2019. február 15., péntek

Séta egy tibeti kolostorban

Rendkívül mélyreható transz-koncerten voltam ma Orsival. A koncertet Ölvedi Gábor tartotta, torokénekelt, buddhista mantrák hangzottak el, valamint dobokon, gongon és hangtálakon játszott. A koncert egy páros gyakorlattal kezdődött, szembe kellett fordulni a mellettünk ülővel, és a szemébe nézni, igyekezni megpillantani az örök lelket az átmeneti ruha mögött. Ezután én elhelyezkedtem hanyatt fekve, hogy jobban tudjak "utazni". Az öt tibeti harcos szótag ismétlésével kezdtük: A - fehér fényt kellett elképzelni a koronacsakrában. ÓM - vörös fényt a torokcsakrában; HUNG - kék fényt a szívcsakrában; RAM - ismét vörös fényt a köldökcsakrában; és DZA - zöld fényt a szakrális csakrában. Ezután elkezdődött a koncert, és az utazás. Először gongot és torokéneket hallottam, és egyből megjelent egy aranyló Buddha-szobor, mely felé minden oldalról bódhiszattvák, sziddhák, dákiník és különböző szellemek közeledtek. Aranyló fény ragyogta be az egész képet, egy díszes sztúpát és sok tibeti zászlót láttam. Majd elkezdődött a vadzsraszattva, vagyis száz szótagú mantra. Ekkor a kép átalakult, és mintha egy nagy fagyott vízfelszínt láttam volna a felkelő vagy lemenő Nap aranyló sugaraiban. A jégtükrön egy harcos jelent meg, talpig aranyló vértben és egy hatalmas, csillogó lándzsával a kezében, harckész testtartásban várakozott. Ekkor a semmiből egy másik harcos kezdett "összesűrűsödni" előtte, mintegy a sötétségből materializálódott. Ez a harcos ezüstszínű vértben volt, és aranyszínű ellenfele pózának a tükörképét vette fel, egymással szemben álltak feszült várakozásban. Lassan elkezdtek forogni, mintha a jégtükör egy forgó színpad lett volna, és az arany harcos felé rénszarvasok közeledtek spirál alakban, míg az ezüst harcoshoz fekete hollók repültek ugyanolyan spirálban. Az állatok a Napból és a Holdból indultak a harcosok felé. Ahogy a harcosok egyre gyorsabban pörögtek, és végül összecsaptak, a Nap és a Hold is egymás felé közeledett az égen, majd hirtelen egybeolvadtak, és egyszerre világított a Nap meleg és a Hold hűs fénye, egyszerre volt nappal és sötétség is. Majd megszólalt a gong, és az egész kép eltűnt, mi pedig nyílként repültünk egyenesen a Napkorongba.

A következő mantra a Gyógyító Buddha mantra volt, amire emlékszem. Ahogy Gábor egymásra énekelte a mantra rétegeit, egy érdekes, gyógyító lüktetés alakult ki. Egy fennsíkon találtam magamat, ahol egy nagy víztükör, valamilyen víztározó volt a napfényben. A víztükör hatalmas volt, és szabályos négyzet alakú. Egy nagy kékeszöld gyógyító Buddha lebegett felette. Úgy éreztem, mintha a víz felszínén számtalan tibeti hangtál lebegne, és valamilyen repülő szellemek vagy szerzetesek játszottak a hangtálakon, úgy, hogy a hanghullámok minden irányból körülöleltek. Én a víztükör közepén lebegtem, és nem csak a vízen, hanem a hangok hullámain is. Vágül egy hatalmas hangtálat láttam magam alatt, ami akkora volt, mint a testem, és ezt valahogyan a víz alatt szólaltatták meg, de a hangja mégis alulról felemelkedett és átjárta a testemet. 

