2019. január 4., péntek

Siva imádata lingam formájában

A lingam, azaz Siva fallikus formája India-szerte a saiviták fő szimbólumává vált. Azonban számos ősi kultúrában és a természeti népeknél is szokás volt, hogy fallikus szimbólummal ábrázolták ai isteni Férfi-princípiumot, és számtalan szertartás is fűződik ezekhez a fallikus szobrokhoz. 

A saivizmusban a linga, vagy lingam Sivát képviseli, és egyszerre testesíti meg Siva termékenységi és teremtő aspektusát, mellyel ciklikusan megsemmisíti és újrateremti az univerzumot, illetve párhuzamosan Siva brahmacsarja, azaz önmegtartóztatási fogadalmára is utal, melyet aszkétaként gyakorolt, és senki nem tudott megtörni. Kámadéva, azaz maga Kupidó, a szerelemisten is igyekezett megzavarni Siva meditációját, de Siva dühében csak kinyitotta a harmadik szemét, és hamuvá égette Kámadéva testét. Ezért a szerelemisten most már láthatatlan módon lövöldözi nyilait, és Anangának, vagyis "test nélkülinek" is nevezik. 

A lingam a saivizmus meghatározó szimbóluma, mely Siva híveit megkülönbözteti más  védikus vagy hindu istenségek híveitől a hinduizmuson belül. A lingam általában mindig a jóniban, a Saktit, vagyis Siva bői energiáját képviselő vulvikus szimbólumban áll.

A lingam India-szerte az imádat középpontjában van, a nagy nyilvános templomokban és a családi szentélyekben is. A Siva-templomokban friss virágokat, vizet, zöld hajtásokat, gyümölcsöket, leveleket (főleg bilva-levelet) és lapított rizst ajánlanak fel a lingamnak. A saiviták gyakran szentként tisztelik a természetben talált lingam alakú köveket, melyeket megfürdetnek és ételt ajánlanak fel nekik. A lingamok két fő kategóriára oszthatók: az emberkéz alkotta lingára, és a természet alkotta lingára, mely nem feltétlenül van kőből. Például Amarnáth templomában, Kasmírban egy jégből képződött lingamot imádnak. 

A SIva-lingam szimbolikája sokrétű. Siva azt jelenti, hogy "kedvező", a linga pedig azt jelenti, hogy "jel". Vagyis a Siva-linga értelmezhető így is: "Az univerzum nagy istenének szibóluma, aki minden kedvezőséget magában hord." Siva azt is jelenti: "Az akiben az egész teremtés alszik a megsemmisülés után". A linga is ezt képviseli: a helyet, amelyben a teremtett tárgyak feloldódnak, miután a megteremtett univerzum megsemmisül. 

A Siva-lingam imádatát sok kutató az Atharva-Véda egyik himnuszához köti, melyben a Jupa-sztambhát, vagyis az áldozati oszlopot dicsőítik. A himnusz szerint a sztambhának vagy szkambhának nincs eleje és vége, és az örök Brahmant képviseli. Ahogy a Jagja, vagyis az áldozati tűz, a füstje, hamvai, a lágjai, a szóma gyümölcs, és az ökör, mely az áldozathoz szükséges fát szállítja, beleolvadtak Siva testének szimbolikájába és attribútumaiba, mint Siva testének ragyogása, csimbókokban lógó haja, kék torka és Nandi bika, a hátasállata, a Jupa-sztambhát idővel a Sivalingam formájában kezdték el imádni. A Linga Purána történeteken keresztül meséli el, hogyan lett az áldozati oszlopból Siva-lingam és hogyan kezdték Sivát Mahadévaként tisztelni. 

A dzsjótirlinga


A legszentebb Sivalinga a dzsjótirlinga, vagyis "a Mindenható ragyogó jelképe", A tizenkét dzsjótirlinga felsorolását a Siva Puránában találhatjuk. Mindegyiknek van szentelve egy-egy ősi Siva-templom India-szerte, és mindegyik nagyon fontos szent hely a saiviták számára. A dzsjótirlinga a tűz vagy fény oszlopát jelenti, melynek puránikus történetét már ismertettem korábban. Úgy tartják, hogy eredetileg 64 dzsjótirlinga volt India területén, de mára 12 maradt fenn. Ezek a következő helyeken vannak:




2019. január 3., csütörtök

Spirituális demokrácia

Újabb részlet a Szamádhi-könyvből:

