2017. június 15., csütörtök

A kéz-múdrák

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Amikor elértük ezt, vigyük közelebb és közelebb a metszéspontot, amíg a homlokunk közepére nem ér. Ha elkezd fájni a fejünk vagy a szemünk, akkor vegyük visszább a tekintetet. Minden esetre, eleinte csak egy percig tartsuk itt a tekintetünket, és utána ismét eresszük le. Csak fokozatosan növeljük az időtartamot, amit felemelt tekintettel töltünk! Nem számít, hogy félig vagy teljesen van-e csukva a szemünk, ha felfelé fordítjuk őket, akkor félig lecsukott szemhéjak mellett sem fogunk látni semmit.

A látás és a látó idegközpont a tűzelem kifejeződése és megnyilvánulása. A tűz a manipúra csakrában helyezkedik el. Amit előzetesen a naulí, a külső kumbhaka és a báhja (külső) uddíjána fontosságáról elmondtunk, az érvényes a manipúra csakra esetében is.

Ez a három technika a szvádhisthána és a manipúra csakrák megtisztításának legfőbb módja. Ha nem vagyunk elégedettek az előrehaladásunkkal a bhrúmadhja dristiben, adjuk hozzá ezeket a technikákat. Ismét szeretném hangsúlyozni azt a tényt, hogy a rádzsa-jóga (a jóga-meditáció tudománya) és a hatha-jóga (a jóga fizikai aspektusa) ugyanannak a rendszernek a két ága, melyet a régi időkben Ashtanga-jógának, Patandzsalí nyolcfokú jógájának neveztek.

11d Gyakorlat: a tapintó érzék megkötése a haszta múdrák segítségével

Az elme következő komponense, melyet a tárgyához kell kapcsolni, a tapintás és a hozzá kapcsolódó tapintó- és koordinációs érzék. A tapintásérzék a levegőelemet képviseli, és a szívcsakrában (anáhata csakra) helyezkedik el és oda van bekódolva. A bőrünk érintésként érzékeli a levegő áramlását. A szívünk érzéseit úgy fejezzük ki, hogy megérintünk vagy átölelünk valakit, mintha a szívünkkel tennénk. A tapintóérzék a kezek használata (haszta múdrák) segítségével köthető meg. A legideálisabb meditációs múdrák a következők:

  • gjána múdrá (a tudás pecsétje), mely a mutató- és hüvelykujj összeérintéséből áll, közben a másik három ujjunk ki van nyújtva és a tenyerünk felfelé néz;
  • ákása múdrá (az űr pecsétje), mely abból áll, hogy a jobb kezünket a balra helyezzük, miközben a hüvelykujjak összeérnek, és a tenyerek felfelé néznek. 

2017. június 14., szerda

Szociopata vagy-e?

A mai emberek egyre nehezebben képesek kapcsolatokat teremteni, főleg tartalmas, mély kapcsolatokat. Vannak, akik az ilyen embert szociopatának nevezik. Egy gondolat erejéig kitérve arra, hogy a modern pszichiátria még mennyi mindent nem tud az emberi elméről, és mennyire kezdetlegesek néha a diagnosztikai kategóriái is, nézzük meg, kit is tekinthetünk szociopatának?

Számtalan cikket olvashatunk ezzel kapcsolatban az interneten, az egyikből kiemelnék egy meghatározást:

"A szociopatát úgy szokták meghatározni, mint olyan embert, akiből hiányzik a képesség, hogy szeressen másokat, vagy szimpatizáljon másokkal. Csakhogy az érzelmi csonkaságukat ezek az embertársaink többnyire igen jól palástolják."

Vagyis a fő problémákat a következőképpen határozhatjuk meg: képtelen szeretni, képtelen kimutatni az érzelmeit, illetve nem él át olyan érzelmeket egy kapcsolatban, mint a "normális" emberek, illetve nem képes átélni mások érzelmeit, fájdalmát, stb. hiányzik belőle a szimpátia. Más emberekre elsősorban használati tárgyként tekint, de mindezt jól álcázza a társadalmilag elfogadott különböző viselkedésformákkal, gesztusokkal.

A szociopátia kialakulása mögött sok esetben gyermekkori trauma, sérelem, bántalmazás húzódik meg. De azért én azt mondanám, hogy ha valakiben van is több-kevesebb szociopatikus vagy antiszociális jellemző, ez egy olyan személyiségzavar, ami tanulással, önfejlesztéssel javítható, nem úgy mint a pszichopátia, mely gyakran genetikailag determinált. 

