2019. szeptember 6., péntek

Hópehely szimbólum

Ma valahogy odatévedt a gondolatom a szimbólumokra, amiket eddig kaptam Odintól. Sok minden zajlik az életemben, és úgy érzem, hogy Odin éppen olyan ütemben csöpögteti az 59 szimbólumot, amiben be tudom fogadni őket. Egyelőre mind a tizenhármat, amiket eddig megkaptam, igyekszem minél többször felrajzolni a gongra az ütővel gyógyítás közben, illetve kivetíteni a betegre, amikor éppen kell. De az az igazság, hogy amikor a gyógyításban a dobolós fázis következik, én is bele szoktam menni egy utazásba, és akkor elfelejtődik az, hogy szimbólumokat használjak, pedig lehet, hogy hasznos volna. Miden esetre sokszor el kell képzelni, le kell rajzolni őket, vagy meditálni, utazni velük, mire az ember igazából azt érzi, hogy beintegrálta őket a lényébe, mint egy virtuóz zenész, aki csodákat képes elővarázsolni a hangszeréből.


Szóval ekörül jártak a gondolataim, amikor leültem dobolni az egyik relaxáció alatt, és a következő történt: Megláttam az Életfát, és szélsebesen elkezdtem száguldani felfelé a törzse mentén, egészen a lombkorona csúcsáig. Ott megpillantottam Asgardot, nagy fallal körülvéve, hegyek között. A sasom segített átjutni a falon és be Odin palotájába. Odint a legtöbbször magányosan látom üldögélni, magánakvaló istennek tűnik. A farkasai ott kergetőztek és hempergőztek körülötte, és a hollók is mindig ott vannak. Nyújtotta a következő rúnát: egy nagy kék kereszt volt a fekete kövön, és a kereszt szárai között négy kisebb vonal indult ki, majd fölöttük a hosszabb szárakon még két, velük párhuzamos vonal, mintha a középpont felé irányuló V betűk vagy nyílhegyek lennének. Le is rajzoltam a szimbólumot, fentebb láthatjátok. "Hópihe" ugrott be a név, bár ahogy utánanéztem, a hópelyhek általában hatszögletű kristályrácsokba rendeződnek, nagyon ritka a négyes vagy nyolcas alakzat, egyet találtam csak egy orosz fotóstól. 

Odin tovább magyarázott: "Ezt a rúnát a torokcsakrára kell kivetíteni, rajzolni, és az Univerzum rendjének megértését, elfogadását segíti. Van, amikor nagyon akarunk, erőltetünk valamit, és nem vesszük észre, hogy mindennek megvan a maga rendje, és megy a maga útján, az akarás helyett ezt csak fel kell ismerni és el kell fogadni. Mint ahogyan a hópihe sem akar semmit. Megszületik, és amit jön ez első meleg napsugár, tudja, hogy el fog olvadni, múlandóságában mégis magában hordozza a Teremtés örök szépségét és harmóniáját. Csak legyél, létezz az áramlásban, a hideg és a meleg körforgásában. Amikor hideg van, akkor tündökölve ragyog fel a fény a hókristályon, amikor pedig elolvad, akkor a víz felszíne tükrözi vissza az isteni Fényt, és belső struktóráját láthatatlanul hordozza magában. Majd elpárolog, és Fénnyé válik, de közben mindvégig nem akar semmit."


A skandinávok erősen hittek a Sors megváltoztathatatlanságában. Erre jó példa az istenek, köztük Odin halandósága, aki tudja, hogy el fog jönni a Ragnarök, az istenek végzete, és Fenrir farkas meg fogja ölni, de mégis teszi a dolgát, és elfogadja a sorsát, nem lázad ellene. Az ász istenek Idun aranyalmáit is csak azért eszik, hogy a testük ne öregedjen meg idő előtt, és erőben érjék meg az Istenek Alkonyát. A sorsunk, életfeladatunk elfogadásának persze összhangban kell lennie a tenni, fejlődni, kiteljesedni akarással, de ha nem tudunk beleilleszkedni az Univerzális Törvény áramlásába, akkor örvények, feszültségek, konfliktusok fogják övezni utunkat. Ezekből is lehet tanulni, de acél az, hogy ezek végül elsimuljanak és elérjük a harmónia állapotát, amikor csak megfigyelők vagyunk. Minden spirituális hagyomány így értelmezi a cselekvésből a nem-cselekvésbe vezető fejlődési folyamatot. 