"Előszó

Nagyon ritka a szamádhi témájáról szóló irodalom, pedig ez egy nagy téma. A néhány hozzáférhető könyv annyira általánosan beszél a szamádhiról, hogy sokkal több könyv beszél a szamádhival kapcsolatos alapvetésekről, mint a technikai részletekről és a szamádhi tartalmáról. Miközben megosztom a meglátásaimat erről a témáról, semmilyen módon nem akarom azt sugallni, hogy „megvilágosodott” lény, vagy „guru” vagyok. Ehelyett szeretném teljesen kiiktatni ezeket a kategóriákat, mivel egyfelől a guruk és megvilágosodottak kasztjára, másfelől a követők és meg nem világosodottak kasztjára osztanak bennünket. Az ilyen kategóriákat – mint bármiféle kategória, ami hierarchiára és osztályokra tagolja az embereket – a múltba kellene száműzni, ha azt akarjuk, hogy az emberiség virágozzék. Reménykedem benne, hogy a gurukban és úgynevezett megvilágosodott lényekben való hitet felválthatja az egyesült erőfeszítésünk, hogy előbbre vigyük az emberiséget a spirituális evolúció útján. A számos nehézséget alapul véve, amivel az emberiség jelenleg szembenéz, egyértelmű, hogy erre az evolúcióra sürgősen szükség van.

Az, hogy voltak spirituális élményeim, és képes vagyok elmagyarázni annak struktúráját, a jóga összes fő ágának 38 évnyi gyakorlásából származó, megjósolható eredmény. Ezt az anyagot a kötelességérzet jegyében teszem közzé. Itt az ideje, hogy a demokrácia megnyilvánuljon a spirituális téren is, és a látványos egyenlőtlenség megszűnjön ezen a területen. Ennek érdekében, minden könyvem úgy íródott, hogy az olvasó saját kezébe adja a technikai eszközöket, ezzel megszüntetve a „guru” szükségességét. Ennek az információnak jelentős része korábban csak többé-kevésbé elitista szervezetekben volt elérhető.

A könyv üzenete egyszerű: Ha egy olyan tökéletlen emberi lény, mint én, megélheti a spirituális felébredés sorozatos élményét, akkor, hasonló módszereket alkalmazva, bárki elérheti. Sokféle okból tartották titokban a tudásukat a mólt misztikusai, csak a kiválasztottaknak adva tovább azt. Nincs többé idő a titkolózásra. Számos globális krízis gyökerénél, amivel az emberiség jelenleg szembenéz, elsősorban a spirituális krízist látom; vagyis azt, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. A könyveimben leírt módszer bizonyára nem az egyetlen, de ez egy módszer, amivel felfedhetjük a tényleges azonosságunkat.

E könyv megírása közben abban reménykedem, hogy az olvasóknak sikerül túljutniuk azokon a zsákutcákon és akadályokon (amikből számos van), melyeket én is megtapasztaltam, és hogy a könyv segít abban, hogy az olvasó még gyorsabban elérje a sikert, mint én."

2019. január 2., szerda

Az Erő természete

Beszámoló a "Sámániskola" második vasárnapjáról:

Ennek a második hétvégének a témája az Erő volt. Már az első nap végére úgy éreztem, hogy feltöltődtem, és bár éjfél körül tértünk nyugovóra, egy jó darabig nem tudtam még elaludni. Sikerült jól befűteni a szobát, amit a többiek nehezményeztek egy kicsit, de nekem pont jó volt a meleg. Reggel fél hétkor csörgött a telefonom, és valahonnan nagyon mélyről kellett feljönnöm, hogy lekapcsoljam. Fel is keltem, és kimentem a zuhanyzóba, de mielőtt beálltam volna a meleg zuhany alá, kimentem a hóba és ledörzsöltem magamat egy kicsit. A többiek is már ébredeztek, és az ebédlőben találkoztunk. A reggeli utáni első feladat az volt, hogy ki kellett menni sétálni az erdőbe, és egy kérdéssel kellett visszatérni, amit majd a páros gyakorlatnál fogunk használni. 

Elindultam a szokásos útvonalamon, és mivel előző nap már az összes engem foglalkoztató személyes témámra megkaptam a válaszokat, most az Erdőtől, a Természettől vártam, hogy elém hozzon valami fontos kérdést. Végül egy helyen megálltam, és lementem a patakvölgybe. Ott jött a kérdés: "Milyen állapotban lesz az Élet a Földön száz év múlva?" Ez a kérdés valóban gyakran szokott foglalkoztatni, és én itt az Élet alatt a fákat, a növényeket, a vadon élő állatvilágot is értem, nem csak az emberi civilizációt. A kettő valójában szorosan összefügg, de néha úgy tűnik, mintha az egyre szaporodó emberiség nem venne erről tudomást, és visszavonhatatlan károkat képes okozni az élő környezetben. Tehát valójában kíváncsi voltam arra, hogyan fog tudni együttélni az Ember és a Természet a bolygónkon száz év múlva. Doromboztam egy kicsit az erdőben, majd visszafelé indultam. Amikor visszatértem a házba, eszembe jutott, hogy hoztam magammal dohányt, de nem ajánlottam még fel az erdő szellemeinek. Így kimentem egy másik helyre, találtam egy szép sudár nagy fát, és a tövébe letettem egy kis dohányt, majd doromboztam még egy kicsit.

