2017. szeptember 10., vasárnap

A szimhászana végrehajtása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szimhászana (oroszlánpóz)
Dristi: Úrdhva (felfelé)

A szimhászanát többféle lábtartással, illetve ülőhelyzetből is lehet végezni, de az Ashtanga sorozatban lótuszpózból, illetve gupta-padmászanából fogjuk végrehajtani. Ennek a pozíciónak az a sajátossága, hogy egyidejűleg kifordítjuk a combcsontokat a lótuszpózban, és nyitjuk is a csípőhorpaszt a hátrahajlításban.

Vinyásza számolás

Szapta: belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.
Astau: Kilégzésre helyezzük lótuszpózba a lábainkat.
Nava: Belégzésre emeljük ki magunkat lólászanába, majd kilégzésre vigyük hátra a lótuszban lévő, lábainkat a két kezünk között, és feküdjünk hasra (gupta-padmászana).
Dasa: Belégzésre helyezzük a tenyereinket a vállaink alá, és egyenesítsük ki a karjainkat, a törzset és a medencét a levegőbe emelve, és kihomorítva. A térdek maradjanak lótuszpozícióban a talajon. Végezzünk mély belégzéseket az orrunkon keresztül, majd kilégzés közben nyissuk ki a szánkat, nyújtsuk ki a nyelvünket, és mély morgással kísérjük a kilégzést. Feszítsük meg az összes izmot az arcunk, a nyakunk és a torkunk területén. Belégzéskor lazítsuk el az izmokat, és csukjuk be a szánkat. Ismételjük meg mindezt ötször.

Aktív elengedés technikája


Ami a póz statikus részét jelenti, a lótuszülés és a hátrahajlítás egyidejű végrehajtása azt igényli, hogy a csípőhorpasz területén minél jobban lazítsuk el az izmokat, miközben fenntartjuk az aktivitást a gerincfeszítő izmokban és a farizmokban. A karokat, vállakat és a lapockákat ugyanúgy húzzuk hátra, mint a felfelé néző kutyapózban, vagy a rádzsakapótászanában. A légzés és a nyelvnyújtogatás legyen ritmikus: Belégzésnél lazítsunk, míg kilégzésnél feszítsünk.

2017. szeptember 9., szombat

Jóga - Naraszimha

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A gyermekek védelme minden idők első számú erkölcsi kötelessége. Így volt ez sok ezer évvel ezelőtt is. A védikus irodalom elmeséli Naraszimha (nara=ember, szimha=oroszlán) történetét, aki Visnu egyik avatárjaként azért jelent meg, hogy megmentsen egy szent életű kisfiút. Indiában számtalan templomban láthatjuk meditáló jóga-ászanában megörökített szobrát. Az igazán kritikus helyzetben anyagi védelmezőink nem sokat tehetnek értünk. Jóga Naraszimha arra utal, hogy Isten mindenütt jelen van, egyúttal azt is bebizonyítja, hogy a Legfelsőbb mindig hajlandó és képes megvédeni híveit, nem számít, milyen nehéz körülményeket kell vállalnia. Bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetben és formában képes megjelenni.

A hindu teológiában olvashatunk Visnu 4. inkarnációjáról, a félig ember, félig oroszlán avatárról, aki azért jelent meg a Földön, hogy megvédje hívét, Prahládot, a nagy hatalmú démonkirály kisfiát, akit saját apja akart megöletni. A rendkívüli misztikus erővel rendelkező király Istennek képzelte magát. Megittasodva a hatalomtól, mindenkit el akart pusztítani, aki nem az ő dicsőségét zengte, főleg ha Visnut dicsőítette. Prahládnak sok szenvedést kellett kiállnia, de töretlen hite és Istenbe vetett bizalma mindig átsegítette ezeken. Minden megpróbáltatásában Hozzá fohászkodott, Visnu isteni beavatkozása pedig megvédte őt.

India-szerte sok templomban látható Naraszimha meditáló alakja, ez a pozíció Istent, mint egy aszkétát ábrázolja. Naraszimha elsősorban a Nagy Védelmezőként ismert, aki tökéletesen megóvja híveit a szükség idején. Rendkívüli haragot érzett, amiért ezt az ártatlan, törékeny fiúcskát a saját apja el akarta pusztítani. Csak akkor nyugodott le, amikor Prahlád előtte állt, és korát meghazudtoló bölcs szavakkal megköszönte neki a segítséget. „Nem büszkélkedhetek azzal, hogy imákat tudok mondani Istennek – mondta Prahlád –, csupán kegyének oltalmát keresem”.