Odin a torkomra rajzolta a rúnát, fekete háttérben sötétkékkel jelent meg a kezében lévő kövön is. A Törvény rendje először láthatatlannak tűnik számunkra a káosz sötétjében, majd halványan elkezd derengeni, míg végül mindent Fény tölt be, amikor átadjuk magunkat az Isteni Rendnek és feladjuk a változtatás kényszerét, engedve a változás csodaszép örvényének, mely a Világ kerekét forgatja. Ismertem egy izlandi mágikus ábrát, ami beugrott az utazás közben, mert úgy véltem, hogy némileg hasonlít erre a szimbólumra, bár jóval bonyolultabb, és Odin általában könnyen megjegyezhető, rajzolható, vizualizálható szimbólumokat szokott adni. A Hulinhjalmur szimbólumot is láthatjátok a harmadik képen, de ennek az a szerepe, hogy láthatatlanná tegye viselőjét az ellenség szemében, tehát nem igazán az, ami a Hópihe-szimbólum célja. 

2019. szeptember 5., csütörtök

Isten mindent tud? Vagy mégsem?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az 1.25. szútrában Patandzsalí azt mondja: „Az Egyben (az ísvarában) a mindentudás felülmúlhatatlan.” Ez azt jelenti, hogy minden tudás (ami törvényes, azaz összhangban áll az Isteni Törvénnyel) Istenben nyugszik. Az összes fizikai törvény, a gravitáció, a világ felépítése a legkisebb atomtól kezdve a kvazárokig, az élet teljes keletkezése, a DNS, a periódusos rendszer, az elme felépítése, hogy mi a tudat, és az összes szakrális tudás a harmonikus életről – mindez Istenben nyugszik. Isten nem ismerheti a pszichózist vagy bármit, ami ellentétben áll az isteni törvénnyel. Ahogy az előző szútrában is rámutattunk, az összes állapot, mely a feltételekhez kötöttségen alapul, a szenvedés okai, a karma stb. azon a hamis feltételezésen alapulnak, hogy a test vagyunk, és nem a határtalan tudat. Mivel ezek az állapotok Isten törvényén kívül esnek, egyik sem érintheti meg Istent, és Isten nem is érezheti vagy tapasztalhatja őket.
(Megjegyzés: Maehle itt ugyanabba a hibába esik, mint az előző szútrák magyarázatánál: Istent a tökéletességre igyekszik korlátozni, holott Isten a tökéletlenségben, a feltételekhez kötöttségben, a káoszban és a pusztításban is teljes mértékben jelen van, tapasztalja és irányítja azt. Ennek a kettősségnek csak az egyéni lelkek tudatossága szempontjából van jelentősége, mivel a káosz felől a harmónia irányába történő törekvésük maga a spirituális fejlődés folyamata. Amellett, hogy Isten szervesen áthatja a feltételekhez kötött tudatállapotokat is, Őt ezek valóban nem kötik meg úgy, mint az egyéni lelket.)
Azért értem meg a félelmedet, mert megtapasztaltam a félelmet. Megértem a fájdalmadat, mert átéltem a fájdalmat. Te emlékeztetsz ezekre, és azt mondhatom: „Igen, én is átéltem ezt. Tudom, hogy milyen érzés.” Istennel kapcsolatban nem ez a helyzet. Mivel Isten nem érzékelheti ezeket az állapotokat, és mivel ellentétben állnak a természetével, Isten nem siethet a segítségünkre. Nincs értelme azt mondani, hogy a világ mai helyzete és az összes szenvedése azt bizonyítja, hogy nincs Isten. Isten nem tudatos másról, csak a teljes tökéletességről. Mi teremtettük a saját szenvedésünket és nekünk kell kiszabadítani magunkat belőle."
(Megjegyzés: Ez a gondolat megint csak deista hangvételt üt meg: 2Isten magára hagyta a tökéletlen világot, amit teremtett, nem érzékeli, nem irányítja, a mi feltételekhez kötött létezésünk szempontjából halottnak tekinthető.” Isten pontosan érzékeli, tudja, átéli, és irányítja az összes fájdalmat, tökéletlenséget, félelmet, amit az egyéni lelkek megélnek. Ezt az iskolát is ő vezeti, és segíti is a tanulási folyamatban, bár az kétségtelen, hogy nekünk kell a szabad akaratunkat helyesen használni, hogy elindulhassunk a tudatosodás útján.)