Amikor mindenki visszatért, kiválasztottuk a párokat a gyakorlathoz. Megbeszéltük egymás kérdéseit, és a páros gyakorlat abból állt, hogy a másik fél végzett egy utazást a mi kérdésünkre, mi pedig az övére. Lefeküdtünk, Oguz dobolt. A gyakorló partnerem egy személyes jellegű, a személyiségfejlődéséhez kapcsolódó kérdést tett fel, amire úgy kaptam meg a választ, hogy egy új erőállattal találkoztam, egy sellőlánnyal, aki elmondta a válaszait, majd átváltozott delfinné, majd később kolibrivá. A dobolás hosszabbra húzódott, mint ameddig nekem tartott a gyakorlat, és így a vége felé már azon kaptam magamat, hogy epret meg málnát csumázgatok "odaát" egy fehér tálba. Aztán meghallottam Oguz visszahívó dobszóját, és ott kellett hagynom a finom gyümölcsöket.

A gyakorlótársam nem számított ilyen nagy léptékű kérdésre, amit feltettem neki, és először arra kereste a választ, hogy mi is fog történni az emberiséggel száz év távlatában. Látta, hogy politikai hatalmak jönnek-mennek, de nagyvárosok azért akkor is lesznek. Ezután viszont váltott a kép, és rájött, hogy engem nem is igazán az érdekel, hogy az emberiség dolgai hogyan alakulnak. Leereszkedtek a mélybe az erőállatával, és egészen Földanya szívébe mentek. A Földanya egy hatalmas lény volt, melynek az összes lény a részét képezi ezen a földön, és megnyugtatta, hogy nem lesz semmi baja száz év múlva, és ha az emberek zavaró ténykedése túlzottan elhatalmasodna, akkor csak megrázza magát, és visszatér az egyensúlyi állapot. Viszont azt is látta, hogy az emberek között egyre többen lesznek azok, akik felébrednek és tudatossá válnak a lelki azonosságukról, és ezeket a "világító" embereket, a bennük lévő isteni lényeget még Földanya is nagy tisztelettel övezi. Nekünk tehát keresni kell a kapcsolatot a Földanyával, de ő azért létezik, hogy lehetővé tegye a mi spirituális felemelkedésünket. 

A páros gyakorlat után egy csoportos gyógyítás következett, egy agydaganatban többször műtött betegnek küldünk energiát, az Életfa-gyógyítást alkalmazva. Mindenki elkezdett dobolni, egy kört alkotva az oltár körül. Fentről áradt belénk az energia, és a szívünkön, valamint a dobon keresztül áradt tovább a kör közepe, az oltár felé. Legalábbis én így érzékeltem. Középen elképzeltem a beteg Életfáját, ami tulajdonképpen az ő individuális energiateste. Úgy láttam, hogy az Életfa egyszerre kapja az energiát fentről, az Égből, lentről, a gyökerein keresztül, és középről is, a gyógyító körből. Már-már olyan volt, mintha készülne szétrobbanni a sok energiától, mintha egy vulkán készülne kitörni. Volt, aki látott is vulkánt ebben a gógyításban, én pedig tegnap este láttam. Minden esetre igyekeztem arra koncentrálni egy kicsit, hogy stabilizálódjon az Életfa, és elbírja a sok energiát, amit közvetítünk. Ekkor a fa fokozatosan kezdett telítődni a négy elem energiájával, amik megtisztították és erősítették az Életfát. Először a föld elem töltötte fel szilárdsággal a fa strukturális elemeit: a törzsét, gyökereit, ágait, leveleit. Utána a víz elem kezdett beleáramlani, és kitisztította a szennyező anyagokat az összes sejtjéből, legalábbis a vízben oldódóakat. Ugyanakkor láttam a sokféle gyógyszert, amik szintén vízben voltak oldva, és annak a gyógyító erejét képviselték, amiket a betegnek adtak a kórházban, és ezeket is megtisztította a víz. 

Harmadiknak a tűzelem lépett be a fába, és minden sejtjéből kiégette a fennmaradt tisztátalanságokat, de magát a fát nem égette el, hanem inkább feltöltötte tiszta energiával. Utoljára pedig a levegő elemmel töltődött fel a fa, és a tudatossága minden szintjén megtisztultak a gondolatai, érzelmei és az energiatestének a különböző szintjei. Végül, amikor mind a négy elem szentségében részesült a fa, színes fényeket láttam világítani az ágain, mint egy karácsonyfán az izzók: kék, zöld, sárga, narancs és piros színűek voltak. A fa kivirult, és a közepében ez kékeszöld színben világító gyógyító Buddha jelent meg. 

