2018. október 31., szerda

A Boldogasszony szíve és a Hegy teteje

A novemberi dömösi elvonulás beszámolójának második része következik:

Szombaton este kimentünk egy látomáskeresésre a Mária-fa kápolnához- Pár száz évvel ezelőtt néhány falusi gyerek Mária-jelenést látott itt az egyik fán, ami napokig megmaradt, és a falusiak is látták, idejöttek gyógyítkozni meg segítséget kérni a Boldogasszonytól. Így hát mi is kimentünk a sötét estébe, és mindenki kiválasztott egy erőhelyet magának a kápolna környékén, majd leültünk egy fél órás csendes meditációra. Én egy nagy, lapos sziklára telepedtem az egyik nagy, régi fa alatt a domboldalon. Miután behunytam a szememet és a térdeimre tettem a felfelé néző tenyereimet, lassan elrévültem a patak csörgedező hangjára. Úgy éreztem, mintha az Istennő megfogná mindkét tenyeremet, és bíztatna: "Ne aggódj, ha úgy érzedd, hogy nem szeretett eleget az anyád, én minden anyában ott vagyok, és mindig veled leszek, mindig gondoskodni fogok rólad." Egy forrás jelent meg a belső szemeim előtt, melyből a Boldogasszony víz-kezei emelkedtek ki. Azt mondta még, hogy a földben is benne van, és ez az egész megélés mintegy az esti Óm-ozás közben átélteknek volt a folytatása. Utána a sötét erdőben bandukoltam a látomásomban, és egy kis házikó ablakából meleg fényt láttam kiszűrődni. Egy fehér hajú öreganyó nyitott ajtót, és kedélyesen behívott. Megetetett vacsorával, fürdővizet készített nekem, majd lefektetett az ágyikóba, és betakart dunyhával. Ha jól emlékszem, még a csillagokkal, illetve a csillagok közötti mély sötétséggel kapcsolatban is volt valami, de az utazás végére úgy látszik bealudtam egy kicsit, mert hirtelen megrándultam, és arra eszméltem, hogy majdnem leestem a szikláról, de Babba Mária szerencsére az utolsó pillanatban felébresztett. Megdobogott a szívem, amikor ráeszméltem, hogy kényelmes erőhelyem előtt egy 4-5 méter mély szakadék tátongott, annyira magasan voltam az előttem elterülő tisztáshoz képest. Miután éppen visszatértem volna a barátságos erdei házikóval kapcsolatos meditációba, sajnos megszólalt a telefon a zsebemben, jelezve a fél óra leteltét. Így hát elővettem a dobomat, hogy visszahívjak mindenkit, majd leültünk egy kis kerek fabódéba, és miután megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, énekeltük egy kicsit a Zöld Tárá mantrát.

A vasárnapi nap reggelén megvolt az ászana-gyakorlás, majd egy 45 perces diád-gyakorlat következett. Miután sikerült kialakítani a párokat, leültek egymással szemben, egy mécsest gyújtottak, és egymás bal szemébe néztek. Felváltva kérdezték egymástól: "Mondd meg nekem, ki vagy te?", és válaszoltak, ami eszükbe jutott. Én közben lassan, egyenletes ütemben doboltam. Majd hét lassú dobütéssel zártam le a gyakorlatot. A dobolás közben én is berévültem egy kicsit, és a jelenetben, amit láttam, egy hosszú úton mendegéltem. Hátulról láttam magamat, a hátamon volt a dobom. Lassan átváltott a kép egy domboldalra, ahol felfelé kaptattam, és a dobon kívül most már egy íj és nyílvesszők voltak a hátamon. Még később már ugyanígy láttam magamat hátulról, de egy ló hátán. Úgy látszik, hogy ezeket a dolgokat még meg kell tapasztalnom ebben az életemben. Egy hegyre tartottunk fölfelé, és amikor a ló már nem tudott jönni, gyalog másztam fel tovább, egészen a hegy tetejére. A hegytetőn egy kis mélyedésben megláttam valami fényességet, és amikor leguggoltam, hogy szemügyre vegyem, akkor láttam, hogy egy kristály oktaéder az, amelyben holografikus képek váltakoznak. A segítőim azt mondták, hogy ennek a kristálynak bármikor feltehetek kérdéseket, és meg fogja mutatni a választ, de nem vihetem magammal, hanem mindig el kell jönnöm ide, hogy megkérdezzem. Amikor befejeztük, a megosztó körben volt, aki egészen mély utazásokról számolt be, és volt, aki már az elején megunta, elveszítette a fonalat, és a feladat helyett a párjával már csak egy laza beszélgetést folytattak. 

