben a világban, és ha ilyen kevesen vannak, akkor hogyan találhatnánk rájuk? Még ha meg is találod ezeket az embereket, még ők maguk is mindenféle problémával és zavaró tényezővel küzdenek. Ennek ellenére Indiában voltak olyan királyok és nagy emberek, akik megtették a szükséges erőfeszítést annak érdekében, hogy a tanulmányozás folytatódjon, és hozzáférhetővé tették ezt a tapasztalatot a fiatal férfiak és nők számára, ezáltal lehetővé téve számukra az egészséges és boldog, hosszú életet. Ennek nagyon kell örülni.
Most pedig a következő információt kell megvitatnunk: A 8 400 000 ászanából az írások szerint Púdzsjapáda Srí Sankarácsárja a maga idejében 84 000 ászanát tudott elsajátítani, Etirádzsa Srí Rámánudzsácsárja 64 000 ászanát, Srí Madhvácsárja és Srí Nigamantha Desikar pedig 24 000 ászanát. A közelmúltban, Dzsagadguru Sri Narasimha Bharati Swamigal többször kijelentette, hogy 1600 ászanát tudott elsajátítani. Nepálban, Muktinárájana-ksétrában élt Sri Ramamohana Brahmacari Guru Maharaj, aki 7000 ászanát volt képes elsajátítani. Ezt közvetlenül is láttam, és az irányítása alatt sikerült megtanulnom 700 ászanát. A jelen időben csupán 84 ászanát találunk a hozzáférhető könyvekben, és ez igaz a legtöbb híres jógira is. Vannak, akiknek valamivel többet sikerült megtanulniuk.

Összesen 8 400 000 különböző betegség van, ami hatással lehet az élőlényekre. Általában, a régi időkben az emberek az összes őket sújtó betegséget a jógászana és a pránájáma segítségével kezelték ki. Még azokat a betegségeket is, melyeket az ájurvéda sásztrában leírt gyógymódokkal nem lehet kezelni, meg lehetett szüntetni a jógászana és a pránájáma gyakorlásával. Jelenleg az országunk vagyona és jóléte napról napra csökken. Hasonló módon, különböző okok miatt a testtel kapcsolatos összes vigjána sásztra és a jóga sásztra is kiveszőben van. Hadd tudják meg az olvasók ezt a titkot. 

Ebben a fejezetben be fogom mutatni a gyakorlásban lévő jógászanákat, a gyakorlásuk módszerét, a nevüket és a gyakorlásuk által elérhető előnyöket."

2018. augusztus 8., szerda

Közvetítők Isten és ember között

Szükségünk van-e közvetítőkre (felszentelt papokra, gurura, kiválasztott prófétára stb.), hogy elérjük az isteni megvalósítás legmagasabb szintjét? Vagy pedig elég az őszinte vágy és törekvés, a személyes lelki gyakorlat, és a tapasztaltabb segítőket tekinthetjük "idegenvezetőnek", akiknek útmutatásait követve hamarabb célba érünk? 

A szervezett vagy intézményesült, "történelmivé" vált vallások egyik gyakori vonása az, hogy az Istenélményt korlátozzák a papság, a beavatottak, a kiválasztottak körére, akinek a közvetítésével juthatnak csak hozzá a közönséges hívők az égi áldáshoz, vagy érhetik el azt, hogy Isten elfogadja az áldozatukat, felajánlásukat. Érdekes példa Pio Atya vagy Assisi Szent Ferenc esete, akik karizmatikus istenélményeikkel a maguk idejében komoly követőtáborra tettek szert, és a papság intézménye ezt már veszélyesnek ítélte meg az intézmény hatalmára nézve. Haláluk után, amikor már nem árthattak az egyháznak, persze fordult a kocka, és szentté avatták őket, vallásos élményüket ekképpen "hitelesítve". Terence McKenna, a hagyományos indián törzsek által alkalmazott tudatmódosító szubsztanciák (varázsgomba, Ayahuasca, Peyot, Datura stb.) nagy guruja a következőket mondja:

