2018. december 16., vasárnap

Adhómukha svánászana

4.18 Adhómukha svánászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"7. Adhómukha svánászana (4.18 ábra)
Ennek négy vinyászája van. Az első három vinyásza ugyanaz, mint az uttánászana esetében. A negyedik vinyászában azonban, amikor hátraugrunk csaturanga dandászanába, a testünket meg kell hajlítani. Tanulmányozzuk a képet és tanuljuk meg. Ebben a szthitiben a fejünket előre kell hajlítani, és az állunkat szilárdan neki kell nyomni a mellkasnak. Miután behúztuk és kitoltuk a hasunkat, lélegezzünk ki. Szilárdan kint tartva a levegőt, húzzuk be a hasunkat. A gyakorlás erejénél fogva meg tudjuk tanulni tizenöt percig kitartani ezt a pózt.
Hatásai: A gyomor puffadása, a böfögés, és az adzsírna vájuhoz kapcsolódó betegségek el fognak múlni. A negyedik vinyásza maga az ászana szthiti. A récsaka ereje miatt akkor fogjuk a legjobb eredményeket kapni, ha récsakában gyakoroljuk ezt az ászanát.
(A lefelé néző kutyapóz vinyászáinál ugyanúgy a napüdvözlet kilenc vinyászáját végezhetjük, és akkor a hatodik a lefelé néző kutyapóz, vagy egyből fel is vehetjük a hátraugrás után. A hátunkat tartsuk egyenesen, a sarkainkat a talajon, a térdeket teljesen egyenesen, az állunkat viszont nyomjuk a mellkashoz. A dristi itt az orrhegyen, vagy a köldökön pihen. Krishnamacharya szerint récsakában kell végezni a gyakorlatot, azaz kilégzésre, de persze ez nem lehetséges belégzések nélkül. Tehát a kilégzés utáni légzésszünetek (récsaka kumbhaka) segítségével tudjuk kihasználni a kilégzés erejét.)

2018. december 15., szombat

Úrdhvamukha svánászana

4.17 Úrdhvamukha svánászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"6. Úrdhvamukha svánászana (4.17)

Ennek a póznak négy vinyászája van. Az első három ugyanaz, mint az uttánászana esetében. A negyediket ugyanúgy hajtsuk végre, mint a csaturanga-dandászanában. De a csaturanga-dandászanában mindenhol négy angula a távolság a testünk és a talaj között. Ebben a pózban a tenyerek és a lábujjak csaturanga-dandászanában vannak. Viszont, miközben a testünk alsó részét a lábujjaktól a combokig ugyanúgy tartjuk, mint a csaturanga-dandászanában, a felsőtestünket emeljük fel. Ellenőrizzük, hogy a köldökünk a tenyereink között legyen, és hajtsunk végre púraka kumbhakát. Próbáljuk előrenyomni a mellkast, amennyire lehetséges, emeljük magasra az arcunkat, és nézzünk az orrhegyünkre. Tegyünk erőfeszítést a gyakorlásba, amíg nem tudunk tizenöt percig ebben a pózban maradni.

Hatásai: Nem lesz görnyedt a tartásunk. Az apána váju megtisztul az alhasban, és megerősödik az emésztő erőnk. A negyedik vinyásza maga az ászana szthiti. Ezután térjünk vissza szamaszthitibe. Tanulmányozzuk alaposan a fenti képet."

(Az úrdhvamukha svánászana vinyászái megegyeznek a csaturanga-dandászanánál felsorolt vinyászákkal, de nem a negyediket, hanem az ötödik vinyászát tartjuk ki, Krishnamacharya szerint tizenöt percig. Ha a csaturanga után közvetlenül, ugyanabban a légzésszünetben homorítjuk a testünket, akkor negyedik vinyászának is tekinthetjük. A rüszt és a tenyerek kivételével minden más a levegőben van. A térd átfeszítve, a farizmok, a gerincfeszítő és a lapockazáró izomcsoportok is aktívak, a vállainkat pedig maximálisan hátrahúzzuk. A fejet vagy teljesen hátra lehet hajlítani, vagy némi ívet hagyjunk a nyakunk hátulsó oldalán. A dristiket csak néhol említi Krishnamacharya, de a legáltalánosabb az orrhegyre irányított tekintet, főleg hosszabban kitartott pózok esetében. A másik gyakori dristi a bhrúmadhja, vagyis a két szemöldök közé irányított tekintet. Itt látjuk, hogy nem csak a tekintet van az orrhegyen, de a dzsálándhára bandha is aktív, mivel Krishnamacharya a mellkasához közelíti az állát.)