A reggeli után elindultunk az erdőbe, és kerestünk egy szép tisztást. Elmondtam a következő feladatot: induljunk el, és ellazult tekintettel keressünk egy fát, amelyet vonzónak találunk. Teremtsünk kapcsolatot a fával, és kommunikáljunk vele. Én egy sudár, magas és vastag törzsű fát találtam, egy kis odúval a gyökerei között. Amikor leültem a fa alá, akkor üdvözöltem, és játszottam neki egy kicsit a dorombon. Majd meditatív állapotban igyekeztem kapcsolódni vele. A fa azzal kezdte, hogy "Nem hoztál semmi felajánlást? Mondd meg majd a többieknek is, hogy legközelebb ne üres kézzel keressék fel a kedvenc fájukat!" Valóban igaza volt, hozhattam volna dohánylevelet, egy kis kukoricalisztet vagy valamilyen gyümölcsöt is. 

Az Életfa-szimbólumon meditáltam, miközben a fa alatt ültem, mint ahogy a többieknek is ajánlottam. Azt láttam, hogy az Életfa törzsében egy hosszú üreg húzódott, abban pedig egy kettős fényspirál jelent meg, mely a DNDS-re hasonlított. Az első kérdés, ami izgatott engem, az volt, hogy lesznek-e még fák a földön az unokáink idejében. Erre azt válaszolta, hogy "Ne aggódj, mi még száz év múlva is állni fogunk!" És mióta vagy itt? Láttad a honfoglaló magyarokat is? Erre azt válaszolta, hogy ő még akkor nem élt, de az ősei igen, és hogy nem voltak honfoglaló magyarok, mert népünk mindig is a Kárpát-medencében élt. Ő is egy falubéli nemesnek volt a szelleme. Azt is kérdeztem, hogyan bírja ki a hideget télen. Azt mondta, hogy nem fázik, és ha én is úgy lelassulok, ahogyan ő, akkor engem sem fog zavarni többé a hideg. Még azt is mondta, hogy azért tud ellenállni minden viszontagságnak, mert nagyon mélyre eresztette a gyökereit, és ott az őseink egész történelme megtalálható. Azt mondta, hogy ha én is szilárdan akarok szembenézni az élet kihívásaival, akkor meg kell ismernem őseim tudását és hagyományait, mert így lesznek mély gyökereim. Amikor befejeződött a meditáció, építettem egy kis tornyot kövekből a gyökerei közé, ha már nem vittem felajánlást, és hazahoztam egy kis ágacskát, amit a fa alatt találtam, jó lesz erőtárgynak. Itt is mindenkinek érdekes megélései voltak, és volt, aki ezt is egy egótörő feladatnak érezte. 

Az utolsó napon rövidebb volt a program, így ismét beültünk másfél órára a szaunába, amit már egészen jól megszoktam. Úgy látszik, Oguz izzasztókunyhója némileg ellenállóvá tett a meleggel szemben. A délutáni páros jóga-gyakorlás után egy szellemhajó-gyakorlatot végeztünk még az elvonulás lezárásaképpen (lásd a képen). Egy fiú csörgőzött elől, mi hátul doboltunk két lánnyal, a többiek pedig a hajó két odalát alkotva előre-hátra dülöngéltek és dinamikusan lélegeztek. Ez az utazás most nem vitt olyan mélyre és sötétre, a Holtak Birodalmába, mint a múltkori, amikor Oguznál a dobkörön csináltuk ugyanezt a gyakorlatot. Bár volt olyan is, aki azt élte meg. Én viszont azt tapasztaltam, hogy sokkal fényesebb volt az egész. A téma, amit adtam, az volt, hogy találkozzunk a tanítónkkal. Én először egy görög könyvtárba érkeztem meg, ahol egy görög bölcs állt, és megkérte, hogy válasszak a könyvek közül. Én tudtam, hogy mindegyikből megkaphatom ugyanazt a tudást, mert mindegyik könyv igazából az Ákása-krónika volt, amit már láttam egyszer. Kiválasztottam egy szép nagy könyvet, és kinyitottam. Ugyanúgy néztek ki a lapok, mint a múltkori látomásomban, mindenféle jelenetek jelentek meg rajtuk. A múltkor azonban nem jegyeztem meg, hogy mit láttam benne, most viszont szemügyre vettem az első oldalt. az Életfa-szimbólum volt rajta, és a képet nézve sok mindent megláthattam, ami a szimbólum működéséhez tartozott. 