2019. szeptember 4., szerda

A tudatalatti barlangjainak tisztítása

Az alábbiakban egy olyan belső trauma-tisztító gyakorlatot fogok ismertetni, melyet meditációban vagy sámánrévülés közben is végrehajthatunk. A tudatalattink tárolja mindazokat a mentális lenyomatokat, melyeket a múltbeli (jelen vagy előző inkarnációkban átélt) élményeink hagytak. Ezek között vannak nagy súllyal rendelkező emléknyomok, melyeket traumáknak is nevezhetünk, és vannak kevésbé agresszív vagy destruktív nyomok, melyeket én az önkorlátozó hiedelmek kategóriájába sorolok. Ha nem is okoznak konkrétan érzékelhető zavarokat a jelenünkben, mégis akadályozzák a spirituális fejlődésünket. és végül vannak azért olyan emlékeink is, melyeket jobb híján a Tudás vagy a Fény lenyomataiként aposztrofálhatnánk, és olyan múltbeli élményekre vonatkoznak, melyek során spirituális ébredést vagy ahhoz vezető állapotokat éltünk meg. Ezek felidézése és tudatosítása viszont elősegíti a személyiségfejlődésünket, mert nem kell újratanulni azt a dolgot, amit már egyszer befogadtunk. 

De egyelőre maradjunk az első két kategóriánál. A munkát ezzel kell kezdenünk, mivel a múltbeli traumák és kényszeres gondolati minták kitisztítása után tudnak majd természetesebben a felszínre jönni a Fény-emlékek. A szakrális és sámáni kultúrákban a hetes szám nagy jelentőséggel bír. Míg a testünkben megtalálható hét csakra, energiaközpont a jelenlegi és éber tudatállapotunkhoz kapcsolódó tudati és pszichés funkciókat fedik le, a tudatalattinkban szintén hét "barlang", erőtér vagy dimenzió található, melyekben időnként rendet kell tennünk, ki kell tisztítanunk azokat. Ha a tudatalatti barlangjaink tiszták, akkor az Erő barlangjaivá válnak, és már teljes lényünkkel, nem csak a felszínes, éber tudatunkkal tudunk haladni a spirituális ébredés útján. 

Technika

Üljünk le, vagy esetleg feküdjünk le egy besötétített helyen, vagy legalább a szemünket takarjuk el valamilyen ruhával, kendővel. A helyszín legyen csendes, mentes a zavaró tényezőktől és mások se zavarjanak meg minket legalább 30 percig. Ha csendben meditálunk, az is jó, vagy játszatunk sámándobon, dorombon, csörgőn is. Ilyen jellegű sámárévülés hangfelvételét is használhatjuk az utazásunkhoz a tudatalattiba.

Miután sikerült ellazítani a testünket és a légzésünket, és lecsendesíteni az elmét, kpacsolódjunk a szellemvilághoz, és kerüljünk transzállapotba. Használjuk azt a helyszínt az átkelésre, amit szoktunk: az Életfát, egy barlangot vagy valamilyen természetes hasadék, vízfelszín belső képét. Ereszkedjünk le az alsó világba, és hívjuk az erőállatainkat, a szellemi segítőinket. Keressünk a föld alatt egy barlangot, és vizsgáljuk meg, hogy mit találunk benne. Ha bármi olyat találunk, ami szennyeződést, rendetlenséget okoz, azt igyekezzünk eltávolítani onnan, mintha nagytakarítást végeznénk. Találkozhatunk kapuőrökkel, betegségenergiákkal, félelemlényekkel és más olyan erőkkel is, melyek a tudatalattinkban dolgoznak, és akadályozzák a fejlődésünket. 

Amikor az első barlangot sikerült kitisztítani az erőállatok segítségével, akkor keressünk valamilyen nyílást, átjárót, valahogy jussunk át a következő barlangba, és folytassuk a tisztítást. Ezután következik a harmadik barlang, és ha tehetjük, jussunk el a hetedik barlangig. Ez képviseli a tudatalattink legmélyebb rétegét, és innen már a szubperszonális energiák világába csöppennénk, ahol nem nekünk kell rendet tennünk. Elegendő, ha a saját tudatalattinkra korlátozzuk a tevékenységünket. HA sikerült végezni a hetedik barlanggal is, akkor visszatérhetünk a felszínre, az utazásunk kiindulópontjához. Ha elsőre nem sikerül, mert elakadunk valamelyik barlangban, vagy nem tudunk megbirkózni az ott léátottakkal, akkor is térjünk vissza a felszínre, és majd később vissza kell térnünk, valamint tapasztaltabb segítő vagy sámán közreműködésére is szükségünk lehet. Találkozhatunk átkokkal, kötésekkel, rosszindulatú szellemek befolyásával, vagy az elveszett lélekrészeinkkel is, melyeket önerőből nem mindig tudunk visszaszerezni. Ha a tisztítás sikeres volt, akkor is érdemes időnként megismételni a gyakorlatot. A meditáció alatt ne foglalkozzunk az egyes barlangok szimbolikájával. Majd utána ráérünk leírni azt, amit megéltünk, és kielemezni az alábbiakban ismertetett analógiás rendszerek alapján.