A jóga-meditáció kettős eredménye, elűzi a kavargó, téves képzelgéseket, és meginvitálja a segítő, békés gondolatokat. Mindkettő kapcsolódik bizonyos jóga-pozíciókhoz. A Góraksa szamhitá, egy tizenkettedik századi szöveg, melyet a tudósok az első fennmaradt jógakönyvként ismernek, 84 testhelyzet leírásával büszkélkedhet. A sziddhászana és a padmászna, a közismert lótusz-póz a meditáció és a légzőgyakorlatok hagyományos ülőhelyzetei. A szanszkrit szukha szó jelentése „öröm”, a szukhászana kellemes póz, amely könnyebb a térdnek. A szthira-szukham ászanam erőfeszítés nélküli lazítás, hogy a figyelem középpontjába a végtelen legyen. A térdeket egy speciális szalag (jógapata) övezi. Állandó és kényelmes: ez a két alapvető jellemzője ennek az ülő testtartásnak. Ilyen pózban ül Jóga Naraszimha.

Visnu négykarú formája ebben az esetben egy kicsit másképp látható: két kar nyugszik a térden, a hátsó pár felfelé mutat és Visnu szokásos jelvényei közül csak kettő látszik, a csakra, a harci diszkosz vagy időkerék és a kagylókürt, melynek spirálja a végtelen tér jelképe is. A csakra nem csupán az élet fonalát elvágó éles fegyvert, hanem az élet körforgását, a lélekvándorlást is szimbolizálja, a kagyló, mint vízi élőlény, az életet és a szellemi bőségszarut is, amelyből a transzcendentális tudás árad. Üzenet és győzelem. Számos templomban így látható Jóga Naraszimha bronz vagy márvány szobra.


2017. szeptember 8., péntek

A Most személyes hatalma


Újabb vendégposzt Acyutananda Dasa, azaz Kovács Attila tollából:

"Diákkorom kedvenc festőjének műve előtt álltam már egy jó ideje. A Baalbek teljesen beterítette a terem egész falát a maga közel 30 négyzetméterével. Miközben szinte pislogás nélkül ittam a látványt, újra és újra a világ legnagyobb napút-festőjének szavai lüktettek a fejemben: „Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk s kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk.”

Láthatóan másokra is hasonló hatást tett a festmény. Mellettem egy idősebb úr az áhítattól el-elcsukló hangon ecsetelte gondolatait a barátainak. Pár tétova lépés után ők is a közelemben cövekeltek le, így akaratlanul is fültanúja voltam a szavainak: „Ilyenkor igazán érthetjük, miről is szól a Most hatalma. Ahogyan a hatása alá kerít a festmény, megszűnnek a fölösleges gondolatok, csak a szépség áramlását érezzük, olyan mélyen, ahogyan általában soha. Igazából az ilyen remekművek zsenije abban áll, hogy képesek kiragadni bennünket a gondolataink fogságából és a jelen pillanatba helyeznek. Hiszen csak a Most, a jelen létezik. A múlt és a jövő csak illúzió. Az elménk zizegése, a gondolataink szakadatlan ide-oda rángató folyama elzárja előlünk a Most mély valóságát. Ám az elmén felülkerekedve, a pillanatba merülve szertefoszlanak a félelmekkel teli gondolatok és megjelenik a színtiszta tudat. A jelenlét csöndjéből pedig fölbukkan a szépség.”

Én is felültem a gondolatai szárnyára, hiszen szóról szóra egyezett a valóságról alkotott képünk. Aztán egy ilyenkor megszokott, ám számomra fájó fordulattal folytatódott az idős úr monológja. „Ez a megnyilvánulatlan valóság minden dolog lényege. Minden más csak illúzió. Nem léteznek gondolatok, formák, sőt, nem léteznek különálló személyek és kapcsolatok sem. Az egyetlen létező dolog a megnyilvánulatlan tiszta tudat. A tiszta tudatban azonban nincsenek különbségek. Isten és mi is mind egyek vagyunk. Megérthetitek ezt, ha végiggondoljátok, hogy önmagában a kép egyik összetevője sem váltja ki belőlünk azt a hatást, mint amit a kép összessége. Nem váltja ki a vászon, nem váltja ki magában egyik szín sem, és önmagában nem váltja ki egyik forma sem, melyet a festményen látunk. Valami mélyebb, valami megnyilvánulatlan hozza ezt elő belőlünk, melyet a festőművész zseniálisan a műbe kódolt mindezek összhatásával.”