-->

2018. december 14., péntek

Siva, az ősi Istenség 1. rész

Indus-völgyi Siva-lingam leletek
A hinduizmuson belül a két legnépszerűbb istenség Visnu és Siva. A kb egy milliárd hindu vallás-gyakorló közül 550 millióan Visnut tekintik e legfelsőbbnek, míg 200 millióan Sivát imádnják központi istenségként. Maga a hinduizmus a harmadik helyen áll a világvallások között a követők számát tekintve (a kereszténység 2.1 milliárdos és az iszlám 1.3 milliárdos követőtábora után). érdemes tehát közelebbről is megismerkedni Siva alakjával és attribútumaival, szerepkörévek a hinduizmuson belül. Természetesn, mint minden istenségben, benne is számos archetipikus vonást fedezhetünk fel, melyek alapján más kultúrkörök bizonyos istenalakjaival is kapcslatba hozható. 

Sivát Mahádévaként ("Nagy Isten"I is ismerjük. A saivizmusban a legfelsőbb istenalaknak tekintik, a szmárta hagyományban az öt fő istenalak (Visnu, Siva, Sakti, Ganésa, Szúrja) között szerepel, míg a hinduizmus Trimúrtija ("szentháromsága") között Siva a pusztító, Brahmá a teremtő, és Visnu a fenntartó isntenség.
 
A Pasupati-pecsét lenyomata
Siva legmagasabb kifejeződésében, mint Szadásiva határtalan, transzcendens, örök, változatlan és forma nélküli. Emellett számos félemletes és jóindulatú formában imádják. Jóindulatú, kegyes formájában Bholenatha, a mindentudó jógi, aki aszkéta-életet él a Kailása hegyen. Másik formájában családofenntartóként él Párvatíval és két gyermekével, Ganésával és Kárttikéjával. Félelmetes formáiban gyakran démonokat öl meg, vagy Natarádzsaként a pusztító táncot járja. A jóga és a művészetek, különösen a táűnc istenségeként is számon tartják.

Siva ikonográfiájában a legjellemzőbb vonások a harmadik szeme a homlokán, a Vászukí kígyó a nyaka körül, a félhold a homlokán, a szent Gangesz folyó a rasztákban lógó hajában, a trisúla, vagyis a háromágú szigonya, és a damaru dobja. Sivát sokszor imádják a lingam fallikus szimbólum formájában.

Történelmi háttér

Cernunnos a Gudestrup-üstön
A saivizmus történelmi eredetét nagyon nehéz meghatározni. Az indus-völgyi civilizáció régészeti lelőhelyein talált leletek alapján úgy tartják, hogy Siva imádatának legkorábbi formái Kr.e. 2800-1500 körül alakultak ki. A leletek között vannak kőbe vésett lingamok, valamint a Pasupati-pecséten található véset, melyet Mohenjo-daroban találtak. A pecséten egy szarvakkal rendelkező férfialak ül jógikus pózban, ágaskodó fallosszal. A képen az interpretátorok szerint Pasupati ("az állatok Ura"), Siva egyik prototípusa látható. A középső alak körül állatok láthatók, melyek arra utalnak, hogy Siva, és korai védikus megfelelője, Rudra az erdőben végzett, meditatív aszketicizmus és a vadállatok istensége is egyben. A fenti képeken harappai lelőhelyekről származó lingamokat láthatunk, illetve e híres Pasupati-pecsétet. Érdekes párhuzamnak tekinthető a harmadik képen ábrázolt kelta isten, Cernunnos, aki szintén agancsokkal rendelkezik, egy kígyót tart a kezében, jógikus ülőpózban ül, és vadállatok veszik körül. Az ábrázolás a Dániában talált Gundestrup-üstön található. 

