2019. augusztus 9., péntek

Küszöb-gyakorlat

A minap a "Hét beavatás" Facebook-csoportomban közzétett valaki egy gyakorlatot, mely az alábbiak szerint szólt:

"Helyezkedj el kényelmesen, hunyd le a szemed, és lazíts! Képzelj el egy rétet amin elindulsz. Egy útra tévedsz, ahol két oldalt fasor van. Figyeld meg az utat, és a a fákat! Milyenek, mekkorák, milyenek az érzéseid velük. Majd menj tovább az úton, egy patak kerül az utadba átmész rajta, vagy nem? Aztán ahogy tovább indulsz a földön találsz a földön egy tányért és egy villát. Figyeld meg milyenek pontosan, és a velük kapcsolatos érzéseket is! Ahogy tovább mész látsz egy lakó alkalmatosságot. Eldöntheted bemész, vagy nem, de jegyezd meg miért döntesz így! Az építmény mögé térsz ezután ahol egy kerítés és mögötte egy fal van. Mekkora a kerítés, áthatolható? Átmész vagy nem eldöntheted. Mielőtt visszaindulnál a mezőre, összegezd milyen érzéseid voltak a kerítéssel. Végül mikor a mezőre érsz, ismét lazíts helyezkedj el kényelmesen. Szívd magadba a napfényt, miközben a pórusaidon engedd távozni a felesleges olyan érzéseket amivel nincs dolgod. Jó érzés, és béke marad meg benned hosszú ideig ameddig csak ezt meg tudod tartani!"


Nos, szeretek kísérletezni, tehát úgy gondoltam, mi bajom lehet, ha kipróbálom. Úgyis hétvége van, a család a Balatonon, szóval remek lehetőség egy kis révülésre! Leültem az oltárammal szemben, gyertyagyújtás, zsályafüstölés, és a kezembe vettem a dobomat, elkezdtem dobolni és utazni. Szinte egyből megjelent előttem az Életfa, ahonnan az utazásokat szoktam kezdeni, de így még nem láttam soha. Nem a fa volt tömör, és körülötte a tér üres, hanem az inverzébe fordult az egész, mintha kifordították volna a fát, és a helyére indultam el, mint egy tér-üregen keresztül. Kiértem egy rétre, de éjszaka volt, szinte teljes a sötétség és a köd. Hideg nem volt. A csillagok haloványan pislákoltak az égen, és a Hold is átvilágított a ködön, de mintha egy fényszűrő tompította volna a kép élességét, olyan volt a köd. Elindultam az éjszakai réten. Nem volt nedves, és a fű sem volt zavaróan magas. Lassan beértem egy útra egy fasor közé. Először az út tűnt sötétnek, és a fák kétoldalt fehéren világítottak, majd a kép átváltott a negatívjába: az út világított fehéren és a fák sötétlettek. A váltás többször megismétlődött, de nem hirtelen vagy stroboszkópszerűen, hanem szinte észrevételenül, mintha igazából egyszerre lett volna a fehér fekekte és a fekete fehér. A lényeg az, hogy az út és a fasorok mindig egymás ellentétei voltak. A fák magas, fenyőszerű, sűrű ágú fák voltak. Haladtam tovább. Megérkeztem a tányérhoz és a villához, mely az út jobb oldalán hevert, mintha valaki nemrég evett volna belőle, és ott hagyta maga után a koszos, mosatlan evőeszközöket. Hidegen hagyott a jelenet, mentem is tovább. Elérkeztem egy faházhoz, mely rönkökből volt összeácsolva, mint az északi népeknél. A sötétben feketének látszottak a rönkök, és a ház kicsi volt. Bementem, hátha lesz ott valami érdekes. Egyszerű fekvőhely, egy-két bútor, minimális tárgyi felszereltség. A házban nem volt senki, csak szellemek voltak, akik a házigazdát várták, mert az ő szolgálatába szegődtek. Zöldesen foszforeszkáltak a szellemek a sötétben, meg a falak kontúrjai is, mivel csak a harmadik szememmel tudtam tájékozódni a sötétben. Ez egy varázsló háza, közölték a szellemek, de amúgy nem sokat foglalkoztak velem, látszott, hogy békében voltak itt. Kijöttem a házból, és megkerültem. A ház mögött egy sűrű deszkákból ácsolt fakerítés volt, mögötte pedig egy falnak látszó sziklaorom magasodott, ami igazából egy hegy volt. Természetesen elindultam fölfelé, mert úgy éreztem, hogy fel kell jutnom a hegy tetejére. 

