2018. január 16., kedd

A bhakti-jóga jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A gyakorlás e formájának két fontos aspektusa van: ahhoz, hogy sikerre vigyük, nem csak az általunk választott isteni formát kell azonosítani a Brahmannal (a határtalan tudattal vagy mély valósággal), hanem minden más istenségre is így kell tekinteni, akiket mások imádnak vagy akiken meditálnak. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy bármilyen hitet követünk is, és bármilyen formáját imádjuk Istennek, legyen az Siva, Visnu, Sakti, Kálí, Buddha, Jézus, Jahve vagy a Taó, mindig csak a határtalan tudatot, a mély valóságot lássuk, ne az istenséget. Ne a külső korlátot nézzük, amit felfogunk, hanem a belső lényeget. Soha ne nézzük le Isten azon formáját, amelyet egy másik ember imád. Ha ezt tesszük, az csak egy dologra vall, a tudatlanságunkra.

Emellett, amikor látunk másokat, hogy Istenen meditálnak, vagy Őt imádják, különösen, ha egy másik formát imádnak, mint mi, akkor örüljünk velük együtt, és ne ítéljük el őket, mert nem tudhatjuk az imádatuk mélységét. Sajnos a vallások miatt az emberiség nagyon széttagozódott, és ez a széttagozódás az ismeretlentől, a másságtól való félelemnek köszönhető. Mindezt a félelmet azonban hátrahagyhatjuk, amikor valóban megtapasztaltuk Isten megnyilvánulását. A félelem csak addig létezik, amíg ott van a bizonytalanság. Amikor Isten megnyilvánul előttünk, akkor felismerjük, hogy ugyanez az Isten világít be minden utat, még ha ezt a tényt el is titkolják előlünk azok, akiknek az az érdeke, hogy először megosszák az emberiséget, majd uralkodjanak a megosztott emberiségen.

Nyissuk meg magunkat az előtt a tény előtt, hogy Isten összes formája vagy megnyilvánulása valójában annak az egy határtalan tudatnak a megnyilvánulása az életben, amely mindannyiunkban létezik. Tekintsünk minden isteni formára úgy, mint az egy Brahman (határtalan tudat) kiterjedésére. Csak akkor hagyhatjuk magunk mögött a múlt megosztottságát és elszigeteltségét, és haladhatunk előre egy emberiségként. Ez hamarosan nagyon fontos lesz, mert a jövőnk nagyobb kihívásokat tartogat, mint a múltban gyökerező törzsi vagy intellektuális területeken történő osztozkodás.

A szanszkrit bhakti kifejezés nagyon fontos. A bhakti a jóga odaadó aspektusát képviseli. A bhakti főnév a bhadzs igetőből képződik, mely azt jelenti, hogy megosztani. Például, ha Indiában megszólít bennünket egy kevésbé szerencsés helyzetben lévő ember, akkor a bhaksis kifejezést fogja használni, ami szintén a bhadzs tőből képződik. A bhaksis azt jelenti, hogy osszuk meg, amink van. A bhakti-jógában fontos, hogy megosszuk a szeretetünket.

Ez azt jelenti, hogy a szeretetünket nem csak egy személyre vagy a családunkra terjesztjük ki, hanem a minket körülvevő közösségre és az egész emberiségre. De a bhakti-jóga ezen is túlmegy. Azt is jelenti, hogy kiterjesztjük és megosztjuk az Isten iránti szeretetünket azokban a formáiban, melyek kényelmesek a számunkra, azokban a formáiban, amelyeket nem értünk, és azokban, amelyekben mások imádják. A bhakti-jóga sohasem jöhet létre addig, amíg azt gondoljuk, hogy a másik ember téved, rossz szándékú vagy egyenesen gonosz, mert Isten olyan formáját imádja, melyet mi nem vagyunk képesek felfogni. Bármilyen formában imádja is Istent a mellettünk lévő személy, mindig úgy lássuk azt, mint ugyanannak a határtalan tudatnak a képviselőjét, és semmi másnak."