A védikus időszak

A Harappai kultúra felszámolódása után a védikus vallás terjedt el Indiában. A Rig-Védában már Rudra lett az eredeti Proto-Sivából. Rudra félelmetes és szeszélyes istenség volt, a betegségek és a vadon ura. Bár csak négy rig-védikus himnusz szól kizárólag Rudrához, fontos a kapcsolata Agnival, a tűzistennel is, valamint a szóma áldozati itallal. Sivához hasonlóan Rudrát az állatok Urának (pasúnám pati) és az "állatbőr viselőjének" is nevezik, mivel erdei jógiként az öltözete általában egy tigrisbőrből áll. A Siva név "kedvezőt" jelent, de van, amikor Rudrával szóösszetételben is megjelenik, hogy kissé finomítsa a Rudra ("aki megríkat") jelleget. A modern hindu hagyományok közül több egy személynek tekinti Siva-Rudrát, és az eddigi leírásokból is láthatjuk, hogy az ős-sámán archetipikus vonásai is megjelennek benne: magányosan, elvonultan él az erdőben, kapcsolatban áll az állatok szellemeivel, Tűzistenként az áldozati folyamatban is elengedhetetlen a szerepe, valamint a lingam formájában a szexualitás szakrális és profán aspektusai fölött is uralkodik. A szóma italt több kutató az Amanita muscaria (légyölő galóca) gomba kipréselt levével azonosítja, mely a sámánok által használt egyik révülőszer Európa- és Ázsia-szerte. A modern tradícióban és az ősi emlékekben is Siva a hallucionogén növények, valamint a szellemek és pusztító természeti erők ura is.

(folytatás következik)

2018. december 13., csütörtök

Csaturanga-dandászana

4.15 Csaturanga dandászana
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"5. Csaturanga-dandászana (4.15-16 ábra)
Ennek a póznak négy vinyászája van. Az első, második és harmadik vinyásza ugyanaz, mint az uttánászana. Csak a negyedik tér el. Mindkét tenyerünket nyomjuk szilárdan a talajba, miközben a negyedik vinyászába érkezünk az uttánászana harmadik vinyászájából. Végezzünk csak récsakát és szilárdan tartsuk kint a levegőt, anélkül, hogy púrakát végeznénk. Tartsuk egyenletesen a súlyt a két lábunkon, és ugorjunk hátra (párhuzamosan tartva a két lábunkat), a testünket pedig tartsuk egyenesen, mint egy botot, és feküdjünk le hasra. Ekkor csak a tenyerek és a lábujjak érnek a földhöz. Semelyik másik testrészünk ne érjen a földhöz. Vagyis négy angula távolságnak kell lennie a testünk és a föld között. Ebben a pozícióban , ha egy botot teszünk a testünk hátulsó oldalára, akkor végig hozzá kell érnie. Ennyire egyenesen kell tartani a testünket. De vegyük figyelembe az izmok és a hús által képződő dombokat a helyes beállítás meghatározásánál.
Hatásai: A testünkből hamar kiürülnek a tisztátalanságok és az ízületeknél, illetve asz idegvégződéseknél elhelyezkedő lerakódások. Legalább tíz percig maradjunk ebben a szthitiben és utána térjünk vissza a szamaszthitibe.
4.16 Csaturanga dandászana 2
(A csaturanga-dandászana vinyászái közül a negyedik maga a póz, de utána vissza is kell térni álló helyzetbe. Erről azért nem számol be Krishnamacharya, mert még nem ismertette a felfelé és lefelé néző kutyapózt, melyek leírása majd ezután következik. A vinyászák tehát az Ashtangából ismert Szúrja-namaszkára A sorozattal egyeznek meg:
Ékam: Belégzésre emeljük a karokat úrdhva-vriksászanába.
Dvé: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.
Tríni: Belégzésre emeljük meg a törzset, de a tenyerek maradjanak a talajon (úrdhva-uttánászana).
Csatvári: Lélegezzünk ki, majd Krishnamacharya szerint külső légzésvisszatartás közben ugorjunk hátra a csaturanga-dandászanába, de persze kilégzés közben is elvégezhetjük a hátraugrást. Előtte vigyünk a testsúlyunk minél nagyobb részét a tenyereinkre, majd párhuzamosan vigyük hátra a lábainkat a levegőben. A csaturanga-dandászanában a tenyerek a könyökök alatt vannak, az alkarok vállszélességben, függőlegesen helyezkednek el, a felkarok pedig vízszintesen a törzs mellett. Zárjuk a lapockákat lefelé a gerinc mentén, és tartsuk egyenese az egész testünket.
Pancsa: Belégzésre úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutyapóz). A 4.16 ábrán azt látjuk, amikor krishnamacharya előretolja a felsőtestét és már spiccel a lábfejeivel, hogy kiemelje magát a felfelé néző kutyapózba.
Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.
Astau: Kilégzésre engedjük le mélyen a törzset az uttánászanába.
Nava: Belégzésre egyenesedjünk fel, emeljük a karokat a fejünk fölé és kilégzésre érkezzünk meg a tádászana szthitibe.
Krishnamacharya azt említi, hogy ezt a nehéz pózt legalább tíz percig kellene kitartani ahhoz, hogy a terápiás hatásait teljes mértékben megkapjuk. Ezt kitartó gyakorlással lehet kifejleszteni. Természetesen a többi póz esetében is igaz az, hogy legalább öt-tíz percig kellene kitartani a terápiás hatások teljes érvényesüléséhez. Jegyezzük meg az ászanák közben történő légzésfázisok szanszkrit neveit is: púraka – belégzés; récsaka – kilégzés; báhja kumbhaka – külső légzésvisszatartás (kilégzés után); antara kumbhaka – belső légzésvisszatartás (belégzés után).)