A barlangok szimbolikája

A hát tudatalatti barlang szimbolikáját többféleképpen fejthetjük ki. Kezdjük az azték/mexika hagyomány idevágó információival. A hét barlangot Chicomoztocnak nevezik, ami az aztékok "eredet-helye", hiszen a barlang az anyaméh jelképe is, és minden teremtés vagy létbejövés, amit az elménk végrehajt, a tudatalattiból indul ki. Az első barlang neve a Tonal, vagyis a "Nap". Ez a jelenlegi személyiségünkre, a testünkre, az éber tudatállapotunkra vonatkozik. A második a Mahcuilmetztli, azaz "Öt Hold", és az öt holdfázishoz, valamint a kéz öt ujjához kapcsolódik, tehát a fizikai testnél eggyel finomabb éter-vagy pránatestre vonatkozik, melynek irányításával erővel tölthetjük fel a kezeinket a gyógyításhoz.

A harmadik barlang a Tlahtlani, azaz a "kérdezés" barlangja. Ez az elme tudatos ás tudatalatti része közötti kapura utal, vagyis ha ebben a barlangban vagyunk. akkor feltehetjük magunknak a kérdéseket: "Ki vagyok én? Miért csinálom ezt meg ezt? Mi a célom? Hogyan érhetem el?" Az egyértelmű válasz segíteni fogja a szándékunk konkrét és hittel történő megfogalmazását, így azt könnyebben meg tudjuk nyilvánítani a Tonal valóságában. A negyedik barlang neve: Mahuiltihtinemi, a "Játék vagy öröm barlangja". Ez a barlang segíti elő azt, hogy örömöt, és azzal együtt életerőt merítsünk bármilyen tevékenységből, legyen az az evés, sport, szex, művészetek élvezete stb. Ha nem tudjuk örömmel tenni azt, amit teszünk, akkor sohasem tapasztalatjuk meg a tápláló boldogság érzését. 

Az ötödik barlang a Cemi vagyis a módosult tudatállapot tollának barlangja. Ebben a barlangban tudjuk összevonni a tonált és a nahualt, és belépni a tudatos álmodás barlangjába, ahol tudunk teremteni, vagy megváltoztatni különböző dolgokat az életünkben. Ebben az erőállatok közül a madarak lesznek a segítségünkre. A hatodik barlang a Yohulapa, vagyis "éjszaka, sötétség, végtelenség". A fény a sötétségből származik, és a sötétség a legnagyobb erő. Ebben a barlangban meg kell barátkoznunk a sötétséggel, át kell ölelnünk azt, és így tudunk a múltbeli traumáink megtisztítása által hozzájutni az erőhöz. A hetedik barlang neve Onolhui, vagyis az "energia mozgatása abba az irányba, amerre szeretnénk". itt vizualizálhatjuk azokat a dolgolat, amelyekhez a szükséges erőt az előző barlangokban már összegyűjtöttük, és a különböző akadályokat is elhárítottuk. 

Egy korábbi bejegyzésemben írtam a hét tudatalatti csakráról, ezt az analógiás rendszert is használhatjuk a tudatalatti barlangok esetében. Tehát a hét barlang az alábbi területeket képviseli ebben az esetben:

1. Atála - félelem, kéj
2. Vitala - sértődés, harag
3. Szutala - féltékenység
4. Talátala - mohóság, hamisság
5. Raszátala - önzés
6. Mahátala - lopás, birtoklásvágy
7. Pátála - gyűlölet, gyilkosság, öngyilkosság

Illetve megvizsgálhatjuk a barlangokban átélt élményeket a hét fő csakrával kapcsolatos elakadások fényében is:

1. Elutasítás - gyökércsakra2. Elhagyatottság - szakrális csakra
3. Megszégyenítés - napfonat csakra
4. Árulás - szív csakra
5. Igazságtalanság - torok csakra
6. Elszigeteltség - harmadik szem
7. Reménytelenség - korona csakra


Mivel a hét tudatalatti csakra a hét tudati csakra tükörképe, a fenti sorrendben társíthatjuk a barlangokhoz is kintről befelé. Sok sikert kívánok a gyakorláshoz!

