2017. október 16., hétfő

Tudatos álmodás - kamu vagy egy új kor hajnala?

Egyik régi jógás ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre az oldalra, mely a tudatos álmodással, testelhagyással, asztrális projekcióval foglalkozik. Nos, megnéztem a 3 perces összefoglaló filmet, amely a Fázis névvel elnevezett, elalvás és ébredés közötti tudatállapotot istenítette, és arra buzdította a kedves nézőket, hogy közvetlenül ébredés után nézzenek a tükörbe, de úgy, hogy közben a testük az ágyban marad, tehát csak az asztráltestükben odalebegve a tükör elé. A bemutató videó fölött közvetlenül Eszenyi Zsolt, az OOBE-live módszer megalkotója és főguruja saját videóban beszél arról, hogyan idézhetünk elő orgazmust a tudatos álmodás fázisában. Nos, mielőtt túlzottan szarkasztikusra váltanám a hangnemet, annyit elmondanék a benyomásomról az asztrálguruval kapcsolatban, hogy nem sok karizma szorult szegénykébe, és úgy látszik, ezen még a tudatos álmodás gyakorlása sem segített. Vannak olyan emberek, akiket ha meglátsz egy videón, akkor mágnesként vonzanak, és rögtön kíváncsi leszel rá élőben is. Nos, Zsoltika nekem az unott informatikus mintaképe, aki sok mindent olvasott az elme működésének témájában, és összedobott egy honlapot meg egy tanfolyamot, amit most 48 ezer Ft-ért árul. Nem feltételezem róla, hogy a vezetése alatt hirtelen megtáltosodna az asztráltestem és átszelné az univerzumot, vagy a végeláthatatlan gyönyör hullámaiban kezdene lubickolni. 

Nade. Lépjünk túl a honlapról és alkotójáról kialakult személyes benyomásomról, és beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi is az a tudatos álmodás a jóga szemszögéből. A jógikus leírások három tudatállapotot sorolnak fel: mélyalvás, melyben nincsenek mentális változások; álom, melyben főleg a tudatalatti dominál; és ébrenlét, melyben az érzékszervekből folyamatosan beáramló információk feldolgozásával van elfoglalva az elménk. A meditáció voltaképpen egy negyedik tudatállapot, melynek során az elme tudatos irányítására törekszünk, először az egyhegyű, majd a felfüggesztett elmeállapotot elérve. Ezek az állapotok maximálisan tudatosak és irányítottak, nem úgy, mint az előzőleg felsorolt három (mélyalvás, álom, ébrenlét). Zsoltika bemixeli az agyhullámokat is, ami roppant tudományosan hangzik, és való igaz, a meditáló emberek agyhullámai mérhetően eltérnek a hétköznapi elmeállapotban levőkétől. 

Az első kérdés, ami felmerül: mennyire érdemes törekedni a tudatos álmodás kifejlesztésére? A reklámszöveg szerint ilyenkor a virtuális (vagy mondjuk úgy, asztrális) valóság olyan régiójába lépünk be, ami sokkalta valóságosabbnak tűnik számunkra, mint például a fizikai külvilág ébrenléti állapotunkban. Akár a drogok által megváltozott tudatállapotot is képes űberelni. Ilyenkor nekem az Inception című film jut az eszembe, ahol az emberek szinte "drogfüggővé" váltak az irányított álmodás folyamatától, hiszen az asztrálvilágban meg tudták teremteni azt a valóságot, amire a fizikai világban nem volt lehetőségük vagy képességük. Például újraélték már meghalt szerelmükkel töltött idejüket és tovább színezték azt. Tehát egy lehetséges veszélye ennek az egésznek, hogy a valós élet kihívásai elől az irányított álomvilágba menekülünk. 

Azonban. Kétségkívül jó lenne irányításunk alá vonni a tudatalattit, és kihasználni annak potenciálját, mely sok ezerszerese is lehet a tudatos elménk erejének. A jógikus meditációban erre törekszünk, és aki valóban mesteri szintet ért el benne (több évtizedes, mindennapos gyakorlással), az sokkal több mentális erővel rendelkezik, mint egy átlagember. Ezt elvileg használhatná különböző misztikus erők kifejlesztésére (például asztrális projekció, testelhagyás, teleportáció stb.), de akár olyan "hétköznapi" célokra is, mint az egészség helyreállítására az öngyógyító folyamatok tudatos irányításával, az élete céltudatos menedzselésére, vagy, és leginkább az önmegismerésre, önfejlesztésre.