Amikor a mantra véget ért, és csak a hangtálak szóltak, úgy éreztem, mintha Sambhala misztikus királyságába kerültem volna, ahol az épületek, szökőkutak és minden forma hangból, fényből és szeretetből állt, és rendkívüli megnyugtató hangulatot sugárzott. A hangtálak rezgései mind mind pulzáló energiapárnákká váltak, melyeken megpihenhettem. A következő mantra az Óm Mani Padmé Hum volt. Ekkor egy nagy Csenrézi-szobrot láttam először, amelynek folyamatosan változott az anyaga. Hol kőből, hol patinás bronzból, hol mohával benőtt fából volt, de ugyanakkora maradt. Végül a Bódhiszattva-szobor anyaga átalakult jáde. Ekkor már számtalan jógi, jóginí és szerzetes gyülekezett a szobor körül, és be szerettek volna lépni a Buddha-létbe, de nem tudtak, mert lepattantak a felszínéről. Végül a Bódhiszattva átalakult üres térré, amelyet ragyogás töltött be, de inkább úgy fejezném ki, hogy pusztán a sötétség hiányából állt a Csenrézi-szobor. Ekkor a sziddhák és szerzetesek mind be tudtak lépni a Bódhiszattva "testébe", és mindannyian szintén ragyogó térré váltak. 

Amikor a nam myoho renge khyo mantra szólalt meg, akkor lótuszvirágokat és cseresznyevirágokat láttam, melyek mindent elborítottak. De közben éreztem, hogy ki kell mennem wc-re és lassan visszajött a tudatom a külső valóságba. Kinyitottam a szememet, és láttam Gábort, amint énekel, valamint a sok embert a teremben, a legtöbben mély meditációban vagy révületben voltak. Óvatosan kimentem a wc-re, egy kicsit nehéz volt tájékozódni az erős fényben odakint. Majd visszatértem a helyemre, és lefeküdtem. Ekkor az Óm mantra ment, és én szinte visszacsusszantam az előbbi virágos képbe, mely fokozatosan egy nagy kígyóvá alakult át, a kígyó bőre mintha virágmintás lett volna, és mindegyik része más színű volt. A kígyó végtelen spirálokban tekergőzött, és szinte mindent betöltött. Minden "hétköznapi" jelenség úgy tűnt, mintha csak a kígyó bőrére kivetített kép volna, és ha jobban megfigyeltem, akkor mozgott és tekergőzött, magával a kígyóval együtt. A kígyó tekervényei között fokozatosan kibontakozott egy nagy, vöröslő, pulzáló szív, melyet a Földanya szívének véltem. Majd láttam, hogy ez nem csak a Föld, de az egész Univerzum, az Anyatermészet pulzáló szíve, mely fokozatosan, a hangtálak elhaló hangjára egy selymes, gőzölgő, meleg színekben pompázó vízeséssé vagy lávafolyammá alakult át, mely azonban nem fenyegetett senkit, hanem átölelt és táplált minden élőt. Ez volt az utolsó kép, majd a nagy csend következett, és lassan visszatértünk, felültünk, és háromszor elmondtuk az Óm-ot, majd ismét egymással szembefordultunk, már sokkal kisimultabbnak, megnyíltabbnak látva egymást. Köszönöm ezt az élményt!