Felmásztam a kerítésre, és egyik kiálló kőtömbről a másikra lépkedve hágtam fölfelé. Igazából nem éreztem nehéznek a mászást, pedig kívülről nézve biztosan egy ijesztően meredek sziklafal volt. Azon gondolkodtam közben, hogy igazából csak folytatnom kell a folyamatot, egyre följebb helyezni a kezeimet és a lábaimat, és nem kell kételkednem meg hezitálnom, akkor biztosan fölérek. Mindez a Terv része. Fölértem a hegy tetejére. Itt már jobban látszottak a csillagok, eloszlott a köd. Szinte egészen elérhető közelségbe kerültek a csillagok, és egy Tejút-szerű csillagösvény tárult elém hívogatóan, hogy lépjek rá és menjek végig rajta. Ekkor megjelent a táltos paripám, vagyis a sámándobom szelleme, és ráültem. A lovamnak szárnyai voltak, és ő is váltogatta a színét a világító fehér és a sötétbarna között. Csillagról csillagra szökellt velem, és végül megérkeztem egy nagy fényes bolygóra, vagy inkább valamilyen tó-szerűségre emlékeztetett. "Szíriusz" - ugrott be valahonnan. Megjelent egy ottani alak, aki először a Star Wars gülüszemű Admiral Ackbarjára emlékeztetett (akinek a szállóigéje ez volt: "It's a trap!"), majd utána átváltozott emberi alakba, és végül átlényegült fénylénnyé. Talán azt akarta mutatni ezzel, hogy az univerzumban számtalan formában léteznek az élőlények, és ami nekünk furcsa, vagy nem esztétikus, az másoknak természetes, és ők meg az emberi alakot látjákesetleg egy torz formának.

Végül a fényből álló alak egy hosszú ujjú köpenyben állt előttem, és nagyon emlékeztetett Thoth alakjára, ahogy a múltkori cserkúti utazásomon találkoztam vele, csak a fején nem volt csuklya, hanem egy nagy fényvulkán volt a feje helyén. "Welcome home, Brother" - mondta, így angolul, és ebből levettem, hogy tényleg Thoth az, aki, miután elhagyta Közép-Amerikát az azték birodalom korának vége felé, a monda szerint kelet felé hajózott a smaragdtáblákkal, de úgy látszik, hogy visszatért a Szíriuszra. Amikor a móltkori utazásomban megmutatta előző éelteimet, akkor az ausztrál bennszülöttként való megszületésem előttiéleteimről azt mondta, hogy magasabb bolygókon éltem előtte. íÚgy látszik, a Szíriusz volt az otthonom valamikór, bár ez még sokat nem mond most nekem. Közben utánanéztem az interneten, és valóban van olyan vélemény, miszerint Thoth, azaz Dzsehuti a Szíriuszról "szállt alá" a Földre.

Thoth valamiféle fénnyel itatta át az én agyamat, kezeimet és érzékszerveimet is, maid megfordított a tengelyem körül, hogy újra a földi inkarnációmra koncentráljak, mer vissza kell térnem oda, van még ott dolgom. Felültem a táltos paripámra, és most már gyorsabban szökelltünk végig a Földre vezető csillagösvényen. Megérkeztünk a hegy tetejére, ahonnan zöldesfehér, foszforeszkáló folyadék csurgott alá a hegy oldalain, mint valamiféle asztrtálfluidum. Visszaértem a házba, újra benéztem. A szellemek ugyanebben a foszforeszkáló zöldes fényben világítottak, és meg voltak élénkülve, mert hazatért a gazdájuk: Odin volt az. Odin rám kacsintott a bal szemével, és azt üzente, hogy majd készüljek, mert kapni fogom még a további szimbólumokat tőle. A visszautat is a paripámon tettem meg az erdőn és a réten keresztül, de most már a sötétben nagyon sok szellemet láttam a fák között, különféle alakokban, nem csak emberi formákban, de erőállatok és a növények szellemei is ott voltak. Néha az egész kép kiszínesedett, és fraktálszerű, tűzijátékhoz hasonló pulzálást figyeltem meg a fák, állatok, növények, kövek sziluettjeiben. Mintha az Élet és az Anyag szövedéke, belső tartalma egy-egy pillanatra megmutatta volna magát. Visszaértem a rétre, majd az "inverz" Életfához, és ahogy kiléptem belőle, visszaalakult a megszokott, tömör Életfává, és körülötte láttam a napfényes tájat és az erőállataimat. Búcsúzkodtunk, és visszaérkeztem a révülésből. 