2018. január 15., hétfő

A lélek fájdalma

Amikor elindulunk a spirituális önmegvalósítás útján, akkor eleinte naivan azt feltételezzük, hogy minden szuperjó lesz, és egyre boldogabbak leszünk. Igazából mindegy is, hogy milyen utat vagy utakat választunk, ha tényleg fejlődünk, akkor nagyjából hasonló nehézségekkel fogjuk szembetalálni magunkat. Persze mindenki máskor, meg más formában, az egyéni karmájától és a spirituális erejétől függően, de az biztos, hogy nehézségek és akadályok lesznek. Ha a lelki fejlődés útján nem lenne semmilyen akadály, nem kellene kiállnunk bizonyos mennyiségű szenvedést, hanem csak az örömérzetünk növekedne lineárisan, majd exponenciálisan a végtelenségig, akkor azt hiszem, hogy mindenki ezt az utat járná. De a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon kevesen választják az önismeretet, mint életcélt azokhoz képest, akik az érzéki élvezetet, a hírnevet, hatalmat vagy a vagyon felhalmozását tekintik elsődleges céljuknak. 

Az biztos, hogy van öröm a spirituális úton, méghozzá az anyagin túlmutató, nem evilági öröm és boldogságérzet, ami időnként megjelenik, aztán eltűnik, majd ahogy érünk, egyre gyakoribb vendég a tudatunkban. Ha a szenvedés messze meghaladja a belső örömöt, amit merítünk a spirituális gyakorlatunkból, akkor abba fogjuk hagyni, akár életekre is. Csak akkor fogjuk folytatni, ha a megfelelő társaságba kerülünk, és a szenvedésünk olyan mértékűvé válik, ami meghaladja az anyagi ragaszkodásainkból merített örömöt. Persze a szabad akarat is ott van, de azért az ember ritkán szokott huzamosabb ideig az árral szemben menni.

Azt, hogy mi okozhat spirituális örömöt, most nem részletezem, ezeket a szép élményeket úgyis mindenki megtapasztalja útközben. Viszont a spirituális fájdalomról érdemes néhány szót említeni, mert azt nem mindenki ismeri, illetve ismeri fel, vagy vesz tudomást a létezéséről. A lélek persze nem fáj, és nem is érez fájdalmat, csupán az elme az, amely mindezt átéli. Azért használom mégis a "lélek fájdalma" kifejezést, mert ez a fájdalom a spirituális fejlődés érdekében tett erőfeszítéseinkből fakad. 

Sok helyütt szerepel a jógaírásokban a "szégyen" szó. Bár a bűntudatnak nem vagyok nagy híve, mert ami már megtörtént, azt nem tudjuk meg nem történtté tenni, de amikor tisztul és változik a tudatunk, akkor elérkezhetünk a szattvának egy olyan szintjére, amikor nem értjük, hogy bizonyos korábbi cselekedeteink miképpen okozhattak örömöt nekünk. Például gyerekkoromban laposra vertem egy békát egy bottal, csak úgy, szórakozásból. Máig sem értem, hogy miért tettem, de ha visszagondolok, szégyenérzettel tölt el az, ahogy akkor viselkedtem. A múltbeli bűnös tetteinkre való emlékezést is lehet pozitívan használni, hiszen ha nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk, akkor tisztábban a szemünk előtt tudjuk tartani a célt. persze ennek az érzésnek alázattal kell párosulnia, és nem azzal a gőggel, mellyel lenézzük azokat, akik még a tudati evolúció alacsonyabb szintjein tartanak. 

A fájdalom másik típusa abból fakadhat, amikor a ragaszkodásainkat igyekszünk elengedni, vagy éppen olyan helyzetbe kerülünk, amikor kénytelenek vagyunk elengedni őket. Tudjuk jól, hogy ez a helyes, de mégis gyengének érezzük magunkat, és a ragaszkodásunk kiszakítása a szívünkből szinte fizikai fájdalmat okoz. 

Amikor képtelenek vagyunk túllépni egy hibán vagy jellemgyengeségen, az is sok szenvedést tud okozni. Valamint azt se felejtsük el, hogy a hatékony meditációs technikák sok "szennyet" képesek felkavarni a tudatalattinkból, melynek a meglétére még csak nem is számítottunk. Önmagunk megismerése magában foglalja az árnyoldalainkat is. Amíg ezek rejtve maradnak a tudatalattinkban, nem tudunk igazából dolgozni sem rajtuk. A lelki fejlődés tehát fájdalommal is jár, de megéri!