Utána továbbindultunk, és először a farkasommal futottunk nagyon hosszú ideig az erdőn át, majd hegyek következtek, azok felett pedig a sasom segítségével repültünk át. Kelet felé tartottunk, majd végül megérkeztünk Tibetbe, a Himalájába. Egy barlang bejáratánál álltam. Bent egy jó nagy Buddha-szobor volt, amely egy idő múlva átváltozott egy élő lámává. Már éppen összeszedtem magamat, hogy valami nagy okosat kérdezzek tőle, amikor rám förmedt: "Mit akarsz te itt kérdezősködni, ülj le és meditálj, akkor majd megvilágosodsz!" "És mennyi ideig fog tartani, mire elérem a megvilágosodást?" "Tízezer évig" - válaszolta lakonikusan. "És addig mit csináljak? - kérdeztem vissza. "Taníts másokat, és mentsd meg őket." - közölte a láma, majd visszaváltozott Buddha-szoborrá. Mit volt mit tenni, gondoltam, akkor ott helyben kipróbálom a meditációt. Egy mantrát is kaptam hozzá, ami ott zengett a barlangban" Óm Ah Hum" - később utánanéztem, és kiderült, hogy ez egy valóban létező buddhista mantra. Leültem hát, és a légzésemre figyelve elkezdtem zengetni a mantrát. Közben azt éreztem, hogy kifényesedik a központi energiacsatornám, és nagy fénycsóvák lövellnek ki a gát- és koronacsakrámon, valamint a szív- és a harmadik szem-csakrámon. Nagy lelkendezésem eltartott egy darabig, de közben kikerültem a barlangból, és visszakerültem a szellemhajóba. Emlékeztettem magamat, hogy másokért is felelős vagyok, akik most részt vesznek ebben a gyakorlatban. A hajó, mint mondtam, nem szállt le az alsó világ mélyére, hogy a terheit letegye, hanem két örvény alakult ki. Az egyik fölfelé tartott, és az óramutató irányába csavarodva, fölfelé húzta a résztvevők tudatát, amely egyre fényesebb lett, minél magasabb régiókba hatolt. Közben egyidejűleg egy másik örvény kavargott lefelé, az óramutatóval ellentétesen, mint a lefolyóban a víz. Ez az örvény sötét energiából állt, mely a mélybe távozott. A hajó egyre magasabbra emelkedett az univerzumban, míg végül egy hatalmas hegy tetején megfeneklett. Ez a Kailása hegy volt, Siva szent lakhelye, a létezés legmagasabb pontja, és a hajó legénysége kiszállt, hogy meggyőződjenek: valóban hazaértek, innen most már nincs hová továbbmenni. Siva, Párvatí, Ganésa és sok-sok szolgájuk jelent meg, hogy üdvözöljenek minket, és amikor mindenki megértette, hogy ez a végállomás, lassan befejeztük a szellemhajó-gyakorlatot. Azt hiszem, hogy élményekben gazdag, és tartalmas négy napon vagyunk túl, és mindezt folytatjuk a tavaszi elvonuláson a március 15-ei hétvégén, illetve majd a nyári táborban is, amikor ismét lesznek sámán-gyakorlatok és sok-sok jóga. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és részt vett ezen az elvonuláson.

2018. október 30., kedd

Az orr, a hasüreg és a szemek tisztítása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"III. Neti krijá
Vegyünk egy arasznyi vékony cérnát. Szívjuk be az orrunkon keresztül, és fogjuk a kezünkbe a cérna két végét, miután az egyik kijött a szánkon keresztül. Nagyon óvatosan húzzuk föl-le tizenkétszer. Utána a szánkon kerezstül húzzuk ki a cérnát.
Hatásai: Megszünteti a különböző kapha betegségeket. Jó lesz a szemünk és jártassá válunk a khecsarí múdrában. Ez a hatha-jógához tartozik.
(A cérnát sok esetben nehéz ledugni a szájüregig, azért érdemes olajjal bekent katétercsővel is kipróbálni a tisztító gyakorlatot. Amikor gyakorlottabbá váltunk, akkor vastagabb katétert is képesek leszünk átdugni az orrunkon. Ez a gyakorlat segíti a khecsarí múdrá gyakorlását, melynek során az orrgarat legtetejéig kell feldugnunk a nyelvünket, hogy megállítsuk a Holdból (az elméből) a Napba (a gyomorba) alácsöpögő nektárt.)
IV. Nauli krijá
Behúzzuk az alhasi idegeket a hasfalunkba és utána gyorsan forgatjuk a hasfalat jobbra és balra, az egész hasunkon végig.
Hatásai: Minden betegséget megszüntet, és megerősíti az emésztés tüzét. Ez a rádzsa-jógához tartozik.
(A naulí krijá gyakorlását úgy érdemes kezdeni, hogy kiürítjük a tüdőd, majd végrehajtjuk a madhjama naulít, vagyis a két egyenes hasizmot megfeszítjük, míg az oldalsó hasizmainkat behúzzuk. A gyakorlat elsajátítása után a következő lépés a váma és daksina naulí, vagyis a bal és a jobb oldali egyenes hasizom megfeszítése külön-külön. Ha már ez is megy, akkor elkezdhetjük gyakorolni a forgatást jobbra és balra. Egyesek szerint fel-le hullámoztatás is létezik.)
V. Trátaka krijá
Fixáljuk a tekintetünket egy pontra vagy tárgyra anélkül, hogy megmozdítanánk a szemünket, vagy pislognánk, amíg el nem kezdünk könnyezni. Emellett jártassá tesz a sambháví múdrában, és megelőzhető vele a távollátás. Ez a rádzsa-jógához tartozik."
(A trátakát legjobb egy mozdulatlan gyertyalángra koncentrálva gyakorolni. Amikor rárévülünk a gyertyalángra, akkor lassan az egész látómezőnket kitölti, és különféle audiovizuális élményeket élhetünk át közben.) 