-->

2018. december 12., szerda

Filozófia és miszticizmus

A spirituális úton mindig két ösvényen haladhatunk. Igazából a kettő szinte minden rendszerben, hagyományban megtalálható, és ha együtt műveljük őket, akkor támogatják egymást, mint két párhuzamos vasúti sín, melyeken stabilan tud haladni a vonat. Ezt a két ösvényt jobb és bal oldanak, vagy férfi és női útnak, iskolának is nevezhetjük. Egyiptomban például a Hórusz Jobb Szeme Misztériumiskola volt a férfi-vonal, míg a Hórusz Bal szeme a női vonal. És végül a legfontosabb, a Gyermek útja a Hórusz Harmadik Szeme iskola volt, mely magát az Életet képviselte. 

Az emberi anatómiában és az elme működésében a jobb (racionális, analitikus) és a bal (intuitív, érzelmi) agyfélteke aktivitásában mutatkozik meg ez a kettősség, mely végső soron feloldódik a két agyfélteke között középen elhelyezkedő szervek (agyalapi mirigy, tobozmirigy, limbikus rendszer) működésében, ahol a valódi spirituális élmények "létrejönnek". Természetesen a spirituális élmény nem az agyműködés következménye, hanem a tudatunkban és a finom fizikai testünkben éljük meg, viszont ilyenkor ezeknek a központi területeknek az aktivitása a legmagasabb. Ez összhangban van Buddha és más megvilágosodott mesterek tanításaival is, akik az arany középút keresését szorgalmazták.

Hogyan is jelentkezik ez a két út a különböző hagyományokban? A jobb oldali utat elsősorban a filozófia, az analitikus vagy ontológiai tudás, és az azon alapuló lemondás gyakorlása képviseli. Ez az út nehéz, férfias erőt igényel, és az egó növekedése jelenti az elbukás legfontosabb veszélyét. A jobb oldali utat követők meg akarják érteni a Világot, Istent és Önmagukat, és arra keresik a választ, hogy e három elv milyen módon kapcsolódik egymáshoz. A legtöbb filozófiai iskola ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, és ezeken igyekszik meditálni. 

Persze a filozófiára  és a tudásra valóban szükség is van, hiszen az élőlény illúziójának egyik oka valóban a tudatlanság, vagy a tökéletlen tudás jelenléte. A tudás művelése tisztítja a tudatunkat, és közelebb vihet a megvilágosodáshoz. Viszont ez egy száraz út, amelyen járva a gyakorlóban meg kell, hogy érjen az anyagvilággal kapcsolatos pesszimizmus, depresszió vagy csalódás valamilyen formája, mely átlöki az anyagi élvezetekről és ragaszkodásokól való lemondás mezejére. Ha sikeresen járja ezt az utat, akkor a tudás általi végső megtisztulásában rá kell, hogy ébredjen, hogy a spirituális út lényeg a feltétel nélküli szeretet és elfogadás, vagyis egy olyan tiszta érzelmi állapot, melytől egész gyakorlása során igyekezett lezárkózni, mivel minden érzelmet a szentimentalizmus kategóriájába sorolt. A lemondástól megkeményedett szív nem képes a valódi spiritualitás befogadására. Krisna is kijelenti a Bhagavad-gítában, hogy a tudás és lemondás útjának követése nagyon nehéz a megtestesült élőlények számára. 