2018. január 14., vasárnap

A bandhák jelentősége

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Három alapvető bandhát ismerünk a jógában: a múla bandhát, dzsalándhára bandhát és az uddíjána bandhát. A múla gyökeret jelent, a dzsálandhára azt jelenti, hogy „háló a folyamban”, az uddíjána pedig „felfelé szálló”-t jelent. A múla bandha a legfinomabb a három közül, míg a dzsálándhára fizikai is finom szintű is, az uddíjána pedig a legdurvább a három közül. Úgy is nevezik őket, mint a „három torok”, melyeken keresztül áthalad az életerő: a torok, a rekeszizom és a végbél. A múla bandha a test alsó része felől zárja el az energia kiáramlását, ezáltal csökkentve a fizikai kimerülést. A felső, a dzsálándhára bandha a felső végén zárja el az energia áramlását, ezáltal minimalizálva az elme izgalmát. Az uddíjána bandha belülről gyakorol nyomást, növelve az agni, a belső tűz erejét, javítva az emésztés funkcióit fizikai és energetikai szinten is. Amikor mindhárom bandhát egyszerre tartjuk fenn, azt mahábandhának, vagy nagy zárnak nevezik. Mivel a csandra krama gyakorlásában leginkább a múla bandhát fogjuk alkalmazni, és azt is finom szinten, a továbbiakban ezt ismertetjük részletesebben.

A múla bandha alkalmazása

A légzés, a mozgás (vinyásza) és a bandha szoros kapcsolatban állnak. A múla bandha minden légzésnél finoman aktiválódik. A belégzés növeli a pránát és a gátnál keletkező energia mennyiségét. Azonban, ha nem vagyunk tudatosak a légzésünkről, akkor a bandha kevéssé aktiválódik. Ahogy tudatosabbá válik a légzés, a bandha is tudatosabb lesz. A kilégzés során, mivel ott összehúzódnak a hasi szervek, könnyebb megérezni a fizikai összehúzódást is a múla bandha területén (a gátnál), különösen, ha hosszú a kilégzés. A mély légzés elősegíti a prána felfelé áramlását, ami növeli az energiát és a tudatosságot is.

A jóní (gát) nyomása közben húzzuk be a végbelet. Így felfelé húzva az apánát, létrejön a múla bandha” (Hatha-jóga Pradípiká 2.60)


Jól benyomva a végbelet (gátat) a sarkunkkal, lassan húzzuk felfelé az apána vájut gyakorlás közben. Ezt múla bandhának nevezik, az elmúlás és a halál pusztítójának. Ha a gyakorlás során a jóginak sikerül egyesítenie az apána és a prána vájukat, akkor jóní-múdrává válik. Akinek sikerült végrehajtania a jóní múdrát, az mit ne tudna végrehajtani ebben a világban? Padmászanában ülve és a tétlenséget elkerülve, a jógí elhagyja a földet és felemelkedik e múdrá erejével.” (Siva-szamhitá 4.41,42,44)

2018. január 13., szombat

Ellazult légzés

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Ha a belégzésünk túlzottan feszült, akkor relaxáltabban kell lélegezni, és el kell engedni a túlzott törekvést az ászana „tökéletes” végrehajtására. A lélegzetnek mindig szabadon kell áramlania. Ne tartsuk vissza erőlködve a levegőt a belégzés vagy a kilégzés végén, mert akkor könnyebben megsérülhetünk! A törzs befeszítése nem ugyanaz, mint a bandhák aktiválása, mert az ellazult légzés a szimpatikus idegrendszer túlsúlyát okozza, míg az erőltetett légzésvisszatartás paraszimpatikus (fight or flight) reakciót okoz. A belégzés során megnyúlik a gerincünk, és különösen érezhetővé válnak a három granthi (csomó) körüli feszültségek a gerincben.