2018. október 29., hétfő

A hang ereje

 Most zárult le négynapos jóga- és önismereti elvonulásunk, melyet Dömösön tartottunk. Szeretnék röviden beszámolni az ott lezajlott programokról, de elsősorban a saját élményeimre fogok koncentrálni a beszámolómban. Remek volt a csapat, mindenki lelkesen részt vett az összes gyakorlaton, még az egót kényelmetlen helyzetbe hozókon is.  Csütörtökön tíz körül érkeztek a vendégek, és egyből elkezdtünk jógázni, utána pedig egy sámándobos hangutazás volt, melynek témája a félelmeink tudatosítása és a szembenézés lényünk azon részével, melyet nem tudunk elfogadni. Az ebéd után kimentünk kirándulni egy rövidet, majd délután volt másfél óra szaunázás, és kezdődött a jóga-gyakorlás Orsival. Csakránként haladtunk fölfelé az egyes gyakorlásokon. A jóga után elődást tartottam a hét csakra és a hét sámáni tudatszint kapcsolatáról, majd egy hangfürdő következett, melynek témája az elengedés volt. A vacsora után elindultunk a Duna-partra, hogy bemutassunk egy rövid szertartást az ősöknek, mivel november elseje volt. Mindenki hozott magával egy kis papírcsónakot, vagy valami kis úszólalkalmatosságot, és meggyújtottunk egy mécsest az eltávozott őseink emlékére. Én apám, anyám és apósom részére gyújtottam egy-egy mécsest, és imáim után vízre bocsátottam őket. Egy kicsit kellett terelgetni a cipősdobozt, amiben a mécsesek úsztak, de végül csak elindult a Dunak közepe felé. Lassan visszaindultunk lefeküdni. 

A második napon, pénteken a köldökcsakrára irányuló jógapózokat végeztünk, majd nádí sódhanát, azaz váltott orrlyukas légzést végeztük, és utána békapózban hajtottunk végre egy fél órás meditációt. A reggeli után hosszabb túrára indultunk, megjártuk a Vadálló-köveket és a Prédikálószéken lévő kilátót, ahol csodás kilátás nyílt a Dunakanyarra. A fárasztó kiránudlás után ismét másfél óra szaunázás következett. A szaunában is spirituális témákról beszéltem, és minden nap elénekeltünk egy-két mantrát. Az esti jógaóra után bódhiszattva-szívmeditáció volt. A gyakorlat lényege abban áll, hogy egymás felé irányítjuk a felfelé és lefelé áramló pránát, és egy energiagömböt hoztunk létre a köldökünk magasságában, majd ezt a gömböt felemeljük a szívcsakrába. Akkorára növeljük a légzésünkkel, hogy az alsó és a felső (Krisztus-) szívcsakrát is magába foglalja, majd minden egyes belégzéssel befogadjuk önmagunk szenvedését, és kilélegezzük a szeretetet, amivé átalakítottuk. A gyakorlat második részében kitágítjuk a gömböt, hogy az egész univerzum beleférjen, és mindenki szenvedését befogadjuk a szívünkbe, átalakítjuk szeretetté, és kilélegezve kisugározzuk minden élőlényre. A meditáció alatt gongon játszottam, majd amikor lefeküdtek a földre relaxálni, a fujarámon játszottam egy kis improvizációt. Volt, akinek a fujara hangjára egy Ayahuasca-utazás és vadászat ugrott be a dzsungelben. Minden ilyen gyakorlat után volt megosztókör, mely alatt mindenki elmesélte, hogy miket élt át meditáció közben. 

A vacsora után a tábortűznél beszélgettünk. A harmadik napon reggel hétkor ismét jóga volt, majd egy órás transzlégzést végeztünk. Ez még mélyrehatóbb változásokat idézett elő a résztvevőkben. Reggeli után ismét nekiindultunk egy túrának, ez alkalommal a Rám-szakadékon próbáltunk feljutni a gyerekekkel együtt, majd visszatérvén ismét másfél órás szauna következett. Este a hatodik csakrára irányultak a jógagyakorlatok, majd a hangot és a fényt használtuk a meditáció során. A hangsátor gyakorlatban mindenki játszott a sámándobokon és csörgőkön, és különböző hangokat adtunk ki a torkunkkal, ami éppen jött. Nekem eleinte nehezemre esett énekelni, mert a torokcsakrámban hosszú évek óta van valamiféle blokk. Utána az erőállataimra hangolódtam, és a jellegükben hozzájuk illő hangok jöttek ki a torkomon. A végére egészen feloldódtam, és a többiek is mindenféléket kurjongattak. 