A téma nem új, olvastam én már számos könyvet ezekről a dolgokról különböző szerzőktől, csak az marad ki néha a dologból, hogy az elme irányítása sokkalta nehezebb dolog, mint a test vagy a légzés fölötti uralom megszerzése. Hogy egy példával éljek, esélyes, hogy hamarabb sikerülne akaratlagosan megállítani a saját szívünket, majd újraindítani azt, mint asztrális utazásokat tenni, és az elménk segítségével irányítani a fizikai valóságot. A trükk azonban az, hogy viszonylag könnyen meg tudjuk tanítani az elménket arra, hogy teremtsen egy újabb illúziót, és elhitesse velünk, hogy az valóságos, mint ahogyan az ezoterikus szemfényvesztés 99 százaléka is a humbug, mégis akad elég ember, aki mélyen hisz benne.

Ettől eltekintve látok fantáziát a témában, méghozzá ez a dolog jól összekapcsolható a hangutazással és a tibeti hangtálakkal, gongokkal. A hangrezgések ugyanis szintén képesek megváltoztatni az ember elmeállapotát, és ha egy hangutazás előtt meghatározzuk a célt, akkor valóban érdekes meditációs élményekben lehet részünk. Mindezzel kapcsolatban azért óvatosnak kell lenni, és nem szabad túl komolyan venni. Egy következő blogbejegyzésben fogok majd értekezni egy kicsit az asztrálutazás veszélyeiről. Addig is nézzétek szeretettel Zsoltika videóját az asztrális orgazmusról:

2017. október 15., vasárnap

A viparíta csakrászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető gyakorlatok

A viparíta-csakrászanát négy elemre bontva fogjuk vizsgálni:

  1. Lefelé néző kutyapózból kézenállásba
  2. Kézenállásból hídba
  3. Hídból kézenállásba
  4. Kézenállásból lefelé néző kutyapózba

1. Lefelé néző kutyapózból kézenállásba

A kézenállásba fellendülést, illetve kiemelést már részleteztük a korábbi pózok leírásánál, mivel ez a vinyásza már többször előfordult az ötödik sorozatban. A következő lépéseken keresztül tudjuk fejleszteni a felugrásunkat: 1. Felugrás zsugorkézenállásba. 2. Felugrás nyújtott lábbal. 3. Kiemelés nyújtott lábbal. Bár ez utóbbi sokat hozzátesz a végrehajtásunkon, de lefelé néző kutyapózból nem fogjuk tudni minden lendület nélkül kiemelni magunkat kézenállásba, mert ahhoz a súlypontot a tenyerek fölé kell hozni, mielőtt a lábainkat elemeljük a talajtól. Tehát a cél a nyújtott lábas felugrás lesz, minél kevesebb elrugaszkodással és minél több kar- és törzsmunkával.

2. Kézenállásból hídba

A vinyásza második eleme már nehezebb dió, mert eddig még csak a viparíta-dandászanánál gyakoroltunk hasonló hátraereszkedést. Éppen ezért ennek a mozdulatnak a begyakorlásához a két legjobb rávezető póz a viparíta-dandászana vinyászája a harmadik sorozatból, valamint a csakramandalászana a negyedik sorozatból. A gyakorlást kezdjük a mexikói kézenállással. Ez azt jelenti, hogy a fal felé fordulva felmegyünk kézenállásba, és a lábujjainkkal megtámaszkodunk a falon, miközben a testünket és a vállainkat kihomorítjuk. Igyekezzünk a súlypontot a tenyereink fölött tartani, és fokozatosan növeljük a távolságot. Így a lábujjaink egyre közelebb kerülnek a földhöz. Kövessük ugyanazt az elvet, mint a dropback gyakorlásánál a fal mellett: ne helyezzünk súlyt a lábujjakra, csak könnyedén érintsük őket a falhoz.