Minden tiszteletem az úré, de sajnos ezen a ponton elvált a gondolataink röpte. Hiszen elsősorban éppen az utolsó gondolatsorban megfogalmazott világszemlélet miatt silányul minden, a Mostról szóló magasröptű irodalom szórakoztató olvasmánnyá, melyet viharosabb időkben elővehetünk. Kicsit meghat, feldob, majd odébbáll. Kellemes érzéssel ölel körül egy időre, de nagyon őszintén végiggondolva, szinte semmi nem változik igazán a hatásukra az életünkben. Sőt, az idő előrehaladtával szakadékszerűen szétválik a hétköznapi valóság és a közösségi oldalakon lájkolható szép gondolatok valósága, úgy, ahogyan az szinte minden szép elmélettel lenni szokott egy idő után. Rosszabb esetben netán a hedonista felhangokat erősíti mindez a mindennapi életünkben, abban az illúzióban ringatva minket, hogy mélyül az életünk és egyre boldogabbá válunk. Tagadhatatlan persze, hogy vannak olyan, szerencsés karmával rendelkező emberek, akiknek a sorsába van kódolva, hogy a jóság kötőereje sok mindenhez hozzásegítse őket. De ők fennkölt elméletek nélkül is találnak szépet és a jót az életben, hiszen megannyi módja és tere van ennek. Mert a karma nem válogat, nem mérlegel: úgyis elhozza, amit korábbi cselekedeteivel saját magának rendelt az ember.

A karmán túllépni azonban már igazi művészet, így sajnos a többségünk számára a Most hatalma csak távoli szép gondolat marad egy egész életre, ha nem kutatunk tovább a forrása után. Az idővel, a mosttal, a jelenben létezéssel kapcsolatos gondolataink és revelációink mind közös tőről fakadnak, amit az is alátámaszt, hogy mind megtalálhatóak az emberiség legősibb szentírásaiban. Ezekben az írásokban és hiteles oktatóik tanításaiban azonban jóval fontosabb mozzanatokat is találunk, melyek túlmutatnak a Most hatalmán és valódi kontextusba helyezik azt. Mivel a Most hatalma gondolatisága is a Védákban gyökerezik, ezért onnan érdemes teljesebb képet kapnunk. Többek között érdemes megismernünk a Transzcendentális Tudás hatalmát, az Anyag Kötőerőinek hatalmát (a jóság kötőerejének kultiválása például a jelenben élés tudománya), a Karma hatalmát, a Szeretetteli Odaadás hatalmát és legfőképpen a Most Személyes hatalmát is.
Ahogyan a festmény esszenciáját és mindazt, amit közvetít, nem tudjuk elválasztani a rajta szereplő tudatos formáktól, színektől, ugyanúgy a valóságot sem tudjuk azzal teljesen megfogni, hogy csak a lényegét, az esszenciáját fogadjuk el valóban létezőnek. Ha azt mondjuk, hogy a forma és színek önmagukban nem hordozzák a szépséget, akkor hogyan élhetnénk meg a festmény szépségét, ha nem lenne a vásznon semmi, csak a 30 négyzetméternyi fehérség? A szépséget csak elméletben tudjuk szétválasztani attól, aki és ami szép. Bármely más tulajdonságot is csak elméletben tudjuk elválasztani a tulajdonosától.

A világ megnyilvánulatlan lényegét, a tiszta tudat esszenciáját sem tudjuk elválasztani annak teljes valóságától, azaz az esszencia nem egy függetlenül, önmagában létező dolog. Az isteni létezés esszenciája a Brahman, mely minden létező dolgot áthat és az öröklét valóságát hordozza, Isten teljes valóságában azonban Bhagavánként létezik, aki az örökléten túl a tudás és a boldogság teljességét is fölöleli. Ő pedig nem más, mint Srí Krisna, aki személy. Nem valami magasabb rendű dolognak, nem a megnyilvánulatlan esszenciának a leképezése a mi tudatszintünkre. Isten a szentírások szerint egy személy, és ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, akkor mi is láthatjuk, hogy az élet általunk tapasztalt legmagasabb szintű megnyilvánulása a személyes tudat, az ember tudata. Minél fejletlenebb az élet, annál kevésbé nyilvánulnak meg a személyesség jellemzői az élőlény tudatában. Gondoljuk végig például azt, hogy a baktérium vagy az ember létezése bír személyesebb jellemzőkkel.