Erre ezt az elemzést kaptam a feladvány posztolójától:

"Az út az élet rögös útja. Amilyen az út, olyan akadályok szegélyezik. A fasor a félelmeket jelképezi, és az élet nehézségeihez való hozzáállást. Minél sötétebbek a fák, és magasak, annál több a szorongás. A patak minél sebesebb, és mélyebb annál több akadályal van dolgunk. Ha átmegyünk rajta, akkor könnyen leküzdjük, ha nem, akkor nehezebb lesz. A tányér anyaga, és minősége az anyagiakhoz való hozzáállásunk, az evőeszköz meg a külsőségekhez. Ha felvesszük, akkor jobban kötödünk hozzájuk, ha nem, akkor kevésbé. A ház a család. Nyilván ha ez egy kastély, vagy egy kunyhó más minőség, és egyszerűség. Ezért más-más elvárás a mérvadó a szeretteinkkel kapcsolatban. Tehát ha kastély, akkor több elvárásunk van, ha kunyhó, akkor meg kevesebb. Ha betérünk, akkor a családdal kapcsolatban kevesebb a dolgunk, ha nem, akkor több munkánk van vele. A ház mögötti kerítés a tulajdonképpeni elemzés célja. Itt a kapu, aminek az őrei mi vagyunk. Ha a kerítés áthatolható, vagy átlépünk rajta, akkor az elválással, halállal kapcsolatos dolgok könnyen feldolgozhatóbbak számunkra. Ha magas, félelmekkel teli, akkor pedíg több munka vár ránk, és nem szabad lebecsülni a kapu őrét. A jelen elemzés csak egy játék, és mindig csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. Ezért ha nem vagy megelégedve az eredménnyel, akkor ne csüggedj, mert csak rajtad áll, hogy változtatsz-e rajta.
Úgy tűnik, hogy te már lejátszottad a kapuőrrel... viszont ennek elkenére vannak félelmeid. Amikor az ember visszajön a hétköznapokba, vissza kell transzformálnia magát egy alacsonyabb frekvenciára. Magyarul direkt felveszi a félelmeit, hogy legyen kontrollja. Ha nem tenné, akkor mások számára elszállna. A patakról elfeledkeztél, vagyis elfeledkezel az akadályokról, vagy nem veszed őket komolyan. A fák magasak voltak az út két oldalán: emlékezned kell arra, hogy az irányítatlan energia az mindig pusztít, jobb kézben tartani. A fekete-fehér színváltakozás jelentése: Egyszerre van meg benned a legmagasabb és a legmélyebb sötét lehetősége."

2019. augusztus 8., csütörtök

Hit és útmutatás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Isten nem tudhatja vagy értheti meg önutálatunkat és kishitűségünket, mivel örökké tökéletes és nem ismerhet semmit sem, ami ellentétes a természetével. Isten csak a saját örök tökéletességünket ismeri, mivel az összhangban van a természetével. Mivel szabadok vagyunk, arra is lehetőségünk van, hogy elutasítsuk ezt a lényegi egységet Istennel és azzal együtt a kegyet, mely folyamatosan áramlik Istentől mindannyiunk felé. A kegy egy örök folyamat, mely örökké áramlik minden lény felé. Mi vagyunk azok, akik a testtel azonosítván magunkat, a végesre és átmenetire korlátozzuk magunkat és ezért ítélkezünk saját magunk felett, például elhisszük, hogy az önző gének vezérelnek, ami önsajnálathoz vezet. Valahol mélyen belül nem tudjuk elfogadni ezeket az ítéleteket és képzeteket, mivel úgy emlékszünk magunkra, mint aki egy Istennel. A belső harc és az önutálat abból a konfliktusból fejlődik ki, hogy intuitív módon tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, mégis azt hisszük, hogy önző gének vezérelte lények vagyunk.
Amikor átértékeljük magunkat és Istent, eljuthatunk ahhoz a megértéshez, hogy Isten a határtalan szépség, szerelem, intelligencia, szabadság és kegyelem. Ha Istennek lenne egy egója, amellyel megvonná a kegyét, akkor nem lehetne örök és határtalan, mivel az egó a korlátokat jelenti. Mivel Istennek nincs egója, ebből következőleg mindig eláraszt bennünket a kegy, csak nem fogadjuk el. A saját méltatlanságunkba vetett hit (melyet sajnos megerősít a bűnről szóló hibás vallási tanítás) az, ami elválaszt bennünket a kegytől. Mivel Isten vágyik arra, hogy egységbe lépjünk Vele, és Isten mindenható, semmit sem tehetünk, hogy megállítsuk vagy megsemmisítsük ezt a kegyet. A kegy itt van most; nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hajlandóak legyünk befogadni.
Útmutatás kérése és felszentelés
Úgy tűnhet, mintha az előző bekezdések nem annyira kapcsolódnának a mindennapi élethelyzeteinkhez. De ez teljesen a mi kitalációnk. Tehát, hogyan térünk vissza az isteni szeretet örök kútforrásához? Ahhoz, hogy visszaálítsuk a kapcsolatunkat Istennel, útmutatást kérünk Tőle. Ez az útmutatás először puhatolózva fog jönni, de ahogy elkezdünk megbízni benne, egyre nyilvánvalóbbá válik. Lehetetlen iránymutatást kapni, ha eleve elutasítjuk Istent. Csak olyan mértékben kaphatunk útmutatást, amilyen mértékben elfogadjuk és megvalósítjuk Istent."