Hollowback kézenállás: a gyakorlat lényege ugyanaz, mint az előző feladatban, azzal a különbséggel, hogy most már fal nélkül gyakoroljuk a kihomorított kézenállást. Ezzel a gyakorlattal fejlődik az egyensúlyérzékünk, erősödnek a karjaink, vállaink és a törzsünk is, amire szükségünk lesz ehhez a gyakorlathoz. Eleinte gyakorolhatjuk úgy, hogy egyik vagy mindkét térdünk be van hajlítva, de végül rá kell állni a nyújtott térdre, és igyekezzünk minél közelebb engedni a lábainkat a talajhoz úgy, hogy még nem esünk bele, hanem vissza tudjuk egyenesíteni magunkat a pózból. Ez a visszajövetel begyakorlásához is hozzá fog segíteni. Amikor már stabilan tudunk állni úgy, hogy a lábujjaink 10-15 centire vannak a talajtól, akkor a tenyerekkel enyhén nyomjuk meg magunkat a talpak irányába, és érkezzünk le a talajra.

3. Hídból kézenállásba

Mielőtt elkezdjük gyakorolni a visszajövetelt, végezhetjük a gyakorlatot így is: lefelé néző kutyából kézenállásba, majd hídba, hídból egyenesedjünk fel álló helyzetbe, csinálunk egy vinyászát, majd ismételjük a gyakorlatot.

Hídból kézenállásba falnál: A visszajövetel jóval nehezebb lehet, mint a leereszkedés hídba kézenállásból, mivel ott a gravitációval egy irányba dolgoztunk, és beleeshettünk egy kicsit a póz végébe, míg itt a gravitációval szemben kell kiemelnünk magunkat a tenyereinkre. Álljunk be hídpozícióba úgy, hogy a lábujjaink a falhoz érjenek. Lépjünk fel egyik lábunkkal a falra, majd a másikat hozzuk fel kézenállásba, és igyekezzünk megállni kézenállásba egy légzés erejéig, mielőtt leereszkedünk a lefelé néző kutyapózba. Mindkét lábbal indítva gyakoroljuk ezt a fellépős kiemelést.

Hátraflick egy lábbal: A viparíta dandászanánál is tapasztaltuk, hogy ha az egyik lábunkat fölemeljük a levegőbe, akkor sokkal könnyebb a tenyereink fölé hozni a súlypontunkat, mintha két lábbal akarnánk elrugaszkodni egyszerre. Itt is gyakoroljuk ugyanazt, mint az előző feladatban, de már fal nélkül. Emeljük fel az egyik lábunkat egylábas hídba, majd a másikkal lökjük el magunkat, és zárjuk a lábainkat a kézenállásban, mielőtt leereszkednénk a lefelé néző kutyapózba. Gyakoroljuk mindkét lábbal indítva az elrugaszkodást. A hídba hátraereszkedés egy lábra egyeseknél szintén hasznos rávezető gyakorlat lehet, de sokan elveszítik az egyensúlyukat, vagy nem elég erős egy lábuk ahhoz, hogy stabilan rá tudjanak érkezni, ezért nem említettem meg ezt a verziót a leereszkedésnél.

Kiemelés két lábbal: A hídba való leérkezés után szükség lehet arra, hogy közelebb léptessük egymáshoz a kezeinket és a lábainkat, mert minél kisebb a távolság, annál magasabban van a híd súlypontja, és annál kevesebb elmozdítással a tenyereink fölé tudjuk hozni azt. Tehát a legmagasabb és legszűkebb hídpozíciónkban kezdjünk el hintázni a csípővel előre-hátra, majd belégzésre toljuk a törzset a tenyerek fölé, és egyidejűleg rugaszkodjunk el a lábainkkal. Toljunk a karokkal, és egyenesítsük a törzset. Eleinte a lábaink visszaeshetnek a talajra, majd később át fogunk esni lefelé néző kutyába, végül sikerül majd megfogni a pózt kézenállásban. Ezt a szintet mindenképpen el kell érni, ne akarjunk egyből továbbzuhanni a lefelé néző kutyapózba.