Amikor befejeztük a gyógyítást, megbeszéltük az átélt élményeket, ezután pedig Oguz az Erőről beszélt. Azt mondta, hogy az Erő a szeretet ereje, de néha keményen tanít. Fontos, hogy megőrizzük az alázatot és a tiszta szándékot, mert az Erőt leget segítő vagy ártó szándékkal is használni. Nem szabad elfelejteni, hogy csak járunk a szellemi ösvényen, de sohasem érkezünk meg. Sok beavatási lehetőség van, és rajtunk mólik, hogy mennyit tudunk ezekből kihasználni. A folyamatnak sohasincs vége, mindig tudunk fejlődni. Ez a hozzáállás azért hasznos, mert mindig éberek tudunk maradni, és észre tudjuk venni a ránk leselkedő veszélyeket. A fejlődés során az egónk mindig tud növekedni, de meg kell tanulni kordában tartani.

Végül az utolsó gyakorlat ezen a második napon egy bújócska játék volt. Oguz a kezébe vett tizenkét gyufaszálat, melyből egynek le volt törve a feje. Mindenkinek húznia kellett egyet, és aki a rövidet húzta, annak kellett elbújnia valahová a szellemvilágban. Három jelet kellett hagynia, ami alapján a többiek meg tudják majd találnia. Én már nagyon jól elterveztem, hogy hová bújok, és a három jelet is kitaláltam, de amikor rám került a sor, akkor sajnos egy fejes gyufát húztam, így keresnem kellett. Amikor a hét dobütésre hét lépcsőn lementem az alsó világba, akkor érdekes módon mind a négy erőállatom ott volt, mintha kupaktanácsra gyűltünk volna. Akkor feltettem a kérdést, hogy a csoport melyik tagja az, aki elrejtőzött. Megmondták a nevét, de mint utóbb kiderült, pont nem ő, hanem a mellette ülő lány volt az, aki elbújt. A sárkányom ajánlotta, hogy üljek a hátára, és majd ő elvisz. Jó hosszú repülés és dugóhúzó-szerű mozdulatok után megtaláltuk az első jelet, ami egy vörösre festett kő volt. A második jel egy kőrakás volt, amiben kis barlang volt kialakítva. A harmadik jel pedig egy olajfa volt egy rét közepén. Ezekből arra asszociáltam, hogy a keresendő személy egy vörös kőből álló hegyen lehet egy barlangban, amelyet olajfák vesznek körül. Valóban odarepültünk, és meg is találtuk. A barlang bejáratát mintha fehér hó fedte volna el, de amikor azt kiástam, akkor megtaláltam a keresett személyt (vagyis akit én annak hittem) a barlangban. Utána nagy lelkesen vissza is indultam az Életfához, ahonnan az utazásokat kezdeni szoktam. A többi csoporttársammal nem találkoztam az utazásom során.

A megosztókörnél persze kiderült, hogy eggyel mellénéztem azt, hogy ki bújt el, de valóban egy hegy tetején volt, és onnan füstjeleket küldött. A másik két jel egy fehér szalag és napraforgómagok voltak egy réten, úgyhogy ezeket sem találtam el. Lesznek még ilyen gyakorlatok, remélem, hogy jobban ki tud majd élesedni az intuícióm. Ez a hétvége is tartalmasan telt, egy záró körrel fejeztük be a tanulási folyamatot. Most készülök a transztáncra, mely jövő szerdán lesz a döbkörön, illetve a háromnapos cserkútpusztai elvonulásra, mely a mostaninál sokkalta nomádabb körülmények között fog zajlani.  

2019. január 1., kedd

Szamádhi-könyv

Belekezdek Gregor Maehle Szamádhi-könyvének fordításába. Hiába vártam a postást, nem érkezett meg a könyv nyomtatott formában, így végül e-könyvben rendeltem meg, hogy ez évtől elkezdhessem a fordítását és azok közlését. Íme a bevezető rész:



Szamádhi – a Nagy Szabadság

Szerző: Gregor Maehle

"Ajánlás

Isteni Anyánknak, aki szüntelenül gyengéd karjaiban tart bennünket, még olyankor is, amikor úgy tűnik, hogy nem vagyunk tudatosak Róla. Ennek a határtalan intelligenciának, mely egyidejűleg fejezi ki magát a korlátlan számú univerzum, és a még felfoghatatlanabb számú élőlény formájában.

Nincs olyan erő a világban, mely fel tudna osztani Téged. Te teljes mértékben jelen vany mindannyiunkban. Egyikőnk sem pihenhet meg addig, amíg nem értünk el Téged teljesen, lényünk minden részével.