"Úgy gondolom, hogy a következő történt: A történelem előtti világban minden vallásos élmény tapasztalati volt, és a növényeken keresztül keresték az eksztázist. Egy időben viszont, viszonylag korán, egy csoport a nép és az "Odaát" közvetlen megtapasztalása közé helyezkedett. Ebből jöttek létre a hierarchiák, a papság, a teológiai rendszerek, a kasztok, a rituálék és a tabuk. A sámánizmus viszont egy kísérleti tudomány, ami egy olyan területtel foglalkozik, amiről nem tudunk semmit. Fontos észben tartani, hogy a nyugati kultúrában nagyon egyenetlenül fejlődtek az episztemológia eszközei. Hatalmas mennyiségű tudással rendelkezünk arról, hogy mi történik az atom belsejében, de egyáltalán semmit sem tudunk az elme természetéről."

Félretéve most a transzállapotok elérésének módszereivel kapcsolatos kérdést (vagyis hogy hallucinogén gyógynövények alkalmazásával vagy más módokon érjük azt el), fennmarad a kérdés: mindenki jogosult-e az istenélmény megtapasztalására, vagy pedig csak a kiválasztottak, a beavatottak? A sámánizmus megközelítésében az istenélménynek nagyon sokféle szintje létezik, lévén a gyakorló a különböző természeti erőkben és jelenségekben, a növényekben és állatokban is felismerheti az isteni erőket és kommunikálhat velük, de az immanens Isten aspektusa mellett a transzcendens, az anyagi teremtésen túl elhelyezkedő aspektusával is képes kapcsolatba lépni. Természetesen az istenélmény a tudatosulás szintjétől fog függeni. Ezt a tudatosulási folyamatot azonban akkor is végig kell vinni, ha ehhez külső segítséget kapunk például a tudati rezgésszintünket erőteljesen megemelő beavatási folyamat, vagy pedig egy sokkal magasabb érzékenységű tudatállapotot előidéző gyógynövény vagy kémiai anyag által. E kettő folyamat veszélyeiről a következő bejegyzésben fogok írni.

2018. augusztus 7., kedd

A tíz előírás

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Tapasz (lemondás), szantósa (elégedettség), ásztikja (istenhit), dána (adakozás), ísvara púdzsa (isten imádata), sziddhánta vákja sravanam (a szentírások hallgatása), hrí (szégyenérzet), mati (eltökéltség), dzsapa (mantrázás), hómam (tűzáldozatok végzése)- ezt a tizet nijamának nevezik. 

(A felsorolás megint csak megegyezik Szvátmáráma tíz nijamájával a Hatha-jóga Pradípikából. Patandzsalí a következő öt nijamát sorolja fel a Jóga-szútrában: tapasz, szvádhjája, ísvara pranidhána, saucsa és szantósa)

1. Hideg és meleg, öröm és bánat, tisztelet és becsmérlés - ha mindezek közben képesek vagyunk fenntartani a szilárd elmeállapotot, és követni a kasztunknak megfelelő dharmát, ez a tapasz.

(A dharma az előírt vallásos és társadalmi kötelezettségeket jelenti, melyek az egyes varnák (kasztok) szerint eltérnek: a bráhmanák (papi rend) kötelessége a tanulás és tanítás, valamint Isten imádata és az áldozati szertartások végzése; a ksatriják (harcosok) kötelessége a politika, az irányítás, a hadviselés, az ország lakóinak és törvényeinek védelme a külső és belső ellenségekkel szemben; a vaisják (kereskedők) kötelessége a mezőgazdaság, kereskedelem és a különböző mesterségek űzése, valamint az adományozás; míg a súdrák (kétkezi munkások) az előbbi három kaszt szolgálatában tevékenykednek a természetük szerint, egyszerűbb munkákat végezve.)
2. Az idő és hely változásainak következtében fellépő öröm és bánat elfogadása békés, elégedett elmével - ez a szantósa.

3. Határozott hittel rendelkezni abban, hogy mind a tizennégy világban egy Paramátmálétezik, amely védelmezi ezeket a világokat, és biztosnak lenni abban, hogy nélküle ez a végtelenül változatos univerzum nem jöhetett volna létre, és eldönteni, hogy megtaláljuk és megismerjük ezt a Paramátmát - ez az ásztikja.