Fél óra hangsátor után leültünk, és ülve énekeltünk az Óm mantrát. Mindenki a saját ütemében és magasságában énekelte, így a különböző hangok egy csodálatos szimfóniát alkottak. Bennem is megszűnt minden görcsösség, és felszabadult hanggal tudtam énekelni a mantrát. Először mélyebb, aztán magasabb hangok jöttek ki a torkomon. A mély hangok egészen a torokénekhez voltak hasonlóak, és a Föld magjában találtam magamat, láttam, ahogy a Föld szívcsakráját egy energiaszál köti össze Dobogókővel. Amikor alul jártam, akkor a Föld szívcsakrájában megpillantottam a fénylő Óm jelet. Egy pillanatra anyám is megjelent előttem, és betakart egy takaróval.  Utána egy utat láttam magam előtt, egy fekete erdőben. A háttér és a környezet fénylő fekete volt, az út pedig aranyszínben ragyogott. Elindultam rajta, néhányan még csatlakoztak is hozzám. Magam előtt láttam az aranyban fénylő Napkorongot, melyen ismét ott láttam az Óm jelet. A hátam mögött a nagy Holdanyót láttam. Amikor elértem az Óm jelet a Napban, akkor rájöttem, hogy a homlokomon belül van az aranyszínű Óm jel. Utána innen ismét kiterjedt kozmikus méretűvé, majd újra belerepültem. Ez így folytatódott a végtelenségig, mintha két egymással szembefordított tükör tükrözné folyamatosan. Az Óm éneklése végül magától elhalt, itt is nagyon szép élményekről számolt be mindenki.

2018. október 28., vasárnap

Szúptakandászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:
Szúpta-kandászana A, B (fekvő üreg-póz)
Dristi: nászágrai (orrhegyre)
A szúpta-kandászana az előző póz témájának folytatása. A kanda üreget jelent, és kétféle lábpozíciót neveznek így: az egyikben a két talpat a szívgödörbe nyomjuk, a másikban pedig a hónaljba (kandapída). Mindkét változat erőteljes csípőnyitó hatással rendelkezik.
Vinyásza számolás
Szapta: belégzésre ugorjunk előre ülő helyzetbe, majd feküdjünk hanyatt.
Astau: kilégzésre helyezzük a jobb, majd a bal lábunkat a hónaljunk alá. A tenyereinket érintsük össze imatartásban a mellkasunk előtt. Hajtsunk végre öt mély légzést a pózban (szúptakandászana A)
Nava: Kilégzésre bontsuk az imatartást, majd kezeinkkel kapaszkodjunk a combokba a térdek felett. A karokkal dolgozva tudjuk nyitni a csípőt, zárni a lapockákat, kiemelni a mellkast, és közelíteni a térdeket a talajhoz. Hajtsunk végre öt mély légzést a pózban (szúptakandászana B).
Dasa: Belégzésre bontsuk a karpozíciót, és a lábainkat is nyújtsuk ki hanyatt fekvésben.
Ékádasa: Kilégzésre csakrászanával érkezzünk meg csaturanga-dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.
Aktív elengedés technikája
A szúptakandászana egy mély csípőnyitó póz. Ahhoz, hogy megfelelően végre tudjuk hajtani, a csípő körüli izmokat és a belső combizmokat teljesen el kell lazítani, viszont a gerincfeszítő és lapockazáró izmokkal dolgozni kell.
Rávezető változatok
Kezdjük a gyakorlást az egylábas jógadandászanával ülő helyzetben, majd gyakoroljuk ugyanezt hanyatt fekvésben , mindkét lábunkkal egymás után. Ezután megpróbálhatjuk felvenni a kétlábas jógadandászanát ülő helyzetben, úgy, hogy közben a hátunkat betámasztjuk a falhoz. Miután sikerült rögzíteni a két talpat a hónaljunkban, akár el is jöhetünk a faltól, és megpróbálhatjuk kiemelni magunkat ebben a pózban. Mindezek után készen fogunk állni a szúptakandászana begyakorlására.
Egészségügyi hatások
Nyújtja a hát és a gerinc körüli izmokat, valamint a lágyékot, a belső combokat és a combhajlítókat
Nyitja a csípőt
Csökkenti a deréktáji feszültséget
Tehermentesíti a keresztcsontot
Lassítja a pulzust, nyugtatja az elmét, csökkenti a stresszt

Ellenjavallatok: Terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, a csípő, térd és a boka sérülései, deréktáji fájdalom.