Már nekem is szegezték ezt a kijelentést, hogy szociopata vagyok, bár nem tudom, hogy pontosan mit értettek alatta. Nem vagyok tökéletes jellem, az biztos, és a kapcsolataimon is bőven van mit fejleszteni. Az is igaz, hogy gyermekkoromban vert az apám, és visszaidézve a gyermekkori élményeimet, úgy emlékszem, hogy nem kaptam elég szeretetet, törődést a szüleimtől, nem éreztem azt, hogy igazi kötődés alakult volna ki. Azóta is tanulom a kötődést minden kapcsolatomban, oktatóként, barátként, férjként és szülőként is. Az nem igaz, hogy nem tudom kimutatni az érzelmeimet, de ezt gyakran önző módon teszem, nem törődve a másik fél pillanatnyi állapotával és érzelmeivel. Egyke gyerek is voltam, így a testvér-féltékenységet és szeretetet is most tanulom, a gyerekeimet megfigyelve. 

Fiatalabb koromban valóban megesett, hogy tárgyként tekintettem más személyekre, és kihasználtam őket, mert elsődlegesen a saját egómmal voltam elfoglalva. Azóta sokat tanultam az empátia, segítés és a szabad akarat tiszteletben tartása terén. A baráti kapcsolataimban még most is érzem a vákuumot. Ez az életnek az a területe, ahol a különböző motivációs tényezők és az azokra rakódó felszínes gesztusok nem igazán működnek. Talán ezért sincs annyi barátom, amennyit szeretnék, vagy pedig a közösségi média teszi ezt: ellopja a valódi barátságot az embertől. Persze ez is csak egy kifogás - ha megtenném, amit kell, akkor biztosan volnának igaz barátaim. Amire eddig eljutottam, az az, hogy próbálok őszinte szívemből és igaz tudásommal segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak, és gyakran önzetlenül próbálom ezt megtenni. Próbálok adni, amennyit tudok, szeretettel és a viszonzás elvárása nélkül. Igyekszem megbízható és korrekt lenni, és nem bántani másokat tettleg, verbálisan vagy érzelmileg. Ez utóbbi tanulása évtizedek óta tart, és még így sem mindig tudom, hogyan irányítsam a bennem felszínre kerülő agressziót, ami elvitathatatlan férfi-tulajdonság. A férfi és női energiáim egyensúlyán is van még mit dolgozni, de hát hosszú az élet, és általában igyekszem gyakorolni az önreflexiót, ez a blog is egy erre irányuló törekvés. Igyekszem nem előítéletek alapján viszonyulni másokhoz, hanem próbálom megismerni igaz történetüket és megtalálni valódi értékeiket. Aztán majd csak lesz valahogy... 

2017. június 13., kedd

A bhrúmadhja dristi

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Ezt úgy tehetjük meg holisztikusan, hogy először vízszintesig emeljük a szemöldökeinket, és egy elképzelt tárgyra vagy fókuszpontra rögzítjük szemmagasságban, magunk előtt körülbelül egy vagy fél méternyire. Amint a szemünk hozzászokik ehhez, miközben zárva vagy félig zárva van, egyre közelebb hozzuk magunkhoz ezt a képzelt tárgyat, miközben egyre magasabbra is emeljük. Eleinte szükségünk lehet arra, hogy teljesen leeresszük és behunyjuk a szemeinket, amikor elfáradnak. Vegyük azonban figyelembe, hogy ez az apána (lefelé irányuló életlevegő) funkciója, és azt jelenti, hogy a szemeink az apána hatása alá kerültek.

Hetek, hónapok vagy néha évek leforgása alatt emeljük egyre magasabbra a tekintetünket, amíg végül a két szem tekintete a homlok közepén metszi egymást. Ekkor a technikát szambháví múdrának nevezik, és nagyon erőteljes. Gheranda szerint ez a múdrá a szamádhi elérésének hat módja közül az egyik (Gheranda szamhitá 7.7-8). Azért rendelkezik ezzel az erővel, mert felfelé fordítja az apánát és megállítja azt az ágjá csakrában (harmadik szem). Rendkívül fontos, hogy lassan vezessük be ezt az erőteljes technikát a gyakorlásunkba, mert ha erőltetjük, azzal túlterhelhetjük a látóidegeket.