(Az ásztikja kifejezés az aszti létige-tőből fakad, vagyis arra a hitre utal, hogy létezik egy Végső Igazság mindenen túl, mely személyiséggel is rendelkezik. A buddhizmus vagy ateizmus például a násztikja (na-aszti - "nem létezik") filozófiák közé sorolható, az advaita védánta pozíciója pedig vitatható, mivel a nirguna brahmant tekinti a végső igazságnak, ami nem azonos a Paramátmával vagy Patandzsalí Ísvarájával. A Paramátmá fogalma Patandzsalí Ísvara fogalmához hasonlítható, vagyis a mindenki szívében és minden atomban jelenlévő Istenséget jelenti, de mindenki a saját ísta dévatájának (választott istenségének) formájában fogja megpillantani a meditációjában, pl. Visnu vagy Siva is tekinthető Paramátmának.)

4. Eladományozni a (becsülettel megkeresett) keresetünket jó célra ok nélkül, és semmit nem várva cserébe - ez a dána.

5. Választott istenségünket imádni a Védákban előírt módszer szerint - ez az ísvara púdzsa.

6. A szanátana dharma megalapításának céljából tanulmányozni a Védákat, a Védántát, a szmritit, a puránákat és az itihászákat, ezeket tanulni és ismételni, megérteni a különböző dharmák működését, és a nagy bölcsek beszédeit hallgatni - ez a sziddhánta vákja sravana.

(A négy Véda és azok kiegészítői az áldozati himnuszokat tartalmazzák. A Védánta-szútra az Upanisadok filozófiájának összegzését tartalmazza. A szmriti a hat védángát, a dharma-sásztrákat, az itihászákat (eposzok, a Rámájana és a Mahábhárata) és a purénákat (mitológiaia krónikák), valamint a kiegészítő magyarázatokat magába foglaló írásokat jelenti.)

7. Ha tudatlanságból tévútra léptünk a három (a test, a vagyon vagy a lélek) egyikével, akkor a vezetők tájékoztatása titkolózás nélkül, a megbánás érzése és az ígéret, hogy sohasem ismételjük meg, valamint alázatosnak lenni az elménkben - ez a hrí (szégyenérzet).

8. A sásztrák szerint előírt utunk követése, és közben a választott istenségünk isteni, kedvező formájának vizualizálása egy pontra szegezett figyelemmel, és a meditáció az istenségen - ez a mati (eltökéltség).

9. A guru irányítása alatt tanult nagy mantrák helyes éneklése a hangsúly, versmérték és ütem figyelembevételével, valamint értve a jelentését - ez a dzsapa.

10. A nitjanaimittika és a kámja srouta szmárta karmák (a Védákban előírt rítusok és kötelességek) három típusa. Félretéve a kámja karmát (az önző motivációval vagy egy vágyott eredmény elérése érdekében végrehajtott tettet vagy rítust), a nitja és naimittika karmák (A nitja karma a mindennapos kötelesség, a naimittika pedig az alkalmanként vagy periodikusan végzendő rítus) végrehajtása a megfelelő időben és a dévatákkielégítése érdekében, és a mantrák eléneklése után a havis (rizs) felajánlása az áldozati tűzbe a sásztrák előírásai szerint - ez a hómam."

2018. augusztus 6., hétfő

BNS Iyengar - egy kevéssé ismert Ashtanga mester

A Pattabi Joissal kapcsolatos, idén nyilvánosságra került #MeToo botrány nyomán felmerülhet a kérdés, hogy vannak-e még a bolyón olyan jóga-mesterek, akik Thirumalai Krishnamacharyától tanultak, és nem éltek vissza úgy a tekintélyükkel, mint Pattabhi Jois. Az egyik név, aki eszembe jut, Shrivatsa Ramaswami, aki inkább vinyásza kramának nevezi a sorozatait, melyeket Krishnamacharyától tanult. A másik név BNS Iyengar, aki a mai napig Mysuru-ban lakik és tanít. Nem azonos BKS Iyengarral, aki szintén Krishnamacharya tanítványa volt, de már meghalt. Az alábbiakban Andrew Eppler cikkének fordítását olvashatjátok. Persze egy kicsit itt is túlzónak tartom a guru istenítését, de így látatlanban jó fejnek tűnik BNS Iyengar, és talán nem él vissza a helyzetével úgy, mint Pattabhi Jois.