2019. szeptember 3., kedd

A tudatlanság önkorlátozó világa

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az egyik következmény az, hogy az egyetlen személy, aki távol tartja tőlünk a szamádhit (vagy az „isteni kegyet”, ahogy egyes kultúrákban nevezik), az mi magunk vagyunk. Maga az a tény, hogy a szamádhit a „természetes állapotnak” nevezik, arra enged következtetni, hogy ez egy elérhető állapot, ami nem haladja meg a hatáskörünket. Ahogy korábban is említettem, ez a születési jogunk és isteni kötelességünk. Mi vagyunk az egyetlen személy, aki a szamádhink elérésének útjában áll, és mi magunk voltunk azok is, akik száműzték magukat a mítikus Édenkertből. Saját magunk döntöttünk úgy, hogy elhagyjuk az Édenkertet, mert ahhoz, hogy Isten száműzzön bennünket onnan, kellene, hogy legyen egója. Ehhez még Istenre sincs szükség, mert saját magunk legkegyetlenebb bírái vagyunk.
Az 1.24-es szútrában Patandzsalí arra is utal, hogy Istent nem érinti meg és nem érzi a tudatlanságot (avidját). A “tudatlanság” az a meggyőződés, hogy a testünk és az elménk vagyunk, holott valójában a tiszta tudat vagyunk. Az a hiedelem, hogy végesek ás átmenetiek vagyunk, holott végtelenek és örökök vagyunk. Az a hiedelem, hogy a környezetünk feltételekhez köt bennünket, míg a tudat örökké szabad és szeplőtlen.
A következmények tehát vég nélküliek. Ennek a jelentősége nagyon mély. Isten a vegyítetlen igazság állapotában létezik, amit az elhatározásunk alapján hátrahagytunk a tudatlanság miatt (ezt képviseli az Édenből történő száműzetés mítosza). Tudatlanok vagyunk arról az igazságról, hogy a tudat vagyunk, de Isten mindig eben az igazságban tartózkodik, és nem tudja megérezni és nem érinti meg a tudatlanságunk által teremtett mesterséges világ, melyben azt hisszük, hogy nem vagyunk szabadok. Ez hasonló ahhoz, mintha azt mondanám, hogy isten nem ismeri jelenlegi állapotunkat, mivel az nincs összhangban az isteni tökéletességgel. Mivel a tudat (purusa) vagyunk, szükségképpen örökké szabadok vagyunk – és ez az igazság.
A tudatlanság, egó, fájdalom, vágy és félelem mesterséges világa nem tudja megérinteni Istent. Isten nem ismerhet semmit, ami ellentétben áll a természetével, és így csak a tökéletességet ismerheti, nem pedig a mi elképzelt hiányosságainkat. Ezt Ádám és Éva bibliai történetében is láthatjuk. Mielőtt ettünk volna a jó és a rossz fájáról, csak azt tudtunk, amint az életet támogató Isten tudott. Ezt a „teremtés tudásának” vagy a „jó megerősítésének” nevezik, és az a tudás, ami nem választható külön Istentől. Miután ettünk a fáról, megismertük a jót és a rosszat. A „gonosz” az életellenesség hasonlata, és annak a hitnek, hogy különválhatunk és elidegenedhetünk a Természettől és Istentől. Ez egy tudatlan és magunkra erőltetett hiedelem. Valójában örökké egyek vagyunk, egyesülve Istennel és semmilyen emberi akarat nem tudja ezt megváltoztatni. Viszont mivel hibázva felrúgtuk az egyezséget Istennel, a változásnak a mi oldalunkról kell kezdődnie. Isten, mivel Ő az örök tökéletesség, fel sem foghatja, hogy lényének egy része (vagyis mi) el tudja képzelni azt, hogy külön legyen az egésztől; ez az egész gondolat ellentétben áll a isteni természettel. Ha megvalósítjuk, hogy sohasem voltunk külön Istentől, azzal megnyílik a kapu a kegy folyamatos és örök áramlásának – melyet eleve nem tartottak vissza sohasem."
(Megjegyzés: Megint úgy tűnik, mintha Gregor Maehle korlátozni szeretné Istent azáltal, hogy nem élheti meg, nem foghatja fel az eltévelyedett lélek korlátozott tudatállapotát. Pontosan, hogy Isten ezt is teljes mértékben meg tudja élni, és nem ítéli el az egyéni lelkeket, akik még nem ébredtek fel. Isten nem hagyja magára az anyagi teremtését és annak tökéletlenségeit azért, mert a „tökéletes” spirituális világra korlátozta magát, csupán meghagyja szabad akaratunkat, hogy akkor ébredjünk fel ebből a tudatlan álomból, amikor készen állunk rá, és úgy döntünk. Ugyanakkor nincs alávetve olyan módon a tudatlanság önkorlátozó erejének, mint ahogyan mi, egyéni lelkek.)