Annak érdekében, hogy Beléd lépjünk, óh minden jelenség lüktető szíve, teljességgel meghódolunk a személyiségünkkel. Ekkor a győzedelmes közvetlenségben, teljességben és a misztikus állapot mezítelenségében állunk. Amikor az elme megáll, a múlt és a jövő eltűnik, és megállapodva az öröklétben, a jelenlétedbe kerülünk. A szemeidben látjuk a végtelenséget és a mindenhol jelenlévőséget, mely az Emberiség összes szakrális hagyományának, és az egész kozmosznak a forrása. Nincs határa az eksztázisnak és a dicsőségnek, ami Te vagy!

Bárcsak sohasem veszítenénk szem elől Téged! Meghajolok Előtted.

Köszönetnyilvánítás

Köszönet India ősi bölcseinek, akik az inspirációt adták ehhez a munkához, és minden élőlénynek, akivel összetalálkoztam. Mindenkinek, aki a tanárommá vált, és akik nélkül ez a munka nem kristályosodhatott volna ki.

Isten meghatározása

Emlékszel-e arra az időre, amikor igazán szerelmes voltál? Vagy amikor csak a tiszta szeretetet érezted? Lehet, hogy az első gyermeked születésekor vagy az első szerelmi élményedkor. Vagy amikor házasságot kötöttél? Vagy amikor láttad a szülődet a halálos ágyán, és csak hálát éreztél a szolgálatért, amit végzett neked? Vagy lehet, hogy egy spirituális élmény közben élted meg ezt?

Minden ilyen helyzetben az a közös, hogy képesek felébreszteni a tiszta szeretet érzését, megértését. Ebben a könyvben az “Isten” vagy “Isteni” kifejezést fogom használni arra, ami képessé tesz bennünket arra, hogy az emberi ösztönök szintje fölé emelkedjünk."

2018. december 31., hétfő

Tanítások az ősök útján, második hétvége


Megérkeztünk Kútberekre, itt töltjük a "sámániskola" második hétvégéjét. Felállítottuk az oltárokat a szertartáshelyiségben, majd énekeltünk, doboltunk egy kicsit. A megérkezés utáni első gyakorlatban a védelem kérése volt a fő feladat. Megkerestük a lejáratot az alsó világba, utána kapcsolódtunk az erőállatunkkal. Nekem eltartott egy darabig, amíg kitisztult a kép, és az Életfánál találkoztam a farkasommal. Mivel nem sokat aludtam a héten, így nehéz volt fenntartani a figyelmemet fekvő helyzetben az utazás közben. Végül azért sikerült a feladat, és Oguz azt mondta, hogy olyan védelmet kérjünk, ami fizikai módon is megnyilvánul valahogy. Nekem azt mondta az erőállatom, hogy azok a módszerek, amiket már alkalmazok, teljesen megfelelők, és sorra vettük őket. Szertartás alatt mécsest kell égetni, és palo santót meg zsályát kell füstölni, a nyakamban lévő farkasfog és napkereszt is megfelelő védő funkciót lát el. Az egyéni és csoportos szertartásoknál is egy nagy fehér gömböt szoktam magunk köré képzelni vizuálisan, ami megvéd a zavaró erőktől. Azon belül egy kék gömb szokott lenni, ami az ártó szándékú energiákat, szellemeket zárja ki, és a négy erőállatom a négy égtáj felől szokott védeni. Egy kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam újabb tippeket a vÉdelemre, de végül az utazás egy későbbi szakaszában, amelynél ismét kitisztult a kép, egy rézből készült égtükröt láttam, amit a szívcsakrám előtt kell hordani. De ezt nem kell most azonnal beszerezni, hanem majd valamikor a jövőben.

Az első délutáni feladat az volt, hogy menjünk ki az erdőbe, és a csörgőt is használva keressünk egy fekete és egy fehér követ, majd térjünk vissza. Nagy lelkesen indultam el a csörgővel a kezemben, majd a patak felé vettem az utat, gondolván, hogy ott biztosan találok követ. Hát nem igazán találtam, és végül egy fa tövében ástam ki a talajból egy kis fehér követ. Gondoltam, hogy akkor majd találok gyorsan egy feketét is valahol, de végül hosszabb keresgélés után egy nagyobb, de ugyanolyan árnyalatú követ találtam csak. Nem adtam fel, gondoltam, hátha akad még egy harmadik, fekete kő is. Azután, amikor már a sokadik fa tövében túrtam fel az avart, jött egy válasz: "Nem kaphatsz fekete követ, mert amikor krisnás voltál, akkor nem akartad imádni a fekete köveket (salagram sílákat, melyeket Visnu inkarnációinak tekintik), amiket a mestered adott neked." Így hát el kellett engednem az elvárásaimat, és visszatértem a két világos kővel.