2019. augusztus 7., szerda

A bizalom tere

Amióta elkezdtem az egyéni hangterápiás kezeléseket, vagy lélekutazásokat, sokszor felmerül a kérdés, főleg olyanok részéről, akik még nem jártak nálam, vagy nem ismernek személyesen, hogy mennyire védett a tér, amiben dolgozunk. Ez egy fontos téma, és érdemes beszélni erről általánosságban és a kliens/gyakoló/önismereti úton járó szemszögéből is, aki különböző egyéni vagy csoportos alkalmakra látogat, és ott belső munkát végez. Természetesen nem tisztem megítélni, hogy én magam mennyire tudok olyan védett vagy meghitt teret biztosítani, amiben a vendég meg tud nyílni. A csoportos események (hangfürdők, workshopok, transzlégzések) résztvevőitől sokszor kaptam mér olyan visszajelzést, hogy jót eret tudok tartani, de az egyéni kezeléseknél az a tapasztalatom, hogy a belém helyezett bizalom még fontosabb tényező. Azok, akik ismernek, és ezért bíznak bennem, vagy olvasták a cikkeimet, és ez alapján nagy bizalmat szavaznak nekem, általában hatékonyabban tudnak dolgozni a belső folyamataikkal. Amikor ugyanis megbízunk a terapeutában vagy segítőben, és ő ezt a helyén kezeli, nem él vissza vele, akkor ezzel kinyilvánítjuk a szellemvilág felé, hogy saját magunkban is bízunk, és készen állunk arra, hogy szembenézzünk tudatalattink bugyraival, vagy éppen az önkorlátozó hiedelemrendszereink határaival és azzal, ami azon túl van. 

"Tartjuk a teret" - ez egy gyakori kifejezés ezoterikus körökben. Amikor valaki elmegy egy eseményre, hogy ott belső munkát végezzen (legyen az egy meditáció, hangutazás, sámán-szertartás, transzlégzés vagy bármi hasonló), akkor ott meg fogja nyitni magát, mélyebben és közvetlenebbül, mint esetleg otthon a családtagjai előtt. Ehhez a folyamat vezetőjének kell biztosítania a megfelelő teret, ami két dolgot jelent: Ő és a többi résztvevő tiszteletben tartja a résztvevő megnyilvánulásait, közléseit, nem ítéli el, nem közösíti ki, nem él vissza vele, és mindezt titoktartással kezeli. A másik dolog pedig az asztrális védelem. Amikor megnyílunk, akkor visszavonjuk a természetes védekező mechanizmusainkat, melyekkel öntudatlanul is védekezünk az ártó, rosszindulatú energetika és szellemlények támadásai ellen. Olyan ez, mint amikor a műtétnél felvágják a beteg bőrét és szöveteit, és ezzel a kórokozók elleni védőrendszerén rést nyitnak. A műtét során fokozatosan be kell tartani a sterilitási előírásokat, és a sebet vissza kell varrni, majd megfelelően ellátni, hogy ne fertőződjön. Nos, amikor lélekműtétet hajtunk végre, vagyis a kliens tudatalattijában elfojtott érzelmek, traumák, emlékképek, vágyak stb. számára nyitjuk meg a csatornát, akkor ugyanígy létre kell hozni egy védelmező erőteret, melyet a hozzáértő sámán különböző szellemi erők és energetikai segédeszközök segítségével hoz létre. Megtartja ezt a védő teret, amíg zajlik a folyamat, vagy gyakorlat, majd a végén lezárja a kliens megnyílt belső világát, hogy visszaléphessen a hétköznapi valóságba. 