"21 évnyi gyakorlás után Sri BNS Iyengarnál a tanáromnak tekintem őt. A tanítványa vagyok, és ezen a napon, Guru Purnimán (amelyen a tanítókat dicsőítik) szeretnék megosztani néhány gondolatot a tanítási módszereiről és az örökségéről.

Először is, mit jelent a Parampará szó? Egyszerűen azt, amit nemzedékről nemzedékre továbbadnak. Ez történhet családi vérvonalon keresztül, de ugyanúgy tanár-tanítvány kapcsolaton keresztül is, ahogy a legtöbb jógatradícióban történik. Míg a jóga mainstream, populáris vonulatát nem nagyon érdeklik ezek a dolgok, azok, akik minden nap gyakorolják a jógát és akik a fizikai gyakorláson túl is kezdik megtapasztalni a jóga áldásos hatásait, gyakran elkezdenek érdeklődni afelől, hogy mindez honnan származik. A jóga története nagyon hosszú és érdekfeszítő.

Srí BNS Iyengar az Ashtanga vinyásza jóga legidősebb élő tanára. Mysuruban, Indiában lakik. 92 éves korában még mindig aktívan tanítja az ászanát, múdrát és pránájámát minden nap. Élethossza és megmaradt mentális tisztasága tanúskodik az életen át tartó Ashtanga vinyásza jóga gyakorlás mély hatásairól. Mindig arra törekedett, hogy kimaradjon a figyelem középpontjából, és nem reklámozta magát. Nem gondolja meg kétszer, hogy kirúgja az olyan tanítványokat, akiket tiszteletlennek tart. Már többször is láttam rá példát. Épen ezért nem annyira ismert a jóga világában. De azok számára, akik tényleges kapcsolatban állnak vele, Srí BNS Iyengar sokkal több, mint ászana-tanár. Arra inspirál bennünket, hogy jobb emberré váljunk.

Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy különleges emberrel van dolgom. A csillogó szemek és a gunyoros mosoly, miközben megkérdezte, hogy hiszek-e Istenben, elég volt, hogy megfogjon. Utána már nem akartam másnál tanulni. Mélyre akartam menni az ő irányítása alatt, és tudtam, hogy voltak dolgok, amiket megtaníthatott nekem. Rám szánta az időt. Megosztotta velem világnézetét és humorát. Sokszor viccelt velem olyan módon, ami segített, hogy meglássam a saját egómat és ostobaságomat. Időnként könnyeket csalt a szemembe a filozófiája mélységével, amikor elmagyarázta, hogy mennyire fontos az alázat és az erényesség. Sohasem tett említést saját vallási nézeteiről. Igazából sohasem akart áttéríteni semmilyen spirituális hagyományra a sajátomon kívül, de amikor évekkel később sikerült kiderítenem, hogy az Iyengarok Ramanuja Visistádvaita filozófiáját követik, és fő nézetük a bhakti, és az emberiség iránti szolgálatot és odaadást tekintik a legfontosabbnak, nem lepődtem meg. Kiderült, hogy Srí Krishnamacharya is egy Iyengar volt és ugyanezt a filozófiát követte. A Mysore jóga-paramparát, amikor a mysore-i öregek és tudósok beszélnek róla, néha Nathamuni szampradájának is nevezik, és több köze van a Bhagavad-gítá tanításaihoz, mint a jógapózok gyakorlásához.