A két követ a következő feladatban használtuk, amikor a feketét a bal kezünkbe vettük, a fehéret pedig a jobba. A fekete az elengedést szimbolizálta, a fehér pedig a behívó, teremtő energiákat. Felálltunk az oltár körül, majd Oguz dobjának hangjára révültünk, kezünkben a kövekkel. Én a jobb kezemben lévő kis kőnél azt éreztem, hogy nagyon elkezd pulzálni, majd egy fekete vulkán képét láttam, amelyből vörös láva tör elő, és körbe-körbe lehullik fekete, vulkáni kőzet formájában. Utána arra gondoltam, hogy erre az évre a fontos projekt az, hogy vegyünk egy telket egy kis házzal, és még ha úgy tűnik is, hogy ezt önerőből kell összehozni, ebből a kis kőből meg tud nyilvánulni ez a teremtő erő. Meg is láttam a házat, mintha neoncsíkokkal lettek volna kihúzva a kontúrjai. A telken egy jurta is állt, és mi a házban laktunk a feleségemmel, a két gyerekkel, és valahonnét még egy kutyánk is volt. A jurtában láttam magamat, amint éppen samanizálok, és a jurta füstlyukán keresztül egy erős fényoszlop kötött össze minket a felső világokkal.

Oguz ekkor körbejárt a csörgővel, és mindenkit megtisztított, minden oldalról megérintett, és a köldökömet is böködte a csörgővel. Ekkor azt éreztem, hogy ennek az otthonnak az én erőfeszítéseimből, a köldölcsakra tüzéből kell megnyilvánulnia, és valamilyen nyolcszögű szimbólummal is le kell majd védeni a házat. Amikor továbbment a mellettem állóhoz, akkor úgy éreztem, mintha egy nagy energiaharangban lennék, mindenem bizsergett. A második körben a dobbal járt körbe, és a szívcsakrámnál dobolt erősen. Ekkor úgy éreztem, hogy az elengedés energiája kerül egyensúlyba, és a bal kezemben lévő kő kellemes hűvöset kezdett árasztani. Végül megpillantottam a Srí Jantra szimbólumot, mely sötét, és tűz-színű háromszögekből állt, és térbelileg is kiemelkedett. Ebben mintha egyensúlyba kerültek volna az elengedés és behívás-megtartás energiái, ami a feladat célja is volt.

Ezután volt egy diád-gyakorlat, ami egy páros gyakorlat. Leülünk egymással szemben a párunkkal, és ezt a kérdést tesszük fel neki: "Mondd meg nekem, mitől félsz?" Erre ő válaszol, majd felteszi ugyanezt a kérdést, és akkor pedig én válaszolok. Ez így megy oda-vissza negyvenöt percig, miközben Oguz lassan dobol. Sok mindenféle dolgot megfogalmaztam és kimondtam a gyakorlat során, de nem voltam biztos abban, hogy mennyire valósak ezek a félelmek, és arra vágytam, hogy ténylegesen, masszívan megtapasztaljam a félelemérzetet az este során, hogy valóban el tudjam, el akarjam engedni. Maga a diád-gyakorlat, bár előtte némileg feszengett az egóm, mély nyugalommal árasztott el, mintha egy bársonyos szőnyegen lépdeltem volna, ami elnyeli a lépteim zaját. Még egy kicsit zavart is az, hogy nem éltem meg erős érzelmeket közben.

Vacsora után ismét kimentünk a sötét erdőbe. A két követ magunkkal kellett vinni, és keresni egy magányos helyet. Itt a félelmeinket kellett kikiabálni. Már amikor kifelé indultunk, és csörgőztem, úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, mintha sorjában melllém szegődtek volna a félelmeim szellemalakban. De nem volt félelmetes érzés, inkább csak meglegyintett az érzés, hogy ott vannak. Megérkeztem a helyre, ahol délelőtt is jártam, és ahol a vaddisznók szoktak hempergőzni a sárban. Megálltam az "aréna" közepén, és elkezdtem a transzlégzést végezni, a két kezemben a két kővel. Végül három jó nagy kiáltással engedtem ki a levegőt, egyet a föld felé, egyet az ég felé, és egyet középre. Felszabadító érzés volt, mintha megnyílt volna egy csatorna, ami összekötött a három világgal. Közben ott láttam magam körül az erőállataimat, a védőburkokat, amiket be szoktam hívni, és egyszerre láttam Odint meg Sivát. Sivát, mint istent, Odint pedig, mint a tanítómesteremet, a lándzsájával ismét megérintette a hajam választékát, mint egyszer régebben. Amikor visszafelé indultam az erdőben, csörgőztem, énekelgettem, és úgy éreztem, mintha egy egész hadsereg tartana velem, de ezek már támogató erők voltak.