Általános szabályként az erő (belégzés) kifejlesztése tovább tart, mint a hajlékonyságé (kilégzés). Mivel a kettő elválaszthatatlanul összefügg, az egyik nem tud fejlődni a másik nélkül. A férfiak általában erősebbek, mint amennyire hajlékonyak, míg a nők általában hajlékonyabbak, mint amennyire erősek. Ha eltúlozzuk ezeket a hajlamokat, akkor egyensúlyzavar fog fellépni. A gyakorlásunk során e pólusok kiegyensúlyozására kell törekednünk, és ezért is érdemes beilleszteni a csandra krama gyakorlását az Ashtanga vagy más, aktívabb és fárasztóbb ászana-gyakorlás mellé.


A légzésünket az egészségi állapotunk, az energiaszintünk, a hangulatunk, az ászana-gyakorlás jellege, a holdciklus és a menstruációs ciklus is befolyásolják. A légzésünk nem lesz mindig ugyanolyan, akármennyire is törekszünk rá. Át kell adnunk az irányítást a légzésünknek, és nem fordítva. Ugyanakkor tudatosnak kell maradunk a légzésünkről és a belső állapotunkról is. Nem jó, ha engedjük a légzést teljesen passzívvá és automatikussá válni. Az egyik gyakorlásunk ilyenre fog sikerülni, a másik meg olyanra. De végső soron a két szélsőség (kontroll/feszültség/belégzés és relaxáció/ellazulás/kilégzés) kiegyensúlyozása felé fogunk haladni.

A bandhák jelentősége

A bandha jelentése: „megkötni, leláncolni, béklyózni, kötést létrehozni, elkapni, fogva tartani, megállítani, bebörtönözni, megszilárdítani, visszatartani, bezárni, eltéríteni, eltorlaszolni, lelakatolni”. A bandha alapvetően azt ígéri, hogy ha fizikai szinten behúzunk vagy korlátozunk bizonyos izmokat, akkor mentális és energetikai szinten egy oldás jön létre. A legtöbb ászana-gyakorlás közben különböző csoportokat feszítünk meg vagy lazítunk el. A gyakorlás végén, különösen a relaxáció alatt, teljesen ellazíthatjuk a testünket és az elménket, ami a relaxáció és tudatosság magasabb szintjét eredményezi. Ez a bandha paradoxonának egyik aspektusa. Amikor teljesen elengedjük, a bandha akkor válik természetesen aktívvá.

2018. január 12., péntek

Egy az Isten...

A tegnapi Gregor Maehle-könyvrészlet előhívott néhány gondolatot a fejemből. Mondhatnám, hogy az advaita és dvaita (vagy bhakta) tábor összebékítése érdekében kívánkozik ide egy-két magyarázó gondolat, de igazából csak az én megértésemet, álláspontomat szeretném közvetíteni, mint ahogyan már egy korábbi bejegyzésben is tettem ezt a Brahman és a személyes istenkép, azaz nirguna és szaguna Brahmannal kapcsolatos látszólagos ellentmondással kapcsolatban. 

Az advaita védántisták képviselik az egyik szélsőséget, mivel szerintük az egyedüli létező az Abszolút Brahman, mely tulajdonságok és korlátozások nélküli, és tulajdonképpen leírhatatlan. Az ő felfogásuk szerint se nem lehet igazán meditálni a Brahmanon, se nem lehet konkrét tulajdonságokkal felruházni. Vagyis az advaita megértése szerint bármelyik isteni formán meditálunk, az valóban csak a személytelen és tulajdonságok nélküli, legfelsőbb Brahman képviselője. Méghozzá az advaita felfogásában az isteni formák tulajdonságai és egyéni jellemzői, melyeket a Védákban, Puránákban, Ágamákban és a tantra-irodalomban találunk, csupán szimbolikusak és illuzórikusak, vagyis anyagiak és átmenetiek. Az isteni forma annyiban különbözik egy emberi formától, hogy az első a suddha-szattva kategóriájába esik, vagyis tisztán szattvikus jellemzőkkel bír, míg a második általában kevert. Mivel a szattva kifejlesztése az elménkben elősegíti a felszabadulás elérését, a suddha-szattvából álló isteni formán történő meditáció eljuttat a felszabadulás kapujáig, de utána el kell vonatkoztatni minden ilyen formától és eggyé kell válni a Brahmannal. 