2019. szeptember 2., hétfő

A sámánbetegség

Számos természeti kultúrában, ahol a sámánság élő hagyomány volt, vagy még ma is az, a sámáni munkára való kiválasztás és elhívás folyamatát nagyon hasonlóan írták le vagy figyelték meg. Talán ez a második kifejezés a helyesebb, hiszen a sámánt tulajdonképpen a szellemvilág választja ki, hívja el és avatja be, ruházza fel az erővel és a tudással, illetve a gyógyító képességgel. Sok helyütt ehhez még persze társul az is, hogy egy tapasztalt sámán esetenként évekig tanítja, képzi az újoncot, leginkább arra, hogyan kerülje el a hibákat és a buktatókat a sámáni úton. De ha a sámánjelölt nem érez belülről inspirációt, hívást erre a feladatra, és a szellemvilág nem hagyja jóvá a törekvéseit, akkor semmi sem lesz az egészből. Tegyük hozzá, hogy a sámáni feladatkör elvállalása azért nem volt túlzottan népszerű a legtöbb közösségben, mivel ez nem egy könnyű út. Sok lemondással, aszketikus erőfeszítéssel jár, és a veszélyek, illetve a fájdalom, szenvedés sem áll távol a sámán életétől. De maradjunk most az elhívás mozzanatánál.

Ezt megelőzi még az, hogy a sámánjelölt, vagy akiről gyanították, hogy az lesz belőle, valamilyen speciális testi jelekkel jött a világra. Vagy magzatburokban született, vagy volt fölös csontja, vagy fogak, plusz fogsorok voltak a szájában. De a helyzet az, hogy például a modern korban hat ujjal születő gyerekekből sem lesz okvetlenül sámán. Nem "jelentkezik" értük a szellemvilág, és nem is éreznek érdeklődést a dolog iránt. Míg vannak olyanok is, akik nem születnek ilyen jelekkel, mégis megkapják az elhívást, és sikeresen tudnak tevékenykedni a sámánság útján. Én például nem tudok róla, hogy magzatburokban születtem volna, mivel mindkét szülőm meghalt már. Fölös csontról sem tudok, hacsak a bal nagylábujjamat nem számítjuk ide, mely mintegy fél centivel hosszabb a jobbnál. Ennek ellenére két évvel ezelőtt elkezdett érdekelni a sámáni út, miután megvettem az első hangtálaimat és sámándobomat. Gondoltam, hogy utánaolvasok a dolognak, és mivel szeretem Mircea Eliade könyveit, az ő "Sámánizmus" című könyvét kezdtem el olvasni. 

A sámán elhívásához visszatérve: ez gyakran jelentkezik olyan formában, hogy a sámánjelölt nagyon beteg lesz, napokig fekszik önkívületi állapotban, magas lázzal, vagy éppenséggel tetszhalottként szinte semmi életjelet nem nyilvánítva. A falu népe, akik már tudták, hogy ő a sámánra utaló jelekkel született, ilyenkor békén hagyta, amíg magához nem tért. Ez eltarthatott három napig, de akár több hétig is. Voltak olyan sámánok, akik mindaddig betegeskedtek, amíg nem voltak hajlandóak felvállalni a sámáni feladatokat. Ekkor a szellemek elmulasztották a "sámánbetegséget", és különleges erőkkel ruházták fel. Ha azonban később meggondolta magát, és fel akart hagyni a sámáni munkával, akkor valamilyen komoly árat kellett fizetnie, sokszor testi sérülés, fogyaték formájában, hogy a szellemvilág "szabadon engedje".

A sámánbetegség alatt tehát a sámánjelölt önkívületi, mondhatni transzállapotban van, és a szellemek ekkor elviszik a lelkét a szellemvilágba, és megtanítják neki a feladatához szükséges képességeket, gyógytudományt, az erő útjait. A beavatási élmény része lehet az is, hogy a sámán átéli a saját halálát, testének feldarabolását, melyből a szellemek jól belakmároznak, leszopogatva a húst a csontjairól. Amikor jóllaktak, akkor a csontokat egymáshoz illesztik, majd új hússal fedik be, és a sámán teste ekkor már "tökéletesebb" lesz, alkalmasabb a szellemvilághoz történő kapcsolódásra, az erő közvetítésére. Azt is mondják, hogy ahány szellem evett a sámán húsából, annyiféle betegséget fog tudni gyógyítani, mivel a szellemek emlékeznek majd az áldozatára, és el tudja küldeni őket, ha éppen megtámadtak egy embert. Egyes indián törzseknél a sámán a saját testéből vág ki bőrdarabokat, vagy valamelyik nőrokona teszi ugyanezt, így ajánlva fel áldozatot a szellemeknek, hogy megkapja az erejüket. A sámán "kiképzése" és felhatalmazása a szellemvilág által tehát dominánsan a sámánbetegség közben történik meg, bár olyan is előfordulhat, hogy a beavatási és kiképzési folyamat többállomásos, és ezt egészíti ki a tapasztaltabb sámán által adott képzés, gyakorlatok, próbatételek, beavatások, szertartások. A sámáni úton nagyon fontos, hogy a külső rítusok sohasem csak a fizikai síkon történő dolgok, hanem a szellemi síkon is zajlik egy párhuzamos belső folyamat. Ha ez elmarad, akkor a sámán legfeljebb egy maskarában díszelgő ripacs lesz, de nem fog tudni valós szellemi erőket mozgatni a munkája során. 