Természetesen a feldolgozási folyamatok még tovább tartanak, tehát nem meglepő, ha egy mélyebb lelki munka után a kliens napokig hiperérzékeny, érzelmek, emlékek bukkannak fel benne a semmiből, vagy dekoncentrált lesz, nem tud olyan hatékonyan kapcsolódni a fizikai valósághoz, mint ahogy szokott. A magasabb rezgésszinten vagy tudatossági állapotban végzett munka és a hétköznapi tudatállapotunk közötti oda-vissza váltást is meg kell tanulni, és a gyakorlással ez jobban fog menni. Lezárásképpen szeretném még egyszer megemlíteni, hogy a segítőnek semmiféle módon nem szabad visszaélnie a közte és a kilens között kialakuló kapcsolattal és bizalommal, mert az érzelmi/fizikai/szexuális kihasználás bármilyen formája nagyon mély törést és traumát fog hagyni a kliensben, és hosszú évekre blokkolhatja az önismeretre irányuló további törekvéseit, mivel egy-egy rossz példa alapján az egész spirituális útban és tulajdonképpen minden segítőben, terapeutában képes elveszíteni a bizalmát. A bizalmat felépíteni és elmélyíteni nem könnyű, viszont lerombolni nagyon gyorsan lehet. Továbbá az ilyen sérüléseknek komoly karmikus következményei is vannak a segítő/tanító szempontjából. Tehát vigyázzunk, mert a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ahogy mondani szokták! A másik eset, ami megtörténhet, de talán kevésbé veszélyes, az pedig az, amikor a folyamatot vezető személynek igazából nincs mély kapcsolata a szellemvilággal, és ezért nem tudja megnyitni a megfelelő kaput. Ezt egy érzékenyebb személy észreveszi, hiszen a folyamat vagy szertartás során úgy érzi, mintha valamilyen falba ütközne, és nem tud úgy kapcsolódni a szellemvilághoz, ahogyan egyébként szokott. Ez általában akkor történik meg, ha a terapeuta önkorlátozó hiedelemrendszerei távol tartják őt a szellemvilággal való mélyebb kapcsolattól. 

2019. augusztus 6., kedd

Isten nem antropomorf!

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"4. Fejezet
A készenlét a szamádhira és a kegy
Ez a fejezet arról szól, hogyan szenteljük magunkat Istennek és hogy mi ennek a jelentősége a szamádhi szempontjából. Már tíz éve jógáztam, de még mindig nagyon nehéznek találtam ennek a dolognak a megemésztését, és természetesen megértem, ha ez az olvasóknak is nehézséget okoz. Mivel szigorú katolikus neveltetésben részesültem (ami nem a katolicizmus elítélése akar lenni általánosságban), minden vallásos dologhoz negatív módon álltam hozzá, és úgy találtam, hogy sok modern ember osztozik a mély bizalmatlanságnak ebben a sebében. A korai időszakban erős émelygést éreztem, amikor bizonyos indiai tanáraim, akik bhakták voltak, elkezdtek beszélni az odaadás fontosságáról. Ha az olvasó úgy találja, hogy nehezen tud viszonyulni az Isten iránti szeretetről szóló anyaghoz, akkor nyugodtan átugorhatja ezt a fejezetet és visszatérhet, amikor késznek érzi magát rá.
Isten nem antropomorf
Az istenről alkotott elképzelésünkkel kapcsolatos probléma az, hogy azt gondoljuk, tudjuk, milyen Isten de ez nem igaz. Csupán megfordítottuk azt a kijelentést, hogy "isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert", és azt állítjuk, hogy Isten az ember képére lett teremtve. Antropomorfizáltuk Istent. Mivel kivetítettük emberi egónkat Istenre, a kapcsolatunk Istennel zátonyra futott. Úgy gondolunk Istenre, mint valami távoli és ingerlékeny zsarnokra, aki a felhők felett ül és nem foglalkozik velünk (legfeljebb néha agyoncsap valakit egy villámmal vagy időről időre küld egy özönvizet), mert mi is így viszonyulunk egymáshoz. Azonban az állítás, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, a következőket jelenti:
- Tiszta tudatosság (melyet néha léleknek vagy Önvalónak nevezünk)
- Énség vagy az én-érzet, vagyis annak tudása, hogy élőlényként létezünk.
- Az anyag (amit Indiában Prakritinek, vagyis Természetnek neveznek), ami azt jelenti, hogy van egy testünk.
- És van egy elménk, mely gondoskodik a testünk életben maradásáról.
A különbség köztünk és Isten között az, hogy Isten teste, az univerzumok teljes összessége határtalan és örök; Isten Én-sége pedig mindenhol jelenlévő és mindenható ezekben az univerzumokban. Mi viszont olyan testtel rendelkezünk, melyet korlátoz az idő és a tér, és törődnünk kell annak életben maradásával. és itt esünk bele a testtel való azonosítás csapdájába, ami azt jelenti, hogy a mi "Én-ségünket" megszínezik a fizikai test korlátai. A test korlátait ismerve elhisszük, hogy a tudatunk is korlátozott. Általában ezt nevezzük "egónak" vagy "eltorzult egónak" vagy akár "egoizmusnak". Ez a babonás hit abban, hogy elkülönült élőlények vagyunk, akik egy ellenséges vagy közömbös univerzumban élünk, melyben korlátozorr erőforrásokért kell küzdenünk más hasonlóan robotszerű élőlényekkel, akiket ugyanezek az önző gének hajtanak.
Ezt az eltorzult egoizmust kivetítjük az Istenről alkotott elképzelésünkre. De Isten, bár rendelkezik Én-séggel vagy élőlény-séggel, mégsem rendelkezik olyan korlátozott vagy korlátozó egóval, mint mi. Ennek következményeit nem sokan értették meg. Mivel Isten határtalan, örök és forma nélküli, nem rendelkezik olyan egóval, melytől távol kellene tartani a kegyet, vagy mellyel kedvezne egy embernek, törzsnek vagy nemzetnek egy másikkal szemben. Kivetítettük Istenre a saját fizikai korlátainkból fakadó elképzeléseinket; és ebből alakult ki az "Isten" fogalma, aki fösvény, aki visszatartja a kegyét, és aki nem szeret, vagy nem törődik velünk. Ez a hibás gondolkodásmód eredményezi az önutálatunkat és önmagunkkal kapcsolatos kishitűségünket."