4. Kézenállásból lefelé néző kutyapózba


Ez a vinyásza is előfordult már, tehát elvileg nem kellene gondot okoznia. A vízszintes lábbal végzett kézenállás begyakorlása hasznos rávezető póza ennek a vinyászának. Kézenállásból eresszük le a lábainkat vízszintesig, majd ereszkedjünk bele a lefelé néző kutyapózba. Ha még nem elég erős ehhez a törzsünk, akkor gyakoroljuk a kézenállásból leeresztést zsugorkézenállásba, majd vissza talajérintés nélkül, de a lábujjakat minél közelebb eresztve a talajhoz. Utána gyakoroljuk ugyanezt nyújtott lábakkal: leeresztés majd visszaemelés talajérintés nélkül, de minél közelebb a talajhoz.

2017. október 14., szombat

Viparíta-csakrászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Viparíta csakrászana (fordított kerékpóz)
Dristi: nászágrai (orrhegyre)

Ez a póz egy dinamikus hátrahajlító vinyásza, ahol lefelé néző kutyapózból megyünk kézenállásba, majd hídpozícióba, majd kézenálláson keresztül vissza lefelé néző kutyapózba. Ezt ismételjük ötször. Ugyanezt a gyakorlatot, melyet tiktakk-póznak is szoktak nevezni, az Ashtanga sorozatok utáni hídpozícióknál, a hátrahajító blokkban is szokták gyakorolni.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre lefelé néző kutyapózból ugorjunk kézenállásba.
Astau: Kilégzésre engedjük hátra a lábainkat hídpozícióba (úrdhva-dhanurászana).
Nava: Belégzésre ugorjunk vissza hídból kézenállásba (úrdhva-vriksászana).
Dasa: Kilégzésre ereszkedjünk le lefelé néző kutyapózba (adhómukha-vriksászana).
Ékádasa-sadvimsatihi: ismételjük meg a szapta-dasa vinyászákat még négyszer.

Aktív elengedés technikája

A lefelé néző kutyapózban a súlypontunk a csípők alatt van. Ezt a súlypontot a lábak rugózásával a tenyerek fölé kell juttatni, miközben a testünket csípőben teljesen kiegyenesítjük. A felfelé vivő lendületet ki kell oltani, mielőtt túldőlnénk a hídba. Fontos, hogy ennek a vinyászának a kivitelezésénél mindegyik mozdulatot uralni tudjuk, és ne vigyen át a lendület a következő mozdulatba. A leeresztésnél elkezdjük homorítani a csípőt és a törzset, majd a vállak kihomorításával érkezünk le a talajra. Itt is meg kell fékezni a zuhanást és ki kell merevíteni a testünket, hogy stabilizáljuk a hídpozíciót. A visszalendülésnél előre kell tolni a súlypontot a lábaink fölé, majd hátra a tenyerek fölé annyira, hogy a talpaink elszakadjanak a talajtól, és ismét felkerüljünk kézenállásba. Fent ismét meg kell állítani a lendületet, de most már a testünk hátulsó oldalának megfeszítésével. Végül kontrolláltan eresszük le magunkat L-kézenállásba, majd engedjük a lábainkat a talajra lefelé néző kutyapózba.

2017. október 13., péntek

Miért higgy önmagadban?

Sok mindenkivel találkozom a környezetemben, akinek az önbecsülése nincs a helyén, vagyis nem bízik önmagában, túlzottan kishitű, nem hisz önnön képességeiben, tehetségében. Természetesen olyanok is akadnak szép számmal, akiknek az egója jóval meghaladja a tényleges kvalitásaikat, vagyis ők ellenkezőleg, túlzottan sokat gondolnak magukról, amit a környezetük nem igazol vissza. Ez egy másik probléma, de most nem erről fogunk beszélni. 

Előre kell bocsátani, hogy számos ezoterikus New Age-guru eltúlozza, mondhatni abszolútizálja az önmagunkba vetett hit jelentőségét, mintha egyenesen istenek lennénk, feltéve ha ezt sikerül elhinnünk magunkról, pedig nem vagyunk azok és nem is leszünk, mindegy, hogy mit hiszünk magunkról. A józan realitás az, hogy esendő, halandó, tökéletlen emberek vagyunk, akiknek a karmáját néha meglehetősen nehézkesen lehet kibogozni. Tehát érdemes előre tisztázni, hogy az olyan kijelentések, hogy "Higgy önmagadban, és bármit elérhetsz", meglehetősen félrevezetőek, mert nem veszik figyelembe a karma törvényét, illetve azt, hogy az egyéni lelkek alá vannak rendelve a karma törvényének, csupán Isten áll fölötte. 