Technika

Miközben fenntartjuk a meditáció összes többi aspektusát, most koncentráljuk a tudatalatti elme vizuális aspektusának felfüggesztésére! Ennek érdekében meg fogjuk állítani a szemeinket, és így elkerülhetjük az önkéntelen szemmozgásokat. Eleinte fókuszáljuk a tekintetünket egy pontra, ami körülbelül másfél méterre van tőlünk, szemmagasságban. A szemeink automatikusan lefelé akarnak ereszkedni, aminek hatására a tudatalatti elme átveszi az uralmat. Még ha csak szemmagasságig emeljük is a zárt vagy félig zárt szemeket, ki tudjuk vonni őket a tudatalatti ellenőrzése alól. De koncentrálnunk kell, ha ott akarjuk tartani őket.

Ha ezt már megszoktuk, emeljük a szemeinket tíz fokkal feljebb. ne akarjuk egyből teljesen felfordítani őket, mert azzal megerőltethetjük a szemeinket. Maradjunk ezen az új szinten, amíg teljesen meg nem szokjuk. Ez napokat, heteket vagy hónapokat is igénybe vehet. Így, megfelelően hosszú időt hagyva, addig emelhetjük a szemeinket, amíg el nem értük a legfelső pozíciót."

2017. június 12., hétfő

A megbocsájtás, mint esély

Sok mindenkivel találkozom, aki nem tud túllépni a múltbeli sérelmein, és nem tud megbocsájtani azoknak, akik azokat a sérelmeket vélt vagy valós módon okozták. Mielőtt arról beszélnénk, hogy mit okoz bennünk, ha nem tudunk megbocsájtani, ejtsünk pár szót arról, hogy miért is eshet nehezünkre ezt megtenni.

Az ember sokszor abban az illúzióban éli az életét, hogy ő a cselekvő, és ebből levonja azt a következtetést, hogy joga van élvezni erőfeszítései eredményét. Persze a kellemetlen következményekkel, például az általunk mások ellen elkövetett sérelmekkel, általunk okozott traumákkal kapcsolatban valahogy ezzel párhuzamosan sokkal engedékenyebbek, vagy ha úgy tetszik, felelőtlenebbek vagyunk. Ezzel szemben, ha valaki a mi rovásunkra követ el valamilyen sérelmet, vétséget, hibát, akkor őt ugyanúgy cselekvőnek tekintjük, és hibáztatjuk azért, amit tett, neheztelünk rá. Sokszor évekig, vagy akár egész életünkben. 

Először is helyére kell rakni filozófiailag azt, hogy miért okoznak mások sérelmeket nekünk? A szánkhja filozófia szerint minden, ami velünk történik, a saját múltbeli tetteink következménye, csupáncsak karmikus visszahatás. Az, aki ezt beteljesíti rajtunk, csupán a karma eszköze. Így tehát, ha valakire neheztelni szeretnénk, akkor elsősorban saját magunkra kellene haragudnunk, hiszen semmi olyasmi nem történhet meg velünk, amit nem érdemlünk meg. Az igazságtalanságok, amik velünk történnek, csak látszólag azok, mindegyiknek van egy mélyen fekvő karmikus eredete. 

Ha megértjük a karma törvényét, akkor már sokkal könnyebben fogunk tudni megbocsájtani másoknak, hiszen nyilván az, hogy a másik fél eljátssza ezt a szerepet, az ő szabad akaratából fakadó döntés, de később ő maga is szenvedni fog az általa elkövetett sérelmek visszahatásától.

A megbocsájtás ugyanakkor egyfajta feloldozás, leginkább önfeloldozás. Amikor megértjük, hogy mivel érdemeltük ki azt, ami történik velünk, akkor megtanulhatunk egy karmikus leckét, és következő alkalommal nem kell megismétlődnie a traumának. Ha viszont nem engedjük el a negatív érzelmeket, a neheztelést, ellenséges hangulatot, bosszúvágyat, gyűlöletet, akkor mindezek a negatív érzelmek a saját elménket fogják szennyezni, amíg ott dédelgetjük őket, ahelyett, hogy elengednénk a kiváltó okát. 

Hogyan bocsássunk meg az ellenünk sérelmet elkövetőknek? Semmiképpen se várjunk arra, hogy a hibájukat beismervén, hozzánk fordulnak bocsánatért esedezve. Ez a legritkább esetben fog bekövetkezni. Az ember nem egykönnyen ismeri be azt, hogy hibát követett el, és mielőtt mástól elvárjuk ezt, érdemes magunkba szállni, hogy mi hányszor követtünk el hibákat és hányszor ismertük ezt be magunknak vagy másoknak. 

Tehát akkor is nyugodtan megbocsájthatunk, ha az illető már nem is foglalkozik velünk, sőt, ha nem is vagyunk már kapcsolatban egymással, akkor is. Persze sok esetben a személyes bocsánatkérés a legjobb és legpotenciálisabb megoldás, főleg, ha olyan személyekről van szó, akikkel nem akarjuk megszakítani a kapcsolatot: házastárs, gyerekek, szülők, testvérek, igaz barátok. Az internetes trollokat és zaklatókat csak le kell tiltani, az nem számít igazi kapcsolatnak.