És hogy miért olyan elterjedt mégis a „minden forma, változatosság, elkülönült személyes lét és kapcsolat illúzió, mert mind Egyek vagyunk” gondolata a Most hatalmának népszerű elméletéhez kapcsolódva? A festmény példája ezt is megmutatja. A vászonra festett formák és színek formái tényleg illuzórikusnak tűnnek, hiszen a képen látható építmény csak mintázza a valóságot, nem azonos például egy kézzel fogható építménnyel. Nincs ott valóságos templom, emberi alak, vagy a fantasztikus napút, csak a tudatunkban jelenik meg ez a kép. Eddig jut a fenti gondolat és sajnos nem lép tovább, pedig ez csak részigazság. Van még tovább is: a nyúl ürege mélyebb, mint gondolnánk. A vásznon látható életkép ugyanis arra hivatott, hogy leképezze a valóság, az élet momentumait. A kép formái és színei tehát valóságos formákat és színeket mintáznak, csak egy leképezett dimenzióban.
Ehhez hasonlóan Isten, a Festőművész nélkül az anyag csak egy élettelen fehér vászon, ami nélkülöz minden változatosságot és formát. A világunk azért tűnik mégis élőnek, mert Krisna saját magát és a lelki világot tükrözi az anyag vásznára: behatol az anyagi elemekbe és ezáltal életet, változatosságot ad neki. Így biztosítja az énkép, a fizikai elemek, a vonzódás és az élmény megnyilvánulását. Ezután belső, lelki energiája által formát ad az anyagnak és biztosítja, hogy mindezek kölcsönhatásba is léphessenek egymással. Vagyis létrejön egy olyan festmény, mely a valóságos világ alapján – valóságos színeket, valóságos formákat mintázva – készült, de mivel az anyag élettelen vásznára festették, halottnak tűnik. Bármennyire is kapaszkodunk hát a valóság és a boldogság után, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy ez csak egy kétdimenziós festmény, torz tükörképe a valóságnak, az mindig ki fog csúszni a kezeink közül, hiszen csupán az élettelen anyagot, a vásznat markoljuk. Ha azonban tudatában vagyunk annak, hogy a világunk minden rezdülése, változatossága, vonzó momentuma, minden formája és minden emberi kapcsolata Istenen és az ő belső energiáján alapszik, akkor a világ alkalmassá válik arra, hogy közelebb vigyen bennünket a valósághoz, az eredeti helyzetünkhöz és a boldogsághoz.

Az szinte semmit nem segít ebben, ha csak a dolgok megnyilvánulatlan lényegét fogadjuk el valóságosnak, hiszen minden, amit érzékelünk, az eredeti megfelelőjének a tükröződése. Vagyis vannak színek, formák, van természet, van valódi szépség, szeretet és kapcsolat a teljes, lelki valóságban. Szeretet és kapcsolat pedig személyek között létezik. Így a lelki megvalósítás útján kardinális kérdés, hogyan viszonyulunk Istenhez: mint egy személyhez, vagy mint valamiféle megnyilvánulatlan esszenciához. Mindenki eldöntheti, hogy vajon Isten melyik változatban enged bennünket közelebb Magához, az ő személyes valóságához, a Most Személyes hatalmához."

2017. szeptember 7., csütörtök

A bhakti-jóga jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditácó-könyvéből

"3. Rész

A bhakti-jóga törvényei, vagyis a meditáció spirituális dimenziója

Míg a hatha-jóga a rádzsa-jóga előkészítője, a bhakti-jóga mindkettő gyümölcse. A Hatha Tatva Kaumudí szerint, a hatha-jóga haszontalan, ha nem érjük el a bhakti eksztázisát (50.3). Miközben a rádzsa-jóga bizonyos eredményeit itt tovább finomítjuk, e szöveg harmadik részének fő részét a rádzsa-jóga eredményei, gyümölcsei fogják alkotni. A bhakti-jóga, az isten iránti odaadás jógája a jóga csúcspontja (bár egyesek szerint bele kell olvadnia a gjána-jógába, melyet a tizenhetedik fejezetben fogunk részletezni).