2019. február 14., csütörtök

Vallás és miszticizmus

Újabb részle Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Mi a különbség a jóga/miszticizmus és a vallás között?
Szeretném elmagyarázni, hogy miért használok olyan spirituális kifejezéseket, melyek a vallás határát súrolják, és miért mondom azt, hogy az összes vallás lányege ugyanaz, mint a jóga célja. Minden élőlény rendelkezik ezy örök, szent maggal, és amikor ezt megtapasztalja, akkor az emberiség és az egész teremtés szolgálatába tudja helyezni magát. A misztikus ennek a magnak a keresésére szenteli magát és amikor megtalálja, kultiválja azt, és minden lény szolgájává válik (a jógai is a miszticizmus egyik formája). A jógi az a személy, aki bizonyos technikákat gyakorol, melyeket a „jóga” gyűjtőnévvel illetünk, hogy elérje a misztikus állapotot. Ha elérte ezt az állapotot, akkor nincs különbség a jógi-misztikus éls egy másik hagyomány misztikusa között.
Az összes próféta, messiás, risi, buddha, sziddha és tírthánkara kezdetben olyan misztikus volt, akinek volt egy úgynevezett „csúcsélménye”. Miután ez az élmény elhalványult, a saját kultúrájukhoz és környezetükhöz kapcsolódó hasonlatokat használtak, hogy elmagyarázzák az átélteket. Mindenki ösztönösen keresi a csúcsélményt, ezért vonzódtak (és csodálkoztak rá) mindig is az emberek a misztikusok tanításaira. Éppen ezért volt fontos megosztani az élményeket, ha valaki elérte ezt az állapotot. Anélkül, hogy beszélnénk róla, nem tudjuk továbbadni az üzenetet másoknak és nem tudunk hozzájárulni az életükhöz.
Annak érdekében, hogy elérjük ezt a misztikus állapotot, az elménknek felfüggesztett (niródha) állapotba kell kerülnie; de ha magunk mögött hagyjuk a misztikus állapotot, az elme újra aktiválódik, hogy leírjuk az élményt, és kommunikáljuk mások felé. Maga az a törekvés, hogy használjuk a saját belső szóalkotásunkat és kifejezéseket, hasonlatokat kezdünk keresni a misztikus élmény leírására, véget vet magának a misztikus állapotnak. Ezért van az, hogy az élmény leírása mindig elmarad magától az élmény megtapasztalásától; és bár a leírások hasonlónak tűnhetnek, mindig tartalmazzák a személyes és kulturális vonásokat. Lehet, hogy zsidó, hindu, muszlim vagy keresztény természetűnek hangzanak; de magában a misztikus állapotban ez a különbségtétel nem létezhet, mert az elme felfüggesztett állapotban van.
Ha egy misztikus nagy sikerrel írta le az élményét, a környező kultúra gyakran az egyetlen igazságnak kiáltotta ki a tanítását. Így születtek a vallások. A vallás egyszerűen azt jelenti: „Az én misztikusomnak van igaza, a tiéd pedig téved.” A vallás egy szervezet, mely egy bizonyos misztikus spirituális élményei köré épül, mint például Jézus, Krisna vagy Buddha. Így lettek továbbadva a misztikus állapotok egyes nagyon értékes leírásai az olyan vallásokban, mint a hinduizmus, buddhizmus, judaizmus, kereszténység stb. A vallás egy bizonyos misztikus élménye köré kikristályosodott dogma. Bár manapság sok embert elborzasztanak a vallások túlkapásai és korruptsága, azok az állapotok, melyeket ezek a misztikusok leírtak és az általuk adott leírások még mindig a világörökségünk gyöngyszemei.
Bár nem mondhatom, hogy formálisan keresztény lennék, a történelem során általuk elkövetett egyetlen bűntény sem áshatja alá a Jézus által mondott szavakat. Az ő példája (és másoké) azt bizonyítja, hogy a Föld evolúciójának kétmillió éve nem más, mint a természet nagy jóga-gyakorlata, hogy felemelje az életet az amőbától a Istenélményig. Ezért fogok különböző vallásokból és szakrális hagyományokból idézni: a misztikus állapotban minden korlát lehullik, és az összes misztikus ugyanazt az állapotot írja le változatos módokon.
Megjegyzés: Itt Gregor Maehle megint előhozakodik az evolúció folyamatával, holott az evolúció alaptétele, vagyis az anyagból véletlenszerűen kialakuló élet és tudat valójában szöges ellentétben van az istenélménnyel, és azzal a misztikus állapottal, mely minden tudatos lény esetében az anyagi teremtés mögött álló Végső Valóság és Végső Tudatosság, azaz Isten megtapasztalását jelenti. Az életformák kialakulásának és a Föld benépesítésének folyamatára mindegyik hagyománynak megvan a maga elmélete, de az általában egy Isten, vagy a Legfelsőbb Tudat által irányított tervezett, és nem véletlenszerű folyamat. Vagyis a kozmikus hierarchia különböző tudatossági szintű tagjai az idők kezdetétől a végéig jelen vannak, és a primitívebb, alacsonyabb tudatossággal rendelkező létformákat általában a magasabb lények (félistenek, ősnemzők) hozzák létre.