A bal oldali, vagy női út az elfogadó, befogadó út, az Istennő, a Kundaliní útja. Ez az út könnyebnek tűnhet, bár valójában nem az, és a szentimentalizmus, az érzelmek nem megfelelő irányítása és tisztítása jelentheti az elbukás veszélyét. Ezen az úton járva megtanuljuk a Teremtést, mint isten energiáját és női minőségének megnyilvánulását csodálni, és misztikus élményeink fognak vezérelni bennünket, vagyis a szívünkre hallgatva tudunk fejlődni. A bal oldali úton a személyes megélés, átélés, beleélés, az Isteni természet "megérzése" sokkal fontosabb, mint a "megértése". A csakrák és a bennük rejtező pszichológiai aspektusok, érzelmi és mentális, finom tudati működések, rezdülések felébredése és hullámzása, oszcillálása, a Kundaliní felébredése és tánca a központi csatornában adja meg a fejlődés ritmikáját. 

Ez az út az eksztázis útja, és az átmenetiség, a körforgás, a jin-jang, a születés-halál és az összes kettősség szüntelen egymásba alakulásának megtapasztalása a velejárója. Itt nem különülhetsz el a változékony, átmeneti dolgoktól, hanem ellenkezőleg, bele kell menni, eggyé kell válni velük, és ezen keresztül kell megtapasztalni azt a ragaszkodás nélküli isteni állapotot, melyben az elmúlás, a látszólag jó és rossz, kellemes és kellemetlen dolgok váltakozása már nem okoz bánatot vagy örömöt. Míg a jobb oldali utat nivritti-márgának nevezi a védikus hagyomány, vagyis a ragaszkodásmentesség útjának, addig a bal oldali utat pravritti márgának nevezi, vagyis a trenszcendens ragaszkodás útjának. Míg a jobb oldalon általában a forma és tulajdonságok nélküli Abszolútban igyekszik feloldódni a gyakorló, a bal oldali útban a tulajdonságok, isteni formák és a változatosság végtelen sokszínűségén keresztül tapasztalja meg az isteni lényeget. 

Bár a bölcsek és misztikusok nyíltan kimondták azt, hogy a végső megvalósítás és megtapasztalás e kettő kiegyensúlyozása által érhető el, mégis nagyon kevés gyakorló képes valóban megtalálni az egyensúlyt a filozófia művelése és a miszticizmus között. Ha csak a tudást akarjuk befogadni, de nem nyitjuk meg a szívünket a misztikus élményekre, akkor a száraz és égető férfi-oldalon maradunk, viszont ha tudás nélkül merülünk bele a misztikus megtapasztalásokba, akkor nem fogunk tudni különbséget tenni illúzió és valóság között, és nem fogjuk megtalálni a stabilitást és állandóságot a folyamatos hullámzás közepette. 

A két iskolát például a szexhez való viszonyuk is jellemzi. A jobb oldali, maszkulin iskola általában elutasítandónak és akadályozó dolognak tekinti a szexuális vágyat és aktust, mivel az élvezetekhez való ragaszkodást látja benne. A bal oldali, feminin iskola viszont magát a teremtés isteni aktusát látja a szeretkezésben, és ha megfelelő tudással és tudatossággal gyakoroljuk azt, akkor a szexuális aktus közben is elérhetjük az emelkedett transzállapotot, az időn túli és határtalan eksztázist, a Teremtő és a Teremtés (Purusa és Prakriti, Siva és Sakti) egyesülését. Persze a múltbeli kondicionált természetünk miatt eleinte nehéz elvonatkoztatni a szexualitás közben önkéntelenül megnyilvánuló állatias ösztönöktől és alsóbbrendű természetünktől, de ugyanígy mondhatjuk azt is, hogy a filozófusok törekvése a szex megtagadására elkülönült állapot helyett néha elfojtássá válhat, ami vissza fogja húzni a gyakorlót az állati ösztönök világába. 