A bhakti-jógi számára fontos, hogy felkészüljön a hatha- és rádzsa-jógák segítségével. Bár fontos, hogy a jóga-gyakorlásunknak az elejétől kezdve legyen egy odaadó komponense, ha már a kezdetektől fogva a bhakti lesz a fő gyakorlatunk, az a probléma merülhet fel, hogy hívővé válunk. Ha Isten bizonyos formájában hiszünk, akkor mit fogunk tenni, ha találkozunk valakivel, aki más formájában hisz? Vagy elkezdünk kételkedni és megtérünk a másik hitre, vagy ha erős a hitünk, akkor megpróbáljuk meggyőzni a másként hívőket, ami gyakran konfliktushoz vezet.

Az igaz bhakti elvezet Isten megtapasztalásáig vagy meglátásáig (darsana). Ekkor, ha találkozunk másokkal, akik másban hisznek, soha nem fogjuk fenyegetve érezni magunkat. Ehelyett megjelenik bennünk a vágy, hogy támogassuk őket, és elvezessük őket Isten megtapasztalásáig, nem a mi hitünk, hanem az ő hitük szerint. És pontosan ez a különbség egy vallásban hívő és egy bhakta (a bhakti-jóga gyakorlója) között. Az igaz bhakta tudja, hogy csak egy Isten van. Ez az egy Isten hozta létre az összes szent hagyományt és ezért bármelyik szent hagyományon keresztül hatékonyan elérhető. Nem az a kérdés, hogy melyik hagyománynak van igaza, és melyiknek nincs, mert egyiknek sincs. A kérdés az, hogyan érhetjük el hamar Istent? A leggyorsabb módja annak, hogy misztikus élményhez juttassunk valakit, az, ha a saját tradícióján és kontextusán belül hozzuk létre, és nem azáltal, hogy előzetesen megsemmisítjük a hitrendszerét.

Ahhoz, hogy a bhakti-jóga valóban hatékony legyen, a hatha-jógából és a rádzsa-jógából kell kifejlődnie. A hatha-jóga minden jóga hajtóműve, a rádzsa-jóga pedig mindegyik intelligenciája. A kettő együtt nagy hatalmú kombinációt alkot, és képessé tehet bennünket a jóga misztikus aspektusainak elérésére. De ha nem a bhakti-jóga szíve vezérli őket, akkor még mindig a saját elképzeléseinket követjük. A bhakti-jóga által válunk képessé Isten és az emberiség szolgálatára és a saját sorsunk beteljesítésére."

2017. szeptember 6., szerda

Emoji

A világunk sajnos felgyorsult. Lassan elfelejtjük, hogyan kell kézzel írni, jobbára csak a billentyűzetet vagy az érintőképernyőt püföljük, ha valakinek mondani akarunk valamit, nagy ritkán esetleg felhívjuk és elmondjuk szóban, vagy még ritkábban személyesen találkozunk vele. E kommunikációs formák mélysége erősen eltér. Az élő hang sokféle érzelmet elárul, a személyes jelenlét során pedig még több metakommunikációs eszköz, mimika, gesztusok, érintés, tekintet árulkodnak érzelmi állapotunkról, és mindez beépül a kommunikációba, valamint abba a lenyomatba, amit az elménk megőriz erről az élményről. 

Ahogy mondani szokták, az ember megbocsáthatja azt, amit mondtál neki, de sohasem fogja elfelejteni azt az érzést, amit keltettél benne. A képernyős kommunikációban az érzelmek kifejezése sokkal korlátozottabb, ezért a szavak, amiket írunk, sokkal könnyebben félreértelmezhetők, mindenféle dolgokat mögéjük gondolhat a másik fél. Talán ezért lettek olyan népszerűek az emojik, ezek a kis, érzelmi állapotokat és más tárgyakat, jelképeket stb. kifejező piktogramok, melyeket a kommunikációnkba illeszthetünk. Csakhogy sokkal könnyebb odabiggyeszteni egy síró szmájlit vagy egy szív-jelet a mondatunk végére, mint valóban átérezni ezeket az érzelmeket, kifejezni azokat és átadni a másik félnek. Az emojik korában sajnos lassan elfelejtünk érezni és mindent egy felszínes, pillanatnyi ingernek fogunk fel csupán.