2018. október 27., szombat

Az ékapáda sírsa-jógadandászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rávezető változatok
Gyakoroljuk az ékapáda-sírsászanán (lába nyak mögött) alapuló különböző pózokat és kiemeléseket, valamint a jógadandászanán (láb a hónaljban) alapuló pózokat is több szögben, mindkét lábbal. Utána hajtsuk végre az egyik lábbal az egyiket, a másikkal pedig a másikat egyszerre, hanyatt fekvésben. Ha már mindkét láb gond nélkül a helyén marad, akkor elkezdhetjük gyakorolni az ülőcsontot történő egyensúlyozást, valamint a kiemelést.
Egészségügyi hatások
Elősegíti az idegrendszer irányítását
Erős masszázst kapnak a mellékvesék, így erősödik a vitalitásunk
Masszírozza a hasi és kismedencei szerveket
Javítja az emésztő-, reproduktív és kiválasztószervek funkcióját
Javítja a vérkeringést és a hemoglobin-szintet
Elősegíti a szervezet méregtelenítését
Erősíti az emésztési tüzet
Kedvező hatással van cukorbetegség esetén
Nyújtja a hát és a gerinc körüli izmokat, valamint a lágyékot, a belső combokat és a combhajlítókat
Nyitja a csípőt
Csökkenti a deréktáji feszültséget
Tehermentesíti a keresztcsontot
Lassítja a pulzust, nyugtatja az elmét, csökkenti a stresszt

Ellenjavallatok: terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, a csípő, térd és a boka sérülései, nyaki vagy deréktáji fájdalom. Csak teljesen egyenes gerinccel gyakoroljuk!



2018. október 26., péntek

Beavatás és krisztusi szeretet

Most jutottam oda, hogy közzétegyem a múltkori transzlégzésen átélt élményeimet. Ezutén lesz még beszámoló a dömösi elvonulásról, majd folytatom a sámáni tudatszintek ismertetését. Egyik pénteken este transzlégzésen voltam Huszti Sanyinál, ami élő zenés volt, ugyanúgy, mint a mi Napforduló Transzutazásunk lesz december 21-én. Sevecsek Béla, Fekete Tamás Tanaka és Varga Zsolti szolgáltatták a zenét. Megpróbálom leírni azt, amit átéltem közben, de nem lesz egyszerű. Egyrészt azért, mert a tabuimat feszegette ez az utazás, másrészt azért, mert meglehetősen sok minden történt. Aki irtózik a korhatáros részektől, az most ne olvassa tovább. Előre kell bocsátanom, hogy a múltkori, Oguzzal töltött hétvégén kértem azt, hogy megláthassam az énem azon részét, amelyet nem vagyok képes elfogadni, amit tabuként kezelek. Most úgy látszik, hogy megkaptam ezt is. 

Elkezdtünk lélegezni és mozogni, az első fél óra állva szokott lenni. Amikor lekapcsolták a villanyt, és már nem zavartak a szemhéjamon keresztül beszűrődő fények, egy beavatási szertartás kellős közepében találtam magamat, valamilyen indián törzsnél, sok ezer évvel ezelőtt. Egy hatalmas totemoszlop magasodott a kör közepén, és egy férfi volt odakötözve hozzá. Emberáldozat volt készülődőben. Azt éreztem, hogy én vagyok az áldozati ember, a sámán, aki a tüzet készült meggyújtani, a törzsfőnök, és a törzs népe is egyszerre, akik a tűz körül csoportosultak. Valahogy egyik helyzet sem tűnt borzasztónak, úgy éreztem, hogy mindenki kötelességből cselekszik. Pedig a bensőmben erős ellenérzések vannak az erőszak minden formája ellen, az emberáldozat pedig azt hiszem, kimaxolja ezt a fogalmat. Az első prekoncepció, vagy tabu itt omlott le. Végül dominánsan a törzsfőnök szerepében éltem meg ezt az eseményt, akinek a beavatási szertartása zajlott éppen. Miután a varázsló meggyújtotta a tüzet, a lángok között kellett odamennem az élő emberhez, ki kellett vágni a szívét, és a vérével meglocsolni a varázslót, majd meg kellett ennem az egészet. Ekkor megjelent a Nagy Szellem a fejünk felett, és egy villám csapott belém, amibe nem haltam bele, csak elájultam. Megeredt az eső, ami annak volt a jele, hogy a Nagy Szellem elfogadta az áldozatot. A törzs tagjai a varázsló vezetésével egész éjszaka táncoltak a tűz körül, míg én ájultan feküdtem. Majd egy beavató barlangba vonszoltak, ahol már csak a sámán volt jelen, és valamilyen hallucinogén hatású főzetet töltött a számba. 