Minden más spirituális gyakorlatra, meditációra, szertartásokra, áldozatokra, vagy ászana, pránájáma gyakorlására ugyanígy kiterjeszthető a jobb és baloldali mentalitás. Miután ebből a szemszögből kezdjük vizsgálni saját spirituális utunkat, jobban rá tudunk találni a kettő közötti középútra. 

2018. december 11., kedd

Ardhabaddha padmóttánászana

4.11 Vámardhabaddha padmóttámászana szthiti
Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"4. Ardhabaddha padmóttánászana (4.11-14)

4.12 Vámardhabaddha padmóttámászana
A tádászanából végezzünk púraka kumbhakát. Ezután, válasszuk ki valamelyik lábunkat és helyezzük a lábfejet a másik combunkra. Lassan, fokozatosan húzzuk följebb a lábunkat, amíg a sarkunk nem ér az alhashoz. Amelyik lábunkat fölemeltük, ugyanazt a kezünket vigyük a hátunk mögé és fogjuk meg a nagylábujjat (hátulról). A másik kezünket tartsuk tádászana szthitiben és végezzünk púraka kumbhakát. Ezután lassan lélegezzünk ki az orrunkon keresztülés hajlítsuk előre a törzsünket a talaj felé. Helyezzük el a tenyerünket talpunk mellett, és nyomjuk határozottan a talajba. Teljesen engedjük ki a lélegzetet, és belégzés nélkül gyakoroljuk a kumbhakát, majd engedjük le a fejünket, az egyenes lábunk térdkalácsára helyezve. Ismételjük meg mindezt az elejétől a másik lábunkkal, az összes korábbi instrukciót követve. Ez az ászana tíz vinyászából áll.
4.13. Daksinárdhabaddha padmóttánászana szthiti
Hatásai: Megszünteti a tisztátalanságokat és az alhasi lerakódásokat, és a végbélen keresztül kihajtja azokat. Minden nap erősíti az emésztési erőt.
(Az ardhabaddha padmóttánászana tíz vinyászája:
Ékam: Belégzésre emeljük féllótuszba a jobb lábunkat, és fogjuk meg hátulról.
Dvé: Kilégzésre hajoljunk előre a bal lábunkra, a bal tenyerünket helyezzük a talajra.
Tríni: Belégzésre emeljük meg a mellkast, de a tenyér maradjon a fölödn, majd kilégzésre maradjunk úgy.
Csatvári: Belégzésre egyenesedjünk fel.
Pancsa: Kilégzésre engedjük le a jobb lábunkat tádászanába.
4.14. Daksinárdhabaddha padmóttánászana
Sad: Belégzésre emeljük féllótuszba a bal lábunkat, és kulcsoljuk át hátulról.
Szapta: Kilégzésre döntsük előre a törzset ardhabaddha padmóttánászanába. Tartsuk ki ugyanannyi ideig, mint a jobb oldalt.
Astau: Belégzésre emeljük meg a törzset, majd kilégzésre is maradjunk így, a jobb tenyérrel még a talajon.
Nava: Belégzésre egyenesedjünk fel féllótusz pozícióban.
Dasa: Kilégzésre bontsuk a féllótuszt és a kulcsolást és térjünk vissza tádászanába.)

2018. december 10., hétfő

Válj önmagad gurujává!

Sokszor felmerül a kérdés a spirituális útkeresésre indulókban, hogy a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen lépés-e az, hogy találjanak egy "megvilágosodott" vagy "önmegvalósított" gurut, és "menedéket kell venni nála", ahogy krisnás körökben ezt kifejeztük, vagyis el kell köteleződni egy guru tanítása és intézményi keretei mellett. Több olyan dolog van, ami miatt ez nem biztos, hogy mindenki számára a legideálisabb lépés lesz, vagy ha egy ideig szolgálja is a spirituális fejlődését, ez inkább csak egy időszak lesz az életében. Nagyon ritkán láttam olyat, hogy valaki száz százalékban "odaadta" az életét a gurujának, és amikor a guru elhagyta a fizikai szintet, akkor a tanítvány "megtalálta" önmagát, és teljes értékű életet tudott élni. Igyekszem pontokba szedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban, bár nem biztos, hogy a sorrend fontosságilag vagy logikailag a legtökéletesebb lesz.