Az érzelmek átélése pedig nem csak egy öncélú dolog, ami évezredeken át adott témát az íróknak, költőknek, drámaíróknak, zenészeknek és még festőknek is. Az érzelmek ugyanolyan táplálékként szolgálnak az elme számára, mint az étel a testünk számára és az érzékszervi impulzusok az érzékszerveink számára. Ha az átélt érzelmek nem megfelelőek, hiányosak, sivárak vagy egyoldalúak, az az elme egészségének és egyensúlyának felborulásához vezet: depresszió, kedélybetegség, letargia, magány, pesszimizmus, agresszió és még sorolhatnám azokat a destruktív programokat, amelyek az elménkben kialakulnak, ha hiányoznak a megfelelő pozitív érzelmi ingerek, a szeretet kifejeződésének számtalan módja. Az ember nem tud boldog életet élni, ha nem kapott elegendő szeretetet, és adni sem tud, mindig csak elvenni, kapni akar. természetesen a szeretet adását is meg kell tanulnunk, mert a fogyasztói társadalom a megszerzésre, kapásra, egyoldalú fogyasztásra nevel. Figyelmet, törődést, kiszolgálást, még szexet is mehet pénzért venni, de valódi szeretete nem igazán, mert az egy önként adott dolog, senkitől nem lehet kizsarolni. 

Érdemes tehát egy kicsit lelassulni néha és odafigyelni egymásra, átélni, kifejezni és megvitatni az érzelmeinket. Az érzelmeket ugyanúgy meg kell emészteni, mint a táplálékot, és ha ezt tudatosan tesszük, akkor táplálni fogják az elménket, és elősegítik a spirituális fejlődésünket, önmegismerésünket is. 

2017. szeptember 5., kedd

A meditáció, mint technológia

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Egy dolgot viszont meg kell érteni ebben a kontextusban: A Varáha Purána és más szövegek azt mondják, hogy a Kali-júgában csak akkor vezetnek sikerre a tettek, ha a legnagyobb precizitással hajtjuk végre őket. Az előző korokban képesek voltunk használni az intuíciót, és mondjuk úgy, „kikeveredni a sűrűből”, a modern emberiség azonban elveszítette ezt a képességet, és azok, akik még hisznek az intuíció használatában, gyakran az elméjük áldozatává válnak. A Kali-júga kezdetekor Indiában a szentírások új kategóriája jött létre, melyek minden előírt tettet a legapróbb részletekig leírtak. Ezeket az írásokat tantráknak nevezik, és körülbelül 800 van belőlük. Milyen érdekes, hogy ugyanabban az időben a nyugati társadalomban is nagyon hasonló gondolatok bukkantak fel, és megalkották a nyugati tudományt, mely a tantrákhoz hasonlóan mindent nagyon részletesen ír le, mint egy összeszerelési útmutatóban.

Ebben a könyvben is ugyanezt a koncepciót fedezhetjük fel; ez egy tudományos pontosságú mérnöki útmutató a meditációhoz. Ha precízen használjuk ezt a módszert, megjósolhatóak az eredmények. Ne bízzuk a véletlenre a meditációt! Az ászanához és a pránájámához hasonlóan, a meditáció egy egzakt tudomány!

Összefoglalás

  1. Lassan vezessük be a meditációt az egész életünk időtartamára lebontva. Szintről szintre növeljük a meditációban töltött időt.
  1. Annyi időt töltsünk a meditációval, ami megfelel a céljainknak és a társadalmi szerepünknek. Azoknak kell a legtöbbet gyakorolniuk, aki spirituális foglalkozást űznek. A nagy hatalommal vagy vagyonnal rendelkezők nagyobb felelősséggel tartoznak a gyakorlás terén, mivel a gyakorlás fejleszti a magasabb intelligenciát. Mindenki esetében, a meditáció növelni fogja a képességét, hogy hozzájáruljon mások életéhez.
  1. A meditáció gyakorlása segíteni fog a belső életcélunk, szvadharmánk megtalálásában.

  2. A fejlődésünket elsősorban a módszerünk pontossága és kifinomultsága fogja meghatározni, és nem a meditációval töltött idő."