2019. február 13., szerda

Pénz, szex, hatalom

Pénz, szex, hatalom - egyes spirituális hagyományok szerint ez a három kapu vezet a pokol felé, és még a legnagyobb jószándék által vezérelt gyakorlót is letéríthetik az útjáról, még akkor is, ha már nagyon magasan jár a lelki ösvényen. Minél magasabban jársz, annál nagyobbat bukhatsz, ahogy mondani szokták. A guru-jelenség pszichológiai oldaláról már írtam, illetve beszéltem korábban, legalábbis a tanítványok, a hívek szemszögéből. Itt az érdekes polaritás abban nyilvánul meg, hogy amíg a guru az ideálnak és az elvárásoknak megfelelően viselkedik, addig a tanítvány még a látszólag hétköznapi megnyilvánulásait is idealizálja magában, valódi "istenemberként" látva a guruját, akit rajongása és odaadása által emberfeletti tulajdonságokkal ruház fel. Pontosan ez a fajta pszichológiai függőség válhat a melegágyává annak, hogy a guru komolyan visszaélhet a ráruházott tekintéllyel, hatalommal, vagyoni lehetőségekkel és érzelmi függőséggel, úgy, hogy a tanítvány továbbra is idealizálja magában a guru már elfogadhatatlanná és kifogásolhatóvá vált viselkedését is. Persze ilyenkor a guru maga is filozófiát gyárt a devianciáihoz, és mindez addig folytatódik, amíg a tanítvány végül fel nem ébred, és csalódik a guruban, ekkor viszont erőteljesen démonizálni kezdi a guru személyiségét és minden eddigi erőfeszítését semmisnek vagy rosszindulatúnak tekinti. A feltételekhez kötött elme hajlamos a polarizálásra, de most nem is ez lenne a fő témám.

Térjünk vissza a címben szereplő három fogalomra. Ha megnézzük, ezzel valójában a három alsó, materiális csakra analógiái. A pénz az anyagi biztonságot képviseli, ami a gyökércsakra analógiája. A szex a második csakra érzelmi, párkapcsolati, kreatív energetikájához kötődik, és a hatalom a harmadik csakra, vagyis a köldökcsakra domináns analógiája. Tételezzük fel, hogy van egy guru vagy spirituális tanító, vezető, aki ténylegesen őszintén indult neki az útjának, és valóban magasra jutott. Abban az esetben azonban, ha az alsó három csakrában még megmaradtak fel nem oldott szennyeződések, valamilyen karmikus maradványok, ezek a fejlődése bizonyos pontján erőteljes kísértés formájában fognak jelentkezni, és ha még nem küzdött meg ezekkel a belső démonjaival, akkor itt meg kell vívnia a harcot, amiben vagy győzedelmeskedik, vagy "megbukik", azaz ismét tanulópályára kerül. Mondjuk a guru vagy spirituális gyakorló (hiszen nem kell, hogy ebben a pozícióban legyen, a kísértések akkor is jelentkezni fognak) ebben vagy az előző életében erősen nélkülözött, rossz anyagi helyzetből jött. Amikor mindenről lemondott (hiszen úgysem volt semmije), és a lelki életnek szentelte magát, akkor fokozatosan, a lelki gyakorlása melléktermékeként az anyagi jólét is megérkezik, sokszor szinte elképzelhetetlen mértékben. Ha nem sikerült még feloldania azokat a traumákat, amelyeket az anyagi nélkülözés okozott, akkor megjelenik az erős vágy, hogy elkezdje gyűjteni a Rolex karórákat és a Rols-Royce-okat, és még ha meg is győzi magát, hogy ő valójában nem ragaszkodik ezekhez, a pompa és gazdagság mégis le fogja húzni a tudatát. 

Ha valaki szexuális zavarokkal küszködött ebben vagy az előző életében, akkor a szexuális frusztrációja hatalommániássá teheti, vagyis a második csakra szintjén meg nem élt energiákat felfelé tolja. Erre egy jó példa Adolf Hitler, aki ugyan nem volt guru, de eléggé karizmatikus személy volt ahhoz, hogy a fél világot az uralma alá hajtsa, csak azért, mert nem jöttek össze a randijai, és nem tudott úgy teljesíterni az ágyban, ahogy szeretett volna. Hasonló a helyzet az olyan spirituális gyakorlók esetében, akik nem tudták megfelelően megélni a szexuális energiáikat, és ez a trauma később visszaüt, amikor ő már úgy gondolja, hogy teljesen megszabadult a szexuális késztetéseitől. Ilyenkor gyakran még erőteljesebben éli meg mindazokat a devianciákat vagy társadalmilag nem elfogadott szexuális élményeket, melyeket korábban elfojtott magában.