A visszaérkezés utáni gyakorlat arról szólt, hogy fel kellett avatni az új sámándobokat, csörgőket, kapcsolódni kellett a szelleméhez. Én a múlt héten készítettem egy csörgőt dísztökből, és ametiszt meg achát kövek vannak benne. Négy számi (lapp) istenség szimbólumát festettem rá. Amikor elkezdtem csörgőzni, azt láttam, hogy egy rénszarvasnak a lelke jött a csörgőmbe. A szarvas bőréből előzőleg sámándobot készítettek Lappföldön, és a dob valamikor beszakadt, de a szellem még szeretett volna valamilyen szolgálatot tenni, így hát eljött a csörgőmbe. Majd láttam a csörgőre festett isteneket is megérkezni a rénszarvas hátán: a Földanyát, az Égistent, a villám kalapácsos istenét és a szélistent. Ők némileg hasonlítanak a skandináv istenekhez, de még nem tudok olyan sokat róluk. Azt is meg kellett tudni, hogy miképpen használjam a csörgőt. Azt láttam, hogy egy spirálszerű alagutat fúrt fölfelé, a felső világ felé, majd egy ugyanilyet lefelé is. Oguz azt is mondta, hogy kérdéseket is feltehetünk. Ekkor a csörgő elvitt a kristálykoponyába, amely az oltáramon áll, és én megkérdeztem, hogy hány éves koromig fogok élni. Az volt a válasz, hogy nylcvanhat. Utána megkérdeztem, hogy a feleségem élni fog-e még akkor, és arra Igen válasz érkezett. Jól elfáradtunk az első napon, és holnap még számtalan feladat vár ránk.

2018. december 30., vasárnap

Dzsánusírsászana, második változat

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Dzsánusírsászana, második krama
Amelyik láb be volt hajlítva és a talpát végbél ás a nemi szervek közé helyeztük, ehelyett a talpunkat (sarkunkat) szilárdan nyomjuk neki a nyújtott láb combja tetejének. Most gyakoroljunk a korábban ismertetett szabályok szerint. De ennek a hasznát lassan fogjuk megkapni. Egyesek nem lesznek képesek arra, hogy a fejüket a térdükre helyezzék az első alkalommal. De nem szabad feladnunk az erőfeszítést, azt gondolva, hogy ez lehetetlen. Ha gyakoroljuk ezt egy vagy két hónapig minden nap, kihagyás nélkül, az előírt szabályokat követve, akkor lehetségessé válik.
Azok számára nagyon nehéz lesz ennek a gyakorlása, akik engedték, hogy lerakódások képződjenek a hasukon és a derekukon. Ha rendszeresen gyakoroljuk ezt egy ideig, akkor az összes felesleg, ami a has vagy a csípő környékén összegyűlt, el fog tűnni, az ízületek és a nádík meg fognak tisztulni, a hasunk vékonyabb lesz, és végül el fogjuk érni a térdünket a fejünkkel. A túlzott hús- (zsír-) lerakódások a hajlékonyság hiányának fő okai a testben. Mindezt el lehet olvasztani az ászana abhájászával.
Sokan, akiknek dinnyeként kidudorodó hasuk van, azt gondolják, hogy egészségesek. Mások pedig azt gondolják, hogy minél vastagabb a karjuk, lábuk és a combjuk, annál erősebbek, és ezért a testük méreteit igyekszenek növelni. Világosan elmondhatjuk, hogy ez az ostobaságuk eredménye. A jó egészség nem a test felfújtságában rejlik. A kisgyermekek végtagjai kicsik és puhák, ezért könnynen tudják mozgatni és hajlítani őket. A felnőttek végtagjainak is hasonlóan lágynak, rugalmasnak és erősnek kellene lennie, és nem szabad, hogy akadály álljon a prána váju és a vérkeringés útjába. Mindenki tudja, hogy a túlzottan nagy hassal rendelkező vagy nagyon kövér emberek gyakran alig kapnak levegőt, vagy puffad a hasuk.
De nem értették meg, hogy a váju szancsaram (az életerő keringése) nem megfelelő egyik testrészükben sem. Amikor az életlevegő nem mozog megfelelően a testben, sok fölösleges lerakódás keletkezik a testben, ami akadályokat képez. Ha nincs megfelelő levegőkeringés, akkor mi fogja eltávolítani a port? A víz nélkül hogyan lágyulhatna meg a föld? Hasonlóképpen a testünkben is, ha azt akarjuk, hogy a vér megfelelően keringjen és a prána váju megfelelően áramoljon, akadályok nélkül, először le kell bontani és el kell távolítani a hús (zsírszövet) rossz lerakódásait, melyek úgy működnek, mint a fal. Csak a prána vájunak van meg a képessége és ereje, hogy teljesen megsemmisítse a testünkben itt-ott létező fölös szöveteket, erre semmilyen más gyógyszer nem képes.
Csakis a hasunk az idő előtti halál okozója. Nincs más ok. A halál lakóhelye a testünkben csakis a nagy has, és semmi más. Habár hosszú életre és jó egészségre vágyunk, miért növeljük nagyra a hasunkat, és miért hagyunk benne helyet a halálnak? Nem borzasztó dolog-e ez? Ezért, a dzsánusírsászana gyakorlásával, a megfelelő utasítások alapján követve a kramát, le tudjuk fogyasztani a hasunkat, bármilyen nagy legyen is. Szilárdan hihetünk abban, hogy ahogy a hasunk mérete csökken, a testünkben lakozó halál is elhagyja a testet. Efelől semmi kétség nem lehet.
Az a legjobb, ha terhesség előtt gyakorloljuk ezt a dzsánusírsászanát. A terhesség alatt nem szabad gyakorolni ezt a pózt. Ha egy nőnek hasi fájdalmai vannak a menstruáció közben, és gyakorolja ezt az ászanát a fenti utasításokat követve egy vagy két hónapig, a hasi fájdalmakat okozó összes mikroorganizmus eltávozik a véredényekből, és kiürül a testükből a húgyivarszerveken keresztül.
Ez a póz huszonkét vinyászából áll, a 8. és a 15. vinyászák önmagukban az ászana szthitit alkotják. A póz haszna azzal arányosan nő, amennyi ideig tart a képességünk a récsakára (külső légzésvisszatartásra)."