2017. szeptember 4., hétfő

A szattva minőség növelése

Korábbi bejegyzéseink és a Jóga-szútra alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az elménk akkor válik alkalmassá a meditáció gyakorlására, ha növeljük a szattva-guna, vagyis a jóság minőségének befolyását rajta. Ekkor lehetséges a viksipta állapotból elindulni az ékágra és a niródha felé. Az elme öt állapotánál ugyanis a következő gunák hatása figyelhető meg: kispta (szétszórt) - radzsasz; múdha (tompa) - tamasz; viksipta (oszcilláló) - szattva-radzsasz-tamasz keveréke; ékágra - szattva; niródha - a kötőerők hatása meglazul, csak a szattva halvány nyomai figyelhetők meg (ezt suddha-szattvának, tiszta jóságnak is nevezik). A kaivalja, azaz a felszabadulás állapota egyenlő a nirgunával, vagyis a kötőerők hatásától való mentességgel. 

Térjünk még vissza egy pillanatra a ksiptára és a múdhára: egyesek fordítva jellemzik e két állapot befolyásoltságát: a ksiptát a tamasz hatása alatt állónak tekintik, mert az ember képtelen bármire is fókuszálni vagy egyáltalán irányítani az elméjét, míg a múdhát megszállottságnak fordítják, amikor az ember mániákus megszállottjává válik egy gondolatnak, és képtelen szabadulni tőle. Ezt a radzsasz befolyásának tekintik. 

Emellett a boldogságérzetünk is állandóbb és stabilabb, ha az elménket a szattva dominálja, mivel az örömérzet, elégedettség, kiegyensúlyozottság, optimizmus, pozitív szemléletmód, kitartás, állandóság, stabilitás mind-mind a szattva jellemzői. Fontos dolog az is, hogy az intelligenciánkat (a buddhit) is szattvikussá tegyük, mert csak ekkor fogunk annak a tudásnak a birtokában és tudatában cselekedni, ami valóban a végső javunkat szolgálja, és azáltal tudjuk elkerülni a jövőbeni szenvedést. A radzsaszikus és tamaszikus intelligencia hatására gyakran olyan döntéseket hozunk, melyekkel a jelenben igyekszünk enyhíteni vagy megszüntetni a szenvedést, vagy azonnali örömérzethez jutni, nem törődve döntéseink hosszú távú következményeivel.

Először foglalkozzunk az elme szattvikussá tételével. Ehhez az érzékszerveinket, illetve az azokat érő benyomásokat kell elsődlegesen szattvikussá tenni, valamint az életszemléletünkön, az értékrendünkön kell változtatni és meg kell tanulni kezelni az érzelmeinket, az elme változásait, melyek jelentős része a múltbeli szamszkárákból fakadnak, ezek pedig nem szükségszerűen voltak szattvikusak. A jóga első két fokozata, a jama és a nijama gyakorlása pontosan arra szolgál, hogy elsajátítsuk a szattvikus szokásokat és életmódot. A nijamák közül hármat emel ki Patandzsalí: a tapasz-t, ami magát a gyakorlást jelenti, de az életmódunk, életrendünk rendszerességére is vonatkozik; a szvádhjáját, vagyis a szentírások, a filozófia tanulmányozását, az önmegismerést; valamint az ísvara-pranidhánát, vagyis az Isten iránti odaadást. Az "Istennek tetsző" életmód követése pedig általában magában foglalja azokat a szabályokat és elveket, melyek segítségével szattvikussá tehetjük az életünket.

Az intellektus szattvikussá tételében pedig két tényező játszik nagyon fontos szerepet: az egyik a szentírások tanulmányozása, a filozófiai megértésünk mélyítése, a másik pedig maga a meditáció gyakorlása, az elménk és az érzékeink lefoglalása a meditáció transzcendens tárgyában. Persze ha azt mondanánk, hogy a meditáció gyakorlása önmagában elősegíti a meditációhoz való alkalmasság fejlődését, az a körkörös logika hibája lenne, ezért a többi itt felsorolt dolog gyakorlásával érdemes kezdeni.

Az ászana-gyakorlás, az evés, a munka, a szex és minden más érzékszervi tevékenység is szattvikussá tehető, nem csak az információt befogadó érzékszerveinket érő ingerek (illatok, ízek, látható és tapintható formák, hangok). Éppen ezért érdemes tanulmányozni a Bhagavad-gítát, mely ismerteti annak művészetét, hogyan tudjuk a hétköznapi életünkben is dominánssá tenni a szattva-gunát.