A hatalom-mánia szintén egy olyan lépcsőfok a tudati evolúcióban, melyet, mint ahogy említettem, erőteljesen fűthetnek az alsóbb csakrákkal kapcsolatos frusztrációk és félelmek. A nagy diktátoroknak sok esetben erőteljes üldözési mániájuk van, és ezért egy félelemalapú hatalmi struktúrát hoznak létre, melynek csúcsán persze ők maguk állnak, és sebezhetetlen vagy legyőzhetetlen pozíciót igyekszenek kialakítani a maguk számára, mások gyengeségére, manipuláhatóságára és félelmeire alapozva azt.

Tételezzük fel, hogy magunk is őszinte spirituális gyakorlók vagyunk, és érezzük ezeknek az alsó csakrákhoz kapcsolódó kísértéseknek a veszélyét. Mit lehet tenni? Az első transzformáló csakra a szívcsakra, mely hidat képez az alsóbb világ vagy alsóbbrendű természet (alsó három csakra) és a felsőbb világ vagy Felsőbb én (felső három csakra - torok csakra - Világtörvény; harmadik szem - az idea-világ; koronacsakra - az Abszolútum) között.

A szívcsakra önmagában tartalmazza az esendő emberi természetünkhöz kapcsolódó "hétköznapi" érzelmeket és jellemvonásokat is, valamint az Isteni szeretetet, a feltétel nélküli és önzetlen odaadást is. Ezen a szinten élhetjük meg mindazoknak az érzelmeknek és komplexusoknak a transzformációját, mely biztosítja a szilárd alapot a felsőbb csakrák felé történő tudati fejlődéshez. Ha a szívcsakra nem nyitott és nem éltük meg benne az érzelmek teljes skáláját, valamint nem gyakoroltuk megfelelően a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, akkor bármilyen magasra is szárnyalunk, vissza kell majd térnünk az alsóbb csakrákhoz, hogy befejezzük azt a munkát, amit elhanyagoltunk, vagy lenyomtunk a tudatalattinkba. 