Az én esetemben ez az elhívási folyamat valahogy Eliade könyvének olvasásával kezdődött, amit keretbe foglalt egy-egy betegség is 2017 decemberében, amikor egy hónapig köhögtem, majd 2018 márciusában, amikor vagy három hétre levert a lábamról a láz. A feleségem viccelődve mondta, hogy nem kell belehalni egy influenzába, mert időnként már a halálfélelmet is megéltem. A 39-40 fokos láz közepette az éjszakáimról nem igazán tudok számot adni, de az biztos, hogy minden éjjel csurom vizesre izzadtam egy szett ágyneműt. A nappali időszakban a tudatom élénk volt, de fizikai erőm annyi sem volt, hogy elmenjek a jógaóráimat megtartani, ami régóta nem fordult elő velem, főleg nem ilyen hosszú időszakra. Viszont sokat tudtam olvasni és gondolkodni a sáműáni világnézet dolgain. Bár nem voltak olyan kifejezett látomásaim, mint a testem feldarabolása és újjáépítése, de a betegség végeztével beindultak a dolgok a sámánság útján: találkoztam Oguzzal, elkezdtem járni a dobkörökre, és elkezdődtek a látomásaim a révülések közben. 

Oguz a lélekvisszahívásnál mondta, hogy a szellemvilág megüzente nekem, hogy lesz még dolgom ezen az úton, majd később én magam is kaptam ehhez megerősítéseket. A gyógyerő szépen lassacskán fejlődik, de ez az igazi beavatási élmény, amiről Oguz is azt mondta, hogy azon a ponton túl már nem lehet csakúgy visszafordulni, még várat magára, talán az első látomáskeresés szertartásomig. Sok törzsnél a látomáskeresés volt tulajdonképpen maga a beavatási rítus vagy próbatétel. Ha a jelölt kapott látomást, akkor tudta, hogy mi lesz a feladata, ha pedig nem, akkor az azt jelentette, hogy a szellemvilág még nem akart szóba állni vele, vagy még többet kellett böjtölnie, hogy megkapja a látomást. 

A látomáskeresésről majd akkor fogok tudni többet írni, ha már legalább segítőként megéltem az élményt, de egyelőre annyit sejtek róla, hogy ezt sem lehet olyan profán módon megközelíteni, hogy "kiülök az erdőbe négy napra étlen-szomjan, telefon meg könyvek meg ilyesmi nélkül, úgyis kibírom". Ennek nem ez a célja. Ha nincs egy komoly szándékod, amivel kapcsolatban szeretnél látomást, útmutatást, elhívást vagy felhatalmazást kapni, és nem állsz készen arra, hogy kövesd a látomásodat, ha egyszer magkapod, akkor teljesen fölösleges kiülni az erdőbe. Ugyanez a bajom az ayahuasca, gomba és más tradicionális pszichedelikumok turisztikai vagy rekreációs élménnyé süppedésével. Aki nem tudja, hogy mi a célja, amikor belekezd egy ilyen szertartásba, vagy éppenséggel csak megrendeli az internetről és otthon betép, az ne számítson arra, hogy a szellemvilág majd valami értelmes dolgot fog megmutatni neki, hiszen nem is akarja, és nem készült fel rá, csak kíváncsi. A sámánság ennél komolyabb tudatosságot és elköteleződést kíván meg, itt minden egyes tettnek, lépésnek, megélésnek és látomásnak megvan a maga súlya és szerepe. Csak annak érdemes belefognia, aki valóban komolyan gondolja az egészet, akár a személyes fejlődés szintjén, ami szintén nagy felelősség, akár a következő szinten, amikor felvállalja a kapocs szerepét a szellemvilág és a "mugli" világ között. Mindkét szint felelősséget kíván.