Ha valóban sikerült megbocsájtanunk, akkor e tudjuk engedni mindazt a negatív érzelmi csomagot, ami szinte gúzsba köt bennünket. A valódi megbocsájtás nem színlelt udvariaskodás, hanem annak beismerése, hogy ami a múltban történt, azt megérdemeltük, és már nem lehet megváltoztatni, csupán felismerni és feldolgozni tudjuk a hozzá kapcsolódó traumákat, ezzel is egyengetve a saját spirituális fejlődésünket. 

A megbocsájtás tehát elsődlegesen a saját érdekünk, ha el akarjuk érni a tényleges szabadságot. Ha már sikerült feloldani ezeket a sérelmeinket valakivel szemben, és megtanuljuk nem azok alapján megítélni az illetőt, akkor akár elkezdhetünk dolgozni a kapcsolatunk építésén is.

2017. június 11., vasárnap

Kraukacsászana A

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:


Kraukacsászana A és B

A póz nevét "fűrészpóznak" szokták fordítani, helyesen a krakacsa tő jelenti a fűrészt. Az A póz különösen hasonlít egy fűrészre, melynek az éle az előre nyújtott láb, a füle pedig a hátrahajló törzs, mellyel a behajlított (vagy a B pózban kiegyenesített) hátul lévő lábunkat fogjuk. A kraukacsa vagy kroukacsa névváltozat nem értelmezhető szanszkrit nyelven. A póz szimbolikájában a fűrész a tudatlanság vagy az anyagi lét csomójának átvágását jelképezi egy éles szerszámmal, a meghódolás folyamatában (Hanumán). Hanumán az Úr Ráma legnagyobb bhaktája és legodaadóbb szolgája volt, és az ő póza, a hanumánászana (harántspárga) is megjelenik ebben a pózban.

Kraukacsászana A (fűrészpóz)
Dristi: nászágrai (orrhegyre)

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre, de csak a jobb lábunkat vigyük előre a két kar között, és érkezzünk meg hanumánászanába.

Astau: Kilégzésre hajlítsuk ba a bal lábunkat, és nyúljunk hátra a bal kezünkkel, majd fogjuk meg a lábfejünket. Belégzésre hajoljunk hátra a felsőtestünkkel és a jobb kezünkkel is fogjuk meg a lábfejünket. Nézzünk az orrunk hegyére és végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Nava: Kilégzésre engedjük el a bal lábfejünket és egyenesítsük vissza a bal lábat, érkezzünk meg hanumánászanába.
Dasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.
Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Trajódasa-astadasa: Ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat a bal oldalra is. 

2017. június 10., szombat

A kandapídászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Aktív elengedés technikája

A kandapídászanába akkor tudunk belelazulni, ha a csípők a megfelelő nyitottsággal rendelkeznek. Ugyanez a feltétele annak is, hogy az egyensúlyunkat meg tudjuk tartani. A talpakat a hasunk felé fordítjuk és belenyomjuk a hasüregbe, ugyanakkor a combokat kifelé fordítjuk és a térdeinket a talajhoz nyomjuk. A talpak hashoz nyomásához valamennyire aktiválni kell a combközelítő izmokat, viszont ugyanakkor el is kell lazítanunk őket, hogy a megfelelő mértékben meg tudjuk nyitni a csípőket. A combokat a farizmok segítségével tudjuk kifelé forgatni és a térdünk talajba nyomásához is ugyanezeket az izmokat kell megfeszíteni. Viszont, miután elértük az egyensúlyi állapotot a pózban, mindezeket az izmokat meg kell próbálni a lehető legnagyobb mértékben ellazítani.

Rávezető változatok

A kandapídászana végrehajtásához szükségünk lesz a következő rávezet pózokra:

1. Baddhakónászana

Gyakoroljuk a baddhakónászanát függőleges törzzsel, vagy akár a falnak támasztott háttal. Gyakoroljuk előredöntött törzzsel, valamint hanyatt fekvésben is. Ezek után gyakorolhatjuk hason fekve, illetve hanyatt fekve a talpakat a mellkashoz vagy a hasunkhoz emelve. Ez utóbbi póz vezet rá a leginkább a kandapídászanára. Először gyakoroljuk egy-egy lábunkkal, a karokkal húzva azt, majd két lábbal.