2019. február 12., kedd

A misztikus élmény és az akadémikus tudás

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Annak a jóga-gyakorlónak, aki szeretné megtapasztalni a misztikus egyesülés állapotait, fel kell tennie az alábbi kérdéseket: „Mit kell tennem, hogy eljussak oda?” „Milyen gyakorlatokat kell végeznem?” Miután elolvastuk ezeket az objektív és tudományos tanulmányokat a jógáról, világossá válik-e a számunkra, hogy mit kell gyakorolni és hogyan, vagy még nagyobb lesz a zavar? A jógi többet tanulhat a saját gyakorlatából, mint bármilyen tökéletességet elért tanítótól bármelyik hagyományban (beleértve a keresztény, zsidó, taoista és szúfi hagyományokat is); többet tanulhat a saját gyakorlatából, mint a Jóga-szútráról írt tudományos művekből, melyek szerzője névlegesen a jógáról ír, de nincs róla tapasztalata. Ennek megfelelően megtanulhatjuk a jógát, ha a zsoltárokat olvassuk, vagy Hafiz szúfi költő eksztatikus költeményeit, a taoista Csuang-ce írásait, a keresztény Eckhart Mester, vagy a Kabbala mestereinek írásait. Ezek a tanítók elérték a misztikus állapotokat, és a jógiknak ajánlott tanulmányozni a beszámolóikat, hogy megértsék, milyen érzés ott lenni. Nem ellenzem a történészek vagy tudósok munkáját vagy a tudás bármiféle változatát, ami azt illeti. De úgy tűnik, hogy a kezdő jógikat, akiknek az odaadása bárminemű gyakorlás iránt meglehetősen törékeny, könnyen összezavarhatja, ha olyat olvasnak, ami számukra csupán érintőlegesen fontos.
A szútrák helye a jóga tanításában
Patandzsalí Jóga-szútrája, bár gyakran az első szöveg, amivel a jógik megismerkednek, önmagában csak egy kis részét alkotja a jóga tanításainak. Az Upanisadokkal, a Gítával, a Jóga-jágjavalkjával, a Puránákkal, a Tantrákkal és a középkori sziddha szövegekkel egyetemben kell tanulmányozni. Mindezen szövegek összessége, és nem a Jóga-szútra önmagában alkotja a jóga hiteles tanítását. A gyakorló szempontjából a Jóga-szútra és a Gítá közötti különbségeknek nincs jelentősége. Ami a fontos, az a közös céljuk, és az, hogy a gyakorlataik támogatják egymást. Mikor kell az egyiket végezni, és mikor jobb egy másik technikát alkalmazni?
Lehet, hogy a különböző jóga-szövegek (sásztrák) különböző útvonalakat írnak le ugyanahhoz a célhoz, vagy ugyanannak az útnak a különböző részeit. Ha csak a Jóga-szútrát tanulmányozzuk, és azt tekintjük mérvadónak a jóga összes aspektusával kapcsolatban, nem sok esélyünk van a sikerre. A Jóga-szútra nem foglalkozik a jóga összes aspektusával. Valójában csak nagyon kevéssel foglalkozik. Ennek fényében, ha a Jóga-szútra minden szavát nagyon részletesen akarjuk tanulmányozni, mint egy szentigét, és ehhez hasonlítani a modern jógát, az a filiszteusokéhoz hasonló megközelítést eredményezne. A Dákiní történetére emlékeztet, aki megkérdezte Naropát, hogy tanulmányozta-e a tantrák szavait. Azt válaszolta, hogy igen, de utána megkérdezte, hogy megértette- e a jelentésüket. Amikor azt válaszolta, hogy megértette, akkor megfenyegette, hogy felfalja. Mi a történet tanulsága? Naropa India legnagyobb egyetemének rektora volt, azt, mondják, hogy 30 PhD-vel rendelkezett (abban a korban valószínűleg könnyebb volt ezeket megszerezni). A Dákiní azt mondta Naropának, hogy hagyja ott a munkáját és induljon a bátyja, Tilopa keresésére, aki – bár koldusnak tűnt, aki a halászok által eldobált halfejeken tengette életét – erőteljes jógikus állapotokat testesített meg. A történet még sok fejezeten keresztül folytatódik, de a lényege az, hogy jelentős a különbség az akadémikus műveltség és a közvetlen megvalósítás között. Téged melyik érdekel? Erre nincs jó vagy rossz válasz.
Én azt javaslom, hogy ha szeretnéd közvetlenül megtapasztalni a misztikus élményt, akkor a legtöbb idődet és erőfeszítésedet ennek az élménynek az elérésébe kell befektetned; a jóga-szövegek történettudományos elemzéseinek olvasgatása pedig legfeljebb hobbiként maradjon meg a háttérben, vagy pedig teljesen el is maradhat, amint a közvetlen tapasztalat útján kapod meg a választ a kérdéseidre. Amikor megkapod a közvetlen élményt, az összes kérdés (beleértve azt is, hogy mi volt a Jóga-szútra jelentősége 500 éve, vagy hogy egyáltalán kapcsolódik-e hozzá a jógapózok gyakorlása) pusztán akadémikus jelentőségűvé válik. Az összes ilyen kérdés a semmibe hullik, amikor a misztikus állapot győzedelmes közvetlenségében, teljességében és mezítelenségében állsz. Az elméd elhallgat, a múlt és a jövő megszűnik, és a tested összes szőrszála égnek áll. A szemeiden keresztül azt a határtalan és mindenütt jelenlévő szuper-intelligenciát fogod látni, mely az emberiség összes szakrális hagyományának kútforrása."

2019. február 11., hétfő

Az igazi látomás

 Hétfőn ismét dobkörön voltunk Oguznál, egyre több ismerősömmel is találkozom ezeken az alkalmakon, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sok mindenki számára jelentőssé kezdenek válni az ősök tanításai. Ma Oguz azzal kezdte a dobkört, hogy idén, a világ összes sámánja egybehangzóan azon az állásponton van, hogy nem csak a saját fejlődésünk érdekében kell tennünk valamit, hanem a világ, a Föld megmentéséért is dolgoznunk kell. Engem is sokszor szokott foglalkoztatni a vad természet, az erdők területeinek rohamos csökkenése, az élővilág pusztulása, és az már egyszer biztos, hogy 20, 50 100 év múlva a Föld már teljesen más arcát fogja mutatni, mint most. Néhány kedvenc dalom következett, és amikor befejeztük, akkor egy szimbólum jelent meg a csukott szemeim előtt: a hatküllős Napkerék, a képen látható medállal pontosan megegyező elrendezésben.