A dvaita filozófusok a másik pólust képviselik. Szerintük a személytelen Brahman csupán az isteni formából eredő ragyogás, és a személyes Isten alacsonyabb rendű, nem teljes kifejeződése. Ők tehát megbotránkoznak, amikor azt hallják, hogy valaki a személytelen Brahmanon meditál, amikor Isten formájára rögzíti a figyelmét. Egy bhakta felfogásában Istent éppen a transzcendentális formája (rúpa) tulajdonságai (guna), nevei (náma) és cselekedetei (lílá), teszik istenné és emelik az "unalmas" személytelen Brahman fölé, illetve teszik annak forrásává. Vagyis ezek a megkülönböztető jegyek elválaszthatatlanok Istentől, és az Ő örök tulajdonságai, bőségei. A dvaita megközelítés, ahogyan a neve is mutatja, szereti a különbségeket hangsúlyozni, és rangsorolni. Például a múla-mantrában is említett három megnyilvánulást is rangsorolják. A Brahman Isten szat- azaz öröklét-aspektusát testesíti csak meg, a Paramátmá, azaz Felsőlélek a szat és a csit, vagyis a teljes tudatosság, mindentudás aspektusát is megtestesíti, míg Bhagaván, vagyis Isten személyes formája e kettő mellett az ánanda, vagyis gyönyör-aspektusát is magában foglalja. 

Szándékosan nem említettem konkrét nevet vagy formát, mert a Visnu-vagy Krisna-hívők például mindezt Visnura, illetve Krisnára értelmezik, míg a Saiviták az Úr Sivára. De természetesen más vallások isteneire is kiterjeszthetjük ezeket az analógiákat. Sőt, azt is tudjuk, hogy mindegyik ágazat hívei a saját maguk módján rangsorolják a különböző isteni inkarnácókat és megnyilvánulásokat. Visnu hívei szerint Visnu az őseredeti Isten, és minden más istenség az ő kiterjedése. Krisna hívei szerint Krisna nem Visnu kiterjedése, hanem a forrása, vagyis Krisna a Legfőbb Főisten. Siva hívei szerint természetesen Siva a forrása minden isteni formának, a teremtésnek, a fenntartásnak és a pusztításnak is. A védikus irodalom bátorítja és helyet is ad az ilyen, egymásnak látszólag ellentmondó értelmezéseknek, hiszen majd' minden istenséggel kapcsolatban találunk olyan passzusokat, melyek őt kiáltják ki a Legfelsőbbnek és a leghatalmasabbnak. 

Más vallási hagyományok valamivel egyszerűbben intézik el ezt a dolgot, az Egyedüli Igaz Istenen kívül minden más istent hamisnak, vagy egyenesen ördögnek kiáltanak ki. Aztán ha egy kicsit elkezdenénk boncolgatni a filozófiát és az ontológiát, akkor viszont érdekes dolgok derülnének ki ott is. 

Lényegében úgy foglalnám össze a dolgot, hogy a hinduizmus is, bár sokistenhívő vallásnak tűnik, valójában egy Istenről beszél, csak jóval több formában jeleníti meg, mindenkinek a személyiségéhez és a múltbéli szamszkáráihoz igazodva. Ez az ísta-dévata megtalálásának lényege, és nem a hierarchia. Ha megtaláltad azt az isteni formát és személyiséget, mely számodra leginkább képviseli Istent, akkor nem azon kell gondolkodni, hogy ő hol helyezkedik el az összes Isten hierarchiájában, hanem az iránta érzett odaadást kell fejleszteni. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy ugyanaz az Isten képes minden lélek előtt más formában, személysiséggel megnyilvánulni, és nem csak a feltételekhez kötött tudat szintjén, hanem a felszabadulás után is. Vagyis a spirituális valóság mindannyiunk számára elképzelhetetlen változatosságot produkál, ahol minden lélek azt érzi, hogy a megfelelő helyzetet érte el.

2018. január 11., csütörtök

A Brahman és az isteni formák

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Csak a Brahmant lásd minden isteni formában!