2018. december 29., szombat

A dzsánusírsászana hatásai

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Fontos megfigyelés
Ha csak egy-két percig gyakoroljuk az ászanát, akkor ne panaszkodjunk, hogy nem érezzük a hatását. Bármennyi erőfeszítést tudunk is tenni, ha naponta legalább 5-10 percig gyakoroljuk az ászanát, akkor néhány napon belül megtapasztaljuk a hatásait. Ez kétségtelen. Ha a megadott szabályok szerint gyakoroljuk fél-egy óráig, akkor megkapjuk az alább említett eredményeket.
1. Megszűnnek a lép betegségei
2. Az alacsony, de kitartó hasi lázban szenvedők észre fogják venni, hogy a láz, az abból fakadó vérszegénység és az ahhoz hasonló betegségek megszűnnek.
A folyamatosan ismétlődő köhögés, puffadás, hasi görcsök és a tuberkulózis első szimptómái megszűnnek. Az emésztőszervi dósák eltávolításának következtében az emésztőerő növekszik és a megfelelő időben fogunk éhségérzetet tapasztalni. Amikor nagyon éhesek vagyunk, fontos, hogy szattvikus ételeket együnk, melyeket tiszta ghíben, tehéntejben vagy kecsketejben főztek. A lapított rizst, sült mogyorólisztből vagy csicseriborsóból készült ételeket – az ilyen tamaszikus ételeket sohasem szabad megenni. A jó minőségű gyümölcsök és gyökeres zöldségek fogyasztása nagyon hasznos.
Amikor éhesek, egyes emberek gondolkodás nélkül megeszik a legszörnyűbb ételeket is. Ez egy sajnálatos dolog. Emiatt kapják el a különböző betegségeket és szenvednek.
Ha a fent említett szabályoknak megfelelően gyakoroljuk a dzsánusírsászanát, akkor mindazok a betegségek, melyek akadályozzák a vizelet és a széklet kiválasztását, növelik a hőt a nádíkban, és növelik a vátát, ha bármi ilyen betegség felbukkan, akkor a gyökerénél meg lesz semmisítve, és a gyakorló nagyon hamar jó egészségnek fog örvendeni.
A fej zúgása, a szemek égése, a test gyengesége, a húgyutak égető érzése, az emésztési zavarok és a székrekedés miatt felgyűlt méreganyagok által okozott láz, az étvágytalanság és a rossz szájíz, a lustaság és a letargia, ezek mind megszűnnek, ha a legmagasabb előírások szerint gyakoroljuk az ászanát. Vagyis a környező nádík gyengesége által okozott minden betegség megszűnik.
Fontos mindig emlékezni arra, hogy az olyan ászanákat, mint a dzsánusírsászana, a jobb és a bal oldalra is gyakorolni kell. Ennek az az oka, hogy a testünknek egyforma erősnek kell lennie bal és jobb oldalon is. Mostanában a modern játékok is testgyakorlatok során csak a testünk egyik oldala erősödik meg, anélkül, hogy a vérkeringés megfelelően kialakulna a másik oldalon. Ez bénulást és egyéb hasonló betegségeket idézhet elő. Ezért minden ászanát egyformán kell gyakorolni a bal és a jobb oldalra is.