Utána a kezdő kör igen rövidke volt, mindenkinek egy szóban kellett megfogalmaznia, hogy mi az, amit magával hozott, ami a legjobban foglalkoztatja jelenleg. Én éppen délután olvastam két angol cikket is a halál-beavatásról (Halál-beavatás az erdőben; A sámán beavatása) , de mivel úgy éreztem, hogy ez két szó, ezért a halál helyett a Beavatást mondtam, amikor hozzám került a beszélő bot. Valóban sokat foglalkoztat ez a téma az elmúlt időben, és azt gondolom, hogy kell még egy pár év, mire rendesen körüljárom.

A kezdő kör után egy hangsátor-gyakorlat volt, ahol ezt a szót kellett ismételgetni magunkban, doboltunk, csörgőztünk, lélegeztünk, és hangot adtunk ki a torkunkon, ami jött. Én szinte azonnal valahová a múltba kerültem, ahol ténylegesen egy beavatási szertartás zajlott, talán valamelyik előző életemben. Valahol Délkelet-Ázsia egyik dzsungelében voltam buddhista szerzetes, és a beavatási próbatétel abból állt, hogy három évre befalaztak engem egy barlangba, és ott kellett meditálnom. A barlangban teljes sötétség volt, és csak egy kis lyukon áramlott be némi levegő. Azt láttam, hogy a fekvő testemen ülök a fény-vagy prána-testemben, meditációs pózban, és igyekszem fenntartani a testem működését minimális szinten, miközben a tudatom különböző dimenziókat és magasabb valóságokat látogat meg, akol mindenféle bódhiszattvákkal és tanítókkal találkozom, és ők tanítanak, képeznek engem. Végülis, ha az ember nem azonosítja magát a fizikai testével, és fenn tudja tartani a meditációs állapotot, akkor nagyjából ki tud lépni az időből, és sok mindent meg tud tanulni szellemtestben három földi év alatt. Azt is tudni kell, hogy a magasabb valóságokban sokkal "lassabban" telik az idő, mint a földi síkon, így három év múlva, amikor kibontották a barlang bejáratát, visszahívták a tudatomat a testembe, és valahogy életre keltették azt. Ezután megkaptam a faladatot és a képességet arra, hogy felépítsek egy nagy buddhista sztúpát. Olyasmi volt, mint Borobudur (a képen) mely a világ egyik legnagyobb buddhista szentélye, és több, mint 1000 éve épült. 

Amikor véget ért a hangsátor, akkor az maradt bennem, hogy ha valaha már eltöltöttem három évet egy barlangban, akkor talán a négy nap kiülés a Látomáskeresésen szintén menni fog. Ezután hasra kellett feküdni, és csak Oguz dobolt, nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a Földanyával, és kapjunk Tőle útmutatást. Amikor elindultam lefelé, egy föld alatti világba kerültem, melyben egy nagy fekete folyó folyt, számtalan ágra oszolva. Minden csillogó, fényes fekete volt, mintha a kőolaj a Földanya vére lenne, mellyel táplálja gyermekeit a felszínen. Végül egy utasítást hallottam Földanyától: "Gyógyíts minél több embert hangterápiával". 

Ezután szünet következett, majd Oguz beszélt arról, hogy mi az igazi látomás. Amikor elrévülünk egy fél órára, és látunk bizonyos dolgokat, az még nem látomás, csak képek. Persze azoknak is lehet jelentősége, de ezek általában nem olyan mély élmények, mint egy olyan látomás, ami valóban megváltoztatja az életünket, és még évekig dolgozik bennünk. Egy valódi látomás olyan, mint egy beavatás, utána már nem fogjuk többé ugyanúgy látni a világot. Ehhez azonban valamit fel is kell ajánlani, másképpen a szellemvilág nem fogja komolyan venni a látomáskeresésünket. Ezért szoktak négy napig szárazböjtöt tartani a látomáskeresés alkalmával, és miközben üldögél az ember az erdőben, hátha megnyilvánul valami a szellemvilágból. Még sok dalt énekeltünk, és a végén három szóban kellett összefoglalni, hogy mit éreztünk az este alatt. Én ezeket mondtam, azt hiszem: letisztulás, megnyugvás, felismerés.