1. Az elköteleződés mindig egyfajta önkorlátozást is jelent. Ha úgy érzed, hogy nem tudod mindenben elfogadni a gurud tanítását vagy személyiségét, vagy szükséged van még valamilyen más tudásra, tapasztalatra azon kívül, amit a guru nyújtani tud, az feszültséget eredményezhet a kapcsolatotokban, vagy csupán megmarad az egész a formális szinten. Ne akarj azért tanítvány lenni, hogy legyen egy szép "nyakörved" egy híres guru képével. Önmagadat kell megtalálnod, nem a gurudat, aki segíthet ebben, de nem fogja helyetted elvégezni a munkát.

2. A guru-tanítvány kapcsolat klasszikus keretei is a tanítvány életének egy bizonyos időszakára szóltak, mondjuk öt és huszonöt éves kora között tanulóként a guru házában lakott, majd vándorútra indult, vagy családot alapított. Innentől már ő is a saját útját járta.

3. A guru-tanítvány kapcsolatban, ha nagyon személyes, vagy egy intézményrendszer hatalmi struktúrájába illeszkedik, akkor a gurunak sok esélye adódig a helyzetével való visszaélésre, a tanítványok kihasználására, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági kizsákmányolására. Persze a "bukott" gurukat szinte ördögnek tekintik a volt tanítványok, holott sokáig a guru iránti áhitat homályosította el a látásukat, és nem látták a guru személyiségének "hétköznapi", esendő oldalát. Sok guru valóban komoly spirituális háttérrel indul neki a pályafutásának, csak útközben elcsúszik a hírnév és hatalom banánhéján. A narcisztikus személyiségzavart gyakran maga a kritikán felül álló hatalmi pozíció hozza elő az egyébként jószándékkal tevékenykedő guruból.

4. A guru és tanítvány közötti, etiketten és protokollon alapuló alá-fölérendeltségi kapcsolat a manipúra-csakra által dominált, elmúlt néhány ezer évre kiterjedő időszak sajátságaival bír. Mivel most globális szinten haladunk a szívcsakra irányába, a jövő a sokkal spontánabb, egyenlőségen, kölcsönös tiszteleten és a szabad akarat tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat lesz a tanítók és a tanulók, keresők között. Ezt a lépést egyes intézményesedett vallási vagy spirituális rendszerek nem fogják tudni meglépni összeomlás nélkül. 

5. A tanítványnak nem kötelező egy mesterre vagy tanítóra korlátoznia az érdeklődését, mert a személyiségének az impulzusok és tanítások bizonyos egyéni kombinációjára van szüksége. Nem hiba tehát, ha több forrásból tanulunk akár párhuzamosan, vagy egymás utáni időszakokban. Ha egy guru személyisége, tanítása már nem hat inspirálóan a számunkra, akkor nem sok értelme van fenntartani a formális elköteleződést, és becsapni önmagunkat és a gurunkat is. 

6. A tanítvány nincs bebiztosítva azt illetően, hogy valóban sikerül egy megvilágosodott mesterre találnia. Mivel kezdő még a spirituális úton, könnyen összetévesztheti a hiteles mestert egy csalóval. Éppen ezért ésszerűbben jár el, ha minden tanítást a saját értelmének szűrőjén enged át, még ha az is tökéletlen valamilyen értelemben. A józan ész elutasítása a vakhit érdekében viszont ugyanolyan veszélyes, mint az önkorlátozó hiedelmeinkkel és ragaszkodásainkkal való viaskodás. Ez utóbbit viszont úgysem kerülhetjük meg, tehát a fokozatos fejlődés és a tudatunk, intelligenciánk megtisztítása fáradságos feladat. Ehhez igénybe vehetjük a nagy szentek útmutatását, de ne hagyatkozzunk teljesen a guru kegyére. 

Thirumalai Krishnamacharya egy jó példa arra, hogy a spiritualitás útján haladónak nem a mesterét, hanem önmagát kell képviselnie. Krishnamacharya felkereste mind a hat tradicionális ind filozófiai iskola legnevesebb mestereit és mindegyiktől évekig tanult, majd elzarándokolt a Kailása hegyhez, és hét éven keresztül tanult Ramamohan Brahmacaritól. Ezután visszatért Dél-Indiába, és kidolgozta saját jógaoktatási rendszerét, melyet halálig fejlesztett a tapasztalatainak megfelelően.