Mielőtt azonban továbbmennénk, tekintsük át gyorsan annak a fontosságát, hogy minden isteni formában a személytelen Abszolút, a határtalan tudat vagy a mély valóság hiteles kifejeződését lássuk. Ahogy mindannyian tudjuk, a vallások története meglehetősen fájdalmasan alakult az elmúlt néhány évezred alatt. Egyértelmű, hogy a vallásalapítók Isten hiteles küldöttei voltak, de azóta a legtöbb vallást olyan vezetők vették át, akiket nem annyira az alapítók lényegi üzenete érdekelt, mint a befolyásuk fenntartása vagy növelése. Sok modern ember szemében ez ellenszenvessé tette a vallást és a spiritualitást, vagy még Isten bizonyos formáit is, de ez a torzító hatás, amin a vallások keresztülmentek, nem az ő hibájuk, hanem a korrupt vezetőké. Megfigyelhetjük, hogy ugyanakkor a kormányok, a társadalmi mozgalmak, a tudomány és az üzleti élet is ki van téve ennek a korrupciónak. A jóga-meditáció céljából szeretnék ismét megkérni minden keresőt, hogy még egyszer próbáljanak részrehajlás nélkül tekinteni a spiritualitásra és a az isteni formákra, félretéve mindazokat a fölösleges és értéktelen dolgokat, melyeket az emberek évezredeken keresztül rávetítettek.

Patandzsalí azt mondja a Jóga-szútrában, hogy a szamádhit elérhetjük az Isten iránti odaadás által (2.45). A szamádhi elérésének többi módja fáradalmasabb; az odaadás a legközvetlenebb. Ezt azzal támasztja alá, hogy négy alkalommal is ajánlja az odaadás (ísvara-pranidhána) gyakorlását a Jóga-szútrában. Az első fejezetben kijelenti, hogy az Isten iránti odaadás a szamádhi elérésének útja (1.23). A második fejezet elején az odaadást ajánlja a kezdő jóginak (krijá-jóginak, 2.1). Ezt a tanácsot megismétli a második fejezet közepén, amikor a középszintű jógiról (ashtanga-jógiról) beszél (2.32). Végül a 2.45-ös szútrában a jóga mesteri szintű gyakorlójához (szamádhi-jógihoz) szól. Az odaadás nem csak egy érzelem, hanem be kell építeni azt a gyakorlásunk struktúrájába. Például az isteni formára irányított trátaka felébreszti az odaadást a szívünkben. További módszerek lehetnek Isten vizualizációja a kumbhaka (légzésvisszatartás) közben, vagy a koronacsakrában meditáció közben. Ha már kialakult a kapcsolat az ísta-dévatával, akkor keresni fogjuk a kapcsolódás ilyen lehetőségeit.

A jóga előírásai (jama és nijama) közül az egyik a brahmacsarja (Jóga-szútra 2.30), mely eredeti értelmében azt jelenti, hogy a Brahmant (a határtalan tudatot) látjuk minden élőlényben. Mivel ez kizárta azt, hogy a fizikai formájukra és a szexuális vonzerejükre korlátozzunk másokat, később a brahmacsarja alatt a szexuális önmegtartóztatást is kezdték érteni. Részletesen dokumentált az az irányelv, hogy a jóginak minden egyént a határtalan tudat megnyilvánulásának kell tekintenie. Sokkal kevésbé van hangsúlyozva, de ugyanolyan fontos az is, hogy minden isteni formát nem csak korlátozott istenségként, hanem a határtalan tudat, a Brahman kifejeződéseként, megnyilvánulásaként, és a hozzá vezető kapuként lássunk."

2018. január 10., szerda

A csakrák bídzsa-mantrái

A hét csakra-workshop következő mantrája a hét csakra bídzsa-mantrája volt. Ezekkel a mantrákkal az egyes csakrákra jellemző energiákat tudjuk aktiválni, ezzel harmonizálva a csakra működését. 