2019. augusztus 5., hétfő

Lélekgyógyászat

A sámánság és általában a holisztikus, természeti hagyományok összefüggő egységként kezelik a test-elme-lélek rendszerét. Sok olyan hagyomány is létezik, melyben a lelket vagy a tudatot több funkcionális egységből állónak tekintik, de erről majd később lesz több szó. Tekinthetünk erre úgy is, mint a finomfizikai test különböző aurarétegeire vagy a csakrák által vezérelt tudati dimenziókra. A pszichofizikai rendszernek, vagy mikrokozmosznak harmonikusan kell működnie és reagálnia a környezet, vagy a makrokozmosz ingereire és behatásaira. Ennek az egyensúlynak a visszaállítására törekszik a sámán. 

A sámán lélekgyógyászati tevékenysége egyrészt abból a feltételezésből vagy megfigyelésből indul ki, hogy a kliens lelki egyensúlya valamilyen trauma, stressz, életmódbeli sajátosság vagy a kapcsolataiban megélt zavar, fáradtság, túlterheltség stb. következtében megbomlott, és az egyensúly helyreállítására a makrokozmosz (a hármas tagozódású Alsó, Felső, Középső Világ és annak lakói, valamint a minden élő tudatosságot sszekapcsoló Világfa) és a mikrokozmosz (a kliens belső világa, tudatalattija, az elméjében, aurájában jelen lévő zavaró energiák, betegségdémonok) közötti szerves kapcsolatról szóló ismereteit, valamint a szelemvilág erőivel való szoros kapcsolatát használja fel. 

Van, amikor a beteg testéből el kell távolítani, "ki kell szívni" a betegségenergiát, van, amikor az elveszett lélekrészeit kell visszahozni, vagy éppenséggel az elkóborolt erőallatát kell visszaszerezni. Az is megtörténhet, hogy a beteg súlyosabb károsító entitások vagy negatív befolyásolás hatása alatt van. A számos szellemi segítővel rendelkező sámán ebben az esetben is segítségül tudja hívni a szellemvilág neki engedemleskedő erőit, hogy helyreállítsák a rendet. 

A legtöbb esetben azonban önmagunk megbetegítésének hátterében a tudatalattinkban rejtező, feldolgozatlan traumák vagy önkorlátozó gondolati minták, hiedelemrendszerek állnak, melyek feltételekhez kötött természetünket is alkotják.  Ezek felismerésében és feloldásában is segítséget nyújthatunk sámáni eszközökkel, de nem lehet a gyógyulás minden felelősségét a sámánra testálni. A kliensnek egyenrangú partnerként kell elkezdenie az önismereti munkát a nála jártasabb sámán, tudó ember útmutatásai alapján. 

A lelkünk meggyógyulását elsősorban akarni kell, és hinni is kell benne, hogy kigyógyulhatunk traumáinkból és kényszeres gondolkodási sémáinkból. Ezután viszont tenni is kell érte, és a sámán ebben az esetben inkább katalizátorként van jelen, mint ahogy a szellemvilág erőitől sem várhatjuk el, hogy varázsütésszerűen szüntessék meg a problémáinkat, anélkül, hogy saját magunk erőfeszítést tennénk a karmánk és a tudatunk módosítására. 