Viszont mégis jelentősége van annak, hogy mennyire hiszünk önmagunkban és a képességeinkben, hiszen ezzel maximizálni tudjuk a teljesítményünket, és túl tudunk lépni az önkorlátozó hiedelmeinken, melyek nem engedik, hogy kihasználjuk azt a potenciált, amit a karmánk szerint elérhetnénk egy adott élethelyzetben. A karmának három fázisa van: a prarábdha karma a már megérett visszahatásokat jelenti, melyek megnyilvánulásában szintén van némi szerepe az önmagunkba vetett hitünknek és a tudatosságunknak. Például, ha a karmánk szerint valamilyen pénzösszeghez jutunk, látszólag különsebb erőfeszítés nélkül, akkor nem mindegy, hogy ezt az anyagi lehetőséget mennyire hatékonyan és tudatosan használjuk ki. Ha a tudatosság és az érettség hiányzik, akkor az anyagi lehetőség rövid időn belül még lejjebb "zülleszt", mintha nem is jutottunk volna hirtelen sok pénzhez.

Minél éretlenebb a karmikus visszahatás, annál nagyobb mértékben tudunk beleszólni annak érési folyamatába, ha ezt tudatosan tesszük. Olyan ez, mint a kertészkedés. Amikor elültetünk egy magot, abból előbb-utóbb kinő valami, de ha locsoljuk, gondozzuk, nemesítjük, megvédjük a kártevőktől, akkor több és jobb lesz a termés, mintha csak hagynánk, hogy vadon növekedjen és teremjen. Az önmagunkba vetett hit tehát azt jelenti, hogy tudatos és előremutató döntéseket hozunk nap mint nap, ha kell kockáztatunk vagy merünk változtatni is, mág ha nem is látjuk, hogy ebből pontosan mi fog kisülni. A tudatos erőfeszítés növeli annak a karmikus energiának a mértékét, amivel valamilyen konkrét eredményt érhetünk el. Ahogy Pattabhi Jois mondta: "Practice, and all is coming!" Addig gyakoroljuk azt, amiben szeretnénk elérni egyfajta tökéletességet, míg az elegendő gyakorlás és erőfeszítés nem hozza meg a kívánt gyümölcsöt. A karma törvénye azt is lehetővé teszi, hogy életről életre fejlődjünk, és nem csak egy életen belül kell elérnünk a céljainkat. Van, amikor szükség is van arra, hogy több életen keresztül fejlődjünk valamiben. Az emberi élet legfontosabb küldetése az önmegvalósítás, és ennek folyamata is sok-sok életen keresztül elhúzódhat. 

2017. október 12., csütörtök

A Kundaliní az alsó csakrákban

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A szvádhisthána a primitív érzelmek nyugvóhelye is egyben. Ha vannak háziállataink, akkor észrevehettük, hogy sok olyan érzelem van, amiben osztozunk a kis kedvencekkel, főleg az emlősökkel. Valójában azért érezzük olyan közel állónak hozzánk a kutyákat, macskákat, lovakat vagy majmokat, mert sokban osztják a mi érzelmi struktúránkat és kommunikációs módszereinket. Az érzelmek a víz elemhez kapcsolódnak, és a Hold irányítja őket. A nők, akik érzelmesebbek, mint a férfiak, gyakran a holdfázisoknak megfelelő érzelmi ciklusokon mennek keresztül. Azt is észrevehetjük, hogy ha nagy mennyiségű víz közelében tartózkodunk, akkor érzelmesebbé válhatunk, mert a Holdhoz hasonlóan befolyásolják a testünkben lévő víz és hormonok érzelmi árapályát. A barátaink, családtagjaink vagy még a hozzánk közel álló állatok érzelmei is befolyással lesznek a mi érzelmeinkre. Ezért javasolja számos jóga-szöveg, hogy gondosan válogassuk meg a társaságunkat.