2019. február 10., vasárnap

Bakászana

4.61 Bakászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"22. Bakászana (4.61)
Ez tizenkét vinyászából áll. A hetedik és nyolcadik vinyásza az ászana szthiti. A képen csak a nyolcadik vinyásza látható.
Hatásai: Ez a Kundaliní felébresztésének fontos módja. A székrekedést is megszünteti.
(A bakászana vinyászái csak úgy jönnek ki tizenkettőre, ha a felegyenesedést uttánászanából nem számítjuk bele. Egyébiránt minden olyan pózt, ahol lefelé néző kutyából egyből beleugrunk a pózban, tizenhárom vinyászából tudunk végrehajtani.
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre a bakászana szthitibe.
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).
Ha a bakászana kétféle változatáról beszélünk, akkor szintén nem jön ki a tizenkét vinyásza. A két változat a következő lenne: A könnyebbik változatban a sípcsontot a felkarra támasztjuk, és a könyökünket némileg behajlítva tartjuk. Ez a 4.58. képen volt látható. A nehezebbik változatban a térdet egy kicsit beljebb, közvetlenül a hónaljba helyezzük, és ekkor a karokat akár teljesen ki is egyenesíthetjük. A 4.61 kép majdnem ezt a változatot mutatja, csak a térdet még egy kicsit beljebb kellene vinni.)

2019. február 9., szombat

Návászana

4.59 Paripúrna návászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"21. Návászana (4.59-60)
Ez 13 vinyászából áll. Ebben az ászanában úgy kell tartanunk a testünket, mint egy csónakot (nézzük meg a képet). A hetedik vinyászában vegyük fel a képen látható pózt. Vagyis csak az ülőcsontjaink érjenek le a talajra, a többi testrészünk pedig legyen a levegőben. Hasonlóképpen, mindkét lábunkat emeljük fel a talajról, egyenesen a levegőben tartva őket. Nyújtsuk a vállainkat előre, a karokat szintén, a tenyereinket pedig helyezzük a combjainkra, nem érintve a térdünket. Ez a paripúrna návászana.
A hetedik vinyászában feküdjünk le, mint a szúpta pádánusthászanába, és emeljük a kiegyenesített lábainkat e levegőbe. Kulcsoljuk az ujjainkat a tarkó mögött, a fejünket helyezzük a tenyerekre, és tartsuk szilárdan a fejünket az összekulcsolt kezeinkkel. Ezután, ahogy a képen látható, emeljük fel félig a hátunkat a talajról, és álljunk meg. Ezt ardha návászanának nevezik.
(A návászana pózt a modern Ashtanga vinyásza jógában több körben is végzik, közötte utpluthiban kiemelve a lábakat. Mivel a póz huzamosabb ideig történő kitartása nem könnyű, gyakorolhatjuk a következők szerint: öt vagy tíz légzésig tartjuk a návászanát, majd öt vagy tíz légzésig az utpluthit (kiemeljük magunkat a karjainkon, és a keresztezett lábainkat felhúzzuk a mellkasunkhoz). Ebből öt vagy még több kört is végezhetünk a képességeink szerint. Az ardha-návászana abban különbözik a návászanától, hogy itt nem csak az ülőcsontok, hanem a medence és a derekunk is a talajon van. Ezt is váltogathatjuk utpluthival a fentiek szerint, de itt én általában az utthita-dandászanát, vagyis nyújtott lábas kiemelést szoktam alkalmazni.
4.60 Ardha návászana
A návászana vinyászái:
Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).
Dvé: Kilégzésre uttánászana.
Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.
Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre a návászana szthitibe.
Astau: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Ékádasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Dvádasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Trajódasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe (Krishnamacharya ez utolsó vinyászát nem számolja).)