2019. szeptember 1., vasárnap

Upavistakónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"78. Upavistakónászana (előrehajlítás terpeszben)
Technika:
  1. Üljünk egyenesen. Nyújtsuk ki a lábainkat, és terpesszük szét két oldalra, amennyire csak lehet.
  2. Fogjuk meg a jobb nagylábujjunkat a jobb kezünk mutató-, középső és hüvelykujjával, majd a balt is a ballal.
  3. Hajlítsuk előre a fejüket és vegyük fel az állzárat.
  4. Kilégzésre döntsük előre a törzset, amíg a homlokunk nem ér le a földre a lábaink között.
  5. Vegyünk három mély levegőt.
  6. Belégzésre egyenesítsük vissza a törzsünket.
78A: Pársva Upavistakónászana (előrehajlítás terpeszben oldalra)
  1. Engedjük el a lábujjainkat. Kulcsoljuk össze az ujjakat és fogjuk át velük a jobb lábfejünket úgy, hogy a tenyerünk a jobb talpunk belső oldalához ér.
  2. Forgassuk el a törzsünket, majd hajtsuk előre a jobb lábunkra úgy, hogy a homlokunk érjen a jobb térdkalácshoz.
  3. Vegyünk három mély levegőt.
  4. Belégzésre emeljük vissza a törzset.
  5. Hajtsuk végre a 7-10. lépéseket a bal oldalra is.
Hatásai: tonizálja a vesét, tüdőt és az idegeket, valamint a lábak és a csípők hátulsó oldalát. Az arcüreggyulladást is javítja."
(Az upavistakónászana vinyászái a modern ashtanga-vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre nyissuk a lábainkat terpeszbe, és fogjuk meg a nagylábujainkat három ujjal.
Nava: Belégzésre nyújtózkodjunk a gericcel, majd kilégzésre engedjük le a törzset a talajara a két lábunk között. Hajtsunk végre három légzést az upavistakónászana szthitiben.
Dasa: Belégzésre emeljük vissza a törzset függőleges helyzetbe, kulcsoljuk az ujjakat, és fogjuk meg a jobb lábfejünket.
Ékádasa: Kilégzésre forgassuk ki a törzset jobb oldalra, és hajoljunk rá a jobb lábunkra úgy, hogy az egész törzs a comb és a láb fölött legyen. Pársva-upavistakónászana szthiti – jobb oldal. Hajtsunk végre három mély légzést.
Dvádasa: Belégzésre emeljük vissza a törzset függőleges helyzetbe, és fogjuk meg a bal lábfejünket az összekulcsolt kezünkkel.
Trajódasa: Kilégzésre forgassuk ki a törzset bal oldalra, és hajoljunk rá a bal lábunkra úgy, hogy az egész törzs a comb és a láb fölött legyen. Pársva-upavistakónászana szthiti – bal oldal. Hajtsunk végre három mély légzést.
Csaturdasa: Belégzésre emeljük vissza a törzset függőleges helyzetbe, zárjuk a lábainkat és a tenyereket a földre helyezve emeljük ki magunkat a levegőbe (utthita-dandászana). Ha a csípőnk eléggé nyitott, akkor terpeszben is kiemelhetjük magunkat, és a következő vinyászában kétoldalt vigyük hátra a lábainkat csaturanga-dandászanába.
Pancsadasa: Ugirjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Sódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Szaptadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Astadasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Ékónavimsatihi: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Vimsatihi: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 31., szombat

Uttánapádászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"77. Uttánapádászana (lábemelés-póz)
Ugyanezt az ászanát Csandakápálí uttána-majúrászanának nevezi a Gheranda szamhitában.
Technika:
  1. Végezzük el a szétubandhászana első négy lépését.
  2. Kilégzésre nyomjuk a kezeinket erősen a talajba és emeljük fel mindkét lábunkat egyenesen a levegőbe, amíg nem érjük el a 45 fokos szöget a talajhoz képest.
  3. Emeljük fel a karjainkat kinyújtva, de a tenyerek érjenek össze, mint ma közben, amíg nem lesznek párhuzamosak a lábainkkal.
  4. Hajtsunk végre nem több, mint hat légzést.
  5. Belégzésre engedjük le a karokat és a lábakat a talajra vagy egyszerre, vagy először a karokat és utána a lábakat.
  6. Engedjük le a hátunkat és egyenesítsük ki a nyakunkat."
(Megjegyzések: A modern Ashtanga vinyásza rendszerben az uttánapádászanát a matszjászana után szoktuk végrehajtani. Amennyiben a gerincünk ágyéki szakaszán vannak panaszaink (porckorongsérv, kisugárzó fájdalom) vagy hasi sérvünk van, akkor a póz végzése nem javallott. Az uttánapádászana vinyászái a modern ashtanga-vinyásza rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre feküdjünk hanyatt, majd helyezzük a tenyereinket a talajra a törzsünk mellett, kinyújtott karokkal.
Nava: Belégzésre íveltessük a gerincet, majd emeljük ki a mellkast, a fejünket teljesen hátrahajlítva. Noymjuk a tenyereinket a talajba a testünk két oldalán, majd emeljük ki a lábainkat is 45 fokos szögben. Végül nyújtsuk a karokat szintén 45 fokos szögben, a tenyereket összeillesztve imatartásba. Ez az uttánapádászana szthiti. Hajtsunk végre hat mély légzést a pózban.
Dasa: Kilégzésre eresszük vissza a karokat, a lábakat és a törzset a talajra, majd gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)