A szvádhisthánához kapcsolódó érzékelés az ízlelés. Vegyük észre, hogy az íz csak folyékony állapotban adható át. Ha a nyelvünk teljesen száraz, akkor nem fogunk sok ízt érezni. A vízzel és az érzelmekkel való kapcsolata miatt az ízlelés az az érzékelés, mely a legjobban képes befolyásolni az érzelmeinket. Ezért van az, hogy ha valaki rosszul érzi magát, akkor az érzelmi állapota megváltozhat a csokoládéevéstől vagy a sörivástól. Az alkohol egy folyadék, és mint ilyen, a víz-csakrához kapcsolódik, míg az összes többi csakrához nem nedves stimulánsok kapcsolódnak. Az alkohol kis mennyiségben képes stimulálni a szexuális funkciót és a kommunikációs képességeinket, mert jobban meg tudjuk szólítani mások érzelmeit. Ezért vagyunk magabiztosabbak egy pohár alkoholos ital után. Valamennyivel több alkohol fogyasztása után azonban az emlős-elődeinkről ránk maradt területvédő hajlam lép életbe.

Az összes fenti ok miatt az advaita védánta követői nem hajlandók meditálni a két alsó csakrán, és Gaudapáda (Sankara gurujának guruja) azt javasolta, hogy ne tegyük. A jógik azonban azért meditálnak rajta, hogy munkára fogják a bennük rejlő bámulatos, isteni kreatív erőt, és fölfelé irányítsák a spirituális fejlődés és a felszabadulás szolgálatára. Ez természetesen nem veszélytelen dolog: számos jógí esett áldozatul a Kundaliní hihetetlen erejének, melyet ha felébresztünk, de az első csakrákban tartunk, akkor szex-mániássá teheti az illetőt."

2017. október 11., szerda

Mentális karma

Sok szó volt már a karmáról ebben a blogban, és beszéltünk arról is, hogy Patandzsalí szerint az ismétlődő szamszkárák újabb karmikus magokat hoznak létre, vagyis erősítik bennünk azt a vágyat, hogy végrehajtsunk valamilyen érzékszervi tevékenységet. Érdemes azonban megvitatni azt is: mi a különbség aközött, hogy valaki csak tervezi, azaz mentálisan követi el az adott tettet, beszél róla, vagy pedig valóban végre is hajtja. 

A puránák szerint, bár nem tudnék konkrét idézetet mondani, a Kali-júgában más elbírálás alá esik a mentális karma, vagyis azoknak a tetteknek a visszahatása, amelyeket az ember nem követ el, csupáncsak gondol rá, vagy az elméjében eltervezi. Ha az a tett, amin az illető meditál, negatív karmát eredményezne, akkor az nem fog hatni az illetőre, míg ha pozitív karmát eredményezne, annak már lesz visszahatása, még ha nem is annyira erőteljes, mint pl. a pozitív tett tényleges végrehajtása során. 

Adok erre egy-egy példát: Ha valaki mentálisan eltervezi valaki másnak a megölését, meditál rajta, vagy a halálát kívánja, az nem fog olyan karmikus visszahatást eredményezni, mintha meg is tette volna. Viszont ha valamilyen jámbor tettet követ el az elméjében, például mentálisan adományoz arra rászoruló és érdemes embereknek, mert konkrét anyagi lehetőségei nincsenek, annak kisebb mértékben ugyan, de lesz jámbor karmikus visszahatása. Ezért nagyon fontos, hogy mindenkinek jót kívánjunk, még ha esetleg nem is tudunk konkrét, fizikai módon segíteni neki. Ez bennünket is jámborabbá fog tenni.

A régmúlt korokban a mentális "bűncselekmények" karmikus súlya jóval erőteljesebb volt, viszont a jámbor tettek csak akkor eredményeztek kedvező karmát, ha valóban végrehajtották őket. Ebből arra következtethetünk, hogy a jelenlegi Kali-korszakban a mentális képességeink jóval fejletlenebbek, mint az előző korok gyakorlóié, ezért a meditációval is több lehet a nehézségünk. 

Mégis felmerülhet a kérdés, hogy milyen jelentősége van annak, ha valamire sokat gondolunk, esetleg szóban is megfogalmazzuk, és végrehajtjuk? Egy bizonyos dolgon való meditáció erősíti-e a tett elkövetésének szándékát, azaz nagyobb kísértést fogunk-e tapasztalni? Nyilvánvalóan, ha lassan is, de igen,. ugyanis a gondolatainkkal is szamszkárákat hozunk létre az elménkben, nem csak az érzékszervi tevékenységeinkkel. Ha kimondjuk, megfogalmazzuk a szándékunkat, az még konkrétabbá válik, és ha sokat beszélünk róla, akkor esélyes, hogy egyszer meg is tesszük. A konkrét karmikus visszahatás azonban csak az érzékszervi tevékenységet követően jön létre, ás tárolódik a karma tárházában. 