Csakra bídzsa mantrák

Lam Vam Ram Jam Ham Óm Ahh

Lam - gyökércsakra (múládhára), föld elem. Oldja a blokkokat, előző karmákat, és erősíti a biztonság, jólét és hovatartozás érzéseit. Ez a csakra a törzsünkkel, a felmenőinkkel való kapcsolatot képviseli. összekapcsol a családunkkal, barátainkkal, közösségünkkel és országunkkal. Azokat a törvényeket képviseli, melyeknek mindannyian alá vagyunk vetve. Biztonságra és békére vágyunk, ennek pedig az a kulcsa, hogy ha elértük, ne váljunk a megszállotjává. A Föld kozmikus tudata az első csakra szintjén van elakadva. A kultúrák és népek keveredése, a globalizáció egyesekben félelmet kelt. Minél inkább látjuk, hogy ugyanolyan lélek lakik mindegyik testben, annál inkább szeretnünk kell egymást, és le kell győzni a bizalmatlanságot egymás iránt.


Vam - szakrális csakra (szvádhisthána), víz elem. Erősíti a szexuális energiát, kreativitást, önkifejezést. Segít megnyílni mások felé, segít elfogadni önmagunkat és a változásokat. A szvádhisthána csakra a gyönyör központja, és amikor egyensúlyban van, természetes és erőteljes intimitást tesz lehetővé. Ez a csakra képviseli a képességet, hogy belekerüljünk az áramlásba, az elfogadást, a kegyet, és hogy örülni tudjunk a sikereinknek és az életünknek. A szakrális csakra energiája teszi lehetővé a mozgást, az elengedést, és a változások, átalakulások elfogadását, érzékelését a fizikai és érzelmi testünkben. Lehetővé teszi, hogy teljességében megtapasztaljuk a jelen pillanatot. Az intuíció és a tudatalatti megérzések is ehhez a csakrához kapcsolódnak.

Ram - köldökcsakra (manipúra), tűz elem. Növeli a személyes hatalmat, önbecsülést, a transzformációs képességünket, segít kontrollálni az indulatainkat és a negatív hatásokat. A manipúra csakra az önértékelés és az egyéniség székhelye. A személyes hatalom, a harcos energia és a transzformációs képesség központja is egyben. A köldökcsakra energiája teszi lehetővé azt, hogy a mozdulatlanságból mozgás és cselekvés legyen. A stressz erőteljesen befolyásolja a harmadik csakra állapotát és megnövelheti az izomtónust a napfonat és a belső szervek körül, különösen, ha az egónk azt érzékeli, hogy elveszíti a kontrollt és a hatalmat. Ha a köldökcsakra jól működik, akkor képesek vagyunk erőteljesen és magabiztosan haladni előre az életben, tisztában leszünk azzal, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt. A tudatos választás és és cselekvés képességét is képviseli. A harmadik csakra mantráját ismételgetve szert teszünk a képességre, hogy hitelesen tudjunk vezetni, és sikeresen tudjunk szervezni és menedzselni. Elengedhetetlen a hosszú, egészséges és termékeny élethez.

Jam - szívcsakra (anáhata), levegő elem. Segít meggyógyítani a szívet fizikai és érzelmi szinten, elősegíti a feltétel nélküli szeretet és együttérzés adását és elfogadását. A szívcsakra megnyitása azt jelenti, hogy a személyes érzelmi kihívásainkat az isteni terv részének tudjuk tekinteni, melynek célja a tudatunk fejlődése. Azáltal, hogy elengedjük az érzelmi terheinket, és elengedjük azt az igényt, hogy megértsük, miért úgy kellett történnie a dolgoknak, ahogy történtek, elérhetjük a kiegyensúlyozottság állapotát. A belső béke elérése érdekében azonban be kell fogadnunk a megbocsájtás gyógyító energiáit, és le kell mondanunk az önmagunk által meghatározott igazságosság igényéről. A kiegyensúlyozott anáhata csakra elősegíti önmagunk elfogadását és szeretetét, az együttérzést, a békét, az egészséges szív és erős immunrendszer fenntartását. E csakra energiája lehetővé teszi, hogy felismerjük elválaszthatatlan kapcsolatunkat ez Élet minden formájával és az Univerzummal. A JAM mantra ismételgetése gyógyítja a szívünket fizikai, emocionális és spirituális szinten is, és segít megnyílni a feltétel nélküli együttérzés és szeretet iránt. Minél jobban megnyílik a szívközpont, annál mélyebben és erősebben érezhetjük a spirituális fájdalmat is, de biztosak lehetünk abban, hogy az végül fel fog oldódni a bölcsesség és szeretet fényében.