Az ászana-gyakorlás tekintetében Sri BNS Iyengar nagyon hasonló dolgot tanít, mint amit Pattabhi Jois tanított. Sri BNS Iyegar Sri Krishnamacharyánál kezdte az ászana-gyakorlást, majd Pattabhi Joissal folytatta 12 éven keresztül. Nála a bal lábbal kell hátralépni a jobb helyett. Ez nagyon praktikus, mert agy a tanulók a tanár felé fordulva végzik a pózok jobb oldalát. Ennek filozófiai okai vannak. Vannak más, kisebb eltérések a vinyásza számolásban és a pózok változataiban, de ezek nem jelentősek. Büszkén gyakorlom őket azon a módon, ahogy ő tanította.

Amikor megkért, hogy segítsek neki az ászana-oktatásban, ezt nagy kitüntetésnek vettem. Sokszor nagy kritikával javította ki oktatási módszereimet mindenki előtt. Nem szerette, hogy mélyebbre vittem a tanulókat a pózokba. Azt mondta: "Hadd csinálják saját maguktól és fedezzék fel a saját sebességükkel). Nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy mindenkivel nagy tisztelettel bánjon, és szigorúan tilos volt lábbal érni a gyakorlókhoz. Ha valaki hibázott tanárként, azonnal rárivallt. De legalább elmondhatom, hogy néhány pillanatig a nagy BNS Iyengarral taníthattam együtt!Olyan sokat tanultam csak abból, hogy mellette voltam. Nagyon csendes a jógatermen kívül, de amint a jógaoktató szerepébe lép, oroszlánná változik.

Amikor készíteni akartam egy dokumentumfilmet az életéről és a tanításairól, többszöri kérlelés után vonakodva beadta a derekát, és amikor már minden előkészülettel megvoltunk, mégis megváltoztatta álláspontját és elutasított. Ennek eredményeként az egész Mysore-i jóga-közösségről született egy dokumentumfilm, ami ezerszer jobb lett, mintha csak egy személyről szólt volna. megmutatta abszolút elkülönültségét és ugyanakkor lehetővé tette, hogy beljebb kerüljek ebe a közösségbe és többet tanuljak, mint amiről valaha is álmodtam. A Mysore Yoga Traditions film ennek a munkának a gyümölcse.

A film készítése közben hátsérülésem volt. Egyik nap kihagytam a gyakorlást, de nem volt jó érzésem emiatt. A kora miatt nem tudhattam, hogy látom-e még ebben az életben, és nem akartam, hogy az egóm megakadályozzon az ászana-órákon való részvételben. Az egyik reggel nagyon fájt a hátam. Látta, hogy fájdalmaim vannak, és hogy a mozdulataim nagyon kényszeredettek. Folyamatosan azt mondta nekem, hogy legyek óvatos. A gyakorlás végén már csak haza szerettem volna jutni, mielőtt a hátam begörcsöl, és négykézláb kell hazamennem. Ő azonban azt mondta: "Várj, várj!" Így hát ott ültem, közben néhány régi, poros polcot matatott végig. Ez eltartott vagy tíz percig. Azt gondoltam, hogy megfeledkezett rólam, és így próbáltam csendben kiosonni az ajtón. Ekkor egy paksaméta papírral a kezében fordult felém, és visszahívott a hátsó szobába. Azt mondta: "Ez az összes kutatásom a jógával kapcsolatban, és szeretném, ha megkapnád. Ne oszd meg senkivel." Padlót fogtam. Majdhogynem elsírtam magamat. A legsilányabb jóginak éreztem magamat a bolygón, és ő ezt az alázatos pillanatot használta ki arra, hogy olyan ajándékot adjon nekem, ami számomra felbecsülhetetlen értéket képviselt.

Elolvastam a papírokat. Vannak olyan dolgok, amiket sohasem fogok megosztani senkivel. De egy dolog le volt írva: úgy hitte, hogy az Ashtanga vinyásza jóga egy nagy ajándék az egész emberiség számára. Abban hisz, hogy olyan módon kell tanítani, ami túllép a nyelven, kultúrákon, valláson és a politikán. Úgy hiszi, hogy mindenki számára elérhetővé kell tenni, és nem kell senkit sem megkérni arra, hogy kövesse egy másik kultúra hitrendszerét.