Ugyanezen az elven működik a meditáció is, bár azt nem jámbor, hanem annál magasabb, transzcendentális tevékenységnek minősíteném. A meditáció során a felszabaduláshoz vezető szamszkárákat ültetjük el az elménkben, és ezek sok ismétlés során hozzásegíthetnek a megvilágosodott elmeállapot eléréséhez, de ahhoz a múltbeli karmikus visszahatásokat is teljesen el kell égetni. 

2017. október 10., kedd

A jóga és a gyereknevelés

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az emberi lénynek a szexualitást eszközként kell használnia arra, hogy 'felismerje a Brahmant, Istent a parterében”, ahogy Risi Jágjavalkja mondta. E célból került bevezetésre a brahmacsárja gyakorlása, melynek lényege az, hogy minden élőlényben meglássuk a tudatot, az isteni önvalót. Ez kizárja, hogy csak a testüknek tekintsük őket, és szexuális élvezetet próbáljunk meríteni belőle, vagy csupán a legerősebb utódok nemzésére törekedjünk (Brihad-áranjaka Upanisad 4.5-6). A szvádhisthána csakra blokkja a brahma-ganthi miatt vagy megakadályozza a szexuális funkciókat, vagy azok túlhangsúlyozásához vezet és ahhoz a képességhez, hogy ne tudjunk felülemelkedni rajta.

A szvádhisthána jelentése: „saját hajlék”, és a név arra a tényre vonatkozik, hogy ez a csakra volt a Kundaliní eredeti lakhelye, mielőtt lezuhant volna a múládhárába. Vannak jóga-technikák, melyek ennek a csakrának a funkcióját hivatottak javítani, és innen felemelni a Kundalinít, mint például a báhja (külső) uddíjána, a naulí és a kapálabhátí, de olyan technikák is vannak, amelyek megelőzik a túlhangsúlyozását, például a külső kumbhaka, a nemi szerv nyomása a sarkunkkal a sziddhászanában vagy a vadzsrólí múdrában, ami a húgycső befelé szívásából áll, annak érdekében, hogy megakadályozzuk a szexuális erő túlzott kivetítését.

A szvádhisthána funkciója szentnek tekinthető, és figyeljük meg, hogy ez mennyire egybeesik az elhelyezkedésével, a keresztcsonttal. Az ókori görögök, akik szentnek nevezték el a keresztcsontot, ismerték e csakra kapcsolatát a Kundalinível. A keresztcsont, ha megfelelően lebeg az SI-ízületek között, előre-hátra billeg, amit nutációnak és ellen-nutációnak nevezünk. E finom mozdulatok által a keresztcsont a gerincvelői folyadék pumpájává válik. A gerincvelői folyadék nem csak masszírozza, pulzálásra bírja és tápanyagokkal látja el az agyat, hanem közvetlenül összekapcsolja a szvádhisthánát az ágjá csakrával is, mely az agy harmadik tekervényében helyezkedik el, egy gerincvelői folyadékkal teli üregben. Így a gerincvelői folyadék és a keresztcsont közvetlen kapcsolatban állnak a Kundalinível.

De pontosan miért nevezik szentnek ezt a csakrát? Mivel a szüleink szvádhisthánája megfelelően működött, kaptunk tőlük egy testet, mely most a járművünk a szabadság felé vezető úton. A Védák azt tanítják, hogy a legtöbb ember számára elfogadható, ha átadja a következő nemzedéknek a szabadság elérésének feladatát. Ha gyermekeink vannak, ne gondoljuk azt, hogy a felnevelésük bármiféle módon ellentétben áll a jógával. Éppen az ellenkezője igaz. A gyermeknevelés szent tevékenység, és kevés olyan tevékenység van, mely több jógikus eredményt ad. Az emberi társadalom egyike a sok módnak, ahogy Isten kifejezi határtalan kreativitását, így a gyermekek felnevelése Isten szolgálatát jelenti."