A sámángyógyászat alapja nálam egy önismereti lélekutazás, melynek során a kliens gyógyító erőt, útmutatást is kaphat a szellemvilágtól, de a blokkok, traumák oldódása is gyakran bekövetkezik egy vagy több alkalom alatt. A munka persze sohasem ér véget, de ahogy a tolték számmisztika tartja, egy viszonylag rövidebb, összefüggő időszakaszon belül elvégzett négy kezelés már tartós előrelépést hozhat sok mindenben. Hogyan is zajlik nálam egy ilyen egyéni lélekutazás?

Miután időpontot egyeztettünk a klienssel, eljön az összességében 90 perces találkozóra, és elmondja, milyen panaszai vannak, vagy milyen problémák foglalkoztatják. Ezek az első spontán megnyilatkozások sokat segítenek nekem, hogy feltérképezzem a tudatalattiban az egyes életterületekez kapcsolódó blokkokat.

Ezután a kliens lefekszik, én pedig füstölőt gyújtok, és körbefüstölöm, körbecsörgőzöm a klienst (szándékosan nem írok beteget, hogy ne erősítsük a betegség- vagy áldozat-tudatunkat. Bizonyos értelemben mindannyian betegnek tekinthetjük magunkat, ugyanakkor eredendően mindannyian rendelkezünk elegendő életerővel az egészséges és tartalmas élet végigéléséhez), majd a dorombon kezdek játszani. Ilyenkor szoktam létrehozni a szakrális teret, melyben biztonságosan tudunk foglalkozni a belső munkával, és melyben bízva a kliens veszély nélkül megnyithatja lelkét a szellemvilág felé. Meghívom az erőállataimat és a szellemi segítőimet, majd a gongon kezdek játszani. 

A kis és nagy wind gong megnyitja és behangolja az auránkat az elkövetkezendő lélekutazás hatékony kihasználására. Vannak, akik már a gong hangja alatt látomásokat kapnak, vagy erős energiaáramláskat, hőérzetet, különböző testi tüneteket érzékelnek. Van olyan is, amikor a kliens teljesen elveszíti a testérzeteket, és a fizikai testét hátrahagyva egy belső lélekutazásra indul. A gong hangja nagyon jól ráhangol az Alsó Világba történő utazásra, a tudatalattinkkal, a múltbeli emlékekkel, traumákkal, és az állati ős-ösztöneinkkel, elnyomott érzelmeinkkel végzett munkára. 

Fél óra gongos utazás után elkezdek játszani a sámándobomon. Ilyenkor én is gyakran élek meg a kliens állapotával kapcsolatos látomásokat, melyek vagy összhangban vannak a kliens által megélt élményekkel, vagy esetleg eltérhetnek tőle, de a kezelés utáni megbeszéléskor általában össze szokott állni a teljes kép kettőnk megéléseiből. Van, amikor a szellemek nem engednek látni bizonyos dolgokat, de van olyan is, amikor megmutatják azt is, aminek befogadására a kliens még nem áll készen, és ezért nem közlöm vele. Az érzékenyebb kliensek esetenként teljes Alsó/Felső/Középső világbeli utazást élnek át, és néha még beavatási élményeken is átmennek. Ezt annak tulajdonítom, hogy ők már "készen állnak" arra, hogy a szellemvilág kapcsolatba lépjen velük. Mások, akik még nem annyira érzékenyek, néha testérzeteket, csakra-érzeteket, energiaáramlásokat, vagy éppen színeket, érzelmek feltörését élik meg. Mindezeket hagyni kell kibontakozni, és nem kell feltétlenül megtervezni az egész utazást, vagy pedig erős elvárásokkal belemenni a folyamatba. Mindenki azt kapja, amire szüksége van, és amire készen áll. 

Szerencsés esetben, ha a kilens karmája is lehetővé teszi, a tünetek enyhülnek vagy megszűnnek, de ami szerintem fontosabb eredmény, hogy sokan elindulnak az önismeret és a tudatosság fejlődésének útján, és elkezdik a kezükbe venni a saját életüket és sorsukat, kikerülve az áldozat-mentalitás béklyójából és a tudatlanság hatása alól, mely eddig nem engedte, hogy felismerjék az összefüggést a betegségük vagy boldogtalanságuk és azokat kiváltó oksági tényezők között. 