Ami engem illet, ezek a tanáromtól kapott instrukciók. Nem kötnek meg a sorozatok vagy a pózok vagy az indiai kultúra bármilyen csapdája. Szabad vagyok, De az odaadás fontos. A hagyomány tisztelete fontos. Csak egy kötelezettségem van - hogy együttérzéssel, kedvességgel és tisztelettel osszam meg a jógát másokkal. És igyekezzek a világ javát szolgálni a jóga tanításában tett erőfeszítéseimmel. Ezért nevezem Guruji-nek. Sokat tanított nekem a jógáról és az életről és ezért őszintén hálás vagyok neki. Büszkén tanítom Sri BNS Iyengar jóga-módszereit."

2018. augusztus 5., vasárnap

A hatodik sorozat ászana-kategóriái

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A hatodik sorozat ászanái kategóriákra bontva

Az előző sorozatokban is megvizsgáltuk az ászanák négy kategóriáját, vagyis az élettelen objektumokat képviselő pózokat (tamasz), az állatokat képviselő pózokat (radzsasz), emberi lényeket képviselő pózok (tamaszradzsasz és szattva) és az isteni lényeket képviselő pózokat (szattva). A következőkben áttekintjük, hogy a hatodik sorozat pózai közül melyek képviselik az egyes kategóriákat.

Élettelen objektumokat képviselő pózok: tírjang-mukhóttánászana (előrehajlítás arccal felfelé); csakrabandhászana (kötött kerék-póz); ékapáda csakrabandhászana (egylábas kötött kerék-póz); sírsapádászana (talp a fejen-póz); ganda-bhérundászana (arc-összenyomó póz); úrdhva praszárita pádászana (kézenállás oldalterpeszben); tírjang-mukhótthita trikónászana (háromszögtartás fejjel lefelé); ékapáda sírsa-jógadandászana (láb a fej mögött jógikus botpózban); szupta kandászana (fekvő hónalj-nyomó póz); ardha-csakrászana (félkör-póz);jógapíthászana (A jóga székhelye); baddha haszta sírsászanamukta haszta sírsászana; parvatászana (hegytető-póz); savászana (hullapóz).

Állatokat képviselő pózok:bhudzsangászana (kobrapóz);pungu majúrászana (sebzett páva-póz).

Emberi lényeket képviselő pózok: gherandászana (Gheranda bölcs póza).

A fentiekből látható, hogy az ötödik sorozatban ismét az élettelen tárgyakat szimbolizáló pózok (tamasz) kerülnek túlsúlyba, java részük a különböző testrészekre vonatkozik. Ide soroltuk a növények nevét tartalmazó pózokat és a geometriai tárgyak vagy elvont fogalmat nevét viselő pózokat is. Az állatokat képviselő (radzsaszikus) pózok közül csak a kobra és az egykezes pávapóz (sebzett lábú páva) képviselteti magát, az emberi pózok közül pedig Gheranda Muni, a Gheranda Szamhitá szerzőjének póza található meg négy változatban. Egyes források szerint a ganda bhérundászana neve egy mítikus, kétfejű madárra utal.

A hatodik sorozat strukturális felépítése

A következőkben a hatodik sorozat ászanáinak sorrendjét fogjuk megvizsgálni. 

1. előkészítő rész: bhudzsangászana (kobrapóz)
2. fő rész:mély hátrahajlítások fordított testhelyzetben (tírjang-mukhóttánászana, csakrabandhászana, ékapáda csakrabandhászana, sírsapádászana).
3. összekötő rész:kartámasz (pungu majúrászana)
4. fő rész:mély hátrahajlítások hason (gherandászana, ganda-bhérundászana)
5. fő rész:kézenállások terpeszben (úrdhva praszárita pódóttánászana, tírjang mukhótthita trikónászana).
6. fő rész:láb-a-hónaljban pózok (ékapáda sírsa-jógadandászana, szupta kandászana)
7. összekötő rész: (ardha-csakrászanajógapíthászana).
8. fő rész:fejenállások (baddha-haszta és mukta-haszta sírsászana).
9. levezető rész: parvatászana, savászana.