Miközben dobolt, erőállatok kezdtek gyülekezni körülöttem, egy medve, egy farkas, egy sas, egy párduc és egy krokodil. Az állatok táncoltak körülöttem, majd rám vetették magukat, és belakmároztak a különböző testrészeimből. A medve a karjaimat ette meg, és erős, legyőzhetetlen karokat kaptam helyettük. A farkas a lábaimat rágta le, és helyettük fáradhatatlan lábakat kaptam a harchoz. A sas a belső szerveimet lakmározta be, és áthatolhatatlan törzset adott helyette. A párduc a fejemet ette meg, és helyette erős, kifinomult érzékszerveket kaptam. A krokodil a csontjaimból szívta ki a velőt, és törhetetlen csontokat kaptam tőle. Az erőállatok utána bejelentették, hogy meg kell küzdenem az őseimmel, az összes előző törzsfőnökkel, és csak akkor leszek magam is azzá, ha mind felett győzedelmeskedek. Az egyiket kézitusában kellett legyőzni, a másikat dárdával, a harmadikat nyíllal, a negyediket rejtőzve kellett meglepni, és mindegyiktől kaptam valamilyen legyőzhetetlen fegyvert vagy képességet, ami kellett a harchoz és a törzs vezetéséhez. Miután az összes előző törzsfőnököt legyőztem, együtt elszívtuk a békepipát. Ez volt a jele annak, hogy az ősök elfogadtak, és méltónak találtak a törzs vezetésére. A beavatási révület napokig tartott, és a végén a sas felrepített a Nagy Szellemhez a hátán, de amikor elindultunk, olyan volt, mintha valami béklyó a földhöz kötötte volna a sast a lábainál fogva. Egy darabig csak köröztünk egy magasságban, mire végre kiszabadult a kötél fogságából, és valóban felértünk a legmagasabb égbe. Ott a Nagy Szellem közölte, hogy nyolcvan éves koromig fogom vezetni a törzset, és addig egyetlen harcos sem fog tudni legyőzni, majd még húsz évig kell tanulnom a varázslók tudományát, és a törzset fogom szolgálni a bölcsességemmel. 

A transzlégzés előtt megfogalmaztam egy témát: szeretnénk minél előbb saját házat venni. Ez valahol most jött elő az utazásban, ugyanis törzsfőnökként nem csak a háborúkat és a vadászatot vezettem, hanem a falu építésében is részt vettem. Saját kezemmel építettem tágas sátrat a családomnak, a póznákat, a bőröket, mindent én készítettem hozzá. Utána váltott a kép, és már jurtát állítottam, olyan nagyot, hogy a három feleségem és a nyolc gyerekem is kényelmesen elférjen benne. Majd középkori jelenet következett, itt molnár voltam, és kövenként építettem a házat a feleségemnek és a gyerkeimnek, őröltem a gabonát, műveltem a földeket. Mindent a saját kezemmel kellett előállítani. 

A következő jelenet az utazásban a Mer Ka Ba meditációhoz hasonló folyamat volt, amiről csak tegnap olvastam az Élet Virága könyvben. Két nagy fénytetraédert kell megjeleníteni a testünk körül, az egyik csúcsával lefelé néz, a másik pedig csúcsával fölfelé. A légzéssel együtt hat körben kell lefelé nyomni a szennyeződéseket a tetraéder csúcsa felé, majd a Földanyába. Mindegyik körben valamilyen negatív tulajdonságot toltam bele a földbe. Ezután egyesíteni kell a központi energiavezetékben a pránát és az apánát, és ezek szikrázva találkoznak össze a köldök magasságában. Itt a légzésünkkel egy fénygömböt kell létrehozni, mely egyszer csak szétpukkan, és még egy gömb lesz belőle a testünk körül. Ezt az egészet fel kell emelni a felső szívcsakrába. Amikor idáig jutottam a meditációban, egy buddhista mantrát énekeltek a zenészek, és hirtelen Buddhaként láttam magamat. 

A második prekoncepció itt omlott le, mivel én korábban mindig azt tartottam, hogy a buddhista meditáció az ürességről és a magunkkal való foglalkozásról szól. Ebben az állapotomban azonban megtapasztaltam, hogy az egész testem pulzál, mint egy nagy buborék, és belélegzem a világ szenvedését, majd kilélegzem a szeretetet. A bódhiszattvák tehát nem a maguk üdvözülése érdekében meditálnak, hanem hogy megkönnyítsék az emberiség terhét és szenvedését. A szeretet egyre jobban kiáradt belőlem, és megéreztem a krisztusi szeretet minőségét, méghozzá úgy, hogy saját magamat láttam Krisztusként. Itt is leomlott egy prekoncepció, egyrészt Krisztus egyedülállóságát illetően, vagyis hogy Ő isten fia és tökéletes, míg mindenki más gyarló és esendő, illetve azt illetően, hogy nekem semmi közöm Krisztus személyéhez.