Ham - torokcsakra (visuddha), éter elem. Elősegíti az univerzális törvény megértését, az igazságérzetet és az integritást, valamint a kommunikációt és mások megértését. A torokcsakrán történő meditáció nyugalmat, higgadtságot, tisztaságot és dallamos hangot ad, valamint jó beszédkészséget és jártasságot a mantrák vibrálásában, valamint költői vénát is eredményezhet. A torokcsakrán történő meditációt a következőképpen is végezhetjük: Koncentráljuk a figyelmünket a torok tövénél lévő mélyedésre. Az uddzsájí légzés alkalmazásával hallhatjuk a torkunknak nekiütődő lélegzet hangját, és érezhetjük, ahogy kiterjed a szívcsakránk. Ez elősegíti azt, hogy az elménk a szívünkben nyugodjon, és az egész lényünkön nyugalom legyen úrrá. Az uddzsájí ki- és belégzés hangja megegyezik a SZÓ-HAM mantrával, aminek jelentése: "Én Az vagyok." A belégzésnél a SZÓ hangot hozzuk létre, a kilégzésnél pedig a HAM-ot. 

Óm - Harmadik szem csakra (ágjá), manasz (elme). Elősegíti az intuíciót és az életcélunk megtalálását. Megszünteti azokat a korlátokat, melyek közé a belső bölcsességünket szorítottuk. Az ágjá csakra határozza meg a belső látásunk és az agyunk működését. Amikor erre a csakrára fókuszálunk, akkor érzékeljük, hogy a harmadik szemen keresztül látunk mindent. A harmadik szem üregében ülünk és látjuk a Teliholdat, ahogy beragyogja. A Hold fényéből táplálkozva kapunk bölcsességet és belső látást. Fel kell fedeznünk a saját ajándékunkat, tehetségünket és az utunkat, amit be kell járnunk a világban.

Ahh - viszarga, koronacsakra (szahaszrára), intelligencia és egó elem, illetve a tudat (csitta). Elősegíti a téves elképzelések és önazonosítás elengedését, és a kapcsolódást Istenhez. Megszünteti a saját magunkkal kapcsolatos kicsinyes vagy túlzó elképzeléseket, és lehetővé teszi az önátadást Istennek, az isteni kegy befogadását. Ez a csakra határozza meg a kapcsolatunkat az isteni síkkal, és a lelki békénkkel. Meditáció közben hozzuk a tudatosságunkat erre a területre, és engedjük be Isten energiáját az elménkbe, a testünkbe és a lelkünkbe, lélegezzük be, hogy átjárja egész lényünket. A legtöbb tantra-szöveg nem határoz meg semmilyen mantrát a koronacsakrához, hiszen ezt csak a szamádhi állapotában, Istenen meditálva tudjuk aktiválni. A HHH hang, vagyis a viszarga tulajdonképpen a kilégzés, az elengedés hangja, és ahogy az Óm a szanszkrit mantrák elején szokott állni, a viszarga gyakran az utolsó hangjuk. A HHH hang, vagyis a hangos kilégzés, sóhajtás, az elengedést, a kontroll és az egó feladását képviseli, valamint önmagunk átadását Isten akaratának. Tehát ha a koronacsakrához is akarunk mantrát használni, akkor ezt használjuk. 


Minden mantrának van színe, eleme, istensége és az ismétlésének bizonyos módszerei vagy szabályai. E tényezők alapján egyes mantrák hatékonyabban működnek egyes embereknél, míg más mantrák kevésbé. A mantrák kiejtésénél a hang ereje, a hangszín, a hangmagasság, a sebesség és a hang "hőmérséklete" is számít. Mindezek a paraméterek, a megfelelő módon kivitelezve, élettel és erővel töltik meg a mantrát, de a legfontosabb tényező az odaadás. Az hittel és odaadással énekelt mantra nagyon hamar eredményt ad, mely a magasabb rendű öröm megízlelésében, és a világi örömök iránti érdeklődés elveszítésében nyilvánul meg.