2019. augusztus 4., vasárnap

Kancsjászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"71. Kancsjászana
Ez a pásászana kontrapóza és közvetlenül utána kell végrehajtani.
Technika
1. Az 1. és 2. lépések megegyeznek a pásászanáéval.
2. nyissuk szét a lábainkat. Hajlítsuk előre a törzset és kulcsoljuk körbe a karjainkat a lábszárak alatt a testünk háta mögött (a derekunknál) összeakasztva az ujjakat. Tanulmányozzuk a fotót.
3. Lélegezzünk be és ki.
4. Térjünk vissza az 1. lépés végének pozíciójához, és hajtsuk végre a pásászana 6, 7 és 8. lépését."
(A kancsjászanát Iyengar rendszerében málászanának nevezik, és B.N.S. Iyengar a pásászana előtt végzendő pózként tantotta ezt az ászanát. A kancsjászana vinyászái a modern rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre guggoló pozícióba, a teljes talpaink maradjanak a talajon. Nyissuk szét a térdeinket és kulcsoljuk a karjainkat a lábszárak alatt és a derekunk mögött. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a kancsjászana szthitiben.
Astau: Belégzésre bontsuk a pózt, és helyezzük a két tenyerünket a padlóra a talpaink két oldalán.
Nava: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Trajódasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Csaturdasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)

2019. augusztus 3., szombat

Pásászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"70. Pásászana (kötélpóz)
Ezt az ászanát azért nevezik így, mert megköti a vitális folyadékot (a spermát és a petesejtet).
Technika
1. Álljunk egyenesen, összezárt lábakkal. Kulcsoljuk össze az ujjainkat és nyújtózkodjunk a karokkal a fejünk fölé, felfelé fordított tenyerekkel.
2. Hozzuk a nyakunkat és a gerincet vissza a függőleges helyzetbe, de a karjaink még mindig legyenek nyújtva a fejünk fölött. Kilégzés közben hajlítsuk be a térdünket és guggoljunk le a sarkunkra. A talpunk maradjon szilárdan a talajon, a térdeink legyenek összezárva, a gerincünk pedig egyenes. A combjaink legyenek minél közelebb a mellkashoz.
3. Kilégzésre fordítsuk a törzsünket balra, továbbra is egyenesen tartva a gerincet. Bontsuk az ujjak kulcsolását és engedjük le a karjainkat. Vigyük a jobb karunkat körbe a bal térd körül a hátunk mögé. A bal karunkat is vigyük hátra és fogjuk meg vele a jobb csuklót. Fordítsuk jobbra a fejünket úgy, hogy az állunk a jobb vállunk fölé kerüljön, de ne érjen hozzá.
4. Vegyünk négy mély levegőt légzésvisszatartás nélkül.
5. Fordítsuk előre a fejünket, hozzuk vissza előre a karjainkat, forgassuk vissza a törzsünket és ismételjük meg a pózt a másik oldalra is.
6. Nyújtsuk a karjainkat a fejünk fölé összekulcsolt ujjakkal és felfelé fordított tenyerekkel. Belégzésre álljunk fel.
7. Kilégzésre hajlítsuk előre a törzset és helyezzük el a tenyereinket a lábaink két oldala mellett, amennyire hátra tudjuk. A lábainkat ne hajlítsuk be, hanem tartsuk egyenesen. A homlokunk érjen a térdkalácsokhoz.
8. Belégzésre térjünk vissza a rendes álló helyzethez.
Megjegyzés: Az ászana teljes hasznának elérése érdekében az 1, 3., 6., 7 és 8. lépések fontosak. A kontrapózt, a kancsjászanát azonnal a pásászana után kell végezni.
(A pásászana vinyászái a modern rendszer szerint:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre guggoló pozícióba, összezárt térdekkel és a teljes talpakkal a talajon. Fordítsuk ki a törzset balra, és kilégzésre kulcsoljunk a jobb karral a két lábszár alatt, megfogva a jobb csuklót. Krishnamacharya módszerével ellentétben a fejünket ne jobbra, hanem balra forgassuk ki. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a pásászana szthitiben.
Astau: Belégzésre bontsuk a pózt, de maradjunk guggoló pozícióban. Fordítsuk ki a törzset jobbra, és kilégzésre kulcsoljunk a bal karral a két lábszár alatt, megfogva a jobb csuklót. A fejünket forgassuk ki balra. Hajtsunk végre öt-tíz mély lélegzetvételt a pásászana szthitiben.
Nava: Belégzésre bontsuk a pózt, és helyezzük a két tenyerünkt a padlóra a talpaink két oldalán.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Ékádasa: Belégzésrefelfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Csaturdasa: Kilégzésre hajoljunk előre mély uttánászanába.
Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel úrdhva-vriksászanába és érkezzünk meg szamaszthitibe.)