A krisztusi minőséget, a feltétel nélküli szeretetet ugyanis mindenki meg tudja élni, ha elengedi az egó által kreált korlátokat. Azt láttam, hogy az összes előző bölcs szeretete sűrűsödött össze Krisztus személyében, és ő szétosztotta a szívét tizenkét részre, és átadta szeretetét az apostoloknak, mielőtt a keresztfára ment. Tudta, hogy ez az áldozat elkerülhetetlen, és mindenkinek önmagát kell feláldoznia az önzetlen szeretet oltárán. Amikor a keresztfára voltam kötve, akkor a négy szeg a testemet kötötte a négy elemhez, de a szívem teljesen nyitott volt. A lándzsákat, amiket a szívembe döftek, a szeretet virágaiként fogadtam el, és egyáltalán nem okoztak fájdalmat. Tudtam, hogy teljesen meg kell halnom, mert csak akkor lesz teljes az áldozat. A Szűzanyára és az Öregistenre gondoltam, akik mint a két pólus, mindig fel tudtak tölteni a végtelen szeretettel, és ez mindmáig így van. Amikor meghaltam, és levettek a keresztfáról, sírkamrába tettek, és ott voltam három napig, meditációban. Majd feltámadtam, és kisétáltam a sírkamrából, hogy elmélyítsem mások hitét bennem. Ezután dimenziót váltottam, mert véget ért a küldetésem a földön. Mindezt első szám egyes személyben írtam le, mert így éltem meg, persze nem azt akarom mondani, hogy én vagyok Krisztus reinkarnációja, hanem inkább azt, hogy ezt a minőséget és áldozatot mindenki megtapasztalhatja, mert Krisztus azért jött el, hogy ezt tanítsa. És nem azok őrzik a szeretetét a szívükben, akik egyházi főméltóságok lettek, hanem azok, aki egyszerű szívvel szeretik Istent és minden teremtményét. 

Hirtelen elhallgatott a zene, elhaltak a hangok, mit a lenyugvó nap utolsó sugarai. Vissza kellett jönni. Még nem voltam kész rá, de igyekszem megőrizni a feltétel nélküli szeretet fontosságát a hétköznapi életben is, amikor az embert magával húzzák a földi dolgok. 

2018. október 25., csütörtök

A végbél tisztítása

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"4. Múla sódhana dhautiDugjunk egy kurkuma-gyökeret vagy a bal kezünk középső ujját a végbélnyílásba, kaparjuk ki jó alaposan, majd mossuk meg. 

Hatásai: megszünteti a székrekedést, emésztési zavarokat, és az ama dósamot (a megemésztetlen ételből származó mérgező lerakódások által okozott betegségeket). A test elkezd ragyogni,és a dzsáthára agni (az elsődleges emésztés tüze) növekszik.
(A kurkuma fertőtlenítő hatásáról ismert, ám a friss kurkuma-gyökér némileg összehúzó hatású lehet. Ezért például aranyér vagy végbél-vérzés esetében érdemes kipróbálni. A végbél tisztítása nem az ujjunkkal a leghatékonyabb, hanem meleg vizes beöntéssel, mely később lesz ismertetve dzsala-baszti néven. A beöntővízbe tehetünk Himalája-sót, citromlevet, mézet, olíva- avgy szezámolajat, és áztatott, darált édeskömány-termést is. A beöntést akár minden nap lehet végezni, de ha tiszta a vastagbelünk, akkor heti egyszer is elég, és eiz is távol tartja a fent felsorolt betegségeket és méreganyagokat.)

II. Baszti krijá

Ez kétféle típusú: dzsala baszti és szthala baszti.
1. Dzsala basztiÁlljunk a vízben a köldökünkig. Utána vegyük fel az utkatászanát (székpózt), és a kumbhaka ereje által szívjuk be a vizet a végbélnyíláson keresztül. Gyakoroljuk ezt az előírás szerint, és tizenkét ismétlés alatt elegendő víz fog bejutni az alhasba. Ezután, a kramát követve fokozatosan nyomjuk ki a hasban lévő vizet a végbélnyíláson keresztül. Ezt naponta háromszor kell elvégezni.
(Ha feltételezzük, hogy a víz, amiben derékig állunk, valóban steril, akkor a vastagbél megtöltése után ki kell szállnunk belőle, és egy wc-be vagy leeresztő tartályba kell kiengedni a vastagbelünkben lévő vizet, mivel az már szennyezetté válik. Napi háromszori ismétlés túlzásnak tűnik. A bélmosás során ugyanis nagy mennyiségű bélbaktériumot is kimosunk, ami csökkenti az emésztés hatékonyságát a baszti után. Éppen ezért tanácsos kerülni az olajos, sült, fűszeres és állati eredetű ételeket a baszti napján.)
Hatásai: Megszünteti a cukorbetegséget, húgyúti problémákat, valamint a bélelzáródást, vagyis az apána váju romlásából származó betegségeket. Vonzó, gyönyörű lesz a külső megjelenésünk, a testünk ragyogni fog, és Kupidó szépségéhez lesz hasonlatos. Ez a hatha-jógához tartozik. 
2. Szthala basztiÜljünk pascsimóttánászanában. Az asviní múdrá ( a végbélnyílás nyitogatása) segítségével szívjuk be a vájut és nyomjuk ki, miközben mind a négy irányban forgatjuk a hasfalat.
Hatásai: Megsemmisíti a székrekedést és az emésztési zavarokat. Növekszik a dzsáthára agni. Ez a rádzsa-jógához tartozik."