2. Páda-sírsászana

A láb-a-nyak-mögötti pózok és azok rávezető változatai is hasznos gyakorlatok lehetnek, bár itt a térdek nem mennek ki annyira oldalra, mint a kandapídászanában.

3. Jógadandászana

Az egyik leghasznosabb rávezető póz a jógadandászana, ahol a talpunkat az azonos oldali hónaljba helyezzük. Ez megadja a megfelelő nyitottságot a csípő számára.

Haladó változat: Dvipada-jógadandászana. Ha ülő helyzetben nem a mellkashoz húzzuk a két talpunkat, hanem az azonos oldali hónaljunkba helyezzük, akkor még mélyebb nyitást érhetünk el, mint a kandapídászanában. Ezt a pózt lehet ülve vagy hanyatt fekve (szúpta-kandászana, 6. sorozat) is gyakorolni, illetve a tenyereken kiemelve is.

Egészségügyi hatások

Nyújtja a csípőt és a lábak izmait
Jó hatással van egyes térd- és bokapanaszokra
Méregteleníti az emésztőszerveket
Javítja az emésztést

Ellenjavallatok


A csípő, a térdek és a bokák rendellenességei, sérülései, terhesség, menstruáció, sérvek, heveny hasi fájdalom, magas vérnyomás.

2017. június 9., péntek

Hasznos-e a hengerezés?

Úgy tűnik, hogy mostanában tudományos hangulatban vagyok, és a közvélekedésen, valamint a saját tapasztalataimon túl igyekszem annak is utánanézni, hogy mit állítanak a kutatások egy-egy témával kapcsolatban. A múltkori tojás-téma után most következzék az SMR hengerezés, amit én magam is szoktam végezni minden edzés után. Egyes vélemények szerint az SMR (Self-Myofascial Release) csodákra képes, mások szerint teljesen haszontalan. A hengereket áruló és a használatukat drága pénzért oktató tanfolyamok általános szövege az, hogy az izmainkat izompólyák veszik körül, ami nem más, mint egy vékony kötőszöveti hártya, amely egy bizonyos nedvet bocsájt ki. Ez a nedv "összeragasztja" a fáradt izmokat, ezért fájdalmat (izomláz) és merevséget tapasztalunk bennük. A hengerezéssel eloszlatjuk ezt a nedvet, így az izom képlékenyebb lesz, hamarabb regenerálódik és jobban terhelhető. Nos, mit mond a tudomány?

A MacDonald és társai által 2014-ben lefolytatott egyik kutatásban a következőket vizsgálták: húsz emberrel elvégeztettek egy kiadós guggoló-programot, majd felmérték az izomlázuk mértékét, a térdízület mozgástartományát, a függőleges ugrásuk magasságát és különböző izomelektromos teszteket is végeztek. Ezeket a méréseket az edzés után egy, két és három nappal is megismételték. Ezután az emberek fele elvégzett egy húszperces hengerező gyakorlatsort, melyet az edzés utáni napokon is megismételtek, míg a kontroll-csoport nem hengerezett. Az eredményeket nem közvetlenül a hengerezés után, hanem 24 órával később mérték. A hengerező csoportnál a következő három területen fedeztek fel jelentős javulást a kontroll-csoporthoz képest:

A hegerezőknél csökkent az izomláz mértéke, kb 10%-ban jobb volt a kvadricepsz mozgástartománya, és jobb eredményt értek el a függőleges ugrás-tesztben. A hengerezés tehát javítja a regenerációt és hamarabb, nagyobb mértékben terhelhetővé teszi az izmainkat ahhoz képest, mintha nem hengereznénk. Emellett az izmok mozgástartományát is javítja, tehát "nyújt". Persze nem olyan mértékben, mint például a statikus nyújtások, de azért lelazítja az izmokat. MacDonald egy másik kutatásban közvetlenül hengerezés után mintegy 10% javulást tapasztalt a térdízület mozgástartományában, és ez a hatás tíz percig meg is maradt. 

Én ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hengerezés nem helyettesíti a statikus nyújtásokat és a bemelegítést sem, de hasznos kiegészítő lehet az edzés végén, a regeneráció felgyorsításában. Egy másik cikk tizennégy kutatás eredményeit összegzi, és hasonló következtetésekre jut, ami az edzés utáni hengerezést illeti. Az edzés előtti hengerezéssel kapcsolatban azt mutatják az eredmények, hogy a teljesítményt nem befolyásolja, bár a mozgástartományt némileg javítja. Hasonló eredménye lenne egy edzés előtti statikus nyújtásnak is, bár az jobban növeli a mozgástartományt, mint a hengerezés, viszont csökkenti a teljesítményt.